Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-08 / 159. szám
Péntek, 1977. július 8 5 Időszerű témák a nyári egyetemeken A pedagógiai egyetemen — A művelödéselméleti egyeaz idén már a 14. évfolyama temen 1971 óta rendszeresen lesz — mindig is úgynevezett elméleti ismereteket szerezkulcskérdéseket, a közokta- hetnek a művelődésügy irátás-politika éppen aktuális nyitói, tájékozódnak a legproblémáit vitatták a részt újabb hazai és külföldi művevő tanárok, a szakemberek velődéselméleti kutatásokról, előadásai alapján. A mosta- Az előadássorozatokkal teni témakör — „Felzárkóz- hát a tudatosabb művelőtatás, differenciálás, fakulta- désirányítást kívánják segítivitás a korszerű oktatás- teni. Az idén is érdekes téban" — több ponton kapcso- mákat választottak: a művelődik. az új tantervek beve- lödéspszichológia kérdéseit, zetéséhez, illetve céljaihoz. A választást az indokolja, Az előadások hozzásegíthetik hogy a népművelők — bár a pedagógusokat, hogy fel- nagyon bonyolult pedagógiai készülten kezdjenek újszerű körülmények között neveliskolai feladatok megoldású- nek különböző életkorú, nehoz. Hozzátehetjük: ennek az mű, foglalkozású, műveltséiskolai munkának az ered- gü és ízlésszintü embereket ményei egyáltalán nem kö- — nem kapnak kellő segítsézömbösek a társadalomfejlő- get a pszichológiai tudomádés szempontjából. nyoktól. Az általános lélekNem kevesebbről van szó tanon kívül szükségük van (egyebek között), mint foko- az egyes életkorok pszicholó. zatosan megszüntetni az is- giájára, a művelődési folyakola uniformizáló törekvéseit mat oktatás- és neveléslélek4és hatásait; olyan képzési tanára, a szociálpszichológia formákat teremteni, ame- alapjaira, és a művészethlyekben nem termelődnek pszichológia törvényszerűséújra a gyerekek közötti — geire. A nyári egyetem témabeiskolázáskor meglevő — köreit mindezek figyclernbekülönbségek, hanem minden vételével választották meg. tanuló egyéni adottságai sze- A nyitó előadásban dr. rint — a legjobban fejlőd- Veczkó József egyetemi adhet. A társadalom igénye, junktus, a nyári egyetem szükséglete, hogy az iskola igazgatója a személyiség érmérsékelje a „hátrányos tclmszésénclc alapkérdéseiről, helyzet" következményeit, az egyén szocializációjáról egyszersmind tág lehetősége- beszél. Több szakember küket teremtsen a tehetségek lönböző nézőpontból azt kíkibontakozásához, és mind- vánja mégvilágítani, mi a ezek alapján a rátermettség- szerepe, funkciója a művelőnek, az egyéni adottságoknak désnek az egész életen át megfelelően irányítsa külön- tartó szocializációs folyamatféle pályákra a növendéke- ban, melyek a feltételei és ket. Nem új a felismerés, jellemzői az életmódnak, hogy ezeket a feladatokat amelyben lehetőség nyílik a csakis differenciált oktatással folytonos önmegújításra. A lehet megoldani. A gyakor- másik nagyobb témakör előlatban azonban csak mosta- adásai az egyes életkorok nában kerül napirendre a jellemzőit vizsgálják a műdifferenciált formák, módsze- velődés szempontjából, a rek bevezetése, ilyen törek- harmadik témacsoportban vesek felfedezhetők az új, pedig a szociálpszichológia készülő tantervekben is. alapkérdéseinek tükrében A pedagógusoknak nagy vizsgálják a művelődést szükségük van az elméleti (foglalkoznak például a mű és módszertani tisztánlátásra, velődési motivációkkal, a Ezért szerepel a nyári egye- társadalmi átrétegződés pszitem témái között a differen- chológiai vonatkozásaival ciálás lényegének megvilágí- stb.). A július 26-án megtása, módjainak, funkcióinak, nyíió nyári egyetem valaszervezeti és módszertani mennyi előadása (vagyis: a következményeinek „feltér- népművelésben hasznosítható képezése". Számos kutatási pszichológiai ismeretek) areredmény, kísérlet összefog- ra kívánja késztetni a közlalását is célul tűzték ki a művelődési szakembereket, program összeállítói, meg- hogy a minél teljesebben vizsgálják továbbá az iskolai feltárt és megismert egyéni, oktatás és a társadalmi mo- társadalmi igények szerint, bilitás kérdésének összefüg- minél tudatosabban határoz eeleit14. pedagógiai egyetem zak ,meg a művel5dés tar egy hét múlva, július 13-án talmat es formáit, kezdődik. S. E. Vajdasági fiatalokat is várnak építőtáborba Szerdán látogatást tett megyénkben a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség Vajdasági Választmánya delegációja, Baba Ion titkár vezetésével. Megbeszélést folytattak a KISZ megyei bizottságán Bódí Györggyel, a KISZ megyei bizottsága első titkárával. Áttekintették az ifjúsági szervezetek együttműködését, és a továbbfejlesztés lehetőségét. Ezután Tulipán Andrásné, a KISZ megyei bizottsága munkatársa kíséretében ellátogattak Makóra, ahol megtekintették a belvízvédelmi építőtábor munkáját. Délután a vendégek a mártélyi úttörő és ifjúsági képzőművész tábor munkájával ismerkedtek. Az egynapos látogatás konkrét megállapodásokkal ért véget. Július 17-től a makói belvízvédelmi építőtábor munkájába 30 vajdasági fiatal is bekapcsolódik. Az augusztus 1-én kezdődő mártélyi országos ifjúsági képzőművész táborban részt vesz 5 vajdasági amatőr képzőművész is. A delegáció az esti órákban visszautazott Újvidékre. A hatékonyság útjai (3.) sétamenet Havonta 198 és 222 millió akadozik az anyag- vagy között ingadozik — a tavalyi szerszámellátás, s fél napol esztendőt figyelembe véve azoknak az óráknak a székeli várni a karbantartóra. A biztosítás biztonság, suKötet a PKP kongresszusáról A napokban kerül a könyvesboltokba a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a Portugál Kommunista Párt VIII. kongresszusának anyagót feldolgozó kötet. ma, amelyeket a szocialista gallja a reklámszöveg, s jó iparban foglalkoztatott fizi- néhány munkahelyen ha!lkai dolgozók munkahelyükön gattak erre. A biztonságot töltenek. S már itt megtör- úgy teremtették meg, az ott pan gondolatmenetünk, hi- foglalkoztatottak megtartászen ez az idő nem azonosít- sát, egyenletes keresetét azható az intenzív munkával zal „biztosították"', hogy időtelt órákkal. Bizonyos cso- bért fizetnek. Ami egysze-' portoknál igen, másoknál rűbb, kényelmesebb. Csak távolról sem. Máris belegn- éppen megfosztja a jogosan balyodtunk abba a kusza megszerezhető jövedelemtöbblettől a dolgozót, e többlet árufedezetének hasznosításától a vállalatot, a gyárat. Átlag szaktárs sem jól, sem rosszul nem keres, mert hiszen ő testesíti meg a középpontot. Ö minden bizonynyal elégedett. Ami nagy súak havi ótiagt^e^löVfX mive' legtöbbször azt hallani, jobban is fizethetnének nálunk. A nálunk szövevénybe, melyet a teljesítménykövetelmények és a bérformák alkotnak. Á tlagszaktárs Idén január és március között a fizikai foglalkozárint volt a szocialista iparban. Ez azonban Átlag Károly pénze, nem ad eligazia népgazdaság legkülönféÜ2 arról' — igaz, "mivel összefoglaló tény, nem is adhat —. mennyit keres Konkrét Béla, s hol, miiként dolegység, ahol a munka jellege alapvetően eltérhet a másutt tapasztalhatók tói. A légozik meg érte. A párt XI. ^^ .-"F0™* azt kongresszusa határozatában surgetne hogy itt, ott, amott, ezt olvashattuk: „A jövőben mindenütt vessenek „jobaz életszínvonal emelésének ban ; Am ™hez mérten? A azon tényezőit kell előtérbe ™ásik gyárhoz, a nem is ro" - l/óm innrrKfhrt'Z *Uí"»An3Tlt3ia r helyezni, amelyek egyeidejűleg szolgálják az anyagi jólétet és a gazdasági hatékonyságot ... A bérpolitikában fő cél legyen a munka szerinti elosztás erősítése" FoIyamat(>san csökkent a hetvenes években a teljesítményben elszámolt munkakon iparághoz viszonyítva? Változás, pihenőkkel formáját tekintve, sokféle lehet, ám alapja ^tsegtele- órák száma Amive, az psznül az. hogy bér es teljesít- tünzé 6 vele hatékonymenv együtt járjon. Amit növ*lé*)nek fontos tehenem egyszerű a gyakorlatban dt kihasználatérvénvesitenJ, mivel a telje- .. ., . sítménybér kétségessé válik lan- 19R5-ben a flzlkai fog" abban a pillanatban, amikor lalkozásúak munkaóráinak Olvasotáier - iipuÉisÉnak Már barátságok szövőd- anyagi támogatásával szer- tatáshoz — majd táboron kitek, a játékban-tanulásban vezett Szegeden. vül, önállóan, ki-ki megtalálta a párját. Hagyományokról talán A 600-as szakmunkásképAhogy ók mondják, „össze- korai lenne még beszélni, de ző intézetben, ahol tanulórázódott" ez a nem is olyan az előző két évben gyűjtött és szálláshelyet kaptak, előkis csapat, összesen 47-en Jön az Algyői emberek Mit láthatunk a képernyőn ? Több érdekes programot lló forintot, az ország nagy lal. Tévéjáték készül Németh ígér a televízió harmadik ne- főkönyvébe pedig bejegyez- László Galilei című drágyedévi műsorterve. Az ak- ték a legnagyobb hazai szén- májából, a Nyitott könyv tuális politikai és ismeretter- hidrogénmező felfedezését. Kolozsvári Grandpierre Emil jesztő adások közül Perben Ennek éppen tizenkét éve. válogatott novelláiból (Vála régível címmel újítókat, Azóta megépült a paprika- tozó felhőzet) és Hubay feltalálókat szólaltatnak meg, szárító, a 6 ezernél több disz- Miklós egyfelvonásosaiból a Mi újság van? 20—25 per- nóra méretezett sertéshizlaló, (Magnificat) mutat be. Illés ces helyszíni közvetítésekkel elkészültek a palántanevelő Endre Illyés Gyuláról készült számol be, augusztusban, tá- üvegházak, és persze min- krétarajza, Karinthy Frigyes voli kisközségek egy-egy hét- denütt földgáz melegít. A do- kevésbé ismert verseinek füköznapjáról, olyan vidékek- kumentumriport arról szá- zére, Ruttkai Éva, Csernus ről, ahol postai vonalak is mol be, ml történt 10—12 Mariann és Sütő Irén előadóalig akadnak, ezért a helyszí- év alatt az algyői emberek- estje ígérkezik még különleni közvetítés műszaki ténye kel. Ugyancsak dokumen- gesnek. i3 bravúrosnak ígérkezik. A tumfilm mutatja be a ma- Népszerű filmsorozatok kevilógvlszonylatban is jelen- gyar vasút jelenlegi helyze- rülnek képernyőre, így a tős magyar gyógyszergyártás tét (A 12-es számú vonat), a francia—német—olasz kopfellegvárába tekint be a Borravaló dokumentumfilm rodukcióban készült VerneMegujulás (Chinoin) című címe önmagáért beszél. A té- adaptáció, a Strogoff Mihály, film, a Garancia feliratú ri- vépublicisztika műfaját ke- az ugyancsak kétrészesre port pedig az ország egyik resi a Párbeszéd a filmszu- méretezett Vidopq újabb kaleggyorsabban dolgozó kőmű- laggal. landjai. A tavasz tizenhét vesbrlgádját mutatja be. Az irodalmi és drámai pillanatának témájához haSzegeden forgatták az Al- műsorok közül felhívjuk a sonló, ötrészes szovjet filmgyől emberek című, kétré- figyelmet a romániai magyar sorozat: az Omega változat. író, Kocsis István Magellán Bemutatják még egyebek című drámájának felvételére, között a Henessey, az Antoelhatározták, Képernyőre kerül Jókai is- nius és Cleopatra és a hogy meleg vizes kutat fú- mert regénye, A lőcsei fehér Strindberg színműve nyomán ratnak és erre másfél mii- asszony címszerepben Törő- készüit Haláltánc című angol liot áldoznák a kozos va- ...... «T v. > gyonból senki sem álmod- csik Marival. A szlovák nem- filmeket is, a Nobel-díjas hatta, hogy a termált kereső zeti felkelés napjaiban ját- Kavabata Jaszunarinak híres fúrófej nyomán olaj támad, szódlk Ivan Bukovcannak, a regényéből készült japán £11fiT-T^!,!-^^!!^^0/: középnemzedék fájdalmasan met, a Hóországot, valamint korán elhunyt írójának mű- NDK-s alkotóművészek proszes, színes dokumentumriport-műsort. Amikor a Tiszatáj Tsz-ben ságait, halastavacskáját. Az olajesőért a Tiszatáj számlajara átutaltak másfél mii- ve: Mielőtt a kakas megszó- dukcióját Beethovenről. tapasztalatok sokat segíthet- adásokat hallgatnak: könyviek a szervezőknek abban, tárismereti, irodalmi témákvannak, szakmunkástanulók hogy a mostani programot ról, a szakszervezeti mozés ifjúmunkások az idei —, a tábor céljainak legmeg- galmi munkáról. A foglalimmár harmadik olvasó- felelőbben állítsák össze. Hozásokon közösen dolgoztáborban amelvet az S7MT Lássuk először ezeket a fel- zák fel az olvasásra ajántáborban, amelyet az SZMT adatokat: szeretnék hozzá- lott irodalmat, az intézet Központi Könyvtára, a SZOT seg(teni a fiatalokat, hogy könyvtárában alkalmazhatolvasó felnőttekké válja- ják is az előadásokon halnak; szeretnék elérni, hogy lott ismereteket. Vargha Baaz üzemekben, ahol dolgoz- lázs például Az olvasás műnak, vagy dolgozni fognak, vészete címmel tartott előbekapcsolódjanak a szakszer- adást, Traser László Korunk vezeti és közművelődési művészetéről, Gereben Femunkába. Hogyan lehet renc a művészeti irányzamindezt a táborozás két tokról, ízlésáramlatokról, Bahete alatt elérni? Egészen jor Nagy Ernő a mai mablzonyos, hogy a három me- gyar irodalom munkásúbrágyéből (az idén először nem- zolásáról. Meghallgatták csak Csongrád, hanem Bács Nagy Zoltánnak, a Szegedi és Békés ifjúmunkásai is Nemzeti Színház tagjának eljöttek) érkezett ifjúmun- önálló műsorát, volt irodaikások zöme eddig is barát- mi délután a Tiszatáj köré kozott a könyvekkel és nem csoportosult alkotók részvé. , , ,. ... . televei, Szecsi József a zene.degen tőlük az aktivitást, hallgatás .,titkaiba" avatta önzetlenséget, szervezőkész- be a táborlakókat, séget igénylő mozgalmi és Megismerkedtek a városkulturális munka sem. A sal: jártak a Somogyi-könyv„toborzókat", a táborba hí- tárban, az irodalmi emlék. , .. , , , , . helyeken, a múzeumban, a vo jelentkezési lapokat képtárban. Kirándultak Gyuugyanis Iskolaigazgatóknak iára. Naponta van sportfogés üzemi szakszervezeti ak- lalkozásuk, volt már tánctivistáknak küldték a könyv- ház- és megnéztek több fillérből, akik a legrátermet- mf 8 mozikbantebb fiatalokat választották n,N*h« azt P°n^n "T ni, mennyi a haszna-eredés irányították az olvasótá- ménye a kéthetes táboroborba. Persze, az itteni prog- zásnak — akár külön-külön, ram is feltétlenül kedvcsi- a táborozó fiatalok szemnáló, érdeklődést ébresz- pontjából, akár munkahelyi tő. Tandrendjük ugyan van, közösségeiket tekintve. A de korántsem az iskolás szi- könyvtár kezdeményezése gor, a fellebbezhetetlen fe- mindenképpen életképesnek gyelem, a kérdeznek-felelek bizonyult, az olvasótábornak kényszere jellemzi a tanú- a három év alatt „híre lást. Sokkal inkább az ol- ment". A könyvtár dolgodott táborhangulat, amely- zóinak hozzáértését, jó munben szinte észrevétlenül gya- káját dicséri, hogy a fiatalok rapodnak tudásban, szemük szívesen jönnek, és búcsúnyílik a világra, megismer- záskor tele vannak tettkednek művészeti értékek- vággyal, kel és kedvük támad a foly- S. E. 61,6 százalékát a teljesítménytől függően javadalmazták, tíz esztendő múlva viszont minden száz órából csak 59,4-et fizettek meg ezen a módon. Növekedett tehát azok tábora, akik — ahogy a gyári köznyelv gunyorosan fogalmaz — a sétamenet normáját teljesítik, azaz időbérben — jelen vannak. Ennek a kedvezőtlen, s tartósnak látszó folyamatnak a megállítására hozott határozatot a Minisztertanács 1974-ben, megszabva a munka normázásának, a teljesítménykövetelmények vállalati kialakításának fő irányait. Nyersen fogalmazva: sehol sem kapkodták el a határozat végrehajtását. A Központi Népi E! lenőrzési Bizottság vizsgálata szerint 1974 és 1976 között tovább mérséklődött a teljesítménybérben dolgozók aránya, a vállalatok tekintélyes része föl sem mérte alaposabban, mit tehetne a helyzet javítására. Szerény mértékű változás csak 1976 második felében következett be; az apadás megállt. Túl nagy pihenők tagolják részekre a társadalmi érdekeket megtestesítő teendők megvalósítását ezen a területen, s ezek a részek' olykor kapcsolatban sincsenek egymással. Szembeszökőek az eltérések az egyes iparcsoportok között, s ezt csak technológiai különbségekkel nem lehet megmagyarázni. Közelebb áll az igazsághoz az a „magyarázat", hogy vannak hagyományként normázott területek — így a bányászattól a kohászaton át a textiliparig —, s olyanok, ahol a sétamenet normája a hagyomány ... Ne legyünk persze igazságtalanok. Bizonyos feladatok sem végezhetők el másként, csak órabérben. Ilyen esetekben nem az a kérdés, miért van órabér, hanem az. valóban annyi ember kell-e oda, amennyi ilyen formában kapja jövedelmét? A fokozatosság elve Hatalmas tartalékok rejlenek a bér és a teljesítmény szoros összekapcsolásában. A léhűtők kicsiny csoportjától eltekintve, dolgozni akar mindenki. Ha következetesen tapasztalja munkája és javadalmazása egységét, ahhoz igazodik, ha nem, ahhoz tartja magét. S mivel finoman fogalmazva is, következetlen, ellentmondásos volt hosszú éveken át a bérpolitika, a rendteremtés csak fokozatosan mehet végbe, de: végbe kell mennie 1 Amihez általános szemléletváltozásra éppúgy szükség van — mert a norma, a normarendezés 'hallatán sokakban gondolkodás nélkül megfogalmazódik az elutasítás —, mint jól képzelt időelemzőkre, munkaerő-gazdálkodókra. Fokozatosan, írtuk le előbb, tegyük gyorsan hozzá, folyamatosan ,s nemcsak a fizikai foglalkozásúakra értve. Munkakörök és munkaterü'etek során alkalmazhatók a teljesítmény-követelmények — így például az anyaggazdálkodásban, a bérelszámolásban, de a karbantartásban is, az egyösszegű utalványozással —, de ennek konkrét hogyanját csakis a vállalatok állapíthatják meg. Amire eddig alig ösztönözte bármi a munkahelyeket. Boldogultak nélküle is. Most azonban egyre szigorúbbak a gazdálkodás feltételei, s aki sikert kíván, annak tartalékok után kell néznie. Lázár Gábor