Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

12 Vasárnap, 1978. február 19. Acs s. Sándor felvétele Valami, ami már van: a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtára a 606-os épülc tben Művelődés Tarjánban r

rján városrész, a vele öszszeépült új Felsővárossal együtt mintegy 117 hektárnyi területen fekszik. Harmincezernél is többen élnek itt. Tanulságos egy hétvégi csatangolás. Az utcák néptelenek, imittamott kényelmes sétálók. Soksok gyerek a dühöngőkben. Csúcsforgalom a Lila Akácban és a Kék Csillagban. Képzeletbeli pillantás az ablakok mögé: a vasárnapi húsleves- és rántotthúsillatok elülvén, újságok, karosszélcekben-bóbiskolások, csendes emé-ztés. Vendégeskedés. Gyereksírás. Estére pedig szürkéskékre változnak az ablakok: tévé és tévé. Másnap új nao, új hét, munka, este és a következő hétvégén kezdődik minden elölről. Egv hang az ABC-ben: — Ugyan, mondja már meg, minek kéne ide más? Ebben a rohanós é'etben nincs idejük az embereknek ismeretterjesztő előadásokra, meg klubokba járni! Hétvégén is örülök, hogy a családommal együtt lehetek. Aki moziba-színház^a akar menni, ott a busz, nincs olyan messze a Belváros ! A fiata'asszony két éve van gyes-en. Már szívesen visszamenne do'gozni, de kisfia beteges, nem lehet. — Falkórságban élünk, szenvedünk sokat Hová menjek egész nap? Először is nincs kire hagvni a gvereket. A rótmama-szolgálat nehézkes és főleg drága. A bölcsődék zsúfoltak, a szomszédaszszonyom is a Kossuth Lajos sugáréira hordja a kicsit. Persze, az bizony jó volna, ha itt Tarjánban a közelben volna valami, én bizto-an e'mennék, ha a gyerekkel addig lehetne valamit csinálni. Ha va'ami közös fog'a'kozást nekik, ilyesmit... Nekünk csak a tévé van. Az a szerencsém, hogv nagyon szeretek olvasni, így ki lehet bírni valahogy. Nézzünk hát körül: mi is van, milyen közművelődési lehetőségek is találhatók — a 117 hektáron? A Somogyl-könvvtár fiókkönyvtára a 60S-os épületben. Negvven négyzetméter, tavaly tizenkétezren 31 ezernél is több könyvet kölcsönöztek. Március elsején a felsővárosi garzonházban nyílik meg a másik, ez már 255 négyzetméteres, 11 ezernél Is több kötetes lssz. A Szirmai István Általános Iskolában a múzeummal való együttműködés keretében rendeztek eddig három kiállítást, a pártházban és a Hazafias Nénfron nál egvet-egvet. A népfrontnál e-enltívül m*g szabá--varrás ta« Vyam működik. A Csillag téri é" a tarlá"! ABC-b°n könyveket is áru'nak, az e'.őb'M attateban ka"ác~ony táján nár hétig könyv-ó rat is lehetett látni. Három hírlunosbódé. Kész. A gyerekeknek jut a legtöbb: a játszótereken a November 7. Mű/elődé-i Központ szervezé'ében nyaranta napközis bábelőadásokat tartanak, minden óvodában van bábterem, a bábszínház gyakran látogatja őket. — Felépftményjellege miatt a közművelődés máig legkiszolgáltatottabbja gazdasági életünknek — mondja Nagy László, a városi tanács művelődésügyi osztályának közművelődési csoportvezetője. — Szegeden a lakásépítés az első mindenekfelett, a közművelődési intézmények között pedig az óvodák, iskolák. Az viszont igaz, ha egy városnyi városrész kulturális ellátottsága a tét, egy közművelődén centrum mindenképpen kellene. Heterogén a tarjáni—felsővárosi lakosság szociális összetétele, viszont sajátos körülmények között, sajátos városrészben élnek. A belvárosi művelődési intézmények nem segíthetnek. hagyományaik, saját feladataik másfelé „viszik őket". Külön apparátus kellene, a beköltözöttek városivá válásának gondjait megoldandó... Tény, hogy az itt lakók többcége munkahelyre jövet-menet érinti a városközpontot, információkat kap, egy részük be is jár. De cz éppen azt bizonyítja: volna igény Tarjánon belül is. Számolni kell a sok fiatallal, a kismamákkal. Az é'etforma, a szociatista életmód kialakításában kellene, hogy döntő szerepet kapjon a lakótelepi közművelődés ügye. Abban, hogy segíthesse a beilleszkedést, a mai társadalom kívánalmainak megfelelő magatartásformák, új igények kialakítását. Az alap mindehhez — csak az intézmények lehetnének! Tóth László, a városi tanács tervo-ztá'yának vezetője: — A tarjáni művelődési központ h!ánvának egyértelműen anyagi okai vannak. Kezdettől fogva szerenelt a tervekben, sajnos, ebben az ötéves tervben nem kerülhet rá sor. A város vezetősége nem mondott le megva'ósítá-áről: a VI. ötéves tervben visszatérünk rá. A helye már régóta megvan: a 600-as épületek által körbezárt térségen épül majd fel. Klubokkal, filmvetítésre alka'mas termekkel... Gérclt papírt tesz c'ém. „Tarján városrész VI. üteműnek területén az eredeti elgondolások szerint !skola és közművelődési centrum épülne. Az V. ötéves felesztési terv csak az iskolát tartalmazza, tekintettel arra, hogy a rende'kezésünkre álló fedezet (206 millió forint) a művelődési centrum mintegy 35 millió forintos költséiét nem biztosította... A kulturális létesítmény így a lehetőségek függvényében a VI. ötéves tervben valósítható meg." — Az igények állandóan nőnek. Először azt mondja az ember: lakás kell. Ha megvan: legyen bölcsőde-óvoda-;skola a gyerekemnek. Azután: legyen hol megvennem a vacsorát. Majd: miért nincs mozi? Csak éppen a lehetőségek és az igények: két külön do'oz, nem könnvű az elsőnek uto'érni a másodikat. Mondhatná bárki: ma, amikor a közművelődés „sláger", a tarjániak és a felsővárosiak munkahelyeiken munkásművelődés címén kapnak egyet-mást, legalább is megtelelő lehetőségeket a kultúrálódáshoz. Mindez igaz, csak hogy a munkahelyét legjobban szerető embernek is más — az otthona. Az otthon, ami a városlakó embernél városrészt, többnyire külvárost jelent. Innen csíráznak ki az ismeretségek, a barátságok, olykor a szerelmek ls. Innen az egészséges lokálpatriotizmus, kicsiben. S a legfontosabb: a megtartó-összetartó közösség tudata és élménye. Lehetne hivatkozni arra ls: Tarján vonzáskörzetébe tartozik például a közeli Postás művelődési otthon. A szinte nullponton levő jelenlegi adottságokhoz képest léte valóban jelent valamit. Annak ellenére, hogy összesen ogy tiszteletdíjas népművelő tevékenykedik itt, s a régi filmek hétvégi vetítésén kivül balettoktatás, néhány ismeretterjesztő előadás és könnyű műfajú ORlprogramok jetentik a rendezvények zömét. Csakhogy maga az épület elöregedett, elhasználódott, kicsi és korszerűtlen. Egyszóval: nem az igazi. A petőfitelepi klubkönyvtár már több lehetőséget rejt magában. Még egy éves sincs, szép, korszerű, de kissé már messzebb van. A zenés rendezvényekre felsővároci fiatalok is kijárnak. ízelítő a programokból: önvédelmi tanfolyam, gyűjtők klubja, előadás a szőlő- és gyümötestermesztécről, „csini-suli": kozmetikai tanfolyam, filmmúzeum minden csütörtökön. Terveik között szerepel nyáron egy po'bcat- és fo'kbeat-dalfesztivál, melvnek keretében Tarján és Felsőváros egy-egy terén nyilvános koncerteket tartanak majd. Ám ők i- komolv gonddal küszködnek: lakóteteoi közművelődésre nincs ember. Evv főállású előadó kellene, aki fel tudná mérni a tennivalókat, össze tudná fonni a rendezvényeket. Mindenesetre ez már valam'. valami olyasféle kellene — e"v kicsit odébb, a tízemclete-ek közé. Téli este Tarjánban. A paneltömbökben hunyorognak a sárgás ablakszemek. A víztorony kontúria itt is, ott is beto'akoiik a látóhatárba, körül ködbe ánvazva. Harmincezer ember Tariánia, amelyben nemcsak lakni, de élni is lehe'! DOMONKOS LASZLÖ V

őfély: a lakodalom szertartásmestere. Alakváltozata: vőiény — írja Bálint Sándor a Szegedi Szótárban. Ha változik a szertartás, változnia kell a szer tartásmesternek is. Egy szociológustábor résztvevőivel bementünk egy lakodalomba a zsombói kultúrotthonba. Vacsoránál ült a vendégsereg, nagy tál pörkölttel a kezében arról mesélt épp a vőfély, hét szilaj bikával verekedett a paprikásért. A hallgatóság ismerhette a történetet, mert alig figyeltek rá, beszélgettek, zörögtek a kanalukkal, egy kövér ember meg éppenséggel rákiáltott, hozza már azt a húst, ne kántáljon annyit. A vőfély ugyan emlegette, mennyire sütheti a mögötte sorakozó menyecskék kezét a húsostál, de csak tovább beszélt, jól megnyomva a verssorok utolsó, rímes szó tagjait Felénk fordult közben a figyelem, izzadt, kiöltözött emberek meredtek farmeres, hívatlan kompániánkra. Mondta is a szociológusnő, aki az Akadémiáról jött a falusi hétköznapokat vizsgálni, jó lesz, ha hátrább húzódunk, mert most teremti a vőfély a közösséget, nem sikerül neki, ha mindenki ide bámul. * O. I.-hez családi nosztalgiák fűznek. Ö vőfélykedett az anyámék lakodalmán. Alaposan megcsúfolta az idő azóta, érszűkületes a jobb lába, feküdnie kell. Fejénél egy sereg kalendárium, fájdalmas arccal markolássza befáslizott bokáját. Kérdem tőle, ha nem fájna a lába, elmenne-e még lakodalmazni. Legyint. — Fiatalnak való az. Ki ls megy már a divatból a régi nagy múlatás. Nem szeretnek, nem is tudnak a mai fiatalok mulatni. Itt volt a lakodalom a szomszédban, hozott az unokám egy kislányt a szakiskolából, az csak fantya'.gott. Körbeálltunk, férfiak, a rezesek közepén, összekapaszkodtunk, énekeltünk. Hívom a gyereket, gyere danolni. A nagylány meg visszahúzta. Mi ez, azt mondja, sakálvokál? — Mi a véleménye a mostani vőfélyekről? Jobbak, rosszabbak, mint a maga ideiéből valók? — Nem rosszabbak azok. Csak hát a világ megváltozott, ők meg most is azt mondják, amit harminc éve tőlünk tanultak. Régen mindenre volt vers, de a jó vőfély tett is hozzá. Hogy passzentos legyen, igaz is legyen, nevetni is lehessen raita. Mondja is mindjárt a rigmust a böszme legényről, aki pállott szájjal ment leányt kérni, de a bajszát szépen kisuvickolta. Eleven pikareszk történet, gazdag jellemkollekcióval, a végén a bumburnyák hős, ha feleséget pem is, tapasztalatot bőven szerez. Miért nem ezek a rigmusok maradtak fenn, miért a mindenre isten áldását kérő vallásosság, millenniumot idéző, mclldöngető magyarkodás? Tartalmukban koonak, üresednek ezek a hagyományok. formájukban pedig egyre hivalkodóbbak lesznek. Mecéli I. bátyám, hogy az egyszeri gazdag ember úgy adta férjhez a lányát, hogy fölmászott az udvarban az eperfára, és mindenkit meghívott, ameddig csak ellátott a fáról. Nem is régen, a hetvenes évek eteten vott ez az . °gvsz"ri" lakodalom, s az igazsághoz tartozik. hogy az örömapa az autótulajdonosokat onnan is meghívatta. ahová még az eperfáról sem látott el. — Én régen örömmel mentem vőfé'ykedni, mert szerettem mulatni, emberek közt lenni, az eszemet jártatni. Nem pénzért, mint most. Adtak egy doboz cigarettát-ajándékba, az az enyém volt. És nem szaladt el mindenki hajna'ban. Táncoltunk má-nao dé'ig, még ebédet is adtak. Most, hogv vége az ú iázzon vtáncnak. náme'vik vőrélv már tar'te is a markát három-négvszáz forintért, és megy haza aludni. Akkor házban volt a lakodalom, csak a rokonokat hívták meg. Ismert mindenki mindenkit. Most meg olyan idegenek vannak, hogy sose látták egymást azelőtt. Ki tejül már ez is, csak a felhajtás marad meg a régi szép szokásokbóL A Családi Eseményeket Rendező Iroda Dugonics téri kirakatából kulaccsal, szalagosan mosolyog a járókelőkre egy fényképről Horváth Lajos, ö az iroda szerződött vőfélye, poéta, mókamester, lakodalmi főrendező egyszcmélyben. Régen kezdte, 13 éves korában. Jött a háború, akkor nem nagyon lehetett lakodalmazni. Utána a jegyrendszer, nehéz volt annyi húst szerezni, amenynyi egy lagzihoz elegendő. 1956 után, annyi más dologgal együtt, a lakodalom ügye is rendeződött. — Ha valaki ma megházasodik, nemcsak a rokonokat, szomszédokat hívja, hanem a munkatársait, barátait is. Ha téeszben van a lakodalom, az elnököt mindjárt meghívják násznagynak. Akkor már a vezetőséget se lehet kihagyni. Olyan egy termelőszövetkezet, mint egy nagy család — magyarázza Horváth Lajos. — Nem magamutogatás, nagyzási mánia-e ilyen nagy lagzit tartani? — Rosszindulattal mindenre rá lehet fogni, hogy nagyzolás. Van miből, ennyi az egész! Ilyen alapon a házépítésre, vagy az irhabundára is lehet mondani, hogy nagyzási hóbort. — Miért kevés manapság a jó vőfély ? — Nincs utánpótlás. Nem tudnak mit mondani. 1922-ben jelent meg utoljára vőfénykönyv, azt másolgatják még ma is. Engem felkértek a Népművelési Intézettől, hogy írjam le, amiket mondani szoktam. Azt válaszoltam, még csiszolgatom, változtatom őket. Ha kiadnánk egy vőfénykönyvet, biztos változna a helyzet. — Milyen a jó vőfély? — Nem szabad berúgnia. Tőle függ a vendégek hangulata. Ismernie kell a családot, amely tartja a lagzit. A vendéget állandóan szóval kell tartani, szórakoztatni. A humort szeretik, a vidámságot. Dolgoznak egész héten, fel kell vidítani őket, a vőfény dolga, hogy mulattassa a násznépet. — Kitől tanulta a mondókéit? — Ezeket a mostaniakat magam írtam. A Horthy-korszakban, meg azelőtt is, az egyházi esküvő volt a lakodalom közepe, a vőfényversek is tele voltak vallásos dolgokkal. Ezt ki kellett hagyni, átírni olyanokra, amik ma foglalkoztatják az embereket. Ősrégi vöfényszokás az ételhordók kiválasztása, bemutatása. Ezt más vőfény már nem csinálja. Én megújítottam a verseket, mindegyikre mondok valami vidámat, ami ráillik, kövér vagy sovány, féltékeny-e vagy kikapós. Az anyakör.yvvezetőnél is mondok beszédet. Hallgassa meg, fölvettük magnóra! A hetvenes évek világa bontakozik ki a vőfélyversekből. A rigmu~ok kedvelt alakja a hetvenkedő, bikákkal verekedő, lányrabló csapatot vezető vőfély, aki ezúttal az örömaoa megbízásából kiüríti az ÁFÉSZ-boltot, sőt még Pestre is sza'aszt egv Trabantot portékáért. Rímes jellemrajz a másik az anyagias férjről, akit mág az ágyban is csak az érdekel, mikor gyűlik össze az autó ára. Téeszhumor a harmadik a rövid életű Borcsa tehénről, amelyet levágtak a zárszámadásra. — Azt mondják, nincs már meg az alapja a régi néphagyományok megújulásának. Hogy látja ezt Lates bácsi? — Ha nem lenne alapja, nem lennének egyre nagyobb lakodalmak. nem keresnék annyira a jó vőfénvt. — Mennyi honorárium jár a vőfélynek egy-e'gy • lagzi után? — Az a szokás, hogy egv zenész díját adiák. De ha jó, víg lakodalom volt, borravalót is adnak. * Mi hát az igazság, Ú1ulnak-e ma, a tömegkommunikáció, n társada'mi mobilitás korában a hagyományok? Lesz-e folklórja a mai kort jellemző munkáknak, a fóliázásnak, a tavaszi nagy retekcsomózásnak? Régi dzsentriszokások kétei virulása-e a mai lagzi, vagy igaza van Horváth Lajosnak: egy gazdagodó új társadalom teremti meg a maga szokásait, közössé"! kultúráiét? TANÁCS ISTVÁN Katona ludit Virágsípok Én nem dobáltam madarat s nem téptem ki bogarak szárnyát, de minden kis bűnben benne voltam. Emlékek halk szellője jár át A csúzlik útja messzevitt. A kavicsok még mindig szállnak. Eltemettük a verebet a nyárfa mellé. Ez volt a bánat. Az utcá'-ól a Végh-'iúk a rühes mac-kát fe'kotötték. Ez volt az első iszonyat és vinnyogása félszre int még. Sarat gvúrtunk s az ácneműt széttépték a d 'znók a kútnál. Anvám csak sírt és iaigatott, hogy sírba visszük. Nem tanú már Én nem dobáltam madarat, de néva áttetsző könnvet sírok és szívdobogva figvelek, ha szólalnak a virágsípok.