Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-04 / 30. szám

I r 68. évfolyam 30. szám 1978. február 4., szombat Ara: 80 fillér Sarlós István megnyitja a mezőgazdasági könyvhonapot Tegnap, a városi tanácsház dísztermében került sor Ma­kón a 21. mezőgazdasági könyvhónap országos meg­nyitó ünnepségére. Az ese­ményen Nagy István, a Ha­zafias Népfront Csongrád megyei Bizottságának elnöke mondott megnyitót. Utalt rá: megtiszteltetés, hogy erre a jelentős aktusra e Maros­parti városban kerül sor. Nyilvánvalóan elismerése ez az eddig elért eredmények­nek, valamint az itt élők szaktudomány iránti érdeklő­désének is. Üdvözölte az elnökségben helyet foglalókat — köztük űr. Romány Pált. az MSZMP Központi Bizottságának rag­ját, mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztert, dr. Zlarczali László kulturális miniszterhelyettest, dr. Ko­mócsin Mihályt, a megyei pártbizottság első titkárát, dr. Perjési Lászlót. Csongrád megve tanácselnökét, dr. Var­ga Dezsőt, a makói városi pártbizottság első titkárát, Koczkás Ferencet, a makói járási pártbizottság első tit­kárát. dr. Forgó Istvánt, a makói városi tanács elnökét és dr. Sárvári Zoltánnét, a makói járási hivatal elnökét —. majd felkérte Sarlós Ist­vánt. az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagját, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának főtitkárát ünnepi be­szédének megtartására — Rendezvényeink sorá­ban egyre ielentősebb helyet foglalnak el azok, amelyeken szólunk ugyan a múltról, de a legnagyobb figyelmet mégis a holnapra felkészítő mai cselekvésre fordítjuk. Ilyen­nek tartom a különböző szak­mai tartalmú könwnapokat, s közöttük a mezőgazdasági könyvhónaoot — hangsúlyoz­ta bevezetőjében. — Az olvasáshoz és az ol­vasta'áshoz kancsolódó ün­nepi napok elsődleges fel­adata: annak bemutatása, hogy egy meghatározott idő­szakban a kiadók milyen művekkel szolgálták egv szakterület vagy egy-egy tár­sadalmi osztály, réteg köz­vetlen céljait és feladatait — illetve, hogy bemutassák: a könyvforgató állampolgárok műveltségi szintje milyen új igények kielégítését teszi szükségessé. Most. a mező­gazdasági könyvhónapra ké­szülve megerősödött régi is­meretünk arról, hogy a me­zőgazdasági dolgozók napi munkája igen széles érdek­lődési körrel bővült, s arról, hogy a szellem munkásai nemcsak szakmájukhoz érte­nek, de arra is készek, úgy legyenek müveiken keresztül egy nép művelői, hogy köz­ben beöltik a nép szolgála­tának megtisztelő feladatát A továbbiakban így foly­tatta beszédét: — A magyar mezőgazdaság társadalmunk javára végzett hasznos mun­káját az átlaghozamok nö­vekedéséve] szoktuk mérni Nos, ez csak az egvik és csak az egv időszakra vonat kozó kifejezője az eredmé­(Fr.lyfptás a 2 oldalon > Áruk—68 országból A külföldről hozott fogyasztási cikkek értéke 51 milliárd forint Az idei fogyasztásicikk­mport több mint 12 szá­zalékkal növekszik. A szo­cialista országoknak mint­egy 10 százalékkal, a nem rubelelszámolású piaccal 16 százalékkal emelkedik a for­galom. összességében 68 or­szágból 51,5 milliárd forint értékű fogyasztási cikket hozunk be. Az import a jobb, a válasz­tékosabb áruellátást segíti. A belkereskedelem import­oolitíkájának megfelelően a behozatal 90 százaléka az alapellátást, a hiánypótlást, a tömegigények kielégítését szolgálja. Ezért elsősorban itthon nem termelhető, nem gyártható termékeket vá­sárolunk. Kávéból. citrom­ból. fűszerekből, hali léből például minden Igényt ki­elégítő mennyiséget ho­zunk be Déligyümölcsből ál­talában az előző évek szintjének megfelelő ellá­tás várható. A tavalyinál több devi­zát biztosítottak gyermek­kocsik beszerzésére, ily mó­don a 30 000 darabos több­lettel teljesen megszüntethe­tő a hiány. A tőkés im­portból származó farmerbe­hozatal 40 százalékkal nö­vekszik; az idén hazai és importforrásból egyébként már csaknem 3,5 millió kerül forgalomba. Tavaly időnként zavar mutatkozott az ingellátásban. ezért több mint 36 százalékkal növe­li importiát. Lemezjátszó­ból a tava'vi 53 ezerrel szemben 69 ezer érkezik külföldről. Hasonló céllal vásárolnak csaknem het­venezerrel több karórát. s további 10 százalékkal nö­velik a mezőgazdasági kis­gépek és szerszámok tőké* importját. Érvényesítik azt az elő­írást. hogy nem hozható be olyan új cikk. amelyből a folyamatos ellátásról nem tudnak gondoskodni. A száz­ezer hektoliterrel .1,7 m iliő hektoliterrel emelt sör be­hozatalát például természe­tesen a nyári csúcsidényre koncentrálják: egyébként ez­zel is csak javul, de koránt­sem oldódik meg az ellátás. Személygépkocsiból százez­ret, ötezerrel többet hoznak be a tavalyinál, a megren­delők száma azonban idő« közben több mint 850 ezer­re növekedett. A Belkereske­delmi Minisztérium előírta vállalatainak, hogy az im­portból származó műszaki fogyasztási cikkeket csak megfele'ő alkatrészekkel együtt szerezhetnek be. Er­re a célra évről évre nö­vekvő összecet. az idén egymillió dbllárt biztosított a minisztérium. Dr. Romány Pál a Ző dsé.etermesztési Kutató Intézet makói telepén mezőgazdasági szakemberekkel tanácskozott A ké­pen balról 'óbbra): Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára, dr. Romány Pál. Bakos Zoltán, a makói városi ta­nács elnökhelyettese és S-a' ó Jínosné, a megyei tanács el­nökhelyettese KTiyedi Zoltán 'elvételei Dr. Marczali László a makói művelődési központban kul­turális intézmény vezeiőkkel tanácskozott. A képen: dr Müller Józre'né, a megyei tanács vb művelődésügyi osztá­lyának veze'ője táíckoz'a'ót tart a megye művelődésügyi in'ézményhc yzetérő'. Mellette (jobbról) dr. Marrzali Lász­ló és Szabó- G. László, a megyei tanács elnökhelyettese Napirenden Az egészségügyi beruházások jobb megvalósítása Aktívaértekezlet az Egészségügyi Minisztériumban Az egészségügyi beruhá­zások hatékonyabb megvaló­sítását szolgáló teendőknek, valamint az egészségügyi ellátás jobbítását célzó irá­nyítási, szervezési intézkedé­seknek szentelték a legna­gyobb figyelmet az Egészség, ügyi Minisztériumban pénte. ken, tegnap tartott aktívaér­tekezleten. A tanácskozáson — amelyen megjelent és felszólalt Övári Miklós, az, MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, s ott volt Schultheisz Emil egészség­ügyi miniszter — megvitat­ták az ágazat, illetve az Egészségügyi Minisztérium 1978. évi soron \evő feladó* tait. Mind a referátum, mind a vita kiemelte, hogy az 1378-as év különösen nagy jelentőségű az egészségügy V. ötéves tervének megvaló­sításában. Rámutattak számos, na egészségügyi vezetés haté­konyságának növelésében, a munka minőségének tartaU mi javításában, a rendelka. zésre áiló személyi és anya­gi lehetőségek legcélszerűbb, leggazdaságosabb felhaszná­lásában mutatkozó feladatra, amelyek megoldása többnyi­re közvetve, de közvetlenül is hozzájárulhat a népgaz­daság fejlődéséhez. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Makón megnyitották a mezőgazdasági könyvhónapot Sarlós István mondott beszédet Szocialista szerződések, brigádvállatások a KSZV-ben A vállalatvezetés javasol­ja: a szocialista brigádok cagjai munkaköri kötelessé­geiken túl vállaljanak töb­oet. Mindezt, konkrétan te­gyék. Javítsák a minőséget, tartsák be a technológiai előírásokat. A gyár felada­'a hogy megvalósítsák a D'I-munkarendszert. Mindez mit jelent? Biztosítani kell a farmeranyagok jobb mi­nőségét. A kelmegyártó üzemben fejleszteni kell a zsákgyártást, csökkenteni a hulladékot. A kivarróüzem­ben új mozgalom indul; a neve: add a neved a mun­kádhoz. Harmincéves az újítómozgalom. Ebből az al­kalomból versenyt hirdet a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi gyára. Azt szeretnék elérni, hogy minden brigád legalább egy rjitást adjon be. A tegnap délutáni tanács­kozáson, amelyen Frányó Jó­zsef gyárigazgató köszöntöt­te a szocialista brigádok ve­zetőit, a gyár ez évi terme­lési, gazdálkodási feladatai­ról volt szó. Ezt követően megkötötték a gazdasági ve­zetés és « szocialista brigá­dok szerződését. Az Erdei Ferenc brigád vállalta, hogy átlagosan 3 százalékkal ter­mel többet; jobban kihasz­nálják a munkaidőt; pártok­tatásban 11-en, szakszerve­zeti oktatásban 7-en vesznek részt. Ketten szakmunkások lesznek. A brigád valameny­nyi dolgozója könyvtári ol­vasó. Tag'ai a városi brigád­klubnak is. Személyenként 10 óra társadalmi munkát vállalnak. Az Asztalos János brigád a minőséget kívánja javí­tani, és ,az anyagtakarékos, ság ügyében kíván tenni. Az Egyetértés brigád ígére­tet tett arra, hogy csökkenti a selejtes áruk mennyiségét. Többször vesznek részt kom­munista műszakban. A Li­dice brigád egyéni vállalási rendszerben járul hozzá a gazdasági feladatok teljesíte­séhez. Valamennyien vállal­ják, hogy -az általuk gyár. lott szövetet saját jelükkel látja el,, hogy- munkájukat ellenőrizni lehessem Az általános célokról. A KSZV újszegedi gyára nyeri szövetből 6 százalékkal ter­mel többet, mint tavaly. Zsákból 710 tonnányit gyár­tanak. Termelékenységüket 5 százalékkal növelik. Javít­ják a gyártmányszerkezetet, erre azért van szükség, mert ezt a vállalatot csak ilyer mutatók mellett lehet gaz daságosan fenntartani úgy. hogy valamennyi dolgozöja boldoguljon, hiszen ez aj1 iparág nem tartozik a leg­eredményesebb feltételek között gazdálkodók közé. s

Next

/
Thumbnails
Contents