Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-04 / 130. szám
8 Szombat, 1977. június 4: mmmmmammmmmmmmm^mmm^mmmmmmmm BE Mi újság a lépcsőn? Kata apát keres Kata nem szereti a motorkerékpárokat. A pöfögő zaj, a kiáramló gáz mindig azt a napot idézi emlékezetébe, amikor apja elment. Régen történt, de a seb nehezen gyógyul. Még arra is pontosan emlékszik, milyen napon történt Apja akkoriban már csak hetenként egyszer járt haza, de mégis... mégis az övék volt még. Kata minden este várta. Gyakran kiment a sarki kútra vízért leste az utat Azon a meleg őszi estén is keseregve ült a ház előtti árokparton. Ügy elábrándozott, hogy a motorzúgást sem hallotta meg. — Mi van, Szöszi? — rikkantott rá az apja. — Vártalak — válaszolta, és idegesen tépkedni kezdte a fűszálakat. Már előre tudta; veszekedés lesz. Így volt már évek óta egyfolytában. Kézen fogva léptek az előszobába. Anyja ült a széken. — Haza méltóztattál jönni? — fogadta férjét gúnyosan. — Igen, de mindjárt megyek is tovább. — Hová? — Ahol dolgom van. Látom, megint belém akarsz kötni. Inkább elmegyek. Tompán hullottak a szavak, Kata érezte, rögtön kitör a vihar. — Csak legalább öcsi hazaérne már — fohászkodott a lány magában. Félt. Átkok és szitkok özönét zúdították egymásra szülei. Régen és ezerszer kikiáltott sárelmek törtek elő. Panasz és vád, két ember örök és kifogyhatatlan gyűlölete. A szitkok áradatában apja összecsomagolt két inget, és kilépett az ajtón. Csend szakadt a házra. Félelmes, bénult napok következtek. A kislánynak nem ment a tanulás, céltalanul kószált az utcákon. Utálta az estéket, mert akkor haza kellett mennie, és anyja keserves sírásait egyre kevésbé tudta elviselni. — Szeretem pedig — tépelődött —, mégis úgy érzem, nincs igaza. Én maradtam egyedül, apa nélkül. Megkeresem — határozta el magában. Vállalkozása nehéznek tűnt. Anynyit tudott csupán, hogy apja egy kisvárosba ment, ahol egy másik, egy új asszony várta, örült, amikor sikerült megtudnia a városka nevét. Ezentúl összegyűjtötte uzsonnapénzét — kellett a vonatra. Vasárnap reggelenként mindig azt mondta otthon, iskolai sportversenyre kell mennie Egy ólomszínű napon nem akarta anyja elengedni. — Már te is olyan csavargó leszel, mint az apád! — kiáltott rá indulatosan. — Nem tudsz maradni a lakásban? November van. Ugyan, miféle versenyeket rendeznek ilyenkor? — Teremkézilabda-verseny lesz. muszáj ott lenni — hazudta. — Nem mész sehová! — sivította az anyja. — Ha nem maradsz nyugton, bezárlak. Meg is tette. A feldúlt gyerek azonban megmakacsolta magát. Egy óvatlan pillanatban kiugrott az ablakon, és rohant az állomásra. Szerencséje volt, még fel tudott ugrani a vonatra. Nagy pelyhekben hullott a hó, mikor megérkezett apja városába. Egy ideig tanácstalanul álldogált a pályaudvaron, majd nyakába vette a várost. — Hol keressem? — tűnődött — Melyik utca lehet az? Nézzük csak sorra. Fél napba telt, amíg a város északi és keleti részét bejárta. Délután déli irányba indult el. A harmadik utca után úgy vacogott, hogy fogai belekocogtak. Hoszszú, szőke haja a hóiétól csomókban hullott a vállára. A cipője és a kabátja is átázott már. amikor egy ház előtt visongó gyermekcsapattal találkozott. Tőlük tudta meg, hogy csak pár méterrel áll a keresett háztól. Mit tegyen? Izgalmában a körmét kezdte rágni. Nem mert a házba becsengetni. Nem vette észre, mikor nyílt ki a kapu, csak azt érezte, hogy két erős kar a magasba emeli. Forró tenyér simul az arcára, és ismerős. tég nem érzett arcvíz illata csapódik orrába. — Apa! Apukám! — suttogta. Nem tudott többet szólni. — Kata! Kicsi lányom' — lehelte az apja. — De jó, hogy itt vagy. Beviszlek, gyere be hozzánk. Teljesen átáztál. A kislány félt a találkozástól. Nem ismerte az asszonyt, aki apjához tartozik. Aztán ott állt előtte, és kitört belőle a vádló, keserű szóözön. Apjáért felelősségre vonta az aszszonyt, visszakövetelte tőle, és könyörgött neki érte. Csalódottsága és elhagyatottsága kegyetlenné tette. A két felnőtt szótlanul állt előtte. Nem ositították a lázadó hangot, hagyták összefolyni saját könnyeikkel. Megértették. Katából lassan kifogyott a szusz, és ök egyszerre nyúltak érte, és magukhoz ölelték. Kata nem szereti a motorkerékpárokat, Ha zúgásukat hallja, mindig eszébe jut az az őszi nap, amikor apja elment. Szerda volt, és este. Csanádi Eszter Somogyi Károlyné felvétele Legszívesebben azt a elmet adnánk a kénnek, hogy Vizsgaidőszak. De hát bizonytalan, tanulás közbeni kikapcsolódás-e az ifjú hölgyek újságolvasó pár perce. Az biztos, hogy a napsütés volt csaiogatójuk a múzeum lépcsőjére, ame'ynek egyébként hamarosan vetélytársa is lesz: a partfal lépcsősora. Mondjuk hát inkább azt: az újság a tankönyvnek, az oszlopok közt megszoruló napsugár a Tiszaparti lépcsőkét melengetőnek a rivalisa. Nos, ez az újság a lépcsőn NAGYDÍJAS A FŐISKOLAI KÓRUS A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola női kara dr. Mihálka György karnagy vezetésével részt vett a 6. nemzetközi kórusversenyen, amelyet a franciaországi Tourban rendeztek. A napokban hazaérkezett kórus nagyon sikeresen szerepelt az egyhetes versenyen: ók kaptáK a nagydíjat. Elhozták az egyneműkarl kategória első díját is, valamint megnyerték a közönségdíjat. A versenyen kívül ls több koncertét adtak és felvette műsoruk részleteit a francia televízió. VÉRADÓK Véradó napot rendezett a Vöröskereszt és a véradóállomás a KSZV központi gyárában, ahol 40-en adtak vért. A DÉMASZ-nál megtartott véradáson 36-an igyekeztek hozzájárulni beteg embertársaik gyógyulásához. MINIKONCERT Az újszegedi Vigadóban ma, szombaton este héttől a budapesti Mini együttes tart koncertet. KGSTTANACSKOZAS SZEGEDEN A korróziós-elektrokémiai kutatásokhoz szükséges műszerekkel foglalkozó harmadik értekezletet és a „Módszerek és eszközök az impulzusos elektrokémiai vizsgálatokhoz" tárgykörű tudományos-műszaki szemináriumot . az MTA szegedi székházában tartják a KGST-államok szakemberei. Az értekezletet, amely ma szombaton fejezi be munkáját, az OMFB Korróziós Állandó Bizottsága és a József Attila Tudományegyetem szervezi. A tanácskozás ideje alatt bemutatták az egyetem általános és fizikai-kémiai tanszékén kifejlesztett, korróziós kutatásokat szolgáló elektrokémiai mérőműszereket. TOVÁBBRA IS: A KÜLDETÉS Másodszor hosszabbítja meg a megyei moziüzemi vállalat Kósa Ferenc Balczófilmjének vetítési terminusait. Szegeden június 4-től 12-ig látható esténként háromnegyed 8-tól a Vörös Csillag moziban. Felhőátvonulások Varható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, elszórtan esővel, záporral, egy-két helyen zivatarral. A többfelé élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északnyugati szél éjszakára átmenetileg kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 14—19 fok között. NAGY GÁBOR TÁRLATA VÁSÁRHELYEN Nagy Gábor fiatal festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás holnap, vasárnap déli 12 órakor a Tornyai János Múzeumban. A tárlatot Chikán Bálint művészetszociológus nyitja meg. Elefánt A talált tárgyak OSZtályán megjelenik az állatkert egyik őre, és megkérdi: — Megszökött az egyik elefántunk. Nem adta le véletlenül valaki önöknél? — Milyen színű volt? — kérdi a hivatal vezetője. ELFOGTAK A lakosság bejelentése alapján elfogta a rendőrség a tévé legutóbbi „Kék fény" adásában bemutatott, garázdaság alapos gyanúja miatt körözött G. Molnár Sándor 37 éves foglalkozásnélküli, nagyegyházi lakost. A rendőrség őrizetbevétel mellett folytatja az eljárást. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEÁK CYULANE Pesti Valéria tragikus körülmények körött május 3l-én, életének 31. évében elhunyt. Temetése június 4-en 11 érakor lesz a Forráskúti temető ravatalozójából. A gyászoló család - Forráskút, Felszabadulás út 70. SZ. 17 907 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, MATUSZKA GÁBOR eletének SS. évében elhunyt. Temetése június 6-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gvászolú család - Vadas Márton u. 70. 19 534 Mely fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett férj, édesapa, nagyapa, BARNA FERENC eletének 59. évében csendesen elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. A gyászoló család. 19 533 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, BARATH IMRENE életének 84. évében hoszGyászköziemények szú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése Június 6-án 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. 19 536 Szomorú szfwel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. SÍPOS 1STVANNÉ Bagt Margit életének 69. évében elhunyt. Temetése június 6-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 19 530 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, leány és testvér, ÓBIS LAJOSNE Szabó Rozália életének 61. évében hosszú szenvedés otan elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család — Iker u. 23. 19 529 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett fiunk, CSILLAG JÓZSEF BELA temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 19 532 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és házbelieknek, akik szeretett halottunk, REGDON KALMAN temetésén megjelentek, és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 19 493 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, VÖNEKI JANOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Dobogó u. 13. 13 526 A lottó nyerőszámai: 52, 55, 63, 66, 86 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Mindszenten megtartott 22. lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 52, 55, 63, 66, 86. ÖTTALALATOS A LOTTÓN A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 22. heti lottószelvények értékelése közben öltalálatos szelvényt találtak. Száma: M 9 525 557. TEXTILES DOLGOZOK GYERMEKEI A VIDÁMPARKBAN A Szegedi Textilművek minden évben kibéreli egy délelőttre az újszegedi Vidámparkot. A dolgozók gyermekei közül több mint ezren, idén június 5-én, vasárnap 9-tól délután l-ig játszhatnak ingyenesen. Ekkor más vendégeket nem fogadnak a parkban. ÜJRA NYITVA A SZABADSÁG ÜSZÓHAZ Tegnap, pénteken délután új helyén állt már a Szabadság úszóház, amelyet a párnapos szünet után ismét megnyitnak holnap, vasárnap reggel. Az úszóház az új szállodával szemben, o Szőke Tisza mellett várja vendégeit. Járási tűzoltóverseny Csengelén A Csongrád megyei tanács vb Szeged járási hivatala, a városi tanács és a csengelei községi tanács vb, valamint a városi és járási tűzoltó-parancsnokság járási lűzoltóversenyt rendez vasárnap délelőtt 9 órakor Csengelén. A zenés ébresztő után a sportpályán összegyűlt csapatokat üdvözlik. \ fogadást követően 82 önkéntes tüzoltóraj szerelésben méri össze tudását, gyorsaságát, s közben tűzoltóstaféta is lesz. A látványosnak ígérkező versengés eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárul. Helyjegy kell a bérleteseknek is A tavalyi MÁV-menetrendi időszakra a KPM hozzájárult, hogy a Szegedről induló Napfény-expresszen a havi bérletjeggyel utazók Szeged és Kecskemét vasútállomások között helyjegy megváltása nélkül utazhassanak. Most, az új menetrendben változásra került sor. A MAV Vezérigazgatósága korábbi hozzájárulását visszavonta, így 1977. június 6-tól, hétfőtől a Napfényexpresszen mindenki csak helyjeggyel utazhat. A MÁV Szegedi Igazgatósága kéri az utazóközönséget, hogy a helyjegyeket elővételben váltsák meg, mert csak ezáltal kerülhető el a vonatok indulása előtti sorbanállás. Az elmúlt napok gyakorlata ugyanis azt mutatja, hogy sokan nem veszik figyelembe a Napfényexpressz megváltozott indulási idejét (reggel 6 óra), késve érkeznek ki a nagyállomásra, ahol az indulás előtti percekben — különösen hétfői napokon — sorbanállás, tolongás tapasztalható. Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy a Napfényexpressz mentesítésére csak hétfői napokon 6 óra 20 perckor gyorsvonat indul Budapestre, amelyre nem kell helyjegyet venni. Jó tudni azt is, hogy a gyorsvonattól Cegléden nincs csatlakozás a Szabolcsexpresszhez. BRIGÁDOK AZ ISKOLAÉRT A Rózsa Ferenc Szakközépiskola és a Volán 10. számú Vállalat között kialakult régi kapcsolat (a vállalat négy brigádja kötött szocialista szerződést az iskolával) különösen az autóforgalmi ágazat tanulóinak hasznos. A vállalat dolgozói eddig is segítették a diákokat a gyakorlati ismeretek elsajátításában, most, év végén pedig rendszeresen találkoznak, hogy az elhelyezkedés és továbbtanulás lehetőségeit megbeszéljék. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyal Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilap)* Főszerkesztő: F NAGV ISTVÁN Főszerkesztő-helyettest SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon 13-653 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy Zsilinszky a tea 23. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÚZSEF Terjeszti a Magyar Fosta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - Indexi 25053 ISSN 4 0133-028 X