Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-14 / 242. szám

Péntek, 1977. október 14. 3 Kubai szakemiierek szegedi látogatása Tegnap, csütörtökön Sze­gedre látogatott a Kubai Statisztikai Hivatal hazánk­ban tartózkodó háromtagú küldöttsége H. Matineznek, a hivatal elnökhelyettesének vezetésével. A kubai szakemberek a Központi Statisztikai Hivatal Csongrád megyei igazgatósá­gát keresték fel, ahol dr. Pásztor Jakab igazgató tájé­koztatta őket a magyar sta­tisztikai szervezet fölépíté­séről, a megyei hivatal mun­kájáról, szervezeti rendsze­réről. A két szocialista or­szág szakemberei kicserélték tapasztalataikat, s a nagy múlttal rendelkező magyar statisztikai hivatal sok hasz­nos munkamódszert — a gé­pesített adatfeldolgozás rend­szerét is — bemutatott a ku­bai vendégeknek. Bensőséges ünnepségen Jubileumi diplomák pedagó Szép hagyomány már Sze­geden a nyugdíjas pedagógu­sok évenkénti ünnepélyes kö­szöntése, a jubileumi diplo­maátadás. Az itt élő, 50, 60, 65 évvel ezelőtt diplomát szerzett pedagógusoknak min­den esztendőben bensőséges hangulatú ünnepségeken ad­ják át az arany-, a gyémánt-, illetve a vasdiplomákat Ki ü! a bakon? A XXIY. Vásárhelyi Őszi Tárlatról Ha az általános iskola fel­ső tagozatában azt a felada­tot kapnák a tanulók, hogy jellemezzék országunk fej­lődését az elmúlt évtizedek­ben, bizonyára sok dolgozat­ban egymás mellé kerülne lovas kocsi és traktor, nad­rágszíjparcella és végtelen­be vesző búzatábla, magá­nyos, rozzant tanya és épü­lő új városnegyed. S aki ezeket a jelképpárokat leír­ja, még nem biztos, hogy je­lest kap. Az osztályzat attól is függ, hogyan fogalmazza meg e panelszinabólumok mögött húzódó valós tartal­makat. Ez a gondolat a XXIV. Vásárhelyi űszi Tárlat mű­vei között fogalmazódott meg. Egy olyan tárlaton, mely minden hiányossága és bizonytalansága ellenére is az utóbbi évek legmagasabb színvonalú őszi sereglése. Örvendetes, hogy szerencsé­sen színesedik és gazdagodik a realista művészek világa, az is tény viszont, sok még a — kényelemből ?, félreér­tett hagyománytiszteletből?, a jól bevált fogásokhoz való ragaszkodásból ? — rövid pányvára fogott alkotói birtok. A 117 művész 218 alkotása hiven tükrözi a magyar realista törekvések gazdagodó világát, az előre­mutató jelzéseket, de a féke­ző hatásokat is. Szalay Ferenc nemcsak kortársfestészetünk kima­gasló tehetségű alkotója, de az ő művészi pályája példáz­za legvilágosabban a ma­gyar parasztság elmúlt két évtizedben végbement élet­forma-változását, e társadal­mi osztálynak a szocializ­musban máig megtett útját. Ezért is érzem Úton című képét kulcsalkotásnak, ré­szint valóságtöltete, részint művészi megvalósítása miatt. Ez a festmény jól példázza a művészek által felismert fel­adatok nagysagát, de példáz­za a megvalósítás buktatóit is. Az Ütőn címében is jel­képes értelemre utal. Tükrö­zi a lovas kocsi és a trak­tor között feloldódott drá­mát (az oldott festőiség már nem a szálkás-kemény doku­mentalista Szalayt mutatja). Sok alkotásán bizonyította Szalay, hogy jobban érzi magát a bakon, mint a trak­tor nyergében, némi nosztal­giával szemléli egy paraszt­szoba ablakából a szörnyként közeledő kombájnt, s szive­sebben nyit be egy tanya kapuján, mint egy új falusi lakásba. Tény, hogy a trak­tor és egy sablonház kevés­bé ihlető festői téma, mint a ló, vagy egy tanya. Jelképei, ellentétei mégis iskolásak, melyeket még festőiségének bravúrjai sem feledtetnek. Szalay ott ül a bakon, de hogy a vonatra is felszáll, az új feladatok is megmozdítják alkotói fantáziáját, azt az Integetők című temperája most bizonyítja. Ez a nagy­szerű és tartalmas kép egy más társadalmi réteg, a kis­polgárság, a változni és vál­toztatni már képtelen túlélt mikrovilág végső búcsúja. Itt talált társadalmi elvárás (te­hát művészi feladat), alkotói szándék (képpé formálni e társadalmi mozgást), művé­szi tehetség - (szellemi és technikai felkészültség), és társadalmi hatás (a kép elé kerülő nézőben megmozduló érzelem, sarjadó gondolat) egymásra. A festmények közül igazán Lóránt János Apám emléké­re című alkotása tetszett. Az a fajta valóságban gyökere­ző humanista alapállás, mely jelképivé tudja kapcsolni az egyedi élményt az általános igazsággal, ötvözni képes az expresszivitást a líra legben­sőbb hangjaival. Patay László szándéka szerint egy dokumentumkockát szeretne hozzátenni valóságunk mű­vészi térképéhez. Festményé­nek ezért adott nagyon is konkrét címet: Csepel, Er­dész u. 10/A. Csakhogy eb­ből a dokumentumszándék­ból festői túlburjánzásainak eredményeként ' eltűnt a summázó szándék, a tiszta tartalom és felülkerekedett az öncélú festőiség. Németh József most sem szerepel a maga által meghatározott színvonal alatt, de előbbre sem tudott lépni. Várjuk már, hogy keleti élményvi­lágát ötvözze-gazdagitsa ha­zai gondolatokkal, színekkel, ízekkel. Szurcsik János váz­latai most is erőtől duzzadó­ak, Vecsési Sándor szép ké­pén megint ott az az egy csepp méz, örülhetünk So­mos Miklós meleg színekkel megfestett öreg pár cimű képének, Zoltánfi István a történelmet családok sorsán, öröklött relikviákban tetten ért szürreális látomásainak, Fejér Csaba portréjának és Kárpáti Tamás gyöngyházla­zúrokkal, párás fényekkel megfestett romantikus-tűnő­dő hangulatainak. A grafika (néhány kis­plasztika társaságában a Medgyessy Teremben látha­tó) ismét igen magas szin­vonalat képvisel — ám az utóbbi kiállításokon látott anyagokhoz viszonyítva nem mutat jelentős előrelépést. (Már csak azért sem, mert több alkotással korábbi kiál­lításokon már találkozhat­tunk.) íme a nagyszerű la­pokat kiállítók nem teljes névsora: Almásy Aladár, Kovács Péter, Nagy Gábor, Püspöki István, Sulyok Gab­riella, Agotha Margit, Cso­hány Kálmán, Rékassy Csa­ba, Czinke Ferenc. Pásztor Gábor... A szobrászok mezőnyéből kiemelkedik a Tornyai-pla­kett idei nyertese, a Szege­den élő Szatmáry Gyöngyi. Évek óta figyelhetjük kiál­lításról kiállításra, hogyan hódította meg a fiatal szob­rász magának a munkások világát, hogyan talált rá az egyéni sorsok, általános ér­vényű mondanivalók és szobrászi megvalósítás egy­ségére. Az algyői olajmezőn szerzett élményei jó néhány sikeres szoborban öltöttek testet, s mostani három kis­plasztikája is munkástéma. Nagy plasztikai igényesség­gel készítette el ember és munkahely, figura és kör­nyezet kapcsolatának való­ságközeli darabjait, a Met­rószerelők, a Szőnyegszövők és a Vágóhíd című szobrait. Az emberek egymáshoz való viszonyát elemzi Vasas Ká­roly dinamikus, de sok újat nem mutató szobrai, Rátonyi József teátrális, színpadi kompozícióján és Nagy Sán­dor egy tömbből pattintott súlyos alkotásain. Érdemes az összevetésre a fiatal és nagyon tehetséges Tóth Ju­lianna Hétköznapi ünnepek című domborműve, Albert Ildikó ugyancsak samottból készített Csillagkép-sorozata és Geszler Mária kerámia* témái. Tetszettek Kutas László hangulatos alkotásai, Ligeti Erika groteszk szobra, Lapis András izgalmas, ám még továbbfejlesztésre váró kompozíciója és Kamotsay István klasszikus hagyo­mányt korszerű fogalmazás­móddal ötvöző Athene című alkotása. A sok szép érem és plakett között is kiemel­kedik Szabó Iván Mártély­sorozata. Vásárhely mindig vállalta és hirdette a hagyományok­hoz való kötődést, a termé­szethez, a földhöz, a dolgo­zó emberhez való közelséget. Persze a szocialista realiz­mus nem egyenlő az alföldi művészettel. Az is tény vi­szont, hogy a vásárhelyi köz. pontú, az itt kialakult, az ezen a tájon gyökerező mű­vészet meghatározó része az új vonásokkal, gazdagodó tartalommal bővülő szocia­lista realizmusnak, melynek legfontosabb ismérve a szo­cialista elkötelezettség, a ko­runk magyar társadalmi valóságában gyökerező, de tág horizonttal szembesített mondanivaló, s mindezeknek gazdag és változatos művészi eszközökkel történő kifejezé­se. A XXIV. Vásárhelyi öszi Tárlat alkotásai bizonyítják, hogy tehetségben, művészi eszközökben, elkötelezett szemléletben nincs hiány, ám a művészek többsége még adós a mélyebb társa­dalmi mozgások átgondolt, eredeti megfogalmazásával. Tandi Lajos Az idén a népfront klub­jában — a városi pártbizott­ság, valamint a Pedagógusok Szakszervezete városi és me­gyei bizottsága képviselőinek jelenlétében — adták át a jubileumi okleveleket tegnap délelőtt. Dr. Papos Mihály, a pedagógus-szakszervezet vá­rosi bizottságának elnöke kö­szöntötte a vendégeket; Csa­nádi Géza, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője beszélt a pedagógusok sok évtizedes munkájának társadalmi ér­tékeiről, a nevelői áldozatvál­lalás értelméről, majd átadta a diplomákat. Aranydiplomát vehetett át Török István, dr. Palasti Lesz tövé, Kamarás Imre, Hasdell Dénesné, dr. Felsővályi Jánosné, Bialos­korski Bádog. dr. Katona Miklós. A gyémántdiplomá­sok: öeu. Prók ai Istvánné, Nagy Boldizsárné, Zentai Fe­rencné, Uhtarik Ágoston, özv. Völgyesi Józsefné, Fodor Emiiné. Vasdiplumát kapott: Weihold Ferenc, Schwella Anna. Az ünnepségen a Tömör­kény gimnázium és művé­szeti szakközépiskola növen­dékei, valamint a rókusi is­kola úttörői adtak műsort Az élelmiszer-ellenőrző éa vegyvizsgáló intézetek máso­dik tudományos konferenciá­ja tegnap, csütörtökön újabb előadásokkal folytatódott Sze­geden, a Technika Házában. Az ország különböző vidékei­ről érkezett szakemberek szól­tak egyebek között a sava­nyúságok vizsgálatáról, az élelmiszerek fémmel való szennyezettségéről, a vizsgá­lati módszerek egységesítésé­ről, s arról, hogyan állapít­ják meg a csomagolóanyagok alkalmasságát. Az elhangzott előadásokat, véleményeket tegnap délután foglalták össze. Ezzel a két­napos élelmiszer-ellenőrzési tudományos konferencia vé­get ért. r Óvoda Pusztaszeren, társadalmi segítséggel Pusztaszeren új, 75 férőhe- az építőmunkában, a puszta­lyes óvodát adtak ét rendel- szeri Hétvezér Tsz-ből há­tetésének. összköltsége l mii- rom, a Felgyöi Állami Gaz­li'ó 500 ezer forint. Ebből 1 daságból egy, a kisteleki millió 100 ezer forintot a köz- Egység AFÉSZ-től ugyancsak ségi tanács adott fejlesztési egy, valamint az ATIVIZIG­alapjából, a többit a lakos- tői is egy szocialista brigád, ság és n szocialista brigádok Az avatóünnepségen ott vol­társadalmi munkája eredmé- tak a szocialista brigádok nyezte. képviselői is. Részt vett az óvoda építé- Az új létesítményt Bitó An­sében a CSOMITF.RV két fal tanácselnök adta át a tervező szocialista brigádja, kicsinyeknek. is Nemcsak nyugdíjasoknak A kertbarát kör munkájáról Sok a kertbarát kör. Sze- Harmincötén részt vettek A városrészekben és a pe» geden is alakult a Hazafias a Hazafias Népfront kertba- remkerületekben több he­Népfroni, városi bizottsága rátok Csongrád megyei Tár- lyen alakultak kertbarát kö­és a Bartók Béla Művelődési sadalmi Szövetsége által rök. Elhangzott az összejö­Központ kezdeményezésére meghirdetett „Minta-kert"- vetelen, hogy a Bartók Béta és támogatásával 1974-ben. akcióban. Kapcsolatot tarta- Művelődési Központban mű. A mozgalomban sokan vesz- nak a szegedi városi tanács ködő kertbarát kör koordi­nek részt ipari munkások, mezőgazdasági osztályával, a nálja és segítse a többi ku» értelmiségiek, alkalmazót- Szeged és Vidéke ÁFÉSZ- munkáját. Az eredményesebi* tak, nyugdíjasok. Túlnyomó- szel és a ZÖLDÉRT-tel. Ügy munka érdekében a szak, részt a kis. és a középkere- ítélték meg az összejövete- szervezet és a KISZ segítse, setűek választják a kikap- len, hogy a kapcsolatokat ja- gét kérik, hogy a fiatalok 4a csolódás ilyen módját. vítani szükséges, hiszen e a nyugdíjba vonulók is gya. Gazdasági jelentősége, téren van még ténnivaló bő- rapítsák a kertbarátok ta­hogy elsősorban a helyi el- ven. Például nem mindig borát. látást segíti. Öröm, hogy a jutott oltvány, kevés a köl- A cél ugyanis közös: hasz­kiskertek a gyümölcs- és a csönözhető kisgép, sokszor nosan tölteni a szabad időt. szőlőtermesztésnek 40 száza- elfogyott a kis csomagolású lékát. a zöldségféléknek 20— növényvédő szer. M. T. 25 százalékát adják, s min­denekelőtt a választékot gaz­dagítják. A munkaigényes, magas biológiai értékű bo­gyós gyümölcsök és a primőr zöldségek jelentós része a kertekben terem. A kertbarát mozgalom tár­sadalmi és gazdasági jelen­tőségén túlmenően az egyéni életre is befolyást gyakorol. A szabadban végzett munka hozzájárul a szervezet fel­frissítéséhez, lehetővé teszi a szabad idő hasznos eltölté­sét. A rendszeresen végzett munka szerepet játszik az urbanizációs ártalmakra visz­szavezethető betegségek meg­előzésében és jelentős kör­nyezetvédelmi szempontból is. Országosan a kertbarát mozgalomban szinte minden második ember részt vesz. A kertbarát kör alapsza­bályzat szerint működik. Taglétszáma fokozatosan nő. Jelenleg 80—100 ember talál magának itt. elfoglaltságot, a kör munkáját héttagú ve­zetőség irányítja, éves mun­katerv alapján. Évente nvolc­tiz előadást tartanak, melyek szakmai segítséget nyújta­nak, elsősorban a korszerű talaiművelésről, kezelésről, gondozásról, s bemutatják a korszerű technológiát is. Az előadásokat 10—15 perces módszertani kisfilmekkel te­szik változatosabbá. A vezetőség rendszeresen szakmai kirándulásokat szer­vez tagjainak1. Igy volt ez az elmúlt időszakban is, ami­kor a Kecskeméti Kertészeti Kutató Állomást, a Hosszú­hegy! Állami Gazdaságot keresték fel. Szétnéztek Ba­'ástyán, Debrecenben és Dánszentmiklóson is. Könyvcsata A tankönyvek körül idén bet kért a szükségesnél, a — akárcsak az előző visszaszállítás gondja is­években — csaták dúltak, mét az üzletet terhelte. A gyerekek javában élvez- Nem csoda hát, hogy itt ték a vakációt, amikor a dúltak a legélesebb szócsa­rádiós és tévés nyilatkoza- ták, a pedagógusok rnin­tok már . előre jeleztek, dent latba vetettek, hogy hogy „egyes tankönyvek iskolájuk számára megsze­várhatóan késnek", s hogy rezzék a még hiányzó „némelyikből kevesebb lesz könyveket. Sok kellemet­a kelleténél". Hivatkoztak lenség elkerülhető lett vol­a szűkös nyomdai kapaci- na, ha vállalkoznak a tásra, s egyéb „objektív használt könyvek össze­nehézségre". gyűjtésére. Minden év vé­A nyári jóslat bevált: az gén számtalan tankönyv általános Iskolákban tanév kerül a szemétbe, jóllehet kezdetén „hadiállapot" ezeket még legalább egy uralkodott. A szülők hosz- évig használni lehetne. (A szú sorokban álldogáltak a. használt könyvek össze­tankönyveket árusító peda- gyűjtésében bizonyára az gógus asztala előtt, méltat- úttöröcsaput is szívesen lankodásukat nemcsak a részt venne.) fárasztó várakozás indokol- A felpaprikázott kede ta. Bosszúságuk tetőzött, lyek lassan elcsitulnak. S amikor fnegtudták, egyik- hogy jövőre ne kezdődjék másik könyvből kevés ér- minden elölről, még ide­kezett, vagy csak később jében kell megoldásról lesz kapható. Az előző gondoskodni. Például ügy, evek tapasztalatai alapján ahogy a Tömörkény köny­jogosan tartottak attól, vesboltban javasolták, öt­hogy a késlekedő könyvek létüket megvalósítani nem még sok kellemetlenséget látszik lehetetlennek. Az okoznak. A tankönyvcsatá- általános és középiskolai ból természetesen a peda- tankönyvek túlnyomó ré­gógusok sem vonhatták ki sze mar június elején meg­magukat: több-kevesebb érkezik Szegedre. Csak egy sikerrel próbálták hidegvé- nagyméretű, üres teremre rüket megőrizni, a szülők lenne szükség, ahol átme­mind elkeseredett ostroma netileg raktározni lehetne ellenére. a köteteket. A pedagógu­A szegedi általános isko- sok még a tanév vége előtt lások tankönyveiről immár összeállíthatnák a szüksé­huszadlk esztendeje a Mű- ges könyvek listáját, hisz vett Nép Tömörkény köny- az osztályok várható lét­vesboltja gondoskodik. Az számát már ekkor ismerik, üziet dolgozói szinte kivé- A könyvesbolt dolgozói így tel nélkül nők, a tankönyv- tervszerűen, a Volán lehe­szezop beköszöntével két- tőségeit figyelembe véve, három, alkalmilag foglal- akár már az utolsó tanítá­koztatott diák segíti mun- si napokon megkezdhetnék kájukat. Idén 1 millió 600 a könyvek kiszállítását. A ezer forint értékű, körűibe- lerakodásnál bizonyára a ttil 140 mázsa könyvet rak- tanulókra is számítani le­tak ki a konténerekből, s hetne. A nyár végi tan­szortiroztak kisebb egysé- könyvszezon ideién már gekbe, az iskolák rendelé- csak a késve érkező, vagy sének megfelelően. A kivá- pótlólag rendelt könyvek logatott könyveket ezután adnának munkát, teherautóra kellett rakni, Szülök, pedagógusok, hogy az iskolákba érkezve diákok közös megelégedé­azután le lehessen őket pa- sere így jövőre talán nem kölni. Ha a tankönyvárusi- újulna kl a már hagyo­tással megbízott pedagógus mányszámba menő tan­tévesen állította össse a könyvcsata megrendelést, s jóval töb- L, Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents