Délmagyarország, 1978. március (68. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-09 / 58. szám

e Csütörtök, 1978. március 9; Tószeginek szerencséje volt. Jó időben született. Ha teszem azt, az ókorban kéredzkedik a világra, szo­morú véget ér még az elején: min­den bironnyal c Tajgetoszról eresz, kedik alá. Az életrevalóságot eldön­tő szigorú zsűri akkor ugyanis egy­behangzólag ezt a véget szavazta volna meg számára. Hisz csúnya gyönge kis csenevész emberke volt első látásra, s talán egy agg azt is megjegyezte volna: „hisz még a sze­me se áll jól". Csakhogy Tószeginek — mint mondottam — szerencséje volt. Hu­mánus korban született, amikor tárt karokkal várták nemcsak szülei, ha­nem a dolgos kezekre szoruló társa­dalom is: nemcsak az az ember, aki igy vagy úgy, hasznot ne hajtana a közösségnek. Tószegi kora gyermek­korától igyekezett megfelelni az el­várásoknak. Amikor csecsemő volt, annak rendje, s módja szerint gon. doskodott kimosandó pelenkákról. Később foltozandó nadrágokról, ki­harcolta magának a pénztárcát szün­telenül apasztó drága játékokat és lekváros kézzel maszatolta össze a frissen festett falat. De már az isko­lában példamutató nebulónak lát­ták. hátra tett kézzel ült és szemét le se vette a tanító néniről. Csak a lábával rugdosta padszomszédját. Tajgetosz akit persze, mert folyton izgett-moz­gott, s néhányszor hangos jaj szó­val megzavarta az órát. beírták az ellenőrzőbe. Tószegi feleletei miatt sem kellett szégyenkezniük a szülők­nek. Kisfiúk jó beszélőkéjével lehen­gerelte a tanárokat. Nem tűnt fel egyiknek sem, hogy olyan gyakran tekintget a tenyerére, akárcsak dol­gozatíráskor a pad alá, inge kézelő­jére. szomszédja füzetére. Amolyan jól nevelt fiú is volt: ott tüsténke­dett óra előtt a tanárok körül, s ha valamelyik leejtette a tollát, lóhalá­lában rohant oda. de hagyta, hadd emelje föl más. A „köszönöm"-re mindig ő vágta rá a „szivesen"-nt. Hogv pályája egyenesen fölfelé ívelő lesz, azt már mindenki sejtette a közéniskolában. Kezébe ragadta az osztályban a vezetést: parasztokra, lovasokra, futókra, bástyákra osz­totta föl alattvalóit, s az igazgató lá­nyával — mint a királyi pár — szí­vesen sakkoztak velük. Ettől persze többen kiborultak. Különösen a pa­rasztok berzenkedtek azért, ha ki­ütötték őket. rte nehezen, viselték el a futók és a lovak is. Az egyetemen tovább fejlesztette Tószegi eddigi tapasztalatain nyugvó életbölcseletét és következetesen ké­szült az Életre. Népszerű és befo­lyásos emberek társaságát kereste, tudta: az ő fényüktől maga is job­ban sugároz majd. Elvei helyessége ismét beigazolódott: nem is akármi­lyen szék várt rá diplomaosztás után. A szabónak is feltűnt: mintha na­gyobb lenne a mellbősége. Tószegi egyenes derékkal, emelt fővel járt­kelt úi mellényében beosztottai kö­zött. Már nem is tudta megfékezni sakkszenvedélyét, annyira eluralko­dott rajta. Ide-oda rakosgatta a báb­embereket, egyik futóval kiütötte a másikat, az igavonó lovakat kiját­szotta egvmás ellen, míg végül vala­melyiknek vesznie kellett. Mindez Tószegit nagyon' mulattatta. Saját rettenthetetlen ereje kimondhatatlan mámorral töltötte el. Egyszer mégis rossz álomra riadt föl: kaszával fölfegyverkezett pa­rasztok. gyalogosok és lovasok tar­tottak felé elszánt arccal, ő könyör­gött kegyelemért, mindhiába. A me­net csak jött, kérlelhetetlenül, szo­rította a szakadék felé, s egyszer­csak nem érzett mást, mint azt. hogy zuhan, zuhan, lefelé... Álmá­ban. Chikáit Ágnes 1978. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: FRANCISKA A Nap ke! S óra 10 perckor, és nyugszik 17 óra 40 perckor, A Hold kel 6 óra 10 perckor, és nyugszik 18 óra 19 pérckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 596 cm (áradó). Rótsametszők KOTOROK EXPORTJA Neobarokk ebédlő-, dol­gozó. és hálószoba-bútorokat készít szovjet megrendelésre a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet. Ebben az évben az intarziás, pácolt dióból és mahagóniból gyártott ter­mékből 400 garnitúra készül és kerül a szovjet áruhá­zakba. ISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE A Vöröskereszt járási ve­zetősége megrendezte A kongresszus nyomában cim­mel indult vetélkedő helyi selejtezőjét a szegedi úttörő­házban. A járás 25 községé­ből 20 csapat nevezett be. Első helyezést a forráskúti általános iskola, másodikat a Kisteleki Petőfi utcai is­kola, harmadikat a zákány­széki általános iskola diák­jai értek el. Az öttagú for­ráskúti csapat vesz részt a március 23-i megyei vetél­kedőn. TOLNAY Kf.ÁRl ELŐADÓESTJE Ma, csütörtökön délután 6 órakor a KISZÖV Arany János utca 9. szám alatti klubjában Szeretőnk. Anyánk címmel Tolnay Klári kétsze­res Kossuth-díjas Kiváló Művész előadóestjére kerül sor. A műsor szerkesztő há­ziasszonya Mikes Lilla. Zon­gorán közreműködik: Oláh Ferenc. SÉTA SZKAFANDERBEN Egy ötéves houstoni kisfiú születése óta egy műanyag­sátor fogságában él. amelyet teljesen elszigeteltek a külső világtól. Anyja és apja nem csókolhatják meg a kiíiút, ruháit, játékait és ételeit sterilizálni kell. A kis Dávid egyike azoknak a gyerekek­nek, akiknek szervezete sem­miféle védőanyagot nem ter­mel, nem tud védekezni a baktériumokkal szemben, ezért egy közönséges nátha is halálos lehet számára. Tízezer újszülött kisfiú kö­zül átlagosan egy születik ilyennek, és az minden eset­ben hamar meghal. A kis Dávid nemrég először hagy­ta el sátrát és sétára indult szüleivel. Ezt a houstoni ku­tatóknak köszönheti, akik szkafandert készítettek szá­mára, pontos mását annak, amelyben a kozmonauták ki­léptek a Hold felszínére. KITÜNTETÉS Illyés Cyulát a Francia Költők Társaságának egyik nagydijával, a Barátság díj­jal jutalmazták, ö az első magyar költő, aki ebben a magas kitüntetésben része­sült. Kritika Egyes fiatal kritiku­sok kisajátítják maguk­nak a régi irodalmi vi­tákat, és azokat olyan elkeseredetten folytat­ják tovább, mintha sa­ját vitáik lennének. HWiSÉPBi •SS Somogyi Károly né felvétene A GYÜMÖLCS- ÉS ZÖLDSÉGGYEREKEK Az ausztráliai Brisbane anyakönyvi hivatala elutasí­totta Albas Grove zöldség­és gyümölcskereskedő kéré­sét. A 38 éves kereskedő azt akarta, hogy három ikergye­rekének a következő neveket adják: Orange, Lemon és Dili, vagyis — Narancs, Cit­rom és Kapor. VIGYÁZAT, AÜTÖ! Századunkban kétmillióan haltak meg autószerencsét­lenség következtében az Egyesült Államok útjain. Sok amerikai úgy véli, hogy a szerencsétlenség számának növekedése járvány jelleget öltött. ,Nem minden alap nélkül nevezi magát William Haddon forgalombiztonsági szakember epidemiológus­nak. A közúti katasztrófák számait speciális légpárnák segítségével lehetne csökken­teni, a párnák megvédenék a vezetőket az erős ütésektől és lökésektől. A járványügyi szakértő receptjét azonban nem fogadták különös lelke­sedéssel a detroiti autóki­rúlyok. 5-100 Jugoszlávia északi részén nagy lakomával, méltóan, több mint kétmillió disznó­torral ünnepelték meg a re­kordtermést. A Vaidaságban ugyanis a húsgyárak 1 millió 870 ezer, az egyéni termelők pedig saját céljaikra több mint 200 ezer sertést vágtak le tavaly. Ez az előző évek termeléséhez viszonyítva 30 —35 százalékos növekedést jelent. Idegenforgalmi kiadványokban gyakran látható az a város­kép, amely felvételünk hátteréül szolgál: a Tisza-part. Ked­velt sétahelye a védtöltés az idegeneknek, s a szegediek­nek is, mert szemet gyönyörködtető virágoskert szegélyezi a gyalogutat. A rózsákkal teleültetett sávot a városgazdál­kodási vállalat kertészei gondozzák: metszik a rózsatöveket TÍZMILLIÓ FOGKEFE Tízmillió fogkefe, a tava­lyinál másfél millióval több készül az idén az ország egyedüli fogkefegyárában, a Mosonmagyaróvári Műanyag­feldolgozó Vállalatnál. A többlettermelést a fogkefe­üzem korszerűsítésével érik el. Az új berendezésekkel műszakonként 2400—2600 kefe tömését végzik el. Meg­változik a fogkefék formája is: az idén gyártott kefék jobban „kébre állnak". Le­kicsinyítik a kefék feiét, s az állati eredetű sortéból ké­szült csomókat ritkábbra szövik, ezáltal rendelteté­süknek és a higiénia köve­telményeinek jobban megfe­lelnek ezek a mindennapos használati eszközök. A hazai igények kielégítése mellett a vállalat exportra is gyárt. A szocialista országokon kívül az NSZK-ban és Közel­Keletre is szállítanak fogke­fét Mosonmagyaróvárról, LOPOTT — LETARTÓZTATTÁK Tavaly november 29-én szabadult büntetéséből a 20 éves, foglalkozás nélküli Molnár József, Kiskundo­rozsma," Subasa dűlő 7. szám alatti lakos. A bíróság által előírt kötelező magatartási szabályokat nem tartotta be, a kijelölt munkahelyen nem jelentkezett, csavargott, az ismerőseitől kapott, illetve a vagyon elleni bűncselek­ményekből származó össze­gekből tartotta fenn magit. Szabadulása után páldáu] a dorozsmai ABC-áruházbó! egy doboz halászlé-konzervet és egy csomag citrompótlót lopott. A rendőrség letartóz­tatta, közveszélyes munka­kerülés és lopás miatt indí­tott büntetőeljárást ellene. HETVENÖT ÉVE született Frario Král (1903-1955) szlovák költő és regényíró, a szocialista realizmus egyik meg­teremtője a selovák irodalom­ban. SZEGEDI NEMZETT SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A sevillai bor­bély - Kodály-bérlet. (Az Újvi­déki Operaház vendégjátéka.) KISSZlNHAZ Este 7 órakor: Sosem lehet tud­ni - Petőfi-bérlet. MOZIK Fáklya: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A Csendes-óceán kaló­zai (színes, m. b. rom.án—NSZK —francia), 8 óraikor: Fedőneve: Lukács (színes szovjet-magyar). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 ('makor: Egy Iskolaigaz­gató naplója (m. b. szovjet). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 orálg. Csak sür­gős esetben. BALESETT ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Március u-ig, este 8 órától reg­gel 8 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Gyálarét Klskundorozsma területén: dr Duba István állatorvos. Lakása' Újszeged. Odesszai krt. (. Tele­fon- nincs. n. kerület. Algyő. Tápé terOle­.én: dr. Felber Ödön állatorvos Lakása: Szeged. Debreceni u t4'A T-'efon: l«-o«i Kübékháza, Szfireg, Tiszasziget, Üjszentlván területén: dr. Men­ler Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged-PetőBteleo, Irinyi János u. 72. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. mim BUDAPEST L 7.59: Tévétorna (ism.) 8 05: ITV: Földrajz 11.05: Kémia 15.30: Földrajz (ism.) 16.00: Kémia (ism.) ' 16.23: Hírek 15.30: AZ MTV Szabadegyeteme 17.20: Pergő képek 18.05: Telesport 18.30: Akik bátrak kezdeményezné — riportfilm 19.10: Esti mese 19.20: Tévétoma 18.30: Tévéhíradó 20.00: Műkorcsolya VB 31.00: Szólítsák be a tanút. — dok.-Játék 22.10: Unokáink ls látni fogják ­Belső-Erzsébetváros 22.50: Tévéhíradó 3. 17.30: A belgrádi stúdió Tévéhíradója 17.45: Verne Gyula — Finn mesék 18.18: Szárnyas gyógyszereszek 18.45: Vetélkedő 19.15: Rajzfilm 10.30: Tévéhíradó 2. — magyarul 20.00: Emihcirek, népek, események 20.45: Testnevelés 21.00: Tévéhíradó 2. — szerb­horvátul 21.20: VII. Eduárd — angol tévéfii msorozat 2. BUKAREST 15.05: Iskolatévé 18.05: Szabad időre ajánljuk 16.20: Tévéglóbusz 16.40: Festői Románia 17.10: Sí VB 17.50: Román dalok 18.20: Gyermekeknek 18.30: Tévéhíradó 18.50: Gazdasági híradó 19.00: Folklórműsor 18.20: Ifjúsági óra 21.25: Tévéhíradó (SIhzI KOSSUTH 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Hoffman mesél — ré&zL 10.05: Iskolarádió 10.30: Zenekari muzsika 11.26: Népi ellenórök vizsgálták 11.41: Don Segundo Sombna — Ricardo Gülraldes regénye 9. 12.35: Melódiakoktél Közben: 13.15: Rendezte: Peter Ragén — Kendi Mária riportja 14.00: Mindenki Könyvtára 14.30: Soszliaikovics: I. szimfónia 15.10: Nathan Milsteln hegedül 15.28: Százszorszép Klub 16.08: Farkas Ferenc—Devecsetl Gábor: S pori kantáta 16.17: Nemzetiségek zenéjéből 16 40: Holnap közvetítjük... 17.07: Körmltarofon 17.32: Mendelssohn: ÜL „Skót." szimfónia 18.15: Kritikusok fóruma 19.15: Gerilláik a Bükkben ­Harmath Judit rádiójátéka Színes népi muzsika Töltsön egy órát kedvenceivel Bach :Motette BWV. «7. Metronóm A Végh vonósnégyes játszik Filmzene PETŐFI Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, csü­törtökön kevesebb napsütés­sel. Reggel helyenként köd. Változó irányú, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5— 10 fok között. A SZENNYEZETT VELENCE A velencei lagúnák vize annyira szennyezett, hogy tilos fürdeni benne. Az ot­tani egészségügyi szakembe­rek megállapítása szerint a víz a megengedhetőnél két­szer nagyobb mennyiségű baktériumot és mérgező anyagot tartalmaz. FIATALOK A TÉESZF.KBEN A Csongrád megyei TE­SZÖV mellett működő ifjú­sági bizottság a közelmúlt­ban Szegeden, a járási hiva­tal székházában ülésezett. A jelenlevők megtárgyalták az időszerű ifjúságpolitikai fel­adatokat, a bizottság ügy­rendjét és 1978. évi munka­tervét. 18.23: 19.C0: 19.15: 18.30: 20.00: 20.40: 21.00: 17.10: 17.45: 18.15: 18.45: 19.15: 30.00: 20.50: 21.35: 22.50: 17.40: 19.15: 20.00: 23.30: 17.40: 17.10: BUDAPEST 2. Világnézet (Ism.) Francia nyelvtanid! ynm (ism.) Orosz nyelvtanfolyam Tévéhíradó A modern festészet előfutárai — 4. (Ism.) Tévéhíradó 2. Volt egyszer egy színház - tévéjáték BELGRÁD L Magyar nyelvű tévémaplő Gyermcikműsoc Művelődés Vetélkedő Rajzfilm Külpolitika Választmányi tagok — jugoszláv sorozat (ism.) Korcsolyázó VB Komoly zene BF.LGRAn 2. Jugoszláv kosárlabda­mérkőzés Idő és pihenés Adás a filmről Huszonnégy óna ÚJVIDÉK Tévéhíradó 1. — szerb­horvát nyelven Tévéhíradó 1. — magyarul 18.58: 20.59: 22.20: 22.45: 23.05: 0.10: 8.1)5; 8.20: 8.33: 8.43: 9.33: 10.00: 12.00: 12.33: 12.55: 13.25: 13.30: 14.00: 17.00: 18.00: 18.S3 19.55 20.33 21.03 21.23: 22.33: 22.43 23.20 14.05 15.00 15.50 16.03 16.30 17.00 18.05 19.15 19.33 21.45 22.12 Negyed, óra háromnegyed ütemben Tíz perc külpolitika (ism.) Vidám katonadalok Slágermúzeum Irodalmi évforduló-naiptáí A zene hullámhosszán Népdalok Győri stúdiónk jelentkezik Ránki Dezső zongorázik Edes anyanyelvünk Zenés képeskönyv Válogatott perceink Belépés nemcsak tornacipőben! Mindenki Iskolája Hétvégi panoráma Slágerlista A 04 . 05. 07 Jelenti Leonle Ryr.amek énekel A Magyar Rádió Karinthy Színpada Tíz perc külpolitika Nóták Vincze Ottó szerzeményedből 3. MŰSOR Romantikus muzsikja Bach-müvok Zi'.ahy Lajos: A lélek kialszik — könyvszemle Humperűlnck operaiból 1. Képek a reneszánsz zene történetéből ötórai tea A Kóruspódium évadzáró hangversenye Iskolarádió A Magyar Állami Han gv ersén y zenekar hangversenye Közben: Kb. KaraosaJcal — Georgi Rajcsev elbeszélése Kb. Ooeraáriák ÜJ zenei Irányzatok Vigasztalan értékelés Az NSZK-ban nemrégiben közvélemény-kutatást ren­deztek, amelynek az volt a célja, hogy tisztázzák a pol­gárok és a jogi szervek kö­zötti kapcsolatot. Juszticia szolgálóira nézve az ered­mény igen vigasztalan. A megkérdezettek 81 százaléka bürokratizmusra, 70 százalé­ka a jogi zsargon érthetet­lenségére, 69 százaléka a bí­róságokon uralkodó félelmes légkörre; 47 százaléka a durvaságokra; 40 százaléka az alkalmazottak gőgösségé­re, 48 százaléka pedig az ítéletek igazságtalanságára panaszkodott. Kétmillió disznótor DELMAGW0RS2ÁG A kolbász, ami e sok ser­tésből készült. 100 ezer ki­lométerre nyúlik, tehát akár öv is fonható belőle Föl­dünknek. S ami szintén em­lítésre méltó, tavaly ug­rásszerűen növekedett a hús­fogyasztás — legalább 15 kilóval fejenként —, vagyis tavaly az egy főre jutó hús­fogyasztás 60 kilogramm volt A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztarsaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint - Index: 25 053 ISSN: 0133-025 X

Next

/
Thumbnails
Contents