Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
8 Szombat, 1977. július 2: Hl ? HDL? MIKOR? Lakógyűlésen vettünk részt melynek témája a lift volt A lift önműködő, nem kell hozzá kulcs, bárki szabadon használhatja, különösebb formaságok nélkül. Csupán jegyet kell venni a liftfelelősnél, aki a földszinten, kis asztalkánál ül A felsőbb emeletről lefelé utazók a kiszállás után veszik meg a jegyet. A jegyek olosók. a kisebb havi jövedelemmel rendelkezőket sem terhelik túlságosan. Különben is, a ház lakói havibérletet használnak. Csak át kell adni a bérletet a liftkezelőnek, az kilyukasztja, és kész. A lakók látogatói jelentéktelen összeget fizetnek, majd beírják magukat a „liftmenetrendbe". A postás díjtalanul használhatja a liftet, természetesen csakis indokolt esetekben: vagyis, ha táviratot, ajánlott levelet visz valakinek. A gyűlés a lakóbizottság társalgójában volt, melynek falát színes felA lift irat díszítette: „Tiszteld a liftes munkáját!" A lakók csodálkozására az első felszólaló Kaszon lakótárs volt, ki foglalkozására nézve költő. — Nem kell ide semmiféle liftjegy! — mondta Kaszon. — Mi a fenének vesszük ezeket a jegyeket!? Egyik házban sem kell jegyet venni a liftre. Minek ez a bürokrácia? Hirtelen csend támadt a teremben. A költő javaslata olyan meglepetést keltett, hogy az már majdnem a megdöbbenésbe csapott át. — Hogy jegy nélkül használjuk a liftet? — kérdezte rémülten a kultúrfelelős Plemien. — Ügy van — felelte a költő Kaszon keményen. — Használni fogjuk a liftet, jegy nélkül. Valaki felzokogott a teremben. — Nem kell semmiféle jegy! — kiabálta hisztérikusan Pataszonska lakótársnő. — Nem érzik, hogy ez az egész jegy vétel milyen abszurd? — Kaszonnak igaz3 van — kiabáltak a teremben. — őrültség az egész! Néhányan szólóban, mások kórusban szólaltak fel, de mindenkinek egyezett a véleménye a liftüggyel kapcsolatban. Győzött a józan ész (ezt illik örömmel feljegyezni), a lakógyűlés befejeződött. Továbbra is jegyváltás ellenében utazunk a lifttel, mert nem tudunk mit csinálni a liftkezelővel. M. A. 1977. JÜt.IUS 2., SZOMBAT - NÉVNAP: OTTO A Nap kel 3 óra 5t perckor, és nyugszik 19 Ara 45 perekor. A Hold kel 30 óra 28 perckor, és nyugszik 5 óra 31 perckor. VIZAI.I.AS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 154 cm (apadó). SZAZ EVE született Hermann Hesse (1877—1962). Svájcban élt német regényíró és költi, a polgári humanista gondolat világirodalmi hatású képviselője, Nobel-díjas. MOZIK Szabadság: (él 4 és 7 órakor: Sport- és játékáruk kiállítása V 0E1E3Q] Szeles idő Várható időjárás szombat estig: változóan felhős idő, már csak Keleten néhány helyen esővel, záporral. Többfelé élénk, a Dunántúlon időnként erős északA lottó nyerőszámai: 6, 14, 18, 21, 25 A Sportfogadási és Lottó nyugati, északi szél. Vár- Igazgatóság közlése szerint ható legmagasabb nappali a Sopronban megtartott 26. hőmérséklet szombaton: 25 heti sorsoláson a kővetkező fok körül. számokat húzták ki: 6. 14, 18, 21, 25. IUDZAR CSONGRÁDON KITÜNTETÉSEK A csongrádi közúti-vasúti A nemzetközi szövetkeze- délután vásárlással egybekötött árubemutató nyílt a kistehídon folyó vágány- és út- ti nap alkalmából a Kiváló ,eki E»ysé» ÁFÉSZ és a TRIAL közös rendezésében. Az építés! munkák miatt a kö- Szövetkezeti Munkáért ki- "Jdságj tömegsportmozgalom elősegítésére bemutatott sportvetkező két hónapban több tüntetést adományozta a felszerelések, kempingcikkek, szabadidő-öltözékek, játékalkalommal lesz forgalom- SZÖVOSZ jó munkájáért áruk Wállítása július 10-ig, naponta fél 10-től este fél 7-ig korlátozás. Július 4—8-ig, Ludányi Istvánnénak, az tart nyitva. Ma délelőtt 11 órakor sportbemutató, vasárnap 11—15-ig. 18—22-ig, 25-29- apátfalvi takarékszövetkezet egész nap 30 százalékos engedménnyel játékvásár lesz a 8 59. Tévétorna (ism) 20.15: A nagy manőver - m. b. angol film Felragyog tiszta, szép" fényű csil- 21-50: Gilbert Bécaud lag I-n. rész (színes, m. b. szov- koncertműsora Jet. dupla helyárral). Éjszakai 22-50: Tévéhíradó 3. előadás 22 órakor: A stadion M-OO: Macskajáték - magyar őrültjel (színes, m. b. francia). <14 éven felülieknek!) Fáklya: fél 3 órakor: Elza BUDAPEST 2. kölykei (színes, m. b. angol), 20.00: Rivalda nélkül: „Play háromnegyed 5 és 7 órakor: Du- Básti" (ism.) roc, a katona (színes francia, 20 20.15: Play Strindberg — színházi százalékkal felemelt helyárral). közv. (18 éven felülieknekl Vörös Csillag: délelőtt 10 óra- - ism.) kor: Felragyog tiszta, szép fényű 21.10: Tévéhíradó 2. csillag I-n. rész (színes, m. b. 22.10: Nemzetközi teniszverseny szovjet, dupla helyárral). Dél- — döntők után negyed 4 órakor: Hintónja- 23.10: A kétbalkezes — m. b. ró szerelem (színes magyar), fél angol tevéfilmsorozat 6 és háromnegyed 8 órakor: Sza- BELGRÁD L bálytalan szjabályos (színes, m. ^4.00: Nemzetközi teniszverseny b. amerikai,1 20 százalékkal fel- _ döntök emelt helyárral). 17 45. Zenelskolák versenye Postás mozi : A prémium (szov- ia 45. szórakoztató zenei adás jet; 5 órakor). 20 00. Humor Dugonics mozi (Kossuth Lajos w 30: E szökött Mskorű leány sgt. 53. : Aranyvadászok (színes arcképe - amerikai film olasz film, 14 éven felülieknek, J2.30: Népzenei fesztivál felemelt helyárral, 5 és 7 óra- BELGRÁD 2. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 17 35: Hét tévénap ..... . . 17.55: Népi muzsika i .K^l tér s?i 18.45: Külföldi dok.-műsor f » órától reggel 7 óráig. Csak sür- 19 55. Akclók I gős esetbem 20 00. Több mjM _ BALESETT tévétárca ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET 20.30: Zene és . . . zene Ma a balesetet szenvedett sze- 21.12: Huszonnégy óra mélyeket Szegeden a II. sz. 21.25: Dokumentumadás Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) 22.15: Igaz történet Bruce Leeről ||. i veszi fel, sebészeti ügyeletet az !:! L sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Július 9-ig, szombat 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig, elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és ni. kerület. Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Maksay Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged, Szt. László u. 23/A. Telefon: 14-212. II. kerület. AJgyó, Tápé terü— filmsorozat GMjKlI KOSSUTH 8.25: Monteverdi: Két szép szen 8.35: Lányok, asszonyok 9.00: Jót nevettem — 4. 10.05: Zenekari muzsika 10.48: Rádiószínház létén: dr. Komáromi János állat- »•»; ?/"!i..a"yany®,vílnk Somogyi Károlyné felvétele orvos. Lakása: 610B, fszt. 3. Telefon: 16-552. Szőreg. OjszenUván. Tlszaszlget, Kübekháza területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakása Szeged-Tarján yarán szólva. " 12.45: Melódiákoktól Közben: 13.30: Rossz fiúk 14.05: Kóruspódjum Két és fél millió forintos árukészlettel, 1100 négyzetméter fon. nlncs. alapterületen, a Marx téri B pavilonban tegnap, pénteken Újszeged. Közép fasor' 21. Tele-' 14'23: ^ eno/&» Íe}ePe' í^l? . n niű'/Arj'ivríni'órfKnri Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. BUDAPEST 1. kiállításon TÜZ FELSÖVÁROSBAN BIZOTTSÁGI 9.05: Nyugalmunk érdekében - 10. 9.35: Nyitott boríték (ism.) 10.05: Álarcban — 6. (ism.) 11.15: Mindenki közlekedik (ism.) 11.30: Művészeti Magazin (ism.) tg, valamint augusztus 1-5- felügyelő bizottsága elnökéig, 8—12-ig. 15—19-ig mun- neki Barta Istvánnak, a csakanapokon 7 és 16 óra kö- nádpalotai ÁFÉSZ felügyelő ,,I(Í(! zott a fel útpályát, s koz- bizottsága tagjának és Cső- Tegnap, pénteken délután u,'fcs ben reggel 8-tól és délután ti Lajosnak, a móráhalmi 6 órakor tűz ütött ki Felső- SZEGEDEN 2-től fél-fél órára az utat ÁFÉSZ igazgatósági tagjá- városban a 131-es épületben Tegnap, pénteken délelőtt 5««etek M lnat-( teljes szélessegében lezár- nak. A kitüntetéseket tegnap Önódi Jánosné III. em. la- ülést tartott Szegeden, a Já- lexikonból - 3. .iák a közúti forgalom elol. acjta át Szegeden Ocskó lm- kásában A szerencsétlenség rási Hivatal tanácskozó ter- i4.oo: Nemzetközi teniszverseny A forgalomkorlátozás mód- re, a MÉSZÖV elnöke. idején a 12 éves Önódi Csa- mében a TESZÖV közgazda- T ,érü e«y«« döntö járói a kihelyezett közúti jelzőtáblák adnak felvilágosítást. AZ SZTV KLALLLTASA GYULÁN ba egyedül volt a lakásban, sági bizottsága. A résztve- lfi'20: Jövöbe!átók Klubja a tévét nézte. A készülék vők megvitatták a kedvezőt- ie.55: Novarosszijszk, a hós műszaki hiba miatt felrob- len termőhelyi adottságú város - szovjet dok.-film hant és pillanatok alatt égni szövetkezetek fejlődéséről, a ™r°|Jeánre°s A Somogyi-könyvtár tá- kezdett. A lángok' meggyúj- fejlesztési támogatás fel- ' Amerikáia - 3. jékoztató részlege, zene- tották a szekrénysort, a tévé használásáról szóló jelen- 18.40: Egymillió fontos hangjegy NYÁRI SZÜNET A KÖNYVTARBAN A Szegedi Tervező Vál- szobája és olvasóterme jú- szétrepülő darabjai langra- test, továbbá a módosított j"3; TéV7torna lalat és Gyula városi taná- lius 18-ától; központi köl- lobbantották a függönyt és kozgazdasagi szabalyzorend- 19;]5: Műhelytitok _ - ——augusztus a szőnyegeket is. A szek- szer hatasarol szolo jelen- um.Tá„4WrMA 19.30: Tévéhíradó 20.10: Gusztáv az ABC-ben - 4. csának vb építési és közle- csönzője pedig . - • kedési osztálya július 4-én, 1-től lesz zárva. Ez idő rényben tartott ruhaneműk' test. hétfön délután fél kettőkor alatt az ifjúsági könyvtár- eSV része elégett. A szomkerekasztal-beszélgetést ren- ban (Tanácsköztársaság út- szédök önfeláldozó segítségédez Gyulán, az Erkel mű- ja 2.) találnak folyóiratokat nek köszönhető, högy a lánvelódési központban a vá- és napilapokat az érdeklő- Sok nem terjedtek át a laros fejlesztési kérdéseiről, dók. Ebben az időben az kás egyéb helyiségeire. Az A megbeszélés után. délután összes városi fiókkönyvtár idejében értesített tűzoltók dr. Szabó Péter tanácsa miatt Mező Balázs építési fé! ötkor nyitja meg Barna is nyitva tart A Somogyi- vízzel és vegyszeres oltó- pénteken ítéletet hirdetett a brigádvezetőt hatévi, Hesz Gábor építész, a Magyar Ur- könyvtár szokásos rendje anyaggal lokalizálták a tü- szolnoki gázrobbanás ügyé- Jánosné építésvezetőt hábanisztikai Társaság főtit- . , . ... ... , . zet, s rövid idő alatt, megfé- ben. Mint ismeretes, 1976. romévi szabadságvesztésre kára a Településrendezés a szePtemDer '-*01 aJ> neiyre, kezték a lángokat. A lakás- november 2-án, 7 óra 50 ítélte és mellékbüntetésként SFil<VE jANOS Szegedi Tervező Vállalatnál amikor a régi rend szerint ban így is jelentős anyagi perckor Szolnokon, a Tóth mindkettőjüket két évre elítélet a gázrobbanás ügyében A Szolnok megyei bíróság zó veszélyeztetés büntette a mezőgazdaságban 14.55: Üj Zenei ÜJság 15.30: Gilbert Bécoud saját dalait énekli 16.00: 168 óra 17.30: Emlékezetes hangversenyek 18.45: Meggyürűztek! 20.00: Henryk Szeryng és Danid Barenboim Mozartlemezeiből 21.00: Színes népi muzsika 22.20: A beat kedvelőinek 23.05: Meyerbeer operáiból 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Verdi-áriák 8.20: Ttz perc külpolitika (tsmA 8.33: Népzenei Magazin 9.13: Válaszolunk hallgatóinknak 9.38: Keringők fúvószenekarra 10.00: Szombat délelőtt 12.03: A cárevtcs — részi. 12.33: Grieg: a-moll szonáta 13.05: Cipőt, ruhát, bútort, mindent veszek! 13.33: Dalok a munkáról 14.00: Mikrofonközeiben — Chubby Checker 14.30: Egy szerelem három éjszakája — részi. 15.08: Versek világa 15.25: Orvosi tanácsok 15.33: Napraforgó 16.20: Éneklő ifjúság 16.33: ötórai tea 17.30: Közkívánatra! 19.30: Járóka Sándor népi zenekara játszik 20.00: A-tól z-ig a popzene világában 20.38: Hedda Gabler — Henrik Ibsen színműve 22.30: Kamaramuzsika 23.06: Slágermúzeum című kiállítást. tart nyitva a könyvtár. kár keletkezett. Tudatjuk, hogy GAZDAG SANDOB életének 36. evében tragikus körülmények között elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 18 716 Megrendülten tudatjuk, hogy FAJKA MARIA 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Kivanságára elhamvasztatjuk. — nucsuztatasa hamvasztás utsn lesz. A gyászoló család — Töt gyes u. 11. 19 717 Gyászközlemények Köszönetet mondunk mlndtése Július 4-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége — Füredi U. 3. 19 707 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szpretett. fiú, férj, édesapa es testvér, KARKAS ISTVÁN , , , , , 1977. június 23-án 52 éves koráazoknak a rokonoknak Ismerik ba„ hos„ü „mveat, után el. söknek munkatársaknak akik hunyt. Tem(.tés eIött) bucsllzta_ "eretett 'érjem, CSISZÁR „„ Jül, 4_é „ 6 , ? , 7 ^ , ' kor az Alsóvárosi temető kapolutolsó útjára elk(seriek, es sir- n4Jab6l A gvászoló család _ ítrJt. helV""k- A.»?y4- Szeged, Galamb u. 4. 19 706 Mély fajdalommal tudatjuk, szolé rsalad. 19 70t hogv a szeretett férj, edesapa. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Mély nagyapa, testvér es rokon, ID. szeretett édesanyánk, nagyma- hog.v i 8ZÉ.MAN ANDRAS életének 50. ma, testvér és rokon, DECKER mama, évéhrn váratlanul elhunyt. Te- BÉLANE KÓSZÓ Etelka életének BULLAS 1MRÉNÉ Kiss Márta roetese július 6-án 15 órakor lesz 64. évében váratlanul elhunyt, életének 72. évében váratlanul a Belvárosi temelö ravatalozójá- Temetése július 5-én 15 órakor elhunyt. Temetése Július 4-én 13 hói. A gyászoló család -• Rókusi lesz az Alsóvárosi tömető kápol- órakor fájdalommal tudatjuk, szeretett testvér, na.yydédmama, anyós, ÖZV. lesz ff. 10. Dugonírs-temető t9 702 nájából. A gyászoló család - .ló- ravatalozójából. A gyászoló esaKöszőnetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak. akik felejthetetlen fiunk, W1NDISCH KORNÉL temetésén mégjrlentrk. részvétükkel és virágaikkal mély fájdaltnsntut enyhíteni Igyekeztek. — A gyászoló család. 19 Itt slka ti. 7. 19 712 Tudatjuk, hogy BATIZ BÉLANÉ Bárány Rozália hamvasztás utáni búcsúztatása Július 4-én 11 Iád - Pápai u. 24. 19 718 Mély hogy fájdalommal tudatjuk, szeretett férj, testvér, órakor lesz a Református temető KKERLEC.lt FERENC életének 7(1. ravatalozójából. A gyászoló rsa- évében váratlanul elhunyt. Kílád. 19 709 váoságára elhamvasztatjuk. BúSzomorú szívvel tudatom, hogy „uztstása hamvasztás után lesz. szeretett férjem. LUKACS ........ I.ASZLO hosszú szenvedés után Gyászoló felesége és a család 62 éves korában elhunyt. Teme- Zrínyi u. i. 19 720 KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Selye János Kanadában élő stresszFerenc utcai 1—3. szám tiltotta az építésvezetői munalatti négyszintes lakóépü- kakörtől. Sztankóczi Pál let pincéjében gázrobbanás műszaki csoportvezetőt kéttörtént. A nagyerejű deto- évi szabadságvesztéssel sújnáció következtében 24 la- totta. A negyedik vádlottat, kutatót. 70. születésnapja atkás összeomlott, tizenhárom Szabó István gépkezelőt a kalmából nemzetközileg kiszemély meghalt, többen ibiróság bizonyítékok biá- emelkedő tudományos munsulyos, illetve életveszélyes nyában felmentette az ellene kássága elismeréseként a sérülést szenvedtek. A bíró- emelt vád alól. Magyar Népkoztarsasag sági tárgyalás során bizo- A, „avésr súlvosbításért babérkoszorúval ékesített nyitást nyert, hogy a súlyos a ^^ ^T^Tül f titümetí^r^meth £ tragédiát a szabályok durva , . , , .. . . , . . A kitüntetést, dr Németh Jómegsértése. feleiötlenséc letve felmen,"esert fellebben 7Aef- hazánk kanadai nagyfel elötlenség idézte elö. A tragédiát, megelőző napok han az épület előtti területen parképítési munkát végzett a városi tana cs útfenntartó üzemének brigádja. A munkavégzés közben erőgéppel megsértették az épület mellett, húzódó gázvezetéket, s bár a hibát észlelték, nem jelentették a gázszolgáltató vállalatnak, így a lakóépület pincéjébe nagy mennyiségű gáz szivárgott be. A bíróság foglalkozás körében elkövetett halált okotek (MTI) követe adta át. DFLMAGYARORSm A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefoni 12-U3. Felelős kiadó: KOVAcs LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 26. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÖZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban ós a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - Index: 26 053 ISSN: 0133-025 x