Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-04 / 208. szám

Vasárnap, 1977. szeptember WLBM Tananyag és az élet BERKECZ ÉVA RAJZA Az Anna-víz fél százada N

emrégiben egy általános iskola végzős tanulóitól megkérdezték — csak úgy, kísérletképpen —, hogy mit tudnak néhány olyan személyről — Rákosi Mátyás, Rajk László, Tildy Zoltán stb. —, akik az elmúlt három évtized egyik vagy másik szakaszában fontos szerepet játszottak a magyar közéletben. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy annak az egy iskolának a nyolcadikos tanulói a minimálisnál is kevesebbet tudnak róluk. Aligha lehetne leszűrni ebből valamilyen általános érvényű következtetést — ha nem érkezett volna hír éppen ugyanabban az időben (mondhatjuk: jelen időben) egy középiskolában történt kerdezősködésről. A válaszok nagyon hasonlóak voltak az előbbiekéhez. Hozzá kell tenni, hogy mindkét kérdezősködésnek egyetlen feltétele volt csupán, hogy a megkerdezettek válaszadás előtt ne kutathassanak könyvekben. Más vidéken történt, hogy egy falusi asszonyt hivatalos levelek özönével árasztott el egy vállalat, amely az asszony házának egyik szobáját igényelte. Aláírattak vele mindenféle papírokat, s csak később derült ki, hogy számára nagyon előnytelen szerződést kötött. Évekbe is beletelhet, amíg megtalálja a maga igazságát. Látszatra a fenti esetek között nincs is összefügges. S mégis van. Két példa együtt olyan kep körvonalait rajzolja ki, amelyben egyre világosabban látható: állampolgárok százezrei keveset tudnak arról az országról, amelyben élnek, élünk. A tudományok rohamosan fejlődnek, a technika újabb és legújabb vívmányairól nem lehet tudomást nem venni. S közben már-már kívül esik az érdeklődés határain az, ami az utolsó harminc évben velünk történt, ami a legközelebb van hozzánk. Időben is, térben is, érzelmileg is. S nem ismerjük eléggé ennek a fejlődésnek kapcsán feladatainkat és jogainkat sem. Mai nyolcadikosok, az általános Iskolát éppen elhagyó fiatalok többet tudnak az űrhajók típusairól, egy Mars- vagy Venusutazás lehetőségeiről es időtartamáról, mint harminc évvel ezelőtt talán az ilyen tudományokkal foglalkozó szakember. Atomhasadásról és kibernetikáról vitatkoznak azok — bizony, nemegyszer ugyanazok —, akiknek alig-alig van fogalmuk arról: mi történt Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Lehet vitatkozni azon, hogy az általános és középiskolai tananyag — éppen a tudomány és a technika mind gyorsabb fejlődésének velejárójaként — helyes arányban tolódott-e el a reálműveltséget adó tárgyak javára. Mindenképpen tény azonban, hogy az oktatásból — és nemcsak az oktatásból — hiányzik a szocialista magyar haza politikaijogi-történelmi valóságának megismertetése. Nem sokáig hiányzik. A Minisztertanács a közelmúltban hozott határozatot arról, hogy az államszervezet felépítésére, a legfontosabb törvényekre, az állampolgári jogokra és kötelességekre vonatkozó ismeretek szerves részei legyenek az iskolai tananyagnak. A legközelebbi években, az új tantervek bevezetése során az általános iskolákban „Történelem és állampolgári ismeretek", a középiskolákban és a szakmunkásképzőkben pedig „Történelem és társadalmi ismeretek" című új tantárgy lép a következő tanulnivalók közé. Mit is kell hát tudnia egy magyar állampolgárnak? Annyira régi, klasszikus igazság, hogy immár közhelyszámba megy: csak annak a nemzetnek van jövője, amely tisztelettel őrzi múltját, és öntudatosan éli a jelent. Régi időkről, történelmünk nagy esemenyeiről és kiemelkedő alakjairól jelentőségüknek megfelelően szól az iskola a történelem tantárgy segítségével. Nem annyira a tananyag hibája, mint inkább érthető emberi gyöngeség, hogy a legújabb idők, a szinte még csak félmúltnak nevezhető időkről kevésbé világosítjuk fel az ifjúságot. Talán éppen azért, mert akiknek beszélniük kellene róla, a maguk számára alig-alig tudják múltként elfogadni, hiszen nemcsak átélték; de résztvevői, alakitói voltak történelmünk — hibáival együtt is — legtöbb újat, korszakos fordulatot hozó szakaszának. Tudnia kell az állampolgárnak, hogy honnan indultunk, hogyan jutottunk odáig, ahol vagyunk — és hol tartunk, mit teszünk ma. Röviden talán így lehetne összefoglalni azt a tantárgyi ismeretanyagot, amit már a legközelebbi években elsajátítanak az iskolások. Nehéz. volna valamilyen „skatulyába" beszorítani ezeket a tudnivalókat: jogi tudományok ezek, meg történelmiek is. Nem paragrafusokat kell megjegyeznie a tanulónak elsősorban, hanem állampolgári jogait, s kötelességeit kell megismernie. Ismerjük meg hazánkat olyannak, amilyen ma, s ezzel együtt azt az utat, amelyen idáig jutottunk. A törvénytár — képletesen szólva — nyitva áll mindenki számára, az ország politikai szerkezete, felépítése, jogrendszere, alkotmánya nemcsak hogy nem titok, de megismerése kötelesség. Nemcsak azért, hogy majdani felmérések, iskolai vagy azon kívüli kérdezősködések jobb eredménnyel végződjenek, mint a mostaniak. Azért, mert a hazafiság összetett,, bonyolult fogalom. Hazafinak az érezheti magát, aki nemcsak szereti, hanem ismeri is azt az országot, amelyben született, ahol él és dolgozik, élvezi a jogokat, és teljesíti kötelességeit VARKONYI ENDRE I

gazsag szerint az első szegedi hévízkutat csak mintegy negyven éve hívják Anna-kútnak, de az 1938-i névadás csak kései keresztelője volt az 1927 őszén, most ötven esztendeje megszületett meleg vizű forrásunknak. Pávai Vajna Ferencnek, „hévizeink atyjának" javaslatára Hajdúszoboszlón 1924-ben kezdtek az egy évvel később meg is lelt meleg vizet kutató fúráshoz. Ennek hírére Csányi Ferenc városi mérnök fölvetette, Szegednek is hasonlóval kellene próbálkoznia, hogy a háború utáni szénhiányt a iöldhő kitermelésével pótolják. Már 1925 decemberében tervezték, hogy tavasszal megkezdik a kútfúrást. Ám nem ment ez olyan gyorsan. A földművelésügyi minisztérium 1926 áprilisában leküldte Szegedre szakértőjét, Pávai Vajna Ferencet, s miután ő helyszíni tanulmányok alapján elkészítette indítványát, mely szerint a gőzfürdő előtt fúrjanak le, a munkálatok csak 1927 márciusában kezdődhettek meg. Pávai Vajna azt javasolta, addig fúrjanak, amíg kb. 1000 méter mélységben a Magyar Alföldre jellemző geotermikus anomáliának megfelelően mintegy 40— 45 fokos vizet nem kapnak. Javasolta még, hogy ezután egy második fúráshoz is lássanak Alsóvároson, a rendező-pályaudvar környékén. A hazai földgáz- és hévízkutatás lelkes apostolának, a kiváló tudósnak szakvéleményét a fúrás tökéletesen igazolta. 1927. október 13-án 958 méteres mélységnél elfogytak a csövek, meg kellett állniuk a kútfúróknak. Buócz Károly főmérnök és Papp Ferenc fürdőigazgató Pávaihoz fordult segítségért. Pávai meglepetéssel vette tudomásul, hogy példátlan műszaki eredmény született Szegeden: ilyen mélyre kézi fúrással még nem hatoltak be. Javasolta, hogy álljanak meg a fúrással, mert a további mélyítés kockáztatná a már elért eredményt is. Műszaki okok miatt a csöveket visszahúzták a 944. méterig, szűrővel látták el, s ezzel a fúrás be is fejeződött. A tervezett másodikra soha nem került sor. Szeged második hévízkútját csak harminc év múlva. 1957-ben fúrták, az újszegedi Haladás Termelőszövetkezetben. Az Anna-forrás akkor percenként 600 liter 52 fokos hévizet adott; a benne oldott értékes ásványi sók mennyisége ezer grammonként 1270 milligramm volt. Mostanára is csupán mintegy 450 literre csökkent a hozam, 48 fokra a hőmérséklet, az ásványi sók azonban gyarapodtak: 1310 mg-ra. A vizet 1927. december 2-án bevezették a gőzfürdőbe, s ezzel ennek szénfogyasztását harmadával csökkentették. A fölösleget kifolyóval a lakosság rendelkezésére bocsátották. A szegediek hamar megkedvelték; eleinte inkább csak a környékbeliek hordták mosáshoz, fejmosáshoz, a piacosok a tejeskannák kiöblögetéséhez, de utóbb sokan rájöttek, hogy ivókúrára is alkalmas, kitűnő gyomorrendbentartó. Ezt a hamarosan sorra kerülő vegyelemzések is igazolták. Moldván Lajos már 1928-ban hangoztatta „a mélyfúrású artézi kút" vizének gyógyvíz jellegét. 1936-ban Patzauer Dezső, a Fővárosi Sörfőző szegedi képviseletének vezetője jött rá az Annavízben rejlő kincs értékére. Minthogy a sör palackozása — a három másik korábbi helyi képviselet egyesüléséből született új vállalat konkurrenciája miatt — számára gazdaságtalanná vált, kitalálta, hogy az Anna-vizet szénsavval dúsítva gyógyvízként hozza forgalomba. Evégett először a szegedi egyetem általános és szervetlen vegytani intézetétől tüzetes vegyelemzést kért. Kocsis J. Endre és Herke Ilona az 1936. december 1-én vett vízmintából megállapította, hogy a víz erősen lúgos és hidrokarbonátos. Vizsgálatukat Frank Miklós ellenőrizte, és szakvéleményében megállapította, hogy ilyen előnyös összetételű ásványvize az országnak nincs! Külföldön a kaukázusi Borshom és a franciaországi Vichy-i forrásnak van hasonló összetétele. Az Anna-víz, írta a hazai ásványvizek legkitűnőbb ismerője, fürdőkezelésre, ivókúrára, inhalálás vagy öblögetés formájában egyaránt alkalmazható gyógyvíz. Lúgos voltánál fogva hatásos a köképződések meggátlására mind az emberi testben (epe, vese), mind az iparban (kazánkő ellen). Alkalmas vérnyomáscsökkentő, használható a szervezet átöblítésére, a kóros anyagcseretermékek eltávolítására. Alkalmazható a gyomor, a bél, a vesemedence, a hólyag hurutos megbetegedéseinek megelőzésére; a garat, a gége és a légcső egészségének megóvására. A kedvező szakvélemény birtokában Patzauer Dezső ajánlatot tett Szeged városának: 25 évre bérbeveszi a forrás most elfolyó, fölösleges vizét. Ellenszolgáltatásul a forrás fölé ivócsarnokot építtet, a víz forgalomba hozására vállalatot létesít, és a bérlet lejárta után mindezt teljes fölszereléssel díjmentesen átadja a városnak. Amikor terve nyilvánosságra került, a jobboldal heves támadást indított ellene. Kifogásolták, hogy a város nem hirdet pályázatot a bérletre; aggódtak, hogy az Anna-víz tönkreteszi a szikvízgyártókat. Végül is 1937 márciusában mind a pénzügyi bizottság, mind a kisgyűlés elfogadta a bérleti szerződést. Ennek értelmében Patzauer Várnay Marianne tervei alapján Méder Dániel építésszel fölépíttette a MÁV igazgatósággal szemközt modern vonalú ivócsarnokát. Ezt városrendezési okokból 1963ban bontották le, s néhány éve a kifolyót is áthelyezték a gőzfürdő bejárata mellé. A Délmagyarország 1938, február 23-i számában találtam meg az első hirdetést: „Anna ásványvíz, a szegedi hőforrás gyógyvize szénsavval telítve mindenütt kapható!" Július 19-én a Délmagyarorszag vezércikkben méltatta Szeged új nevezetességét. Hogyan lett a hévízből Annavíz? Anekdotába illő története van ennek. A jelenleg Torontóban élő Patzauer Dezső a históriát így írta le nekem: „Az épület befejezéséhez közeledett, mikor jelentettem Pálfy polgármesternek, hogy húsvétra, legkésőbb pünkösdre megnyitom. — Milyen nevet adsz a gyógyforrásnak? — kérdezte. — Anna gyógyforrás lesz a neve. Ami erre következett, felejthetetlen marad számomra. Erősen rámnézett, felkelt, megkerülte íróasztalát, és megölelt: — Kitalálta a gondolatomat. Én is Anna főhercegnőre gondoltam. Most én voltam meglepve, Szólni akartam, de nem volt szívem elrontani az örömét. Én ugyanis a lanyomra gondoltam, mikor a nevet adtam." Patzauer Anna majdnem egyidős a róla elnevezett gyógyvízzel; 1926-ban született. Ma Torontóban híres orvostudós. A Szegedi Gyógy- és Ásványüzem Kft. engedélyt kapott a várostól, hogy a vizet a Kölcsey u. 9. sz. telephelyére a Fekete sas (ma Bajcsy-Zsilinszky) utca alatt csöveken szállítsa. A vezeték mintegy kilométer hosszan, 80 cm mélyen halad. A telep pincéjében két, üveggel bélelt betontartályba folyt a közben lehűlt víz. A lehűlés a szénsavval való telítéshez szükséges volt, minthogy a fizika torvényei szerint a víznek gázelnyelő képessége hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan csökken. A forgalomba hozott palackok címkéjét Kopasz Márta grafikus készítette. A fölírást és a városi címert Dinnyés Éva szobrászművész, Dinnyés József festőművész lánya rajzolta. A zsidótörvények életbe lépésekor a vállalkozás gazdát cserélt. A fölszabadulás után, 1950-ben a város vette kezelésébe a hőforrást. Sokáig azonban nem törődtek a palackozásával. Csak 1965ben kezdte el a Csongrád megyei tanács „Anna" gyógyvíz, üdítő ital és szikvízipari Vállalata ismét a jól ismert csatos üvegekben a félig természetes, félig mesterséges ásványvíz forgalomba hozatalát. Tavaly óta a Dél-alföldi Pincegazdaság vette át az Anna-víz szénsavval töltését és palackozását. A Madách utcai régi jéggyár átalakításával új palackozót létesített. A víz most 300 méteres vezetéken érkezik. Napi 5 köbmétert, mintegy 10 000 palackkal állítanak elő. Az új gépsoron a régi csatos üvegeket nem tudták használni, ezért ma már az üdítő italokhoz hasonló fémkupakos kis üvegben kerül a vendéglők asztalára. De vannak még sokan, velem együtt, akik fonott üvegben a fürdő előtti csapról viszik haza, s otthon lehűtve maguk töltik autószifonba szénsavval, használják melegen hajmosásra Szeged még mindig nem egészen kihasznált és nem eléggé terjesztett kincsét. PÉTER LASZLÖ Orsovai Emil Állványokon A fáradt idő lassan odaér ahol a semmi kékje kanyarog. Egy kiáltás nyomában fut a tér. Megfeszülnek vakon a csavarok. Végképp magába tér a drótkötél, üresen tátog rajta a laza dob. A hosszabbított létrán fél a szél. nyújtózkodnak a pallók: szabadok. Elszáll a csöngetés felhők kózé, villám utánoz távol haragot. Egy esőcseppbe száz ég belefér. A fény sziklái — tükördarabok. És nincs magasság, dől a kusza kép. Csak a májusfa marad ott.