Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

15 Vasárnap, 1977. november 13.' Ösztöndíjasok Egy kiállítás emlékei A Szovjetunió melletti elkötelezettség 1941—42-ből Beszélgetés a kollégiumi diákbizottság szobájában. Ljudmilla az Inturiszthoz megy, Natasa a moszkvai rádió ösztöndíjasa „Szovjet ösztöndíjas." Ez a két szó nálunk diákot jelent, aki szovjet egyetemen tanul, vagy tanult, esetleg kandidátusi fokozatot szerzett Moszkvában. Kijevben, Minszkben vagy Leningrádban. Kevesen tudják, hogy Immár jó pár éve szovjet hallgatói is vannak a hazai egyetemeknek. Olyan moszkvai, kijevi, vagy szibériai fiatalok, akik Budapesten, vagy Veszprémben szereznek diplomát, Gödöllőn sajátítják el a mezőgazdasági tudományokat. Az újságírt, aki maga is tanult a Szovjetunióban, érthető kíváncsisággal megy a találkozásra: mi hozta ezeket a fiúkat és lányokat az ismeretlen országba, hogy hat éven keresztül a nem magyarok számára különösen nehéz nyelvet. sajátos irodalmat tanulják? A kollégiumi diákbizottság szobájában nyolc diák — három fiú, öt lány. Az arány persze nem teljesen kifejező: heten bölcsészek, s egy közülük a Műegyetemre jár. Magyarul beszélünk, s gyakran elcsodálkozom a választékosan fogalmazott fordulatokon, s a pesti diáknyelv, lágy oroszos akcentussal formált klszólásaln. — Mi mindnyájan már otthon két évet jártunk egyetemre. Én a moszkvai Lomonoszov Egyetemen voltam orosz nyelv és irodalom szakos. Másodéves koromban megtudtam: a rádió ösztöndíjasaként , lehetőségem van Magvarországra utazni. Ezt Natasa Kondratyeva mondja. — Amikor már szinte biztosak voltunk abban, hogy megkapjuk az ösztöndíjat, akkor aztán igazán módszeresen „készültünk Magyarországból". Szvetlana Vaszilenko igazán nem „orosz típus". Pedig ő is Moszkvából jött, szintén a Lomonoszov Egyetemen tanult. Hosszú, vékony ujjaival cigarettát morzsol. Elgondolkozva mondja: „Nekem talán valamivel könnyebb volt, mint a többieknek, mert én már tudtam valamicskét magyarul." — Tudja, borzasztó érzés az, amikor sehol semmit sem ért az ember. A villamoson, a boltban jóindulatúan mosolyognak, beszélnek, beszélnek, és hogy mit? — Igen. ilyen volt az első óra az előkészítő intézetben is. — Ezt már Ljudmilla Kutyepova mondja. — A tanár bejött, és egy teljes órát beszélt magyarul. Ismerkedett velünk... A mai napig sem tudjuk, mit mondott akkor. — Mik voltak az első magyar szavak? Nevetés a válasz. Aztán szótagolva, kórusban: ,Ez Afrika, ez pedig Szudán. A Duna nem bútor, hanem folyó..." Hát bizony, göröngyös a magyar nyelvtanulás útja. Mos' már persze ritkán ke. resik a szavakat. A szőke, szemüveges Szvetlana Obrubova Karinthy-novellákat fordít. „távoli rokonunk", a Tartuból jött észt Ivar Szi nyerni cin pédik Kassákkal próbálkozik. Rokonság Ide — rokonság oda. Ivar elmondja: neki ls ugyanúgy meg kell küzdenie az alanyi és tárgyas ragozással, s a névelőkkel, mint az oroszoknak, ukránoknak. Máskülönben nem keveset vállalt A magyar mellé felvette a finnugor szakot is és harmadikként az általános nyelvészetet. A műszaki egyetemen ez persze nehezebb, mint a bölcsészkaron. Ivan Breusz hallgatag legény. Talán nem ls könnyű dolog egy jövendő mérnöknek a bölcsészek között nyilatkozni. — Én Harkovban jártam egyetemre, és úgy érzem: érdemes a budapesti Műegyetemen tanulni. Itt például több tárgyat tanítanak kiváló tudósok. magas színvonalon. Harkovban és itt is erősáramú villamosmérnöki szakon tanulok. Mi, mérnökhallgatók, egy évvel kevesebbet vagyunk itt, mert az előkészítő után azonnal a második évfolyamra kerülünk. A szót megint egy bölcsész veszi át. A társaság „öregje", Juríj Morozov. Talán megfontoltabb, alaposabban fogalmaz a többleknél, igaz: vagy öthat évvel idősebb náluk. Leszolgálta a katonaidejét, dolgozott is, aztán került a kijevi Sevcsenko Egyetemre, orosz—ukrán szakra. Egészen mostanáig ő volt a szovjet diákok Komszomol-szervezetének a titkára. Most, hogy V. éves, minden erőt a szakdolgozatára összpontosít: Vörösmarty Csongor és Tündéjét veti egybe Gyergyai Albert Árgírusával. — Vagy százan tanulnak itt Magyarországon ösztöndíjasok. Rajtunk kívül van vagy egy tucat aspiráns és elég sok részkéozéses diák is. Ez a száz fiú és lány most csak budapesti egyetemeken, főiskolákon tanul, de korábban jártak vidéki egyetemekre is — így például Veszprémben ls tanultak vegyészek. Legtöbb a műegyetemista, utánuk a bölcsészek és közgazdászok következnek, Vannak a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen is medikusok és gyv5gyszerészhallgatók, Gödöllőn is tanulnak, az agráregyetemen, és van hat diák a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolán is. Sokfelé tanulunk, de elég gyakran összejárunk. Közbevág Szvetlana: — Nemcsak gyűlésezünk, de bulizunk is. — A nevetés a közbeszólót igazolja. Juríj folytatja: — Sokat járunk a Szovjet Tudomány és Kultúra Házába, gyakran találkozunk ott is magyar fiatalokkal. Ez azért jó, mert így nemcsak a diákokat ismerjük meg. öt év hosszú idő. Van iaazán nagv élményük erről a fél évtizedről ? Szvetl-ma Obrubeva válaszol: — Talán az. hogy megismerjük a magyarokat, nyelvüket és gondolkodásukat. Gazdagabbak leszünk egy kultúrával, s lehet. Itt válunk igazán felnőtté. MIKLÖS GÁBOR A

z ellenálláskutatás végzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az antifasiszta ellenállás és partizánharc fogalmát ma a korábbinál tágabban értelmezik. Az egyes munkákban a legkülönbözőbb társadalmi osztályok, rétegek, csoportok, az egyes nemzetiségek, vallások, pártok és politikai szervezetek tevékenységére is figyelmet fordítanak. Erre mutatott rá az a nemzetközi konferencia, amelyet Budapesten tartott a Második Világháború Történeti Nemzetközi Bizottsága. Cikkünkben azokat a megnyilvánulásokat kívánjuk új kuiaiások alapján ábrázolni, amelyek a hoiíhysta elnyomás viszonyai között is, annak ellenére létrejöttek a délmagyarországi munkásság körében. A háborúba való belépés előestéjén már jelentékenyen megnövekedett a Szovjetunió iránti szimpátia a dél-magyarországi munkások, földmunkások, cselédek és kisiparosok körében. Ebben jelentékeny szerepet játszott a 48-as zászlók visszaadása, a Szovjetunió sikere a Budapesti Nemzetközi Vásáron, gazdasági eredményei, munkásvédő intézkedései, általában az, hogy a Szovjetunió a béke védelmezőjeként lépett fel a világpolitikában. 1939 szeptember végén helyreállították a szovjet—magyar diplomáciai kapcsolatokat. Magyarország 1934 februárjában ismerte el a Szovjetuniót. Akkor folytak az olasz—osztrák—magyar együttműködési tárgyalások, és ezek során határozta el a magyar kormány, hogv a szovjet—magyar diplomáciai viszony felvételével erősiti nemzetközi helyzetét. A helyreállított diplomáciai kapcsolatok egyik következménye lett, hogy a Szovjetunió részt vehetett az 1941. máius 2—12. között megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásáron. A vásáron felállított szovjet pavilon a Szovjetunió iránti rokonszenv és kiállás melletti tüntetés színterévé vált. A szovjet pavilonba lovas rendörök sorfala között a magyar munkások tömegei özönlöttek. Szegedről is sok munkás, különösen munkás- és parasztfiatalok keresték fel a Szovjetunió pavilonját. Ma már egyedülálló értékes dokumentumként maradt meg az a fényképes levelezőlap, amely a Szovjetunió Ennek nyomán 1041 nyarán fia, őrökkel és munkások sorfalával. A képet Csontos Albert né (Lengyel Mária) kapta az Üjszegedi Kenderfonógyár cérnázó üzemébe. A postán küldött képet Lengyel Gusztáv, özv. Lengyel Jánosné, Lengyel Piroska és Törköly Ferenc írta alá. Többen utaztak együtt a szovjet kiállítás megtekintésére. Forrásértékű vallomásuk tudósít bennünket arról, mit lehetett látni a szovjet pavilonban: „Készültünk arra, hogy egy jól szervezett kiállítást látunk, ami képet ad a Szovjetunió fejlődésérők A korábbi információk esetlegesek voltak. Végül az összbenyomás volt ránk nagy hatással. A legfejlettebb ipari termékek, a gépipar fejlődését mutatták be, és kevésbé a fogyasztási cikkek bemutatása szerepelt." Törköly Ferenc így emlékezett vissza a látottakra: „Bemutatták a Dnyeperen épült első vízművet. Hatalmas panorámakép fogadta a látogatót. Nekünk addig fogalmunk sem volt erről, hogyan nézhet ki. A vízművet a világ egyik legnagyobb vízi erőművének Ismerték el. Továbbá műszereket, szerszámgépeket mutattak be. Ez elég fejlett technikáról tanúskodott. Bemutatták a szovjet emberek életét: grafikonokkal, ábrákkal, nagyon sok fotóanyaggal illusztrálva. A kiállítás hű keresztmetszetét adta a szovjet gazdasági és társadalmi fejlődésnek." Bent a szovjet pavilonban detektívek álltak, s körös-körül rendőrök a pavilon főbejáratánál. A pavilonban vendégkönyv volt. melyet a Dél-Magyarországról érkezett csoport tagjai valamennyien aláírták. Ezt a vendégkönyvet bizonyosan őrzik ma is a Szovjetunióban, a magyar—szovjet barátság valódi, hiteles dokumentumaként. A szegedi munkások, munkásés parasztfiatalok arra törekedtek. hogy legyen olyan közös nyelvük, amelynek segítségével a Szovjetunióval való kapcsolatok kiszélesedése, mi több, a proletárforradalom győzelme esetén megértsék egymást. Ezt az eszperantó nyelvben találták meg. özv. Dáni Jánosné ma is őrzi azt az értékes, eredeti dokumentumot, amelyből annak idején oly sokan tanulták az eszperantó nyelvtant — annak 1924-es és 1925-ös kiadásait —, melyet később 1939—1942 között is használtak. Dr. Rátkai Árpád értékes és újszerű tanulmányban tárta fel a szegedi munkáseszperantista mozgalom létrejöttét és megerősödését az 1914—1925. közötti időszakban. így a hosszú múltra visszatekintő munkáseszperantista mozgalom a dél-magyarországi ellenállási mozgalom előbbreviteléhez is hozzájárult. 1942-ben Szegeden, Tombáez Imre somogyitelepi lakásán rendszeresen tartott Amigo István, Boda József, ifj. Komócsin Mihály, Komócsin Zoltán, Lengyel Gusztáv, Győriné Strack Éva, Fogasné Strack Mária és Siklós (Strack) Sándor részére eszperantó tanfolyamot. Eredeti dokumentum jutott birtokunkba az első megtanult szavakról: paroli = beszélni, honoro = becsület, pafi = lőni, salajro = munkabér, majo = május, stato = állam, batali = harcolni, vereco = igazság, kunveno = gyűlés, polieo = rendőrség, lando = ország, ruso = orosz. Ezen alkalmakkor megbeszélték a Kállaykormány terrorja által előállott helyzetet, és az ifjúkommunista fiatalok vállalták, hogy a megszervezett gyűléseket és illegális összejöveteleket a Szegedi Rendőr-főkapitányság nyomozóival szemben, figyelőszolgálat ellátásával biztosítják. A Szegedi Rendőr-főkapitányság detektfvjei a háborús események fokozódásával az eszperantó nyelvtanfolyamokra lecsaptak, azok megtartását sem engedélyezték. Ságvári Endre és Millók Sándor, a Népszava szerkesztőségének tagja 1942 januárjában lejött Szegedre, hogy a szegedi Hétvezér utcai Munkásotthonban megbeszéljék az országos Népszava-agitáctó legsürgősebb teendőit, mindenekelőtt a Népszava karácsony) számának a legszélesebb korben való terjesztését Ez rendkívül fontos tett volt, mert ez a szám a nemzeti függetlenség eszméje és a legszélesebb körű nemzetközi összefogás — beleértve a Szovjetuniót is — mellett szállt síkra. A Népszava-ngitációban igen sok szegedi munkás és fiatal vett részt, a lappéldányokat kettesével párokat alakítva terjesztették. Törköly Ferenc visszaemlékezése szerint a Népszavalapkötegeket a Munkásotthonban Komócsin Zoltán osztotta el. A szervező-mozgalmi illegális munkáért, az agitációért, a Szovjetunió melletti szimpátia puszta kinyilvánításáért, röpcédulák terjesztéséért súlyos büntetés járt Az ellenforradalom már hatalomra jutása után gondoskodott a megfelelő törvényekről, az 1921. évi III. tc. „az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatásira irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel" címén könnyen a horthysta bíróságok elé kerülhetett bárki. Boda Józsefet, Lengyel Gusztávot és Törköly Ferencet egy alkalommal elfogták agitációs tevékenységük miatt, s bevitték őket a Szegedi Rendőr-főkapitányságra, ahol 24 óráig faggatták őket. A Komócsin család lakását rendőri megfigyelés alatt tartották, hoszszú időn keresztül rendőrspicli — egy Ördög nevű kubikos fia — figyelte a Szegedi Rendőr-főkapitányság Detektív Testületének megbízásából. A Tombáez és a Strack család somogyitelepi, 52. utca 1283. szám alatti lakása ls állandó rendőri megfigyelés alatt állt A baloldali mozgalmi tevékenység következményei a családtagokra is áthárultak. Dáni Jánosról a szegedi rendőrség tudta, hogy a baloldali szociáldemokraták és az illegális kommunisták együttműködését szorgalmazza, pavilonját ábrázolja lovas rendDáni Mihály személyi kartonjára is rávezették a MÁV Szegedi Üzletvezetőségén vörös ironnal: „Megbízhatatlan", s nem alkalmazták belső irodai munkára. A mozgalomban részt vettek közül többeket elvesztettünk, például Lengyel Gusztávot még 1942ben a keleti frontra küldték, s onnan sosem tért vissza, s igen sokan a közös ügyért vívott harc, a fasizmus áldozataivá váltak. A többiek és az utódok ma megvalósítják azokat az elveket és célokat, amelyeket már 1941—42ben, nehéz viszonyok között is vallottak: a kommunista hitetés a szovjet—magyar barátság megbonthatatlanságát, s internacionalista erősítését. DR. PERNEKI MIHÁLY 1 J