Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

2 / Vasárnap, 1977. augrnsztus 28,' Harminc éve történt Országgyűlési választás^1 Csongrád megyében Muzsikusok E

les politikai harc közepette zailottak le hazánkban 10+7. augusztus 31-én — 30 évvel ezelőtt — megtartott országgyűlési választások. A baloldali, népi demokratikus erők — kihasználva a köztársaságellenes összeesküvés leleplezése, Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök dlsszidálása nyomán kialakult elégedetlenséget — fokozatosan erősítették pozícióikat a hatalmi szervekben, és növelték befolyásukat a tömegek körében. A Magyar Kommunista Párt, a népi demokratikus erők erőfeszítéseinek eredményeképpen 1946 nyarán sikerült megállítani az inflációt, megteremteni a pénzügyi stabilizációt, és a gazdasági élet kulcspozícióinak fokozatos meghódításával megteremtődtek a feltételek a hároméves terv megkezdéséhez. Mindezek a körülmények a baloldali erőknek kedveztek, azonban még a burzsoázia és más jobboldali politikai irányzatok befolyása ls érvényesült. Az országgyűlési választások eredményei a népi demokratikus erők jelentős térhódítását tanúsították. Az ország legerősebb pártja, a szavazatok több mint 21 százalékával, az MKP lett. A Szociáldemokrata Párttól a vezetésében időnként érvényesülő ingadozó politika miatt sok szavazó elpártolt, az 1945-ös választásokhoz képest csökkent szavazataránya. A Kisgazdapárt, amely korábban széles „gyűjtőpárt"-ként magába tömörítette a parasztság és kispolgárság demokratikus csoportjai mellett a legkülönfélébb jobboldali erőket is, szétesett, és a szavazatok alig több mint 15 százalékát kapta meg. Ez azonban a népi demokrácia nyeresége lett, hiszen a reakciós, jobboldali erők kiváltak a Kisgazdapártból, és ezzel kikerültek a koalícióból is. A szegény- és kisparasztság pártja, a Nemzeti Parasztpárt növelte szavazatainak számát. A Függetlenségi Frontba tömörült partok a szavazatok 60 százalékát kaptak meg. A választás a népi demokratikus átalakulás fontos eseménye volt. Nem döntötte el önmagában a hatalom kérdését, de kedvező feltételeket teremtett a munkáshatalom kivívásáért folytatott küzdelemhez. A Csongrád—csanádi választókerületben, amely magában foglalta az akkori Csongrád és Csanád megyét (a korabeli Csanád megye keleti része ma Békés megyéhez tartozik), a népi demokratikus erők politikai befolyása erős volt, és a választásokon tovább növekedett. Vidékünk, mint a Viharsarok része, a kommunista párt egyik erőssége volt, hiszen itt már az 1945-ös választásokon az országos átlagnál jóval magasabb szavazatarányt ért el. 1947-ben politikai befolyását megszilárdítva elnyerte a szavazatok 23,2 százalékát. Szentesen a szavazatok 29,1 százaléka, Hódmezővásárhelyen 22,8 százaléka, Makón 21 százaléka, Szegeden 15,5 százaléka, Csongrádon 14 százaléka jutott a kommunista pártra. A járások közül a mindszenti járásban volt legerősebb a párt befolyása, ahol a kommunista szavazatok aránya elérte a 35 százalékot. Az MKP szavazóinak száma a legnagyobb mértékben Szegeden emelkedett, ahol szavazataránya az 1945-ös 12 százalékról 15,5 százalékra nőtt. A megye városaiban az ipar viszonylagos fejletlensége következtében a munkásság kis létszámú volt, de a városi ipari munkások többsége szilárdan támogatta a kommunista pártot. A városi munkástömegek a kommunisták vezetésével szívós harcot folytattak a hatalomban levő reakciós erők ellen, az újjáépítésért, a munkanélküliség felszámolásáért, a tőkés kizsákmányolás ellen, a népi demokratikus átalakulás továbbfejlesztéséért. A szegényparasztság, az újonnan földhöz juttatottak szintén a kommunista párt szilárd bázisát alkották, hiszen a földreform megvalósítása során, a föld megvédéséért vívott küzdelemben tapasztalták, hogy érdekeik legkövetkezetesebb védelmezői a kommunisták. Az MKP megyénkben a demokratikus átalakulás eredményeire építve a választások előtt lassan, fokozatosan növelte politikai befolyását az értelmiségiek körében. A nép ügyének szolgálatával megbecsülést vívott ki a közvéleményben, ami tükröződött a választások eredményeiben is. A Szociáldemokrata Párt a vezetésében ér vény esti lő jobboldali tendenciák, a kispolgári rétegeknek tett engedmények következtében 1945-ös szavazóinak egy részét elvesztette, szavazataránya 11,9 százalékra csökkent. A választások legnagyobb vesztese a Kisgazdapárt lett, amely a szavazatoknak mindössze 12,7 százalékát kapta. A Nemzeti Parasztpárt, amely a kisparasztság érdekeit szolgálta politikájával, növelte befolyását, a választók 8,6 százaléka szavazott rá. A megyében az 1947-es választásokon a jobboldali ellenzéki pártok — főleg a Pfeiffer-párt — ideiglenesen meg tudták téveszteni a választök egy részét. A Pfeiffer-párt főleg Szegeden, Csongrádon, Makón, Szentesen, valamint az akkori kiskundorozsmai, csongrádi és torontáli járásban ért el viszonylag magas szavazatarányt. Ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy ez a polgári ellenzékiséget hirdető, gátlástalan demagógiával élő, jobboldali párt ott tudott elérni ideiglenes sikert, ahol a városi kispolgárság, a középrétegek és a belterjesen gazdálkodó, piacra termelő parasztság társadalmi súlya nagy volt. Hódmezővásárhelyen például és a volt nagybirtokos mezőgazdasági területeken csak elenyésző befolyást ért el. A polgárosodási törekvések a felszabadulás után nemcsak a városi kispolgárság (kisiparosok, kiskereskedők) körében, hanem a belterjesen gazdálkodó, árutermelő kis- és középparasziaágnál is megerősödtek. Ezt használta ki a Pfeifíer-párt, amely a tulajdon védelminek, a parasztgazdaságok függetlenségének, a paraszti magánvállalkozás szabadságának hirdetésével nemcsak a gazdagparasztságot, hanem a belterjesen gazdálkodó, piacra termelő kisés középparasztság egy részét is időlegesen befolyása alá tudta vonni. Megyénk városaiban a kispolgári demókrácia, a történelmi paraszti ellenzékiség, a Kossuthkultusz öröksége érvényesült, amit a Pfeiffer-párt szintén kihasznált, Magyar Függetlenségi Pártnak nevezve, és a kossuthi függetlenségi hagyomány örökösének kiáltva ki magát. Mindezzel magyarázható, hogy a reakciós elemek mellett a Pfeifferpártra jelentős számban szavaztak váfosi kispolgárok, hivatalnoki, tisztviselői rétegek, a különböző városi középrétegekhez tartozók, továbbá a polgári agrárfejlődést akaró, belterjesen gazdálkodó kis- és középparasztok is. Ebben is megmutatkozott a városi. és falusi kispolgárság politikai ingadozása. Az akkori reakciós egyházi körök teljes erővel e pártot támogatták. Az egyház szervezetét, befolyását e cél szolgálatába állította. Az említettek mellett más okok (a nehéz gazdasági helyzetből adódó elégedetlenség, a lábrakapott ellenzéki hangulat stb.) is szerepet játszottak. A helytörténeti kutatás feladata, hogy az 1947-es országgyűlési választásokon kialakult eredmények mélyebb társadalmi okait feltárja. A jobboldali politika befolyása a megyében csak időlegesen érvényesült a városi középrétegek, a kispolgárság és egyes paraszti rétegek körében. A kommunista párt, a népi demokratikus erők harcának eredményeképpen itt is lelepleződtek a jobboldali ellenzéki politika igazi céljai és a kispolgári, paraszti kistulajdonos, kisárutermelő rétegek — zömükben — a munkásosztály harcának támogatóivá váltak. Az 1947-es választások Idején Csongrád megyében a baloldali pártok politikáját támogatta a választók közel 50 százaléka. A munkásosztály, a szegény parasztság, az újonnan földhöz juttatottak, a dolgozó parasztság jelentős része a népi demokratikus fejlődés szilárd híve és támogatója volt. A reakciós, jobboldali elemektől megtisztult, a dolgozó parasztok demokratikus pártjává vált Kisgazdapárt támogatóival együtt a népi demokratikus erők döntő fölénye érvényesült Csongrád megyében is. A Függetlenségi Front pártjainak a megyében is elért választási győzelme, a munkás- és paraszttömegek elszánt küzdelme megteremtette a feltételeket a népi demokratikus átalakulás továbbfejlesztéséhez, a szocialista forradalom győzelméhez. TAMASI MIHÁLY E

I lt egyszer egy muzsikus hajlamú család, egyszerű' en, nem éhezve, de sohasem jóllakottan. Nem voltak igazi zenészek, de alkalomadtán házakhoz jártak lakodalmazni, a hegedűs apa, a tangóharmonikás meg a klarinétos fiú, és a szomszéd Jóska, aki dobolt. Szerették a muzsikát, és amikor csak lehetett, a kétkezi munkát kerülték. Talán ezért is szánták rá magukat a könnyebb pénzkeresetre, habár szó ne érje a húz elejét, a lakodalmakban mindig becsülettel megdolgoztak, izzadásig dudálták magukat. Érték a pénzüket. Jól megvoltak, ha nem is gondtalanul. A koftát egyikük sem ismerte, csak úgy hallás után, fülből játszottak. Ha valamelyikük rosszul fújta, azt egyből észrevették. Volt úgy is, ha nagyon félrement a nóta, lelöktek egy-két pohárral, máris szépen szólt, úgy jött a dudából, hogy mindenki ráismert. Muzsikájuk híre a falu előkelőségeihez ls eljutott. Meghívták őket névnapra játszani. Az apjuk ugyan nem akart menni, de a két gyerek nagyon rajta volt. Kíváncsiak voltak az előkelőségekre. Amikor együtt volt a család, kérdezték az apjukat, hogy ő miért nem lett úri zenész, hiszen amikor még ők kicsik voltak, bőgő is volt a háznál. — Nem akartam én, flancolósak voltak mind, meg jobban tetszett az, amikor a Misa idenyálazta a húszast a homlokomra. Nem akarta elhinni a két gyerek, mert amikor ültek a padkán, hátukat a meleg kemencének vetették, mindig arról mesélt az apjuk, hogy amikor ő fiatal volt, milyen sok úrnak, úrfinak hegedülte a kedvenc nótáját, néha még énekelt is hozzá, mert az a sok fahangú gyakran félrevitté a prímet. Volt, hogy a lányok zokogtak, ha rázendített a „Vén cigány"-ra. A gyerekek kezdetben tátott szájjal hallgatták, később, amikor már ők is eljátszották a „Vén cigány"-t, a kisebb megkérdezte : — Miért nem maradt ott? Már akkor most mi is nekik játszanánk, nem kellene a melegben kapálni, kaszálni, megélnénk a muzsikából.* — Otthagytam őket. TI ezt úgysem értitek. Majd ha nagyobbak lesztek, megtudjátok. Általában ilyenkor a két legénytollas megsértődött, morgolódtak is: — Hallottuk már eleget, azt gondolja, csak maga tudja eljátszani a nótát? Ha annyira tudta, miért nem lett úri muzsikus? Egyszer a kisebb fiúnak megtetszett a fényes, csillogó-villogó gitár. Hazament, s kérte, vegyenek ők is olyat. — Cikornyás társulatnak való az, nem a parasztoknak. Megzabosodnának tőle — mondogatta az apa. De a gyerek nem maradt nyugton. Titokban gyűjtötte a pénzt, bebiciklizett a városba, és megvette a legolcsóbbat. Kitört erre u veszekedés. — Ügyse tudunk összestimmelni, nem való az Ide, maradj te a klarinétnál, azt jobban érA

budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött korvinák egyike Curtius Ru tusnak Nagy Sándorról szóló művét tartalmazza. A kódex előzéklapján furcsa jelek sorakoznak: egy titkosírásnak a betűi. Az iró személyére könnyen lehet következtetni. A kódex címlapján alul középen, ahová a tulajdonos címerét szokták festeni. Mátyás király aranygyűrűt tartó hollós címere helyett az Aragónial család címere található. A könyv terfát Beatrix királynéé volt. A tartalom megfejtésére évekkel ezelőtt három könyvtáros vállalkozott, Bibó István, Mezey László és Orosz Gábor. A bejegyzés átírva és kiegészítve magyar fordításban így hangzik: „Az Ür 1491. esztendejében. Vízkereszt utáni vasárnap jöttem ide Egerbe, harmadnapra utánam jött ide a dicső Ulászló király, akit 1490-ben a szent kereszt feltalálása utáni vasárnap koronáztak meg." Titkosírás egy korvinában A bejegyzés megértéséhez fel kell eleveníteni a XV. század utolsó éviizedének történetét. 1490-ben, Mátyás király halála után többen pályáztak a trónra. Beatrix állásfoglalása az új király megválasztásánál sokat jelenthetett. A trónról semmiképp sem akart lemondani, s így — csakhogy királyné maradhasson — kijelentette, hogy hajlandó a megválasztandó uralkodónak kezét nyújtani. Ezt használták kl a cseh király párthívei. Rábeszélték, hogy támogassa Ulászló megválasztását, s egyúttal az ő nevében megkérték a kezét. A kedvező válasz után a rendek 1490. július 15-én Ulászlót elismerték királynak, azzal a feltétellel, hogy Beatrixot nőül veszi. Ulászló az esküvőt eleinte különböző ürügyekkel egyre halogatta, de helyzete közben megnehezült. A többi trónkövetelő fegyverrel próbált igényeinek érvényt szerezni. Miksa visszafoglalta Bécset, és hadaival Buda felé indult. János Albert pedig Kassát ostromolta. Beatrix felhasználta vőlegénye szorultságát, és megfenyegette, hogy várait átadja Miksának vagy János Albertnek, ha továbbra is vonakodik megtartani ígéretét. Ulászló engedett a kényszernek. Néhány bizalmas embere jelenlétében Bakócz Tamás győri püspök előtt házasságot kötött Beatrixszal. Beatrix ráerőszakolta magát az utódra, szinte kényszerítette a házasságra. Ulászló viselkedése azonban még ellenszenvesebb. Egy pillanatig sem vette komolyan a házasságot; várta, hogy mikor mondathatja ki érvénytelenségét, és dicsekedett, hogy az olasz a.szonyt „olasz módon", cselszövéssel játszotta ki. A királyné természetesen gyanakodott, de „férjé"-nek elég sokáig sikerült bolonditania, pénzzel és katonákkal támogatta harcaiban. Ilyen körülmények közt történt a Curtius kötetben feljegyzett látogatás 1491. januárjában. Ulászló később, miután ellenfelei támadásától megszabadult, igyekezett a számára terhes köteléktől megszabadulni. A királyné viszont egyre csökkenő reménynyel, de nem csökkent kitartással évekig küzdött jogai elismertetéséért. Végre tízévi huzavona után, 1500-ban a pápa érvénytelennek minősítette a házasságot. A döntés után Beatrix kénytelen volt elhagyni Magyarországot", még a Curtius kötetet sem tudta magával vinni Olaszországba. VÉRTE8Y MIKLOS tik. Attól nyúlnak a bukszába. — A fiú csax egyre hajtogatta, maju megszokják e.i is. — A nép sosem, de innen is állandóan kilógsz, üörog az, nincsen abban semmi szép — mondogatták a tóobiek. Telt, múlt az idő, a fiú megta- " nult néhány akkordot, vett kottás füzetet, lemezjátszót, sőt néha fröccsöt fizetett a lezüllött vándorzenésznek, aki hálából papírra vetett neki néhány külföldi nótát. Amikor ezt eljátszotta, fintorogtak tőle a többiek. Sokan ki is mentek a bálteremből, mert akkoriban már olyan népszerűek leltek, hogy a bálozók talpa alá húzták. A fiatalok a színpad köré álltak, amikor a fiú gitározott. Hiszen ilyet még nem nagyon láttak. A városba járó „messzimunkások" örömmel üdvözölték, sőt még a borosüveget is fölnyújtották, ha ráismertek a dallamokra. Egyszer a társai is megpróbálkoztak az új zeneszerszámmal, de gyorsan letették. — Nem nekünk való ez. Eredj az utadra, ha menni akarsz — mondta a bátyja —, eredj, tanulj, mibelőlünk már úgysem lehet úri zenész, de te még viheted valamire. Mi megleszünk valahogy. Az is jó lesz, ha néha besegítesz egy kicsit. Úgyis történt. Elment a fiú a városba, beiratkozott a zeneiskolába, de hamar otthagyta, mert sok pénzébe került, és nem is haladt valami jól. Társakat keresett, zenekart akart magának. Kopogott itt, kopogott ott, de már mindenhol kialakultak a bandák. — Mit kezdjünk egy íurulyással, mert gitározni azt nem tud — ezt sugdosták a füle mögött a városi, az úri muzsikusok. Nem keseredett el a fiú, nekiállt és gyakorolt. Egyre jobban telt az Idő. Az otthoniaknak sem ment már úgy, mint azelőtt, egyre kevesebbet lakodalmaztak, nem kellett a népnek a dudaszó, örültek, ha hazamehettek, és nem hallották a traktorok zúgását. Pedig a fiú mindig vitte a félig betanult nótákat, alig várta, hogy eljátszhassa a többieknek. Két nap múlva már együtt fújta a család „az új slágereket", este meg már a bálban tapsoltak is nekik. Mindegy volt, akármilyen falsul szólt a nóta. Nagy ricsajt csaptak. Egyszer aztán az egyik városi zenekarból disszidált a gitáros, és a szeretőjének a bátyja beprotezsálta a helyére a fiút. Nagy volt az öröm a családban, ingyen ivott a környék, hiszen a legkisebb fiúból sztár lett. Nem akárki, városi zenész. Csak az apa nem osztozott az örömben. Faggatták, miért nem örül: — Várjatok vele, ott nagyon sok a huncut muzsikás, becsületes ember ott nem él meg. Meg ott már értenek is a zenéhez, van fülük. Megszólják és kinevetik, ha mellé fog a húron. — Ne féltse maga a Bandit mondogatta ilyenkor az idősebb testvér —, állja az ott is a sarat. Eltelt jó pár év, Bandi többször hazaugrott, összeszedte a bandát, és játszottak újra együtt, mint régen, de akkoriban már az apának elnehezültek az ujjai, a bátyja is unta az állandó éjszakázást, sokszor elaludt a tangóharmonika fölött, a szomszéd Jóska meg eladta a dobot és a dudát, vett rajta motorbiciklit. Beszélgetett esténként a két fiú: — Gyakran vagy itthon, tán nem tetszik a város? — De. Nagyon jó ott, tudod, csak néha melléfogok egy-két hangot. Oda már nem elég csak a fül. — Nem hiszem, te nagyon jól muzsikálsz. Azt mondja errefelé mindenki, hogy sokra viszed. — Ezt csak ők hiszik. Ami itt tetszik és szeretik, az bent nem sokat ér. A másik igazsag, hog; egyedül nem ludom tisztán eljátszani az egyik számot se, pedig már két éve gyötröm magam. De ezt ne mond meg a faternak, hadd higgye, hogy jó muzsikus vagyok. Csak a mondat végét hallhatta az apa, mert figyelmeztetőül vetette oda: — Vigyázz, valamikor én is muzsikáltam, még a főbíró fülébe is, és látod, mire jutottam vele. MAJOROS TIBOR