Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

Szerda, 1977. szeptember 28. S Október 21.—november 20. ttszi megyei könyvhetek Az idén október 21-e és november 20-a között rende- kap a munkások és mező­zik meg a hagyományos őszi megyei könyvheteket. Az or- gazdasági dolgozók általános szágos megnyitót október 21-én Szabolcs-Szatmár megyében, szakmai ismeretének növelé­Mátészalkán tartják. Az eseménysorozat Csongrád megyei se. A megyei programban iro­programjáról tegnap, kedden délelőtt tanácskozott a Haza- dalmi estek, művészi műso­firs Népfront megyei könyvbarátbizottsága. Az őszi megyei rok, író-olvasó találkozók, könyvhetek helyi nyitóiinnepségét október 24-én tartják, könyvbemutatók ajánlják az Szentesen. újdonságokat, érdekességeket. Az 1977. évi őszi megyei akcióbizottságok bevonják a ,A k°í"áKbbinál sf!,estbb vá" könyvhetek jelentőségét fo- rendezvénysorozatba a KISZ- J"ztfk?an .^ ^.T5 es kozza, hogy rendezvényei szervezeteket, a szövetkezeti ^inaiiaK maja a szakmai es egybeesnek a Nagy Októberi ifjúsági bizottságokat és az ismeretterjesztő Rőteteket. A Szocialista Forradalom 60. úttörőcsapatokat, akik tavaly ^vetkezeti konyvterjesztes évfordulója tiszteletére ren- házról házra járva 526 ezer í™/1^ ford't ,a dezett ünnepségekkel, és forint értékű könyvet érté- na.ztap es, ^^V? gaaáasá­kapcsolódnak ahhoz az ese- kesítettek. A szocialista bri- pk termelését elősegítő, va­ménysorozathoz, melyekkel gádok tagjai az előző évben lamint a termékforgalmazas Ady Endre születésének 100. a könyvhetek ideje alatt évfordulóján a magyar és a, csaknem 1 millió forint ér­világirodalom kiemelkedő tékű könyvet vásároltak, egyéniségének tisztelgünk. technikai, műszaki feltételei­vel foglalkozó szakkönyvek kínálatára. Ugyancsak ki­emelt helyen gondoskodnak Az őszi megyei könyvhe- az ifjúság igényeinek kielé­A falu e jelentős közmű- tek kulturális programja sok- gítéséről. velődési és politikai esemény- színű és sokrétű lesz. A Az Qg7[ jnggyej könyvhe­sorozata az ehnűlt évek könyvheti rendezvények és a tekkel azonos időszakban ren­eredmenyeire támaszkodik, könyvárusitás színesebbé, dezik meg a műszaki könyv­A béke és alkotás példaképe Beszédes számok a Szovjetunióról És az acélter- ka a dolgozók keresetének több mint 3 alakulását is. A munkások a és alkalmazottak átlagbére — csak pénzben — 1940 óta Izgalmas kis kötet jelent aknáznak ki. meg a magyar könyvpiacon, melés? Alig A Szovjetunió számokban millió tonnával indultak címmel. A rövid statisztikai Nagy Októberi Szocialista adatgyűjteményt tartalmazó Forradalom győzelme idején, a következőképpen nőtt zsebkönyvben nincsenek ter- de ez év végére 152 millió 1940-ben 31, 1950-ben 64,2. jedelmes magyarózó szőve- tonnát állítanak elő, vagyis 1960-ban gek és fennkölt mondatok a több mint ötvenszeresét a 60 Nagy Októberi Szocialista évvel ezelőttinek. Forradalom óta eltelt 60 esz- Legtöbb olvasó a 60 esz­tendő gazdasági és kulturá- tendős Szovjetuniót a 200 lis fejlődéséről, „csupán" éves Egyesült Allampkkal személyenként a 211 rubelt, hűvös számok, adatok, ösz- szereti összehasonlítani. Íme, Figyelembe véve, hogy a szehasonlítások közlik ve- itt a lehetőség. A Szovjet- családokban rendszerint nem lünk tárgyilagosan a világ unió ipari termelése 1950- egy ember dolgozik, az első szocialista államának ben 30 százalékát tette ki diadalát. Ha akadnak még az USA-énak, 1976-ban sadalmi régi vágású és beállítottságú, azonban már 80 százalékát, havonta gyanakvó vagy szkeptikus Kőolajból 1970-ben még 26 80,6, 1970-ben 122, 1977-ben pedig 154,5 rubel. Idén a társadalmi juttatá­sokkal együtt az átlagbér meghaladja havonként és egy családra eső átlagbér és tár­juttatás 1976-ban 371 rubelt tett ki. Ezenkívül a lakás, iskola. emberek (sajnos, igen), ak- százalékkal kevesebbet ter- kulturális, jóléti és egészség­kor mindenekelőtt az ő fi- melt a szovjet állam, mint a gyelmükbe ajánljuk az aláb- tőkés világ vezető hatalma, biakat. Kérjük őket, próbál- de 1976-ban már 21 száza­1976 hasonló rendezvényein változatosabbá tételével igye- nopokat, fl politikai könyv. ján^'e ml yültebben ^ gon- tokkal meg is előzte. A hét az ország falvaiban, kisebb kéznek hozzájárulni a falusi napokat. valamint a szovjet * településein összesen 21,7 lakosság olvasás iránti ér- könyv ünnepi hete rendez­millió forint értékű könyv deklődésének felkeltéséhez, a vénysorozatait. Az őszi me­talált gazdára, 23 százalék- különböző társadalmi réte­gyei könyvhetek eseményei kai több. mint 1975-ben. A gek olvasási kultúrájának ki- , ... , .. könyvhetek szervezői az idén elégítéséhez, a műveltségi szervesen kapcsolódnak majd ezt az eredményt is szeret- színvonal emeléséhez. Az ed- a többi könyvterjesztési ak­nák túlszárnyalni. A megyei digieknél erősebb hangsúlyt cióhoz. Húszéves a Collegium Artium A filmklubmozgalom két évtizede Ünnepi hangverseny 1957 szeptemberének első programjai: ma már közel előadásokon szívesen vesz­napjaiban 16 oldalas füzet háromezer nézője, illetve nek részt a hallgatók. A Jó­jelent meg a Szegedi Tudo- hallgatója van egy-egy elő- zsef Attila Tudományegyete­mányegyetem kiadásában: adásnak. Félévenként 20 fii- men 1964-ben az egyetemi Collegium Artium et Poly- met mutatnak be, így az és főiskolai hallgatóknak kü­technikum Universitatis Sze- eltelt két évtizedben négy- lön Filmesztétikai Kört hoz­gediensis címmel. A művé- száz film művészi és stílus- tak létre, amelyet dr. Mol­szetek kollégiumát — ahol történeti sajátosságaival is- nár István, a Filmtudomá­minden művészeti ág helyet merkedtek meg a tagok, nyi Intézet osztályvezetője kapott: az irodalom, a folk- Utóbb a 600-as és a 624-es vezet. A filmklubmozgalom lór, a képző-, a zene- és a ipari szakmunkásképző inté- nem maradt meg Szeged fel­filmmüvészet — az egyetem zetek tanulói közül is mind sőoktatósi intézményeinek vezetése azért hozta létre, .többen vesznek részt az elő- kereteiben, ma már a város­hogy a szakmai oktatómun- adásokon. Kovács Ferenc ban 25 filmklub működik — kát kiegészítse, és a hallga- halála után dr. Matolcsy többségükben keskeny fil­tók általános műveltségét György, a Pannónia Filmstú- mekkel. Ezekben a klubok­emelje, hiányos esztétikai dió igazgatója tartotta az ban általában hetenként ismereteit pótolja. előadásokat, majd 1966 óta jönnek össze a fiatalok, hogy * Gruber László. Az egyetemi régi idők kimagasló alkotá­Szegeden a Collegium Ar- filmklub irányítását 1983-tól saival Ismerkedjenek meg, és tium keretében hozták lét- a TIT vette át, majd 1976-tól láthassák a filmművészet új re az első filmklubot is: be- a Csongrád megyei Moziüze- irányzatait is. Ilyen filmklu­mutatkozó előadását a Sza- ml Vállalat, mely azóta se- bokát találni az olajosoknál badság filmszínházban tar- regnyi filmklubot szervezett, a textilművekben, a KI­tották 1957. szeptember 25- és működtet Szegeden, vala- SZÖV-nél, a konzervgyár­én, amikor is levetítették a mint Csongrád megyében, ban, a ruhagyárban, a DÉ­Postamestert (Puskin növel- 1965-ben létrehozták a JA- LÉP-nél, a Biológiai Kutató­Iájából). A bevezető elő- TE keretében az Art-Kinót, intézetben és még több he adást: dr. Madácsy László ahol nemcsak a Filmtudo- lyen, ahol a Filmtudományi egyetemi tanár tartotta. A mányi Intézet archívumában Intézet filmeket biztosít, sőt filmklub működéséhez a fii- található filmeket mutatják az előadók képzését is segí­meket a Filmtudományi ín- be tematikus feldolgozásban, ti kiadványaival, továbbkép­tézet biztositotta, s az első hanem sok magyar filmet is zö szemináriumaival, fél év vasárnap délelőtti — ősbemutatóként, műsorain közel 300 hallgató Nemcsak a JATE-n, de az és 100 oktató jelent meg, orvosegyetemen, és a tanár- Húszéves az egyetem mü­hallgatta Kovács Ferenc képző főiskolán is működik veszeti kollégiuma, a Colle filmesztéta előadásait. a moziüzemi vállalatnak gium Artium et Polytcch­Az évek során egyre nép- filmklubja, illetve Art-Kino; nikum. Az évfordulóra a Jó­szerűbbé váltak a filmklub a késő esti órákban tartott zsef Attila Tudományegye­tem tanácsa ünnepi hang­verseny keretében emlékezik Korlátok Szeged utcáin és terein több veszélyforrást meg lehetne szüntetni, kevés munkával, csekély költséggel. Például az Úttörő téri élelmiszerbolt előtt, a nemrég tortént, megrázó gyermekbaleset színhelyén. Itt érde­mes lenne korlátot építeni a járda szélére, nehogy meg­ismétlődjék a baj. Kétségtelen, a szülőknek kell első­sorban vigyázniuk gyermekeikre, de figyelembe veen­dő, hogy felelőtlen emberek mindig lesznek, a gyerekek csintalanok maradnak, s az élelmiszerboltba ezután is járnak a háziasszonyok, végezetül lassan poroszkáló autókra sem számíthatunk. Tartani kell az autóktól a Kossuth Lajos sugár­úton, a villamosmegállóknál is. Különösen az Anna­kútinál tapasztalható összevisszaság, ha sokan szállnak le a villamosról. Márpedig majdnem mindig igy van. Ha a járművek Itt zöld jelzést kapnak, úgy nekiira­modnak. hogy könnyen elsodorhatják az embereket a keskeny Járdaszigetről. Nem a járművezetőket hibázta­tom, hiszen nekik nem csak lehet, kell is sietni, in­kább azt állítom, hogy a villamosvonal középre helye­zésekor nem gondoltak kellőkénpen a föl- és leszál­lókra. Ez a gondolat bizonyára felmerült már a terve­zőkben és az építőkben is, s azt is valószínűnek tartom, hogy találnak megoldást. De addig is. talán lehetne tenni valamit. Bár kevés a hely, ügyes technikai fo­gással be lehetne építeni a korlátot. Magukért és gyer­mekeikért aggódva, még a toldást-foldást elitélő embe­rek is megbocsátanák, hogy utólag átalakítják a jár­dát. Föltéve, ha nem tart túl sokáig. Sz. J. meg holnap, csütörtökön es­te 8-tól, a Tömörkény Ist­ván zeneművészet{ szakkö­zépiskola Lenin körúti hang­versenytermében. A kollé­gium jelentőségéről, az el­telt két évtized munkájáról Gruber László, a Collegium Artiumnak kezdettől fogva fő szervezője számol be, s a műsorban fellépnek az el­múlt Időszak rendezvényei­nek gyakori vendégművé­szei: Baranyai László és Bó­dás Péter (zongora), Tokody Ilona és Bárdi Sándor (ének), Onczay Csaba (cselló), Kiss György (hegedű). dolkodni, és elfogulatlanul évvel ezelőtti szovjet acélter. ügyi intézmények építésére az állam egy munkás- és al­kalmazottcsaládra számítva mintegy 290 rubelt fordít évente. Számításba kell ven­ítélkezni a szovjet rendszer- melés az Egyesült Allamo- ni azt is, hogy a Szovjetunió­tól, amely 1917-ben a föld- kénak 95 százaléka volt, de kereség egyhatodán meg- tavaly már 121 százaléka, szüntette a kizsákmányolást, Cementből 1970-ben is 41 majd az utóbbi hat évtized százatokkal többet termeltek, alatt a béke és alkotás pél- az elmúlt évben pedig 75 daképévé tott az emberiség százalékkal maradt le Ame­szemében. rika. Hogyan dolgozik és boldo- Ezek az alapok, ezekre gul tehát a 258 milliós szov- épül a szovjet emberek ól­jet nép? Lehetetlen itt fel- landóan növekvő életszínvo­sorakoztatni mindazokat az naja. Az 1951 óta 1034 száza­adatokat, amelyek akár csak lékos iparitermelés-növeke­érzékeltetni is tudnák, mi- dés tette lehetővé, hogy ma lyen óriási erőfeszítések ré- évente 2 millió 200 ezer la­vén jutott el a mai történei- fcós épül föl, s az egy sze- millió vólT az "összes tanulók mi magaslatra. Csak a leg- mélyre számított hasznos la- száma, ma pedig 93,1 millió, jellemzőbb szamok ismerte- kóterület a forradalom előt­• ésére szorítkozhatunk tehát, ti helyzethez viszonyítva Tény, hogy a Szovjetunió az megkétszereződött. Ma a ipari termelésben, a villamos Szovjetunióban évente energia előállításában jelen- többi között 1 millió ban nincs munkanélküliség és létbizonytalanság. A lak­bér legalacsonyabb a vilá­gon, 1928 óta változatlan, s a családok jövedelmének mindössze 3 százalékát igényli. Ingyenes az oktatás felső fokon is, díjtalan az orvosi ellátás és egy sor más kedvezményt az állam fedez. S végül nézzük a művelő­dési színvonal növekedését, néhány adat tükrében. A cári Oroszországban 10,6 Egyetemet és főiskolát 60 évvel ezelőtt 130 ezren vé­geztek egy évben, tavaly 5 a millióan. A mozik száma 274 1500-ról 154 ezerre emelke­leg a második helyet foglal- ezer személyautót, 6 millió dett a szovjet hatalom ide­ja el a világon. De már el- 105 ezer háztartási hűtőszek­hagyta az Egyesült Allamo- rényt, 7 millió 99 ezer tévé­kat, vagyis világelső a szén-, készüléket, 3 millió 850 ezer a kőolaj-, a nyersvas-, _ az fényképezőgépet, 750 millió gyógyított a hatalmas or­acel-, a cement- es a mutra- pár bőrlábbelit gyártanak. S szágban, ma viszont 882 ezer, gyatermelesben. És ha azt a lakosság élelmiszerből is nézzük, milyen mélyről in- mind többet vásárolhat. Ha dúltak, igazán bámulatos a csupán az 1976. évi termelést az Órvosok~ száma fejlődés. Hatvan évvel ez- és az idei tervet nézzük, ak­előtt csak 2,2 milliárd kilo- kor ;s nyilvánvaló, hogy wattóra villamos energiát gyorsabban növekszik a fo­termeltek a Szovjetunióban, gyasztás: tavaly még 9,2 tavaly már 1111 milliárdot, millió tonna kristálycukrot tások, a tudományos és mű­tdf" Ped'8 eléFjk az 1160 termeltek, ez év végére pe- szakl fejlődés, a hírközlés milliárd kilowattórát. Kő- dig 13 8 miiijó tonnát; a .. . ' , ' . olajból mindössze 8,8 millió hústermelés mennyisége stb" imP°záns adatal mlnd" tonnát bányásztak 1917-ben, 1976-ban 8 millió 265 ezer mind azt bizonyítják, hogy a s ma közelednek a szédüle- tonna volt, ebben az évben 9 60 éves békeszerető Szovjet­tes mennyiségű 550 millió millió 800 ezer tonna a terv­tonnához. A cári Oroszország előírás; vajból a múlt esz­Lukása Idején a szénkiter- tendei 1 millió 263 ezer ton- ről évre vonzóbb példát mu­melés alig haladta meg a 31 na helyett 1 millió 340 ezer tatnak a még fel nem sza­millió tonnát, 1977-ben azon- tonnát termelnek, ban 733 millió tonna szenet Jól szemlélteti a statiszti­jén. Amikor a szocialista forradalom győzött, csak 28 ezer orvos kutatott vagy más szóval a 10 ezer lakos­ra jutó 1,8-ról 33,4-re nőtt Folytathatnánk a beszédes összehasonlítást oldalakon át. A beruházások, a szolgálta­unió és vele együtt a test­véri szocialista országok ét>­badult népek számára. F. N. L Új témáikat Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló ebben az esztendőben mintegy másfél millió vendéget fogadott, akik közül egymillió 300 ez­ren a városi fürdőt keres­ték fel. Az idén minden ed­diginél nagyobb volt az al­földi fürdőváros forgalma; a növekedés a közelmúlt esz­tendők átlagához képest meghaladta a 8 százalékot. A közeli hetekben új ter­málkutat kötrek be a gyógy­fürdő vízellátásának biztosí­tására, s további két kutat terveznek'. Szabó László, a városból elszármazott — Párizsban élő — szobrász­művész a gyógyfürdőnek ajándékozta „Napisten" ci­mű alkotását, amelyet még októberben felállítanak a strand területén. (MTI) A Hortobágy lUlegallapoiSiES Az Elektroimpex Külkeres- vai olimpiára. A BEAG az kedelmi Vállalat és az olimpiai rádió- és televízió­Elektroakusztikai Gyár meg- közvetítésekhez hangstú­állapodást kötött szovjet diókat, valamint több kép­külkereskedelmi partnerei- ernyővel, mikrofonokkal, vei: mintegy egymilliárd diszpécser- és stúdióasztal­forint értékű stúdióberende- lal felszerelt kommentátor­zéseket szállítanak a moszk- rendszert exportál. Üj sorozat indult tegnap a Az első etnoszo biológiai József Attila Tudományegye- dokumentum-játékfilmünk tem klubjában Magyar Nép- tehát Georg Hölleringnek kö­rajzi Filmtéka címmel. Már szönhető, akinek „tettéről" az első gst meglepetést tar- már a korabeli sajtó is nagy togatott: Moldován Domokos, elismeréssel írt. Jelentőségét a néprajzi filmtéka sorozat hűen mutatja, hogy korának vezető-szerkesztője Szegeden legtekintélyesebb folyóirata, eddig nem látott filmet mu- a Nyugat, „előzetest" közölt tátott be: a magyar filmtör- Höllering—Móricz művéről: ténet szinte egvedülálló film- „... a pusztaságra jött el remekét, az 1936-ban forga- egy ember, aki vérében és tott Hortobágyot. Kevesen tradícióiban idegen lenne tudják, hogy a filmet Georg hozzánk; olyan csendesen Höllering (ma London leg- dolgozott, hogy csak írók, nagyobb mozijának, az Ox- művészek, zenekutatók ne­ford Street-i Academy Cine- szeltek fel rá... Helyettünk mának Igazgatója) rendezte jött el, hogy elvégezze azt a és fényképezte. Több ezer munkát, melyet a falukuta­méternyi anyagot vett fel, tás szép szavával élve talán ame'vet annak idején Móricz a kép, a szó és dal szárnyán Zsigmond is megnézett, s el- egybehajló pusztakutatásnak vállalta a forgatókönyvet. A nevezhetnénk... s nekünk nyers filmanyag láttán írta nagyon hálásaknak kell len­Móricz felejthetetlen növel- nünk ..." Iáját, a Komor ló címűt, A Fejezetek a magyar nép. aminek alapján végül is el- rajzi filmezés történetéből készülhetett Höllering nagy- című sorozat következő vetí­szerű filmje — Lajtha László tésére októberben kerül sor zenéjével. a JATE-klubban.

Next

/
Thumbnails
Contents