Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-25 / 226. szám

12 Vasárnap, 1977. szeptember 25. MAGAZIN V' j DMJM Világszám Az Igazat megvallva mosolyog­tunk, amikor az öreg — összeme­legedve velünk jó esti beszélge­téseken — kimondta: „Világszám voltam, gyerekek." De túl fiata­lok voltunk ahhoz, hogy hango­san is kétkedni merjünk. Laci bácsi azonban megérezte, hogy nem hiszünk neki, s annyiban hagyta a dolgot. Mi még egyszer­kétszer cinkosán összenevettünk, ha feltűnt körünkben a „Világ­szám". aztán nem törődtünk vele. Abban persze senki sem kétel­kedett, hogy az öregnek volt va­lami köze a cirkuszhoz (cirkusz­művészethez), de hát messziről jött ember... A népművelési berkek abban az Időben külön­ben ls csak úgy hemzsegtek a levitézlett színészektől, bűvészek­től, s mindenféle csepűrágóktól. Többségük régi plakátokat, fény­képeket mutogatott, s mindenki­nek volt magyarázata arra. hogy miért tört derékba a karrierje. A történtek — rendszerint az ital hatására — kifényesedtek. De "wft, aki neui Ivott; a féldeclk­nél sokkal olcsóbb öngerjesztés­sel „adta elő magát". így ismer­hettem meg Karády Katalin egy­kori vőlegényét — akihez a mű­vésznő még most, Sao Pauló-1 masamód korában ls olthatatlan szerelemmel ragaszkodott —, így kötöttem barátságot egy hetven körüli („A koromról nem beszé­lünk, kedvesem, különben ls már Beregszászban meghamisította egy kedves fiú a keresztleve­lem ...") primadonnával, aki már a húszas években a Szta­nyiszlavszkij-szisztéma szerint játszotta Glavári Hannát. S közel kerültem még másokhoz is, mert mindig jó közönség voltam, aki hisz a mesékben. így hát nem véletlen, hogy La­ci bácsi nekem mutatta meg — évekkel elsó találkozásunk után — azt az amatőr filmet, amely­nek fölvétele új szakaszt nyitott életében. A filmen — a rosszul besötétí­tett délutáni szobában, a búgó­zümmögő kis vetítőgép mellett — egy szabályos trapézszámot lát­hattam, ugrásokkal, fogásokkal, szaltókkal. A fölvétel pár héttel azelőtt készült. Ahogy lepergett a te­kercs, az öregúr kivezetett háza kertjébe, s megmutatta a hely­szint. Erős állványrendszer volt; ez tartotta a trapézt, amelyen ugyanúgy lehetett dolgozni három artistának, ahogyan a cirkusz ku­polájában. Ezt az állványzatot egy évtizedig építgette a vott cir­kuszi ember. Először csak nagy titkon, s csak önmagában. Közben figyelte a fiait, hogyan nőnek, erősödnek. Az öreg külsejében ls igyeke­zett megőrizni az artistát. Ettől egész megjelenése kicsit excentri­kussá vált: éppen ezt akarta. Nem volt civil. A két fiú azonban — bár kisgyerekként talán még utazott a cirkusszal a nagyobbik — már nem őrizte a manézsha­gyományokat. Legalább is látszó­lag. Még egyszer megnézem a fil­met — akkor már fifcyelve a mu­tatványi finomságalt is, meg hall­gatva a szakmai magyarázatot —, s csak bámultam. — Ja, öregem — mondta Laci bácsi, minden pátosz nélkül, de nagyon komolyan —, a vér nem válik vízzé! — Majd megkérdez­te: — Mit gondolsz, lesz belő­lünk valami? — Hogyhogy lesz-e? A szám kész, máris műsorképes — lelke­sedtem. Jóakaratúan mosolygott, mint ahogy a naiv embereken szokás, s megmagyarázta: „Nézd, lehet, hogy már mutat valamit a dolog, de ezzel a névvel nem le­het ... A két világháború között én világszám voltam. Nemcsak Európában, Amerikában is. Ha hiszed, ha nem — de most már el kell hinned! —, egy milliomos­nő meg akart vásárolni. S mikor azt mondtam, hogy nem hagyom a cirkuszt, az egész manézst haj­landó volt kifizetni." — Aztán meggondolta — pró­báltam ugratni az öreget, ö azon­ban nem ment bele a játékba. — Nem ismered a cirkuszt — csak ennyit mondott. Aztán másról be­szélgettünk. Idő kellett, míg visz­szavezettem. — A trapé, tudod — mondta akkor (így, a szóvégi hangzó nél­kül) —, szerelem. De több is an­nál. Mert a trapénak nem lehet hazudni. Húsz dekányit sem. egy másodpercet sem. Mert akkor ott­hagy, s zuhansz a semmibe. (Az én derekamon sohasem volt lon­ge.) De mindig hű voltam hozzá, így aztán megvárt akkor is, mi­kor bekötötték a szemem, s három szaltó után repültem rá. Végre megértettem, miben állt a világszám. Mikor látta, hogy Igazán hiszek, megmutatta az Amerikában készült színes fotó­kat. — Nagy ember vagy. öreg — próbáltam engesztelni régi két­kedéseimért, s kicsit meg ls ha­tódtam. ö nem. Telve volt ter­vekkel, energiával. Egy idő után — ezt már csak újságokból tudom — a szám va­lóban műsorképes lett. Ügy hír­lett, a kisebbik fiú túl tesz még az apán, az egykori Repülő Ördö­gön is. Természetesen, Laci bácsi volt a „fogó", a gyerekek repül­tek. Az öreg vékony, szinte cingár ember volt. Lötyögő öltönyében kicsit komikus. Azok közé tarto­zott, akik levetkőzve mutatkoz­nak meg igazán. Az izmai azon­ban így sem voltak túlságosan dagadóak, inkább kőtélszerűek, s erősek. Tökéletesen uralkodott a testén. Mikor a készülő számot láttam, azért megkérdeztem: „Meddig fogod bírni?" (Az ötvenhez na­gyon közel járt már.) Hallgatott. Másként próbálkoztam: „Nem fél­ted a fiúkat?" (Azt meg sem mer­tem pendíteni, hogy ő maga fél-e vagy sem.) Egy ideig ismét hall­gatott, aztán azt mondta: „Ezek olyan civil kérdések..." A szám már sikerrel futott itt­hon, s kilátásban volt egy külföl­di szerződés is. amikor az óreg lezuhant A rokkantsági nyugdíjához va­lami nyilatkozatot nekem is alá kellett írnom, hogy a szerencsét­lenül járt artista ettől eddig nép­művelőként dolgozott Sem akkor, sem később nem találkoztunk. Azt sem tudom, él-e még. Valaki dühösen mesélte, hogy minden a legnagyobb rend­ben ment a számmal, de az öreg valami űjat akart. A próbákon, úgy látszott sikerül, s akkor... De hát minek akar valaki ötve­nen felül újítani?" — kérdezte a beavatott — Ez olyan dvü kérdés — vá­laszoltam szinte durván, s ott­hagytam. Aztán fogadkoztam, hogy majd írok egy jegyzetet ar­ról, milyen tiszteletre méltó az az ember, aki nem elégszik meg a lecke felmondásával, aki nemcsak eljátssza, hogy bátor, aki nem ka­paszkodik biztosítókötelekbe, de akinek mindig számíthatunk fe­lénk nyújtott kezére. Nem írtam meg, mert túl retorikusnak talál­tam. GYARMATI BÉLA UKRÁN GOBELIN A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM TISZTELETÉRE Szalmakalap Izgatottan lépett ki a vezér szobájából. Arca vörös volt, sze­me csillogott, mintha lázban ég­ne. A kezében szorongatott bar­na dosszié szinte táncolt. Zsebé­ből előkotorászott egy cigarettát és megpróbált rágyújtani. A gyu­faszálak elroppantak. — Parancsolj, Józsa elvtárs! A gyújtó lángja arcához köze­ledett. Kelemen, a beszerzési osztály vezetője mosolygott rá aggódóan. — Köszönöm — mondta Józsa, és cigarettája végét a lángnyelv fölé tartotta. Mélyet szippantott Érezte, hogy a füst tüdejébe hatol. — Történt valami? — kérdez­te Kelemen, miközben a vezér ajtaja felé intett. — Igen, igen. Képzelje, Kele­men elvtárs, elfogadták a strand­szalmakalap-gyártás fejlesztésére készített tervemet.,. — Gratulálok. — ... és kineveztek gyártásve­zetőnek. — Ez igen — mondta Kelemen őszinte hangon. — Végre nálunk is megfelelő ember kerül a fon­tosabb helyre. A megfelelő hely­re. Ha jól emlékszem, két esz­tendeje harcol azért, hogy elfo­gadják a tervét. — Kettő és fél — nevetett megkönnyebbülten Józsa. — De sebaj. Az a fontos, hogy most már munkához láthatok. Remek terveim vannak. Ezt a vezér is elismerte. Évente hatmillió strandszalmakalapot akarok el­adni. A szalmából több lesz a bevételem, mint a téesznek a ga­bonából. És valutában. Most már biztos. Kelemen karonragadta a lel­kendező Józsat, besodorta az iro­dájába. — Hatmillió? Reális ez? En­gem. mint a beszerzési osztály vezetőjét, ez nagyon érdekel. Kö­zös tervet kell kidolgoznunk a szalmavásárlásról. Kávét? Igen. Kávét. Kinyitotta az ajtót. — Juci, két kávét. Erősét. És két kólát. Traubi is jó. Siessen. Amikor leült Józsával szem­ben, összedörzsölte a tenyerét. — Lesz egy kis mozgás. Mert a strandszalmakalaphoz nem bá­lázott szalmát veszek, amit a kombájn -összetört. Na, mit szól hozzá Józsa kartárs? Az ajtó kinyílt. Juci hozta a kávét, a kólát. Kelemen felállt, íróasztalához lépett. — És előbb egy konyakot. Itt tartom a fiókban, mert megisz­szák. Egy óra hosszat fellegekben jártak: gyors intézkedésekről, anyagbeszerzésről, reklámról esett csak szó. — Két esztendő alatt a Bala­ton után meghódítjuk az európai tengerpartokat is. Csikóskalap, betyárkalap — szalmából. A nyaralóknak kell a romantika! Adunk ml, persze jó pénzért. — Csak meg ne irigyeljék tő­lünk a sikert — aggodalmasko­dott Kelemen. Józsa nevetett. — Ezt a tervet már nem vehe­tik el tőlem. Józsa átszervezte az osztályát. Kora reggeltől késő estig dolgo­zott Ott volt az első szállítmány becsomagolásánál, útnak indítá­sánál. Aztán telefonon kísérte to­vább a strandszalmakalapok sor­sát. Amikor az egymilliomodik szalmakalapot útnak indították, kis házi ünnepséget rendeztek. Józsa boldog volt Fizetéseme­lést is kapott A nyugtalanság tüskéjét akkor érezte először, amikor a vezér behívatta, és bemutatta neki Ádám Lajost, a langaléta har­mincéves fiatalembert, aki sárga pulóverében olyan volt, mint egy hatalmas, zöld szemüveges kanári madár. — Józsa elvtárs, csak az elis­merés hangján szólhatok ragyo­gó tervedről, a terv nagyszerű megvalósításáról. Nem titkolom el, hogy mérlegünket helyrebil­lentetted, sőt jelentős mennyisé­gű kemény valutát is szereztél vállalatunknak. Most kaptam az értesítést, hogy már nincs aka­dálya az új gépek megvásárlásá­nak. — Nagyon örülök — mondta Józsa. — Mi is, mi is. Az igazgató a langalétára né­zett, aki addig közömbös arccal, zöld szemüvege mögé rejtőzkö­dő tekintettel figyelte a beszél­getést. — Szóval — koppantott az asz­tallapon az igazgató — úgy gon­doltuk, hogy a munka érdekében a helyettesévé nevezzük ki Adám elvtársat. Fiatal ember, majd be­letanul a szakmába... — Helyettessé? — Igen, Igen, hogy megköny­nyítsük a munkáját. Ez közös ér­dekünk ... — De hiszen van... — Tudom , ideiglenesen meg­bíztuk Varga ..., hogy is hívják? — Vedres Ferenc. — Persze, Vedres. Jó .szakem­ber, tudjuk, főosztályvezető lesz... Ugye így rendben? Józsa töprengett. Mit tehet itt? Ádámot már kinevezte a vezér. El kell fogadni. De ki ez az Ádám? Hogy lehet rögtön helyet­tes? A vezér megszorongatta Józsa kezét, és elbocsátotta Ádámmal együtt. — Majd szerzünk egy asztalt — fordult Józsa Adám Lajoshoz —, addig... — Nem sürgős — vágott a sza­vába Ádám —, majd bejövök a hét végén. — A hét végén? Itt minden reggel — Ugyan. Különben sem tud­nék most itt semmit sem csinál­ni. Csak zavarnám a munkát. Re­mélem. jól megleszünk. Minden jót. — Ki vott ez? — kérdezte Ved­res nyugtalanul, amikor Ádám magabiztosan átvonult az irodán. — A helyettesem. — És én? — Főosztályvezető lettél. Ma­gasabb fizetéssel. Mit akarsz még? A Józsa szívébe fészkelődött nyugtalanság egyre nagyobb teret hódított. Ádámot hetekig nem látta. Csak a fizetési napon je­lent meg, aztán még néhányszor beugrott öt percre. Józsa nem tudta, mihez kezdjen vele. Feljegyzést készített a vezér­nek Ádám munkaköréről, s leste, várta az alkalmas pillanatot, amikor átadhatja a vezérnek, és megbeszélheti vele a részleteket ls. Feladatot kell adni Ádámnak, mert már így is suttognak, hogy semmiért kapja a magas fizetést. Csöngött a telefon az asztalán. A vezér hívatta. Józsa izgatottan kapta fel a feljegyzést, és már rohant is. — Üljön le, Józsa elvtárs. Hal­lom, terveink nagyszerűen bevál­tak. Exportunk állandóan nő. A bevétel ls. Nos. természetesen, így a dolgozók jövedelme is. Józsa boldogan feszengett: hi­szen ez dicséret, még akkor is, ha a nevét nem emiitette a vezér. Kisimította a jelentést. Fnnél jobb alkalmat nem is találhat, hogy átadja. A vezér egy pillanatnyi hallga­tás után Józsára tekintett — Van itt egy kis probléma, Józsa elvtárs. — Igen? — kapta fel a fejét Józsa. — Nos, megoldjuk. Arról van szó. hogy Ádám elvtárs el akar menni, mert ön mellett nem tud kibontakozni. — Hiszen be se jár.. 1 — Nem engedhetjük el, fiatal ember. Ugye, érti? — Iiigen. — Szóval — folytatta a vezér —, úgy gondoltuk, hogy Ádám elvtársat kinevezzük az ön helyé­re, gyártásvezetőnek, ön pedig, magasabb fizetéssel, egy nagyon fontos beosztásba kerül. Sőt, mondhatom, hogy most ez a leg­fontosabb. A hulladékszalma rek­lám- és értékesítési osztály veze­tése. Lesz két helyettese: a Mol­nár, meg a Gergely. Kitűnő szak­emberek. Az ön feladata csak ai lesz. ismétlem, hogy beszámoltas­sa őket. Magas fizetés. Munka alig. Több lesz a nyugdija. Fel a fejjel. Jó munkát. Minden jót. Józsa felállt. Ki tántorgott a ve­zér szobájából. Hajnalban vergődött haza, ré­szegen. Hóna alatt egy szalma­csomót szorongatott. Felesége nem tudta elszedni tőle. A nulla­dékszalma-csomóval dőlt agvnak, elaludt, de szüntelenül motyogta! megzabálom, megzabálom. Egy hónap múlva, egészségi állapotá­ra tekintettel, nvugdíjaztak. BÁBA MIHÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents