Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-06 / 209. szám

2 Kedd, 1977. szeptember G: Közéleti napló BISZKU BÉLA FOGADTA IBRAHIM KABOUTAT Bis7.ku Béla, a Magyar hazánkban üdüL A szívé­Szocialista Munkáspárt Poli- lyes, baráti légkörű találko­tikai Bizottságíinak tagja, a zón tájékoztatták egymást az Központi Bizottság titkára MSZMP és az FLN tevé­hétfőn fogadta Ibrahim Ka- kenységéről, áttekintették a bouyát, az Algériai Nemzeti pártközi együttműködési Felszabadítást Front (FLN) megállapodás végrehajtásá­központi vezetőségének párt- nak feladatait, és véleményt és tömegszervez'eti felelősét, cseréltek a nemzetközi hely­aki az MSZMP vendégeként zet időszerű kérdéseiről. BUDAPESTRE ÉRKEZETT VACLAV HU LA Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Tervhiva­tal elnökének meghívására hétfőn hazánkba érkezett Václav Hula, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mi­niszterelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország közötti gazda­sági kapcsolatok fejlesztésé­nek lehetőségeiről. A Ferihe­gyi repülőtéren Huszár Ist­ván fogadta. Jelen volt Vác­lav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. CSEHSZLOVÁK IGAZSÁGÜGYI DELEGÁCIÓ HAZÁNKBAN Dr. Korom Mihály igaz­ságügy-miniszter meghívásá­ra dr. Jan Nemecnek, a Cseh Szocialista Köztársaság igazságügy-miniszterének ve­zetésével hétfőn csehszlovák igazságügyi küldöttség érke­zett Budapestre. A delegáció a jogi életet és az igazság­szolgáltatás kérdéseit tanul­mányozza, valamint tárgya­lásokat folytat a hazánk és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság közötti jogi, igazság­ügyi kapcsolatok továbbfej­lesztéséről. A küldöttséget dr. Korom Mihály fogadta. Erich Honecker a lipcsei vásáron # Lipcse (MTI) 'A vasárnap délelőtt meg­nyílt lipcsei vásárt Erich Ho­neckerrel, az NSZEP KB fő­titkárával, az NDK Államta­nácsa elnökével az élén megtekintették a Német De­mokratikus Köztársaság párt­és állami vezetői. •A vásár vegyipari pavilon­jában Erich Honecker meg­tekintette a magyar Chemo­komplex-Mineralimpex kiál­lítását. Erich Honeckert, Wllli Stcph- miniszterelnököt, Hprst Slndermannt, a népi kamara elnökét, a Politikai Bizott­ság tagjait és az NDK más vezetőit Vas János kereske­delmi tanácsos, a berlini magyar kereskedelmi kiren­deltség vezetője üdvözölte, s tájékoztatót adott a magyar részvételről a vásáron. Erich Honecker sok sikert kivánt a magyar kiállítóknak, és hangoztatta: „Ezen az úton haladjunk tovább kapcsola­tainkban." Az NSZEP KB fő­titkára kérte, tolmácsolják szívélyes, baráti üdvözletét Kádár Jánosnak. álfa i '".e­RÁDIÓTELEX CKAUSESCU SZÓFIÁBAN Négynapos hivatalos baráti látogatásra hétfőn Bulgáriá­ba érkezett Nlcolae Ceauses­cu, a Román Kommunista Párt főtitkára, államfő és Manea Manescu romány kor­mányfő. fA szófiai repülőtéren Ni­colae Ceausescut és kíséretét vendéglátójuk, Todor Zsiv­kov; a BKP első titkára, az Államtanács elnöke, valamint Sztanko Todorov miniszterel­nök, Petr Mladenov külügy­miniszter és más hivatalos szemelyek fogadták. VOYAGER—1 A floridai Cape Canaveral­ból hétfőn felbocsátottak a Vöyager—1 űrszondát, amely az „ikertestvérével", az augusztus 20-án útnak indí­tott Voyager—2-vel együtt a .Jupiter és a Szaturnusz boly­gó térségét kutatja majd. A Voyager—i 1970 márciusában érkezik a Jupiterhez és 1980 novemberében halad el a Szaturnusz mellett. HUSSZEIN PAR1ZSBAN Hétfőn délután kétnapos hivatalos látogatásra Párizs­ba érkezett Husszein jordá­niai király. Párizs orly_i re­pülőtéren az uralkodót Gis­card d'Eslaing köztársasági elnök fogadta UJABB EMBERRABLÁS ^ AZ NSZK-BAN öt ismeretlen fegyveres hétfőn késő délután Kölnben megtámadta és minden való­színűség szerint elrabolta Hans-Martin Schleyert, a nyugatnémet gyáriparosok szövetségének elnökét. Schle­yer sofőrje és a kísérő autó­ban három, rendőr életét vesztette. A munkáltatói szö­vetség elnöki tisztjét és a Damler—Benz cég igazgató tanácsának egyik vezető po­zícióját is betöltő Schleyer sorsáról a késő esti órákig semmilyen megbízható hírt nem közöltek. VOLKSSTIMME­FESZTIVAL Nagy sikerrel zárult vasár­nap Bécsben az Osztrák Kommunista Párt központi lapjának kétnapos ünnepe, a Volksstimme-fesztivál. Min­den eddiginél többen keres­ték fel a Práter nagyrétjét, ahol kedvükre válogathattak a politikai, kulturális, sport­rendezvények között. Waldheim Moszkvában • Moszkva (MTI) Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn ebédet adott dr. Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének Moszkvában tartózko­dó főtitkára tiszteletére. Az ebéden rövid beszédében a szovjet külügyminiszter töb­bek között a következőket mondta: — Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi helyzetben, az eny­hülés időszakában, az ENSZ­nek és az egyes kormányok­nak egyaránt, mindenekelőtt a leszerelés terén kell tény­leges előrehaladásra töreked­niük. Leonyid Brezsnyev szavait idézve hozzáfűzte: — Ma nincs égetőbb prob­léma, fontosabb feladat, mint az, hogy megakadályozzuk a fegyverkezési versenyt, gya­korlati lépésekre térjünk át a leszerelés terén. — Az ENSZ a Szovjetunió kezdeményezésére az elmúlt években e téren számos jó és hasznos határozatot foga­dott el, s ha e határozatok néhány előirányzata mind ez ideig nem valósult is meg, azért nem a Szovjetuniót ter­heli a feleiősség — mondot­ta, majd így folytatta: — Szeretném röviden érin­teni a hadászati fegyverze­tek korlátozásának rendkívül fontos kérdését. A hadászati fegyverek korlátozása iránt az egész világon rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg, s ez teljességgel érthe­tő is, hiszen e megoldásra érett kérdés gyors rendezé­sét követelik meg a nemzet­közi biztonság megoldásá­nak, s az enyhülés tovább­fejlődésének érdekei. Andrej Gromiko végezetül hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunióban nagyra értékelik dr. Kurt Waldheimnek az ENSZ alapokmányában rög­zített célok elérésére irányuló tevékenységét. * "••-•— Kurt Waldheim válaszbe­szédében kijelentette: nagy megtiszteltetés számára a Nagy Októberi Forradalom 60. évfordulójának esztende­jében ellátogatni a Szovjet­unióba. Az ENSZ fótitkára őszinte jókívánságait fejezte ki a jubileum alkalmából a Szovjetunió népeinek. — Nagyra értékelem az általános és teljes leszerelés elérésére irányuló szovjet kezdeményezést, amelyet a szovjet kormány memoran­duma részletesen kifejtett — folytatta Waldheim. — Bizo­nyosak lehetnek abban — mondotta befejezésül —. hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete mindent megtesz azoknak a fontos problémák­nak a megoldása érdekében, amelyektől jelentős mérték­ben függ az egész világ bé­kéje. Leningrádi jegyzetlapok I. A barátság napjai „A magyar és a szovjet Ifjúság közös történelmi öröksége az a szilárd elvi alapokon nyugvó és egyre több gyümölcsöt érlelő tör­ténelmi magyar—szovjet barátság, amely egyidős a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal." (Kádár János levelébőL) Nagy Jenő bácsi, a nyolc­vanesztendősen is fiatalos kedvű és friss szellemű in­ternacionalista, aki az októ­beri forradalom idején Lenin dolgozószobáját is vigyázta, két saját élményével hitele­sítette a fönti levélrészletet a magyar ifjúsági küldöttség elutazása előtt. Felidézte if­júkorának élményeit, a pol­gárháború emberpróbáló napjaiban szövődött különös barátságát a nálánál évtized­del idősebb, féllábú Tyimo­fejjel, aki a fiatal magyar vöröskatona szigorú atyai barátja lett, akinek harci tapasztalatait, önzetlen segít­ségét, testvéri barátságát példaként állíthatta mind­annyiunk elé. A másik él­mény frissebb. Felolvasott egy levelet, melyet egy moszkvai kislánytól kapott, aki levelezőpartnert keresett — a kisdiák és a nyolcadik ikszét is elhagyó idős forra­dalmár között állandó kap­csolat alakult ki, s e barát­ság bizonysága: Jenő bácsi vendégségbe készül kis ba­rátjához ... Nem véletlenül idéztem e kiváló ember hamuba sült pogácsaként átadott emléke­it a második szovjet—magyar barátsági fesztivál emlékfor­gácsainak rendezgetésekor. Talán hitelt és bizonyságot jelentenek mindenki számá­ra, akik átélték vagy érdek­lődéssel- követték a leningrá­di találkozó nagyszerű ese­ményeit. Druzsba — barátság — hangzott mindenfelé, amerre a formaruhás (szürke szok­nya, illetve nadrág, sötétkék teniszcsíkos zakó, piros, ill. vi­lágoskék ing) magyar lányok és fiúk megjelentek: a vonat­kerekekre fűzött állomások során, a nagygyűléseken, a gyárak üzemcsarnokaiban, a katonai kiképzőközpontok­ban, Leningrád utcáin és te­rein, a klubokban, az autó­buszokban ... Ez a szó: ba­rátság, olyan mély, igaz és személyes tartalommal telítő­dött a programok során, me­lyek életreszóló élmények valamennyiünk számára. Egy-egy felvillanó arc a so­kadalomból, egy mosoly, egy kézfogás, egy szál vörös szeg­fű, néhány jelvény, apró em­léktárgy, egy intés, egy ka­csintás, egy hevenyészett gyorsasággal fölírt cím, ki­hajolva a vonatablakból, egy elismerést kifejező mozdulat a művészi műsor alatt, egy zsebből elővarázsolt, s meg­felezett alma... A barátko­zás szivárványgazdag palet­tájának csak néhány árnya­latára futja a hely, hiszen a magyar ifjúságot képviselő 900 ifjúkommunista és KISZ-en kívüli lány és fiú a nagy, közös élmények mel­lett személyes találkozások­kal, ismeretségekkel, beszél­getésekkel gazdagodott. Az első leningrádi napon megkoszorúztuk a Mars­mezei emlékhelyet, a forra­dalom és intervenció harcai­ban elesett hősök temetőjé­ben a dicsőségüket és emlé­küket hirdető öröktüzet, majd a Nyevszkij sugárúton és a Vasziljev-szigeten át a Jubileumi Sportpalotába vo­nultunk. Az út két oldalán hatalmas tömeg köszöntött bennünket — fiatalok és idő­sek, kisgyerekek, boltjuk ajtajából integető elárusítók, éttermi szakácsok, buszveze­tők virágokkal, piros-fehér­zöld zászlócskákkal, jelvé­nyekkel, „druzsbázással". Az egyik étterem erkélyére a dal, a jókedv kicsalt egy es­küvői párt. Ott, az erkélyen a magyar küldöttség szine előtt és a leningrádiak töme­geinek biztatása közepette megismételték az „igent", és természetesen a hitvesi csó­kot is. Frigyüket harsány jó­kívánságainkkal pecsételtük meg... A négyszáz tagú politikai delegációban ott volt a Csongrád megye ifjúkommu­nistáit képviselő 20 küldött is. A megyei küldöttséget Tóth Zsuzsanna, a megyei KISZ-bizottság titkára vezet­te. Tagja volt Bálint László, a bordányi Előre Szakszövet­kezet növénytermesztője, Bartha Ilona, makói gimna­zista, Bucskó József, a pit­varost Felszabadulás Tsz géplakatosa, Jobbágy József, a tanárképző főiskola hallga­tója, Kalmár Nagy Károly orvosegyetemista, Kiss Atti­la szegedi szakmunkástanuló. Lantos Katalin vásárhelyi gimnazista, Máté György, a fábiánsebestyéni Kinizsi Tsz kőművese. Oltványi Lenke élelmiszer-ipari szakmunkás­tanuló, Papp Imre, a megyei Víz- és Csatornamű Vállalat csoportvezetője, Szentesről, Papp István, a JATE tanár­segéde, Lichler Krisztina, csongrádi középiskolás, Pig­niczky Józsefné, az ÉLIKER oktatási előadója, Richter Ju­dit az egészségügyi főiskola hallgatója. Szűcs Ibolya, a METRIPOND mechanikai műszerésze, Tóth Jolán, az Alföldi Porcelángyár porce­lánfestője, Tóth Pál, a Sze­gedi Vízművek és Fürdők géplakatos művezetője, Zsiga Sándor, akinek éppen meg­száradt a tinta érettségi bi­zonyítványán, és e jegyzetla­pok rendezgetője. A politikai delegáció mel­lett népes kulturális és sport­delegáció is részt vett a nagyszabású seregszemlén. Azt már igazán nem volna könnyű eldönteni, kik sze­reztek újabb híveket a ma­gyar kultúrának és sportnak Bergendiék-e vagy a Pécsi Balett, Gedó Gyuri vagy Né­meth Miklós, Faragó Laura vagy a Kormorán együttes. Egy bizonyos — minden programon, minden esemé­nyen zsúfolt nézőtér, lelkes és értő közönség fogadta a magyar fiatalok bemutatko­zását. Bár a zsúfolt és fárasztó programok közepette gyak­ran elmondtuk álmossághes­segetőként, hogy nem aludni jöttünk, pihenni otthon is le­het, mégis nagy örömmel készültünk a pluszrendezvé­nyünkre, a testvérmegyei de­legációval való találkozásra. Az odesszai fiatalok közül szivünkbe zártuk a rendít­hetetlen Jurát, az orosz és ukrán népdalokat tánccal kí­sérő fiatal színészt, Volo­gyát... S a többieket Rózát, a kazah táj sokcopfú, ében­fekete hajú küldöttét, Lénát, a szőke balti tinédzsert, Aljosát, a nálunk diplomá­zott közgazdászt, Vlagyimirt, az atom jégtörőket építő hajó­ácsot, a litván cukrászlányt, Sztászját, a leningrádi had­nagyot, Georgijt, Zsenyát, a kolhozistát... Mi, akik hat napig része­sei lehettünk a leningrádiak vendégszeretetének, bizo­nyíthatjuk, hogy őszinte tisz­telet, a közös célért vívott harc, a testvéri barátság le­győzi a nyelvi nehézségeket, az országhatárokat, a föld­rajzi távolságokat, a korkü­lönbségeket. Druzsba — barátság — hangzott mindenfelé! Határ­állomástól határállomásig.., Tandi Lajos Berezeli A. Károly Vándorének (Regény) 84. III, Bealkonyodott már, mire elhelyezkedtünk a pa­lermói postahajó fedélzetén. Ügy ültünk rá háti­zsákjainkra. hogy lássuk menet közben is a ten­gert, bár az est erősen közeledett, s nem sok látnivalót ígért, lg.v egyelőre inkább az utaso­kat szemléltük, akik ott nyüzsögték, lármáztak körülöttünk, s nagy körültekintéssel készültek föl a hosszú éjszakára. Volt, aki szélvédett sarkot keresett ki magának, s pokrócba csavarodva, máris aludni készült, volt, aki két-három gye­rekkel civakodott, hogy megregulázza őket, s al­kalmas helyet keressen nekik, lehetőleg távol a korláttól, mely biztos védelmet nyújt ugyan, de a gyerekek mindig kiszámíthatatlanok. A leg­többen azonban, fóleg a szabadságolt katonák, akik rövid kis köDenyeikkel ott vihorásztak és hancúroztak, éppen a korlát tövében foglaltak helyet, hogy a tenger felöl áramló szellő hűtse felhevült testüket a nagy melegben. Ezek hama­rosan >előszedték ennivalóikat" is, s a kis, fona­tos boros üvegeket, s vidáman tereferélve várták a hajó indulását. Nyilván valamennyien szicí­liaiak voltak, s bizony, néhány indulatszón kívül alig értettem meg beszédjükből valamit. A né­metek meg pláne bambán lesték őket mert ők csak annyit tanultak meg olaszul, amennyi út­közben rájuk ragadt. S ez bizony nem sok. A kikötőben kigyulladtak a lámpák, s mikor a hajó éles szirénaszóval jelezte indulását, s bevon­ták a hidat is nagy robajjal, én újból elérzéke­nyülten gondoltam a távolodó városra, melyhez máris annyi emlékem fűződött A rejtélyes Signe jutott eszembe, aki szőkeségével csak átcikázott rajtam, a lomha Rosa, aki csupa biztatás és el­lenállás, és szegény Gyurka barátom, akivel Sze­geden közösen fundáltuk ki ezt a nagy kalandot, a vándorutat, s aki mindebből csak igen kis mértékben vehette ki a részét. De a hajó gyorsan távolodott a parttól, szinte meg se zökkent ahogy elhagyta a kikötőt, s a sorrentói félsziget felé vette útját. Csak a víz loccsant meg néha, ha egy ingerült hullám ne­kiverődött a hajó oldalának. Egyébként csak a fűtőház felől hallatszott az egykedvű dohogás, zakatolás, maga a hajó csak akkor kezdett üte­mesen ringatózni, mikor túljutottunk az öblön, s kiértünk a nyílt tengerre. De akkor már valóban semmit sem láttunk, csak Nápoly hunyorgó fé­nyeit, s a fároszokat, melyek fel-felvillantak, mint a villanyrendőrök. A hold még nem jött fel, s a sötét kupolán csak a csillagok szikráztak, mint mozaikszemcsék egy bizánci katedrálisban. Az ünnepélyes nyugalmat csak az egyre erősö­dő istállószag zavarta, mert a hajó tatjában lova­kat és teheneket is szállítottak, s a könnyű szellő a sós tengeri levegőbe időnként egy kis trágya­bűzt kevert. De a megriadt állatok dobogtak, bőgtek és nyihogtak is, mert érezték, hogy szi­lárd talaj helyett valami ingatag, hig elem ring alattuk, s ez megfosztja őket biztonságuktól, s mozgásukat is szédült imbolygássá teszi. Két német társam még el-elmerengett a sötét­ségen, mely elnyelte magát a tengert is, olyan vak és sűrű volt, aztán miután elrebegték a szo­kott „herrlich"-jüket, és „prachtvoll"-jukat, ne­kitámasztották a hátukat a hajó falának, és gyor­san elaludtak. Ernst, a kecskeszakállas, félálom­ban még betakargatta Karit, mint egy gondos apa, vagy érzelmes szerető, sőt a fejealját is megigazgatta, aztán nagyokat ásítva ő is mellé simult, s már hortyogott is. így egyedül marad­tam, s a korlátra támaszkodva részint a szicíliai katonákat figyeltem, részint olvasmányaimra gon­doltam, melyek felvilágosítottak Trinakriaról, a tündérszigetről, melyet most közelről is meg fo­gok ismerni. Niccolo sok mindent összelocsogott róla, s ezek is felötlöttek bennem, de jobban bíz­tam abban a kis könyvecskében, melyet ő köl­csönzött nekem, hogy terjessze Szicília szépségét. Szavai mindig túlzóak voltak, így fenntartással kellett fogadnom őket, de amikor elmerültem a könyvecskébe, amely bőven illusztrálva, olyan világot tárt föl előttem, melyből már ízlelgettem valamit Ravellóban és Amalfiban, akkor be kel­lett látnom, hogy ez az egzaltált legényke egyál­talán nem volt elfogult, amikor Szicíliáról ára­dozott, és Goethevei együtt azt vallotta, hogy Itá­lia megértésének ez a sziget a kulcsa. Goethe nyilván a görög műveltség betörésére gondolt, s a görög szellem fokozatos térhódítására, amikor erre utalt, s ezt hajtogatta Niccolo is, azzal a különbséggel, hogy ő egyenrangú felekként állí­totta szembe a görögökkel az arabokat és a nor­mannokat is. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents