Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-31 / 204. szám

Szerda, 1977. augusztus 31. § Napirenden a nők élet­és munkakörülménye Párttaggyűlés a szegedi Felszabadulás Tsz-ben A dolgozó nők aránya 33 százalék a szegedi Felszaba­dulás Tsz-ben, amely a vá­ros egyik legnagyobb és leg­gazdagabb közös gazdasá­ga. Ezért váltott kl nagy ér­deklődést a párttagok és a pártonkívüllek sorában a nők helyzetének vizsgálata, a téesz pártszervezetenek legutóbbi taggyűlésén. Áren­dás Györgyöt, a téesz el­nökét számoltatta be a2 alapszervezet vezetősége, hogy az MSZMP KB 1970. februárban hozott határo­zata. majd a megyei párt­bizottság tavaly októberi ál­lásfoglalása nyomán hol áll­nak, mennyivel Jutottak előbbre a nők élet- és mun­kakörülményeinek javításá­ban, iskoláztatásukban, a közéletben és gazdasagi ve­zető tisztség, beosztás be­töltésében. A legjobb intézkedési terv ls csak akkor érezteti ha­tását, ha annak tételei pont­ról pontra megvalósulnak. Ilyen egyeztetett terve van itt a part- és gazdasági ve­zetésnek, tehát kétoldalú az ellenőrzés is. Nyomon lehet követni, hogy melyik oldal hol tart, vagy miben ma­radt el. A munkával, a mun­kahellyel szorosan össze­függő szociális jellegű in­tézkedés. például öltözők, mosdók építése itt már fel sem merül, illetve csak úgy mint tény. hogy azon túl vannak már. A gazdaság szerteágazó munkahelyeire nem kerékpáron kell ki­hajtani már. Ott vannak az autóbuszok. Saját bölcsődé­je. óvodája ugyan nincsen meg a téesznek. Ezt a gond­jukat úgy oldották meg, hogy a városban épülő gyer­mekjóléti intézmények Ja­vara összeget utaltak ót a tanácsi szerveknek, s annak arányában kaptak férőhe­lyet bölcsődében, óvodában. A mezőgazdaságban az idényjelleg még mindig hát­rányosan érinti a nőket. Meg ­kellett hát teremteni a le­hetőségeket, hogy az év min­den szakában folyamatos foglalkoztatást biztosítsanak a gazdaságban dolgozó nők­nek. A szegedi Felszabadulás Tsz-nek most már vala­mennyi ágazatában ott van­nak folyamatos munkában a nők, a szárítóüzemben, ker­tészetben éppúgy, mint a sertéstelepen, a parképítés­ben. Az újszeged! telepen például a virágtermesztés csökkentése nélkül a fedett területek Jelentős részét zöldségtermesztésre hasz­nálják. Az Algyői úti tele­pen is a téli hajtatás bizto­sít majd folyamatos fog­lalkoztatást. Egy hektár­nyi területen építenek új fóliatelepet még az idén. Ilyen intézkedésekkel, az anyagi javak egyenlő ré­szesedésével nyílt lehetőség a nők klubjónak megszer­vezésére folyamatos prog­rammal; kedvet teremtettek felnőtt korúaknak elvégez­ni az általános Iskola nyolc osztályát tavaly és majd az új tanévben. A többgyerme­keseknek vagy gyermekü­ket egyedül eltartóknak 1975. és 1977. augusztusa között közel 100 ezer forintot fi­zettek ki a téeszekben is­kolai tanszerekre. Ez a se­gítség ts gondokat: vett le a gyermekes anyáit vállá­ról. • Felelős gazdasági poszto­kon, a gazdaság közéleti fó­rumain arányuknak megfe­lelően kaptak helyet a nők. Közülük az idén négyen kaptak kormány-. illetve minisztériumi kitüntetést, hatan külföldi jutalomüdü­lésben részesültek. A „gye­sen" levő asszonyokat is ösz­szehívták, hogy akiknek el­intézendő ügye, problémája van, segítsenek rajtuk. A nők klubfoglalkozásában üzemlátogatás is szerepelt. A szegedi konzervgyárban ismerkedtek a téesz asszo­nyai, lányai a- mezőgazda sági termékek konzervipari feldolgozásával, az ott dol­gozó nők munkakörülmé­nyeivel, szociális ellátottsá­gukkal, keresetükkel. A kö­zeli betekintés a gyár éle­tébe, szorosabbá tette az amúgy is szilárd alapokon álló munkás-paraszt szö­vetséget, s ennek kézzel fog­ható eredménye a termelés­ben ls tükröződik. — Az a tapasztalatunk —, Gyorslista a gépkocsínyeremény­betétkönyvek sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-be­tétkönyvek 65. sorsolásét augusztus 20-én és 30-án Buda­pesten, az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének kultúrtermében tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétköny­vek vettek részt, amelyeket 1977. április 30-ig váltottak, és 1977. július 31-én még érvényben voltak. Az alábbiakban közöljük a megyénk területén váltott és nyereménnyel kisorsolt gépkocsi nyeremény-betétkönyvek számát és a nyept gépkocsi gyártmányát. 10 000 forintos betétkönyvek soro- Szám A gépkocsi zM gyártmánya 8 022 370 Trabant Llm. 601 5 024 746 Trabant Llm. 601 £ 030 554 Polski FIAT 120 5 032 320 Trabant Llm. 601 5000 forintos soro- Szám A gépkocsi ?*t gyártmányú 5 541 514 Trabant Llm. 601 5 560 631 Trabant Lim. 601 5 574 259 Wartburg de Lux 5 376 749 Polski FIAT 126 5 579 991 Polski FIAT 126 5 582 594 Zsiguli 21 011 5 584 157 Polski FIAT 126 j 592 339 Polski FIAT 1300 5 593 827 Polski FIAT 126 5 606 134 Zsiguli 21 011 5 615 233 Wartburg de Lux 5 621 977 Trabant Lim. 601 soro- Szám A gépkocsi zat gyártmánya 5 033 277 Polski FIA 1900 5 037 510 Polski FIAT 1500 5 037 868 Zsiguli 21 011 5 041 845 Trabant Llm. 601 betétkönyvek Soro- Szám A gépkocsi zat gyártmánya 5 025 837 Trabant Lim. 601 5 627 131 Zsiguli 21 011 5 632 350 Zsiguli 21 011 5 636 424 Zsiguli 21 011 5 642 580 Trabant Lim. 601 5 645 672 Wartburg de Lux 5 653 730 Trabant Llm. 601 5 054 842 Trabant Llm. 001 5 658 063 Polski FIAT 1500 5 660 378 Polski FIAT 126 5 668 090 Trabant Lim. 601 hangsúlyozta a gazdaság ve­zetőségének véleményét Árendás György —, hogy a szövetkezetben dolgozó nők, akár csak a férfiak, biza­kodóak és tettre készek. Ha a feszített ütemű munka fel­tételeit a vezetők minden szinten megteremtik, akkor ők helytallnak. A szocialis­ta munkaversenyben öt ön­álló női brigád vesz részt. Számuk több mint száz, há­rom brigádban pedig vegye­sen dolgoznak férfiakkal. A szocialista munkaversenyben, mint mozgalomban is haté­kony, serkentő a munkájuk. Segítették a fiatalokat a munkahelyi beilleszkedés­ben, munkafogások és fo­lyamatok, tapasztalatok el­sajátításában, a jó közösségi szellem kialakításában. A háztáji gazdaságokban is megnövekedett a termelé­si kedv. A beérkező és a té­eszen keresztül értékesített állatok, zöldségfélék Után munkanapjóváírás jár. Ép­pen a háztáji ágazat. sokol­dalú segítése tette lehetővé, hogy ezzel a kedvezmény­nyel is minél szélesebb kör­ben éljenek a nők. Ez a le­hetőség továbbra ls biztosí­tott, és előnyét kl-ki a ma­ga munkája, szorgalma alap­ján élvezheti. A nők helyzetének Javí­lósáról szóló gazdasági in­tézkedési terv arányos, kö­vetkezetes végrehajtása minden üzemágban érezte­ti hatását a szegedi Felsza­badulás Tsz-ben, noha van még hátra a megvalósítás­ból. Jövő ilyenkorra üzem­orvosi rendelés és kulturált konyha, etkeztetés megte­remtése a kitűzött cél. A szervezett és kedvezményes üdültetésből nagyobb részt kér ez a gazdaság a TE­SZÖV-től, Illetve saját lehe­tősége szélesítésével. Ez. a program Is világos, egyér­telmű, A készülő munkaügyi szabályzat teszi majd ha­tályossá ebben a gazdaság­ban, hogy a terhes nőknek a kötelező terhesgondozá­son való megjelenését mun­kában eltöltölt Időnek kell tekinteni, ha nem is Jár érte munkadíj. F.z a Jövő év Ja­nuárjától lép életbe. • A művelődés, a kulturáló­dás, az iskola, egyáltalán a lanulás, a továbbképzés to­vábbra is program marad a szegedi Felszabadulás Tsz­ben. éppen az ott dolgozó és művelődési hátrányokkal küszködő nők érdekében. A szervezésben, az oktatás, a személyi és tárgyi feltéte­lek megismertetésében — a műszakokat is figyelembe véve — a szövetkezetnek olyan segítséget kell nyúj­tania, amely lehetővé teszi a tanulást, a szakmai és a politikai képzést. Ebből érthettek a külön­böző téeszbeli bizottságok, tisztségviselők. Ebben a munkában példát mutatott máris a pártalapszervezet ve­zetősége. A párttitkár. Ve­rők Ernőné arról tájékoz­tatott, hogy ősztől egyéves marxista—leninista közép­iskola kezdi meg munkáját 22 hallgatóval, akiknek több mint a fele nő. Lődi Ferenc i _ . . A gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Mért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredmenyének pontos adatait a szeptember 2-án megjelenő hivatalos nyeremény Jegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalok­ban cs takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő „Igazolás"-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók­nál takarékszövetkezetnél, vagy postahivatalnál kell be­mutatni. Vendégművészek, szegedi szerzők, szólisták Az Enescu-zenekar nyitja az új filharmóniai évadot A filharmóniai évad októ­ber 6-án indul; s ekkor a George Eneseu Filharmo­nikus Zenekar mutatkozik be Szegeden Mireea Basarab vezényletével. A román szim­fonikusok hazat műsort hoz­nak; Valentin Gheorghíu zongoraversenyének szólóját a szerző játssza, s elhangzik még Constantán Silvestrt Pre­ludium és fugája, valamint az együttes névadójának, Eneseunak, I. Szimfóniája. A főbérleti sorozatban, mely­nek koncertjeit hétfő estén­ként fél 8.tói rendezik meg a Szegedi Nemzeti Színházban, még egy-egy vendégegvüt­test, illetve szólistát hallha­tunk: a Magyar Állami Hangversenyzenekart (de­cember 21-én) Ferencsik Já­nos dirigálásával, Mozart és Schubert szimfóniáival, va­lamint (jövőre) Fischer An­nié zongoraművészt, aki Beethoven-műveket játszik. A további hét színházi kon­certen a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép föl. Legközelebb (október 17-én) Vaszy Viktor dirigálásával, a Zenebarátok Kórusával és a szegedi ope­raművészekkel a Szent Er­zsébet legendát szólaltatják meg. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jubileu­mán Szalatsy István dirigál Prokofjev—Sosztakovics mű­sort, ahol Mező László játsz­sza Prokofjev Gordonkaszim­fóntájának szólóját. A szeged! szimfonikusokat Mura Péter, az NDK-beli Vdo Ntessen, Vaszy Viktor és (két alkalommal) Pál Ta­más vezényli a főbérlett so­rozatban, melynek érdekes­sége, hogy benne két szegedi zeneszerző műve is helyet kapott, Huszár Lajos: öt mo­nológ Karancs János verseire és Vántue István: Himnusz az emberhez. A szegedi elő­adóművészek közül Török János: Mozart: Klarinétver­senyének szólóját já'ssza ja­nuár 30-án. Bódás Péter pe­dig március 6-án Ravel: G-dúr zongoraversenyét. Ezen a két koncerten lén még föl a Zenebarátok Kórusa is. Februárban Antal István Chopin f-moll zongoraverse­nyével, márciusban a cseh. szlovák Vacláv Hudecek egy hegedűversennyel vendég­szerepel Szegeden. A főbérleti sorozat mellett a zongorabérlet és a kamara­bérlet öt-öt koncertje várja az érdeklődőket szerda es­ténként (változatlanul fél 8 órától) a Tisza Szálló nagy­termében. November 9-én Szvetlána Navasardjan szov­jet zongoraművész estje nyit­ja a sort, ezt követi decem­berben Vásáry Tamás Schu­bert—Liszt—Schumann—Cho. pin műsora, januárban Ka­tona Ágnes Bach—Beethoven —Mendelssohn—Debussy— Liszt műsora. Február köze­pén Baranyay László Mo­zart-, Schubert- és Chopin­múvéket játszik, április ele­jén SebÖk György Liszt­Schubert—Ravel műsorát hallhatjuk. A kamarabérlet első kon­certje október 19-én a Mű­vészeti Alap és a Filharmó­nia közös rendezésű hangver­senye lesz, a Korunk zenéje sorozatban: Láng István szer­zői estje. Közreműködik: Ber. kes Kálmán (klarinét), Fá­bián Márta (cimbalom), Ke­rek Ferenc (zongora), Sziklay Erika (ének), a Szégedl Fú­vósötös és a Szegedi Rézfú­vósegyüttes. Novemberben a Bartók Vonósnégyes szólal­tatja meg Schubert műveit, akinek vokális kompozíciói szerepelnek a december 14-1 kamarabérleti hangverseny műsorán is, a közreműködők! Vámossy Eva, Réti Csaba, Gregor József, Vághelyi Gá­bor, Slnkó György — a Pál Tamás vezette Szegedi Ka­marazenekar kíséretében, Es a kamarazenekar játszik — ugyancsak Pál Tamás diri­gálásával, a csembaló mel­lett Sebestyen Jánossal — a februári koncerten is, ahol Corelli, Bach, Tartini és Hán­del concerto grossói szólal­nak meg. Február 22-én az amerikai Ralph Kirshbaum csellóestje ígérkezik érdekes zenei eseménynek, Schiff András közreműködésével. Görög színház Szegeden Különleges színházi cseme­gét kínai a vásárnap Szege­den. Görög ezínház, Elza Vergi együttesének vendég­játéka idézi meg a nagy klasszikus triász egyikének, Euripidésznek tphigeneia a tauruszok között című drá­máját. A címszereplő Elza Vergi lesz, Oresztész (a má­sik főszereplő) Hrisztosz Frangosz, Püladész: Szpirosz Lukasz, a Pásztor: Kosztasz Lipudisz, Thoász: ugyancsak Szpirosz Lukasz, Színházát 1960-ban alapí­totta Athénban Elza Vergi, aki korábban a görög Nem­zeti Színház Vezető színésze volt, s Csehov, Shakespeare, Ibsen, Claudel, Shaw és Sa­lacroux darabjainak főszere­pei mellett az ősi klasszikus tragédiák hősnőit alakította: Médeiát, Elektrát, Iphigeneiát és másokat. Verginek ez a színháza kísérletező kedvű alkotóműhely, mely előszere­tettel mutatja be századunk jelentős alkotóinak, O'Neill­nek, Graham Greennék, Ge­net-nek, T. Williams-nek, T. S. Eliot-nak, Alfonso Sartre­nak és másoknak drámáit, d« a repertoár fontos része a nagy klasszikus örökség ls. Elza Vergi fellépett Belgium­ban, Angliában, a holland schevenlgent fesztiválon, többször turnézott az Egye­sült Államokban, Dél-Ameri­kában. s D. Rondlrts Plraeus Színházával még 1980-ban, világsikerrel alakította az edlnburgh-I fesztiválon a r Elektrát és a Médeiát. Az el múlt három esztendő nyári hónapjaiban partnerévél, Hrisztosz Frangoszszal, be­járta Görögország ősi szín­házait, fellépett Romániában Bulgáriában és Jugoszláviá­ban. Az idei nyári turnéjuk klasszikus bemutatója Euri­pidész tragédiája, az tphige­neia a tauruszok között, me­lyet vasárnap este láthat a szegedi közönség Ls, a Kis­színhazban. Út a tánchoz Balettiskola a postásoknál Majd negyedszázada vezet Szakszervezetének Vörös- cos. Azóta, hogy a Tömör­be kicsiket és nagyobbakat, marty utcai kultúrotihonú- kény gimnáziumban és mü­a mozgás klasszikus művé- ban alapított — a városi ta- vészét) szakközépiskolában szetének, a balettnek forma- nács iskolája mellett — az középfokú balettoktatás fo­világába Aí. Kádár Andrea. SZMT is balettképz.őt. Akkor lylk — s hogy a szegedi Valamikor az ötvenes évek 30—40 gyerekkel kezdte a színházt balett sem a régi elején a Közalkalmazottak foglalkozásokat az oktató, a még —, érthetően nagy j1'­Emlékezés Cházár András munkásságára Kedden és szerdán, a sike- jelen az intézmény ünnepé­tek váci Országos Tanintéze. lyes megnyitásán, nem hív­tében jubileumi rendezvé- ták meg, mert a király — nyekkel emlékeznek meg a I. Ferenc császár — szemé­hazai siketnéma-oktalás kez- ben haladó eszméi és tevé­detének 175. évfordulójáról, kenysége miatt rebellisnek Az előadók méltatni fogják számított, az alapító: Cházár András Az 1802—1803-as első tan. munkásságát és érdemelt, s évben harminc gyereket fo­megemlékeznek arról, hogy a gndott az intézet. Ma három­nagy emberbarát is osztozott százan élnek és tanulnak Itt a korabeli magyar reformé- p. >z intézethez tartozó ipari­irek sorsában: nem lehetett t„ lö-iskolában. létszám azonban gyorsan lentőségű a Postás Müvelő­szaporodott, s hogy a későb- dési Ház iskolaja. Ezekben a bl Juhász Gyula Művelődé- napokban tartják a beiratko­st Központ pár éve új profilt zásokal, tunévnyitó értakez kapott, átköltöztek a Postás let szeptember 8-án. Az el­MUvelődésI Házba, ahol több múlt tanév nyári vizsgaelő­mint 200 óvodás, általános és adásának méltatásakor leir­középiskolás, szakmunkás- tuk: „Ügy hírlik, M. Kádár képzős diák, sőt néhány Andrea utoljára vezette a egyetemista gyakorol. növendékeit a reflektorok elé, nyugdíjba készül. Re Sokéig két balettintézet méljük, a kitűnő pedagógus működött Szegeden. A Zászló távozásával nem szűnik meg utcai tanácsi Iskola megszűn- " balettoktatás a postások tével azonban az SZMT tan- nj"''! "" nem*z®nt sot a h(r Is csak kaesa vob. folyama az egyetlen, mely a A postás Müvelődes! Há/ mozgáskultúra ápolására hl- balettiskoláját változatlanul vatott, ugyanakkor az után- M. Kádár Andrea vezeti, ki­pótlás nevelésének is fontos vánjuk, olyan eredményesen, fundamentuma: M. Kádár mint az elmúlt évtizadek­Andrea egykori növendékei ben, . közül nem egy színházi tán- N. L

Next

/
Thumbnails
Contents