Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-10 / 161. szám

12 Vasárnap, 1977. július 10. A 27. játékhéten óitalála, tos szelvény nem volt. Négy la éíatot 27 tagadó ért ei, nyereményük egyenként 242 666 foriftt. Három talá­latot 3995 fogadé ért el, nye­reményük egyenként 820 forint. A kéttalálotos szel­vények száma 165 226 darab, ezekre egyenként 20 forin­tot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jehegűek! Záporok, zivatarok Várható időjárás vasárnap estig: időnként erősen meg­növekvő felhőzet, ismét sok­felé záporral, zivatarral, dél­keleten jégesővel. Napközben megélénkülő, zivatar idején megerősödő nyugati, észak­nyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23—28 fok között. RÁGÓGUMI Cukor nélküli rágógumi előállításának technológiáját dolgozta ki a Magyar Édes­ipar kutató laboratóriumá­nak kollektívája. A rágógu­mi 30 éve terjedt el szerte % világon, Magyarországon Is gyors karriert futott be, jelenleg a Csemege Édesipa­ri Gyár gépsorán három műszakban készül az édes gumigolyó. Az orvosok vé­leménye szerint ez a termé­ke az egészségre részben előnyös ugyan, mert erősíti a rágóizmokat és a fogakat, de a kedvező tulajdonságá­nak értékét lerontja, hogy cukortartalma előmozdítja a fogszuvasodást. Ennek el­kerülésére dolgozták kl a laboratóriumban a cukor nélkül is édes, ízletes rágó­gumi előállításának techno­lógiáját. NYARI SZÜNET A SOMOGYI­KÖNYVTARBAN A Somogyi-könyvtár ér­tesíti olvasóit, hogy tájé­koztató részlege, zeneszobá­ja és olvasóterme július 18­tól, valamint központi köl­csönzője augusztus 1-től zárva lesz. Ez idő alatt kizárólag az Ifjúsági Könyv­tárban (Tanácsköztársaság útja 2.) találnak folyóirato­kat és napilapokat az ér­deklődő'*. A tudományos ku­tatók 10-től 16 óráig vehetik igénybe a kutatótermet. Ugyanakkor az összes váro­si fiókkönyvtár is az olva­sók rendelkezésére áll. Szep­tember l-tő> a könyvtár is­mét a szokásos nyitvatartás­sal várja olvasóit KÜLÖNLEGES HALOK Különleges hálókat gyárt n nagyüzemi kertészetek ré­szére a Szegedi Kenderfonö és Szövőipari Vállaiat. A zsenge növényeket lehet megvédeni vele az erős nyá­ri napsugárzástól. Különö­sen a fóliaházakban nevel­kedett növények érzékenyek a nagy melegre. Az ez el­len védó, finom szálú mű­anyag hálót az újszegedi szövőgyár készíti, anyaga műanyag fólia, amit kes­keny csikókra hasítva meg­sodornak, majd különleges berendezéssel, szitaszerű szö­vetté alakítanak. A négy­zetméterenként néhány grammos szövet, amellett, hogy „megszűri" az_ erős napsugárzást, a levegőt át­engedi, ugyanakkor megvé­di a paradicsomot, papri­kát v agy más növényt az esetleges jégveréstől is. RÓZSA­SEREGÉLYEK Ritka közép-ázsiai pász­tormadarak — népiesen ró­zsaseregélyek jelentek meg Fejér megye nagy kiterjedé­sű. füves pusztáján, a Sár­iéten. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilóját 32, az élő tyúkét 28, a vágott csirkét 39 forintért, a tojás darabját 1,10—1,30 forintért lehelett kapni a tegnapi pia­con. Egy kiló újburgonva 4—7, óburgonya 4—5, egy csomó sárgarépa 2—3. egy csomó gyökér 2—3, vörös­hagyma 6—8, fejes káposzta 2,50—3, kelkáposzta 6—7, karalábé 3,50—4, karfiol 9—12, paradicsom 14—20, zöldpaprika 14—20, főzőtök 1,50, uborka 2,50—5, zöld­bab 7—10, zöldborsó 16—20, fokhagyma 22—24 forintba került. A retek csomója 3, zöldhagymáé J 50—2, a pa­raj kilója 8. sóska 10, gom­ba 60, nyári alma 4—10, körte 8—14, meggy 10—26, sárgabr-i ack 8—14, ősziba­rack 12—16, szilva 4—8, málna 22—24, ribizli 12—15, egem 8—10. dió 22, száraz bkb 3e, savanyú káposzta 10, a mák literje 50 forint voK. Bomba Két barát beszélget. — Ki volt az a nő, akivel láttalak az ut­cán? — Egy szexbomba. — Melyik háborúból való? KÉPTAR — TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSBÓL Szélesedik Vas megye nagy vállalkozása, a társadalmi erőből születő szombathe­lyi képtár létrehozásáért munkálkodók tábora. A Der­kovits Gyula, Dési Huber István, és más szocialista és kortárs képzőművészek al­kotásainak állandó otthont adó létesítmény megszületése felett „bábáskodó" képtár­építő egyesület éppen egy esztendeje jött létre Szom­bathelyen. A városban, Vas megyében és Budapesten — az utóbbiak vasi származású­ak — 2140 tagja és pártoló tagja van a társadalom leg­különbözőbb rétegeiből. nemzetközi konferenciája Az Élettani Társaságok Nemzetközi Szövetsége, az IUPS megbízásából, a Ma­gyar Tudományos Akadémia és a SZOTE rendezésében holnaptól, hétfőtől Szegeden rendezik meg a Szövetség Izom Bizottságának nemzet­közi tanácskozását. Az izom­kutatás világszerte elismert szaktekintélyei találkoznak holnaptól az MTA Szegedi Biológiai Központjában, hogy' az ötnapos szimpezion kere­tében beszámolnak kutatási eredményeikről, összehangol­ják tevékenységüket, és kije­lölik a további programok feladatait. A közel 100 részt­vevő között nyolcvan külföl­di tudós érkezik Szegedre, s az első napi plenáris ülés után megvitatják eredmé­nyeiket, további feladataikat. A tudományos programokat orgonahangverseny, város­néző séta, kirándulás egészí­ti ki, a zárófogadásra 15-én, pénteken este Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria dísz. csarnokában kerül sor. TÉRZENE Ma. vasárnap délelőtt fél tizenegykor rendezik meg a Széchenyi téren a békéscsa­bai, kiskőrösi, kiskunhalasi, szegedi" és szentesi vasutas­zenekarok közös hangver­senyét. Műsoron: Suppe, Strauss, Gyimesi, Kodály, Voclav és Berlioz müvei. Közlekedési balesetek Súlyos kimenetelű, cser­benhagyásos baleset történt még pénteken este 10 óra előtt Sándorfalván. Három férfi gyalogosan haladt az Alkotmány körúton, egymás mellett, az úttest jobb olda­lában, amikor hátulról közé­jük rohant motorkerékpáron Szabó Lajos 56 éves, hely­beli (Rózsa utca 31.) lakos. A három gyalogos közül el­gázolta Miklós Ferenc 34 éves, sándorfalvi (Tisza u. 54.) lakost, aki súlyos, élet­veszélyes sérüléseket szenve­dett. Amíg a másik két férfi a sérülttel volt elfoglalva, addig Szabó Lajos a motort is hátrahagyva elmenekült. Vissza sem tért a baleset helyszínére, de lakására se ment. Közben kiderült, hogy a motorkerékpár az övé, de nincs nevére átírva, ugyan­akkor nem rendelkezik jár­művezetői engedéllyel sem. A segítségnyújtást elmulasztó járművezető szombat reggel önként jelentkezett a megyei rendőr-főkapitányság közle­kedésrendészeti osztályán, ahol előzetes letartóztatásba helyezték, és büntetőeljárást indítottak ellene. A 43. számú úton, Szeged és Szöreg között, az 5. kilo­méterkő után Murati György 3 eves kisfiú kirántotta kezét édesanyja kezéből, s hirtelen keresztülszaladt az úttesten. Egy, már féktávolságon belül levő teherautó elütötte a kis­fiút. A gépkocsivezető sze­rencsére rögtön észrevette, intenzíven fékezett, így a gyermek könnyebb sérülé­sekkel megúszta. Szegeden, a Vásárhelyi Pál utca 4. számú ház előtt két álló jármű közül az úttestre lépett Hegedűs Sándor 22 éves, csengelei (Tanya 105.) lakos, s egy odaérkező mo­torkerékpáros elütötte. A gyalogos súlyosan, a motoros könnyebben megsérült. A Pilisben fejtették a követ, amelyből díszburkolat ké­szül Losonczi János cs munkatársai keze nyomán Újsze­geden, az egyetem üj menzája mellett Somogyi Károlyné fetvéteM Társadalmi munkaakcióban egyengették cl a talajt nem­régiben a Fonógyári út cs az E5-ös út találkozásánál, most Nyerges István brigádja füvesíti az útmenli sávot Vita a szívátültetésekről A Magyar Rádió közérdek­lődésre számot tartó vitát su­gároz a közeljövőben a szív­átültetések kérdéseiről. A rádió olyan műsort ké­szít, amelyben érvek és el­lenérvek hangzanak el a szívátültetés mellett és ellen. Megszólal többek között Bo­risz Petrovszkij professzor, a Szovjetunió egészségügyi mi­nisztere is, aki — bár a szív­átültetést nem ellenzi — a jövőt a műszív megalkotásá­ban reméli. A műszív anya­gának és hajtóenergiájának eddigi kísérleteiről és ered­ményeiről számol be majd hallgatóinknak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: sz. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-63.1. Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - index: 25053 ISSN: 0133-025 s Csak úgy süti az ember testét ez a forró gyógyvíz. Körülöttem nyö­gő, sopánkodó betegek áztat jak magukat reménykedve. A nagy me­dence felől jókedv, zsivajgás hal­lik. Köztük van a gyermekem is, nemrég szaladt át tőlem a tágas úszómedencébe. De, hogy ott a paj­kos fiúk el ne vegyék tőle a labdá­ját, ideadta, őrizzem. Nem sokáig őrizhetem ám, mert velem szem­ben két apró gyermek lesi az ölem­ben heverő, piros-fehér pettyes göm­böt, epedő nézéssel. — No, tessék, játszatok vele, míg visszajövök. — Azzal elindulok a nagy medence felé, hogy gyerme­kem után nézzek. Alig lépek a víz­be, a gyerekek közrefognak, és be­levisznek valami „K;shal-nagyhal" nevű játékba. Még Ilyet. Mit szólnak az ismerősök, jóbarátok, ha meglát­nak. hogy ugrándozom itt. velük, mint egy kecske. En vagyok a nagy­hal, és fogjam meg őket, kishala­kat. Alig hevülünk a játékba, jön a gyógymedencéből az egyik apró lány­ka. sír keservesen: — Bácsi, el-vet-ték.. . a láb-dat. .. — Elvették. Kik? Hol? Meg tudod nekem mutatni? A kislány megragadja a karomat, húz magával, vissza a gyógymeden­cébe. Ott rámutat a sarokban ülő kamasz fiúkra: — ök, ni! — Na, fiúk, elő a labdával, de gyorsan! A fiúk nagy előkészülettel feláll­nak. Ezek most összehazudjak ne­kem a fél világot: „Mi nem vol­tunk, nem is láttuk" — dadogják mindjárt, aztán, ha elfordulok, elő­A labda veszik a víz alatt a nadrágjukból, és a nyelvüket mutatják a hátamnak. Lehajtják a fejüket, lassan, tagol­tan mondják: — El-vet-ték! — Tőletek is? Kik? Hol? Kiugranak mellém a partra, meg­ragadják a kezemet, húznak a har­madik, középső medencéhez. A víz közepére mutatnak. S, hát, megder­medve ismerek, a magam korabeli barátaimra. — Azok voltak. Nem bírtunk ve­lük, nagyobbak, meg erősebbek! — Bandi! Sós Bandi! Kiáltásomra Bandi ráfekszik a víz­re, hozzám úszik, kérdőn rám­néz. — Te Bandi! A gyermekem lab­dája. .. nem azért, csak játszatok ve­le nyugodtan, de nehogy elvesz­szen. — Bocsáss meg! — dadogja Ban­di — Már nincs nálunk. Ei-vet-ték! — Elvették? Kik. hol, a minden ­ségét. De kapós ez a labda! Pár perc múlva már a csónakázó tó mögött tapossuk a zsenge füvet. Sós Bandi egyszerre a padon ülő há­rom emberre mutat: — Azok, ni! Nem akartunk velük veszekedni, idősebbek is nálunk... meg erőseb­bek. Az egyiket felismerem. Szőke Mis­ka bácsi, a hentes, nemrég ünne­peltük 60. születésnapját. S amikor elébük állok a labdát követelve, s ők kereken a szemembe mondják, hogy „El-vet-ték!", kitör belőlem a nevetés: — Maguktól is. Szőke bátyám? Kik? Hol? Táncsak nem az Aggas­tyánok Otthonának tagjai? — De, bizony, éppenhogy az ag­gok, az öregek Klubjából. A csónakház mögött rátalálunk a labdára. Néhányan, nyugdíjasok baj­lódnak a labdával, a homokban. Hozzájuk akarok lépni, mikor egy öregúr Bence bácsinak barátságosan nyújtja a kezét: — Doktor Pivarcsi, nyugalmazott ügyvéd vagyok Tiszalökről. — Az­zal szó nélkül kiveszi Bency bácsi kezéből a labdát, pör­geti elől, pörgeti hátul, mö­götte dobja fel, elől kapja el, elől dobja fel. mögötte kapja el, a tér- 1 dére fekteti, felvágja, majd a fejé­vel a magasba ökleli. A gyerekek­nek is tágra mered a szemük. Kis­lányom nem bírja idegekkel, oda- 1 szalad, elkapja a pattogó labdát. Egyet se tud utánakapni, mert egy 2 forintos kerül a markába fagyi­ra, hát szánalmasan otthagyja. A nyugdíjas ügyvéd élvezettel dolgoz­hat tovább, körülállva egy tucatnyi öreggel. — Megy ez kérem —. mondja —, rsak nagy gyakorlat kell hozzá. Hosszú, szívós, kitartó gyakorlat. . Huszonnégy kimeredt újjú kéz nyúlna a labdáért, de ő az istenért nem engedi ki a kezéből. Dénes Géza Parképítők Azt hinné az ember, nincs is már a Belvárosban fű­vel, fával, virággal be nem ültetett terület, s hogy a parkgondozáson kívül más munkát nem találnak már így nyár derekán a városgazdálkodási vállalat kertészeti osztályának dolgozói. Aztán mégis kiderül: a parképítő részleg mindegyik brigádja elfoglalt. Farkas István munkacsapata a Hungária környékét teszi rendbe, füvesítenek az étterem előtt TAJÉKOZTATÖ Biokémikusok

Next

/
Thumbnails
Contents