Délmagyarország, 1978. március (68. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

6 Szerda. 1978. március 1. 6 Ma SZEOL AK—FTC A labdarúgó NB I-ben ma, szerdán délután a 23. forduló mérkőzéseire kerül sor. A SZEOL AK 'csapata a Tisza­parti stadionban az FTC együttesivei méri össze tu­dását. A találkozó esélyeiről Himer Istvánt, a SZEOL AK vezető edzőjét kérdeztük. El­mondta: — Az FTC legutóbb vere­séget szenvedett Diósgyőr­ben, ezért biztosra veszem, hogy Szegeden kettőzött aka­Birkózás Csikós Ferenc hibapont nélkül első Poríisch veresége Bugojnoban kedden dél­előtt befejezték a második * fordulóban függőben maradt két játszmát. Portisch a foly­tatásban vereséget szenve­dett a holland Timmantól, a Karpov—Ivkov találkozó vi­szont döntetlennel ért véget. Két forduló után Timman áll az élen 2 ponttal. Hort­nak és Miiesnek 1,5—1,5 Szombaton és vasárnap a pontja van. Portisch fél Sportcsarnokban a Bp. Hon­ponttal Szpasszkijjal, Bukics- ^ .szabadfogású válogató , _ . . , „.., birkozjversenyt rendezett csal, Balasovval és Hübner- m résztvev6veL Az e7yes rel együtt a 12—10. helyen súlycsoportokban általában áll. az esélyesek győztek. Csikós Kézilabda Elutazott Lódzba a Volán SC csapata rattal fognak küzdeni Nyi­íasiék. Csapatom is elszántan készül. — összeállítás? — Hegedűs felépült sárü­léséből és ismét elfoglalja a helyét a csatársor tengelyé­ben. Ennek megfelelően a következő tizenegy kezd: Nagy — Szalai, Hojszák, For­gács, V. Tóth — Kozma III., Kádár, Zámbori — Garics, Hegedűs, Jernei. A találkozó délután fél 3 órakor kezdődik, Csapó Géza és Svidró József olimpiai főpróba előtt A kézilabda Kupagyőzte­sek Európa Kupája küzde­lemsorozatában, mint isme­retes, a legjobb négy közé jutásért látszanak a csapa­tok. A Szegedi Volán SC nagyszerűen szereplő együt­tese egy hete vivta első mérkőzését a lengyel Anila­na Lódz gárdájával, s 26:22­re győzött. Az érdekes, élve­zetes küzdelmet hozó talál­kozó után elmondhatjuk, a négygólos előny birtokában — bár több is lehetett volna — Budayéknak van esélyük a továbbjutásra. A visszavágó mérkőzésre holnap, csütörtökön a kora esti órákban kerül sor Lódz­ban. Elindulásuk előtt Kő­vári Árpád edzőt kérdez­tük meg, milyen esélyt ad csapatának, kik az utazó já­tékosok ? — Szerintem Lódzban óriási harc után dől el a to­vábbjutás sorsa — válaszolt az edző. — A látottak, ta­pasztaltak után elmondha­tom, a lengyelek eléggé sab­lonos kézilabdát játszottak. Amennyiben sikerül egy-egy váratlan húzással meglepni, kizökkenteni saiátos stílusuk­ból őket, készülhetünk a kö­vetkező találkozóra. Persze, hogy így legyen, a szegedi mérkőzéshez képest több já­tékosunktól jelentős forma­javulást várok. — Kijelöltem a keretet, mégpedig Bartalos Zoltán, Farkas, Barát, Buday, Dobó, Giricz, Hubai, Lele, Lesti, Lu­kács, Noel és Oláh Béla uta­zik. Velünk tart többek kö­zött Sebők Imre, a klub el­nökhelyettese és Csáky Béla szakosztályvezető. Ferenc, az SZVSE verseny­zője hibapont nélkül végzett az első helyen. Nyolc mér­kőzése közül hatot tussal, kettőt pedig leléptetéssel nyert. A szegedi sportem­ber jó eséllyel küzd a vá­logatottságért. Legközelebb március 11-én és 12-én Kecs­keméten kell bizonyítania, hogy vitathatatlanul ő a leg­jobb súlycsoportjában. Érde­kességként jegyezzük meg: Csikós két évig nem lépe'l szőnyegre, s csak a közel­múltban tért vissza a bir­kózóterembe. Csatári vissza­vonulása után többen is megpályázták az üresen ma­radt „trónt". Az eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy az SZVSE kitűnő képességű sportolója lép majd Csatári örökébe. Csikós mellett Dóczi is jól helytállt a válogatón, ő a 48 kg-osok kategóriájában Gyulai (FTC) és Seres (Szondi) mögött a harmadik helyet szerezte meg. Ered­mények. 48 kg (7 induló): ... 3. Dóczi (SZVSE). 100 kg (11 induló): 1. Csikós (SZVSE), 2. Netz (Ü. Dózsa), 3. Kispéter (FTC). A +100 kg-osok mezőnyében Balla (FTC) bizonyult a legjobb­nak. Szófiában, amikor a kajak­kenu világbajnokság K. I. 1000 méteres döntőjében Csapó Géza nyolcadikként evezett át a célvonalon, va­lamennyi magyar szurkoló elkönyvelte magában, hogy elérkezett a búcsú pillanata. Csapó abbahagyja a verseny­zést. Sokan mondogatták, megunta a sikereket, nem dolgozik már úgy, mint Tam­pere előtt, nem tud lépést tartani az élmezőnnyel. Sze­rencsére éppen Csapó Géza és a válogatott szakvezetője, dr. Parti János látta más­képpen. A szövetségi kapi­tány VB-értékelésében olvas­hattuk, hogy Csapó továbbra is a válogatott csapat meg­határozó egyénisége! És ez a bizalom újabb erőt adott neki. Mint egy megszállott, ismét elkezdett dolgozni, és célba vette a belgrádi világ­bajnokságot, ahol a moszk­vai olimpia kiküldetési jogát szeretné megszerezni. Ehhez pedig mindenképp dobogós helyezésre lesz szükség! Most háromhetes vízitábo­rozáson Spanyolországban ké­szül a kajak-kenu válogatott, köztük a két szegedi, Csapó és Svidró József. Az elutazás előtti napon beszélgettünk a két élsportolóval és edzőjük­kel, Kovács Lászlóval. Az újszegedi versenyuszo­dában tartott úszóedzés után gyorsan belevágunk a kajak­kenu sport közepébe. — Hogyan értékeled a szó­fiai világbajnokságon elért eredményed7 — Ügy érzem, nincs aggo­dalomra ok. Egy dolog azért bennem maradt. Azt hiszem, túl magasra emelték a mér­cét Szófiában a sportriporte­rek, és ami a legbosszantóbb, úgy marasztaltak el, hogy engem meg sem kérdeztek. Az igazság, hogy a mont­reali olimpia után a SZEOL AK szakosztályvezetésével meghatároztuk a legfonto­sabb feladatokat. Főleg a hi­bák kiküszöbölése volt a cél. A világbajnokság másodran­gú feladat volt, hiszen tavaly a magyar bajnokságot tekin­tettük fontosabbnak, az ott elért eredmény hosszú időre meghatározza a szakosztály Tavaszi műszaki cikkek engedményes vására Kisteleken, az iparcikk áruházban! Nagy választékban kaphatók különféle árucikkek engedményes áron! AJÁNLATUNK: S—80 hűtőszekrény S—60 hűtőszekrény M—150 hűtőszekrény M—160 hűtőszekrény ALBA—LUX—9 mosógép Régi ár: 3300 Ft 2630 Ft 4660 Ft 4920 Ft 2400 Ft ÜJ ár: 2500 Ft 2230 Ft 4260 Ft 4520 Ft 1850 Ft Egyéb ajánlatunk: MZ—125, MZ—1250. S—50—B/l, Simson, Simson Schwalbe motorkeréknárok. Fehér fürdőkádak, komp'ett fehér és színes fürdőszoba­berendezések, csemnék, padlóburkoló lapok. Az áruház nyitva: 8-tól 17 óráig, szombaton 8-tól 13 óráig. Telefon: 91-046. Házhoz szállítás vidékre is! A Tisza Gyöngye étteremben VI*. március >dn 18 órától farsangi bál lesz Műsor: ham<?uterto« zene. tombola, régi ételizek. BelópöcUJ: 16 Ft. A-stttoalfogtaláB az Ozüetve­zetönél, teleáoti: 12-360. létét. Ugyanis a magyar baj­nokságon elért eredmény után rangsorolják a szakosz­tályokat, és ez nemcsak er­kölcsileg, de anyagilag is so­kat jelent. Hatvan szakosz­tály közül az olimpiai pon­tok alapján harmadik lett a SZEOL AK! Amikor teljesí­tettük a célkitűzéseket, vár­tuk, hogy a költségvetésünk is emelkedni fog. Ez azonban elmaradt. A tavalyi 750 ezer­rel szembert az idén 650 ezer lett, plusz 150 ezer forintos támogatást az egyetemek ad­nak, ez az összeg viszont csak hajóvásárlásra fordítha­tó. így az edzőtáborozások egy részét (amely vélemé­nyem szerint elengedhetet­len) továbbra is saját zseb­ből fedezzük! Tavaly a válo­gatókon négy számban in­dultam, a srácok miatt a né­gyesbe is beültem, így hát meg kell vallanom, egy ki­csit belefáradtam. — Ügy gondolom, túl sokat vállaltál magadra. Utolsó év a főiskolán, a KISZ KB-tag­ság, edzések, nemzetközi ver­senyek, edzőtáborozások, fel­készülés a világbajnokságra... — A KISZ KB-tagságot, mely nagy megtiszteltetés számomra, és a tanárképző főiskolai tanulmányokat ösz­sze tudtam egyeztetni a spor­tolással. Tanáraim maximá­lis segítségével így élspor­toló maradhattam. A főiskola elvégzése után elkezdtem jo­gi tanulmányaimat, ezt azon­ban most megszakítottam, hi­szen a páros évek világbaj­nokságai főpróbát jelentenek az olimpiára. Most minden erőmmel küzdök az olimpiai kiküldetésért — Sokan azt gondolták, abbahagyod az aktív ver­senyzést. Örömmel halljuk, hogy eszed ágában sincs át­adni a helyed. — Megváltozott a környe­zet, ez változtatott meg en­gem is. Parti János vezeté­sével, úgy érzem, érdemes csinálni. Lehetőséget kap­tunk a munkára, és azt hi­szem, még van időm is, vég­tére is csak 28 éves vagyok. A szakvezető értékelője, vé­leménye új erőt adott Azt hiszem, ezzel többet tett, mint eddig bárki. — Milyen eredményt vársz magadtól az idei világbaj­nokságon Belgrádban, az Ada Ciganliján? — Az eredmínyjóslásoktő! irtózom. Rengeteg összetevő­je van annak, hogy valaki a dobogó legmagasabb fokára állhasson, hiszen mindenki győzni akar. Az olimpia fő­próbája lesz Belgrádban, nem szeretnék csalódást okozni senkinek. — Aíi várható a moszkvai olimpián? — Nagyon fel kell készül­nünk. Moszkvában kitűnő versenypálya várja a kajak­kenuzókat, tehát minden le­hetőség adott, csupán attól függ minden, hogy ki. menv­nyit tud magából kiadni. Ha rajtam múlik, én biztos min­dent megteszek a sikerért. Svidró József szófiai bronz­érme nagy sikernek számít, hiszen indulása is bizonyta­lan volt. Aztán gyorsan élt a lehetőséggel, és olimoiai távon is bizonyította kivéte­les tehetségét. Erről így be­szélt: — Elégedett vagyok a szó­fiai eredménnyel, ha azon­ban jobban belegondolok, akár nyerhettünk is volna. A korábbi években nem kap­tam lehetőséget, hogy olim­piai távon rajthoz álljak. Ezért köszönet, hogy beke­rültem a csapatba és Csapó Gézával mi indulhattunk a K. II. 500 méteres távon. Saj­nos, a VB előtt alig eveztünk együtt. Egyetlen nemzetközi versenyen sem sikerült egy hajóba kerülnünk. A jövő­ben jobban odafigyelünk a párosra. Azt hiszem, felhoz­zuk egymást, hiszen én sem adom egykönnyen. Gézával pedig kitűnően megértjük egymást. „ Kovács László vezető edző a felkészülés munkájáról a következőket mondta: — Eddig ez az év sikerült a legjobban, hiszen elég ko­rán sikerült elkezdenünk a felkészülést, igy korábban ia kell formába lendülni a ver­senyzőknek. A válogatottak már túl vannak a hathetes edzőtáborozáson, és azóta is állandó formaellenőrzés van. A világbajnokságig még két és fél hónap edzőtáborozás vár rájuk. Csapónak ésSvid­rónak, hogy párosban is si­keresen szerepeljenek, egyes­ben is jól kell menni. Bízom mindkettőjükben, hogy Belg­rádban sikerül kiharcolniuk az olimpiai kiküldetés jogát, Bagaméry Lászlé Az év űttörősportolói és -csapatai 1977-ben A Magyar Úttörők Szövet­sége országos elnöksége az idén is odaítélte az „Év út­törősportolói és -csapatai" címet 1977. legkiemelkedőbb soorteredményt elért kis­dobos- és úttörőlányok, va­lamint -fiúk és -csapatok ré­szére. A díjkiosztóra kedden, a Magyar Úttörők Szövetsé­ge Balassi Bálint utcai szék­házában ünnepélyes kere­tek között került sor. Az „Év úttörősportolói és -csapatai '77" címet és a serleget Csongrád megyé­ből, a zsombói központi ál­talános iskola tollas'abda­csapata és Keresztes Sándor vásárhelyi atléta kapta. Áruskála a háztáji és kisegítő gazdaságok terme'élének fokozásáért, az Agrotröszt, a SZÖVARU, a Hermes, a VASÉRT és a VIDIA közreműködésével § Mezőgazdasági eszközök árusítással egybekötött kiállítása a budapesti SKÁLA Áruházban február 28-tól március 11-ig fár/i bokacipő bőr felsőrésszel 198 forintért Kapható: az ELIT Cipőboltban (Széchenyi tér 16.) és a TIP-TOP Cipőboltban (Széchenyi tér 8.) Amíg a készlet tart!

Next

/
Thumbnails
Contents