Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
& riiídd, 1978. január 10. Victor és Suzy Az egész világsajtót bejárta Victornak, a winchesteri (Anglia) állatkert zsiráfjának az esete, amely végül tragikusan zárult. Emlékszünk még rá, hogy a 15 éves állat térdreesett, és semmiféle segítséggel nem tudott többé ta-lpraállni, végül elpusztult. Most, utólag a részletesebb tudósításokból megállapítható, hogy az első beszámolók — érthetetlen okokból — túlzottan szemérmesek voltak, amikor arról szóltak, hogy Victor egy kerítés átugrása, illetve ennek kísérlete közben esett térdre: a valóságban Victorral párosodási kísérlete közben történt a baleset. Victor e téren — most már elmondhatjuk — igen tevékeny volt: háremének három nősténye az idők folyamán 18 kis hosszú nyakúnak adott életet. Victor balesete olyan érdeklődést, együttérzést és egyes esetekben hisztériát váltott ki, amilyen Anglián kívül valószínűleg bárhol másutt a világon elképzelhetetlen. A látogatók tömege sereglett az állatkertbe, ötletekkel és tanácsokkal árasztották el az illetékeseket, olykor valósággal megbénítva a postát a túlterheléssel: hipnózistól oroszlán beeresztésevei való „sokkolásig", minden elképzelhető és elképzelhetetlen javaslat elhangzott. A segítőkészség ezer megható és nevetséges iele mutatkozott: például egy kőolajtársaság elküldte különleges röntgenberendezését. amellyel a csöveket szokták ellenőrizni. A látogatók felemelt, V alakban szétterpesztett ujjakkal üdvözölték a napokig szenvedő, halódó állatot: ez a második világháború idején elterjedten használt jel a Victory, „győzelem" szóra utal — és Victor ennél csak egy betűvel kevesebb... Pusztulása -után nem egy nagy és tekintélyes lap vezércikkben búcsúztatta. Most. ennek nyomán, még a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel figyeli a szigetország lakossága mindazt. ami az állatok körül, az állatkertekben történik. Így került a figyelem előterébe Jo. a szerelmi bánatban szenvedő gorilla is. A manchesteri Belle Vue Állatkertnek anyagi nehézségek miatt be kellett zárnia kaouit. Több száz állatát eladták különböző angbai állatkerteknek. Jo és Suzy tíz éve élt együtt ebben az állatkertben, most azonban el kellett válnlok egymástól. Jo a chesteri állatkertben. Suzy viszont a bristoli állatkertben kapott új otthont. A válás nem ment simán, sőt, valóságos harc kellett hozzá. Jo nem volt hailandó átmenni a másik ketrecbe: láthatóan felismerte, hogy el akarták választani a páriától. Így azután az állatorvosnak messziről, kábítószerrel töltött tűt kellett a testébe dobni, maid az elkábult. 125 kilós állatot hat ember vitte át ketrecébe. Az állatkert igazgatója nvilstko-atban próbálta megnyugtatni a közvé'eményt, mondván, hogy a két á'tat. közti kaociolnt a látszat e1 lenére sem olyan mélv, mint gondolnánk. és mint emberhez hasonló külseiük miatt emHeri mértékkel mérve elképzeljük. Véleménye szerint előbb-utóbb beilleszkednek majd egy másik családba, és boldogok lesznek. Az angolok azonban még sokáig gondolnak maid Jora és Suzyra fáidrlommab més ha van is elég gondjuk. Ök ilyenek. P.P. 1978. JANUÁR 10., KEDD - NÉVNAP: MELÁNIA A Nap Kel 7 óra 30 perekor, és nyugszik 18 óra 13 perckor. A Hold kel 8 óra 01 perckor, és nyugszik 18 óra 16 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 100 cm (apadó). KILENCVENÖT ÉVE született Alekszej Tolsztoj (13U3—1945) szovjet-arcsz író, a uzovjei: irodalom kiemelkedő egyénisége. SZEGED! NEMZETI SZÍNHÁZ 19.15: Az őrtorony - színmű Este fel 6 órakor: Szerelmi báj- RomAnepk al - I—H. Diákbérlet. Tévéhíradó ital MOZIK J fe'iáil M Tanulnak és varrnak r \ SEBEI e Új igazgató a Gyógyszertári Központban A megyei Gyógyszertári Központ nyugalomba vonult igazgatója, dr. Vetró Lajos utódjaként — január elsejééi — Rákos Gyula megyei főgyógyszerészt nevezte ki a megyei tanács vb egészségügyi osztálya. Az ünnepélyes beiktatásra tegnap, hétfőn került sor, ahol megjeent Koncz János, a meyei pártbizottság titkára, 5-zabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese és dr. Vetró Lajos is. MAKK MARCI Makk Marci néven új bábfigura született az egészség jelképeként, s a gyerekek leendő kedvence a televízió képernyőjén — az Országos Egészségnevelési Intézet műorában — a közelmúltban riár be is mutatkozott. A robbanás után A január 4-i győri öntödei Jbbanás okozta károk helyállításán vasárnap is dalozott a Rába Magyar Va,on- és Gépgyár egyik megerősített szerelőbrigádja. A gyárőriás üzemeinek nagy szüksége van az öntvényekre, ezért a helyreállítási munkák az ünnepnapon sem szüneteltek. A robbanás következtében már az első napon elhunyt négy dolgozó közül hármat szombaton nagy részvét mellett temettek el Győrött, negyedik társuk temetése pedig vasárnap volt a győrújbaráti temetőben. A győri kórház baleseti sebészetén napokon át megfeszített küzdelem folyt további két súlyos sérült éleiéért, sajnos eredménytelenül. A szerencsétlenül járta'közül a budapesti központ' honvéd kórház különleges osztá'yán keze't három súlyosan sérültből ketten — minden orvosi erőfeszi1 és ellenére — vasárnap é'etiiket vesztették. Elhunyt Etek Miklós 47 éves lébénymiklósi és őt követően Fűzi Imre. 38 éves győri lakos is. Nagy Ferenc é'eteért még küzdenek az orvosok, (MTI) Borult idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, erősen párás, főként hajnalban és reggel több helyen ködös idő, zúzmarával, hódarával. Mérsékelt déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 0, mínusz 5, egy-két tartósan ködös he'yen mínusz 5, mínusz 8 fok között. VÍZGAZDÁLKODÁSI ELŐADÁS A Magyar Hidrológiai Társaság szegedi területi szervezete ma, kedden délután előadóülést rendez a Technika Házában, az érdeklődő vízügyi szakembereknek. Dr. Csuka József, az Országos Vízügyi Hivatal főmérnöke Vízgazdálkodási döntések rendszer-szemlélettel címmel tart előadástSzabadság: fél 4 órakor: Dugó, a csodacsia iár (színes, m. b„ svéd ifjúság:), háromnegyed 6 és 8 órakor: ök ketten (csak 16 éven felüliedenc/k, színes magyar). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: ök ketten( csak 16 é.'en felülieknek, színes magyar), negyed 4, féi 6 es héjromnegyed 8 órakor: A megrögzött (szovjet). Fáklya: fél 3 órakor: Púpos lovacska (színes, m. b., szovjet rajzfilm), háromnegyed 5 orrkor: A jégsziget foglyai I-n. rész (színes szovjet—olasz, másfél helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 sz (13'57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fet, sebészeti ügyeletet ls a II. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Január 14-ig. este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III kerület. Gválarét Kl«kundorozsma területén: dr Sikovanyecz János állatorvos Lakása: Újszeged. Közép fasor 2. sz. Telefon: 18-617 II. kerület Aig.yö. Tápé terOétén* dr Kraicsovlcs László Aicatorvos. Lakása: Szegcd-Petöflelep. Göndör sor 23/B lelefon: ilncs Kübekháza Szöreg. Tiszasziget. Ulszentiván területén: dr Mcnder Ferenc állatorvos Lakása- Szeged-Petőfite'.ep Irinyi János u 23 Telefon nincs Az állatorvos kiszállításáról t hívó fél köteles gondoskodni. GÜK3 Javaslat — Pincér, kérek egy adag csirkét, de minél fiatalabb legyen! — Uram, friss tojást javasolnékl Acs S. SinJor felvétele Jól felszerelt tanműhelyben oktatják a fiatalokat a Szegedi K h:;z.iti íizjvetkezetöen. üriö-ben költöztek a Rákóczi utcai oktatóterembe: i't tanévenként 80—100 fiatal ismerkedik szakmájával. 1977 szeptemberétől ösztöndíjat kapnak a harmadéveeek. 1978 őfzitől pedig már az első és másodévesek is részesülhetnek a szövetkezet ösztöndijából. A vezetők ezzel is igyekeznek minél több tanulót itt tartani a szakmu-'kásvtesg' r-tán, no'-a ezyöiödük ísry is a szövetkezetben marad. Felvételünkön- kn-szeríi gépeken tanulnak a szakmunkásjelöltek Környezetvédelem és tervezés A bükkábrányi új erőmű építése előtt a terveket készítő Erőterv Vállalat szakemberei választ kívánnak kapni arra ,a kérdésre, hogy az erőműből kikerülő anyagok múyen hatással lesznek a mezőgazdasági kultúrákra. A Keszthelyi AgrártudomáHunka télen Molnár Jóusei le.vé.ele A deszkl Maros Termelőszövetkezetben a téli időszakra is rendszeres munkát szerveztek a téccz!agaknak. A kertészet, ben még nem kezdődött meg a munka, ezért naponta 2"—°5 arz-ny tisztítja a vöröshagymát a Csongrád megyei ZÖLDÉRT megbízásából. A megtisztított vöröshagymát a ZÖLDÉRT kV kundorozsmai kire-deltscgérc szállítják, ahol felszeletelik és megszárítják. Képünkön: a deszki asszonyok hagymatisztítás közben nyi Egyetem kutatói a környezetszennyezés mértékének megállapítására az új létesítményhez hasonló és már üzemelő gyöngyösvisontai erőmű környékén folytatnak kísérleteket. Az erőmű környékén, különböző he'yeken mérik a korom, a pernye és a kéndioxid-szennyezettség mértékét, s vizsgálják azokat a legfontosabb élettani mutatókat,- amelyek megszabják a növények vízháztartását, légzés-intenzitását, k'orofiltartalmát és enzimaktivitását. Az eddigi tapasztalatok lehetővé teszik, hogy a keszthelyi kutatók vizsgálataikat kiterjesszék a legkritikusabb és legfontosabb levegő szenynyező ipari létesítményekre. Többek között a cementművek porszennyező-, a kohók szénmonoxid és egyéb gázok,. valamint a műtrágyagyárak nitrozus gázainak szennyező hatását vizsgálják az egyes növényi kultúrákon. A felmérések s a kísérletek alapján kivá'asztják azokat a növényi kultúrákat, amelyek a levegőt szennyező 'pari létesítmények környékén, a legnagyobb károkozásnak kitett területeken -telepíthetők. Vá'aszt kívánnak kapni a terméskiesés mértékére is és arra, hogy a terméscsökkenést milyen élettani folyamatok idézik elő. A beható kutatások a tervek szerint csaknem egy évtizedig tartanak. BUDAPEST I. 9.39: Tévétorna (ism.) 9.45: Francia nyelv 10.1-3: Telefónykép (Ism.) 16.23: Hírek 16.00: J-an Kawulok — lengyel rövidfilm 16.45: Anatolij Vegyemyikov — szovjet rövidfilm 17.30: Mindenki iátolája 18.40: Egy falu a sok közül a Horizont szerkesztőség műsora 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.00: Tévéhíradó 20.00: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága — 5. 20.55: Tisztel ondók*- Amerika ni/l. 21.35: Művészeti Maga<zin 22.25: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Arcéleik a közéletből 20.35: Tévéhíradó 2. 20.55: Malva - tévéfilm Gorkij írásából (ism.) 16 éven felülieknek!) 21.55: A.nnie Cordy a párizsi Olympia színpadán BELGRÁD I. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermkeknek 13.15: Olvasmány 18.45: Énekesek és dalok 20.00: Gyújtópontban 20.50: Akciók 21.00: Harminckilenc lépcső — angol játékfilm BELGRÁD 2. Dokumentumfilm A vadoin élete — népszerűtudományos sorozat A megpróbáltatások forgatagában — filmsorozat Huszonnégy óra Látóhatár Költészeti adás BUKAREST Iskolatévé Angol nyelvoktatás Autóvezetőknek Síugrás Portréfilm A mezőgazdaság dolgozóinak Tévéfórum Gyér---1 ekc'nnek Tévéhlr-dó A Maros-vidék napjai 18.45 19.00 20.00 20.50 21.10 21.55 15.05: 15.35: 16 03: 16.20: 17.10: 17.30: 18 00: 18.no: iá ro: 18.50: KOSSUTH 8.27: A kultúra sokszínű szövete 8.57: Történelmi indulók Hollós Lajos feldolgozásában 9.05: Monteverdl: oríeo Közben: 10.05: Iskolarádió li.40: Különös házasság Mikszáth Kálmán regénys 9. 12.35: MelódiakoktéT Közbon: 13.10: Törvénykönyv 14.13: Mozart kutyája — epizódok Szántó György regényéből 14.50: Éneklő Ifjúság 15.10: Egy nagykunsági hangszeres népművész — Tuk.i Zsigmond citerázik 15.18: Zenekari muzsika 15.44: Magyarán szólva . . . 1.6 05: Harsan a kürtszó! 16.35: Kodály kórusműveiből 17.07: Köztünk maradjon 17.32: Fúvós kamarazene 18.00: A Szabó család 19.15: Pilar Lcren.gar és James McCracken énekel 19.55: Külpolitikai dokumentumműsor 20.25: Népzenei Hangos Újság 21.05: Kilátó 22.20: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekés zenekarának hangversenye 23.30: Nótáik 0.10: Gábor S. Pál táncdalaiból PETŐFI 8.05: Vas megyei népdalok Bákefi Antal gyűjtéséből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Dalol a tavasz — részi. 9.00: Szemforgatás nélkül 9.10: Könnyűzene zongorára és trombitára 9.30: Derűre is derű 10 00: A zene hullámhosszán 12.00: Népdalok 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból 13.50: Bizet: Róma - szvit 13.::J: Népdalok 14.00: Kettőtől hatig ... 18 00: Barátság slágerexpressz 18 33: Beszélni nehéz 18.45: Eobe Gáspár Ernő népi zenekara játszik 19.30: Csak fiatiaic-knak! 20.33: A Magyar Rádió. r.oveltanályázata 21.00: A Rádió Dalszínháza Közben: 22.41: Tíz pere külpolitika 23.34: Népszerű hegedűmuzsika. 3. MOSOK 14.05: A Nemzetközi Eldktrcmiikun . Zenei Társaság (CIME) sorozata — 1. I4.4i: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok • 15.01: Romantikus z on gora muzsika 16.03: Felsőbb osztályba léphet 17.03: Rossini operáiból 18.12: Üj magyar zene a Rádióban — a közönség és a kritikusok 1977. évi dijáért 19.15: Iskolarádió 19.33: Hangszerszólók 19.40: A Magyar Rádió Bach— Bartók-ciklusa 1. Közben: 20.25: Berzeviczy Gizella — az Ifjúsági Rádió műsora 21.40: Dzsesszfelvételekből 22.00: Eszmecsere 22.30: Tip-top parádé ELHUNYT SZEMLÉK FERENC Hétfőn Bukarestben 71 éves korában váratlanul elhunyt Szemlér Ferenc romániai magyar költő és író. Szemlér 1906. április 3-án, Székelyudvarhelyen szüleitett. Jogot végzett, majd újságíró, később pedig több lapnál főszerkesztő volt. Hetvenedik születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével tüntette ki. Utolsó közéleti szereplése Bukarestben az Ady-ünnepségen volt, amelyen beszédet mondott. Temetéséről kérőbb intézkednek. DÉLMmmSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint - Index: 25 053 ISSN: 0133-025 X » í