Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-17 / 167. szám

10 Vasárnap, 1977. július 24. Szegedi nyár (Folytatás az 5. oldalról.) olyan meggondolással fáradoznak, mint Szeged, s ugyanúgy sajátos dolgokra törekszenek, mint mi. Nem hisszük, hogy egymás lehetőségeit rongálnánk, már csak •zért sem, mert a nyári programokat szervező magyar városok nem panaszkodtak részvétlenségre, érdektelenségre. Meg aztán: Szeged közönséget ad Gyulának — és viszont; a hazánkban tartózkodó turistákat Sopron is meg Szentendre is marasztalni tudja; az érdeklődő hazai közönségből Is jut mindenüvé. Az viszont kifejezetten nagy öröm, hogy a magyar vidék a művelődés és a kulturált szórakozás oly változatos skáláját tudja fölmutatni! Bizonyos, hogy egymáson van a szemünk, de senki sem másolja a másikat és senki sem irigyli el a sikereket. A vonzódás egy-egy város iránt nagyon sok forrásból táplálkozik. Ami Szegedet illeti, legelőször a hagyományt említeném. Ez a város majdnem ötven évvel ezelőtt iratkozott fel nyári programjaival az ország és Európa kulturális naptárára. Adottságait a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai Ismerték fel, s Hont Ferenc lett szószólójuk. Májusban volt ötven éve, hogy a fiatal rendező előállt tervével a szegedi sajtóban. Akkor még megmosolyogták — ám 1931-ben már előadást tartottak a Dóm téren. S nem feledni való, hogy Frlcsay, Mascagni vezényelt, Glna Cigna, Gluseppe Breviarlo és Székely Mihály énekelt, Kodály Zoltán koncertezett, Hevesi Sándor rendezett, Táray Ferenc, Tőkés Anna játszott itt Ezt akkor sem lehet és szabad elfelejteni, ha teljesen újjáélesztettük is a játékokat 1959-ben teljesen elölről kezdődött minden: más indítékú eszmék, más hitvallású művészek, más közönség és más mecénások munkálnak a szándék körül. Már máskor is megfogalmaztuk, hogy mindenben az már a meghatározó, amit a továhbförmálás, a továbbalkotás majd húsz évében értünk el. Szeged mindenben utolérte és mindenben túlhaladta a harmincas években nyolc esztendőt megért vállalkozást. Ezért ml már nem Mascagnit idézzük, aki azt jósolta, hogy „Szeged egész jövőiét innen fogja nyerni", hafiem Balázs Bélát, aki 1940-ban a szabadtéri játékok felújítását sürgetve. s ehhez a baráti népek részvételét óhajtva, ígv fogalmazott: „Ilyen nemzetközi kultúrünnepet Hellasz óta nem látott a világ. A salzburgi játékok Beesnek meg Reinhardtnak jegyében történtek, Bayreuth Wagnert ünnepelte. Szegeden világkultúra történik, népek barátkozásn, nemzeti szellemek ismerkedése, egymáshoz szokása, a humanizmus legnagyobb idaáljának valósulása." Igaz, maga is szép álomnak minősítette ezt a lelkes jóslatot. — ám a valósulás ezen az úton indult és kezdett jámt Nem akarom idézetekkel körülbástyázni az országra szóló meghívásunkat Szeged nyári kulturális ünnepeire. Nyilvánvaló, hogy az ügyszeretet és a városszeretet vezényli a válogatást. Egy mondatot mégis fel keli' még hozni a szegedi nyar múltjából, mert a jelenben is érvényes és nemcsak minősít, hanem kötelez is. A felújítás évében. 1959-ben, megnyitó ünnepi beszédében Kállai Gyula, mint az MSZMP Központi Bizottságának titkára, igy jelölte ki a szegedi nyár helyét: „Ez a kezdeményezés a párt művelődési politikájának szerves részét alkotja és hozzájárul a dolgozó tömegek öntudatának és műveltségi színvonalának emeléséhez." Ügy gondoljuk hogy a közművelődésben, amelynek azóta törvény emelte a rangját és fontosságát, ma ugyanilyen nagy rendezvényeink jelentősége. Ezért évről évre azon vagyuna, hogy a szegedi nyár mind tartalmasabb legyen és Ily módon mind hatásosabban szolgálja ezt a nagyszerű célt is. Károlyi Lajos Tolsztojnál Száz áve, 1S77. július 16-án született Szegeden Károlyi Lajos, a helyi festészet Kimagasló alakja. A világirodalom óriását, Lev Tolsztojt (1828—1910) csak néhány hazánkfia Ismerte. Egy évtizedig volt titkára és orvosa a rózsahegyi születésű — Sopronban és Nagykőrösön diákoskodó, Zsolnán működött — Makoviczky Dusán. Magyar látogatói közül Waldhauser István büntetőjogász. Serényi Gusztáv és Pásztor Árpád hírlapírók, valamint Károlyi Lajos festőművész nevét ismerjük. Tolsztoj kapcsén megbecsüléssel írjuk le Hegedűs Pál (1858—1906) szegedi főreálislai tanár nevét, aki Mí a művészet? címmel fordította magyarra Tolsztoj esztétikai munkáját. Sőt, maga a könyv is Szegeden jelent meg 1899-ben (majd 1902ben), Gönczi József kiadásában! Károlyi Lajos (1877—1927) születésének centenáriumán — és halálának fél évszázados évfordulóján — legendaoszlatásra vállalkozunk. Szívósan él a köztudatban, hogy Károlyi 1899-bén gyalog tette meg az utat Szegeditől Jasznája Poljanáig, de Tolsztoj nem fogadta. (Hasonló tévhit, hogy Csáky József 1908-ban gyalog ment Párizsba.) Idézünk néhány könyvből és cikkből, melyekben Károlyi látogatásáról Szó esik — szembesítve ezeket a Pásztor Józsefnek adott Károlyi-interjúvaL Juhász Gyula a művész halálakor ezt írta: „A század elején egy fiatal magyar művész gyalogszerrel indult el Jasznaja Poljanaba, hogy vigasztalást es bátorítást merítsen Tolsztojtól, akinek evengéliumi tanításait olvasta, és akinek eletét is meg akarta ismerni. A fiatal magyar művész a személyes találkozás alkalmával csalódott Mesterében, de nem ábrándult ki az igazság kereséséből, amely egyetlen és állandó szenvedélye maradt mindhalálig." (Széphalom, 1927. évi 7—9. sz.) A Délmagyarország egykori munkatársa, Lengyel Vilma is irt a festő oroszországi útjáról. Idézzük sorait a szegedi Szőri—Heller —Károlyi emlékkiállítás (1930) katalógusából: ..... Tolsztoj vallasát vallotta. Hogy pedig méltó legyen tanítójához. sarukban, gyalog elmenetelt Carszkoje-Szeloba. (így!) Végigkoldúlta az utat, hogy jámbor-szegényen, tolsztojánus fogadalommal léphessen a filozófus költő elé. Tolsztoj azt hitte koldus, és — elzargatta. Károlyi tört szívvel, feneketlen csalódással tért haza." Tersánszky a nagybányai müvésztelepről szóló regényében (A félbolond, Bp. 1947.) az egyik szereplő szájába adva írja le a hallottakat: „... Tolsztojhoz... kiment látogatást tenni Károlyi és eszmecserélni. De kétezer néhányszáz kilométer kutyagolás után csak a Tolsztoj kastélyát látta kívülről, amit akármelyik képeslapbán is megnézhetett volna magának. A Tolsztoj portása kirúgta. Károlyi okoskodott, erőszakoskodott. Erre a portás ráuszította a nagy fehér muszka komondorét és ennek emlékbe hagyta a foga között Károlyi a nadrágja ülepét... Különben egy pesti újság is megírta részletesen a magyar poéta-festőnek, Károlyinak a kiebrudaltatását a prófétatárs kastélyából..." A pesti újság minden bizonynyal a Színházi Elet fl928 38. sz.), amelyben Kristóf Károly ir a szegedi festőről. Szerinte Károlyi „heteken keresztül gyalogolt a végtelen utakon ... végre mégis eljutott Jasnaja Poljaná-ba. Megcsókolta a földet, amikor elérte a célját." Bejelentették Tosztojnak, de az író kiüzent, hogy nem fogadhatja. A látogatás egyik leghűbb leírása Prohászka Ottokár naplójában (Soliloquia, Bp. 1929.) maradt fönn: „Mindenét eladta, nagy nehezen odajutott. Az állomáson még elosztotta pénzét és gyalog beállított Tolsztojhoz, s felajánlotta magát s mindenét Tolsztoj ideáinak megvalósítására. Tolsztojt kellemetlenül érintette a művész berontása (németül beszéltek); nem tudta, hogyan védekezzék... Hát mit csináljak én magával? Itt nem élhet, nem maradhat." A művész Szegeden élő unokatestvére, Malatinszky Györgyi sz. 1897.) szóban megerősítette, hogy Károlyi vonattal ment a legközelebbi állomásig, és németül beszélt Tosztojjal. Pásztor József (1885—1962), a Délmagyarország egykori főszerkesztője, a lap 1910. november 17-i számában közölte Károlyi visszaemlékezését: „ ... ahogy megérkeztem Tolsztojhoz, végtelenül csalódtam. Nem akartam a szememnek hinni... Gyönyörű lakásrészek. Pompásan, jómódú urasághoz méltóan felöltöztetett, egyenruhás inasok fogadtak.. elvezettek egy másik birtokrészre, oda, ahol minden zarándokot, minden bámulót, rajongót vagy utast fogadni szokott... ahol minden szegényes volt, olyan, ami megfelel az agg író tanításának. ... Vártam a szegényes, alacsony szobában. Jött Tolsztoj... Szemrehányást tettem neki... Meghallgatott, erősen a szemembe nézett — aztán haraggal kiutasított a lakásból..." (E cikkből a Tolsztoj Emlékkönyv [Bp. 1962.] is közöl részleteket.) A teljességhez tartozik az is, hogy az író végül is szakítani akart a családja által rákényszerített főúri környezettel, és a tanainak megfelelő egyszerű, puritán életet akarta élni. Elmenekült otthonról, de „futása" közben Asztapovo (ma: Tolsztoj) állomáson tüdőgyJlladás következtében 1910. november 7-én meghalt. Utolsó napjait Száraz György drámában (A megoldás) dolgozta föl, amely első ízben a Tiszatáj 1976. februári számában jelent meg. öt évvel ezelőtti kamarakiállltását leszámítva képeit húsz éve láttuk utoljára együtt.. Ekkor nyilvánítottak — a városi tanács kérésére — a szegedi evangélikus temetőben levő sírhelyét díszsírhellyé. Még nem késő, hogy Károlyi Lajós centenáriumi emlékkiállítását az év folyamán megrendezzük. Városunkra testált hagyatékából és a szegedi műgyűjtők falairól az anyag napok alatt öszszegyíijthető. Bizonyára rendező szerv is akadna a művész szülővároséban. APRÓ FERENC Nicolas Guillén: Bölcsődal KIS NÉGEREK ÉBRESZTÉSÉRE Gerle röpül át dallal a légen: — Hopszasza, néger, nap süt az égen! Nincsen az ágyban senki se régen! Vadkacsa, kígyó, krokodil ébren. Még a bogár sem álmos a réten. Kakaó, kókusz, korom a kékben, hopszasza, néger, nap süt az égen! Férfi jön és nő, testszínűk ében, szél fut a széllel, nap süt az égen. Nyűgnek az álom nincs ma e népen, senki sem alszik messzi vidéken. Arad az utca mind feketében. Kakaó, kókusz, korom a kékben, hopszasza, néger, nap süt az égen! Szilva, szurokszín, fekete népem, kelj fel, a nap már izzik az égen. Fürdesd meg arcod lángja hevében. Tűzre uraddal! Dobd bele, égjen! Nincsen az ágyban senki se régen... Kakaó, kókusz, korom a kékben, hopszasza, néger, nap süt az égen! (Gáspár Endre fordítása) TAVASZA' NOÉMI: SÍRNI, SÍRNI... Slmonyi Imre Hegyek, síkságok A hegyen tűi feltehetőén síkság következik, innét azt nem látni ám a bölcsek és Vének így gondolják mivel már apáik is így gondolták és igy tanították. Hogv aztán a síkságon túl újabb síkság következne (vagy csupán ugyanaz folytatódik?) esetleg egy másik heav emelkedne s azon túl megint síkság és megint hegy (és így tovább) ezt még a szent öregek sem állítják teljes bizonyossággal. Csupán arról beszélnek (amennyit látnak) hogy akinek szomorúsága van a hegyen a síkság felé van az indulóban s akinek szomorúsága van a síkon az egyre kapaszkodnék a tetőre. Ennél többét aztán a bölcs doktorok sem tudnak. S ha mégis tudnak velem nem közölték.