Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

4 Vasárnap, 1978. február lá. Összefogni minden erőt a szocialista építésben Eszmecsere a népfrontmunkáról A fejlett szocializmus építése napról napra növekvő feladatokat állit elénk. Ami érthető is, hiszen ha többet akarunk elérni, azért többet is kell tennünk. Vonatkozik ez természetesen a népfrontmunkára is — mint azt a politikai tömegmozgalom Országos Tanácsának legutóbbi, az idei feladatokat meghatározó állásfoglalása is hangsúlyozza. Cél, hogy növeljük itt is a hatékonyságot, minél több magyar állampolgárt kapcsoljunk be cselekvőleg szép nemzeti céljaink megvalósításába. A munka persze nem csupán elvek, célkitűzések összessége, hanem élő gyakorlat is, amely konkrét tettekből, az azokat irány itó-korrigáló módszerekből tevődik össze. Nagy hangsúly esik tehát itt is a „hogyan"-ra? Miképpen érhetünk legrövidebb Időn belől célhoz, hogyan juthatunk el minél zökkenömentesebben a vállaltak teljesítéséhez? Ezúttal Makón vetődtek fel ezek a kérdések azon a tanácskozáson, amelyen vezető népfrontaktivisták beszélgettek egymással, meghallgatva a jelen levő Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának véleményét, észrevételeit, javaslatait is. Jeles hagyományok Makón is jeles hagyományai vannak a népfrontmunkának — ezt hangsúlyozta bevezető tájékoztatójában Juhász Tibor, a városi népfrontbizottság titkára is. Elterjedt — bár kissé túlzó és egyszerűsítő — szóhasználattal élve e helység, úgymond, „népfrontos város". E minősítés előzményei még a húszas évekre nyúlnak vissza — mint erre dr. Tóth Ferenc helyi múzeumigazgató is utalt —, amikor már kísérletek történtek itt. a haladó erők összefogására, a szociáldemokrata, a kisgazda- és a Kossuth-párt helyi erőinek időszakos egyesítésére. Persze hiba lenne e kezdeményezések jelentőségét eltúlozni, ugyanakkor azt is megjegyezhetjük: az erők egyesítésének ez a történeti mozzanata része a város haladó hagyományainak, a maga módján szerény előhírnöke azoknak a mozgalmaknak, amelyek jóval később ugyanebben a helységben a Márciusi Front emlékezetes zászlóbontásához vezettek. Szép dolog a hagyomány: erőt, ösztönzést meríthetünk belőle, ám a fő dolog mégis a Jelen, amelyből mai életünk milyensége és a holnapra tervezett még szebb élet fakad. Hoj tartanak ma a népírorttmunkában? Megállapítható, hogy a politikai tömegmozgalom nem hibamentesen ugyan, ám mégis igen eredményesen tevékenykedik. Makó népfrontmozgalma is igen jelentős helyet foglal el a helyi politikában. S ez nem csupán valamiféle tetteket nélkülöző „elvi egyetértést" jelent, hanem nagyon is konkrét akciókban mutatkozik meg. Ide kívánkozik az, amit dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság első titkára mondott ezen a tanácskozáson: 1977-ben igen szép eredményeket értek el az iparban és kimagasló teljesítményeket a mezőgazdaságban. Mindez együttes erőfeszítés, a közös céllaj való egyetértés összefogásának eredménye. S ebben benne foglaltatik a népfrontmunkások tettrekészsége, agitációs, felvilágosító munkája, példamutatása is. Az ö tevékenységükkel együtt teljes a kép. aktivitásuknak része van a produktumokban. Ügy hisszük, az elismerés jólesett valamennyi jelenlevőnek és — most, hogy az újság hasábjairól értesülnek róla — valamennyi dolgos népfrontmunkásnak. Ebből is láthatják, elismerik, értékelik fáradozásaikat, számon tartják mindazt, amit Makó felvirágoztatásáért tesznek. Egységes szemlélettel Nagy — illetőleg: nagy lehet — a politikai tömegmozgalom szerepe az egységes várospolitikai szemlélet kialakítá sában, formálásában. Abban, hogy a helység legeldugottabb utcáiban, részeiben lakók is megismerkedhessenek azzal, milyenné szeretné alakítani a városvezetés (természetesen az összlakosság egyetértésével és lmthutós segítségével) a helység holnapi képét. S nem eredménytelenül. Itt vun góldáu], a társadalmi munka. A városkörzeti népfrontbizottságoknak, mondhatni, döntő szerepe volt, van mindig az önkéntes munkavégzés szervezésében és lebonyolításában minden városban. Mendey Mihály nyugalmazott iskolaigazgató sok érdekes konkrét akciót sorolt fel ennek bizonyítására, de talán még ennél is jobban közérdeklődésre számot tartók a munkából levonható általáHOJ tanulságok: meg kell szerezni az emberek bizalmát, hogy közel kerülhessünk hozzájuk. Miért jöttek az itt lakók segíteni, miért vettek részt olyan lelkesen a varosszépítési akciókban? Mert kikérték őszinte véleményüket és megpróbáltak felvetéseidre gyorsan őszinte választ adni. Mert odafigyeltek kéréseikre, javaslataikra, továbbították azokat, s ahol lehetett — ahol tehát ezt az anyagi lehetőségek megengedték — rövid úton meg is oldották legégetőbb problémáikat Természetesen távol állt minden megnyilatkozótól az a szándék, hogy az elért eredményeket, úgymond, „kisajátítsa", kizárólag a népfronttevékenységnek tulajdonítsa. Csupán arra utaltak hogy ahol a tömegmozgalom aktív, ahol akar tenni valamit, ott nagyon sokat segíthet, munkája is lendítőkereke lehet a nagy gépezetnek. Szó esett itt a honismereti mozgalomról is. Ennek szintén erősek a hagyományai — bár hozzá kell tenni, elsősorban az iskolákban nagy az aktivitás. Most szeretnének Makón például egy városi honismereti kört létrehozni, amelybe a legkülönbözőfélébb foglalkozású és érdeklődésű felnőtteket is bevonnák. Nagyon megszívlelendő az, amire ugyancsak uta'tak: még mindig igen erős e mozgc ban a múltba fordulás tendenciája. Peuíg a jelen legalább annyira megörökítésre méltó. Például: egy üzem egy évi történet összefoglalása (ilyenre szocialista brigádok is vállalkozhatnának), vagy a régebbi termelő létesítmények múltjának, fejlődéstörténetének feldolgozása (gyár, termelőszövetkezet). Ezzel válhatna igazán teljesség és a — szocialista fogantatású — korszerűség igényeinek is megfelelő ez a nagyon szép és hasznos honismereti mozgalom. A helyi sa'ótossógok szerint Sarlós István felszólalásában arra utalt: tapasztalatai szerint a jellegük alapján hasonló problémák helységenként más és más módon vetődnek fel, a helyi sajátosságok összhatásától alakítottan. Van ennek a szituációnak természetesen pozitív oldala is: az adott sajátszerűséghez illő módszereket kell megkeresnünk mindenhol, amikor problémákat akarunk megoldani, új eredményeket szeretnénk kiküzdeni. Természetesen vannak kialakult jó metódusok, azonban nagyon-nagyon óvakodnunk kell a rutin kísértéseitől, mert az alkalmazott módszerek mechanikus ismételgetése, a helyi körülmények figyelmen kivül hagyása lemerevítheti, leszűrkítheti a népfrontmunkát, ezáltal éppen egyik lényeges elemétől fosztja meg mozgalmi sajátosságaitól. Állandó megújulásra, új, hatékony módszerek keresésére-kutatására van tehát szükség a mozgalomban. Ez vonatkozik a testületi irányításra éppúgy, mint a területi konkrét munkára. Tudomásul kell vennünk, hogy néha előfordul: az a módszer, ami az egyik helységben kiválónak bizonyult, nagyszerű eredményeket hozott, a másik helyen elveszíti hatékonyságát, mert ott mások a körülmények. Nagy az igény manapság a közösségi helyiségek létesítése iránt. S valljuk be őszintén, ezekről valahogy elfeledkezünk. Egy-egy új lakótelenen még csak akad ilyen létesítésére példa, a peremkerületekben viszont — ismerjük el — sokkai roszszabb a helyzet. Rengeteget beszélünk napjainkban arról, hogy az emberek visszahúzódnak. elidegenednek, magányosakká válnak, hogy elsorvadnak közösségi kapcsolataik. De vajon kellő alapossággal kutatjuk-e, feltárjuk-e e jelenség tényleges okait? Türelem és megújulás A népfrontmunka természetéből ered, hogy nagyon sokféle — helyzetű, beállítottságú, foglalkozású, műveltségű, világnézetű — emberrel kell együttműködni. Mi a cél? Az. hogy minden becsületes embert tömörítsünk a fejlett szocializmus építésének nagy munkájához. Ehhez azonban a tevékenység során nagy-nagy türelemre, a sematikus módszerek elvetésére és a helyzethez illő módszerek kimukálására van szükség. Arra, hogy minden jószándékú emberrel megtaláljuk azt a hangot, amivel szót lehet érteni vele. Óvakodjunk az elégedettségtől, amely sosem szokott messze esni az önelégültség nagyon veszélyes állapotától. Tűzzünk ki magunk elé a népfrontmunkában is mindig új és új, lelkesítő célokat, összhangban azokkal a tervekkel, amelyeket a néngazdaság. az egész magyar társadalom kíván megvalósítani. így és ekkor felelhetün meg igazán hivatásunknak, amely szép. felemelő és népünk boldogulását szolgálja. * A tanácskozáson részt vett dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Forgó István, a makói városi tanács elnöke. Nagy István, a megyei népfront bizottság elnöke. Molnár Sándor, e bizottság titkára, valamint az országos mezőgazdasági könyvhónap megnyitójára érkezett több budapesti vendég is. Cosi fan tutte Montaigne mondotta volt: csak a megkísértett erény az igazi. Hanem a kísértés áspiskígyó, s mint a Cosi fan tutte gyermekded meséje példázza; természete, hogy hajlamos lefokozni az erényt (nem véletlen tehát, ha tűnt korok pázmánlovagjai erényövekkel is bebiztosították aráikat, megóva házastársaik hűségét az incselkedő kísértésektől). Persze elgondolkodtató, hogy Mozart, ki Stendhal szép jellemzése szerint „a szerelemben nem ismert tréfát", éppen a Cosit szentelte minden ízébeneresztékében a szerelemnek, e nagy égi-földi témának, amely szerelemről ez esetben, tisztesség ne essék szólván, igencsak tartózkodó komolysággal, többnyire ironikusan, néhol kifejezett csalódottsággal dalol. Da Ponté üzleties kalandra csábító szövegkönyvének és a mozarti zene karakterének ellentmondásairól köteteket halmozott föl az esztétika. Wagner közismert antipátiája óta („üres zenével kísért abszurd történet") persze régóta az őt megillető helyén-rangján kezeltetik a Cosi is, noha kétségtelenül ritkábban játszott a Mozartrepertoárban. Sokan a darab szimmetrikus szerkesztettségében látják a dramaturgia legfőbb gyengéit, s ebből fakadóan a szerepek bábszerűségében — már az ősbemutatót követően egymást érték a különböző szóvégi átdolgozások —, s való igaz, ma is óhatatlanul támadnak olyan érzései a nézőnek, hogy időnként a szüzsétől független muzsikát hall, illetve egyik méltatójának kifejezésével éive, „a maguknak daloló melódiák operája" e^. Viszont Kárpáti János alapvető tanulmánya bizonyítja érdekesen, nem az egész opera zenéje áll szemben az egész szövegkönyvvel, csupán csak az egyes számokban érhető tetten az ellentmondás. „A szerző nem azt tűzi ki célként, hogy élő, lélektanilag kidolgozott embereket állítson a drámai cselekmény sorába, hanem hogy bizonyos egysíkúan ábrázolt porcelánfigurák révén juttassa kifejezésre mondanivalójának egyetlen, központi gondolatát." S ily megvilágításban Mozart tényleg nem ismert tréfát a szerelemben. Leginkább az amerikai Charles Rosen (közelmúltban magyar fordítást is megért népszerű könyvében) tapint rá a Cosi problematikájára, hogy hagyományos, dc valószerűtlen világot ábrázol, melyben lélektani demonstráció játszódik le. Az életnek ugyan semmi köze ehhez a színpadhoz, de bemutatni látjuk a 18. századnak elképzelését az emberi természetről. S hogy mi plebejus őszinteséggel, megsejteti a mű pályasorsa: a cenzúra sietve nyilvánította erkölcselennek, triviálisnak. Mozart úgyannyira közvetlen, mint amennyire színlelt itt, iróniája érzékenységében van — írja Rosen —, a történet látszólagos egyszerűségével nem csapja be Önmagát, de nem is tartja azt puszta együgyűsegnek. Vagyis hát a komolyság és a komédia bravúros kötéltánca a Cosi fan tutte, ahol érzelmeikben megkopasztott szerelmesek hevülnek Ámor keblére, miközben a nagy játékmester, Don Alfonso, az elnézés és kölcsönös tolerancia időtlen spanyolfalát építi föl köréjük. És nyugtatja bölcs filozófiával a megjelenteket: Mind így csinálják. Talán érzékelhető, a mű színrevitele nincs minden kockázat nélkül. Kevésbé frappírozott előadásban ugyanis fárasztó lehet a tercettek, duettek, recitativók, áriák bizonyos monotóniája, ugyanakkor ha a zárt számok zenei megfogalmazása lapos, ha nincsenek jó színvonalú énekes teljesítmények, az unalom réme fenyeget. Ráadásul az opera kissé hosszú, s bár. általában, mint Szegeden is, húzásokkal megy (melynek egyebek között éppen az a Guglielmo-ária esik áldozatul, amit Gregor József nagylemezére énekelt), alapvetően alig' befolyásolható az előadás időtartama. S minthogy a színpadnak kell akcióban tartani a publikum figyelmét, olyan ötletek szükségeltetnek — a látvány eufóriája, folyamatos ruganyossága —, melyek adott szituációkban nern hivalkodnak a muzsika fölé, de nem is süppednek üres gesztusokba, handabandázásba. Miféle lehetőséget nyújt erre — még Mozart zenéjének karján is — da Ponté bábszínháza? Pontosan azt a groteszk játékstílust, amivel Horváth Zoltán a Szerelmi bájitalban kísérletezett. Mert ami pamflettszerűség ott (szerény rögeszmém szerint) csak erős fenntartásokkal volt elfogadható, ezen a deszkán valósággal kivirul, életnedvekkel szívódik föl. A Cosi színpada elbírja a mórikálást, ha a bemutató egyik-másik szereplője időnként túlzásba is viszi. Horváth Zoltán rendezése ugyanazokkal a papírfigurákkal dolgozik, amivel Mozart zenéje birkózik — mégsem kerüli ki (noha a veszélye leselkedő) az érzelmek elkomorulásának mélyértelmű, vallomásos pillanatait. Sajátos módon megél e környezet „festményeként" Csikós Attila harsányan stilizált díszlete is. önmagában szemlélve tán giccsbe-hajlóan csicsás színezetű és rajzolatú, mindazonáltal praktikus és mozgékony játéktér, alkalmas belső cselekmények leválasztására, és nem utolsó sorban éppen azt a távolságot tartja bravúrosan, ami az irreális történet és a zene komolyságélménye között jelenvaló. Érzékenyen igazodnak ehhez Vágvölgyi Ilona meseszerű jelmezei is, Pál Tamás a zenei szervező, a karmester. Nem hiszem, hogy a véletlen műve csupán: néhány éve, mikot Szegedre került, éppen Mozarttal, a Figaro házasságával robogott be látványosan a város frissítésre megérett színházi életébe. S mert azóta a hajdani siker ízét keveset kóstolhatta, az óépület búcsúpremierjén érthetően folyamodott megint a nagy bécsi klasszikushoz. Azért sem tűnik véletlennek a választás, mert Pál valóban elsőrangú Mozart-dirigens, otthonosan mozog ritmusés dallamvilágában, elegánsan, üdén képes elővezetni, föltalálni — s mindezekkel nyilván maga' is tisztában van. Zenekara viszont mintha fátyolosabban, ernyedtebben követte volna — legalábbis a Figaro máig emlékezetes csillogóan vibráló, színes hangzásképe után. Ne legyünk perize igazságtalanok: péntek este jó néhány unalmas operaelőadást feledtettek a szegedi szimfonikusok, hanem a mérték (s ezt ők teremtették) változatlanul a Figaro házassága, eme körülményt nehéz figyelmen kívül hagyni. A szólistákra nem kisebb feladat várt, mint egyszerre megfelelni a zene és színpad fentebb idézett ambivalenciájának. Ez a stáb, mely annyi mókás vígopera hacukáját öltötte föl a szegedi színházban, most sem komédiázott színvonal alatt, jó humorú, kellemes társaság — ám a későbbi előadásokon, gyanítom, lesz gondja a rendezőnek, hogy a játék túlcsorduló szenvedélyét, a muzsika primátusának megőrzése okán, inkább visszafogja, semmint csiklandozza. Gregor József Don Alfonsója hibátlan, tökéletes, nagyvonalú. Mint a pakli keverőjének, van is alkalma, módja, lehetősége igazolni kivételes zenei-színpadi intelligenciáját; érdekes módon nála a direkt és beállított pózok is póztalanok, természetesek, hogy kivételes hangi adottságairól, azok maradéktalan érvényesüléséről (félek, közhelyeket ismételnék) most ne beszéljünk. Nehéz szerepben (Fiordiligi) debütált a színház friss szerzeménye, Bajtay Horváth Ágota, s dicséretére legyen mondva, kezdeti elfogódottságát leküzdve derekasan állta a próbát. Kellően hajlékony, bár a magasságokban még kissé beszűkülő, illetve nem igazán pikáns szopránja máris több, mint ígéret: a két nagy áriáját illúziókeltően tolmácsolta, s egészében véve rugalmasan illeszkedett rutinos kollegáinak társaságába. Színpadtestvére, Lengyel Ildikó Dorabellája — néhány bántóan egyenes hangot leszámítva — gondosan kimunkált, ápolt szólamvezetésével tűnt ki. Berdál Valéria Rosináju tűzről pattant, cserfes-nyelvű szolgálólány, aki hellyelközzel harsányabb a megengedhetőnél, de a figura hitelét személyiségének légköre voltaképpen garantálja. Réti Csaba Ferrandójának jutott az egyik legcsodálatosabb Mozart-tenorária (első felvonás, A-dúr), s Réti, aki igazán megérzi a kivételes alkalmakat, most sem hagyta kihasználatlanul: tiszta és bensőséges intonációval, szárnyalóan dalolta el. Gyimesi Kálmán Guglielmója ugyanaz a virgonc buffa, mint Gregor öreg filozófusa, mindig veszi a lapot, nagy komédiás. Fölényes biztonsággal, ritmikailag is precízen igazodik el a zenei anyagban, ám szerepjátékáva vigyáznia kell, hogy átlagon felüli színészi képességei ne ragadtassák el, na kerüljön a „zene fölé", mert baritonjának karaktere önmagában is életerős a Mo< zart-szinpadokon. A Dékány Endre karigazgató betanításával kisebb feladathoz jutott kórus megfelelt. Nikolényi István Meghalt Ördög Etel 81 éves korában elhunyt Ördög Etel elvtársnő, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, a Szegedi Kenderfonógyár volt dolgozója, aki 1916 óta volt tagja pártunknak. A munkásmozgalomba 1916-ban kapcsolódott be, mint a textiles szakszervezet jegyzője, majd vezetőségi tagja. 1918—19-ben a nőmunkások szervezését vállalta a szegedi üzemekben. 1944-ig különböző funkciókat töltött be a textiles szakszervezetben. Részt vett a Szegedi Kendergyár 1928as általános sztrájkjában és a munkások érdekét szolgáló minden megmozdulásban. 1944-ben egyik szervezője Szegeden a kommunista pártnak és továbbra is aktívan dolgozott a szakszervezetben. 1945 után is a Szegedi Kendergyár dolgozója, 1955-ig, nyugdíjazásáig. Mint nyugdíjas, a tarjáni pártszervezetben fejtett ki aktív társadalmi tevékenységet. Munkássága elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozatát és a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet kapta meg. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról sajtóközlemény jelenik meg. MSZMP Szeged városi Bizottsága