Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-27 / 279. szám

Vasárnap, 1977. november 27; „Ceber­towizálás ff A világhírű lengyel tudós, Roland Cebertowicz. a hid­rotechnika, hidromechanika, a talajtechnológia és alapo­zástan szakembere, a Len­gyel Tudományos Akadémia tagla nemrég ünnepelte szü­letésének 80. évfordulóját. Nyugdíjas kora ellenére Igen aktív tevékenységet folytat. Legutóbb 6 vezette azt a bi­zottságot, amely a Katowi­cze Kohó, az óriás acélkom­binát építéséhez végezte el a földtani szakértői vizsgálato­kat. Cebertowicz nevéhez min­denekelőtt a talaikövesftés módszere fűződik, amely le­hetővé teszi a laza és nedves talajra történő alapozást. Az eljárás során a földbe elekt­ródokat helyeznek el. s eze­ken megfelelő erősségű ára­mot vezetnek át. A mester­ségesen előidézett elektroki­netikai folyamatok következ­tében a talaj tartósan össze­áll. megkövesedik. A talaj­kővesítést 1949-ben alkal­mazták először Varsóban, a Kelet—Nyugat útvonal építé­sénél. és sikerült megmente­ni — a megcsúszott talaj megszilárdításával — egy ré­gi. műemlék templomot Mű­emlékek védelmére és ipari létesítmények építésekor az­íóta világszerte használják a módszert s feltalálójáról ,.eebertowizálás"-nak neve­ólt Roland Cebertowicz munkásságát — 80. születés­napja alkalmából — az egész egész tudományos világ elis­meréssel méltatta. (BUDA­PRES5—INTERPRESS) Az atomerőművek Az atomenergia békés fel­használásának egyik nagy te­rülete a maghasadással kelet­kező energia hasznosítása. Az elmúlt két évtizedben világ­szerte egyre növekvő ütem­ben építették az atomerőmű­veket, ami annak a jele, hogy az atomerőművek mind gaz­daságosság, mind biztonság tekintetében versenyképesek a hagyományos hőerőművek­kel. Az atomerőművekben ha­sadóanyagok (urán, plutóni­um) felhasználásával állíta­nak elő elektromos energiát A magenergia felszabadítása a reaktorban játszódik le. A reaktorzónában keletkezett hőmennyiséget a primer kör­ben keringő folyékonny vagy gázhalmazállapotú hordozó­anyagok, vagyis a hűtőközeg segítségével egy hőcserélőbe vezetik, ahol ezt a hőmennyi­séget általában gőz előállítá­sára használják. A nagy nyo­mású gőz turbogenerátorekat hajt meg, amelyet kondenzá­lás után ismét a hőcserélőbe vezetnek. A külföldi sajtó cikkel sok­szor számolnak be az atom­erőmüvek építését ellenző megmozdulásokról. Jogos-e a félelem, illetve mekkora koc­ká'zatot jelent az atomerőmű működése a környezetre? Fe­lelős tudósok kiszámították — az 1972-ig épült és műkö. dő atomerőművek tapaszta­lata alapján — az atomerő­művek üzemelésével várható kockázatot E szerint a» atomerőmű veszélyes zónájá­ban bekövetkező csőtörés esé­lye, amely súlyosabb követ­kezményekhez vezet 1:20 000, azaz húszezer évben egyszer következhet be reaktoron­ként Ugyanilyen értelmezés jevoje szerint a fűtőanyag teljes szétszóródásának a valószínű­sége 1100 milliárd, ami gya­korlatilag azt jelenti, hogy a reaktortechnológia mai állá­sa szerint erőművi reaktor felrobbanása nem következik be. A kisebb baleset valószí­nűsége lermészetesen na­gyobb, így például kisebb mennyiségű radioaktív anyag hirtelen kiszabadulásának a valószínűsége 1:1000, vagyis 1000 reaktorra nézve éven­ként egyszer bekövetkezhet. Ilyen kis aktivitású anyag szétszóródása azonban nincs különösebb hatassal a kör­nyezetre. Ezeket a megfontolásokat alátámaszt lék az edd'?! ta­pasztalatok is. Statisztikailag kimutatták, hogy eddig a né­pesség köréből egyetlen sze­mély halálát sem okozta vi­lágviszonylatban atomerőmű­ben bekövetkező baleset, pe­dig a világon eddig épített egyes atomerőművek üzem­idejének az összege 1000 év. Jelenleg az USA rendelkezik a legtöbb atomerőművel, 1980-ig a számuk 187 lesz. A növekedés ütemét figyelembe véve, becslések szerint 2000­ben az USA várhatóan 300 millió lakosa közül 486 ezer ember hal meg rákban, s eb­ből, számítások szerint, 10 ember halála tulajdonítható az atomerőművekből szárma­zó ADÁSVÉTEL Ji állapotban l«vő Bar­kas gépkocsi óladé., cím: Szűcs József, Zákány­szak. I. kerület 268-as tanya. * 1B rendszámú. 1300-as Polski PIAT. 1979-lg ér­venyes műszaki vizsgával, csomagíérsarü'.éesel, el­adó. Érd.: Bordány, Bá­ke-dü'ó óé. Monostori. C.V-es Trabant 1979-lg érvónyes műszakival és egy Simson moped eladó. Érd.: Szóreg, Oyár u. 22. IS órától. Egy fekete herélt csikó, egyesben Járó, eladó. — Mihálytelek. Vórös Had­sereg űt ól. x As 7. Odeessa Lakásszö­vetkezet e'adásra klnal 2 db ótarabu 8 típusú, ÚJ állapotban Jevó kazán­tag elemet. Érdeklődni: a 13-lM-es telefonon, az esti órákban. L A K A S Tar a-hasban ke-szobi' s, gázfűtéses, 72 m=-« lakás bekű'tőaheföen e'adó. Oa­"amb ti. 16/B, XIX. em. l + :t szobás, új lakás el­adó. Fe'.söváros 206/A. Sárközi (Vajda utcában.) INGATLAN Sióreg. Magyar u. 7. sz. ház sllrgdeen e'adó. Kétsz. bás magánház be­költözhetően eladó. Érd.: Szórta, Oyár u. 22. ló órától. Garázs eladó. Hunyadi J. sugárút SS. Telefon: 19-061. Makói. 3 szobás ház adó. Oyónl O. u. 18. E G Y E B Balatonfüreden, a Velen­cei-tónál (Agárdom ós Harkányban épUSó tár­sasüdülőben lakrészek -lűlegyezhetök a buda­pesti <9 íz Ügyvédi munkaközösségnél. Hűs á'kotas u 11 '360-338. '51-165 Kérjen táJűkoz­" a t ót.' * ihlgyek figyelmébe! üj kozmetikai szalon nyílt. Széchenyi tér 7. ei. alatt (az OTP székháza). Te­efoiihéle'en'.éa esetén, várakozni rem knll. Te­lefon: 17-572. X Fiketo kutyát egy lovas kocsis 3 hete elvitt Csu­ka utca 1 szám elől. Nyomravezetőt Jutalmn­zem. Partetu-ssegély Mzet ET szltek. Ojzzeged. Thököly u. éó/C. X Munkaalkalmak Kevesebbet kocog a bíbic Az ember is eteti as ég madarait Az Alföld vadvlzes tá­jairól. a semlyékekről va­lamikor azt tartották, hogy semmire sem jók. A rajtuk tavasszal felgyülemlő csa­padékvizek, majd a földet repedeztető nyári aszályok annyira tönkretették a ta­lajok szerkezetét, hogy fű ís alig nő rajtuk. Népiesen bíbickocogóknak csúfolták az ilyen kietlen pusztasá­got. utalva arra. hogy az igénytelen bóbitások és ha­sontollú társaik sokat fut­koshatnak, míg lelnek ke­véske élelmet. Az ember azonban megpróbálta alakí­tani. formálni a természetet a maga javára, hasznára. Halastavakat csináltak a mély fekvésű szikeken nem ts sok munkával, viszony­lag kevés pénzzel. A Csong­rád megyei Tömörkény köz­ség határában például tíz évvel ezelőtt úgy építettek hatalmas „lakosztályt" a pontyoknak, süllőknek, har­csáknak, ho?y csupán töl­téseket, gátakat emeltek, mélyíteni a talajt, kitermel­ni a földet nem is kellett hozzá. Szeged határában ugyancsak szaporodtak a ha­lastavak és egyben a két­kedők aggodalmai. Azt. bi­zonygatták, hogy az új ta­vak létrehozásával meg­fogyatkoznak a mocsarak, a tocsogók. leszűkül a vízi madarak élettere, nehezen szerzik meg mindennapi fa­latjukat. Már-már úgy lát­szott. hogy a haltenyésztés és a természetvédelem el­lentétbe k«rül egymással. Szerencsére nem így tör­tént. A Csongrád megyei természetvédelmi Bizottság javaslatára az Országos Ter­mészetvédelmi Hivatal min­den korábbinál nagyok te­rületet nyilvánított védetté, s így jött létre a pusztaszeri tájvédelmi körzet. amely­nek gazdája, kezelője a szegedi Állami Erdőrendező­ség. A halgazdaságok a ter­mészeti értékek megmenté­sére irányuló törekvések tá­mogatóivá szegődtek. A Szegedi Állami Gazdaság Fehér-tói kerületében 1300 hektár a halastó, vize egy kis szigetet ölel át, amely arról híres, hogy Közép­Európa legnépesebb dan­kasirálytelepe, háromezer sirálypár tavaszi, nyári otthona, menedéke, költő­helye. A hullámverések té­pázta szigetet a halgazdaság állította helyre Feltöltötték partjait, élő náddal, gyé­kénnyel telepítették be, új­jávarázsolva az ősi sirály­tanyát. A tervek szerint Sze­ged határában újabb tő­rendszer épül, de nem a madarak kárára, hanem ja­vára. Egyes tavakat ugyan­is minden évben pihentet­nek. kikapcsolnak a terme­lésből s ilyenkor a sekely vizű, illetve mocsaras te­rületeket teljesen átengedik a gázló- és az úszómada­raknak. Paradicsomot vará­zsolnak a fütyülő-, csörgő-, böjti récéknek, a piros lá­bú-. szürke-, a füstös-, a borzas cankóknak, az egyéb hasznos szárnyasoknak, amelyek különösen ősszel tízezer számra lepik el a természetvédelmi terűlete­ket. Ma már bizonyság, hogy a természetvédelmi és a gaz­dasági érdekek — ha az ember is úgy akarja —meg­térnek egymással. Az egy­kori sivár bíbickocogókból valamit elvett ugyan az ember a halaknak és vég­ső soron magának. He­lyette visgont mást. többet ad: teljes háborítatlansá­got. na?yobb védelmét az ég madarainak, az átutaző szárnyasoknak- A védelém mellett még asztalt js terít nekik, ölvan területet ad cserébe amelyen kevesebb kocogással ls több táolálé­kot gyűjthet macának és fiókáinak a tóllbóbitás bí­bic. s minden más szíve­sen látott madái-"»-dá-.. Tóth Béla Pályázatot hirdetünk húsüzem­vezetői állJ.s betöltésére. Felvé­teli követelmény: szakirányú fő­iskolai végzettség és legalább öt­éves szakmát gyakorlat. Fizetés tiz-tagok esetén a 19/1977. MÉM­IVtüM együttes rendelet alapján. A pályázatokat „Kvalifikált ­6212 12" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni. x Pályázati hirdetés: Pályázatot hirdetünk szakosított sertéstele­pünkre takarmányozási technoló­gust állás betöltésérc. Felvétel! követelmény: közéofokú techni­kumi végzettség és legalább öt­éves szakmai gyakorlat. Fizetés a tsz-tagok esetében a 19/1977. MEM-MüM együttes rendelet alantén. A pályázatot írásban kérjük „Szakmii szeretet 6214 12" l jeligére a szegedi Sajtóházba le­, adni. x Nyugdíjas, gé"lrnl tudó nöt al­kalmaznánk napi 4 vagy 6 érá­ban, adminisztratív munkakör­ben. Jelentkezést ..Oktatási In­tézmény 6190/12" jeligére a Sajtó­házba kérjük leadni. A Szegedi Konzervgyár rendé­szeti csoportjához felvételre ke­res férfi portai ellenőröket, va­gyonőröket, ruhaőröket, vala­mint hútőgépész mellé nöl géo­ánolókat. A megjelölt munkakö­rökbe nyugdíjas dolgozók is je­lentkezhetnek. Cím: Szeged, Rö­kust ff. 6. x A KKVIEP Szegedi Építésveze­tősége felvesz éjjeröröket Mál­tásban. Fizetés maf"tv"<s sze­rint. Jelentként: KEVIÉP ént­tésvezetősége, Fonógyári út, Ika­russzal szemben, hétfőtől pénte­kig 8-16 óra kőzött. x Belső ellenőr-főkön vvelö-he­lyettest folveiz a Szegedi Szfles­Ipari Szövetkezet. Jelentkezni le­Épülő atomerőmű 120 méter magas hűtőtornya, amelyben a reaktor hűtésére szolgáló víz hőmérsékletét szabályozzák Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RACZ IMRÉVÉ, szeretett feleség és nagymama, november 25-én hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése hamvasztás után lesz. Gyászoló férje és uno­kája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerelett édesanyánk, nagy­mama es testvér, MOLNÁR JÓ­Z8EFNE Pullai Teréz Éva néni tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése november 30-án 15 órá­kor lesz az Alsóvárosi temető ra­vatal ozoj ábál. A gyászoló család - Petőfi S. sgt. 82. 21 345 Tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy szere­tett nagynénink, CSOMBAI AN­NA (Nusi néni) életének 84. évé­ben, 1977. november 22-én el­hunyt. Temetése november 30-án 14 opaikor losz a Belvárosi teme­tő ravatalozójából. A gyászoló család. 21 343 Tudatjuk, hegy POBRANYI ISTVÁN hamvasztás utáni bú­A pusztaszeri Hétvezér 'Termelőszövetkezet pályázatot hirdet BERUHÁZÁSI ELÖAPÖI MUNKAKÖR betöltésére Jelentkezés írásban, Pusztaszer, Felszabadulás u. 1. szám alatt, vagy személyesen a termelőszövetkezet elnökénél. het: Szeged, Tolbuhln sgt. (S„ munkaügyi vezetőnél. x Felvételre keresünk sztk-vlzs­gával rendelkező dolgozót hér­ols**moló és sztk-ügvlntézől munkakörbe. Medlkémla Vegyi-, Gumi- és Műanyagipari Szövet­kezet. Szeged, Cserepes sor 38. x Férfi raktároshelyettest felvesz az A'föidl Bútorgyár, Szeged, Cserzv M'hály u. 11. x A S'Cged megyei Városi Ta­nárs V. B. III. kerületi hlvatála műszaki ilcvlntézöt (énltész) ke­res felvételre. Je'enikezni: sze­mélycsen, Tolbuhln sgt. 43., tit­kárság. x A Délalföldi Pincegazdaság sze­gedi munkahelyre vt'lanys-erelő, esztergUvos, hegesztő. Icka'os és vízvezeték-szere'ő szak-nunk'so­kat vesz fel állandó munkára. Jelen'keznl lehet: Szeged. Táboi u. 3. sz*m, mtmkifl-vl oszt'ly. s Normásf, több éves gyakorlat­tal, keres felvételre a Dé'a'földl Pincegazdaság. Jelentkezni: Sze­ged, Tábor u. 3. szám, munka­ügvl osztály. x A szeged-tápéi Tiszatáj Ter­melőszövetkezet húsipari szak­munkásokat keres felvételre. Je­lentkezni lehel a termelőszövet­kezet elnökénél vagy főkönyve­lőjénél. 1 Az Alföldi Vendéglátó Válla lat ó-üs számú Uzletcsonortja Uz letvezető-helyettest felvesz. Jo lcntkeznl az üzletcsoport-vezető nét. Szege-'. Lenin krt. 103. » Számviteli osztályvezetői ronn­kakür betöltésire pályázatot hír det .."" kategóriájú vállalat, pá­lyázhatnak: felső- vagy közén fokú végzettséggel és mérlegké pes körvvrlől vizsgával rendel kezők. Több eves gyakort.it szült ságes. Jelentkezni: „Szinvonalat munka 501 762" Jeligére a Hlr detőbe. a csüz tatása november 30-án XI órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád — Oskola u. 10. 21 326 Tudatjuk, hogy SADLER BELA hamvasztás utáni búcsúztatása november 2ü-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család — Zsótér u. 3/A. 21 341 Tudatjulk, hogy TIHANYI IST­VÁN hamvasztás utáni búcsúzta­tása november 28-4n (hétfőn) 15 órákor lesz az Alsóvárosi teme­tő ravatalozójából. A gyászoló család — Osztrovszky u. l7/j\. 20 981 Megrendülten tudatjuk, hogy * szeretett férj, édeosoa, nasyaog, testvér, sógor és rokon, SZŐKE ANDRÁS szabó, 50 éves korában, november 6-án tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása november 25-án (kedden) 15 órakor lesz a Belvá­rosi temetó ravatalozójából. — A gyászoló család — Mórahalom. 20 982 Iparvállalat felvesz legalább MÉRLEGKÉPES VÉGZETTSÉGGEL rendelkező munkavállalót számviteli vezető beosztásba Jelentkezést „Szegedi Iparvállalat 8811/12" Jel­igére a Sajtóházba kér­jük leadni. Ára mszü net Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1977. november 30-án 7 órától 16 óráig áramszü­net lesz Ságvárítelep terü­letén a Karikás F., Kandó K„ Ojvldókt. Szabadkai út. Kénytelen sor. Palánkai sor által határolt területen ve­zetéképítést munkák miatt. Fogyasztóink szíves elnézd eét kérjük, DÉMASZ Sze­ged város Déli Kirendelt­ség. A KEVIÉP Szegedi Építésvezetősége keres Móraváros környékén olyan helyiségeket, amely 10 tő részére szállásnak, illetve külön tv-szobának alkalmasak Érdeklődni a Fonógyári út XI. alatt lehat, Ikarusszal szemben. Termelőszövetkezetek, szakcsoportok, egyéni termelök FIGYELEM ! A forráskút! Haladás Termelőszövetkezet megkezdte az 1978. évi szerződések kötését cserepes, tűzdelt, tápkockás palántanevelésre Szerződés köthető a termelőszövetkezet forráskút! kertészeti télepén. Telefon: Forráskút 4. Postai cím. Haladás Termelőszövetkezet 6793 Forráskút. Felszabadulás u. 71.

Next

/
Thumbnails
Contents