Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-25 / 226. szám

12 Vasárnap, 1977. szeptember 25. MAGAZIN V' j DMJM Világszám Az Igazat megvallva mosolyogtunk, amikor az öreg — összemelegedve velünk jó esti beszélgetéseken — kimondta: „Világszám voltam, gyerekek." De túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy hangosan is kétkedni merjünk. Laci bácsi azonban megérezte, hogy nem hiszünk neki, s annyiban hagyta a dolgot. Mi még egyszerkétszer cinkosán összenevettünk, ha feltűnt körünkben a „Világszám". aztán nem törődtünk vele. Abban persze senki sem kételkedett, hogy az öregnek volt valami köze a cirkuszhoz (cirkuszművészethez), de hát messziről jött ember... A népművelési berkek abban az Időben különben ls csak úgy hemzsegtek a levitézlett színészektől, bűvészektől, s mindenféle csepűrágóktól. Többségük régi plakátokat, fényképeket mutogatott, s mindenkinek volt magyarázata arra. hogy miért tört derékba a karrierje. A történtek — rendszerint az ital hatására — kifényesedtek. De "wft, aki neui Ivott; a féldeclknél sokkal olcsóbb öngerjesztéssel „adta elő magát". így ismerhettem meg Karády Katalin egykori vőlegényét — akihez a művésznő még most, Sao Pauló-1 masamód korában ls olthatatlan szerelemmel ragaszkodott —, így kötöttem barátságot egy hetven körüli („A koromról nem beszélünk, kedvesem, különben ls már Beregszászban meghamisította egy kedves fiú a keresztlevelem ...") primadonnával, aki már a húszas években a Sztanyiszlavszkij-szisztéma szerint játszotta Glavári Hannát. S közel kerültem még másokhoz is, mert mindig jó közönség voltam, aki hisz a mesékben. így hát nem véletlen, hogy Laci bácsi nekem mutatta meg — évekkel elsó találkozásunk után — azt az amatőr filmet, amelynek fölvétele új szakaszt nyitott életében. A filmen — a rosszul besötétített délutáni szobában, a búgózümmögő kis vetítőgép mellett — egy szabályos trapézszámot láthattam, ugrásokkal, fogásokkal, szaltókkal. A fölvétel pár héttel azelőtt készült. Ahogy lepergett a tekercs, az öregúr kivezetett háza kertjébe, s megmutatta a helyszint. Erős állványrendszer volt; ez tartotta a trapézt, amelyen ugyanúgy lehetett dolgozni három artistának, ahogyan a cirkusz kupolájában. Ezt az állványzatot egy évtizedig építgette a vott cirkuszi ember. Először csak nagy titkon, s csak önmagában. Közben figyelte a fiait, hogyan nőnek, erősödnek. Az öreg külsejében ls igyekezett megőrizni az artistát. Ettől egész megjelenése kicsit excentrikussá vált: éppen ezt akarta. Nem volt civil. A két fiú azonban — bár kisgyerekként talán még utazott a cirkusszal a nagyobbik — már nem őrizte a manézshagyományokat. Legalább is látszólag. Még egyszer megnézem a filmet — akkor már fifcyelve a mutatványi finomságalt is, meg hallgatva a szakmai magyarázatot —, s csak bámultam. — Ja, öregem — mondta Laci bácsi, minden pátosz nélkül, de nagyon komolyan —, a vér nem válik vízzé! — Majd megkérdezte: — Mit gondolsz, lesz belőlünk valami? — Hogyhogy lesz-e? A szám kész, máris műsorképes — lelkesedtem. Jóakaratúan mosolygott, mint ahogy a naiv embereken szokás, s megmagyarázta: „Nézd, lehet, hogy már mutat valamit a dolog, de ezzel a névvel nem lehet ... A két világháború között én világszám voltam. Nemcsak Európában, Amerikában is. Ha hiszed, ha nem — de most már el kell hinned! —, egy milliomosnő meg akart vásárolni. S mikor azt mondtam, hogy nem hagyom a cirkuszt, az egész manézst hajlandó volt kifizetni." — Aztán meggondolta — próbáltam ugratni az öreget, ö azonban nem ment bele a játékba. — Nem ismered a cirkuszt — csak ennyit mondott. Aztán másról beszélgettünk. Idő kellett, míg viszszavezettem. — A trapé, tudod — mondta akkor (így, a szóvégi hangzó nélkül) —, szerelem. De több is annál. Mert a trapénak nem lehet hazudni. Húsz dekányit sem. egy másodpercet sem. Mert akkor otthagy, s zuhansz a semmibe. (Az én derekamon sohasem volt longe.) De mindig hű voltam hozzá, így aztán megvárt akkor is, mikor bekötötték a szemem, s három szaltó után repültem rá. Végre megértettem, miben állt a világszám. Mikor látta, hogy Igazán hiszek, megmutatta az Amerikában készült színes fotókat. — Nagy ember vagy. öreg — próbáltam engesztelni régi kétkedéseimért, s kicsit meg ls hatódtam. ö nem. Telve volt tervekkel, energiával. Egy idő után — ezt már csak újságokból tudom — a szám valóban műsorképes lett. Ügy hírlett, a kisebbik fiú túl tesz még az apán, az egykori Repülő Ördögön is. Természetesen, Laci bácsi volt a „fogó", a gyerekek repültek. Az öreg vékony, szinte cingár ember volt. Lötyögő öltönyében kicsit komikus. Azok közé tartozott, akik levetkőzve mutatkoznak meg igazán. Az izmai azonban így sem voltak túlságosan dagadóak, inkább kőtélszerűek, s erősek. Tökéletesen uralkodott a testén. Mikor a készülő számot láttam, azért megkérdeztem: „Meddig fogod bírni?" (Az ötvenhez nagyon közel járt már.) Hallgatott. Másként próbálkoztam: „Nem félted a fiúkat?" (Azt meg sem mertem pendíteni, hogy ő maga fél-e vagy sem.) Egy ideig ismét hallgatott, aztán azt mondta: „Ezek olyan civil kérdések..." A szám már sikerrel futott itthon, s kilátásban volt egy külföldi szerződés is. amikor az óreg lezuhant A rokkantsági nyugdíjához valami nyilatkozatot nekem is alá kellett írnom, hogy a szerencsétlenül járt artista ettől eddig népművelőként dolgozott Sem akkor, sem később nem találkoztunk. Azt sem tudom, él-e még. Valaki dühösen mesélte, hogy minden a legnagyobb rendben ment a számmal, de az öreg valami űjat akart. A próbákon, úgy látszott sikerül, s akkor... De hát minek akar valaki ötvenen felül újítani?" — kérdezte a beavatott — Ez olyan dvü kérdés — válaszoltam szinte durván, s otthagytam. Aztán fogadkoztam, hogy majd írok egy jegyzetet arról, milyen tiszteletre méltó az az ember, aki nem elégszik meg a lecke felmondásával, aki nemcsak eljátssza, hogy bátor, aki nem kapaszkodik biztosítókötelekbe, de akinek mindig számíthatunk felénk nyújtott kezére. Nem írtam meg, mert túl retorikusnak találtam. GYARMATI BÉLA UKRÁN GOBELIN A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM TISZTELETÉRE Szalmakalap Izgatottan lépett ki a vezér szobájából. Arca vörös volt, szeme csillogott, mintha lázban égne. A kezében szorongatott barna dosszié szinte táncolt. Zsebéből előkotorászott egy cigarettát és megpróbált rágyújtani. A gyufaszálak elroppantak. — Parancsolj, Józsa elvtárs! A gyújtó lángja arcához közeledett. Kelemen, a beszerzési osztály vezetője mosolygott rá aggódóan. — Köszönöm — mondta Józsa, és cigarettája végét a lángnyelv fölé tartotta. Mélyet szippantott Érezte, hogy a füst tüdejébe hatol. — Történt valami? — kérdezte Kelemen, miközben a vezér ajtaja felé intett. — Igen, igen. Képzelje, Kelemen elvtárs, elfogadták a strandszalmakalap-gyártás fejlesztésére készített tervemet.,. — Gratulálok. — ... és kineveztek gyártásvezetőnek. — Ez igen — mondta Kelemen őszinte hangon. — Végre nálunk is megfelelő ember kerül a fontosabb helyre. A megfelelő helyre. Ha jól emlékszem, két esztendeje harcol azért, hogy elfogadják a tervét. — Kettő és fél — nevetett megkönnyebbülten Józsa. — De sebaj. Az a fontos, hogy most már munkához láthatok. Remek terveim vannak. Ezt a vezér is elismerte. Évente hatmillió strandszalmakalapot akarok eladni. A szalmából több lesz a bevételem, mint a téesznek a gabonából. És valutában. Most már biztos. Kelemen karonragadta a lelkendező Józsat, besodorta az irodájába. — Hatmillió? Reális ez? Engem. mint a beszerzési osztály vezetőjét, ez nagyon érdekel. Közös tervet kell kidolgoznunk a szalmavásárlásról. Kávét? Igen. Kávét. Kinyitotta az ajtót. — Juci, két kávét. Erősét. És két kólát. Traubi is jó. Siessen. Amikor leült Józsával szemben, összedörzsölte a tenyerét. — Lesz egy kis mozgás. Mert a strandszalmakalaphoz nem bálázott szalmát veszek, amit a kombájn -összetört. Na, mit szól hozzá Józsa kartárs? Az ajtó kinyílt. Juci hozta a kávét, a kólát. Kelemen felállt, íróasztalához lépett. — És előbb egy konyakot. Itt tartom a fiókban, mert megiszszák. Egy óra hosszat fellegekben jártak: gyors intézkedésekről, anyagbeszerzésről, reklámról esett csak szó. — Két esztendő alatt a Balaton után meghódítjuk az európai tengerpartokat is. Csikóskalap, betyárkalap — szalmából. A nyaralóknak kell a romantika! Adunk ml, persze jó pénzért. — Csak meg ne irigyeljék tőlünk a sikert — aggodalmaskodott Kelemen. Józsa nevetett. — Ezt a tervet már nem vehetik el tőlem. Józsa átszervezte az osztályát. Kora reggeltől késő estig dolgozott Ott volt az első szállítmány becsomagolásánál, útnak indításánál. Aztán telefonon kísérte tovább a strandszalmakalapok sorsát. Amikor az egymilliomodik szalmakalapot útnak indították, kis házi ünnepséget rendeztek. Józsa boldog volt Fizetésemelést is kapott A nyugtalanság tüskéjét akkor érezte először, amikor a vezér behívatta, és bemutatta neki Ádám Lajost, a langaléta harmincéves fiatalembert, aki sárga pulóverében olyan volt, mint egy hatalmas, zöld szemüveges kanári madár. — Józsa elvtárs, csak az elismerés hangján szólhatok ragyogó tervedről, a terv nagyszerű megvalósításáról. Nem titkolom el, hogy mérlegünket helyrebillentetted, sőt jelentős mennyiségű kemény valutát is szereztél vállalatunknak. Most kaptam az értesítést, hogy már nincs akadálya az új gépek megvásárlásának. — Nagyon örülök — mondta Józsa. — Mi is, mi is. Az igazgató a langalétára nézett, aki addig közömbös arccal, zöld szemüvege mögé rejtőzködő tekintettel figyelte a beszélgetést. — Szóval — koppantott az asztallapon az igazgató — úgy gondoltuk, hogy a munka érdekében a helyettesévé nevezzük ki Adám elvtársat. Fiatal ember, majd beletanul a szakmába... — Helyettessé? — Igen, Igen, hogy megkönynyítsük a munkáját. Ez közös érdekünk ... — De hiszen van... — Tudom , ideiglenesen megbíztuk Varga ..., hogy is hívják? — Vedres Ferenc. — Persze, Vedres. Jó .szakember, tudjuk, főosztályvezető lesz... Ugye így rendben? Józsa töprengett. Mit tehet itt? Ádámot már kinevezte a vezér. El kell fogadni. De ki ez az Ádám? Hogy lehet rögtön helyettes? A vezér megszorongatta Józsa kezét, és elbocsátotta Ádámmal együtt. — Majd szerzünk egy asztalt — fordult Józsa Adám Lajoshoz —, addig... — Nem sürgős — vágott a szavába Ádám —, majd bejövök a hét végén. — A hét végén? Itt minden reggel — Ugyan. Különben sem tudnék most itt semmit sem csinálni. Csak zavarnám a munkát. Remélem. jól megleszünk. Minden jót. — Ki vott ez? — kérdezte Vedres nyugtalanul, amikor Ádám magabiztosan átvonult az irodán. — A helyettesem. — És én? — Főosztályvezető lettél. Magasabb fizetéssel. Mit akarsz még? A Józsa szívébe fészkelődött nyugtalanság egyre nagyobb teret hódított. Ádámot hetekig nem látta. Csak a fizetési napon jelent meg, aztán még néhányszor beugrott öt percre. Józsa nem tudta, mihez kezdjen vele. Feljegyzést készített a vezérnek Ádám munkaköréről, s leste, várta az alkalmas pillanatot, amikor átadhatja a vezérnek, és megbeszélheti vele a részleteket ls. Feladatot kell adni Ádámnak, mert már így is suttognak, hogy semmiért kapja a magas fizetést. Csöngött a telefon az asztalán. A vezér hívatta. Józsa izgatottan kapta fel a feljegyzést, és már rohant is. — Üljön le, Józsa elvtárs. Hallom, terveink nagyszerűen beváltak. Exportunk állandóan nő. A bevétel ls. Nos. természetesen, így a dolgozók jövedelme is. Józsa boldogan feszengett: hiszen ez dicséret, még akkor is, ha a nevét nem emiitette a vezér. Kisimította a jelentést. Fnnél jobb alkalmat nem is találhat, hogy átadja. A vezér egy pillanatnyi hallgatás után Józsára tekintett — Van itt egy kis probléma, Józsa elvtárs. — Igen? — kapta fel a fejét Józsa. — Nos, megoldjuk. Arról van szó. hogy Ádám elvtárs el akar menni, mert ön mellett nem tud kibontakozni. — Hiszen be se jár.. 1 — Nem engedhetjük el, fiatal ember. Ugye, érti? — Iiigen. — Szóval — folytatta a vezér —, úgy gondoltuk, hogy Ádám elvtársat kinevezzük az ön helyére, gyártásvezetőnek, ön pedig, magasabb fizetéssel, egy nagyon fontos beosztásba kerül. Sőt, mondhatom, hogy most ez a legfontosabb. A hulladékszalma reklám- és értékesítési osztály vezetése. Lesz két helyettese: a Molnár, meg a Gergely. Kitűnő szakemberek. Az ön feladata csak ai lesz. ismétlem, hogy beszámoltassa őket. Magas fizetés. Munka alig. Több lesz a nyugdija. Fel a fejjel. Jó munkát. Minden jót. Józsa felállt. Ki tántorgott a vezér szobájából. Hajnalban vergődött haza, részegen. Hóna alatt egy szalmacsomót szorongatott. Felesége nem tudta elszedni tőle. A nulladékszalma-csomóval dőlt agvnak, elaludt, de szüntelenül motyogta! megzabálom, megzabálom. Egy hónap múlva, egészségi állapotára tekintettel, nvugdíjaztak. BÁBA MIHÁLY