Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
6 Szombat, 1978. február 11. Kosárlabda-mérkőzések Ha Sparfacusközgyűlés A Szegedi Spartacus SC ma, szombaton délután 2 órakor tartja beszámoló közgyűlését a KISZÖV Klubban Arany János u. 9.). Az elnökség a sportkör küldötteinek megjelenésére feltétlenül számít Hétfőn SZEOL AKközgyűlés Hétfón délután 5 órakor a József Attila Tudományegyetem aulájában tartja beszámoló közgyűlését a SZEOL AK. Minden érdeklődőt szívesen lát a sportegyesület elnöksége. A hét végén Szegeden három NB-s kosárlabda-mérkőzésre is sor kerül. Szombaton délután a SZEOL Ali első osztályban játszó női együttese lép pályára az újszegedi Sportcsarnokban. Ellen tele az eddig két győzelmet szerző PVSK lesz. Az elmúlt bainokságban itthon nagy küzdelem után szenvedett kis különbségű vereséget a SZEOL AK. A szegedi lányoknak tulaidonkénnen ez lesz az első olyan találkozójuk. amelyiken van keresnivalóluk. (A korábbi fordulókban az élmezőnyhöz tartozó csapatokkal vették fel a küzdelmet, mint ismeretes, nem sok sikerrel) Az. hogy esélvesei a mérkőzésnek, remélhetően nem gátolja maid őket. hanem megsokszorozza ereíüket, küzdőkedvüket, s győztesen hagvják el a csarnokot. Mlsnan Budapesten az újonc MAFC ellen kell megmérkőzniük a bajnoki pontokért — szintén nem esélytelenül. A férfiak vasárnap délelőtt, ugyancsak az úlszegedi Sportcsarnokban, a jóképességű. közéncsapatnak számító BSE-vel veszik fel a küzdelmet. A hazai egvüttes a lejátszott hat forduló során vegyes benyomást keltett, mégnedig azért, mert a sikeres bemutatkozás után teljesítménye messze elmaradt tudásától. Elvesztett két olyan mérkőzést — TFSE, Oroszlányi Bányász —, amelyeket a Bp. Honvéd, és a legutóbbi Ba'ai SK ellen mutatott játékával simán megnyerhetett volna. Ha küzdeniakarása fegyelmezett játékkal párosul — érzésünk szerint — nem marad el a siker! A rókusi Tornacsarnokban vasárnap délután mutatkozik be az NB II-ben az SZVSE női csapata. Láng Imre edző és lányai bizakodva várják a rajtot, mint elmondta, képesnek tartja együttesét arra, hogy megkapaszkodjon a második osztályban. Teremkézílabda Kupa .Sportműsor Kézilabda Terem Kupa-mérkőzések az újszegedi Sportcsarnokban: Konzerv SK—Kiskunhalas (női), ÍR. Szentesi Kinizsi— Üjkígyós (férfi), 16.55. Szentesi Kontakta—Soltvadkert (női). 18. Hunyadi SE— Volán SC (férfi), 18.55. A DÉLÉP SC Szőregi úti Sportcsarnokában: DÉLÉP SC XI. —MEZŐGÉP II. (férfi II. o.), 14.30. Élelmiszeripari Főiskola—Mezőhegyes (férfi II. o ), 15.25. KSZV SE—Sz. Textilművek (női 1. o), 16.20. Algyő—DÉLÉP SC (női). 17.05. Tervezők—Húsipar (női városi). 17.50. AFIT—Ikarus (férfi alapf. A), 18 35. Algyő —Cs. Vendéglátó (férfi alapfok A), 19.20. Kosárlabda NB I. Nők. SZEOL AK— PVSK. úiszegedi Sportcsarnok. 14 30, Szabados, Aranyosi. Előtte NB-s ifjúsági mérkőzés. Teke NB I. Férfiak. DÉLÉP SC —Pápai Vasas, DÉLÉP-pálya, 15. Labdarúgás Fclszabadu'ási Kupa. Szegedi Dózsa—SZEOL AK, a Dózsa Tavasz utcai edzőpályáia. 14, Nyári. Előkészületi mérkőzés: SZEOL A K—SZVSE. Tiszaparti stadion, 14.30. VASÁRNAP Birkózás Területi serdülő kötöttfogású bajnokság, újszegedi Sportcsarnok, 10. Kézilabda Terem Kupa-mérkőzések a DÉLÉP SC Szőregi úti Sportcsarnokában: HúsiparKonzerv SK (férfi alapf. C), 8. Sz. Kábelgyár—Csongrádi MG Szakközépiskola (férfi alapf. C), 8.45. Csongrád—H. Porcelán I. (női I. o.), 9 30. Makói Spartacus—HMSE (férfi I. o.). 10.15. H. Spartacus—Sz. Textilművek II. (női II. o), 11.10. H. Porcelán II.—SZOTE (női II. o), 11.55. Volán KISZ—Cs. m. Venüég'átó (női alapf.), 12.40. Tejipar—TAURUS (női alapf.), 13.25. NKFV—Volán KISZ (férfi alapf. B). 14 10. OTP—Tipográfia (férfi a'apf. B), 14.55. Magas- és Mélyépítő V—Vízügyi SE ifi (férfi), 15.40. Konzerv SK I. —Sz. TanárVéoző (női I. o.), 16.25 MEZŐGÉP—Sz. Tanárképző (férfi I. o.), 17.10. Vízügyi SE—DÉLÉP SC (férfi I. o), 18.05. Az úlszegedi Sportcsarnokban: Kiskunhalas—H Porcelán (női), 8.15. Békéscsabai Előre Spartacus —Szentesi Kontakta (női), 9.10. Konzerv SK—Soltvadkert (női), 14. Békéscsabai Vízmű—Szentesi Kinizsi (férfi), 14.55. Volán SC—Újkígyós (férfi), 16. Soltvadkert —H. Porcé' án (női), 17.05. Kosárlabda NB I. Férfiak. SZEOL AK —BSE, újszegedi Sportcsarnok, 11. Szittya I., Prenker. Utánna NB_« iflúsági mérkőzés. NB I. Nők. MAFC— SZEOL AK, Budapest, Kinizsi u. 1—3., 11, Cseresnyés, Holocsi. NB II. Kelet. Nők. SZVSE—Nyíregyházi MG Fő. iskola, Rókusi Tornacsarnok, 14. Labdarúgás Felszabadulási Kupa. Me. gyei csoport: Apátfalva— Csanádpalota, Apátfalva, 14, Tóth F. Szentesi VízműMindszent, Szentes, 14, Kovács K. DÉLÉP SC—Kiskundorozsma, Szőregi út, 14, Szekeres. Algyő—Székkutas, Algyő, 14, Mihály. Mórahalom—Balástya, Mórahalom, 14, Gólé. H. Porcelán—HODIKÖT, Hódmezővásárhely. 14, Téli. Sándorfalva—Kis— lek, Sándorfalva, 14, Nagy L. Makói SVSE—KSZV SE, Makó, 14, Bodor. Fábiánsebestyén—Derekegyház, Fábiánsebestyén, 14, Papp J. SZEOL AK III.—Tápé, Tiszaparti stadion, 14, Somogyi. Alsóváros—Ferencszállás, Szabadság tér, 14, Jakus. Csongrád—Szentesi Kinizsi, 'Csongrád, 14, Sípos. Sz. Spartacus—Kinizsi Húsos, újszegedi pálya, 10, dr. Jármai. Pitvaros—Kiszombor, Pitvaros, 14, Pördi. Szegvár— Nagymágocs, Szegvár, 14, Köböl. Kossuth SE—Bordány, Zalka laktanya, 14, Bubori. Az első. csapatok mérkőzése előtt az ifjúságiak játszanak. MNK selejtező-mérkőzések. I. csoport. Üjszentiván —Tiszasziget, Üjszentiván, 14. II. csoport. Röszke—Domaszék, Röszke, 14. III. csoport. Rúzsa—Üllés, Rúzsa, 14. Zákányszék—Öttömös, Zákányszék, 14. TV. csoport. Szatymaz—Pusztaszer, Szatymaz, 14. HÉTFŐ Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán. NKFV—Extra. 16.30, Füzesi. Alföldi VendéglátóHarlem, 17.30. Kormányos. FC ACCY—Honvéd tér, 18.30. Köböl. SZAK öregfiúk—Szt. György tér, 19.30, Seres. K'skundorozsmai Liget SC— Kozmosz, 20.30, Molnár István. Férfi I. o.: DÉLÉP I—Makói SP V. 27:9 (17:4). Ld.: Sós (8). Pa'cu (5), Tóth (4), IU. Pádár (2). Bakó (2). Sz. Vízügy—MEZŐGÉP 20:16 (10:8). DÉLÉP I—Vízügv 22:20 (8:10). Ld.: Paku (7). Pap (4), Sós (3), Hl. Makó (5), Tóth (5). Tanárképző— HMVSE 20:16 (7:7). Női II. o.: SZOTE—Sz. Textil II. 9:7 (4:4). HMV Spartacus—SZOTÉ 13:9 (8:5). Sz. Konzerv II.—HMV Spartacus 22:11 (12:3). Ld.: Bőrcsök (9). Farkas (5), ilL Palócz (5), Rákos (3). 1. DÉLÉP I. SC 2. Vízügy SC 3. Tanórkéoző 4. MEZŐGÉP L 5. HMVSE 6. Makói SP V. 5 5 - - 130: 75 10 5 4 - 1 131: 88 8 6 2-2 89: 79 4 4 2 - 2 81: 78 4 4 - - 4 60:100 4 - - 4 46:101 • 1. Sz. Konzerv II. 2. H. Porcelán n. 3. H. Spartacus 4. r-ZOTE 5. Sz. Textil IL 4 4 -- 73:31 8 3 1 1 1 31:27 3 3 1 1 1 33:40 3 3 1 - 2 26:43 2 3 - - 3 19:41 Női városi: Algyő—Tápé 28:7 (13:2), Húsipar—DÉLÉP 15:9 (9:6). Góllövőlista: 1. Nagy Árpád (DÉLÉP SC) 29, 2. Makó Gábor (Vízügy SC) 27. 3. Fekete Sz. Gyula (Vízügy SC) 26. Női I. o.: Sz. Konzerv I — KSZV SE 17:11 (7:5). Ld.: Dr. Keveváriné (8), Szabó (4), Hl. Ábrahám (3), Pereznyák (4). TanárképzőCsongrád 18:17 (9:12). Ld.: Gazdagh (8), Mayer (6). 111. Galgóczi (9), Emki (4). HMV. Porcelán I.—Sz. Textil I. 14:12 (7:5). Ld.: Juhász (5), Gál (3), ill. Gréczi (6), Jani (3). 1. Húsipar 3. Algyő 3. DÉLÉP 4. Tervezők 5. Tápé 3 3-- 87:26 6 3 2-1 86:26 4 3 2 - 1 32:30 4 3 1 - 2 27:34 2 4 - - 4 25:81 Női alapfok: Taurus—Cs. m. Vendéglátó 16:7 (8:6). Cs. m.-l Tanács—Volán KISZ 18:9 (8:3). 1. Cs. m.-l Tanács 4 3 1 - 50:30 7 2. TAURUS 3 2 - 1 58:20 4 3. Cs. m.-l Vend. 3 1 1 1 36:33 3 4. Volán KISZ 3 1 - 2 27:58 2 5. Tejipar 3 - - 3 18:38 Férfi II. o.: Éleim. Főiskola —MEZŐGÉP II. 21:19 (13:10). Mezőhegyes—SZOTE 19:12 (10:4). Női I. o. 1. Sz. Konzerv I. 2. H. Porcelán I. 3. Sz. Textil I. 4. Tanárképző 5. Csongrád 6. KSZV SE 4 4 - - 73:50 8 4 3 - 1 69:44 6 4 2 - 2 60:53 4 4 2 - 2 50:53 4 4 1-3 62:69 2 4 - - 4 35:70 1. DÉLÉP n. 2. Éleim. Főlsk. 3. Mezőhegyes 4. SZOTE 5. MEZŐGÉP H. 3 3 -- 69:58 6 3 2 - 1 56:27 4 3 2-1 63:62 4 4 1 - 3 81:83 2 3 - - 3 107:58 Góllövőlista : 1. Karkus Anna (Textil) 21. 2. Gréczi Ágnes (Textil) 17, 3. Dr. Kevevári Józsefné (Sz. Konzerv) 17, 4. Szrenka Pálné (H. Porcelán) 12. Férfi alapfok: Cs. m.-l Vendéglátó—Ikarus 24:15 (11:9). Volán KISZ—Tipográfia 22:21 (10:14). OTP— HMVSE ifi 20:16 (10:8). Tiszasziget—Húsipar 19:15 (10:5). Sz. Konzerv—Csongrádi Mg. Tsz 23:21 (10:9). ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság A Magyar Olimpiai Bizottság pénteken délelőtt a Népstadion sajtótermében ülést tartott. Dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH és a MOB elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette a napirendet. Ezután Páder János, az OTSH elnökhelyettese, a MOB titkára szóbeli kiegészítéseket fűzött ahhoz a jelentéshez, amelyet a NOB tagjai előzőleg írásban megkaptak. Ez az olimpiai felkészülés 1977. évi tervének végrehajtásáról és az 1978. évi főbb feladatokkal kapcsolatos javallatokról szólt. Kitért az előadó ezután arra, hogy a magyar sport 1977-ben sikeres, biztató évet zárt: a nyári olimpiai játékok műsorán szereplő sportágak közül olimpiai játékhoz viszonyítható világbajnokság hét sportágban, Európa-bajnokság pedig 11 sportágban volt. Ezeken 7 aranyérmet, 5 ezüstöt, 12 bronzot szereztek a versenyzők. A csapatjátékok közül a labdarúgás elismerést kiváltó teljesítménnyel kivívta a VB-döntőben való részvételt, és az utánpótlás korosztályok Európa-bajnokságán is sikeresen szerepelt Az olimpia műsorán szereplő többi sportág közül a mű. ugrás mutatott fejlődést, vitorlázásban, íjászatban, kerékpározásban ás lovaglásban erőfeszítéseket tesznek néhány versenyző megfelelő felkészítésére. Ezt követően dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a MOB főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága magyar tagja adott tájékoztatót a NOB tevékenységéről, nemzetközi olimpiai kérdésekről. Beszélt azokról az utóbbi időkben bekövetkezett szervezeti változásokról, amelyekben egyre inkább szerep jut a Nemzeti Olimpiai Bizottságoknak és a nemzetközi sportszövetségeknek — a demokratizmus figyelembevételével. Végül az ülés tagjai tudomásul vették a szóbeli kiegészítéseket és a tájékoztatót, majd dr. Beckl Sándor, a MOB ülését bezárta. STEVENSON—PAGE ÖSSZECSAPÁS > Havannában rendezik meg a Kuba—Egyesült Államok ökölvívó-mérkőzést. A két együttes novemberben Houstonban már összemérte erejét, s akkor Kuba győzött 14:8 arányban. A visszavágót Kubában óriási érdeklődés előzi meg. A kubai válogatott tagja lesz Teofilo Stevenson kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok. Stevenson nehézsúlyban az amerikai ökölvívás nagy ígérete, Greg Page ellen lép szorítóba, aki minden mérkőzését megnyer te a szovjet nehézsilyúak elleni viadalon, valamint a Szovjetunió—Egyesült Államok találkozón is. Sokan úgy rétekednek, hogy a Stevenson—Page összecsapás a májusi belgrádi világbajnokság előrehozott döntője lesz. MEGÁLLAPODÁS A szovjet Maspriborintorg külkereskede'mi vállalat megállapodást kötött a franAsztalitenisz cia Kodak—Pathé céggel, amelynek értelmében 150 ézer méter színeifi'met szállítanak az 1980. évi XXII. nyári olimpiai játékokra. Természetesen a felvételek előhívásához szolgáló berendezéseket is a franciák szerelik fel. A Kodak—Pathé cég ezenkívül rádió- és televíziós fö'szereléseket is küld Moszkvába. MOREROD GYŐZELME A sí Világ Kupa női óriásműlesikló számát Megeveben a svájci Morerod nyerte. Mögötte a sorrend: 2. Moser-Pröll (osztrák), 3. Serrat (francia). A Világ Kupa állása: 1. Wenzel (lichtensteini) 149, 2. Morerod (svájci) 135, 3. Moser-Pröll 126 pont. GYŐZŐT AZ SZVSE KOS \RL.ABDACSAP AT A Kosárlabda MNIC-mérkőzé* keretében az NB Il-es HVSE elten 69:00 (41:28) arányban győzött a Szegedi VSE együttese. Á Szuper Liga állása Az asztalitenisz Szuper Liga mostani fordulója szolgált meglepetéssel; Svédország csapata 4:3-ra legvőzte a Szovjetunió együttesét, Csehszlovákia pedig 7:0-ra Hollandiát. Így a szovjeteknek is két vereségük van, ami azt jelenti, hogy a Szuper Ligában egy vereséggel a magyarok vették át a vezetést, a két-két vereséggel álló francia. szovjet és svéd csapat előtt. Az utolsó fordulóban tehát nemcsak minden részNagy választékban hűtőgépek és Riga mopedek 10% beűzetés mellett. győzelemnek, hanem minden játszmaaránynak is jelentősége lesz. 1. Magyarország 2. Franciaország 3. Szovjetunió 1. Svédország 5. Csehszlovákia 6. Anglia 7. Jugoszlávia 8. Hollandia 6 5 1 24:18 IS 6 4 2 28:14 8 6 4 2 25:17 8 6 4 2 24 :18 8 6 3 3 27:15 6 6 2 4 16:26 4 6 2 4 13:29 4 6 - 6 11:31 OTP-re is kaphatók SANDORFALVAN, A VAS MŰSZAKI ÁRUHÁZBAN. Telefon: 34. Melegágyi ablakkeret 15 és 25 forintos egységáron, amíg a készlet tart. Kossuth Termelőszövetkezet, Röszke. Keresünk megyei Intézménynek Ideiglenes elhelyezésére — két évre — iroda céliára alkalmas helyiségeket 120-150 négyzetméteres alapterülettel Szegeden, lehet a Belvárosban. Ajánlatokat: ..Márciusi beköltözés 238/12" Jeligére a Sajtóházba kérjük leedni Parkettlerakás, parkettcsiszolás, alapozás, lakkozás. Minőségi, /. oszt. kivitel Részletfizetés is lehetséges. Bajorhegyi, Londoni krt. 22'B. Az Autóközlekedési Tanintézet motorkerékpár-vezetői tanfolyamot indít Jelentkezni lehet: Berlini krt. 16.. munkanapokon 8—16.30 óráig. *