Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-20 / 169. szám

Szerda; 1977. július 20. 5 Meghalt Freiczos Ferenc Ötvenöt éves korában el- kenységet mint üzemi bízott­hunyt Freiczos Ferenc elv- sági elnök. alapszervezeti társ. a Szocialista Hazáért párttitkár, és mint a városi Érdemrend tulajdonosa, aki pártbizottság külső aktívája 1940-től volt tagja pártunk- végzett. Az ellenforradalom nak. Freiczos elvtárs 1940- leverése után részt vett a ben kapcsolódott be a mun- párt újjászervezésében és a kásmozgalomba, részt vett a karhatalom felállításában. Népszava agitációban, a Vö- Munkássága elismeréséül ru6 Segély akcióban, majd a megkapta a Munkás Paraszt szegedi MTE-nek volt veze- Hatalomért Emlékérmet és a tőségi tagja. Felszabadulási Jubileumi Szeged felszabadulása után Emlékérmet is. a Kommunista Párt által lét- Hamvasztás utáni búesúz­rehozott pártorségnek volt tatásáról közlemény jelenik tagja. 1945-tol kulonbozo meg gazdasági területen dolgo­zott, a DÉLÉF-től ment Az MSZMP Szeged városi nyugdíjba. Társadalmi tévé- Bizottsága A biztosító fizet Másfél milliárd Jégkárokért Június hónapban a rend- területéről 50 gazdaságból kívüli felmelegedés hatására 55 ezer hektár jégkárt jelen­az ország különböző terüle- tettek az Állami Biztosító­tein frontbetörésele, illetve nak. Q helyi jellegű zivatarok ala- Csongrád megyében, annak kultak ki, melyek nyomán ellenére, hogy néhány gaz­újabb jégkárok keletkeztek, daság 2—3 milliós nagyság­A júniusban bekövetkezett rendű jégkárt szenvedeti, 21 jégesős nap közül külö- eddig nem nagy a veszteség. ,0 - ... ... . mindössze 25—30 millió nősen a 19-en tortént jeg­SZEGEDI ÜNNEPI HETEK A 14. Pedagógiai Nyá­ri Egyetem előadásai a Biológiai Kutatóköz­pontban, délelőtt 9 órá­tól. Eifert János fotókiál­lítása a Bartók Béla művelődési központban, július 28-íg. Skorutyák János kék­festő és Szekeres István fafaragó alkotásai a Ju­hász Gyula művelődési központban, július 27-ig, „Szeged világa". AIV. Országos Kisgrafikai pá­lyázati kiállítása a Bar­tók Béla művelődési központban, július 28-ig. Rékassy Csaba réz­metszetei a November 7. művelődési központban. A Móra Ferenc Mú­zeum állandó kiállításai. verés következtében több forint. A június 30-ig már kifi­mint 100 millió forint össze- zetett 224 millió forint jég­gű jégkár keletkezett. Jú- kár, valamint a még ezután lius 8-án újabb jégeső pusz- kifizetésre kerülő összeg kö­titott a mezőgazdasági nagy- zel másfél milliárd forint, üzemek földjein. Hét megye Az eddig bekövetkezett kár­— Fejér, Győr, Hajdú, Pest, események és az ezt köve­Komárom, Szolnok és Sza- tőén még várható károk bölcs — 155 termelőüzemé- miatt előreláthatóan. az ÁB ben 123 200 hektáron kelet- jóval többet fizet a gazdasá­kezett számottevő kár. A goknak, mint amennyi be­legnagyobb károk' Pest me- vétele a biztosítási díjakból gyében voltak ahol 8 járás származik. lelefon a térről Koreográfiai verseny Újszegeden A nemzetközi néptáncfesz­tivál életre hívóinak tiszte­letre méltó törekvése: Szege­den legyen a különböző né­pek folklóregyütteseinek ta­lálkozó-barátkozó helye, a jó kapcsolatok kölcsönös alakí­tásának lehetősége. Egyúttal ez a fesztivál váljon a nép­táncmozgalom rangos szak­mai fórumává. A kezdetektől igazodnak is hozzá. Az idei program újdonsá­gai azonban arra utalnak, hogy csak mostanra kristá­lyosodtak ki az elképzelések a találkozó utóbbi feladataival kapcsolatban. Most először nyílt alkalom arra, hogy a koreográfiai verseny a hazai néptáncművészet szakmai fó­rumaként tölthesse be funk­cióit. A külföldi vendégek nem vettek részt a verseny­ben, a nemzetközi zsűri és a szakmai közönség tehát ösz- rozottabban nyilvánulnak látszik hogy tehetséges 5n­, , meg a különféle alkotoi to- allo alkotoi elkepzelesekkel szemérheto, rangsorolhato, rekvések; ezáltal jobban ki és ambíciókkal rendelkező egységes szempontok alapján lehet tapogatni azt is, mer- koreográfusok müveit láttuk értékelhető műveket látott. A re tartunk. Mi az, ami tere- hétfőn este Újszegeden. szervezési-szervezeti újítás Sfj' egészséges, üj le- Olyan kompozíciókat, ame­^ velekkel-agakkal dúsítja a Ivekben fel lehet fedezni az onmagaban azt ígerte, hogy mélyben gyökerező, mosta- ígéretet: alkotóik folytatni tisztább, pontosabb képet ka- nában legszebben viruló, tudják majd mestereik mun­punk így néptáncművésze- egyre többek által csodált káját; megőrizni és újrate­óriásfát? És hol nőttek vad- remteni a művészet értékeit, hajtások? A teljesebb válaszban vi­Csakhogy ez a nagy tabló, szont benne foglaltatik az is: a magyar néptáncművészet pillanatnyilag hol tartanak? virágzó fájának sok ága-bo- Az öt magyar együttes (Bi­gát plasztikusan elénk táró hari, Vadrózsák, ÉDOSZ, Za­tévé- — neTn -iöt,; össze. A hi- la, Avas) versenyprogramjai­ányérzetet jelző kifejezésnek ban ott voltak a „Vissza a Somogyi Károlyné felvétele1 Biharis lányok a Dudatáncban tünk mai helyzetéről, hatá­Meg kell kerülnie a so- Ugye emlékeznek a rozatcímet a szabadtériről ben arra a sportműsorra, tudósító krónikásnak ahhoz, amelyben a Madách Színház nem az átvitt értelmére gon- gyökerekhez!" elv vezérleté­hogy a játékok Dóm téren művészei vetélkedtek a Thá- dolok; „szó szerint" értendő: vei komponált táncszámok — kívüli, más próbahelyein ^ak2 tornacipőben!' f?1^ több kivól° ma8yar együttes és a dramatikus táncok is (a zajló eseményekről is beszá- a műsorsorozat címe, s ha ez ngyanis nincs itt a fesztivá- kétféle, legmarkánsabbbaii m.olhasson. Vagy pedig tá- így megy tovább, ekképp ti- Ion. Következésképp több ki- elkülönülő alkotói törekvéd gabban kell értelmeznie a tulálhatjuk a Bear király váló koreográfus új művei- természetesen számos variá­tér szót. Válasszuk az utób- vef csak a ShfkJp^dráfmT nek bcmutató?a nélkül zaj- cióban, íormában-tartalom­bi lehetőséget. szereplőit riogatja ez az idei lott 02 a verscny, amelyen ban egymástól különböző ko­nyár — időnként tehát a először lett volna alkalom a reográfiákban valósul meg), „fedezékét", a Ságvárí gya- fent emlegetett átfogó hely- Több volt az előbbi, az ere­korló általános iskola tor- zetfelmérésrc. deti folklóranyagot színpadra natermét töltik meg a Lear A közhely igazsága vi- alakító, nem cselekményes király mondatai. szont: minden rosszban van koreográfia. Így tehát ezek Ám: belépés csak torna- valami jó. A korábbi feszti- között volt több a színvo­cipőben! No, legfeljebb gu- válévekben — a lehetőségek nalas, kiforrott előadásban mitalpúban, vagy zokniban, szerint^ objektíven, magas tolmácsolt mű is. Mint pél­Eritannia királya papucsot mércékkel mérve is — ran- dául Foltin Jolán Dudatánc hord, a ranglétrán leghátul got szerzett szakmai fórumot és Ugrós című koreográfiái mezítlábas udvaroncok'. S megkapta az idén a koreog- (a Bihari együttes élmény­ha a ranglétra nincs kéznél, ráfusok „középnemzedéke", szerű előadásában). Nagy Al­megteszi a bordásfal is. A vagy ahogy még mondják: a bert két alkotása, a Sárközi kegyencek ugródeszkája a „harmadik generáció". Az táncok és a Dél-alföldi csár­többrészes ugrószekrény; úttörők után, a hatvanas dás és ugrós (az ÉDOSZ­még jó, hogy kéznél — bo- években valóságos forradal- táncosok sikeres produkcló­csánat. lábnál — a gumi- mat kirobbantott második jában). A dramatikus táncok szőnyeg is. Így nem lehet nemzedék — Györgyfalvay közül Stoller Antal Ugrós­akkorát esni. Csak az a baj, Katalin, Szigeti Károly, Ti- legényes című kompozícióját hogy kicsit visszhangos a már Sándor, Nóvák Ferenc a táncosok rendkívüli telje­tornacsarnok és a „Fújj — először adta át a „teljes sítménye és az igényes zenei szél" kezdetű viharmonoló- terepet" Szegeden. A kérdés kíséret is segítette az est got az idén mintha gyakrab- így elkerülhetetlen: jó kezek- egyik nagy hatású produkció­ban hallaná meg a címzett, ben a stafétabot? A válasz jává. P. K. nem egyszerű. Bizonyosnak S. E. Muzsikáló udvar Kollokvium a szerelemről A szóvivő Virágh László metalföldi szerzők tartózko- közé gyakran (amolyan triós régies stílusávaL mondva: a dóan lángoló, szemérmesen formában) hangszeres zenét szerelemről csevegtek, dallot- frivol zengzetén. Guillaume iktató, bensőségesen előadott tak, a hét első napjának es- Costeley, Clément Janne- műsorukkal. Talán az éjsza­telén, a városi tanács házá- quin és Tielman Susato san- kai blockflőte-szóló nyúlt el nak udvarán. A Muzsikáló zonjai, Giovanni Giacomo a kelleténél hosszabbra. És udvart idén az Ars Renata Gastoldi falalázó refrénü bal- az összekötőszöveg, a keret­együttes avatta föL Az „új- lettói vagy Carissimi, Rossi játék hatott enerváltan, jászületett művészet" korhű és Oratío Vecchi canzonettái imitt-amott erőltetett, bár­jelmezekbe bújt hölgyei, dal- a reneszánsz és a korai ba- gyú diskurzusaival. Kellper­nokai — mint afféle udvari rokk virágoskertjének ma sze, hogy értse is a nagyér­muzsikusok — reneszánsz és sem hervatag díszei; okosan demü, mi szép szólamokat barokk instrumentumokkal, teszi az Ars Renata együttes, hall spanyolul, olaszul, lati­fúvós-pengetös-vonós hang- ha üvegházban gondozza, nul, de ennyi üres locsogás­szerekkel, még inkább pedig őrzi, jeles ambícióval vigyáz- tol még sanda gyanúja éb­a vox humanának, az emberi za. A nyugat-európai blokk- red: ha ilyen gyarló tökélet­hangnak fegyverzetével idéz- hoz hazai ízeket is kevertek, lenséggel vallottak szerelmet, ték meg Amor szellemét. a. Vielorix-kodexbol nagyon eleink, miként az néha meg­Szóba került ezen a kol- rokon stílusú anyagot mutat- magyaráztatik, kevéssel a re­lokviumon vagyakozo, emle- , ,, ••,.,, kező, kegvetlen. zsarnok és Uk fol; ^szóval keLlemes neszánsz vegén kihal az em­seregnyi más időtlen típusa estét szereztek ügyesen el- beriség... a szerelemnek, itáliai és né- rendezett, a vokális szamok N. I. Hű vésztelepek Csongrád megyében Augusztus elsején Csöng- menti művésztelepet. Ezút- Imre festőművész. A prog­rád megyében két művész- tal a városi tanács kiállító- ramhoz kapcsolódik Banga telep nyílik. A KISZ KB terme ad otthont a művész- Ferenc grafikusművész ki­megbízásából a megyei KISZ- telep gyűjteményes kiállítá- állítása, melyet augusztus bizottság augusztus 1—13. sának, melyet Szabó G. 6-án dr. Hoffmann Tamás, között tizenkettedszer ren- László, megyei tanácselnök- a Néprajzi Múzeum föigaz­dezi meg Mártélyon az Or- helyettes nyit meg. A mű- gatója nyit meg a József szagos Ifjúsági Képzőművész vésztelepre érkező 25 festő, Attila könyvtárban. A szer­Tábort. A tábor munkájában grafikus, szobrász, kerámikus vezők négy előadásról is a megyei művelődési osz- a Mező Imre kollégiumban gondoskodtak: Semsey An. tályok és a megyei KISZ- dolgozik majd. A vendégek dor a grafika fejlődéséről, bizottságok javaslatai alap- között öten Jugoszláviából dr. Hoffmann Tamás néprajzi ján művészeti szakkörökben érkeznek, ők már törzsven- témakörből. Végvári Lajos dolgozó képzőművész fiata- dégei a „Maros-parti rande- a százéves Képzőművészeti lok vesznek részt. Meghívást vúnak". Az augusztus 20-ig Főiskoláról, dr. Tóth Ferenc kaptak szovjet, lengyel és tartó makói művésztelep pedig Makó kulturális ha­jugoszláv ifjú képzöművé- művészeti vezetője Kocsis gyományairól tart előadást. szek is. A tábor célja első- . sorban az ifjúság művészeti nevelésének, formálásának elősegítése, az alkotó fiata­lok támogatása, és szakmai ismeretek nyújtása. Ennek jegyében a két hét során ne­ves festőművészek irányítá­sával megismerkednek kü­lönböző festészeti, grafikai eljárásokkal, a képépítés és a színek problematikájával. Ellátogatnak Hódmezővásár­helyre, vendégül látják őket a vásárhelyi képzőművészek, üzemlátogatásra várják őket az Alföldi Porcelángyárba és megtekintik a Tornyai János Múzeum anyagát. A program során előadás hangzik el ne­ves művészettörténészek részvételével. A kéthetes programban sok szabadidős esemény — sportversenyek, zenés-táncos rendezvények, filmvetítések — is szerepel­nek. A tábor befejezéseként augusztus 13-án. szombaton a hódmezővásárhelyi Tor­nval János Múzeumban ki­állítás nyílik a tábor hall­gatóinak munkáiból. Ugyancsak augusztus else­jén nyitják meg Makón, im­már hetedszer, a Maros Repül a, repül a ... Tankönyvkacsa Híre terjedt Szegeden és csak ezért sem lehet fenn­a járásban, hogy baj lesz akadás. A könyveket az általános iskolai tan. augusztus első napjától könyvellátással. Hétfőn szállítjuk ki az iskolákba, csapatostul érkeztek a szü- ott bárki megvásárolhatja lök a Tömörkény István a szükséges könyveket. Könyvesboltba. Sokan csak — Gondjuk? érdeklődni mentek, voltak — Munkaerőhiánnyal olyanok is, akik ott hely- küzdünk. Augusztus elsejé­ben szerették volna meg- tői szívesen vennénk. ha imsárolni gyermekeik tan- középiskolás fiúk és lányok könyveit. jelentkeznének nálunk — Hogy hogyan ter- munkára. Egy hónapról jedt el ez az álhir — volna szó, és arról, hogy a mondta Müller László, a tankönyvkampány eredmé­könyvesbolt vezetője —, nyesen bonyolódjék, nem tudjuk. Valamennyi — És akik nem tudják szülő megnyugtatására kö- megvásárolni a könyveket zöljük: az országban elő- az iskolában? szőr hozzánk érkezett meg — Azok szeptember etse­a tankönyvszállitmány. A jétöl itt, a Lenin körúti rendelt mennyiség kilenc- boltban is hozzájuthatnak tizede már raktárainkban a szükséges könyvekhez, van. Az ellátásban már P. F.

Next

/
Thumbnails
Contents