Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

16 Vasárnap* 1978. április 3<fc „Munkásszolidaritás 78" Beszélgetés TimmerJózseffel, a SZOT titkárával Timmer elvtárs, több mint százharminc éve, hogy a Kommu;*sta Kiáltványban megjelent a jelszó: „Világ proletárjai. egyesüljetek!" Az ön véleménye szerint 1978 gyakorlatában mit jelent a munkásszolidaritás fogalma? A nemzetközi munkásmozgalom zászlajára írt jelmondat annak első, a Kommunista Kiáltványban megfogalmazott megjelenése óta mindig irányadó, egyértelmű célkitűzésünk volt. s az is marad. Ügy gondolom, aligha lehet bármely korra, esztendőre gondolva fontosabbnak, vagy időszerűbbnek minősíteni. Pontosan olyan fontos és aktuális volt megjelenése napján, mint most, 1978-ban. Feladataink, tennivalóink megfogalmazásakor egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg erről az alapvető fontosságú célkitűzésünkről. Hiszen az osztálytestvériség tartalmát foglalja Össze, tömören, egyetlen mondatban. néhány, mindmáig mozgósító ereiű szóban. A nemzetközi munkásosztály évtizedes harcai során megtanulta, hogy nagy céljai csak az egység útján valósíthatók meg. A gyakorlat bizonyítja, hogy a szolidaritás ereje valójában korlátlan. Képes határokon, börtönfalakon. koncentrációs táborok jól őrzött kerítésein is átjutni, erőt adni az elnyomás, a kizsákmányolás, a fasiszta önkény, a fajüldözés. vagy az újgyarrnatosítás lgáia alatt szenvedőknek. S kénes győzelemre segíteni az imperialista hadigépezet ellen küzdő népeket. Gondoljunk csak Vietnamra! De képes kiszabadítani rabságukból a munkásosztály legjobb fiait. Elég, ha a chilei hazafiakat említem, élükön Luis Corvalán elvtárssal. A szolidaritás erejét világszerte igénylik ma is a harcban álló dolgozók. Feladataink megfogalmazásakor mi sem feledkezünk meg erről, s együtt a szakszervezeti világmozgalom haladó erőivel tevékenységünk középpontjába állítjuk az egység, a nemzetközi szolidaritás gondolatát. * Azt hiszem, ez a kérdés nekünk, magyaroknak rendkívül fontos, hiszen a hazai munkásmozgalom születésétől fogva szoros kapcsolatokat tart fenn a környező országok szakszervezeteivel, a nemzetközi munkásszervezetekkel. Hogyan jellemezné a magyar szakszervezetek jelenlegi külkapcsolatait? Általánosságban szólva, a magyar szakszervezetek rendkívül széles körben tartanak fenn kapcsolatokat világszerte a szakszervezeti szervezetekkel. Közelebbről: hagyományosak, sokoldalúak, rendszeresek kapcsolataink a szocialista testvérországok szakszervezeti központjaival. Hangsúlyozni szeretném, hogy a magas szintű találkozókon túl, szakmai, megyei, üzemi, válallati szinten ls eredményes kapcsolatok szövődtek. Európában. kontinensünkön gyakorlatilag minden szakszervezettel vannak kapcsolataink, ha ezek különböző színvonalúak és mélységűek is. Az elmúlt években meggyőződtünk arról, hogy van mit tanulnunk egymástól és élnünk is kell ezzel a lehetőséggel. A kétoldalú érintkezések lehetővé teszik ezt. Ráadásul az enyhülés légköre, azok az eredmények. amelyeket Helsinki hozott, valamint az ezzel szemben álló erők aktivizálódása arra kötelezi a szakszervezeteket, hogy kapcso-ataik felhasználásával is arra törekedjenek, hogy ez a folyamat a békés egymás mellett élés gyakorlata visszafordíthatatlanná váljék, hisz ez minden dolgozó ember alapvető érdeke. Külkaocsolatainkról szólva, arról is kell beszélni, hogy kontine-sünkön kívül is törekszünk a már meglevő kontaktusaink áoolására és ú*ak létesítésére. Gondolok ázsiai, afrikai és latinamerikai szervezetek egész sorára. amelyekkel már hagyományos együttműködéssel rendelkezünk. Kétségtelen azonban, hogy e téren akad még tennivalónk. A magyar szakszervezetek a Szakszervezeti Világszövetség tagszervezetei. Mint ilyenek, szorgalmazzuk a nemzetközi központok közti közeledést is, hasonlóan a már jó eredményeket hozott kétoldalú kapcsolatokhoz. Kétségtelenül. a sokoldalú kapcsolatok formálása nehezebb, lassúbb ütemben halad, mint a kétoldalúaké. Nem mondhatunk azonban le arról az erőről, amely az egységben rejlik, s ehhez közeledésre. az évtizedek során lerakódott, hogy ne mondjam, megkövesedett bizalmatlanság feloldására van szükség. Ezt pedig csak türelemmel. megértéssel, egymás érzékenységére való tekintettel lehet megvalósítani. ön a magyar szakszervezeti mozgalom külügyeivel foglalkozik. Ismeretes, hogy a SZOT vzctői már több éve részt vesznek az euMpai szakszervezeti vezetők találkozóin. Sokan ezeket a megbeszéléseket a szakszervezeti vilánmozqalom egysége helyreállításához vezető lehetőségként értékelik. Valóban megérett erre a helyzet? Aligha lenne helyes akár igennel. akár nemmel válaszolni a kérdésre. Kicsit olyan ez, mint a közismert példa a pohárral, amely félig vízzel telve áll az asztalon. Az asztal körül ülők egyike azt mondja: félig még üres. A másik viszont azt állítja: félig már tele van. Nyilván az a derűlátó, s ebben az esetben az jár közelebb az igazsághoz, aki pozitívan fogalmaz. Nevezetesen, aki úgy látja, hogy már elértünk valamit. Az európai szakszervezeti vezetők genfi konferenciája immár rendszeresen, kétévenként összeül. hogy közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket tűzzön tanácskozásának napirendiére. Ezek a konferenciák a közeledés ügyét szolgálják, s a többoldalú együttműködés. érintkezés formálásának jó eszközei. Az egység helyreállításáig azonban — megítélésem szerint — még hosszú utat kell bejárnunk, amely nem is lesz könynyű. Mint már utaltam rá. sok bizalmatlanságot, kölcsönös gyanakvást kell feloldani. Bizonyos azonban, hogy minden ilyen találkozó. s ezúttal a kétoldalú eszmecserékre is gondolok, jó szolgálatot tehetnek ennek érdekében. Az orenburqi gázvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát, s a szocialista országok többi nagy közös vállalkozásai is talán hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző nyelveket beszélő dolgozók között új típusú kapcsolatok alakuljanak ki. erősödjék a proletár internacionalizmus érzése. Milyen jelentőséget tulajdonít ön ennek a ténynek? A proletár internacionalizmus korunk meghatározó ereje, amelynek hatása világunkban egyértelmű, szolgálata a nemzetközi munkásmozgalom minden erejének megtisztelő feladata. Különösen időszerűnek érzem ennek a hangsúlyozását most, a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepe, május 1. alkalmából. Bebizonyosodott. hogy határok, földrészek. nyelvi korlátok ellenére a proletár internacionalizmus nagyszerű tettekre. nagyszerű eredményekre képes. Bizonyítja ezt a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió léte. dinamikus feilődése. az a ténv. hogy mar mi is a feilett szocializmus építését telcintiük közvetlen célunknak. Anélkül, hogy nagy szavakat használnék, ki kell jelentenem: az emberi élethez, a munkához, a létbiztonsághoz valói jogot, és hangsúlyozni szeretném: a lehetőséget is csak a szocializmus viszonyai között kapta meg a dolgozó ember. MIKLÓS GÁBOR T

örténelmi jelentőségű események játszódtak le hazánkban 1947-ben, 1948 első felében: a hatalom a munkásosztály és a vele szövetséges erők kezébe ment át, a tőkés magántulajdon nagy részét felszámolták, majd — történelmünk során másodszor — a két munkáspárt egyesülése útján helyreállt a munkásosztály egysége. A szocializmus korszakát megnyitó forradalmi fordulat a felszabadulás utáni, bonyolult körülmények között kibontakozó osztályharc következménye volt. Ezt a harcot azonban a forradalmi erőknek meg kellett vívniok. A népi demokrácia baloldala 1944 végétől 1946 végéig terjedő időszakban nemcsak megerősítette, hanem fokozatosan ki is terjesztette befolyását a tömegek körében, növelte pozícióit a hatalomban, a gazdasági életben, a társadalom minden területén, hogy megteremtse a szocialista átalakulás szükséges feltételeit. Az antifasiszta koalíció győzelme, a szovjet hadsereg felszabadító háborúja és jelenléte a háború qtán egy ideig balra tartó Európa kedvező hátteret biztosított a nemzeti összefogás politikájának, a polgárháború nélküli átalakulásnak, a forradalmi erők előretörésének. 1946 közepétől — összhangban a nemzetközi folyamatokkal — a népi demokratikus forradalom fejlődésének üteme felgyorsult. A hidegháborús politika, amely 1946 végén — 1947 elején fő irányzattá vált a nyugati világban, gyorsította az egymással szemben álló osztályerők polarizációját nemcsak a nemzetközi, hanem a nemzeti küzdőtereken is. A nemzetközi reakció fokozódó támadása növelte a magyar polgári-ellenforradalmi erők restaurációs reményeit s eltökéltségüket, hogy megállítják a forradalmi folyamatot. Erre jó alkalomnak bizonyultak a Párizsban, 1946 második felében elkezdődött béketárgyalások, amelyektől a magyar reakció minden rendű és rangú képviselője azt várta, hogy megnyitják az utat a nyugati szövetségesek közvetlen és radikális beavatkozása előtt. Az intervenció reményének hónapjaiban az 1945-ös választásokon 57 százalékos többséget szerzett Független Kisgazdapárt és a mögötte felsorakozó még befolyásos polgári körök a kapitalista rendszer támaszául szolgáló intézmények, valamint a nyugati tőkés körök gazdasági pozícióinak megőrzésére törekedtek ezzel biztosítandó a politikai befolyást is. 1943 végén az ország válaszút elé került: a gyors ütemben mélyülő kormányzási- koalíciós válságot, amely már az egész népi demokráciát veszélyeztette, meg kellett oldani. A hazai reakció a nemzetközi stratégiával összhangban, szintén a kommunisták és más baloldali erők elszigetelésére, a hatalomból való kiszorítására törekedett, majd távolabbi célként a polgári rendszer visszaállítását és stabilizálását tervezgették. A kommunista párt vezette forradalmi erők is készülődtek a végső öszszecsapásra, a polgári reakció számításainak meghiúsítására, a társadalmi átalakulás folytatásának biztosítására. Arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladjon az ország, a magyar kommunisták 1946 szeptember végén —október elején ülésező III. kongresszusa adta meg a választ, amikor megállapította, hogy „a népi demokrácia — út a szocializmushoz". A kongresszuson elfogadott határozatok tartalmazták az MKP-nak azon eltökélt szándékait, hogy a munkásosztályt és szövetségeseit a szocializmusért vigye harcba. 1946 végétől a kommunisták minden területen ennek érdekében dolgoztak. Az MKP 1946 végén napirendre tűzte a tervgazdálkodást bevezető hároméves tervet, amely az SZDP hasonló tervének egyeztetése után, a kormányterv alapja lett. A pártnak a gazdasági tervvel azonban messzemenő politikai célkitűzései is voltak: meggyengíteni a kisgazdapárt mögött felsorakozott és a továbbhaladást szabotáló reakció táborát. Az 1946 őszétől egyre fokozódó harc a népi demokrácia jobb és bal oldala között 1947 tavaszán dőlt el, amikor az osztályerőviszonyokban lényeges átcsoportosulások mentek végbe. A baloldali erők szövetsége megszilárdult: a két munkáspárt 1948: a fordulat éve egyeztetett hároméves gazdasági tervét a Nemzeti Parasztpárt is elfogadta; 1947 első napjaiban pedig a közvélemény elé tárták a köztársaságellenes, horthysta összeesküvést, amelynek fokozatosan ismertté váló tényei az ország haladó közvéleményét, elsősorban a munkások, a dolgozó parasztok, a kisemberek tömegeit, a régi úri világ képviselői ellen hangolták. 1947 tavaszán az MKP vezetősége egy sor olyan intézkedés bevezetését javasolta, amely a nagytőke gazdasági hatalma ellen irányult. Közöttük a legjelentősebb a négy nagybank államosításának a burzsoázia elevenébe vágó követelése volt. Az MKP vezette forradalmi erők sorozatos támadása, a társadalmi előrehaladás szorgalmazása kiélezte az ellentéteket a koalíción belül, polarizálta az erőket a Kisgazda P'rtban. Gyorsította a többségi kisgazdapárt széthullásának folyamatát az is, hogy május végén Nagy Ferenc lemondott miniszterelnöki posztjáról, s Svájcban maradt. Ezt követően a bal oldal megegyezése alapján, a munkáspártok iránt lojális kisgazdapárti Dinnyés Lajos alakított kormányt, amely magáévá tette a hároméves tervet, s augusztus 1vel megkezdte annak végrehajtását. 'Létrejött a Tervhivatal, elkezdődött a nagyobb horderejű államosítási politika előkészítése. Az ország a tervgazdálkodás útjára lépett. Az 1947 tavaszától megindult fordulat politikai sikereinek realizálását szolgálták a július közepén kiírt választások, amelyen a koalíciót alkotó négy demokratikus párton kívül még több más ellenzéki, kispolgári párt indulását is engedélyezték. A választási szövetségre lépett MKP, SZDP, NPP és a reakciós jobboldalától megtisztult Kisgazda Párt nyíltan szembekerült a koalíción kívül rekedt jobboldali pártokkal. Eles választási küzdelem bontakozott ki. A tüntetésektől, hangos választási harc a baloldal győzelmével végződött. A szavazatok 61 százalékát megszerezték, s így a képviselői mandátumok 65 százalékát is megkapták. A nemzetgyűlésben és a kormányban a baloldali erők abszolút fölénybe kerültek. Az összetételében módosult nemzetgyűlésben sorra napirendre kerültek a tőkések kisajátítását célzó javaslatok, közöttük a legfontosabb: a nagybankok államosításáról szóló, a minisztertanács által már október 24-én elfogadott törvényjavaslat, amelyet november 20-án emeltek törvényerőre. A nagybankok államosítása a szocialista tulajdonviszonyok megteremtésének útján döntő fontosságú lépés volt, s jelezte a hatalomban bekövetkezett fordulatot. A bánya, és a gyáripar nagyobbik fele, a nehézipar mintegy 80 százaléka közvetlen állami irányítás alá került. A szocialista jellegű állami szektor — a politikai változásokkal összhangban — az iparban dolgozók 60 százalékát fogta át. A szocialista irányba átalakuló állam befolyása minden területen megnövekedett és érvényre jutott. A választásokat követő események még egyértelműbbé tették az 1947 tavasza óta napirendre került radikális intézkedések jellegét, azt. hogy a demokratikus forradalom fokozatosan szocialistába nő át. A társadalmi folyamatok felgyorsulása és a szocializmus közelisége a munkásosztály egységéért folyó harc feltételeit is lényegesen megváltoztatta. A választásokat követően aktivizálódott szociáldemokrata jobboldal káros tevékenysége ugyanakkor azt is bizonyította, hogy a további előrehaladás a megkezdett úton a baloldal szilárdságától, a munkásosztály egyöntetű politikájától függ. Az MKP vezetői az új körülmények között végleg elhatározták, hogy felszámolják a munkásosztály megosztottságát, a két munkáspárt egyesülése útjáa megteremtik a szervezeti egysé get, s ezzel megfosztják a munkásmozgalom jobboldalát attól, hogy a forradalom erői ellen küzdjön. A szociáldemokrata vezetőség megtisztítása a jobboldali elemektől megteremtette a lehetőségét a munkásmozgalom egységének mielőbbi helyreállításához. A munkástömegek, amelyek megelégelték a pártvitákat, meddő pozíció-harcokat, messzemenően támogatták a két munkáspárt egyesülésének ügyét. 1948 januárjában-februárjában több tízezer, zömében munkás tag lépett át az SZDP-ből az MKP-ba. A „földcsuszamlás" néven emlegetett átlépési hullám kétségtelenné tette: az egyesülés feltételei érlelődében vannak. Gyorsította az elhatározást hogy ekkor már a román, a bolgár, munkásmozgalomban létrejött a munkásosztály egysége, megalakult Németország Szocialista Egységpártja, a lengyel és a csehszlovák pártok pedig szintén foglalkoztak a kérdéssel. A* MKP vezetősége — többszöri vita alapján — nem az SZDP-nek az MKP-ba való beolvasztása, hanem a két párt fúziója mellett foglalt állást. Ennek szellemében a február 22-től március 15-ig elrendelt tagzárlatával segített lassítani az SZDP szervezeti szétesésének folyamatát. A szociáldemokrata mozgalomban az utolsó szót a párt 1948. március 6—8-án lezajlott XXXVI. kongresszusa mondta ki, amely elfogadta a kommunista párt egyesülési javaslatát. A döntésre az objektív nemzetközi és hazai társadalmi folyamatokkal, a demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átnövésével összhangban, és — a magyar fejlődés sajátosságaként — már a proletárdiktatúra talaján került sor. Ezt követően már gyorsan peregtek az események. A két párt összekötő bizottsága megszűnt, miután létrehozta a 9 tagú közös Politikai Bizottságot és a Szervező Bizottságot, amelyeknek irányításával mindkét pártban megkezdődött az egyesülés szervezeti, politikai előkészítése. A két párt vezetőiből létrehozott egységbizottságok döntöttek a tagok átvételéről; a helyi szociáldemokrata szervezeteket megtisztították a jobboldaliaktól, a kommunista szervezeteket pedig az oda nem való elemektől. Az ezt követő egyesülési taggyűléseken létrejöt. tek az egységes munkáspárt: a Magyar Dolgozók Pártja helyi, illetve városi és megyei szervezetei. Az egyesülés előkészítésének idején a minisztertanács március 25-i ülésén fogadták el az MKP javaslatát a 100 munkavállalónál többet foglalkoztató gyáripari üzemek államosításáról. Még aznap a vasasszakszervezet székházában, közel 600 vállalatvezetőnek kiosztották a kormány felhatalmazását, hogy a kisajátított gyárat a magyar állam nevében átvegye. A gazdasági sikerekkel összhangban a munkásosztály a társadalmi élet egyéb területein is előnyomult, s fokozatosan megkezdte a burzsoázia végleges kiszorítását. A szocialista forradalom győzelmének betetőzéseként 1948. június 12-én került sor az egyesülés befejező aktusára, a két munkáspárt külön rendezett utolsó kongresszusainak tanácskozására, majd a küldöttek együttes ülésére, a Magyar Dolgozók Pártjának I. kongresszusán. Ezen elfogadták az új párt programját, szervezeti szabályzatát és megválasztották a vezetőségét. Az egyesült párt értékelte a múltát, kitűzte a szocializmus építésének feladatait. Az egységes párt több mint egymillió százezer tagja ennek szellemében látott hozzá az új társadalom építéséhez. Az egyesülés — azóta már tudjuk — nem volt mentes a hibáktól. Ez mégsem homályosíthatja el azt a tényt, hogy ezzel a lépéssel a magyar munkásmozgalomban végleg megszűnt a testvérharc, az erőket szétforgácsoló elvi-politikai szembenállás, s ez igen nagy és kedvező hatással volt az egész nemzet további fejlődésére, a szocializmus építésére. STRASSENRETTER LRZSÉBEI