Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

2 Kedd, 1977. november J: Leonyid Brezsnyev ieveie Mint már beszámoltunk róla, a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldött levelükben Jelentették, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójának méltó megünneplésére tett munkaver­seny-vállalá.saikat október 25-re maradéktalanul. 1 mil­liárd 10 millió forint értékben teljesítették. Minderről levélben tájékoztatták Leonyid Iljics Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét is. Leonyid Iljics Brezsnyev most levélben válaszolt a csepeli kol­lektívának. A Csepel Vas- és Fémművek kollektívájához! Kedves Elvtársak, Barátaim'. Nagy örömmel töltött el híradásuk arról, hogy a híres „Vörös Csepel" dolgozói sikerrel teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 80. évfordulója tiszteletére tett vállalásukat. Az önök sikerei — nagyszerű bizonyítékai a magas szintű társadalmi kötelességtudatnak, ragyogó meantdl­vánulása a magyar munkásosztály igazi testvéri inter­nacionalista szolidaritásának. Ez a munkasiker méltó hozzájárulás a népi Magyarország ötödik ötéves terve feladatainak megvalósításához, valamint a szovjet és a magyar nép közötti sokoldalú együttműködés fejleszté­sét célzó közös feladatok megoldásához. Önök a szocialista közösség országainak életében a szocialista munkaverseny olyan új formáját honosí­tották meo, amelynek jelentősége túlmutat az ország­határokon. A Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság és a szocia­lista közösség más országai embermitlióinak alkotó lel­kesedése egy hatalmas, új világot teremtő törekvésben egyesül. Nagyszerű jelképe ez a forradalmi testvériség­nek, országaink munkásosztálya odaadásának október nagy eszmét iránt. A kommunista párt. a szovjet nép és a magam nevében forró jókívánságaimat és üdvözletemet kül­döm Önöknek. További nagy sikereket kívánok az új életet építő, a szocializmus és a kommunizmus ügyének győzelméért folyó nemes tevékenységükhöz. Elvtársi üdvözlettel: LEONYID BREZSNYEV Közlemény az Iraki Kommunista Párt küldöttségének látogatásáról A Magyar Szocialista lyozták Munkáspárt Központi Bízott- további ságának meghívására az Ira­ki Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának küldött­sége Omar Ali Sheik, a Po­litikai Bizottság tagja veze­tésével október 21—29-e kö­a mozgalom egysége erősítésének fontos­ságát, a marxizmus-leniniz­mus, a proletár internacio­nalizmus elvei alapján. Mindkét párt feladatának tartja, hogy tevékenyen hoz­zájáruljon a közös célok el­zött látogatást tett a Magyar éréséhez. A két párt méltat­Népköztársaságban. A küldöttseggel megbeszé­lést folytatott Gyenes And­rás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Jakab Sándor, a KB tagja. Berecz János és Grósz Károly, a KB osztályvezetői. A delegá­ció látogatást tett a Hazafi­as Népfront Országos Taná­csánál. Az MSZMP és az TKP képviselői megállapították, hogy az erőviszonyokban a haladás javára bekövetke­zett változások, a Szovjet­unió és a szocialista közösség erőfeszítései eredményeként kiszélesedett a politikai eny­hülés folyamata. Ez kedvező feltételeket teremtett a szo­cializmus, a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalmak, va­lamennyi haladó erő száma­ra. Az MSZMP és az IKP o válság megoldása alapvető feltételének tartják az izrae­li csapatok kivonását vala­mennyi megszállt arab te­rületről, a palesztinai arab nép önrendelkezési jogának biztosítását, beleértve az ön­álló nemzeti állam alapítá­sút. Az általános tartós ren­dezés nem érhető el a tér­ség haladó erőinek egységes fellépése és a Szovjetunió­val, a szocialista országok­kal való együttműködése nélkül. A két párt képviselői hangsúlyozták az afrikai kontinensen zajló társadal­mi, politikai változások je­lentőségét. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a gyarmati rendszer teljes felszámolásáért, a fajüldöző rendszerek ellen küzdő né­peket, a társadalmi haladás útjára lépett országokat. Az MSZMP és az IKP képviselői megelégedéssel állapították meg a két. párt nézeteinek azonosságát a nemzetközi kommunista és la a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom történelmi jelentőségét, a forradalom 60 évfordulója alkalmából. Az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt testvéri kapcsolata tovább mélyült. Mindkét párt kifejezte készségét a kapcsolatok to­vábbi fejlesztésére, és ennek érdekében együttműködési megállapodást írtak alá az 1978—1979. évekre. Az Iraki Kommunista Párt küldöttsége elutazott ha­zánkból. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Be­recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezető­je búcsúztatta. (MTI) ÁTADTA MEGBÍZÓLEVELÉT AZ ÖJ SVÉD NAGYKÖVET Trautmann Rezső, az Elnö­ki Tanács helyettes elnöke hétfőn fogadta Torsten Hylander rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tet, a Svéd Királyság új ma­gyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál je­len volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Szarka Károly külügyminisz­ter-helyettes. SARLÖSISTVAN FOGADTA A FRANCIA BAEOLDAEI RADIKÁLIS MOZGALOM KÜLDÖTTSÉGÉT A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának meghívá­sára három napig hazánkban tartózkodott a francia balol­dali radikális mozgalom kül­döttsége. A delegációt fogad­ta Sarlós Tstván. az MSZMP PB tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára. A találkozón tájé­koztatót adott a magyar po­litikai és gazdasági élet idő­szerű kérdéseiről, s véle­ménycserére került sor a két mozgalom további együtt­működésének kérdéseiről. A francia küldöttség megbeszé­lést folytatott Bognár József akadémikussal, a HNF OT alelnökéveL TISZTOGATÁSOK KLNABAN A helyi sajtóból származó értesülések szerint Kínában egyre nagyobb méreteket öl­tenek a tisztogatások. A Zsenmin Zsipao legutóbbi cikke újólag követeli: „ko­molyan hozzá kell látni az ellenőrzéshez". (A hivatalos kínai propaganda nyelvén ez tisztogatást jelent a káderek körében.) Ezt be kell fejezni még ebben az évben, vagy legkésőbb a Jövő év elején. Leningrádban A magyar—szovjet oktatá­si és tudományos együttmű­ködés keretében évente több mint 300 magyar egyetemi és főiskolai hallgató és 15— 20 aspiráns tanul Leningrád­ban. E sorok írója az utób­biak között került a "Néva­parli városba, legutóbb ez év júniusában. Idén — a már eddig ls tapasztalt tör­ténelmi hangulat mellett — különösen érintett bennün­ket az évforduló ünnepi ké­szülődése. A leningrádi határőrkato­nák a már megszokott udva­riassággal kísértek bennün­ket a határt jelző ellenőrző ablakokhoz, s legfeljebb azon csodálkoztak, ha időn­ként csaknem hibátlan ők maguk is mondták, hogy nemcsak a fehér éjszakák, a gyönyörű város vonzotta őket, hanem azt is látni akarják, mit ért el a szov­jet nép az eltelt 60 év alatt. Erre is volt módjuk bőven. Érződött az ünnepi készü­lődés az egyétemek. főisko­lák környékén is. Ebből ta­lán külön is kiemelhető a lön színfoltokat jelentettek az egyes külföldi hallgató­csoportok színes faliújságjai. Ebben a kollégiumban az egyetem két legnagyobb ka­rának hallgatói és aspirán­sai laktak; a pszichológusok és a filozófusok. A külföldi­ek között találkoztunk ku­baival, vietnamival, arabok­kal, lengyellel, némettel, de leningrádi Zsdatiov Állami akufU közöttünk ciprusi, me­xikói és indiai is. Ezek a hallgatók többnyire nemzeti estjeiken mutatkoztak be, de a daloknál, táncoknál is többet mondtak a folyosó végén, teakonyhákban zajló, s szinte mindig éjszakába nyűló beszélgetések, viták. Ezekhez a kötetlen „kon­zultációkhoz" most különö­sen Jó hátteret nyújtott a. Szovjetunió pezsgő belpoliti­kai élete. Kint tartózkodá­sunk ideje alatt voltak a Egyelem tevékenysége. Aki már járt ott, tudja, milyen érzés belépni naponta azon a kapun, ami mellett vörös márványtábla hirdeti: Eb­ben az épületben tette le jogtudományi államvizsgáit Vlagyimir Iljics' Lenin. Az egyetem épületei még Nagy Péter korából valók, s több oroszsággal kaptak választ mint 200 éve szereznek nem­hivatalos kérdéseikre. Ilyen- csak országos, hanem világ­kor megkérdezték: nálunk hírnevet is Leningrádnak, tanul? Egyetemista vagy as- A leningrádlak nem kis píráns? Vizsgázni jött? S a büszkeséggel mondják, hogy helyi választások, ekkor ke­válaszok utan mosolygva a Zsdanov Állami Egyele- t'ült a Pravdában nyilvános­tisztelegtek nekünk. • men több tízezer egyetemi ság elé az Új szovjet him­A város központjába érve hallgató szerez felsőfokú ké- nusz, és az új alkotmány ter­első meglepődésünket az pesítést, közöttük igen sok vezete, ekkor választottál* okozta, hogy a már ismert külföldi állampolgár. Külön- meg a Legfelsőbb Tanács bőző intézeteiben több száz Elnökségének elnökévé L, aspiráns tanul. A pszicholó­gia karon (egyébként a híres Pavlov Intézet is itt műkö­dött) színes térképen kis zászlócskák jelzik, hogy Angliától Japánig, Kubától Vietnamig mely országokból érkeztek eddig aspiránsok. 44-es autóbusz (mellesleg sárga színű magyar Ikarus) nem a szokott útvonalán In­dult át a Néván. A magyará­zatot még a buszban meg­kaptuk: a Palota hídon re­mont van. Később ugyanezt igen sok helyen mi magunk is tapasztalhattuk. Így' pL még állvényerdő fogta kör­be az Admiralitás tűhegyes tornyát, a Téli Palota elő­csarnokait, még tartott a Palota tér aszfaltozása, de már impozáns külsőt öltött a Péter Pál erőd, és messziről is ragyogott a Téli Palota. Az utcákon, tereken, mú­zeumokban több volt a kül­földi turista, mint valaha. S Brezsnyevet, s a legkülönbö­zőbb helyen és alkalmakkor vitatták az SZKP májusi ha­tározatait. Kezdetben kívülállókként próbáltuk követni az esemé­nyeket. majd egyre Inkább kapcsolódtunk ml is a prog­Szakmai érdeklődés és az ramokhoz, vitákhoz. Részi adott lehetőségek szerint a vettünk pl. az alkotmány­magyar aspiránsok is több tervezetet vitató kollégiumi tudományágat képviselnek, nagygyűlésen, ahol a beve« így filozófus, pszichológus, zető előadást maga az egye­matematikus, biológus, nyel- terh rektora tartotta. Ott, a vész, orvos, mérnök ls van zsúfolásig megtelt teremben talán még kevésbé kellett megmagyarázni, mit jelent n Párt- és kormányküldöllségek Moszkvában # Moszkva (MTI) Hétfőn párt- és kormány­küldöttségek érkeztek Moszk­vába, hogy részt vegyenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­val kapcsolatos ünnepsége­ken. A Szovjetunió fővárosába érk'ezett a Vietnami Szoclo­főtitkárával, az NDK állam­tanácsának elnökével. a Kubai Köztársaság kül­döttsége, élén Raul Castro Ruzzal, a Kubai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak másodtitkárával, az Ál­lamtanács és a Miniszterta­nács elnökének első helyet­tesével, a Kubai Köztársaság lista Köztársaság küldöttéé- forradalmi fegyveres erőinek ge, élén Le Duanttal, a Viet- miniszterével; nami Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtit­kárával; a Német Demokra­tikus Köztársaság küldöttsé­ge, élén Ertch Honeckerrel, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának tagjával. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság ál­lami- és pártküldöttsége, élén Bladimir Bakanccsal, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége KB elnökségének közöttünk. Az egyetemi hallgatókhoz hasonlóan az aspiransok ls kollégiumi elhelyezést kap­nak. Ez a megoldás ugyan nem minden szempontból kényelmes, de ugyanakkor a közös együttlakás igen sok előnyét spontán módon is szovjet nép békevágya, és mit a nemzetközi együttmű­ködés. Az új himnusz szöveget pedig együtt olvastuk NDK­beli és kubai fiatalokkal, s a refrént már tudtuk közösen biztosítja. így ismerkedhet- énekelni is. Valószínű ez a tünk meg — néhány más sok színes esemény, élmény is hozzájárult, hogy jobban értettük az utcai plakátokat, a sok színes transzparensét. Naponta csodáltuk meg a szépülő házakat, az újabb kiállításokat, s a végén már alig mérgelődtünk, ha egy­egy újabb híd-, vagy útja­mi faliújságról értesülhet- vitás miatt órákat kellett a tünk. Ilyenformán: A Nagy kitűzött cél miatt autóbu­Októberl Szocialista Fórra- szozni. dalom 60. évfordulója tiszte­kollégával együtt — a Va­szilij-szigeten levő 4. szá­mú egyetemi kollégiummal. A Szovjetunióban általá­ban nincs nevük a kollégiu­moknak, mint nálunk, de ez a kollégium így is neveze­tes. Erről először a kollégiu­letére kiírt egyetemi ver­senyt a 4. számú kollégium nagy fölénnyel nyerte meg. Később azt is megtudtuk, mit jelentett ez a verseny; milyen programok, rendez­vények állnak mögötte. Ezek közül főleg a színvonalas politikai esteket, vitákat le­het kiemelni. E mellett kü­Nemcsak tudtuk, már értettük ls; ünnepre ké­szülnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor a vizsgáinkat letettük, s haza­indultunk, búcsúzóul meg­ígértük. hogy november 7-cn — legalább gondolatban mi is ott leszünk a leningrá-í diak ünneplő tömegében. Dr. Mlchcller Magdolna egyetemi adjunktus Berezeli A. Károly Vándorének (Regény) 121. Sokáig néztük megilletődötten a nevezetes tűz­hányót, melynek szépségét mér Ptndarosz es Aiszkhülosz versengve dicsérte, De tud róla a görög mítosz is, hiszen a kráter mélyén dolgozik a sánta Héphaisztosz küklopszaival, s maga az egész hegy is úgy létesült, hogy Zeusz a lázadó gigászokra dobta rá. Ezek aáltu is az Étna tövé­ben pihennek. Itt rabolta el Hadesz Persephonét, s később a tűzhányó torkába vetette magát a le­gendás Empedoklész, hogy hívei ne lássák őt holtan, gyarló emberi mivoltában. Persze, gyakran ki is tört a most békés, fehér zászlót lengető vul­kán, különösen az ókorban, bér már Seneca is úgy vélte, hogy mindörökre kialudt. Az utóbbi évszázadokban sem volt rest, mert legutolsó, legnagyobb kitörése 1879-ben volt, de ez meg sem közelitette az 1669-it, anikor állítólag kilenc­venezer ember vesztette életét. Egy kicsit még álmélkodtunk, aztán azzal az elhatározóssalr hogy hamarosan felmászunk a havas kráter obszervatóriumáig, nagy sietséggel munkásmozgalom fejlődésé- j baladtunk át Caltanisettán, a bányavároson, nek értékeléséről. Hangsű- Éppen ünnep volt, a nép kint nyüzsgött az ut­cákon. különösen a Piazza Garibaldin, melynek neoklasszikus homlokzatú, monumentális, nyu­galmat árasztó (límja ellensúlyozta a tömeg tar­kaságát. Mondják, hogy Itt a nagycsütörtöki pre­cesszió látványosságát fokozza a népi viselet is, melynek ml alig láttuk nyomát. Egy-egy fej­kendős, fehérharisnyás férfi csellengett itt-ott, feltűnt néhány pompás caretto ls. gallyakkal, s virágokkal díszített, sátorszerű abroncsaival, s rajtuk nagy néha egy-egy nő, fehér vagy fekete fátyolba burkolózva. Nőket általában alig láttunk az utcán, legfeljebb kislányokat, de azok is már tudatában voltak kényes helyzetüknek, s egyál­talán nem viselkedtek gyerekekként. Mert itt igen szigorúak az erkölcsök, az ..usanze del me­ridione" ugyanolyan könyörtelen, mint Calab­riában, s a nő legkisebb félrelépését, vagy csak félrepillantását is véresen megtorolják, itt a bicska nem lehet hegyes és négy ujjnyinál hosz­szabb (az én szegedi halbicskám hegyét ls letör­te egy carabtnlere). mert rögtön szúrnak, főleg féltékenységből, vagy szerelmi őrületből. S a szomorú az. hogy maguk a nők is helyeslik, ha a férfi bosszút áll a nő hűtlenségéért, s nem a gyilkost, hanem a megtévedt asszonyt ítélik el. Nagy léptekkel vonultunk át a széles úton, ahol alaposan megbámultak bennünket, még a festői carabinlerik ls, s a tömérdek micisapkás munkás, akik föltehetőlég valamennyien a kén­bányákban dolgoznak. Itt működik a bányász­iskola, s tanulmányi célokat szolgál az ásvány­és kőzetmúzeum is. bár — amint hallottuk és tapasztaltuk —, a bányaipar itt mégis igen pri­mitív, az olvasztó és átpároló eszközök üzemel­tetéséhez javarészt emberi erőt vesznek igény­be. a gépi és villamos berendezkedés csak. egyes helyeken, s ott ls nehezen fejlőd Uí- A bá­nyászok élete ennek megfelelően csöppet sem rózsás, helyzetük nyomasztó, s radikális refor­mok vagy szociális intézkedések után kiált. Itt valóban kevés a jobb módú ember, mert aki nem bányában dolgozik, az földműves munkát végez vngy pásztorkodik, s a nagy latifundiumok ural értenek hozzá, hogy a legszűkösebben szab­ják meg a bért. Áthaladtunk a Villa Amadeo nevű szép par­kon, melynek árnyas padjai és szökőkútjai min­ket ls csábítottak, de erősek voltunk, s csak a szép kis Cupidón merengtünk el. aki egy me­dence közepén éppen tegzéhez nyúl. hogy nyilat röpítsen valakibe. Megállásra kényszeritett még egy fantasztikus formájú sziklán épült vár ma­radványa ls, a Pletra Rossa, melyet még a sza­racénok építettek valamikor. De nem akartunk sokat időzni a kevésbé jelentős városkában, bár ubbun is volt valami vonzó, hogy ide turisták rit­kán vetődnek. Igaz, hogy ennek köszönhettük az általános feltűnést, de talán ez volt az oka annak ls, hogy Itt sokkal szívélyesebbek voltak hozzánk, az emberek, mint például Nápoly környékén. Itt azonban nem koldultunk, mert maradt egy kis pénzünk, s a gazdatiszt sajtja is még tartott, de ha mégis betévedtünk egy házba, sohasem eresz­tettek el üres kézzel. Borral szinte mindenütt megvendégelte!:, s ez a szívélyesség fokozódott, ahogy közeledtünk az Etnához, a legnagyobb bor­termő vidékhez. (Folytatjuk.) 41

Next

/
Thumbnails
Contents