Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-07 / 287. szám

Szerda, 1977. december 5. 7 Szegedi hármaskép (1.) 8S Intarziavirágok Három kiállítás látható a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Kép­tárában. A kiállítóhelyi­ségek három szintjén há­rom szegedi képzőművész rendezett önálló tárlatot. A három alkotó há­rom műfajt képvisel. A hely és idő egyezése ösz­szevetésekre, kapcsolatot keresésére is alkalmat nyújt. Az utóbbi idők leg­izgalmasabb és legmaga­sabb színvonalú kiállítá­sait láthatja, aki betér a Képtárba. T. Nagy Irén mástél évti­zede jegyezte el magát — most úgy tűnik, már véglegesen — az intarzia műfajával. A szob­rász szakon, Borsos-növen­dékként végzett alkotó a tér problémáit fölcserélte a sík kérdésének vizsgálatával, és a követ, bronzot, agyagot a csodálatos erezésű, gazdag színárnyalatú falapocskákkal. Az intarzia ősi műfaj, leg­magasabb szintre a rene­szánszban ért. Elsősorban funkcionális tárgyak, búto­rok díszítésére szolgált. T. Nagy Irén az intarzia rene­szánsz felfogásához kapcso­lódva tehát (funkcionális szándékkal) a műfajt újra­értelmezve, sajátosan eredeti vállalkozásba kezdett. Ennek a művészi kiteljesedése jól követhető mostani tárlatán. T. Nagy Irén első lépésként az intarziát önálló műfajjá, a táblaképekkel egyenértékű, környezetformáló, hangulat­teremtő művészetté nemesí­tette, majd ennél is tovább­lépett. legújabb munkáin már tudatosan keresi az in­tarzia helyét az épített em­beri környezetben. Ott, ahol nemcsak esztétikus jelenség, hanem harmonikusan kap­csolódik a funkcióval. így születnek falitékái, -órái, lá­dái, tükörkeretei, mennyeze­tei, falburkoló elemei. T. Nagy Irén művészeté­nek lényege a falapocskák színében, erezetének játéká­ban megbúvó életnek és az általa szerkesztett szigorú lo­gikai rendnek harmóniája. Az épített rend, a rendszer­ben való gondolkodás, a so­rozatokban való fogalmazás, az azonos motívumokbál ki­alakított, szinte zenei rím- és ritmusképletek hallatlan fi­nomságot és gazdagságot te­TIT-évfordnió előtt Jövőre ünnepli újjáalaku- sen emlékezünk meg üjjá­lásának 25. évfordulóját a szervezésünk óta eltelt 25 év­Tudományos Ismeretterjesztő ről, amelynek történetét sa­Társulat. Az évforduló kap- ját kiadványban is megjelen­csán Kurucz Imre, a TIT fő- tétjük, titkára az MTI munkatársá­nak elmondotta: — Negyedszázada alakult újjá a természet- és társada­lomtudományi ismeretterjesz­tő társulat, amelyben először & Magyar Történelmi Társu­lat és a Magyar Irodalom­történeti Társaság tagjai je­lentették a TIT bázisát. 1953 szeptemberétől megalakultak a TIT központi szakosztályai, majd később a megyei és vá­rosi szervezetei is. 1954-ben a TIT keretei között merő­ben új tartalommal kezdő­dött meg a szabadegyetemi oktatás. Oly nagy volt az ér­deklődés, hogy a várt néhány száz jelentkező helyett több mint 6800-an iratkoztak be. Az 1956—57-es tanévben a szabadegyetem nyelviskolája Is megkezdte oktatását, mint­egy 3100 hallgató részvételé­vel. A TIT tevékenységét hathatósan elősegítő állomás Volt az 1958—59-es tanév, amikor a művelődéspolitikai határozat szellemében kezd­tünk dolgozni. Ettől a tan­évtől kezdve működnek mun­kás- és téeszakadémiálnk is. Társulatunk taglétszáma napjainkban meghaladja a 27 600-at. Arra törekszünk, hogy a tudományos ismeret­terjesztést állandóan tovább­fejlesztve, lépést tartsunk a változó és növekvő társadal­mi igényekkel. Nemzetközi kapcsolataink az egész világ­ra kiterjedtek. Nem akarjuk magunkat ünnepélni. Csupán egy kibő­vített országos elnökségi ülé„ remíenek minden egyes al­kotáson. Tévedés azt hinni, hogy néhá-iy lapján pusztán érzéki csalódásokat kelt a né­zőben. Ezekben a geometri­kusán komponált, szigorúan szerkesztett lapokban ott szunnyad az alkotó etikai tar­tása, ott él és munkál az egyéniség varázsa. Nagyfokú intellektus, önmaga által vál­lalt szigorúság, pontosan kö­rülbástyázott műfaji határok között is meg tud szólaltatni filozofikus tartalmakat, egy­más ellen feszülő mondani­valókat. Épp a természet végtelen gazdagsága és az emberi értelem szigorú logi­kájának találkozásával. A biológiai anyag érzelmi fű­töttséee és az alkotó intel­lektuális szigora egy maga­sabb rendű művészi meg­nyilvánulásban találkozik. T. Nagy Irén művészi tö­rekvései bizonyítják, hogyan kapcsolódhat egy következe­tes alkotói világ egy tágabb köteghez, jelen esetben az építészethez, miként teremt­het egy önmagával szemben szigorú művész sajátosan egyéni, újraértelmezett mű­fajt. Építészekkel • közösen megvalósított munkái (a vá­sárhelyi tanács mennyezete, az új véradó állomás halijá­ba készülő nagyméretű fali­képe) bizonyítják, hogy ma­gaválasztotta útja helyes, szándékai mind több megér­tésre és jogos elismerésre ta­lálnak. Tandi Lajos egy primadonnára Rövid gyászközlemény adta hírül, hogy meghalt Radnóthy Éva, dr. Fálfy Györgynek, Szeged város volt polgármes­terének özvegye, a Szegedi Nemzeti Színház egykori tag­ja, ismert színművész. A negyvenes években ke­rült Szegedre primadonná- j nak, s egymás után aratta a' joggal megérdemelt sikere­ket. a közönség kedvence lett. A Víg özvegy, Marica gróf­nő, a Szibill, a Mosoly orszá­ga, a Csárdáskirálynő, és még sok más nagy sikerű operett primadonnaszerepében lépett föl. Első kirobbanó prózai si­kerét a Kaméliás hölgy cím­szerepe hozta meg számára, s ettől kezdve mint prózai színésznőt is elismerték. 1953-tól már csak ilyen sze­repeket játszott, s bizonyítot­ta, hogy nemcsak primadon­na, de kiváló színésznő ls. mintaképe a fegyelmezett és lelkiismeretes színművésznek, akiről minden pályatársa pél­dát vehetett. Amilyen sze­rény és feltűnés nélküli volt magánélete, úgy búcsúzott a számára oly sok sikert hozó színpadtól, a megérdemelt nyugdíjba, a magánéletbe. Az élettől való búcsúja is ugyanilyen csendes és feltű­nés nélküli volt. Akik ismerték és szeret­ték, fájó szívvel búcsúznak tőle, aki az élet színpadán is kiérdemelte a barátok, az emberek megbecsülését és szeretetét. Emlékét a régi kö­zönsége megőrzi. Jenő István Áz NSZK-ban járt az egyetemi kórus A helyi sajtótörténetben sokáig emlékezetes lesz az a szám, melyet cikkünk homlokára írtunk: Csong­rád megye két politikai na­pilapja, a Csongrád megyei Hírlap és a Délmagyaror­szág együttes példányszáma 1977 decemberére, a sajtó idei ünnepére elérte a száz­ezret! Újságírók, szerkesz­tők, nyomdászok lapter­jesztők régi álma valósult meg ezzel, hiszen, ha to­vább számolunk, ez mír majdnem azt jelenti, hogy megyénkben valamennyi család asztalán ott van nap mint nap a helyi pártlap — a szülőföld, az ország és a világ legfrissebb híreivel. Hosszú évek sok-sok er­kölcsi és szellemi energiája, befektetése él ebben az eredményben. Talán nem lenne szerénytelenség föl­emlegetni, hogy az újság­írás és a lapszerkesztés kö­zelebb került az élethez, a dolgozó emberek érdeklődé­séhez és problémavilágához; a nyomdászok egyre na­gyobb figyelmet fordítottak arra, h"~y ezzel az öreg technikával is igényes és szép kivitelű lapokat nyom­janak; a posta lapterjesztői hálózata, ezer terhe és gond­ja ellenére, mind nagyobb figyelmet fordít a pontos és időbeni kézbesítésre. Nem lenne szerénytelenség — mert ez ls igaz. A százezres példányszám azonban még­sem elsősorban ebből a magból kelt. Politikai na­pilapokról, pártlapokról lé­vén szó, sikerük elválaszt­hatatlan a politikától, ame­lyet szolgálnak. Népszerűsé­gük, olvasottságuk, vonzá­suk á politika népszerűsé­géből és vonzásából fakad. Abból az egyszerű tényből, hogy pártunk maga mö^é tudta sorakoztatni az egés2 népet; hogy politikai céljai­ban minden dolgozó osztály is réteg felismerte érdekeit; hogy a szocializmus termé­szetes, elfogadott és felis­merten magasabb rendű életelemévé vált nemze­tünknek. Az újság kapocs ebben a folyamatban: a szándékok megértetésének és megvalósításának szol­gálója, az elképzelések de­mokratikus kimuijkálásának és a megvalósítás kollekti­vitásának segítője, demok­ratikus fórum, amelyen át áramlik a szüntelen j/éle­ményf&ere. A rilí^iyar sajtó napja minden evztendő'oen alkal­mat kínál s^rsi. hogy átte­kintsük az olvasóinkhoz fű­ződő kapcsolatainkat is. A százezres példányszám meg­győző erővel bizonyjí ja, hogy közös ügyünkben, a .szocia­lizmus építésében egymásra talált az olvasóközönség és a pártsajtó. Olvasóink Ja­vaslatok, kezdeményezések tömegével fordulnak a he­lyi pártlapokhoz, segítő és tájékoztató észrevételeikkel részt vesznek az újságírás és a szerkesztés munkájá­ban, gyakran kérnek tájé­koztatást és eligazítást köz­érdekű ügyekben. A szép kerek szám illik a sajtó ünnepéhez. Mégsem szeretnénk annak bűvöleté­ben maradni, mert nem ez a lehetőségek legfelső hatá­ra. Igaz ugyan, hogy Csong­rád megye lakossága az el­sők között van a lapok ol­vasottságában, de még újabb ezreket lehet megnyerni a központi és a helyi pártla. póknak a szerkesztőségi munka színvonalának eme­lésével és a lapterjesztés korszerűsítésével. A napokban érkezett haza NSZK-beli koncertkörútjá­ról a 70-tagú Szegedi Egye­temi Énekkar. Az élmények még frissek tehát, melyekről Szécsi József, a JATE-kórus vezetője számol be: — Dr. Rácz János rektor­helyettes vezetésével álltuk körül Kleve városában a kó­rusunkat Köszöntő polgár­mestert, aki az alábbiakkal fogadott: azt várjuk a zene követeitől, amiért ma még a politikusok is küzdenek, a népek baráti összefogását. Utunk első állomása a Stuttgart melletti kertváros, Sindelfingen volt. A helyi Mercedes gyár énekkarával tartottunk közös koncertet, ezt követően, baráti találko­zót, ahová eljöttek azok az ismerőseink is, akikkel együtt versenyeztünk még 1973-ban Montreux-ban. Vendégül lá­tott bennünket Kleve városi vegyeskara is, az az együt­tes, mely a tervek szerint nyáron látogat majd el Sze­gedre. Jó 1700 kilométeres utazást követően ismerős ar­cok fogadtak: Herbert Krey, Kleve zeneiskolai igazgatója, oratóriumkórusának karna­gya és Béla Lajos zenetanár, akik még áprilisban vendé­geskedtek nálunk, ök készí­tették elő a Ságvári gimnázium kórusát és az egyetemi ének­kart Orff oratóriumának, a Catulli Carminának előadá­sára: az emlékezetes aulai koncerten, melyről annak idején a Délmagyarország is beszámolt, Herbert Krey di­rigálta az együttesünket Kölcsönösen tetszettünk egy­másnak, hiszen ekkor aján­lotta fel a karmester kóru­saink cseréjét. Elvitte hírün­ket az NSZK-ba, minek kö­vetkeztében nagy várakozás­sal fogadott az 50 ezres Kle­ve zeneszerető közönségé. Pureell, Bach, Beethoven, Verdi és Kodály műveket szólaltattunk meg, valameny­nyit eredeti nyelven, s kon­certjeinkről nagy elismerés­sél szólt a helyi sajtó is. Majd négyórás rádiófelvétel­re utaztunk Kölnbe, ahol utunk befe:ezéseként a kölni egyetem és főiskola zenei tanszékének vendégszeretetét élvezve fiataloknak adtunk koncertet. Hangversenyein­ken orgonán és zongorán Bottka Sándorné Égető Mária valamint Tóth Edit működ­tek közre, énekes szólistáink Szécsi Éva, dr. Zámbó Géza és dr. Szüts István voltak. Kertész Lajos utódaként éppen tíz esztendeje áll a Szegedi Egyetemi Énekkar élén Szécsi József, akinek ve­zetéséve! a kórus igen szép sikereket éit el. 1973-ban a montreux-i nemzetközi kórus­versenyen jubileumi nagydí­jat nyertek, akkor jártak először külföldön, ezúttal másodszor. Ezüst-, majd aranyéremmel végeztek a föl­sőfokú intézmények hazai kórusversenyein, Keszthe­lyen, illetve Egerben, s ta­valy az országos kórusminő­sítésen a legmagasabb foko­zatot kapták: fesztiváldiplo­mát. Fölléptek a szegedi egyetemi délelőttökön a Pál Tamás vezette szegedi szim­fonikusokkal, a tavalyi fil­harmóniai évadban pedig a színházban Wagner A nürn­bergi mesterdalnokok har­madik felvonásának koncert­szerű előadásában. Hogy ar­ról a pótolhatatlan szolgá­latról ne is beszéljünk, me­lyet a szegedi operajátszás­nak tesznek, ezekben a he­tekben: a színház Borisz Go­dunov előadásának kórusát egészítik ki. Az országosaaj­tókritikák egybehangzó véle­ménye szerint is — elsőran­gúan. N.L Megemlékezések a magyar sajtó napjáról ötvenkilenc évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első magyar legális kommunista lap, a Vörös Új­ság. Az évfordulón, amely egyben a magyar sajtó nap­ja, kedden délelőtt ünnepsé­get tartottak a Magyar Saj­tó Házában. Ezután koszorúkat helyez­tek el a Vörös Újság már­vány emléktábláján. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Fodor László osz­tályvezető-helyettes és Né­meth Jenő alosztályvezető; a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala nevében Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoz­tatási Hivatal elnöke és Len­gyel László elnökhelyettesre Népszabadság szerkesztősége részéről Rényi Péter és Sza­mosi Károly főszerkesztő-he­lyettes; a Nyomda-, a Papír­ipar és a Sajtó Dolgozói Szak­szervezetének, továbbá a mű­vészeti szakszervezetek szö­vetsége nevében Kimmel Emil és Vas Imre főtitkár; a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviseletében Ki­rály András főtitkár, Komját Irén és Pethó Tibor alelnök helyezett el koszorút. A kormány Tájékoztatási Hivatala és a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége a sajtónap alkalmából fogadást adott a Magyar Sajtó Házá­ban, amelyen részt vettek a lapok és a sajtószervek ve­zető munkatársai. Áz Arany Orfeusz Párizshói Pe'rovics Emil Kossuth­díjas zeneszerző Lisistraté cí­mű koncert-vígoperájánalc hanglemezfelvétele — amely Lehel György vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, valamint Kincses Veronika, Kalmár Magda és Palcsó Sándor művészek elő­adásában készült — Párizs­ban elnyerte a vokális mű­vek egyik legrangosabb dí­ját, az Arany Orfeusz nagy­díjat T elefon a lakásszövetke­zet irodájába, aztán a MÉSZÖV központjába. Kilincselés a DÉLÉP. garan­ciális ügyeket intéző részle­génél. Futás a távhőszolgál­tatás tarjáni irodaházába. Kétségbeesett levelek, Posta­láda címzéssel. Leírni köny­nyű, a valóságban bejárni az utat — legalább két nap. „Győződjenek meg róla: 15 fok van a földszinti lakások­ban. Es nemcsak most, hogy fagypont alatti a kinti hő­mérséklet" — ennyi a pa­nasz lényege. Felsővárosi la­kók számolnak be ezekkel a -.zavakkal fűtésgondjaikról. Egyikük így fogalmazott két „segélykiáltás" között: „csak aztán meg ne magyarázzák, attól ugyanis nem lesz mele­gebb a lakásokban". A pa­naszos — kisgyermekeivel — ft€sak í$i&€| ti©­magyarázzák! i* r más megoldás híján beköltö­zött a nagyszülők cserép­kályhás otthonába. Miért lett fűthetetlen,'vagy a szabályosnál jóval hide­gebb a felsővárosi lakások egy része, a becslések sze­rint vagy 150—200 család otthona? Nem magyarázatul, csak az oknyomozás ered­ményéül: a másfél évvel ez­előtt átadott lakások közös kazánháza hiba nélkül mű­ködik. ám a 22, úgynevezett házi hőközpont műszaki át­adására a hét elejéig nem került sor. A DÉLÉP — úgy hírlik, alkatrészhiány miatt — nem készült el a hőköz­pontok beszabályozásával, s így az üzemeltető, a város­gazdálkodási vállalat távhő­szolgáltatási főosztálya nem veszi át a rendszereket. Kí­sérletezgetés, alkalmi szabá­lyózgatás nem vezetett meg­nyugtató eredményre — no­ha ezek a hőközpontok már tavaly télen is üzemeltek! Másfél év kevés a hiányzó alkatrészek beszerzésére — mert a gyártó vállalat nem igazolja vissza időben a meg­rendelést, vagy talán túl ké­sőn indul útjára a megren­delő levél? Ennek eldöntése most már azoknak a dolga, akik a felelősséget vállalni kénytelenek, s akiknek vala­miféle megoldást kell talál­niuk. M ert átmenetileg ugyan albérletbe, ismerősök­höz költözhetnek a fel­sővárosiak, de azért ez még­sem válhat gyakori gyakor­lattá. A lakásnak, a fűtésé­nek is — ára van. Enyhén szólva luxus, hogy ma, de­cember 6-án, másfél évvel a beköltözés után sorra köl­töznek melegebb helyekre a magyarázatban nem szűköl­ködő. de legfeljebb ettől ki­melegedő családok. Készség­gel adnánk helyet a kivite­lező, a tervező, s a felügye­leti szervek véleménvének, hogy tudniillik szerintük mi­képpen lehetne gyorsan és véglegesen meleg vizet önte­ni a felsővárosi fűtőtestekbe? p-k. t

Next

/
Thumbnails
Contents