Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-11 / 291. szám

Ml DM 110 Vasárnap, 1977. december lí; r ipi iii— >!• • u— i i Állatorvos a tanyán S zabadkozott, amiért csak a verandára hívott be. Ab­ban a pillanatban érkezett a tanyáról, egész nap beteg álla­tok között dolgozott. A szag be­leveszi magát a ruhába, bolha is kerül egy-kettő, mire befejezi a munkál A foglalkozásával jár, ott nem lehet kényeskedni. Ru­hát kell váltani, erősen lefürödni, anélkül nem szivesen megy a szo­bába. Rögtön oldódott a hangulat, amikor a munkájáról kérdeztem. Előre kiagyall provokatívnak szánt kérdéssel kezdtem: — Ha egy állatorvos lelkiisme­retesen dolgozik, azt mondják az emberek, még nem gazdagodott meg eléggé, azért töttet annyira. Mesélik, megérkezik a kezdő ál­latorvos a körzetébe egy ócska bi­ciklin, pár év múlva két autója is van, egyiken disznót oltani Jár, másikon üdülni. Nem vette a lapot, csak le­gyintett, nem komoly beszéd az ilyen. — Rosszindulatú ember mond­hatta, aki ráadásul a munkánkat sem ismeri. Mérhetetlenül sokat kell a mi szakmánkban dolgozni, gyakran végzünk piszkos, vissza­taszító munkát. Fizetni meg má­sutt is fizetnek. Nem gazdagod­tam meg, a munkámat fizetik meg, se többel se kevesebbet. Anyagi gondjaim nincsenek, de ez csak azért fontos, hogy nem ta­karják el a lényegei a munkám örömét A mi mesterségünkben napról napra megmérheti magát az ember. Ha meggyógyul a be­teg állat azonnal látjuk az em­ber értékét értelmét annak, amit elvégeztünk. Ezek a sikerél­mények éltetnek egyik napról a másikra. Ilyenkor nem számít mennyire piszkos a munka, csak az eredményt nézzük. Ha valaki szereti amit csinál, és napról napra látja, hogy másnak is hasz­na van belőle, akkor nem állhat olyan jól anyagilag, hogy ennek az öröméről lemondhatna. Bor­zasztó nagy dolog, ha bíznak az emberben, ez az én felfogásom. Látszik, magának többször megfogalmazta már ezt mégis mintha attól tartana, másnak el­mondva, leírva közhellyé, maga­mutogatássá válnak ezek a gondo­latok. — Azt mondták az állattartók a körzetében, azért kedvelik ma­gát mert nemcsak kezeli a jószá­got hanem meg is magyarázza a gazdának, mi baja. hogyan nevel­je. mit adjon neki, hogy máskor elkerülje a betegséget Kampány­kifejezéssel úgy logalmaznám, nemcsak állatgyógyászat hanem egyfajta közművelődés is az, amit végez. Van-e valami haszna, vál­toa|k-e tőle a tanyaiak gondolko­dásmódja, vagy csak jólesik ne­kik az emberséges hang? — A kisüzemi állattenyésztés­ben is sok minden változott az utóbbi időben. A fiatalokkal könnyű, fogékonyak az újra. Csakhogy a tanyán egyre keve­sebb a fiatal. Az idősebbek meg bizalmatlanok, gyanakvóak. So­kat tapasztaltak, sok mindenki prédikált már nekik, nem is mind volt igaz. Azt csinálják, amit megszoktak, gyakran a korszerű állattenyésztéshez szükséges mi­nimális ismeretekkel sem rendel­keznek. Csak úgy kezdenek el va­lamit ha látják, hogy a szomszéd­nak már sikerült, sok pénzt keres vele. * Egyszerű dolgok ezek. Például minél fiatalabb egy állat, annál kifizetődőbb elkezdeni a táppal való takarmányozást ugyanany­nyi táptói többet gyarapszik a fia­tal jószág. Kismalacnak már két­hetes korában lehet poros tápot adni a szoptatás mellett. Amikor vemhes a jószág vagy szoptat, akkor nem szabad fukar­kodni a fehérjedús takarmánnyal, mert leszívják a malacok, elsat­nyulnak. Elválasztás után egy-két hétig ne tömjék a kismalacokat mert nem tudnak hirtelen átállni, bélgyulladást kapnak, elhullanak, mire az orvos odaér. Megbízhatnak az önetetőben, önita tóban, többet ér, mint amennyibe kerül. Keskeny vályú­ból etessék a csirkéket, befelé gör­büljön a széle, ne tudjon a lábá­val beleállni, ne kanarja a drága tápot a trágya közé. Apró jótanácsok ezek, de foly­ton mesélni, duruzsolni kell az emberek fülébe, hogy megragad­jon belőle valami Télen, amikor kevesebb a munka, egy-két elő­adást is tartok a körzetemben. — Milyen perspektívái vannak a háztáji állattenyésztésnek az ál­latorvos szerint? — Az állami dotáció mértéké­től, a felvásárlási áraktól függ. De még így sem egyforma. A szarvasmarha-tenyésztés a nagy támogatás ellenére éppen csak szinten maradt. Faluban köny­nyebb ..sertést nevelni, nem kell neki szálas takarmány, lehet ön­etetövel, önitatóval tartani. A te­henet fejni kell, ez nehezebb, több rendszerességet kíván. Ha a ta­nyai ember megöregszik, többnyi­re vágóhídra megy a tehene. Bi­kaborjúnak van ára a vásárokon, de üszőt még vemheset se na­gyon keresnek. — A gyakorló állatorvos milyen kapcsolatot tart fenn a szaktudo­mányával? — Megvásárolom, ha új szak­könyv jelenik meg, járatom az Állatorvosok Lapját De ilyesmire télen jut több időm. Havonta egy­egy járási és megyei értekezlet van, ahol központi előadók tájé­koztatnak a mindennapos gyakor­latba átültethető újdonságokról Szakmai szempontból ezek a to­vábbképzések jelentenek a leg­többet. — Nem gondolt még arra, hogy tudományos tevékenységet végez­zen, publikáljon? — Időm sincs elég, talán az am­bícióm is kevés volt Egyszer akartam tanulmányt írni a szarvasmarhák A-vitaminnal való kezeléséről, azzal pedig megelőz­tek. Talán műtéti megfigyelések­ről tudnék valami újat mondani. — Műtéteket is végez? — Bendőmetszést, daganatok eltávolítását császármetszést Ezek itt a tanyán kevésbé gyako­ri, látványos, eredményes beavat­kozások. — Ez is kötelessége, vagy pasz­szióból csinálja? — Sok jószágot megmenthetek így. Ha kényszervágásra küldöm őket az nagy kár a gazdának. Ha beutalom a megyei állatkórházba, akkor meg sokba kerül a szállí­tás. — Hogyan telik egy átlagos napja? — Reggel kimegyek a rende­lőmhöz. Ott felírják, hol van be­teg állat Ezeket sorra kell járni. Nyáron sok a tömegmunka, pre­ventív oltások lépfene és egyéb betegségek ellen. Sokat járok a tanyavilágban, nagy a kerület — Mivel jellemezné a körze­tét? — Az állatok számával 750 szarvasmarha, kb. 3000 sertés, 200 ló tartozik a felügyeletem alá. — Mit csinál a szabad idejé­ben? — Nyáron több a munka, nincs szabad időm. Az estéimet a családdal töltöm. Éppen, mert ke­veset vagyok velük, ezt a rövid időt nagyon megbecsülöm. Télen jut időm szakirodalomra, újság­olvasásra is. — Milyen a kapcsolata a kollé­gáival? — Mindenki sokat és elszigetel­ten dolgozik a körzetében. Egy­két kollégámmal emberi, baráti kapcsolatot is tartunk, a többiek­kel csak a kötelező értekezleten találkozom. — Erkölcsileg mennyire becsü­lik meg az állatorvost? Milyen helyzetben van a falusi, tanyai értelmiség más elemeihez viszo­nyítva? — Mi nem lakunk a tanyán, a helyi közéletről az itt dolgozó más értelmiségiekről csak annyit tudunk, amennyit munkánk köz­ben az emberek elmesélnek. Azt, hogy a tanító vagy az agronómus hogyan vélekedik erről, nem tud­nám megmondani. De a tanyai emberek jó része az állattenyész­tésből él Szerencsés helyzetben van az állatorvos, mert segíteni tud rajtuk. Jó adag megbecsülés a foglalkozásunk jellegéből kö­vetkezik. És ha az állatorvos em­beri hibákkal lelkiismeretlen munkával el nem játssza a bizal­mukat, nagyon előkelő helyet foglal el az itteni emberek érték-. rendjében. TANACS ISTVÁN N em tudom, ml az igazi ne­vem, és pontosan azt sem, hogy mikor születtem. Le­hetek huszonkét éves, ugyanúgy, mint huszonöt. Adataim váltogat­ták egymást, mint más a kabát­ját. A születésem körüli köd kö­vetkezménye ez. De szólítson csak egyszerűen Görögnek. Azelőtt is csak így hívtak. A nyakam miatt, mert görögös. — Az intézetben más törvé­nyek jártak. Keményebbek, ed­zettebbek. Aki nem védte magát, az elveszett. A gyanakvás belém vésődött, összehúztam magam és ha felém nyúltak, úgy pattant az öklöm, mint a rugó. Ütni kel­lett, megelőzni mindenki mást. Ha szépen szóltak, akkor is ref­lexszerűen mozdult a kezem. Ha­mar megtanultam: csak akkor maradhatok állva, ha védeni tu­dom magam. El sem lehet kép­zelni, hány pofont kap egy inté­zeti gyerek, mire felnő. Sebekkel cseperedtem. Egyedül a világban, mint akinek se istene, se máriája. Idővel megszoktam. És már nem vártam senkire. Kidörzsö­lődtem, kicsiszolódtam. De a he­lyem sehol sem találtam. Látja? Rajtam nincs tetoválás. Ez pedig ritka az intézetiek kö­zött. No nem azért, mert féltem. Nem vagyok ijedős. Egyszerűen nem akartam megjélölni magam. Nem akartam, hogy lássák törzs­könyvezésem. Ügyis messziről megismertek bennünket, ha ki­mentünk. A ruhánkról Kerültek, mint a leprásokat. Akkor spkat bőgtem. Később megkeményedtem. Mint a kő. Mint a gyémánt. Utoljára negye­dikes koromban sfrtam. Elemel­tem az egyik önkiszolgáló bolt­ból egy tábla csokit és rajtakap­tak. Kiállítottak az ajtóba, nya­kamba akasztották a táblát. Rá­írták: „Vigyázz, lopós!!!"... Ve­lünk akkor mindent lehetett. Nem védett meg senki. Ezt nem azért mondom, mintha orrolnék érte. Nem. Egyáltalán nem! En­nek köszönhetem, hogy azóta nem loptam. Ma hálás vagyok érte. mert nem jártam meg a börtönöket, mint társaim közöl sokan. Azóta nem sírtam. Gyen­geségnek tartom a sírást. Oda­bent tiszteltek ezért. Csinálhattak velem bármit a könnyeim nem indultak el Ha jól körülnéz, Itt nálunk az építkezésen divat a sírás, a si­ránkozás. Igaz nem a kiszolgálta­tottság, hanem a haszonszerzés érzése tánlálja. Azért ellenszen­ves annyira számomra. Pedig nem sírni kellene, hanem tenni. Házakat tiprunk építés közben a földbe, és házhelyek maradnak üresen, mert nincs ez. nincs az. Tudom, nem erre kíváncsi... Szóval az intézetben sok mindent megtanultam. Mégis, amikor sza­badultam nyolcadik után, úgy szakadt rám a szabadság, mint másra a csikós ruha. Nem tud­tam mihez kezdeni. Idegen volt a világ. Elbizonytalanodtam. Mire felocsúdtam, már szorított a bi­lincs. A társak, a nők, a könnyű élet bilincse. Belekerültem a for­gatagba. Megszédített a pénz, a szabadság. Nem dirigált, nem pa­rancsolt senki. Azelőtt még apró­pénzem sem volt, akkor meg csak úgy jöttek a százasok. Aztán meg mentek! Még ha a gyorsvonat hordta volna, akkor se lett volna elég. Megismertem az alvilágot. Nem dolgoztam. Ez már a követ­kezmény. Csavarogtam, lógtam. Éltem súlytalanul a levegőben. Kiríttam a rendes emberek közül, mint búzából a pipacs. Hány munkahelyem volt? Nem tudom. Ha például nem tetszett valahol otthagytam csapot, papot, szedtem a sátorfámat Egyetlen munkahelyen sem fordultam meg kétszer. Kivéve ezt a vállalatot. Ezt is a makacsságomnak köszön­hetem. Az úgy volt; véletlenül ideté­vedtem, az építőiparba. Újság­hirdetés alanján. Betanítottak szi­getelőnek. Kezdtem nagyszerűen érezni magam, de az ördög fúrta az oldalamat. Azt szerettem vol­na tudni: kl fia borra vagvok? Nagy nehezen megtaláltam anyá­mat. Letagadott. Erősködtem. Megállt az eszem, mert mondtam én mindent, csak azt nem. hogv édes. Rámps-ftoJta az ottlevő'-et: ..Sze~"fotón huligán!" '?7na<-"an elvertek. De nem az fáit. hanom az. hogv nem hitt nekem senki. Csak azt vették szentírásnak, amit ő mondott. A férie. a mosto­haaeám, meg ennél a cégnél dol­gozik. Szerencsére nemsokára megiött a behívóm. A cuccomat otthagy­A kakukkfióka tam az egyik lánynál meg a be­vonulási segélyemet, és a zsebrá­diómat is. Hogy majd vigyáz rá. Mondanom sem kellene, lelépett. Azóta nem láttam sem őt, sem a pénzem. A sereg után elhatároztam, visszajövök. Azért is visszajövök és megmutatom a mostohafater­nak. meg anyámnak is: engem nem lehet csak úgy eltemetni! Aztán egyszerre valahogy más lett minden. A nagy változások mindig észrevétlenül jönnek. Mi­re feleszméltem, fordult egyet a világ. Ilyen még nem volt! Lassan­ként hosszú évek után kezdtem megérteni: más törvények is van­nak, nemcsak az enyémek. Űj területre mentem, nagy a válla­lat, ahol senki sem ismert. Hét­végeken felszívódtam, és azt mondtam: hazamegyek. Máris egyenrangúnak éreztem magam. Sokáig dúlt bennem a válság. A régiekhez már nem tartoztam, újakat még nem találtam. Az ünnepek voltak a legrosszabbak. De én többet akartam! Többet, hogy megmutathassam. Akkor vak hittel és vak buzgalommal kezdtem újra mindent Azt hit­tem, nem győzhet le senki! El­indultam egyedül, kihúzott nyak­kal. kézfogás nélkül Ma már tu­dom: az is hiba volt. Kevés az egy ember. Bármennyire is erős­nek véli magát, kevés. De elkezd­tem, hát be is fejezem. Egyedül! Beiratkoztam gimnáziumba. Levelezőre. Leérettségiztem. Be­mentem a cég központjába, és elmondtam: egyetemre szeretnék menni, jogra. A felvételhez kel­lett volna a javaslat. Eltanácsol­tak. Nem fértem bele a keretbe. Azt mondták: nem diákra, hanem munkásra van szükség. És főleg nem jogászra. Pedig lemondtam a kedvezményekről is. Ügy sem javasoltak. Idelent persze ezt nem mondtam. A kudarcokat jobb. ha magának tartogatja az ember. Elmenni nem akartam. Ideköt a csakazértis. De megint kezdett összejönni minden. Hogyan to­vább? — Munkásszállón laktam, nem messze anyáméktől Ez is a véletlen játéka volt. Megtudtam, hogy van egy húgom. Nanonta láttam. Szőke, majdnem fehér ha­ja van. Mellettem. állt a villamo­son. Pörgött a világ. Felhív Sara telefonon. Szóba sem állt velem. Nagy ritkán ma is látom. Megerősöd tem. Megizmosod tam. Az idő felnőtté gyúrt, de belül még gyerek vagyok. Sokszor sír­hatnékom van, mégsem engedem el magam. Jó lenne egyszer sza­badon lélegezni, és még a gyen­geséget sem titkolni. Komolyan mondom, néha én sem értem. Honnan az erő? A brigádban otthon vagyok. Ügy te­leszívom magam erővel, mint a sivatagi növény eső idején. Meg ha én hinni kezdek valamiben, akkor arról a világ összes pén­zéért sem mondok le. Az egyetem első évét már elvé­geztem. Anélkül hogy itt valaki sejtené is. Láttam anyám házát lebontani, és lehet, hogy én is dolgoztam abban az új lakásban, amelybe beköltöztek. A legcsodálatosabb elégtétel! Nemde? A munkahelyemen szeretek lenni. Az emberek kezdenek hin­ni nekem. Politikában, miegymás­ban. Kérdezgetnek, válaszolok­Rém okosnak tartjinak. és azt mondják, fogalmuk sincs, hogv csöppenhettem közéjük. Hozzájuk tartozom! Kimondom, amit ők is kimondanak! Kimondom, amit ők is kimondanának, ha meg tudnák fogalmazni. Belecsimpaszkodom az igazságba, foggal körömmel, mint terelőkutya a tehén farába. Hogy nem nézek az ön szemé­be? Nem bírom a tekinteteket el­viselni. Ami odabent van, az az enyém. Ezt valami belső ösztön mondja. Pedig nem vagvok két­színű. Janus arcú ember. Tulajdonképpen nincs okom panaszra. Elismernek a szakmá­ban. Oklevelek, kézfogások. Higgye el nekem, ez a pénznél Is többet jelent. Bár az sem kevés, ha hajtok. > Néhány év múlva befejezem az egyetemet. Nem tudom, hogy el­megyek-e innen. Azután a nősü­lés. a család ... Azt hiszem nem bántam meg semmit! Legfeljebb az elfecsérelt éveket salnálom. De hát annak is megvolt a maga haszna. Csak idő kérdése, hogy mikor érek haza. Mert hogv ha­zaérek. az biztos. Holtblttos. BARTHA SZABÓ JÓZSEF Lődi Ferenc Torzó Ffű kékmadarad fél szárnnyal repülne, ha élne még, de jelkép csak szegény. Egyik szemére vak — nem anya szülte egyetlen lábbal —, fején kelevény. És tolla színe nem az égnek kékje, pokol lidérces lángián át repült: s zúzottan. törve, kínok közt megégve a tenyeredben végképpen megült Ne ilyen torzót adj magadból át ne ilyen csókot, amit e madár lehel magából, mint a döghalál. Csak följajdultam, mint ki messzi lát és mennék már, ha lenne út hová. Hátamon csattan sorsom ostora. S>mai Mihály Szerkezetek egy vasdarab hogy rezgeti mélyében szárnyát az anyag üveghang-tisztán hallani így veri a vas a vasat egy kék kristály a szerelem talán legtisztább vázlata milyen zárt! mégis végtelent sugárzik minden vonala egy páncélszárny az Ismeretlen bogár emlékműve a fény tovább növeszti át is rebben a hegyek késéi-peremén egy rőt levél miniatűr napkitörés a szív alakja tűzzel megkoronázva már az isten sem segíthet rajt; rezgőspirál kívül-belül az egyetemes kuoolá*an most-velük s örök-egyedül világolsz világ a világban.

Next

/
Thumbnails
Contents