Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-13 / 190. szám

0 Szombat, 1977. augusztus 13. Iskolatáska A Duna-kanyarban igazi nyári a hangulat. A nagymarosi révben a kis Bulcsú nevű -motoros erőlködve ci­peli ét a túlpartra az autókkal és ki­rándulókkal telt kompot. F.gy vonta­tóhajó lépésben húzza a nyakig víz­be süllyedt uszályokat. Vidám inte­getés a strandotoknak is kijár a jó öreg Petőfi-gőzös ittasaitól. A nyug­ágyam en is a vízportra vonszolom, így aztán nyugodtan bámulhatom az örökmozgó, folyton változó Dunát. Közelemben három gyerkőc apró, színes csigákat keres a parti hul­lárnhatáron. Ügy tervezik, nyaklánc lesz maid belőle. Közben persze vi­dáman társalognak. — Képzeljétek, piros.csíkos a tás­kám — fgy az egyik. — Nekem világoskék — mondja a másik. — Macskaszem is van ám rajta, kettő Már a füzeteimet is megvettük, és apu már be is cso­magolta. Több se kell a harmadiknak. Pi­tyergésre hajló szá,jal .sietve elém éli: — Apa. már mindenkinek van is­kolatáskája. aki most mógy iskolá­ba, csak nekem nincs. Pedig már otthon is mondtam, hogy meg kell venni. Miközben mondja, a homlokába göndörödő szöszke hajtincsét félre­csapja. Aztán szomorkásán néz ma­ga elé. — Tessék megvenni! Tessék meg­venni! — kérlelték kórusban a kis felbujtók. — De most? — csodálkozom a kí­vánságon. — Majd Szegeden. Ott is biztosan szépet lehet kapni — pró­bátok kitérni. — Mire hazamegyünk, elfogy — így ők. No. legyen. Ilyenkor engedéke­nyebb is lehet az ember — sóhajtok, s feltápászkodom, ami a melegben nagyon nehezemre esik. Aztán ké­zenfogva elindulok a felvillanyozott gyerekekkel. Az üzletben megannyi táska. ,Van haton, kézben, válton hordoz­ható kivitelben. Próbáljuk az egyi­ket, ki sem látszik mögüle a fiam. Nézzük a másikai, földön húzhatja, ha kézben akarja hordani. A har­madik színe már tetszik, sőt a nagy­sága is elfogadható. A drapp és na­rancssárga csíkokkal díszített táska érdekessége az is, hogy lecsatolható póttáska jár hozzá. Azt mondják, ez a tornafelszerelésnek van. — Ezt vegyük! Ezt vegyük! — hallom a kórust. Hát megvesszük. Az öröm persze határtalan. Az új iskolatáskát fel­váltva hordozzák a gyerekek napes­tig. Belepakolnak, kivesznek mindig valamit, aztán felveszik, majd lete­szik, és így tovább. Néhány nap múlva csomagolunk. A gyerek szó nélkül veszi vállára az új taskáiát. Felszállunk a vonatra. — Tegyük le azt a táskát — mon­dom többször is, de javaslatom sü­ket fülekre talál. Hiába magyará­zom, hogy a vonaton már nem mu­száj cipelni, a fiam hajthatatlan. Sőt, Szegedig a hátán tartja, nagyon ügyelve rá. Most már csak egy kér­dés izgat, vajon meddig tart ez az öröm és lelkesedés, ha már tényleg elkezdődik az iskola. Radics Fcrene 1577. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT - NÉVNAP: IPOLY A Nap kel 4 óra 37 perckor, és nyugszik 19 óra 00 perckor. A Hold kel 3 óra 09 perckor, és nyugszik 17 ora 50 perckor. , VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 151 cm (apadó). BELGRÁD 1. 14.15: Átlóikat Európa Kupa döntője 16.50: Horvátországi gyermek- és ifjúsági seregszemle 17.55: Liverpool—Manchester Unitea labdarúgó-mérkőzés 20.00: Vértestvérelc — olasz film 21.50: Showmüsor BELGRÁD 2. 17.30: Hét tévénap 17.50: Népi muzsika 15.35: Sarki eszkimók — dok. adás 20.00: Tévé-esszé 20.30: Ohridl Nyár •1.30: Huszonnégy óra 21.40: sportszombat 21.55: A Strauss-család ORSZÁGOS ESZPERANTÓ SZAVALÓVERSENY A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60 évfor­dulója tiszteletére a Magyar Eszperantó Szövetség buda­pesti területi bizottsága és nőbizottsága országos eszpe­rantó szavalóversenyt hirde­tett meg Az első ízben meg­rendezendő versenyre szep­tember 20-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A verseny úttörő, kisdobos, valamint felnőtt kategóriában zajlik majd. Ez utóbbiba tartoznak a középiskolások és minden 15 éven felüli induló. A ver­senyzőknek két eszperantó nyelvű — egy kötelező és egy szabadon választott — költeménnyel kell indulniuk. A verseny lebonyolítását a Ganz-MAVAG vállalta; kul­turotthonában a felnőtt ka­tegóriában indulók október 0-án, a kisdobosok' és úttö­rők pedig október 9-én ver­senyeznek. TÉRHATÁSÚ TELEVÍZIÓ A Szovjetunióban olyan berendezést konstruáltak, amelynek segítségével térha­tású fekete-fehér, illetve szí­nes televíziós program ad­ható és vehető. A térhatású televízió a gazdaság külön­böző területein alkalmazha­tó: az űrkutatásban, a mély­tengeri kutatásban, az atom­iparban. a lézertechnológiák­ban és általában olyan munka­helyeken, amelyek erősen veszélyeztetik az ember egészségét. A MESEBELI GYÓGYFORRÁS A régi kazah népi mon­dákban emlegetett gyógyvi­zek legendás forrását már régóta keresik. A több éves kutatások most eredményt hoztak: nemrég megtalálták a forrást" Karagandában Megállapították, hogy az is­mét felszínre hozott forrás vize kivételesen gazdag mik­roelemekben. A gyógyvíz kü­lönösen alkalmas a vérsze­génységgel kapcsolatos meg­betegedések gyógyítására. 23—28c Várható időjárás ma estig: Országszerte változóan fel­hős idő, szórványosan eső, zápor, zivatar. Hajnalban helyenként köd. Gyenge, időnként kissé élénkebb a déli irányból megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton: 23—28 fok között. PÓTJELENTKEZÉS GIMNÁZIUM ESTI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATÁRA A Radnóti Miklós Gimná­zium esti és levelező tago­zatára már július közepéig .Különös^temétzetí_ jelenget produkált a szeszélyes tétolWet^ T^totette^azinl ban arra, hogy továbbra is BSQBQEQ] Három évszak randevúja nyári időjárás a pécsi parkokban: három évszak „randevú­zik" a fákon. A történelmi belvárosban levő gesztenye- és hársfák többségét még a dút. zöld nyári lomb díszíti, ám mind több fáról hullanak már a sárgúra-barnára színező­dött levelek, mint októberben szokott. Az utóbbi napokban pedig a harmadik évszaki a tavasz — pontosabban: a má­sodik tavasz — apró, üde felei is felfedezhetők a székes-, egyház előtti parkban, valamint a Káptalan és a Janus Pannonius utcában. A vadgesztenye fákon itt is, ott is ki­nyíltak a fehér, gyertyaszerű virágok, a hársakon pedig új, halványzöld levélkék jelentek meg. Jó fiú Egy büszke atya di­cs ekvése: — Képzeljétek, a fia­mat példamutató maga­tartásáért két héttel ha­marabb kiengedték a börtönből! nagy az igény a dolgozók gimnáziumában való tovább­tanulás iránt, az üzemek és hivatalok dolgozóinak kéré­sére a Radnóti Miklós Gim­názium lehetővé teszi, hogy a továbbtanulni szándékozók augusztus 15-től szeptember l-ig pótlólag jelentkezhesse­nek, illetve felvételt nyerje­nek. Jelentkezni lehet mun­kanapokon 8-tól 18 óráig a Radnóti Gimnázium igazga­tói irodájában. A heti 3 na­pos esti tagozat mellett az idei iskolai évben is nyílik heti 2 napos levelező tago­zat. A beiratkozás az esti tagozat 1—IV. osztályaiba, A Sportfogadási és Lottó- valamint a levelező tagozat igazgatóság közlése szerint I. osztályába szeptember a Balatonfüreden megtartott p-án. kedden délután 5—7-ig, MOZIK Szabadság: fél 4 és háromne­gyed 6 órakor: A cigány (m. b. szovjet), 8 órakor: Elfelejtett mesék völgye (színes szovjet). Éjszakai előadás 22 órakor: Bankrablás (színes amerikai, 20 százalékkal felemelt helyárral). Fáklya: fél 3 órakor: A Satur­nus csapdájában I—II. tfcsz (m. b. szovjet, dupla heiyárral), 6 órakor: Rettegett Iván I-H. rész (szovjet, dupla helyárral). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4 és fél 6 órakor: A hegyi barlang titka (színes, m. b. szovjet ifjúsági), három­negyed 8 órakor: Gyalog galopp (14 éven felülieknek, színes an­gol). Éjszakai előadás 22 és 24 óra­kor: Majmok bolygója (színes amerikai). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Vértestvérek (színes NDK kalandfilm, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az L sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Augusztus l»-tg, szombat 12 órától hétfő reggel 6 óráig, hét­köznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és ni. kerület. Gyálarét. Kls­kundorozsma területén: dr. Sl­kovanyecz János állatorvos. La­kása: újszeged. Közép fasor 2. sz. Telefon: 18-617. H. kerület. Aigyő. Tápé terüle­tén : dr. Major József állatorvos. Lakása. Algyő. Géza u. 8. Tele­fon: 67-262. Szőreg, Újszentlván, Tlszaszl­get. Kübekháza területén ügye­letes: dr. Kalmár Sándor állator­vos. Lakása: Újszeged. Marostői u. 12/A. Telefon: 18-200. Az állatorvos kiszállításától s nívó fél köteles gondoskodni. nnf/j A lottó nyerőszámai: 13, 31, 59, 64, 86 VLZIJARMÚ-VEZETŐK FIGYELMÉBE! A nemzetközi motorcsó­nakverseny ideje alatt a Ti­szának a Boszorkánysziget 32. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 13, 31, 59, 64, 86. a levelező tagozat II—IV. osztályaiba pedig szeptember 7-én, szerdán délután ugyan­csak 5—7 óráig lesz. Rendőrségi felhívás 0.29: 9.35: 10.05: 11.05: tl.20: 11.45: 13.23: 13.55: 16.40: 16.50: 17.20: 17.30: 10.00: 13.55: 19.10: 10.20: 19.30: 25.00: 21.10: 22.25: 22.35 20.00: 21.30: 21.50: 21.55: Köszönetet mondok minden barátnak. Ismerősnek, aki fele végem, VÁRNAI MIKLÓSÁÉ te­metésen meljelent és részvétét, együttérzését nyilvánította. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, edesapa, flü és testvér, DR. P1G­\ ITZKY GYÖRGY tanár, * 8ZO­TE-kollégiumok Igazgatója, az • \tatááügy kiváló dolgozója au­-'Osstus 10-én, életének 49. évé­•en, rövid szenvedés utan el­őnyt. Temetése a Helvá­>st temető ravatalozójából au­(iiszlus 15-én, hétfőn 14 órakor ;r»r.. A gyászoló család — Sze­ded, Párizsi krt. 41. 20 048 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, a liáz lakóinak, akik szeretelt ha­lottunk, ELEKES JÓ7SEE lenie­leven megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdjűmun kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a VIDIA Nagyker. Váll. vezetőségének, nz ügyvitelszervezés! osztály dol­gozóinak. a JATE kibernetikai labor munkatársainak, a Textil­művek és a 640-es szakmunkás képző Intézet (tnlgozoinak. A gyászoló esulád. 30 046 Kösz' n-t i-t mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, ba­Csütörtökön délután 2 óra- rendőrség személye azonosí­kor Sándorfalva és Szeged tásához a lakosság segítsé­és a hídépítési terület kö- között, az 50. kilométerkő- gét kéri. zötti szakaszán szombaton, nél Sándoríalva felé halad- Személyleírása! körülbelül —•,3jn 13 rM s »tuL ssrw-s óráig es vasarnap 8 ora 30 telen eiebe került. A gyalo- testalkatú. A haja őszes, 22.29: perctől 14 óráig teljes hajó- gost életveszélyes sérüléssel ritkuió ősz, stuccolt ba­zási zárlatot rendelnek el, szállítottak korházba és csü- juszt ^selt. Ruhazata: szür­tehát min/én ,„>i vív, tortokon este elhunyt. Mivel késbarna, erősen használt tehát minden vízi jármű köz- személyét igazoló okmányok kabát é' nadrág, bőrövvel, lekedését megtiltják. nem voltak nála, ezért a fekete félcipő, fehér kötött ^w^^mmmmm ing. Világosbarna aktatáska | is volt nála, benne konzer­vek és feketekávé, továbbá BUDAPEST L Tévétorna (ism.) Kuckó (ism.) Sztrogoíf Mihály — 3. (Ism.) Mindenki közlekedik (Ism.) Komoly zene Romániából Játék a betűkkel (ism.) Fejezetek az állatlexlkonból Noi-férfi Atlétikai Európa Kupa A nagyváros — francia tajzfílm jövőbe látók klubja Hirek Gazdag szenvedés. Major Tamás műsor József Attiláról — L A hetvenes évek Amerikája — 6. Egymillió fontos hangjegy Cicavízió Tévétorna Tévéhíradó Őfelsége a férfi — a Kamara Varieté vendégjátéka Columbo. Halálos lelkiállapot Tévéhíradó 3. Déryné, hol van? — maevar film (14 éven felülieknek) BUDAPEST 2. A kopár sziget — Japán film (Ism.) Tévéhíradó 2. Egészségünkért Doktor a háznál — M. b. anno! tévéfilmsorozat — 2. Képek — kubai bslettfilm Gyász­közlemények kik OZV. SZARÓ SANDORNE temetésén megjelentek. utolsó útjára elkísérték. Gyászoló gond­noka. T. 20 303 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, jó 'tarátoknak, a ház lakóinak, kik rátoknak, akik szeretett halót- ÍJ^' JjSííFlEfr. tunk, KURUCSAI MIHÁLY le ""fi..temetésen metésén megjelentek, virágaik- f^ttt" , ' a. ' , . kai. részvétükkel fájdalmunkat ]irÁ*t \ í \ L.,iJ,da,n'"nkft enyhíteni igyekeztek. A gyászoló MVhltew igyekeztek. A gyászolo család. Április 4. útja . 17. sz. család. T. zo 299 20 047 Hálás szívvel mondunk köszö­Fájdalomtól megtört szívvel netet mindazoknak a rokonok­tudatjuk. hogy szeretett feleség, nak, barátoknak, jó szomszédnk­édesanyn és testvér KOVÁCS nak. a Szegedi Szabó Ktsz. ve l.AJOSNE Megveri Mária életé- zetósegének, volt munkalársak­nvk 68. évében hosszan tartó, sú- nák. a Szegedi Építőipari Szö­Ivos beteRség után 1977. atlgusz- vetkezet vezetőségének, a párt­tus 10-en elhunyt. Felejthetetlen alapszervezetnek, kollegaknak. a drága halottunkat 197J. augusz- Szeged, Bocskai u. 6. sz. alatti tus 16-án 15 órakor fogtuk a szomszédoknak, ismerősöknek. Belvárosi tentetrt ravatalozójából akik drága halottunk, BAK ÁCSI a róntai katolikus vallás szertár TV.KENé NÉ temetésén részt ve tása szerint megáldani és örök tek. fátdalmunkat virágaikkal, nyugalomra helyezni. Gyászol- koszorúikkal, távirataikkal, resz­jak öt: férjé Kovács l.ajos nyűg. vélnyüvánftásukkal enyhíteni építesz tervező. Szeged. Olajba- Igyekeztek. Ezúton mondunk kö­nyász tér 1., és fia Kovárs Attila szünetet az 1. sz. Kórház fóor­(rstőmuvész, valamint testvérei vasának ápolóinak, körzeti or­es rokonai. T. 20 310 vosalnak, aszlsztenselnek. akik Köszönetet mondunk mindazon felejthetetlen halottunk elete rokonoknak. Ismerősöknek, a meghosszabbításán fáradoztak. Szociális Otthon dolgozoinak, Gyászoló családja- T. 30 303 két fehér és egy fekete ke­retes szemüveg, Sokol rádió­hoz használatos fülhallgató, nagyméretű kapuzárakhoz használható kulcs. Karján Poljot gyártmányú karóra, piros és ezüst csíkozású óra­szíjjal. Műfogsora volt. Aki bármilyen adatot tud az elhunytról, személyesen, vagy telefonon jelentkezzen a Csongrád megyei Rendőr­kapitányság baleseti ügyele­tén. Szeged, Moszkvai kör­út 12—14. Telefon: 12-811, illetve 14-833, mellékállomás szama 114. TRÉFAGYÜJTÖ Különböző dolgokat gyűj­tenek emberek. Néhányan bé­lyegeket, mások gyufásdobo­zokat vagy régi érméket.. Stefan Alekszandrov gabrovi könyvelő tréfákat gyűjt. Né­hány év alatt 5200 anekdo­tát és 13 000 viccet gyűjtött Áramszünet Közötjük, hogy Szegeden a Zárda u„ Szt. Miklós u., Sajka u., Rémal krt.. Fel­ső Tisza .part által határolt területen. 1977. augusztus 13-án 4-töt 14 óráig áram­szünet lesz. Fogyasztói elnézését kért a DETMAS7. Szeged Belvá­rosi—Tiszántúli Kirendelt­ség. EHEKxl KOSSUTH f 8.23: Vásárhelyi Zoltán Mozart kórusokat vezényel 8.33: Lánvok, asszonyok 9.00: Bácher Mihály Liszt­müveket zongorázik 9.30: A magyar felvilágosodás irodalmának hetet 10.05: Zenekari muzsika 11.11: Rádiószínház 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva ... 12.45: Melódlakoktél Közben: 13.30: Erdő mellett Jó lakni 14.05: Sass Sylvla operaáriákat éveket 14.25: Zöldség-gyümölcs — kínálat és árak 14.55: Új Zenei Újság 15.30: slágerek Rómából 16.00: 168 óra 17.30: Csupa zongora — cstina zongorista 18.40: Tudósítás a kajak-kenu batnokságról 18.50: Az Állami Nép] EfytitteB műsorából 19.27: Hitndel: Aels és Galathea — pásztorjáték 21.90: Istenek, megváltók, próféták 22.25: A beat kerlvelótnek 23.10: Operafinálék 0.10: Melódlakoktét PETŐFI 8.05: Karda Beáta énekel 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Hegedűs a háztetőn. Részletek Bock zenés iótékából 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak 9.38: Cseh fúvósmuzstka 10.00: Szombat délelőtt... 12.03: Nóták 12.33: Weber műveiből 13.03: Szerepek vagy skatuh'ákf 13.33: Az MRT énekkara régi forradalmi dalokat énekéi 14.00: A KISZ Központi Művészegyüttes raíkózenekara Játszik 14.25: Három a kislány — RésCV 15.08: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei 15.25: Orvosi tanácsok 15.33: Napraforgó 16.33: Ötórai tea 17.33: Énekszóval, muzsikával 16.33: A Debreceni Dzsessznapo* külföldi együtteseinek és szólistáinak felvétöteiból 19.32: A magyar felvilágosodás Irodalmának hetei 20.38: Mikrofonközeiben — Jósé Feliciano 21.08: Verbunkosok, nóták 22.00: neto! a tavasz 22.33: Szimfonikus táncok 23.03: Slágermúzeum 3. MŰSOR 8.08: Meverbeer: A hugenották Közben: 10.05: Berzsenyi Dániel versel 17.49: n-sesszfelvételekbfl 13.10: XX. századi kamarazene 14.05: Szimfonikus zene 15.20: Délutáni hangverseny 16.48: Életfilozófia. Berzsenyi Dániel versei 10.53: Sztmrontkiis zene 18.30: Szöktetés a szerájból — Részi. 19.33: Slágerlista 70.08: Van Cliburn zongorázik 20.5S: Bemutatjuk új lemezünket 31.18: Mahler: VTT. sztrpfónia 22.30: Magyar kamaramuzsika Közlemény Szeged városi Közegészségügyi Járványügyi Szolgálata felhívja a lakosság figyelmét, hogy Jü­litis 5-től augusztus 20-ig folya­matosan az esii és az éjszakai órákban Szeged város közigaz­gatási területén vegyszeres szú­nyogirtást végeznek. Kérjük, hogy a permetezés ideje alatt ablakaikat tartsak zárva. Szeged városi Közegészségügyi Járvány­ügyi Szolgálat vezetője. X DÉLMAMRORSUG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN 1 Főszerkesztő-bel vettes: SZ. SIMON (STVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság uija 10. - Telefon Felelős kiadó: KOVACs LASZLO A lapot nyomja: Szegődi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 2a. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, - Indexi 85 053 ISSN: 0135—025 x i

Next

/
Thumbnails
Contents