Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-25 / 21. szám

5 Szerda, 1978. január 23; A kísérlet bevált Antennarendszer a Belvárosban Az első úgynevezett nagy­közösségi antennarendszer Szegeden tavaly készült el Tarjánvárosban. A kettes és a négyes ütem 930 lakásába to­vábbítja a magyar és a jugo­szláv tévé első és második, a román tévé első program­ját. A lakók ugyanakkor az OIRT (a kelet-európai szab­vány szerinti) és a CCIR (a nyugat-európai szabvány szerinti) URH-rádióadásokat is vehetik. Tarjánban ma már alig akad fémrudaktól elcsúfított épület, a lakók rendre leszerelték az erké­lyek rácsára, az ablakok ke­retére erősített antennákat. Többé nincs szükség rájuk, hiszen a lakásokba beépített csatlakozókon keresztül jó minőségű képet és hangot kap a tévénéző. Az első rendszert több má­sik követte, nagyközösségi antennára kapcsolták már az egyes és a hatos ütem 600 lakását, Tarjánban minden IKV lakóépületben élvezhe­tik a bérlők a különböző tévéadásokat. Az antenna­rendszerekre jó néhány la­kásszövetkezeti épületet is „rákapcsolt" a szegedi Gel­ka. Az IKV ugyanis lehető­vé teszi, hogy az OTP és a szövetkezeti kezelésű épüle­tek — a költségekből ará­nyos részt vállalva — csat­lakozhassanak a rendszer­hez. Tavaly ősszel szóltunk ar­ról, hogy a Belvárosban — a régi, többnyire korszerűt­len épületek miatt — nehéz­ségekbe ütközik a nagykö­zösségi antennarendszerek kialakítása. A Belvárosban lakók közül egy-egy izgal­mas sportközvetítés vagy egyéb érdekesnek ígérkező műsor kedvéért még sokan bekopogtatnak tarjáni isme­rőseik, barátaik lakásába, ahol a második program is vehető. Idén már többen otthon ülhetnek a képernyő Üdülés, társasutazás, szakma! programok Szegeden, a Kelemen ut­cában található a Cooptou­rist megyei utazási irodája. Az utóbbi időben egyre töb­ben keresik fel őket. Szerve­zett útjaik, más szolgálta­tásaik évről évre népsze­rűbbek. A múlt évi ered­ményről, és az idei tervekről Hoffmann György irodave­zető tájékoztatott. — Tizenhétmillió forint forgalommal zártuk az esz­tendőt, ez tervünk 127 szá­zalékos teljesítését jelenti. A kedvező eredményhez nagy­ban hozzájárult az, hogy a korábbi évekhez képest több belföldi utat tudtunk indí­tani, és jól sikerültek a szak­mai tapasztalatcserék ls. Népszerűvé váltak a szövet­kezeti dolgozók részére szervezett üdültetési akciók. Mátrafüreden, az Avar szál­ló egész évben az üdülni vágyók rendelkezésére áll, Eger mellett, Felsötárkányon a Szikla szálló kedvelt pi­henőhely. A Balaton partján lakóházakat bérelünk. — Néhány éve a takarék­szövetkezetek is szerveznek utazásokat a Cooptourist megbízásából. — A községekben is nő az érdeklődés a különféle uta­zások iránt. A távoli terme­lő-, fogyasztási és ipari szö­vetkezetek útjainkról nem is értesültek időben. Szükséges volt tehát, hogy valamelyik szövetkezet vállalja ei a szervezési munkát. Erre leg- nyeire. alkalmasabbak a takarékszö­vetkezetek voltak. A megyé ben 18 takarékszövetkezet található, ebből 7—8 már rendszeresen és aktívan szer­vezi a különféle utazásokat belföldre és külföldre. Ter­mészetesen jó lenne, ha a többi is bekapcsolódna a szervezésbe. — Az idei tervek? — Hétvégi turístautakat szervezünk belföldre, a sza­badszombat-naptár figyelem­bevételével. Emellett to­vábbra is célunk, hogy jól szervezett szakmai tapaszta­latcserékkel is az érdeklődők rendelkezésére álljunk. A mezőgazdasági szakemberek a növénytermesztés, a zöld­ségkertészet, a szőlőtermesz­tés, a borászat, a szarvas­marha-tenyésztés, a tejfel­dolgozás, a sertéstenyésztés, a legelőgazdálkodás, a do­hánytermesztés témájú utak között válogathatnak. Több utunk a vendéglátással és a kereskedelemmel kapcsola­tos. Szervezünk takarék- és hitelpolitikai, lakásépítési, kozmetikai, könyvtáros szak­mai programot, hogy csak a főbbeket említsem. Bevált útjaink voltak eddig a kü­lönböző ipari és mezőgaz­dasági vásárokra szervezett utak. Ezekre továbbra is in­dítunk csoportokat, csakúgy, mint a szövetkezeti mozga­lom nemzetközi rendezvé­Rendezvények a Technika Házában elé: az IKV-épületek három nagy tömbjét ez évben el­látják a várva várt antenná­val. Kísérletképpen a válla­lat tavaly nagyközösségi rendszerre kapcsolta a Mik­száth Kálmán utca—Marx tér—Hajnóczi utcai tömb lakóépületeinek 87 lakását. A kedvező tapasztalatok alap­ján megbízták a szegedi Gel­kát, építse ki az antenna­rendszert a Belváros három, 27 épület 569 lakását érintő tömbjében. így nagyközös­ségi antennát kap a Kiss Er­nő utca—Lenin körút—Nagy Jenő utca—Bajcsy-Zsilinszky utca által körülzárt éoület­együttes, a Dózsa György— Kazinczy—Arany János utca —Tanácsköztársaság útja ál­tal körbefogott terület, va­lamint az Oskola—Somogyi —Tömörkény—Béla utca ál­tal határolt lakótömb. Az antennarendszerek kialakí­tása előtt az IKV — felújí­tási programja keretében — korszerűsíti az épületek elektromos hálózatát: kiépíti a nagyfrekvenciás kábel­hálózatot. Ebben az évben több új­szegedi lakos kívánsága is teljesül, az IKV ugyanis az idei évre két nagyközösségi rendszer kialakítására kötött szerződést a Gelkával. Az egyik az odesszai 212—213— 214-es épületek 180 lakásába továbbítja majd a jó minő­ségű képet és hangot, a má­sik — ugyancsak Odesszában — 15 épületet érint, a 216­ostól a 230-asig. A tervek szerint sor kerül majd a régi Odesszára is, az itt található épületekben azonban előző­leg más elektromos munká­latokat is el kell végezni. L.Zs. Tanulni kell az egészséges éleimé siet A Vöröskereszt idei tervei A Vöröskereszt évtizedek óta a humanitás, az ember­élet védelmének jelképe — szerte az országban. A Ma­gyar Vöröskereszt tavaly ősszel megtartott V. kong­resszusa a hazai szervezet helyét így határozta meg: „... sajátos programmal és önálló tevékenységgel vesz részt a párt politikájának megvalósításában. Hozzá­járul a társadalom huma­nista feladatainak megoldá­sához, elősegíti az önzet­lenség, a segítőkészség em­beri tulajdonságainak mi­nél teljesebb kibontakoztatá­sát, erősíti társadalmunk er­kölcsének szocialista voná­sait, szélesíti a közéleti ak­tivitás társadalmi bázisát Munkájának tartalma a ma­gyar egészségügyhöz, a szo­ciálpolitikához és a köz­művelődéshez kapcsolja te­vékenységét". A megyei és a szegedi vá­rosi vezetőség mindezt, va­lamint a kongresszus által meghatározott feladatokat figyelembe vette idei mun­katerve elkészítésekor. * Az 534 megyei alapszer­vezet számára egyaránt fel­adat ebben az évben, hogy tagjai megismerjék a kong­resszus dokumentumait. A szervező munka egyik fon­tos része az egészségügyi állomás hálózatának kiépí­tése. A tagság létszámát is igyekeznek növelni; a szer­vezettségben az országos át­lagot, a 10 százalékot sze­retnék elérni. Sajnos, az eddigi tapasztalatok szerint csökken a lakóterületeken a Vöröskereszt-aktivisták szá­ma. Az okok felderítése a iárási, városi vezetőségek feladata. Szegeden elsősorban az a cél, hogy a meglevő tag­ságot jobban magukhoz kös­sék a szervezetek és érde­kes. hasznos munkával bíz­zák meg őket. A létszám növelésének lehetőségeiről nem mondanak le: új szer­vezetek létrehozásával — a Volán vállalatnál, a hang­szergyárban és a vasipari szövetkezetben — mintegy 500 új tag belépésére szá­mítanak. Több egységre ta­gozódik a SZOTE hallga­tóinak alapszervezete is. Az egészségvédelem nem lehet egyetlen szerv köte­lessége. Mivel módszere a nevelés, sok területen talál­kozik a közművelődésben, az egészségügyi ismeretter­jesztésben közreműködő in­tézmények céljaival is. Ezért az együttműködésre több gondot kell fordítani. A la­kosság minden rétegéhez: a tanuló, a dolgozó fiatalok­hoz, a bejárókhoz, a kiskert­tulajdonosokhoz, a tanyai lakossághoz és az elmara­dott körülmények között élőkhöz ls el kell juttatni az egészséges életmód ismerete­it Hogy milyen formában, arra jó példát szolgáltat a szegedi városi vezetőség idei programja. A nagylá­nyok iskolája, a családi élet iskolája, a szülők iskolája, az időskor problémáiról, a házi betegápolásról szóló tanfolyamok, az elsősegély­nyújtási és az üzemegészség­ügyi tanfolyam csaknem 6 ezer embert tanít meg, ho­gyan kell egészségesen él­ni. A különböző előadásokon — a tavalyi tapasztalatok alapján — ebben az évben is mintegy 15 ezren lesznek tájékozottabbak. A külön­böző fórumokon, kiállításo­kon ugyancsak sokat tanul­hrtnak a résztvevők — a saját érdekükben. * Az idén lesz 25 éves a tiszaszigeti mozgalom. Ez Szent szándékunk... Beszélgetés Kozák Andrással Megélénkült az élet a sze­gedi Technika Házában: hét közepén minden napra jut néhány rendezvény. A Ma­gyarhoni Földtani Társulat al­földi területi szervezete ve­zetőségi ülést tart ma, szer­dán fél kettőtől. Háromkor klubdélután kezdődik, ame­lyen Zentay Tibor A föld­tan szerepe a környezetvé­delemben, dr. Szederkényi Tibor A természeti környe­zetpotenciál és a környezet­védelem kapcsolata, Fogas Zoltán A szénhidrogén-kuta­tás környezetvédelmi kérdé­sei címmel tart előadást. Az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportjának ifjúsági tagoza­ta rendezésében fél ötkor kezdődik a Középkori falfes­tészet Magyarországon című előadássorozat második ré­sze. Az előadó: Bugár Mé­száros Károly, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelő­ség munkatársa. Holnap, csütörtökön fél négytől az energetikusok számára klub­délutánt tart a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei csoportja. A vitát Szemerei György (Könnyűipari Minisztérium) vezeti. Négykor kezdődik a Gépipari Tudományos Egye­sület szegedi szervezete tűz­védelmi szakbizottságának ülése, amelyen értékelik a tavalyi munkát, és megvitat­ják az idei feladatokat. Néhány napja járt itt. Le­vél a hitveshez címmel a November 7. Művelődési Központban és Ságváritele­pen tartott előadóestet, Jó­zsef Attila, Petőfi, Ady, Rad­nóti verseket mondott. Pár nappal előtte a tévében lát­hattuk, a megfilmesített Ady-novellákban. Újságírót játszott, voltaképpen magát Adyt. Szent, nagy célokról ábrándozó szerkesztőt, akit végül újra főbe kólint a zsurnalisztavalóság: menni kell, megjöttek az új húsvá­gó gépek ... — Intellektuális alkatnak, vívódó hősnek tartják... — Rengeteg ember vívódik manapság. Rá vannak kény­szerítve erre, mondhatnám, emberlétünk alapvető tarto­zékának tartom a gyötrődést. Azt hiszem, jómagam nem vagyok önemésztő típus. Annyi történik csupán, hogy az egyéniségem áttételessé válik, tudok úgy is bánni magammal, amilyennek tar­tanak, amilyennek akar­nak ... De ez elsősorban nem emberi-színészi oldal; rendezői-írói probléma in­kább. Feladata az embernek van: hová akar és hová kell kilyukadni... Csak ezt igyekszem csinálni. — Van ebben szerepe múltjának, származásának? — Feltétlenül. Igen mun­kabírónak tartom magam, biztos, hogy paraszti őseim­től örököltem. Szabolcsban, tanyán szűk közösség él, in­nen lehet a gátlásosságom, zártságom. Nem vagyok könnyen nyíló személyi­ség ... — Mit tart saját szerepei­ről? — Nem mindig azokat szeretem, melyeknél a figu­ra hasonlít hozzám. Vannak helyzetek, amiket egész egyszerűen nem tudok elját­szani, gyakran érzem úgy: nem tehetek róla, hogy eny­nyire hasonlít... elég nagy kín. Nem szabad „el akarni játszani" a szerepet, nagyon rosszul sülhet el. Az ember nem is sejti, mitől lesz si­keres a szerepe, és mitől nem. A rendezői szempon­tokra igyekszem a legkeve­sebbet gondolni. — Van valamiféle szincszi ars poeticája? — Tudom olyasmit kelle­ne most mondanom, hogy a teljességre törekszem. Per­sze: van, aki meg sem pró­bálja, van, aki kényelmes­ségből, igénytelenségből neki sem indul. Megint mások ef­féléket hangoztatnuk ma­gukról, még el is hiszik. A másik kategória: aki sokat dolgozik, de nem magyaráz­gatja örökké saját magának, mit, hogyan csinál. Azt hi­szem, közéjük tartozom. Tu­lajdonképpen nincs ars poe­ticám. Ha mégis, hivatkoz­zam Adyra, ha már vele kezdtük? Azt írta Móricz­nak: „S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, volt egy szent szándékunk: gyönyö­rűket írni." Nincs igazából szükségem (már? még?) ar­ra, hogy önmagamat megva­lósítsam. Aktuális célokat lehet kitűzni, melyek nem szorosan összefüggőek, köz­ben pedig figyelni a vilá­got. Sok dologgal nem ér­tek egyet, de tudomásul ve­szem: következésképpen az emberekhez való viszonyom „semmilyennek" minősül, így, ennyiben lehetek nyi­tott, határozatlanságomba így kerülhet határozott­ság ... a tisztesség követel­ményének alárendelten. Láttam őt Jancsó-filmek­ben, tévében, a Thália Szín­házban is. Megközelítő etet­lennek tűnő egyénisége, lát­szólag egysíkú szerepei mö­gött titkokat sejtettem. A tévés Ady-novellák után azt hittem: már értem a szí­nészt, Kozák Andrást. Meg­győzött: a „szent szándék" az. amit érteni kell. A L, különleges alkalom arra, hogy szerte a megyében népszerűsítsék a vöröske­resztesek a környezetvéde­lem feltételeit. Szegeden a városi tanáccsal, a népfront városi bizottságával, a szak­szervezet és a KISZ szerve­zeteivel közösen kidolgo­zott program szerint vesz­nek részt a Tiszta, virágos Szegedért mogalomban. Áp­rilis a tisztasági hónap. Az idén is megszervezik a lomtalanító akciókat, erő­sítik az iskolák Tiszta isko­la. egészséges ifjúság moz­galmát. fejlesztik a környe­zetvédelmi • jelzőszolgálatot, az Uzemegészségügyi hó nap idején meghirdetik a Tiszta üzem, virágos kör­nyezet mozgalmat. A családvédelemben egyik legfontosabb feladat az if­júság családi életre neve­lése. Az iskolai programhoz kapcsolódva rendeznek a megyei szervezetek előadá­sokat, fórumokat, beszélgeté­seket, versenyeket, vetélke­dőket, de hasonló körülte­kintéssel törődnek a dol­gozó fiatalok, a főiskolai hallgatók, a szülők, sőt a pedagógusok felvilágosítá­sával, továbbképzésével is. Az idős emberekkel va'ló tö­rődés össztársadalmi fel­adat, ezt fejezi ki a megyei tanács egészségügyi osztálya és a megyei Vöröskereszt ál­tal megkötött együttműkö­dési megállapodás is. A magányos öregek felkutatá­sában és gondozásában segít a Vöröskereszt Szegeden — az állami házi szociális szol­gálat munkáját évente 250 egyedül élő idős ember idő­szakos gondozásával segí­tik az aktivisták. Az alko­holizmus elleni küzdelem­ben az utógondozás lehe­tőségének megteremtését szorgalmazzák a városban, s erre a klubformát tartják a megfelelőnek. A véradás szervezésében eddig is felbecsülhetetlen ér­demei voltak a Vöröskereszt­nek. s a hagyományokhoz ezután is hű marad. Az el­sősegélynyújtás. a polgári védelmi feladatok teijesité­sé"el a fiatalok, az iizemi dolgozók munkahelyükön is hasznosítják tudásukat. aa önkéntes ápolónők pedig fő­ként lakóhelyükön tevékeny­kednek. A Vöröskereszt mindért egyes tagja olyan munkát végez, amelynek eredmé­nyét, hatását nehéz lemér­ni, számokban kifejezni. A sikert az jelenti, ha egy-egy város képe kulturáltságról árulkodik, lakói tiszták és ritkán kerülnek orvoshoa tudatlanság okozta beteg­ség miatt. Ch. A. Ülést tartott a GISZ városi bizottsága Tegnap, kedden délután a Kőrösy József Közgazdasá­gi Szakközépiskolában Batki Józsefnek, a KISZ Szeged városi bizottsága titkárának elnökletével ülést tartott a KISZ városi bizottsága. Szálai Imre, a szakközép­iskola igazgatója tájékoztat­ta a bizottság tagjait az in. tézményben folyó oktató-ne­velő és mozgalmi munkáról A bizottság tagjai megtár­gyalták az idei forradalmi ifjúsági napok előkészítésé­nek és megrendezésének vá­rosi feladatait, majd a FIN alkalmából adandó kitünte­tésekről döntöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents