Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-01 / 231. szám
8 Szombat, 1977. október 1. Kezdődik a sziniévad Régi szép idők emléke- hász Gyula Tanárképző Főképpen ma ismét olyan szí- iskolán nagy az érdeklődés, niévad indul Szegeden, ahol ügy tűnik, nem hiába renháromtagozatú színházunk deztek az elmúlt tanévben — a műfaji sajátosságok- közösen sikeres színházi nak megfelelően — két épületben játszik. Hosszú idő után. Üröm az örömben persze, hogy nem sokáig: az élemedett korú, századik életévéhez közeledő nagyhetet ott, a közelmúltban meg műsorös találkozót „gólyákkal" a Kisszínházban. Nincsenek a tavalyról felemelő tanulságai egynémely diákbérleti elöszínház falai megérettek a adásnak sem. Középiskolávéf átöm 1 esztésre. Tavasz sok elbliccelik, kölcsönadoután jó darabig az építő- gatják a kártyákat, valószíipar tart próbákat ott, s re- nűleg az iskolai ellenőrzés mélhetően közelesen — re- hiánya is erre biztatja besgetik, a centenáriumra őket. Holott a látnivalók — premierben is részesíti gyakorta fontos részei a a nagyérdeműt. Addig tananyagnak, s vajmi keazonban sok víz folyik le veset ér a színészek igyea Tiszán. Köszöntsük most kézete, ha nincs tartalmas tehát a közeli hónapokat, a kézzelfoghatót. Abban a reményben, hogy az átmeneti állapot a színház és a DÉLÉP „belügye" marad, s a megértő publikum, a utóélete az előadásoknak, mondjuk magyar vagy osztályfőnöki órákon, szakköri foglalkozásokon. A bérletezés idén nem célozza a mennyiségi mutatók növeszinházbarátok tábora, lését. Inkább az egyenletes ugyanoly állhatatosan vál- elosztásra fordítanak gonlalja majd évekig a szük- dot (és az előzetesen hirdeséges konzekvenciákat, ami- tett bérlettípusokhoz egy képpen művészek és mű- újabbat terveztek még). Azt szakiak, tehát a színházcsi- szeretnék, hogy közvetlenül nálók szűkebb tábora is az előadások előtt Is levállalja. Kedvderítőnek eléneklik hozzá ma este a Hajmási Pétert, Hajmási Pált. Vagyis az évadot operett nyitja, gyen választék a pénztárban, ezért esténként 333-nál több bérletet nem adnak ki, így a nagyszínházban majd 500 jegy szolgálhatja Kálmán Imre világsikere, a az úgynevezett spontán forCsárdáskirólynő. galmat. A Kisszínházban A publikumról szólva, ugyan, méreteinél fogva, néhány megjegyzés a bér- csak minimális számban letezésről. Szokásosan úgy tehet belépőket vásárolni a október végéig tart a sze- helyszínen, itt viszont bérzon, s a bemutatók meg a letszünetes előadásnapokat nyugdíjasok kártyáit ezút- iktatnak be, s fokozatosan tal sem lepte por a szerve- bevezetik a repertoárrendzőirodán. Hanem az iroda szert. A tavalyi évadról okvezetője arról tájékoztatott, tóberben—novemberben az hogy a két operabérlet (kü- Egy válás történetét, delönösen a Bartók) igen cembertől Az ember tragémostohán megy, s változat- diáját újítják föl, s játszlanul némi idegenkedés ta- szák fölváltva a legfrissebb pasztaiható a két egyete- produkciókkal, men. Ezzel szemben a Ju- N. I. Őszi halvásár Országszerte megkezdődött A HALÉRT a hagyomáa halászok „aratása", a ha- nyoknak megfelelően októlastavak őszi lehalászása, ber elsején, szombaton indítamely alapot teremt az őszi— ja az őszi halvásárt, amelv téli időszakban növekvő tö- november 30-ig tart. Ez alatt az idő alatt az egy kiló feletti ponty kilóját a nyári 35 vek szerint a negyedik ne- forintos á hel tt 26 fori gyedevben 700 vagon halat , . vásárol fel, mintegy 200 va- tért kínálják, az ennél kigonnal többet, mint a múlt sebbeket pedig 8—9 forinttal évben. A bolti kiskereskede- olcsóbban, 23, illetve 17 főiembe és a vendéglátásba rjntért 350 vagon hal kerül, a töbmegigények kielégítésére. A Halértékesítő Vállalat a terKárolyi Mihályné kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Károlyi Mihályné Andrássy Katinkának több évtizedes kiemelke. dő közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losoncz; Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Az Az októberi íiszafáj bft exportálja, illetve a hazai konzervgyáraknak adja át feldolgozásra a vállalat. A negyedik negyedévben javul a tengeri hal kínálat is, a közkedveltekből csaknem 30 vagon, a mélyhűtött fiiébői — vagy ahogy azt a vásárlók Ismerik, a tonhalból — a tavalyi 30 vagonnal szemben S5 vagon áll a kiskereskedelem rendelkezésére. Közlekedési balesetek A Gutenberg utca keresz- A József Attila sugárútról teződésében haladt át a Le- jobbra, a Kecskeméti utcába nin körúton gyalogosan — akart kanyarodni kerékpára járda meghosszabbított vo- ral Szűcs István 65 éves, nalában — este későn Zsó- Gladlcs József utca 29. szám tér István 30 éves helybeli alatti lakos, s eközben neki(Mokrini sor 10.) lakos, s ütközött egv villamosnak. Az egy, Dugonics tér felől, itta- ő sérülései is olyan súlyosak san odaérkező géokocsiveze- let'ek, hogy életveszélybe kető, Pölös József 25 éves, Do- rült. rozsmai út 47. szám alatti la- ^ József Attila sugánjton kos, elütötte. A gyalogos sú- a 134 számú ház előtt át lyosan megsérült. akart menni az úttesten S'aA Rókusi végállomás felől bő Vendelné 82 éves, Bárta Kossuth Lajos sugárút fe- faj utca 2g szám alatti la. le, az E5-os foutra haűott , ,,, figyelmetlenül ke-ékpá-ral kos, s közben egy mar fékCzibarai László 64 éves. Le- távolságon belül levő motorhel utca 14. szám alatti la- kerékpár elé lépett. A mokos. s egy odaérkező autó toros fékezni sem tudott, s elütötte. A kerékpáros élet- ... . veszélyes sérüléseket szenve- futotté az idos asszonyt, bett. aki súlyosan megsérült Az alkoholizmus ellen Nem megoldott az alkoho- többek között az, hogy nincs lista betegek utógondozása — legalábbis nem megfeleli Szegeden — állapította meg — utógondozás, a Vöröskereszt városi szerve. Szükség lenne a városban zete mellett működő alkoho- egy alkoholizmus elleni klubllzmus elleni bizottság leg- ra, ahol a gyógyult vagy utóbbi ülésén. Az alkoholis- gyógyulni vágyó emberek ták gyógyulási aránya mind- kialakíthatnák a maguk köössze 16 százalék. Ennek oka zösségét. A megvalósítás természetesen pénzbe kerülne A bizottság azonban úgy véli, a befektetés megtérülne azáltal, hogy a visszaeső alkoholisták száma csökkenne Az alkoholizmus megelőzéséért sokat tesz a Vöröskereszt felvilágosító előadások százai hangzottak el az idén is. Az eredményes munkához azonban önmagában ez nem elegendő. A Kertben című verseik- legzetes grafikájából, sőt lust, mely a Tiszatáj új szá- markáns kézírásából is, remának első oldalain olvasha- gényeiből és színjátékaiból, tó, joggal nevezhetjük Ke- politikai és irodalmi népszolresztúry Dezső „őszikéinek". gálatából s a mindehhez Ha például a Hiányod vagy hozzátéve, közvetlen egyéni az Árvácska klasszikus szép- varázsából a romániai maségű sorait olvassuk, Illyés gyar nemzetiség egész törtéGyula fejtegetése jut eszünk- netét, közel hat évtized esebe: „Mi voltaképpen az ménysorát hívjuk elő..." — ilyenfajta, leírás számba me- írja Balogh Edgár, s kulcsnő lírának varázsa, azaz mű- szót keresve az „életépítés" vészi ereje? Az, hogy aki szóban érzi legjobban összeúgynevezett -kis- dolgokban foglalhatónak Kós munkástanácsot, bölcsességet és ma- ságát. gatartást tud nyújtani, eliga- A tanulmány rovatban elzít — mert hozzászokott a sőként Csűrös Miklós munméltó magatartáshoz — a káját olvashatjuk. A Nemlegnagyobbakban is. Ame- zet és a nemzeti Fülep Lajos lyekről mellesleg, ezerszerte fölfogásában című, elméletikönnyebb beszélni, mint a leg is igényes írás fontos foföld. és testközeliekről." Az galmak tisztázásához járul októberi szám versanyagából hozzá, nem csupán a nagy Szepesi Attila és Tandorl művészettörténész és esztéta Dezső műveit emeljük kl. Üj életművét vizsgálja. Dunaverssel szerepel Kiss Dénes, táji parabola címmel ZalaHervay Gizella, Szöllősi Zol- bai Zsigmond Páskándi Gétán, Sárándi József, Győri za egyik színművét (TávoliéLászló és Téglásy Imre. vők vagy Ártatlanok avagy A prózát Páskándi Géza és Generálvilágosság) elemzi. Eörsi István képviseli. Pás- (Itt jegyezzük meg, hogy a kándi gondolatiságot játékos- darabot az idei nyáron a Sággal ötvöző, valójában ne- Gyulai Várszínház is bemuhezen meghatározható műfa- tatta.) Az Irodalmunk realisjú művének hőse Ézagh, „a ta hagyományalt folytató hindu nevű bölcs", akihez Galgóczl Erzsébet prózaírói „tanácsért, okos szóért men- működéséről a Sziládi János nek el az emberek". Ezúttal által írt portré ad átteklnegy kritikussal és egy „gyű- tést. — Tamasi Mihály talölködő asszonnyal" beszél- nulmánya (A Duna—Tisza get. — Az ötvenéves Sánta közének parasztsága) a felFerencet köszönti, a Húsz szabadulás utáni agvárfejlő>ra, az Ötödik pecsét. Az dés társadalmi-politikai eláruló szerzőjének életművét lentmondásait tárgyalja, •néltatja Kiss Ferenc. Ba- Egyre többet hallunk mos!ogh Edgár pedig a romá- tanában a népi hagyomániai magyar irodalom nagy nyok ápolásáról, népi és alakjáról, Kós Károlyról ír. nemzeti kultúra viszonyáról. „Életének lezárulásával élet- A Kelet-európai Nézőben taműve immár teljességében lólható kis összeállítás (Kiss tárul elénk, s igazán csak Gy. Csaba, Gy. Kása Ferenc fogékonyságunkon múlik, és Kósa László írása) azt hogy épületeiből, épülettel'- próbálja érzékeltetni, hogy veiből, esztétikájából, jel- az említett kérdések nem „valami sajátos magyar I problémát jelentenek". A magyarországi viták szemorvosi ügyeleti szolgálatról Minisztériumi tájékoztató Miniszteri rendelet és uta- lesebb körét tudják a köz- községekben, ahol rendeioinsítás jelent meg a járóbeteg- ponti körzeti orvosi, központi tézet, illetve kórház van. A ellátás ügyeleti, készenléti gyermekorvosi és fogorvosi községekben hétköznapokon szolgálatainak korszerűsíté- ügyeletek útján ellátni. Az általában a körzeti orvosok séről, és erről tájékoztatták ügyeleti készenléti eljárás új tartanak készenléti szolgálaaz újságírókat tegnap, pén- rendjét a megyei tanácsok, tot, ami azt jelenti, hogy a teken délelőtt az Egészség- illetve a fővárosi tanács 1978. rendelési időn túl a helyi ügyi Minisztériumban. január 1-lg dolgozzák kl. A adottságoknak megfelelően A járóbeteg-ellátás orvosi szolgálatok megszervezése, egy vagy több körzeti orügyele*einek működését utol- működtetése és ellenőrzése a vos minden időben elerheto területileg Illetékes rendelő- kell, hogy legyen. HétvégeIntézetek feladata lesz. ken ugyancsak a helyi adottJanuár l-től minden vá- ságokhoz igazodva, úgyneverosban a rendelési időn kí- zett összevont körzeti orvovül, valamint a hétvégeken sl ügyeleti szolgálatot szerközponti körzeti orvosi ügye- veznek. leteket szerveznek. Ez az or- Az ügyeletek korszerűsitészág legtöbb városában már sének döntő seg'tíje, hogy ma is működik, január l-től 1977. október l-től úl ügveazonban a megszervezését leti, készenléti díjazás lép kötelezővé teszik. Hasonló életbe, és ez általában kételyek szerint szervezik meg szerese az eddigi díjazásnak, az ügyeletet azokban a nagy. (MTI) iára 1972-ben szabályozta minisztérium. A mostani új rendelkezéseknek az a célja, hogy a lakosság minél szépontjából sem mellékes „a szomszédsági ' tapasztalatok megismerése". A kritika rovatban Hermann István, Vekerdi László. Faragó Tamás, Balázs Mihály, Márkus Béla, Kiss Dénes bírálata olvasható Szerdahelyi István, Tüskés Tibor Szabó István, Klantczay Tibor és Bella István könyvéről. — A nyári hónapokban rendezett szegedi kiállításokról Tandi Lajos írt összefoglaló értékelést. A magyar Irodalom két. nemrég elhunyt nagy alakját Déry Tibort és Kós Ká-olyt Pomogáts Béla és Benkó Samu írásával búcsúztatja a Tiszatái. — Az októberi számot Fodor József rajzai illusztrálják. Betakarították a napraforgót A szegedi Felszabadulás raforgómag nedvességtartalTermelőszövetkezetben befe- mát, hogv a tárolás ideje jezték a napraforgó betaka- alatt ne érje károsodás. A rítását. Az Idén a nádudvari termelőszövetkezettől a buKITE irányításával 290 hek- dapesti olajipari vállalat vátáron termelték a keresett sárolja meg a napraforgómaolajalapanyagot jelentő ma- got, az elszállítás az előre got. A betakarítás után szá- megkötött ütemezés szerint rítással csökkentették a nap- megkezdődött Elnézést a késésért „Hogyan kérhetnénk elné- tik a három helyen átváganzést azoktól az utasoktól, dó vágányszakaszt az új sínakik pénteken hajnalban, fél párra. Megszervezték, előre öt és hat óra között nem kiszámították: menni fog éj. tudtak villamossal utazni jel negyed tizenkettőtől hajTarjánból az Anna-kútlg, és nali fél ötig. Ám az éjszakai onnan kifelé a József Attila megfeszített munka túl nagysugárúton?" — körülbelül nak bizonyult, pedig a két így hangzott a kérdés, ame- vállalattól vagy hatvanan lyet a DÉLÉP dolgozóinak ügyködtek a körúton tegnap nevében tett fel tegnap dél- hajnalig. A villamosok mégis előtt a mélyépítők főépítés- csak hat óra előtt indulhatvezetője. Készséggel teszünk tak — akkor már az üj váeleget kívánságuknak: to- gányon, az új felsővezeték vábbítjuk az elnézést kérő áramával — tarjáni utasaimondatokat. kért. A következő egy hóAz történt ugyanis, hogy a napban egy éjszaka lesz még Lenin körúti vágány- és út- ilyen átkötési munka, de akrekonstrukción dolgozó DÉ- kor már fennakadás nélkül LÉP-esék és a közlekedési — ígérik a vágányépítők. A vállalat dolgozói vállalták: másfél órás késésért pedig — hogy két-három napig ne jót akartak, az utasok kékelljen átszállnluk az uta- nyelmét — elnézést kérnek, soknak a 4-es villamos vo- Ugye, bocsánatos vétek volt? nalán, egyetlen éjszaka átkö- P. K. Mammuf malomkő Sárospatak határában, a hajdani megyerhegyl bányában, a középkorban malomkövet faragtak. A régi bánya alján összegyűlt a víz, az így keletkezett tavacskát pedig .tengerszemnek" nevezték el. Most társadalmi munkában tervet dolgoztak ki. hogy lecsapolják a vizet, s kiemelik az évszázadok óta ott szunnyadó mammut malomköveket. (MTI) Szerződéses felár a sertéstenyésztőknek A sertéstenyésztést — régi szik alapul, legalább arra a tapasztalat — két tényező mennyiségre kell szerződést ösztönzi legjobban: a jó ár kötniük a termelőknek 1978és az a biztonság, hogy a ra és 1979-re, így a követkemeghízott állatot át is veszik ző évben már egy forint, a feldolgozó üzemek. Az 1979-ben pedig 1,50 forinttal utóbbi két évben, számos In- fizetnek többet minden kilotézkedés eredményeként föl- g.amm után. A termelőnek lendült megyénkben Is a ser- természetesen joga van a kötéstenyésztés, a nagyüzemek vetkező években az alapul és a kistermelők egyaránt vett mennyiséget meghaladtöbbet hizlalnak. Az iparnak, va több sertésre is szerződést hogy üzemeit fönnakadás kötnie, hasonló kedvezménynélkül elláthassa nyersanyag- nyel. E/.t a szándékát azongal, több évre előre tudnia ban idén december 13-ig. a kell, mire számíthat, de ezt későbbi években október 31az előrelátást a termelő sem lg be kell jelentenie a szernélkülözheti, ezért a közel- vezőknél. Idén, ha már vojt múltban úgy határozott a több évre szóló szerződés, 50 Minisztertanács, hogy 1978. filléres felár Illeti meg a terjanuár l-től kilogrammon- melót. ként két forinttal emelik az élő állapotban minősített híAz értékesítési biztonságot növeli az uz intézkedés Is, zott sertések alapárát. Ezzel hogy a szerződésben rögzített egyidőben megszűnik a kis- mennyiségtől ötdarabonként termelőknek fizetett idősza- eggyel többet vagy kevesebkl felár, és a nagyüzemi prémium is. bet is értékesíthet a termelő anélkül, hogy a felártól Az új fölvásárlási alapár elesne. Természetesen tohús- és húsjellegű sertésnél vábbra is köthető korlátlanul 100—125 kilogramm között rövidebb kilónként 27,50, e fölötti súly ződés is. időre szóló szerde ezt az átadás esetében 25,30; zsír- és zsír- előtt legalább 90 nappal meg lellegű sertés 130 kilogramm kell feletti ára pedig 24,50 forint, csak A lehető legmagasabb érkötni. szerződéses árat így fizet a feldolgozó vállalat. Ebben az esetben tékesítésl ár föltétele a több f^éS r^bt évre kötött szerződés. Az Szen viszonylag rövid Időről 1977-re kötött szerződést ve- van szó.