Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-01 / 153. szám

Péntek, 1977. július 1. 5 Ha kezdődik Szegeden az idegenforgalmi főszezon Július eleje és augusztus vége között sűrűsödik min- külföldi csoportok fogadásá­den évben Szegeden a legintenzívebb idegenforgalom. A ban. határátkelőhelyek országos forgalmából Csongrád megye Az Idegenforgalmi Hiva­11 százalékkal részesedik, s a Nagylakon, Röszkén ki- és tal szegedi kirendeltségén belépő utazók Szegedet aligha kerülik el. Az ország egyik kapható a főszezon kezde­déli kapuja tehát a város, de az ünnepi hetek esemény- tére megjelent tájékoztató sorozata egyébként" is vonzza a külföldi és hazai kirán- könyv, mely részletes és dulókat, turistákat, rokonlátogatókat. pontos információt tartal­maz valamennyi belföldi A vendégfogadás, a ven- Szentesen. A fiókkirendelt- szálloda, nyaralótelep, kem­déglátás felelősei már ko- ség szolgáltatásai megegyez- ping szolgáltatásairól, is­rábban felkészültek a látoga- nek a szegedi szolgáltatások- merteti az idegenforgalmi hi­tók kényelmes elhelyezésé- kai, a Kossuth utca 11. szám vatalok programajánlatait, s re, szórakoztatásának, ét- alatti Expressz-fiók dolgo- így hasznos kalauza lehet a keltetésének, pihenésének zói azonban elsősorban a túrára, hosszabb kirándu­biztosítására, s július else- csongrádi, szentesi, szentesi lásra indulóknak, a vállala­je is inkább csak hivatalo- járási fiatalok, közülük is tok. az ifjúsági szervezetek san tekinthető határoló nap- fdieg a tanyai fiatalok utaz- utazási ügyintézőinek. Az nak, a főszezon kezdetének. tatá„áh,," vá,ln1nn,, „„^ idegenforgalmi tájékoztató­Az ifjúsági turizmus megyei tatasa°01 vaiiainaK maja ban a szállóshelyek< szolgál­rendszerében azonban em- reszt. Ok is intézik, szervezik tatások adatain kívül is­lítésre méltó esemény lesz a majd az Edzett ifjúságért- mertetik a gyár- és üzem­mai napon: az Expressz If- mozgalom ifjúsági túráit, látogatások feltételeit, a spor­júsági és Diák Utazási Iro- közreműködnek a Mártély- t0!áfí lehetőségeket, a gyógy­. r. ...... . . .... , „,, . . . . , üdülésre, pihenésre alkal­da uj fióküzlete matol. pén- ra, Hódmezővásárhelyre, a mas helységek minden lé­teken reggeltől lesz nyitva csongrádi Körös-torokhoz vitt nyeges adatát. Kereskedelmi abc az ABC-ben Amit a vásárló tapasztalt penyes bácsi segített, kedve- összefogást" terveznek, (aki naponta átlagosan két- sen figyelmeztetett, hogy a hogy a parkoló építésével szer fordul a Tarján ABC és kulcscsomót ne hagyjam a „megfogják" a napi milliót, a lakása között): Mi taga- szatyor alján, és — nem hit- Répásy Zoltán tervet csinált tiás, megbuknék szervezés- tem a fülemnek — köszönt: magának, amikor vállalta a bői — mondogattam egy da- viszontlátásra. Másnap vl- munkát. A feladatait két rabig, hogy ilyenformán sa- gyázott a gyerekre. Harmad- csoportba sorolta. Az első: a ját ügyetlenségemet kárhoz- nap nem volt elég a „rakó- vásárlói igények minél tel­tathassam, amiért tényleg dóterem", adott egy nylon- jesebb kielégítése, különös kétszer kell megjárnom a szaytrot — köszönömért. Né- tekintettel a napi cikkek boltot (plusz a piac zöldsé- hány nap elmúltával a zöld- (friss kenyér, tej, húsfélék), gért, gyümölcsért), a napi ségrészleg kiköltözött az ut- a zöldség-gyümölcs és az betevő beszerzése céljából, cára végre egy nagyvárosi, iparcikkek forgalmára. A Egyszer aztán — valami tarka színfolt). Bent ezzel is második: a rábízott társadal­„alapvető közhasználati csappant a tömeg. Elfelejt- mi tulajdonnal való elszá­c;kk" tartós nélkülözése mi- hettük a sorbanállás „gyö- molás kötelessége, amely­att bosszankodva — beval- nyöreit", minden pénztár nek feltétele a jó szervezés lcttam magamnak (lesz, ami működik. és a munkafegyelem. lesz): a boltban van a hiba. Változatlanul naponta két- Ügy tűnik, a három hét Csak a bűnbak változott, a szer járok a boltba, nem alatt megoldották a felada­helyzet nem. (Reggel volt annyira szükségből. Kelle- tok javát. dél- mes, már-már szórakoztató g. E. időtöltés a bevásárlás. A napi mogorvaságadagtól el­hó- borult kedélyemmel „üdül­nappal ezelőtt zárt ajtók fo- ni" járok az ABC-be, a szí­gadtak, kint a tábla, olyas- vélyességcsomagból, amit mi volt rajta, hogy átszer- ott kapok, még a vacsoraké­vezés miatt, meg, hogy a szítésig is futja. Hihető vagy tej és a péksütemény árusí- nem: megszűnőfélben az es­tása a raktárban. Három ti menü feletti családi vi­nap múlva a levélszekrény- ták! ben találtam egy nyomtat- * ványt, miszerint újra meg- Kiegészítés (ami az újság­nyílik, köszöntjük kedves író munkaköri kötelessége): vásárlóinkat stb. Figyelme- A bolt ráfizetéses volt, fel­sek — nyugtáztam mérsé- mentették a vezetőséget, jú­kelt lelkesedéssel, mert már nius 1-től Répásy Zoltán az látni véltem az árutömeget üzletvezető. Az átszervezés­éi — pláne — választékot kor a fentieken kívül a kö­gyakran nélkülöző modern vetkezők történtek: a rak­polcokat, a hosszú sorokat a tárban villamos targoncák­működő két pénztár előtt, a kai mozgatják az árut, be­síró gyerekeket a csúcsfor- szereztek egy takarítógépet galomban, a szennyes tej- (lásd: gépesítés a nehéz fizi­zacskókat (következésképp a kai munka könnyítésére), még szennyesebb bolti ko- Az utcai zöldségárusító pul­sarakat), a raktárból a „va- tok mögött ügyes térkihasz­lakiknek" a szemem láttára nálással raktárat is kiala­„kicsempészett" banánt és kítottak, az utcán átvett szalámit rejtő zacskókat; árut nem kell naponta ki­hallani véltem, hogy „öttel beszállítani; a dolgozók két több" (nem azt, hogy „lehet hétre előre ismerik munka­öttel több?", nem kérdőjel- rendjüket (lásd: szervezés), lel, csak így, kinyilatkozta- A forgalom 25—30 százalék­tásként), azt ls, hogy „volt, kai nőtt. Ebben a hónapban de elfogyott" (néha megen- négymilliót „csinálnak" (ta­gedték maguknak a „nincs" valy ilyenkor 3 millió 700 helyett) stb. A nyitvatartás ezret), a háromnapos zárva­harmadik napján azért el- tartás (fizetésnapokon!) el­mentem, lássuk a medvét! lenére. További terveik: ön­Semmi sem maradt a he- kiszolgáló jellegű zöldség­lyén, az átrendezés révén árusítás (a boltban csoma­átalakult, szervezett lett az gólt, esetleg tisztított áru­eladótér, tágasabbak a gon- val), akvárium, grillsütő, ál­dolák közötti utcák, a bolt landóan friss vágott barom­áttekinthetőbbé vált. Impo- fi (bontva isi), egy új „be­záns a rend, makulátlan a mutatóteknőben", iparcikk­tisztaság. Árubőség. Válasz- bemutató. Már aláírták a ték! A friss kenyér után a szerződést, miszerint a jegyes tejet kértem, előbbi KONSUMEX Külkereske­dőit, utóbbi megtörölgetett delmi Vállalat áruiból meg­zacskókban. A felvágottak határozott választékot kí­elképesztő bőségben, ízléses nálnak majd. Ezen a nyáron tálalásban (háromféle szalá- hűtött dinnyét fognak árui­mi), a zöldségek szebbek, ni az utcán, estére lezárha­mint a piacon (banán — tó, nappal jegelt tárolótér­amennyi kell), naponta friss bői. hús, korábban soha nem lá- * tott piperecikkek. Sör! Ciga- Kiszámították, hogy na­retták! Termosztáskák (az ponta milliós forgalom volt „megy el" előttük, a József Attila sugárúton. Az autósok megállnának — Tarjánban mo- csak ez a bolt van az út solygós udvariassága! A pa- mellett —, de nincs parkoló­kolásban időseub. fehér kö- hely. Pénz híján „társadalmi Százas, sársa sapkában Kincskereső-tábor Újszegeden Az ország minden részéből sereglettek ide a Szegeden készülő irodalmi és kulturá­lis folyóirat pályázatainak nyertesei, az úttörőlapok „aranytollas" tudósítói, ki­váló úttörőriporterek, a Kincskereső klubok legaktí­vabb tagjai, a legszorgalma­sabb propagandisták, vers­faragók és rajzolók — vala­hányan ügyes, okos, lelkes és tehetséges tizenévesek. Hogy valóban azok, kiderül mindazoknak, akik legalább néhány órát az újszegedi fák árnyával csipkézett táborban töltenek. * „Kedd. 1. nap. Megérkez­tünk. Megmutatták a szobá­mat. Anyuék elmentek. Nem voltam szomorú. Megnéztem a tábort és megismerkedtem a srácokkal. Hamar összeba­rátkoztunk." — hát így kez. dődött, olvashatta az ille­téktelen szem Kozma Góbol féltett naplójában, aki büsz­kén vallja, hogy Szekszárd már adott a magyar iroda­lomnak egy-két hírességet, s aki tanúk előtt tett ígéretet, hogy ősztől megrendeli a Kincskeresőt. Ha csak a szerkesztő-brigád munkáját Acs S. Sándor felvétele vastunk a nyomdalátogatás­ról, megelevenednek a mú­zeumban töltött órák élmé­nyei. Vers született a múlt ményeit éppúgy, mint a zászlófelvonás ünnepi per. ceit. a városnéző séta látni tej, friss kenyér csak után.) A közelmúltig. Egy egész városban nem máshol). Oj arcok. j. régiek .. . ... ...Délután megjött a nulsága számomra, hogy a kísérjük figyelemmel, akkor ry »7 mií;ió jorint /els2ere. nagy és szép dolgokban való is végigkövethetjük a tábori • 2 kamerával rilmez- részvétel egyenértékű a si­élet eseményeit. Riportot ol- ^ ^ennünket Vacsora, fek- kerrel. vés (Párnacsata.)" — Nekem Janikovzsky * Éva írónővel való találkozás „.„ a legemlékezetesebb. Olvas­A minimese palyázatra 800 mányéimények után szemé. kori viharról, interjúk ké- munka érkezett. A tíz leg- iyesen is találkozni íróikkal, szültek a táborban vendé- jobb írás készítője most a izgaimas öröm _ a sükösdi geskedŐ írókkal, költőkkel, szegedi tábor vendége. Kö- Takács Timea kapcsolódik a s rajzok sokasága örökíti zöttük van Botos Erika Hajdú- beszélgetésbe. — Én a Szer­meg a vernek, novellák él- böszörményből, aki édesapja- kesszynk együtt! Kincskere­x—_ nak nyírábrányi népi kollé- ső_páiyázaton ötödik lettem gista emlékeit dolgozta egy a Nagy októberi Szocialista családi kirándulás élménye- FoTradalom 60. évfordulója valóit, sőt az egvik pasztell, nek hatására. O mondja: tiszteletére készíteti irodai­kén meglehetős felfordulásra — Nagyon-nagyon tetszik mf riogatásommal. Itt a tá. utal. Hogv kik az okozói? A a tábor. Eddigi legnagyobb borban 02 első pillanatban rajzon látható egyik hatal- élményem Tóth Béla íróval összekötött bennünket a kö­mas autó felirata: Magyar való találkozás. Írtam is egy zös érdeklődés, az együttes Televízió. Ezt tíz eseményt riportot Majdnem kaptam munka játékt nagyon sok ígv regisztrálja Kozma Gabi kalácsot címmel. A vele való barátra találtam. A mi szo­naplójának aznapi bejegyző- beszélgetés legnagyobb ta- bánk közössége együtt ir ver­———irwmwBi IBI IIIMTI—wanmufTn seket, s a folytatásos regény egy részét is mi irtuk. * Vers a Tábori Kincskereső harmadik számáról. Címe: Égi egerek. Szerzője: Svetics Ildikó, az Öpium raj Mák­gubó őrséből. „Lukas az ég bársonytakarója, / Kirágták a csillagegerek. / — lm, itt már a fényes macska, / Az majd rendet teremt. // Egyre lejjebb tereli a Hold-cirmos / A ragyogó kis pontokat, / Le az ég mélykék tengeréről, / Nehogy bajt okozzanak. /1" Csoda-e a tábor egyik ve­zetőjének, Baka István köl­tőnek, a Kincskereső munka­társának jóslata: összegyűlt itt a táborban a holnap iro­dalmának jónéhány alakító­ja. • Tandi Lajos Új film Felragyog tiszta, szép lényé csillag Kétrészes, színes, szink- fizetésbe, lemondva rangról, jövőben, hogy „felragyogjon ronizált szovjet film. Irta: címről, kiváltságokról, vál- reményük tiszta, szép fényű Vlagyimir Motil és Oleg lalva a kegyetlen körűimé- csillaga". Osztyinszkij. Rendezte: Via- nyeket, a megaláztatást, a ki- \ nagyszabású történelmi gyimir Motil. Operatőr: semmlzést. A három szálon f;im néhol jelentkező vonta­Dmitrij Meszhijev. Zene: futó történet három emberi tottsága, ritmustalansága el­Iszaak Svarc. Főszereplők: kapcsolat kipattanását, kitel- lenére is emlékezetes alkotás. Irina Kupcsenko, Alekszej jesedését és küzdelmét állít- Ezt elsősorban Dmitrij Mesz­Batalov, Natalja Bondar- ja elénk. E három párhuza- hljev kiváló fényképezésének csuk, Oleg Sztrizsenov, Eva mosan futó sorspár az 1800- a neves színészgárdának Sikulszka, Igor Kosztya- as évek első felének oroszor- köszönhető Különösen ki­levszki j, Innokentyij Szmok- szági viszonyait is jelképezi. emelkedik a kiv41ó színészek "n0VSZ ,J' Szergej Volkovszkij her- sorából az irkutzki kormány­Puskin Csaadejevhez című ceg a napóleoni háborúk is- megfonni innokentVij versenek egyik sorara utal mert hose sokáig titokban (Aprily Lajos fordítása) a tartotta ifjú felesége előtt, Szmoktunovszkij. kétrészes, színes, szinkroni- hogy ő a demokratikus re­zált szovjet film. Oroszország formokat hirdető társaság történetének egyik nagy nap- tagja. Talán ezért hiányzott ja 1825. december 14. Ezen a bájos Márija életéből a a kemény téli napon a cári családi boldogság, de talán Oroszország fővárosában, Pé- ez késztette ezt a fiatal és tervárott a katonai alakula- törékeny nőt — Natalja Bon­tok megtagadták az esküté- darcsuk lírai megjelenítésé­telt I. Sándor cártól. A hát- ben — arra, hogy szembe­térben a nemesi száramzású szállva szülei és a közvéle­forradalmárok által szerve- mény akaratával-véleményé­zett mozgalom állt, mely „de- vei, vállalja a száműzetést, kabrista" mozgalom néven A másik főszereplő, Tru­került be az orosz és az beckoj — Alekszej Batalov egyetemes történelembe. Ám alakítja — a cár kegyeltje, s felkelésük kudarcba fulladt, felesége is a legelőkelőbb" Az új cár, I. Miklós, kegyet- társaságok tagja. Öt is hiá­len megtorlásba kezdett. A ba próbálja elhatározásáról szervezkedés vezérei bitófán eltéríteni család, körülmé­végeztettek, sokakat pedig a nyek, fondorlat — mindhiá­távoli Szibéria kegyetlen vi- ba. A harmadik főhős a gaz­dékeire száműztek. Ez a film dag Annyenkov hadnagy, aki nagy tablójának történelmi beleszeret egy Moszkvában háttere. levő francia divatüzlet eladó­Ezeknek a történelmi ese- nőjébe A bukás utan Pau" méiiyeknek VKFSUSIt JZ^vJÍXSSSS^ SEKz femgbe^ÖnsyoLat8 ^^séftaS ezeket az emberi sorsokat, ... „ .... , , . . , ,„„,„„x x„.,„—„ „ naban a férjüket elzaro ha­nelm hőtfórtf ™ talmas kerítés mellett, s táj ™odálato^váUozásaitrn^a bkjukban visszatükröződik taj csoaaiatos vaitozasaiDa a a dekabristák nagrsága és rendező. Három nemes asz- tragédiája, hitük az ügy igaz­szony követte férjét a szám- ságában, bizalmuk a tiszta T. L. Kinevezések az orvosegyetemen Az egészségügyi miniszter idejűleg öt évre megbízta 1977. július elsejével a Sze- dr. Szilárd János egyetemi gedi Orvostudományi Egye- tanárt az Ideg-Elmekórtani temen egyetemi tanárrá ne- Klinika igazgatói teendőinek vezte ki dr. Szilárd Jánost ellátására; dr. Molnár János (Ideg-Elmekórtani Klinika), egyetemi tanárt az Orvosi dr. Heiner Lajost (Ideg- Biológiai Intézet tanszékve­Elmekórtani Klinika) dr. zetői teendőinek ellátására Molnár Jánost (Orvosi Bio- és dr. Szendrei Kálmán lógiai Intézet), dr. Szemere egyetemi tanárt a Gyógynü­Györgyöt (Orvosi Biológiai vény- és Drogismereti Inté­Intézet), dr. Faredin Imrét zet tanszékvezetői teendőinek (I. sz. Belklinika, Endokrino- ellátásával, lógiai Osztály), dr. Gál Győr. A Szegedi Orvostudomá­gyöt (I. sz. Sebészeti Kllni- nyi Egyetemen a mai nap­ka), dr. Imre Józsefet (I. sz. tói egyetemi docensi kineve­Sebészeti Klinika), dr. Ko- zést nyert dr. Baradnay Gyu. vács Gábort (I. sz. Sebészeti la (I. sz. Sebészeti Klinika), Klinika), dr. Jancsóné dr. Gá- dr. Varga László (I. sz. Bei­bor Arankát (Élettani Inté- gyógyászati Klinika), dr. Moi­zet), dr. Lázár Györgyöt nár József (Mikrobiológiai Sj (Kórélettani Intézet), dr. Ká- Intézet), dr. Regdon Géza sa Pétert (Központi Kutató (Gyógyszertechnológiai Inté­Laboratórium). dr. Szendrei zet) és dr. Selmeczi Béla Kálmánt (Gyógynövény- és (Gyógyszertechnológiai Inté­Drogismereti Intézet). Egy- zet).

Next

/
Thumbnails
Contents