Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-25 / 251. szám

8 Kedd, 1977. októ'oer 25. — Pistukám, drága gyönyörű gyer­meke anyának, gyere reggelizni, pici szentem! — kukkantott be a mama Pista szobája ajtaján, s' szemével gyengéden végigsimította még min­dig lustálkodó fiát. — Azonnal, mama, csak felöltö­zöm! — De siess ám, bogaram, mert el­hűl az a finom kakaócskád! —ha­jolt még egyszer vissza a mama a szobába, majd eltűnt az ízek, s ín­csiklandó illatok birodalmában. Pista hamarosan jött utána, s mo­hón vetette magát a kedvenc reg­gelire. A mama azonban, haragot színlel­ve, rögtön ráripakodott — Azt a teremtette kutyafáját! Talán előbb megmosdana a fiatalúr! Pista jó laposat pislantott, nyelt is kettőt-hármat aztán szótlanul kikul­logott a fürdőszobába. Ezután már zavartalanul élvezhette a csodálatos ízkavalkádot. Reggeli után tele po­cakkal lopakodott vissza a szobájá­ba. Azt tervezte, olvas egy kicsit. Mint egy kipukkanásra szánt luft­ballon, úgy dőlt le a még vetetlen ágyra, s rejtekéből előhalászta a fris­sen szerzett kincset. Lázas olvasás­ba kezdett. A mama azonban — pár perc múl­Anya szív tával — váratlanul berobbant a szo­bába. — Mit csinálsz itt, fiacskám? Olyan csendben vagy, rögtön arra kellett, hogy gondoljak, hogy vagy beteg vagy ..., vagy pedig valami rosszban sántikálsz már megint. — Ugyan, mama! Látod, semmi bajom nincs. Csak olvasok kicsit. A mama mindkét kezével megfog­ta fejét. — Egek! Már megint mit olvasol? Pista fel sem nézett a könyvből, úgy kérdezett vissza: — Mondd, Te tudtad, hogy az ér­téktöbblet-elméletet az angol politi­kai gazdaságtanból vették át? — Ugyan, kisfiam! Már ezerszer megmondtam, hogy ne üsd az orrod a felnőttek dolgába. Nem való az még neked! . .. arról nem is szólva, hogy nagyon csúnya dolog más éle­tében vájkálni. — De, mama, ez... — próbált magyarázkodni Pista. — Nem érdekel. Azonnal elrakod! Pista duzzogva rakta fel a polcra a könyvet. Az előszobából ekkor halk berregés hallatszott. — Csengettek. Nem hallod?... Na, jól van, megyek én. — S már nyo­ma sem volt előbbi haragjának. Pista lassan elindult a mama után. — Nézd csak, Pistikém, milyen aranyos a Terike néni!? Hozott ne­ked finom hájas fotelt — Tessék bejönni, Terike néni — terelte ei a szót Pista. — Igaz is, miért álldogálunk itt? Jöjjön be' bátran. Dehogyis zavar! Csak a Patyolatba akartam leugrani, de oda Pistukám is lemehet éppen. Igaz, pici fiam? — fordult újra a fiához. — De előbb ígérd meg a ma­mának, hogy vigyázol magadra ... ja, és vegyél fel meleg zoknit, mert hideg van. Még csak az hiányzik, hogy beteg légy. — Jól van, mama. De várj egy kicsit, máris indulok. — Miért? Már megint valami hun­cutságon töröd a buksidat? Tudni akarom, mi dolgod lehet neked! — Ügysem fogod elhinni! — Ki vele! — dörrent a mama hangja. — Borotválkozni szeretnék, ma­ma!... Kende Annamária VITA A KERESKEDELEMRŐL A városi tanács vb ke­reskedelmi osztálya vitára bocsátja a decemberi ta­nácsülés elé kerülő beszá­molóját. Ma. kedden a ságváritelepi Ás a mihály­teleki kultúrházban délután 6 órakor, a rókusi párthaz­ban fél 6-kor, holnap, szer­dán a felsővárosi pártház­ban délután 5 órakor, az al­győi művelődési házban pedig délután 6 órakor ren­dezik meg a kereskedelmi ankétot. Várják a lakosság észrevételeit, például Sze­ged ellátásával, a társada­lompolitikai célkitűzések megvalósításával kapcsolat­ban. FORRADALMAK — BARÁTSÁGOK A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére ezzel a címmel emlékkiállítás nyílt- a szegedi Somogyi­könyvtár kupolacsarnoká­ban. Bemutatják a Nagy Október előzményeit, ma­gyarországi hutását, a Ma­gyar Tanácsköztársaság do­kumentumait, a magyar— szovjet barátság törteneté­nek egyes eseményeit, va­lamint az orosz és szovjet könyvkiadás termékeit A dokumentumok között van Juhász Gyula „Az orosz ten­ger" c. vezércikke a Szegedi Napló 1917. november 10-i számából, a Délmagyarország 1917. november 11-én közli a Békedekrétumot, a Szeged és Vidéke c. politikai esti lap pedig december 1-i szá­maban Lenin címmel közölt vezércikket. A kiállítás íze­lítőt ad az űrkutatás 20. év­fordulója alkalmából a főbb eseményekről ls. MENSAROS I.ASZLÖ EI.ÖADÖ ESTJE A XX. század címmel hol­nap. szerdán este 6 és 8 órai kezdettel Mensáros László előadóestjét rendezik meg a SZOTE klubjában. 15-20c Bújócska Várható időjárás kedd es­tig: hajnalban többfelé köd. Ennek feloszlása utan foly­tatódik a derült száraz idő. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: általában 15—20 fok között, a tartósan ködös részeken kevéssel 10 fok felett. NÉPRAJZI SZABADEGYETEM A Rokonnépeink a Szov­jetunióban témájú néprajzi szabadegyetem következő előadása ma. kedden este fél 7-kor lesz a Kárász ut­cai TIT-klubban. Dr. Hajdú Péter akadémikus, az MTA Nyelvtudományi Intézeté­nek igazgatója az uráli nyelvek osztályozási prob­lémáiról és rokoni viszo­nyairól tart élőadást. 1/ •• •• f •• r Közömbösség — Ki kopog? — A portás. — Mit akar? — Eg a szállodái — Tévedes, cn nem vagyok tűzoltó! DZSESSZ­HANGVERSENY Dzsesszhangversenyt ren­deznek ma. kedden este 9 órai kezdettel a JATE-klub­ban a Vági-ék és a SUB­SIGNO együttesek részvé­teiével. A koncert után jam­sessiont tartanak. KERTBARÁTOKNAK Ma, kedden délután 5 órakor a Bartók Béla Mű­velődési Központban Szalay Csilla kertészmérnök tart diaképekkel illusztrált elő­adást Zöldségtermesztés a kiskertekben, növényvéde­lem és -értékesítés cím­mel. Somogyi Károlyné felvétele „Most elbújok egy kicsit, de ha pár méterrel arrébb sétál, ujbol előbukkanok" — így játszik, kukucskál a két torony, a város legtávolabbi csücskéből nézvést is felfedezhetően. Közelébe kerülvén, nehezebb a dolga az embernek: a város országszerte ismert tornyaira alig-alig kínálkozik rálátás. Ha csak el nem bontják a „takarófalakat". Így bújhatott elő — felvételünkön: — a Lenin körútra, Aradi vértanúk te­rére néző — házmaradványok mögül a dóm vörös téglás tof-onypárja • KISIKLOTT EGY VILLAMOS Tegnap, hétfőn kora délelőtt egy ideiglenesen be­épített váltón kisiklott a négyes villamosvonal egyik kocsija a Lenin körúton, a Dózsa utcai torkolatnál. A forgalmat ezért délelőtt másfél óráig átszállással bo­nyolították le. A váltó ide­iglenes beépítésére egyéb­ként éppen azért volt szük­ség, hogy a sínek besza­bályozásának idejére ne kelljen a vonalat kettévág­ni, s hogy az utasok át­szállás nélkül utazhassanak a 4-es és 4/A. jelzésű ko­csikon. 1977. OKTÓBER 2S„ KEDD - NÉVNAP: BLANKA A Nap kel 6 óra 17 perckor, és nyugszik 16 óra 39 perckor. A Hold kel 16 óra 02 perckor, és nyugszik 4 óra 29 perckor. VIZA 1.1. AS A Tisza vízállása Szegednél hétfón plusz 92 em (áradó). SZAZ ÉVE született Dell Károly (1877-1960), a szegedi munkásmozgalom ki­váló harcosa. Cseh Imrével és Ferenczi Józseffel ő volt 1919-ben a franciák megszállta Szeged úgynevezett második direktóriumá­nak tagja. Üldöztetések ellenére is tevékenyein részt vett az ellen­forradalmi korszak munkásmozgalmában. A fölszabadulás után Szegvár kommunista vezetője volt. HÜSZ ÉVE, 1957-ben, ezen a napon kezdődött a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség I. országos értekezlete a Parlament kongresszusi termében. MOZIK Szabadság: A mesék birodal­mában (színes, m. b. spanyol rajzfilm, fél 4 órakor). Apám néhány boldog éve (színes ma­gyar. háromnegyed 6 és 8 óra­kor). Fáklya: Az inkák kincse (szí­nes, m. b. bolgár—NSZK—spanyol —olasz—perui, fél 3 órakor), Hello, Dolly ! I—II. rész (színes amerikai, háromnegyed 5 órakor, dupla helyárral!). Vörös Csillag: Apám néhány boldog éve (színes magyar, dél­előtt 10 órakor), Kristálycipellő (színes, szovjet balettfilm, dél­után negyed 4 óraikor). Hotel Pa­cific (színes, m. b. lengyel—cseh­szlovák, délután fél 6 és három­negyed 8 órakor, 14 éven felü­lieknek!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti ügyeletet is a Kórház tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Október 29-tg. este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Gyálarét Kls­kundorozsma területén: dr. Si­kovanyecz János állatorvos. La­kása: ÜJszeged, Közép fasor 2. sz. Telefon: 18-617 n. kerület. Algyó. Tápé terüle­tén: dr. Felber Ödön állatorvos. Lakása: Szeged. Debreceni u. J4/A. Telefon: 16-041. Szőrei* Üjszentiván. Ttszarszl­get. Kübekháza területén Ucve­letes: dr. Katmár Sáhdor állator­vos. Lakása: Üjszeeed. Marostól u. 12/A. Telefon: 18-200. Az állatorvos kiszállításáról • blvó fél köteles gondoskodni nnf/j Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett testvér és nagy­néni, ÖZV. NAGY JÁNOSNÉ VI­rágh Rozália rövid szenvedés utan elhunyt. Temetése hnmvasz­tas ulán lesz. Gyászoló hozzátar­tozói. Tudatják, hogy SZÉCSI IST­VÁN szabó hamvasztás utáni bú­csúztatása október 26-án 13 óra­kor lesz az Alsóvárosi temető ká­polnájából. A gyászoló Szécsi és Bagi család. T. 21 137 Tudatjuk, hogy szeretett halot­tunk. GEDEON II.ONA hamvasz­tás utáni búcsúztatása október 27-én (csütörtökön) 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gvászolo Knvats csatád — Mérey u. 18. sz. 20 934 Mély fájdalommal tudatjuk, hngv a szeretett férj, édesapa, nagyapa, fiú és testvér, FARKAS LAJOS volt sütőmester, életének 58. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 27-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család - Petőfi S. sgt. 84. T. 21 164 Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy a drága jó édes­anya, nagymama, ÖZV, GYÖLAY GYÜLANÉ Gombos Anna életé­nek 64. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése október 26-án 15 óra­kor lesz a Belvárosi temető rava­talozójából. A gyászoló család ­Füge sor 14. T. 21162 Gyász­közlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, ÖZV. SANTA IST­VÁNNÉ Kispéter Mária életének 94. évében, rövid szenvedés titán elhunyt. Temetése október 2S-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család - Szabadsajtó u. 31. T. 21 161 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerelett édesanya, nagy­mama, dédmama, ÖZV. BORBAS FERENCNE Krezsó Veronika éle­tének 74. évében, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése ok­tóber 25-én 15 órakor lesz a Bel­városi temet ó ravatalozójából. — A gvászolo rsalád — Csongrádi sgt. 2.1 B. T. 21 159 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, a Fonalfeldolgozó Vállalat, az AG­ROKER és a Volán dolgozóinak, akik szeretett halottunk, SZŐKE ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló rsalád — Alsóvá­ros, Tisza L. u. 79. T. 20 622 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, ba­rátoknak, a ház lakólnak, akik szeretett feleségem, TÁRNÁI BÉ­LANÉ temetésén megjelenték, részvétükkel, virágaikkal fájdal­mamat enyhíteni igyekeztek. — Gyászoló férje. 2n 933 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága kisfiunk, unokánk, dédunokánk és szeretett testvé­rem, BÁLINT KRISZTIÁN életé­nek 17. hónapjában, bosszú szen­vedés után csendesen elhunyt. — Temetése október 27-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalo­zójából. A gyászoló rsalád — Tar­ján 329., VII. 28. T. 21 155 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, szeretett feleségem, nevelőanyám és testvér, FARKAS ANTALNÉ Pap Róza életének 41. évében, hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése október 25-én 13 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető kápolnájából. A gyá­szoló család — Szél u. 63. T. 21 153 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, unoka­testvér, sógornőnk, ÖZV. BIACSI GYÖRGYNÉ Ördögh Julianna 1977. október 6-án, türelmesen viselt, súlyos betegség után el­hunyt. Kívánságára elhamvasz­tattuk. Hamvasztás utáni bú­csúztatása október 27-én 15 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. T. a UZ A SZEGED KÖRNYÉKI TANYAVILAG Ez a témája a múzeumi hónap alkalmából tartott sorozat következő előadásá­nak. Juhász Antal néprajz­tudóst a múzeumban hall­gatják meg az érdeklődők holnap, szerdán este 6 óra­kor. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA A HVDSZ megyei KI­SZÖV területi szakszervezeti bizottsága holnap. szerdán délután 4-kor nyugdíjas-ta­lálkozót rendez a KISZÖV­klubban (Arany János u. 9.). A találkozón dr. Fehér József adjunktus tart vetí­tettképes útibeszámolót Svájcról, s az Alpokról. COLLEGIUM ARTIUM Róbert Schumann művé­szetét mutatja be Kerek Ferenc tanár, zongoramű­vész. a Collegium Artium zenetudományi szekciójának kővetkező előadásán ma, kedden este 8 órakor, a Rer­rich téri Béke-épületben. Közreműködik Szecsődi Fe­renc főiskolai tanár, hege­dűművész, valamint a zene­művészeti főiskola növen­dékei. ELTILTOTTAK A VEZETÉSTŐL A 21 éves Nógrádi Gábor, Szeged, Moszkvai körút 6. szám alatti !<jkos ez év jú­nius 20-án ittasan ült gépi­kocsijába. Felhajtott a jár­dára s kis híján elütött ott egy galogost. A szegedi já­rásbíróság Nógrádi Gábort 5 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, s egy évre eltiltotta a vezetéstől. Az ítéletet a megyei bírÓ6ág jogerőre emelte. BUDAPEST,** 7.58: Tévétorna 8.05: ITV: Történelem 11.05: Matematika 15.50: Történelem (ism.) 16.05: Matematika (ism.) 16.28: Hírek 16.35: Magyar rövidfilmek 17.15: Melyiket aiz ötezerből? • 17.30: Mindenki lskolála 18.35: Jó utat. KAMAZ ­a Horizont szerkesztőség müsafta 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Golgota - IV 3. 21.10: Soha jobb kori 21.40: Családi kör 32.30: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Kuzbász — a „nagy kovácsműhely" - az APN és az MTV filmje 20.45: Tévéhíradó 2. 21.10: A világ nagy rirlcuszrii 21.35: Beethoven — m. b. NDK-fllm BELGRÁD L 17.10: Magyar nyelvű tévénepló 17.45: A szél szárnyán — tud. film 18.15: Művelődés 18.45: Csevegések a zenéről 20.00: Jelzések 20.50: Akciók 21.00: A negyvenegyedik — szovjet játékfilm BELGRÁD 2. 18.45: Dokumentumfilm 19.00: Dave Aliam-show 20.00: A reménység napjai — tévédráma 21.35: Huszonnégy óra 21.55: Muppet-show 22.25: A tudomány jegyében BUKAREST 16.05: Iskolatévé 15.35: Angol nyelvoktatás 16.05: Dokumentumfilm a Szovjetunió sarkkutató állomásairól 16.55: A volánnál 17.05: Osztrák dokumentumfilm 17.30: A mezőgazdaság dolgozóinak 18.00: Kérdések és feleletek 18.20: A legkisebbeknek 18.30: Tévéhíradó 10.05: Műsor a fegyveres erök nanja alkalmából 19.35: Színház! est 20.55: Az ének és a tánc esi tán gál ESKil KOSSUTH Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából 8.27: Utazás az agy körül 8.57: Oporaűnalék 10.05: Iskolarádió 10.55: Zenekari muzsika 1L40: Ady Endre pályája 12.35: Melódiakoktél Közben: 13.10: Törvénykönyv 14.04: Ezeregy délután 14.50: Éneklő Ifjúság 15.10: Brahms: c-moll vonósnégyes 15.44: Magyarán szólva . .. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.34: Kóruspódium 17.07: Fiatalok Stúdiója 17.33: Bach: V. brandenburgi verseny 19.00: A Szabó család 19.15: Mindenki zeneiskolája 20.08: Budapesti művészeti hetek 20.58: Dietrich Fischer-Dieskau éneke) 21.29: A III. tervezési konferenciáról 22.20: Zenekari muzsika Közben: 22.50: Medjtádó 0.10: Régi magyar gitárzene PETŐFI 6.05: Hegedűs Lászlómé népdalokat énekel 8.20: Tiz perc külpolitika (lom.) 8.33: Zenés játékokból 9.32: Derűre is deril 10.00: A zene hullámhosszán 12.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 12.33: Arcképek a szovjet irodalomból 12.50: Lux Erika zongorázik. Banda Ede gordonkáink 13.33: Napszakok 14.00 : Kettőtől hatig . . . 18.00: Tánczene VaTsóbó! 18.33: A Magyar Néphadsereg Müveszegyüttesének , . népi zenekara Játszik 19.31: Barangolás regi hanglemezek között 19-15: A maya papolt titka — könyvismertetés 19.30: Csak fiataloknak! 20.."5: Megzenésített versek 21.03: MmdenkJ Könyvtára 21.36: Magyar tájak dalaiból és táncaiból 22.33: Tiz perc. külpolitika 22.43: Resztetek Millöcker operettjeiből 3. MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene 16.03: Mindenki iskolája 16.33: Puccini-áriák 17.00': Decsényi János: öt Csontváry-kép 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül 18.05: Holnap közvetítjük 18.25: Angélo Ephrikian énekegyüttese Gesuáldo­madrigólokat énekel 18.46: Tip-top parádé 19.15: Iskolarádió 19.33: A Tokiói MetropoUtan Szimfonikus Zenekar hangversenye Közben: Kb. 20.23: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok Kb. 21.33: XX. századi operákból 22.00: Esti hangverseny SZERB NÉPSZOKÁSOK A Maros menti szerbek népszokásai címmel Gyor­gyer Milivoj tanár tart elő­adást holnap, szerdán este 6 órai kezdettél a Hazafias Népfront városi székházá­nak tanácskozótermében. A GYERMEKEK TÁPLÁLÁSARÖL A gyermekek korszerű táp­lálásáról lesz szó azon az előadáson, melyet ma, ked­den délután 5 órai kezdet­tel a Bartók Béla Művelói dési Központban rendeznek. Dr. Szél Eva docens a Gyer­mekek étkezése 0—3 éves korig címmel tart elő­adást. DÉLMAGYARORSIAG A Magyar Saocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőseg és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság utja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÖ A lapot nyomjál Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési dt) egy hónapra 20 forint. - Index: 25 053 ISSN: 9133-025 a

Next

/
Thumbnails
Contents