Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-14 / 242. szám
8 Péntek, 1377. oktúlícr 14. Különös intézet A hibamegszüntető intézetben maga az igazgató fogadott. Szívélyesen kezet rázott velem és ezt mondta: — Nagyon örülünk, kedves Kiss elvtárs, hogy elfogadta meghívásunkat. Érezze magát otthon! — Köszönöm — mondtam elfogódottan. — Csak ne köszönje — mondta az igazgató. — Arra még lesz idő. Vegye le a kabátját és a kalapját, és tekintse meg az, intézetet. Tanulságos ki.ándulás lesz. — Ebben nem kételkedem — válaszoltam, levéve kabátomat és kalapomat. — Csak azt nem értem eléggé, hogy miért engem hívtak meg, hiszen én nem vágyok újságíró, csak humorista... — Éppen ezért! — dörzsölgette kezét az igazgató. — Intézetünk tele van humorral! — Ó! — kiáltottam örömmel, és úgy éreztem magam, mint egy villanyégő, amely éppen kigyullad. Bementünk az első helyiségbe, ahol két férfi ült és zenét hallgatott. Megjelenésünkre egyáltalán nem reagáltak. Teljesen dermedtek voltak és szemükben az őrület zöld fénye villogott. — ők a szerzői annak a műnek, amit hall — magyarázta az igazgató. — A szövegíró és a zeneszerző. A dalt öt percenként lejátsszuk nekik, egész nap, már harmadik hete. — Ö! — mondtam. — Ügy, ahogy mondom, egy hét múlva mennek haza, új tapasztalatokkal gazdagabban. Legalább is, ami művészetüket illeti. A következő szoba étkezőhelyiségnek volt berendezve. Az egyetlen asztalnál az egyetlen széken egyetlen ember ült. — Egy konzervgyár technológusa — tájékoztatott vendéglátóm. — Az a dolga, hogy azokat a termékeket egye, amelyeket gyártanak. Még csak egy hete van itt. . A technológus klorofillszínű arcán rendkívüli undor tükröződött. Nyilvánvalóan emésztési zavarai voltak. Csendesen távoztunk. Egy különös helyiségbe léptünk. Köiepén járda húzódott, amely helyenként egyenletes volt és száraz, máshol viszont hepehupás, vizes és sáros, még lépcsők is voltak rajta, emelkedők és leitők. sőt egyik szakaszán mesterséges jég csillogott. A járdán egy férfi járt fel és le, új cipőben. — Cipőtervező — mutatta be őt az igazgató. — Ki kell próbálnia vállalatának divatos újdonságait. Nem valami kellemes kötelesség. Ebben magam sem kételkedtem. A férfi a járdán jól láthatóan sántított, és abból, ahogy a fogát összeszorította, megértettem, hogy testi és lelki érzései egészen új dimenziókra terjedtek ki. — De mi ennek az értelme? — kérdeztem szorongva. — Ebben nem látok semmi humorosat! — Ó, ez csak olyan szubjektív érzés. Az viszont tény, hogy ezek az emberek egyhónapos itt-tartózkodás után egészen másként látják a dolgokat. A személyes tapasztalatokat semmi sem pótolhatia. Erről egyébként maga is meg fog győződni. — Hogyhogy? — kérdeztem megrettenve. — Azt akarja mondani, hogy én is...? — Természetesen! — szakított félbe udvariasan az igazgató, és kinyitotta egy barátságos szobácska ajtaját. — íme. ez lesz az otthona az elkövetkező 30 nap alatt... — Ó! — kiáltottam fel, úgy érezve magam, mint a villanyégő, amely éppen kialszik. — És tulajdonképpen mit fogok csinálni? — Olvasni — válaszolt az igazgató. — A könyv az ásztalon van. Odaléptem az asztalhoz. Humoros írásaim legújabb gyűjteménye feküdt rajta. S. B. 16—2? Várható időiárás péntek eslig: Általában kevés felhő, eső nélkül. A hajnali és a reggeli órákban sokfelé köd, helyenként ködszitálas. Gyenge légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 16—21 fok között. TESZÖV IFJÚSÁGI BIZOTTSÁGI ÜLÉS Tegnap, csütörtökön a Csongrád megyei TESZÖV ifjúsági bizottsága ülést tartott a szegedi járási hivatal tanácskozó termében. A bizottság megvitatta az 1976. évi munkahelyi ifjúsági parlamenteken elhangzott javaslatok végrehajtáA Bakony Müvek várpalotai gyáregységében új típusú ke. sát és összegezte az eddigi rékpár-világítási garnitúrák gyártását kezdik meg. A több tapasztalatokat, színben és tetszetősebb formában készülő dinamók, lámpák £gAK GYAKORI, AT VOIT stb. olcsóbbak is lesznek a jelenleg kaphatónál. De vajon vásárol-e majd belőlük minden kerékpáros. aki ma még — könnyelműen és felelőtlenül — világítás nélkül közlekedik? KÖSZÖNTŐ Tegnap, csütörtökön este 18 óra 45 perckor több tűzoltókocsi vette körül a Lenin körúti Centrum Áruházat. Az áruházban azonban ném A KÖZMŰVELŐDÉS FELADATAI __ Az MSZMP Központi Bi- volt tűz, a tűzoltóság tüzgya A szegedi járás művelő- zottsága táviratban köszön- korlatot tartott dési házainak igazgatói rész- tötte Gerónimo Arnedo Átvételével tartott értekezle- varezt, az Argentin Komtet tegnap, csütörtökön dél- rnunista Párt főtitkárát 80. előtt. Mórahalmon a járási születésnapja alkalmából, hivatal művelődésügyi osztálya. Megbeszélték a jövő BIOLÓGIAI ' évi közművelődési fölada- FILMEK tokát, és megismerkedtek a A MÜZEUMBAN mórahalmi művelődési ház Ma, pénteken délután fél munkájával. 5 órától biológiai tárgyú ZENEI filmeket (Biológiai egyenVETÉLKEDÖ súly. Nyitány, Jeli arboréBELGRADBAN tum) mutatnak be egyeteNemzetközi versenyt ren- mi, főiskolai hallgatók.ködezett a belgrádi Jeunesses zép- és általános iskolai Musical szólózongora-, két- tanulók számára a Móra zongora- és zongorairoda- Ferenc Múzeum dísztermélom-elmélet kategóriákban, ben. A filmvetítésen minaz elmúlt napokban. Ez den érdeklődőt szívesen látutóbbiban indult és máso- nak. dik dijat nyert egy háromtagú magyar Jeunesses-csoport, melynek vezetője és fölkészítője Kerek Ferenc zongoraművész, n szegedi Tömörkény Gimnázium és Szemrehányás Az apa kelletlenül készülődik a vendégségbe, ahová erőnek erejével el akarja vinni a felesége: szemrehányóan mondja a két fiának: — Más családokban a gyerekek annyira agyongyötrik az anyjukat, hogy annak eszébe sem jut este társaságba menni! Heyerdahllal a Tigrisen Jurij Szenkevics moszk- végezhet majd el. Tanulvai orvost, aki a világhírű mányozni szeretné az emMúvészeti Szakközéniskola nol-vég tudóssal, Thor He- berek tevékenységét és vitaijára volt. A vetélkedő- yerdahllal részt vett a ..Ra" selkedését a szokatlan kőről fölvételt készített a papiruszhajó csendes-óceá- rülmények között. Ez az exbelgrádi televízió, melvet nj expedícióján, most az pedició lehetőséget nyújt előreláthatóan a téli hóna- újabb közös utazásra is meg- fontos pszichofiziológiai pókban sugároznák. Gyászköziemégiyek Mély fájdalommal tudatjuk, hoKv R<>KA SÁNDOR MAV liyUR. főellenőr, a szeretett férj, édesapa, após. naeryapa és testvér folyó év október lió 8-án, súlyos szenvedés után hirtelen elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. — Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A RVászoló család, 20 591 Küszünctet mondunk mindazon rokonoknak, ismerésüknek, jó harál oknak, szomszédoknak, volt munkatársaknak, a domas/ékl Szőlőfürt Szakszövetkezet vezetőségének és tagjainak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, ORDÖGH JÁNOS temetésén ' megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, 20 hívták. Hajójuk, amit ez- vizsgálatokra. Olyan kiúttál nádból készítenek, a sebb nemzetiségű szeméközeljövőben iodul az lyekből áll. ak'knek küEufrátesz és a Tigris-folyó lönböző szokásaik vannak és találkozópontjától, a Per- különböző nyelven beszélzsa-öblön át az Indiai-óce- nek. Heyerdahl expedícióán felé. ja lehetőséget nyújt egy Jurij Szenkevics elmon- nemzetközi kollektíva pszidotta, hogy az ilyen hosszú chológiai összeférhetőségétengeri út ideién az utasok nek kutatására zárt térségigen sok kellemetlenségnek ben, a külvilágtól elszigevannak kitéve. A kisebb sé- telt feltételek mellett rülések is — különösen a Jurij Szenkevicsnek ezen vágások — nehezen gyó- a téren már vannak egyéb gyúlnak a sós viz miatt. Szá- tapasztalatai is. 1967-ben egy molni kell napégésekkel, a Déli-sark vidéki állomáson, hőguta különböző fokaival a „Vosztokon" töltötte a teés magával a tengeri be- let. ott volt a „Ra" két extegséggel is. pedícióján is. A „Tigris" — A leendő hajódoktor ie- igy hívják a most tervezett lenleg egy orvosb'ológiai hajót — újabb adatokkal intézetben dolgozik. Reme- szolgálhat egycb nemzetköli, hogy az újabb expedíció zi missziók, többek között során az intézet részére is nemzetközi űrrepülések előtöbb tudományos kísérletet készítéséhez. SZANTÖVERSENY BALASTYAN Holnap, szombaton délelőtt rendezik meg Balástyán az Alkotmány Tsz-ben a szegedi járás fiatal traktorosainak .szántóversenyét. A verseny ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárul. FŐISKOLÁS SIKEREK Az agrár-felsőoktatási intézmények hallgatóinak a szegedi Élelmiszeripari Főiskolán megrendezett kétnapos orosz nyelvi tanulmányi versenye a következő eredménnyel zárult: az egyéni verseny első helyezettje Fazekas Anikó^ a szegedi főiskola hallgatója. A második Barna Péter (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), a harmadik GölJert Lóránt (Erdészeti és Fa;pari Egyetem. Sopron). A csapatversenyben szintén a szegedieké az elsőség, a soproni csapat a második, a harmadik helyet pedig a Debreceni Agrártudományi Egyetem hallgatói szerezték meg. MAGYAR ÉLELMISZERIPARI VASAR TOKIÓBAN Magyar élelmiszeripari vásár és bemutató nyílt meg csütörtökön Tokióban az egyik legnagyobb japán élelmiszer-áruházi hálózat, a nemzetközi hírű Kinokunija belvárosi központi nagyáruházában. Az egy héten át tartó vásárt. amelyet a tokiói magyar kereskedelmi misszió kezdeményezésére a japán Szumitomo-üzletház közreműködésével a Kinokunija rendezett, nagyszámú érdeklődő jelenlétében Kozma Miklós tanácsos, a Magyar Népköztársaság kereskedelmi kirendeltségének vezetője nyitotta meg. Az akcióban a magyar vállalatok — a Hungarofrukt, a Monimpex és a Terimpex — minden eddiginél nagyobb és versenyképes élelmiszer-választékot biztosítanak a japán vásárlóknak. BÖRTÖNBŐL BÖRTÖNBE Korábbi lopásért másfél év börtönre ítélte a bíróság Pataki József 31 éves mórahalmi (Arató u. 12.) lakost, aki az elmúlt napo::ban, október 2-an feltételesen szabadult büntetéséből. Még aznap újabb bűncselekményt követett el. amin rajta is vesztett. Behatolt egy garázsba, s az ott talált autó kesztyűtartójából kilopta a benne hagyott pénzt. A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárással tárgyalva az ügyét. a visszaeső tolvajt október 6án 6 hónap szigorított börtönre ítélte, s elrendelte korábbi, felfüggesztett büntetésének letöltését is. Az ítélet jogerős. Moidován Domokos filmjei Londonban Moidován Domokosnak, a MAFILM Híradó- ós Dokumentumfilm-stúdió fiatal rendezőjének több mint félszáz filmfotójából és filmobjektjéből nyílt kiállítás Londonban, az Institute of Contemporary Aris (Kortárs Művészetek Intézete) és Nagy-Britannia Kelet-európai Intézetének rendezésében. A Buckingham Palace közelében levő. nagy múltú Kortárs Művészetek Intézetében Moidován hazai és nemzetközi filmfesztiválokon díjat nyert fekete-fehér és színes filmjeit is levetítették. A szegedi moziközönség is ismeri Moidován rövidfilmjeit. Londonban is sikere volt a Szerelmi varázslásoknak, a Magyar fazekasok című filmjének, melyet a szegedi Palotás János alsóvárosi fazekasmúhelyében forgatott. A nagy sikerű londoni filmestet, s kiállítást a Nemzeti Galéria Budavári Palotájának D épületében megismételik. Moidován kiállítása a Galériában november 29-én nyílik, s december 18-ig lesz nyitva. Képünkön: Moidován Domokos az ICA bejáratánál. MŰANYAG TEHENEK A nyugat-amerikai autóútvonal Rino város (Nevada állam) és San Francisco közötti szakaszán M. Henderson professzor ötlete nyomán különböző maketteket helyeztek el. A puszta területeket többek között több száz műanyag tehénnel népesítették be. Henderson professzor szerint erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az egyhangú vidék fárasztotta a gépkocsivezetőket és ez fokozta a balesetek számát. KISMOTOROKAT LOPTAK Négy fiatalember segédmotorkerékpár-lopásokra specializálta magát. A 19 éves Balogh Zoltán (Pentelei sor 6.), a vele egyidős Gábor László (Űrhajós u. 3.) és két fiatalkorú társuk a Tarján-városrészből kettő. a Horváth Mihály utcából három, Dorozsmáról pedig egy segédmotort loptak. A lopott járművek közül négyet megtaláltak náluk az eljárás során. Ügyükben további vizsgálat folyik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVACs LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - Index: 25 033 ISSN: 0133-025 a Lámpát a kerékpárra !