Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-06 / 157. szám

Szerda; 1977. július 6. 5 Végzős szakmunkások fogadása A hagyományokhoz hűen szakmai ismeretek bővítésé­az idén is megtartották a hez nagy lehetőségeket ad. Szegedi Postaigazgatóságon a Szóba került az is, hogy az közelmúltban végzett távköz- utóbbi években kevesebben léstechnikai szakmunkások— jelentkeznek hálózatszerelő­hálózatszerelök és műszeré- nek és műszerészeknek. A szek ünnepélyes fogadását. A felvehető 30 helyre csak 22 július 5-i, keddi találkozót fiatal jelentkezett tavaly. Az Keresztes Mihály, az ígazga- idén még folyik a beiskolá­tóság szakszervezeti tanácsá- zás, s várják a 8 általánost nak titkára nyitotta meg. Üd- végzett fiatalok jelentkezését vozolte a 17 friss szakmun- , . , - , , ..... .. kás-bizonyitványos fiatalt. hálózatszerelőnek, különösen Rózsa István, az igazgató- Rékés és Bács Tnegye tele" ság Vezetője kötetlen beszél- puleseiről. getés során elmondotta, hogy Az ünnepélyes fogadás be­hatezernél többen dolgoznak fejezéseként a most végzett az igazgatóság területén. A 17 szakmunkásnak díszes em­többség jól képzett; pontos, léklapot adtak át. Verik Béla fegyelmezett szakmunkás. A műszerész és Illés János há­posta műszaki fejlesztése az lózatszerelő jeles tanulmányi utóbbi években meggyorsult, eredményéért külön jutalom­Ez az előrehaladáshoz és a ban részesült. Külföldi ösztöndíjasok eskütétele Kedden a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem aulájában tettek esküt az új külföldi ösztöndíjas fia­talok. A felvételi vizsgákon 342 fiatal szerzett jogot arra, hogy szeptemberben a baráti szocialista országok — Bul­gária, Csehszlovákia, Jugo­szlávia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjet­unió — egyetemein és főis­koláin kezdhessék meg ta­nulmányaikat. Az ösztöndíja­sok többsége műszaki felső­oktatási intézményekben foly­tatja tanulmányait. A koráb­bi évekhez hasonlóan a leg­több fiatalt — 277-et — a Szovjetunió, 69-et pedig az NDK egyetemei és főiskolái várnak. Szegedi tervezők Gyulán A városfejlesztés kiegészítője a területfejlesztés Az a százegynéhány kilo- földrajzi, társadalmi terület lekedési kapcsolatot — a mos­méter, mely Szegedet Gyu- tervezésétől. taninál hathatósabb formá­iétól elválasztja, nem áthi- Egymástól alig távolabb, ban­dalhatatlan távolság azok mint Budapest kerületei, há- * számára, akik a hét végét rom város, Békéscsaba, Bé- s hogy minderről még idő­vagy akár több napot is a kas és Gyula alkotja a sor- ben szó esik megbízók és a gyógyvizéről, remek strand- rendben hetedik legnagyobb megbízatást végrehajtók, te­járól. a várjátékok előadá- városi településrendszert az hát a városi vezetők és az sálról nevezetes városban kí- országban „Három város"- SZTV tervezői között, hogy vánnak eltölteni. Egyébként koncepciónak nevezik azt az eztán a városlakókat is meg­jelképesen is zsugorodik a egyre gyakrabban szóba ke- kérdezhessék, nos, ezt tarthat­távolság a ket város között rülő elképzelést, mely sze- juk innen, száz kilométer tá­— legalábbis a Szegedi Ter- rjnt külön-külön való fej- volságból is említésre mélíó­vező Vállalat dolgozói így ér- iesztésük helyett koordinált, a nak­zékelik. Az SZTV kapta másik két városéval mindig P- K. ugyanis a megbízást — jó számoíá, összehangolt telepü-, tíz évvel ezelőtt — a Békés léstervezés vihetné előre leg- I megyei város általános ren- szerencsésebben a három vá-' riezési tervének elkészítésére. rost A hatékonyság útjai (1.) Többet esetleg, mást biztosan Idén februárban a szocia- kamegosztásnak, a szakosí- kéből a tervezettnél is többet lista ipar értékesítése 48,6 lásnak és a kooperációnak vitt piacra, holott ugyanab­milliárd forintot tett ki, a bővítésével, a műszaki ból az anyagból másutt két­szemben a tavaly februári színvonal emelésével, kor- szer jövedelmezőbb árut ké­44,7 milliárddal. Megenged- szerű vezetési és szervezési szíthettek volna, ve a túlzást: a többlet rpég módszereknek az alkalmazó- Kapaszkodjunk a tények­nem eredmény. Csak akkor sával kell elérni." be: a ruházati ipar nem tar­az, ha olyasfajta termékek- Már ez a summázat is ér- tozik a termelésüket látvá­böl, szolgáltatásokból áll, zékelteti. milyen tarka a te- nyosan bővítő ágazatok kö­amilyenek iránt tartósan endők szőttese, s még inkább 2é. Tavaly például mindösz­nagy a kereslet, s amilyené- kibontakozik sokféle színe, szé 0,6 százalékkal állítottak ket — az össztársadalmi ha közelebbről vesszük szem- eid többet, mint 1975-ben. A munkaráfordításokat tekint- ügyre. A szelektív fejlesztés korábbi esztendők — kivéve ve jövedelmezően, azaz — két szava inogott ugyanis 1973-at — sem tanúskodnak hatékonyan bocsáthat ki a bonyolult feladatok serege szédítő iramról. Tételezzük gyártó cég. S ennyi sem áll, a hazai alapanyag-ter- feI, hogy a ruházati ipar cé­elég. Hiszen, ha csupán ez melés növekvő súlyu épp- ggj nagy nekiveseikedéssel lenne az egyetlen feltétel, úgy, mint a termékszerkezet me.kétszerezik termelésüket megtörténhetne, két-három változása. Nagy hiba ezért a megKetszereziK lermeiesuKet. iparág összehozza a szóban gazdasági hatékonyság átfő- Latszatra remek dolog. Va­forgó többletet, ám az ellá- gó mércéjét szűkíteni, s úgy lójában semmi köze nem tásban és a kivitelben súlyos vélekedni, hogyha több a lenne a hatékonyság javítá­zavarok keletkeznének, nyereség a gyárnál, a válla- ,.„„. _ Azért, mert az általuk ter- latnál, máris hatékonyabb a Sdhoz' mert mlhez kezdcnc a melt terven felüli áru más- munka. kls" es nagy-, a kulkeres­honnét vont el anyagot, ener- kedelem a termékheggyel, s giát, munkaerőt, szállítóesz- f * /"I- _ ^ még inkább, mibe kerülne ez közt stb., amíg tehát — a LOSSU FOlISlVereS „ .... . .. . gondolati játékban a képte- ' a tobb a Italomnak?! Az lenségig elemezve — Dunát A gazdasági élet testes ötödik oteves tervben a ru­rekeszthetnénk hengerelt szótárában nincs még egy házati ipar termelésének ter­acéláruval, nem lenne aütó- olyan kifejezés, amit gyak- vezett mértéke 30 32 száza­busz, polietilén, cement. emlí­ege­rabban használnának, lék Az árukibocsálás tenenek a hatékonyságnál. Csakhogy meglehetősen ön- szen belül azonban 38—40 kényes az értelmezés, már- százalékkal növekszik a kor; már ahány értelmező, any- Szerü alapanyagú, termelé­nyiféle „hatékonyság" Lassú k technológiával előallí­a folismeres, összetett foga­lomról van szó, amiben rész- tott cikkek aranya. Ez mai tevékenységek tucatjainak mond valamit. Még érthetőb­eredménye sűrűsödik, bár el- ben közli a hatékonyság mi­vileg pusztán ráfordítás és benlétét az a lé , eredmeny viszonya a hate­A szőttes sokféle színe Érdemes föllapozni a nép­gazdaság ötödik ötéves tervé­ről — az országgyűlés ülésén 1975. december 18-án — el­fogadott törvényt. Ebben a többi között azt olvashatjuk: remagyarázások következmé- tozásoknak, igy a termelé­„Az ipari termelés hatékony- nyeként azután megtörténik; kenység emelkedésének kö­ságának erőteljesebb növelé- a gyártó szentül hiszi, javí- szönhetően, a ruházati ipar sét szelektív fejlesztéssel, a totta munkája hatékonysá- egy dollárt 51,50 forintért hazai és a nemzetközi mun- gát, mivel jól fizető termé- termel majd ki 1980-ban, míg niiiiiMiiiii^MMii i Miiiiim iiiim iiBiiii 1975-ben 59,20, 1970-ben 74,20 konyság. A félreértésnek, fél- már említett s hasonló vál­_. az urbanizációs úton. Azóta egyre erősödő szálak Vonatkozik ez az igény a 15 fűzik a tervezőket Gyulához éves lakásépítési tervre csak­— ennek egyik bizonysága úgy, mint a fürdőfejlesztésre, volt az a kiállítás az ugyan- az iparosításra, a mezőgazda. csak szegedi tervezesű Erkel ságj, a közlekedési, vagy akár Művelődési Központban, ame- a kuiturális élet kérdéskö­Iven az SZTV-ben készült te- rére. lepülésfejlesztési javaslatokat mutatták be, rajzokkal, fo- * tÓ1ík8l ,téf^bekke1' tervek' A húsz-harminc kilométer Kai, maKetteKKel. átmérőjű körön belül jelen­* leg összesen 130 ezer város­Hasznát. értelmét tekintve lakd él, az ezredfordulóra az talán még a kiállítás jelen- egyre inkább összenövő há­tőségén is túlnőtt az a be- r°m városban 190 ezren lak­szélgetés. amelyet Gyula vá- nak majd a becslések szerint rosi tanácsának vezetői foly- s h°8>' a Szegedi Tervező tattak a megnyitó előtt a Vállalatnál kialakított elkep­tervező vállalat vezető mun- zelések ne rekedjenek meg a katársaival. Az eszmecserén fantáziálás szintjén, hogy alkalom nyílt arra, hogy a reális társadalompolitikai város fejlődésének aktuális igények tükrözőivé válhassa­kérdéseiben egyeztessék el- nak a tervek, már most el képzeléseiket. A sajá- kel> dönteniük a Békés me­tosságok sorából — hogypél- gyeieknek, milyen szerepet dául a gyulai lakások negy- szánnak a három városnak, ven százaléka egyszobás, a külön-külön, hogyan is kép­házak majdnem fele 1900 zelik el az együttélést — előtt épült, az 5—6 ezer együttfejlesztést. strandoló elhelyezésére ké- A tanácskozáson szót kérő szült várfürdő egy-egy va- Barna Gábor, a Magyar Ur­sárnap 10—15 ezer látogatót banisztikai Társaság fótitká­is fogad, hogy az ipartelepi- ra a gyulai varfürdő-gyógy­tés nem éppen legszerencsé- fürdő példájával szemléltet­sebb formáját választva sok te, milyenfajta kérdésekre a városban a gyáregység kell majd a tanácsi vezetők­gyáregysége. s a közlekedési nek — s mondjuk most már hálózat fejlődése alatta ma- így: a területfejlesztés terve­radt a városénak — szóval zőinek közösen választ talál­a tanácskozáson elmondot- niuk. El kell határozniuk, takból érdemes két problé- hogy ha az évente tíz szá­mát kiemelnünk — szolgál- zalékkal nagyobb forgalmat nak ugyanis némely, Szeged- bonyolító gyulai fürdő to­ré vonatkoztatható tanulság- vább nem terjeszkedhet, és gal. ezért nem lehet „kerítésen Kiindulásul: kezdetben volt belül" különválasztani a tar­a különálló, magányos ház lós, a hétvégi és a gyógyüdü­tervezése, továbblépést jelen- löket szolgáló létesítménye­tett, amikor már tömbökben, ketj akkor a munkamegosz­Uf tantervek előtt Befejeződtek a nyári pedagógus-továbbképzések Ezúttal a peöagógusíanío- matematikát. Negyedik éve mok pedagógusai a követ­lyamok zömét szervező és járnak a tanfolyamokra, az kező tanév során vesznek bonyolító intézmények, a to- idein már csak azok voltak, részt az — 1978-ban beve­vábbképzési és módszertani akik valami miatt eddig zetendő — uj tantervek ok­intézetnek a munkatársait is „kimaradtak", vagy szüksé- tatására felkészítő tanfo­gét érezték, hogy tökélete- lyamokon. Kivéve a kémia sítsák ismereteiket (a me- szakosokat, ők már második gyéből és a városból ösz- éve ismerkednek tantár­szcsen 200-an.) Szeptember- gyuk újdonságaival, hisz a tői valamennyi szegedi és változások — az általános is­megyei iskola első és ötö- kolai matematikához ha­dik osztályában az új ma- sonlóan — különösen nagy­tematikai tanterv alapján mértékűek, kezdődik a tanítás. Az alap- Az új tantervekhez kapcso­képzés lezárult, a tanévben iódó továbbképzéseken kí­az osztályonkénti tananyag- Vül egyéb tanfolyamokat is ról lesznek — az igények szervezett az intézet. Rigó lenkező esetben mit sem ér szerint — konzultációk. Az Jázonné csoportvezető el­fel kellett készíteni. A fel­adat ugyanis újszerű, fele­lősségteljes és nagyon bo­nyolult: a fokozatosan be­vezetendő új iskolai tanter­vek megfelelő „fogadásá­ról" és használatáról van szó. Arról, hogy a pedagógu­sok ne csak tudják, értsék a változások mibenlétét, ha­nem elfogadják, meggyő­ződjenek helyességéről. El­utcákban, később lakóne­tásba Békést és Csabát is (a gvedben, ipartelepben, vá rösrészben gondolkodhattak Kettős-Körössel, a Szanazug­a tervezők. S az utolsó állo- gal) be kell vonni. S ez ter­máson — a teljes település mészetesen az üdülőövezet­távlatainak körvonalazásá­nál — mintha rhegállt volna az előregondolkodás. Márpe­dig napjainkban az egyes te­lepülés tervezése elválasztha­tatlanná lett a környezettől, a szomszédos településektől, ugy is fogalmazhatnank: a ben vízisporttelepek. sportpá­lyák építésével, újabb ter­málkutak fúrásával, a szál­láshelyek bővítésével jár együtt, s akkor ugyancsak fejleszteni kell majd a há­regionalis egység, a tágabb rom város közötti tömegkoz­uj tanév második feléveben mondtá: az idén jól sikerült lesz a továbbképzés a fizi- a7 általános iskolai igazga­ka szakosoknak, és a tani- tók vezetőképzője, amelyen tóknak az anyanyelvi ok- általános és speciális ve­tatas kérdéséiről. Az osz- zetési ismereteket szerezhet­szes tobb szaktargy uj tan- tek a szakemberektől. Is­tervét csak később vezetik mét megtartották az iskolai be. Gondolni kell viszont pálvaválasztási felelősök mar most arra. hogy 1981- tanfolyamát. A héten (4-én) tol az alsotagozatban, 4. kezdődött Vásárhelyen a né­osztalyban is tanitjak az met szakosok megyei tan­orosz nyelvet. A tanítókép- , , hatlak Szeged és a megye ™ főiskolások ugyan felvc- folyama, ugyanott van az iskolaigazgatói az elmúlt he- hetik mellékszakként, de orosz szakosok háromhetes ti, kétnapos tanácskozáson, egyrészt nem kapnak meg országos tanfolyama. A nya­Szeptembertől november vé- diplomát akkorra, másrészt ri továbbképzések között az géig pedig ők beszélnek kor^em biztos hogy legnépszerűbb volt a maírf npvanprrő! minden minden falusi ískolaba „jut tantestületben frissen végzett tanító. Az júniusban megtartott okta­A ' d k i pc ő"- orosz nyelvi alapképzést te- tástechnikai tanfolyam, ame­szaktárgy? továbbképzés. Az batnea ^ ^rteztte^á ly6t a tanárkepzó föiskoIa —- következí évtöl tervezik oktatástechnikai tanszéki csoportjával közösen ren­— akár a világ legjobb tan terve. A továbbképzéseket ezért is tervezték „kétlépcsősre". Először az úgynevezett ál­I talános fölkészítéseket szer­jvezték meg, amelyeken nem kisebb célt tűztek, mint a szemléletváltás előmozdítá­sát. Az iskolai munka ne­velésközpontú lesz az új tan­tervek tükrében — erről hall általános iskolai matemati ka kitüntetett helyzete (pon­tosabban : a legkorábban megkezdett kísérletek ered­Mi a helyzet a szakmun­kásképzők és a középisko- deztek. Iák tanárainak továbbkép- A vásárhelyi német és ményessége) a felkészülés zésével? A szakmunkáskép- orosz nyelvi továbbképzé­rendjét is megváltoztatta a zó intézetekben szeptem- sekkel befejeződtek a pe­többi tárgyhoz képest. Nem bértől minden új tantervet dagógusok idei nyári tan­annyira továbbképzésről, in- bevezetnek. Már januárban folyamai. Az új tanév előtti kabb átképzésről beszélhe- megtartották az igazgatók ál- legfontosabb esemény az is­tünk, hiszen a szakosok talános továbbképzését, jú- kolaigazgatók megyei érte­többsége, de még a frissen niusban a szaktárgyi fölké- kezlete lesz, augusztus 22— végzettek közül sem sokan szülés is lezajlott. A szak- 23-án. ismerték az új rendszerű középiskolák és a gimnáziu- S. E. forinttal érte el ugyanezt. A hosszú út Magába száll, ki okos név­re vágyik — figyelmeztet a közmondás, azaz először sa­ját képességeit veszi szem­ügyre, tetteit értékeli kriti­kusan, s csak azután Ítélke­zik másokról. A hatékonyság javítása az okosság magas fokát tételezi fel, s követeli meg mind a termelői közös­ségektől, mind azok vezetői­től. Az egyszerűbb cselekvé­si lehetőségek ugyanis fogy­tán vannak, a bonyolultab­bak, a rejtettebbek kerülnek sorra, s ezek fölismerése, hasznosítása nem könnyű. Ráadásul, egyszerre kell tö­rődni azzal, ami rövid, s ami hosszú távra szól, de úgy, hogy holnapi terveink ne ke­resztezzék a holnaputáni:. Tények, tapasztalatok iga­zolják: a vállalatoknál s az irányító szerveknél is most tanulják ezt. Nem puszta ké­nyelmességből hanyagolták el ezeket a tudnivalókat, ha­nem mert az ösztönzési rend­szer mereven, sokféle torzu­lással közvetítette a haté­konysági követelményeket. Az 1976 januárjától érvényes szabályozók javítottak a helyzeten, de minden válla­latra egyformán, s tökélete­sen ható szabályozás egész egyszerűen nem létezik. Ezért nő meg a központi és a he­lyi akarat ötvözésének fon­tossága, ezért kerül első helyre az a teendő, hogy a munka társadalmi és helyi, azaz makro- és mikroszintú hatékonyságának hosszú út­ja ne csak párhuzamos le­gyen, hanem a másikhoz mi­nél közelebb húzódjék, ha le­het, egybeessen. Lázár Gábor 9

Next

/
Thumbnails
Contents