Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-04 / 130. szám

6 Szombat, 1977. június I. A pedagógusnap alkalmából A nevelő-oktató munká­ban kiemelkedően tevékeny­kedő pedagógusokat tüntet­tek ki pénteken a Parlament kupolatermében. A pedagó­gusnap alkalmából rendezett ünnepségen részt vettek Aczél György, a Miniszter­tanács elnökhelyettese és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, a Politikai Bizottság tagjai, Ortutay Gyula akadé­mikus, az Elnöki Tanács tagja és Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek főtitkára. Polinszky Károly oktatási miniszter köszöntötte a párt és a kormány nevében a megjelenteket, s velük az or­szág 220 ezer pedagógusát. Ezt követően tíz pedagó­gusnak átnyújtotta az Apá­czai Csere János-díjat. A Ki­való Tanár címet és jelvényt 66-an, a Kiváló Tanító címet és jelvényt 31-en és a Ki­váló Óvónő címet és jel­vényt 23-an kapták meg. A szocialista nevelés terü­letén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Ki­váló Tanár kitüntető címet és jelvényt adományozta: Bak Istvánnak, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti, Nö­vénytermesztő és Állatte­nyésztő Szakközépiskola ta­nárának, Harmath Istvánnak, a szegedi Hámán Kató Álta­lános Iskola tanárának, dr. Valkusz Pálnak, a József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre gyakorló gim­názium igazgatójának. Kiváló Tanító kitüntető cí­met és jelvényt adományoz­ta: Trombitás Jenönének, a kisteleki 2. számú általános iskola tanítójának, Zsivola Józsefnének, a szegedi Gera Sándor Általános Iskola ta­nítójának. Kiváló Óvónő kitüntető cí­met és jelvényt adományoz­ta: Joó Katalinnak, a szege­di odesszai óvoda vezető óvónőjének. • A szegedi felsőoktatási in­tézményekben megtartott pedagógusnapi ünnepségeken kitüntetéseket és jutalmakat vehettek át azok az oktatók és alkalmazottak, akik ki­emelkedő, eredményes mun­kát végeztek. A miniszteri kitüntetéseket részben Buda­pesten, részben a helyi ün­nepségeken adták át. Az Egészségügyi Miniszté­riumban tegnap, pénteken adott át kitüntetéseket a mi­niszter. A Szegedi Orvostu­dományi Egryetem oktatói közül heten kapták az Ok­tatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést: dr. Maurer Má­ria, dr. Kékes Szabó András, dr. Fazekas Sándor adjunk­tusok, Aszriev Miklós ve­zető nyelvtanár, dr. Rednik András tanársegéd, dr. Pónyi Sándor adjunktus és dr. Szabó Éva docens. A szemé­szeti klinika előadótermé­ben megtartott orvosegyete­mi ünnepségen dr. Petri Gábor rektor nyújtotta át a kiemelkedő ' oktatói-nevelői tevékenységet végzőknek az elismeréseket. A tudomá­nyos diákköri munka irá­nyításáért, vezetéséért rek­tori dicséretet és jutalmat kaptak: dr. Heiner Lajos, dr. Szemere György docensek, dr. Takáts István, dr. Maza­reán Hortenzia, dr. Varga László, dr. László Aranka, dr. Tóth László, dr. Sallai János adjunktusok, Vághy Pál tanársegéd, dr. Murányi László tudományos tanács­adó, dr. Papp Gyula, dr. Lázár György, dr. Morvay József docensek. Az általá­nos orvostudományi és a gyógyszerésztudományi kar dékánjai a karok oktatási, nevelési, ideológiai bizottsá­gaiban kifejtett munkáért, valamint az osztályfőnöki és csoportpatrónusi tevékeny­ségért dicséretben és juta­lomban részesítettek összesen huszonöt oktatót. A József Attila Tudo­mányegyetem oktatói közül öten vehették át az Oktatás­ügy Kiváló Dolgozója kitün­tetést: dr. Keserű Bálint tan­székvezető egyetemi docens, dr. Serfőző Lajos egyetemi docens, dr. Hunya Péter tu­dományos főmunkatárs, dr. Farkas István szakvezető ta­nár, dr. Stammer Aranka egyetemi docens. Miniszteri dicséretben részesült dr. Dobler László, a jogtudomá­nyi kar dékáni hivatalának vezetője és Kollár Istvánná, a gazdasági igazgatóság pénz­ügyi főelőadója. Az egyetemi pedagógusnapi ünnepségen adták át a Kiváló Dolgozó kitüntetést Trám Péterné hi­vatalsegédnek és dr. Varga Tiborné gazdasági felelős­nek. A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet dr. Budó Ágos­tonná, a Ságvári gyakorló gimnázium szakvezető taná­ra kapta. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola két karán. Szege­den és Hódmezővásárhelyen tegnap tartották meg a pe­dagógusnapi ünnepségeket. Az élelmiszer-ipari kar ün­nepélyén az Oktatásügy Ki­váló Dolgozója kitüntetést vehette át Ferenc György Géza főiskolai docens. Az Élelmiszeripar Kiváló Dolgo­zója Gulyás Jenő anyagbe­szerző. Az állattenyésztési kar ünnepségén ugyancsak az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Gyarmati Lászlóné nyelvta­nár és Töröcsik Pál gépko­csivezető. Mindkét karon többen részesültek főigazga­tói dicséretben. * A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Csongrád megyei Bizottsága és a Ma­gyar Űttörők Szövetsége Csongrád megyei elnöksége a pedagógusnap alkalmával kitüntetéseket adott át teg­nap Szegeden, az MTESZ­6zékházban. A megjelenteket — közöt­tük dr. Sebe Jánost, a me­gyei pártbizottság osztályve­zető-helyettesét — Tóth Zsu­zsanna, az ifjúsági szövetség megyei titkára köszöntötte. Meleg szavakkal emlékezett meg a pedagógusnapról, a tanítók, tanárok nagyszerű munkájáról. Ezt követően Bódi György megyei első tit­kár nyújtotta át a kitünteté­seket. Ifjúságért Érdemérem: Holler Lászlóné (Hódmező­vásárhely). KISZ Érdemérem: Dr. Vetró Gábor (Szeged), Stern­né Fejér Márta (Szentes). Üttörővezetői Érdemérem: Kerekes Pálné (Vásárhely), Záhonyi Ferencné (Doma­szék), dr. Töröcsik Jánosné (Csongrád), Hevesi István (Szegvár), Tatár István (Ma­kó), Badár László (Szentes), Fazekas István (Apátfalva). Kiváló Üttörővezető kitün­tetés: Vörös Géza (Vásár­hely), Lányi Lajos (Vásár­hely). Fodor István (Szeged), Kristó Imréné (Deszk), Ráfi Péterné (Szentes), Négyesi Jánosné (Szentes), Hídvégi Ferencné (Szentes), Bencsik Zoltán (Tömörkény), dr. Szűcs Istvánná (Makó), Weisz József (Makó), Lantos Pálné (Csongrád), Rácz Ist­ván Pálné (Kiszombor), Papp Kornélia (Magyarcsanád). Belkereskedelmi és szövetkezeti vezetők megbeszélése A Belkereskedelmi Minisz­térium és a Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Tanácsa vezetői, Sághy Vilmos mi­niszter és Molnár Frigyes el­nök vezetésével tanácskoztak a lakosság áruellátásának kérdéseiről, a kereskedelem­politikai célok megvalósulá­sáról és a két szerv együtt­működésének tapasztalatai­ról A tanácskozás egyik köz­ponti témája volt a zöldség­gyümölcskereskedelem át­szervezésére vonatkozó kor­mányhatározat végrehajtásá­nak helyzete, és a lakosság zöldség-, gyümölcsellátásának javítása. Ezen belül is kü­lön hangsúlyt kapott a ház­táji, a kisegítő és az egyéb kisgazdaságok támogatása. A múlt évihez képest javul a mezőgazdasági kisgép- és szeráruellátás, de még to­vább kell fejleszteni. Hang­súlyozták annak fontosságát, hogy a szervezett felvásár­lás mellett az ÁFÉSZ-ek, va­lamint az ezzel foglalkozó kiskereskedelmi vállalatok a megtermelt, fogyasztásra al­kalmas zöldséget, gyümölcsöt megvásárolják a kisterme­lőktől. A két szerv vezetői a többi között megállapodtak abban, hogy a VI. ötéves tervidő­szakra szóló ágazati tervek és szabályozórendszer kiala­kításánál biztosítják az álla­mi és a szövetkezeti szektor feladataikkal arányos fejlő­dését. (MTI) Előzzük meg a szabálysértéseket! Tanácskozás Szegeden Munkásgyűlés a keRderfonőgyárhau (Folytatás az 1. oldalról.) bor nyugdíjas, Csamangó Fe­rencné nyugdíjas, Péter La­josné nyugdíjas, Ambrózy László, Pusztai Ferenc, Mé­száros Dezső, Szanka László­né, Maróti Károlyné, Kar­dos Ferenc, Gercsó József, Daróczi Jánosné, Márki László, Kocsis Béla, Bagi Ká­rolyné, Kovács Ferencné, Ter­hes Andrásné, Szabó Imré­né, Szabó Anna, Markovics István, Lajkó Mihály, Ilia Ignác, Zab János, Szabó L. Lászlóné, Tunya Bertalan, Zsemberi Lajosné, Dohány Jánosné, Nagy Sándor, Da­róczi István és Ambrus Jó­zsef vette át. Dr. Kardos János igazgató megköszönte az elismerést és további jó munkát ígért, majd újabb elismeréseket adott át. Szakszervezeti Mun­káért oklevelet öten kaptak, fél évszázados szakszerve­zeti tagságért Török Gábor nyugdíjas, az egykori első szabad üzemi bizottság egyik megalapítója vehette át az emlékplakettet. Honvédelmi Érdeméremben hatan, Kiváló Dolgozó kitüntetésben 42-en részesültek. A KISZ KB di­csérő oklevelét Tóth Agnet kapta, s átadták a Kiváló Mérnök; Kiváló Közgazdász, Kiváló Technikus elismeré­seket is. Aranykoszorús jel­vényt kapott a fonó I. Kovács Ferencné vezette Augusztus 20. brigádja és a gömbölyítő Böjthe Sándorné vezette Vö­rös lobogó brigádja. Kedve­sek voltak a Gutenberg ut­cai általános iskola tanulói, akik a gyár dolgozóitól ka­pott segítség viszonzásakép­pen ajándékot vittek a ken­dergyári munkásoknak, s kedves szavakkal köszöntöt­ték őket. Szereplésüket Pává Ferenc könyvtáros irányí­totta. A Csongrád megyei és a Szeged városi pártbizottság, a megyei és a városi tanács üdvözletét Török József tol­mácsolta a kenderfonógyár közösségének. Üzemlátogatásra indultak a vendégek a munkásgyűlést követően, közben megtekin­tették a szerdán megnyitott gyártörténeti kiállítást is. A Szegedi Kenderfonógyár cen­tenáriumi ünnepsége ezzel befejeződött. Három műszak a takarmánykeverőkben Újabb szerződések termelőszövetkezetekkel Az állatállomány számbeli növekedését jól körülírt ren­delkezések sora segíti. Cél­ba is találtak az új intéz­kedések, a nagyüzemekre és a kisgazdaságokra tett ösz­tönző hatásuk több oldal­ról mérhető. A húsipar szak­emberei úgy mondják, meg­nőtt a „tenyésztői kedv", szeretnék, ha tartós lenne, és sikerülne kiiktatni a szoká­sos, eddig szakaszosan is­métlődő mélypontokat. Jól szervezett együttműködés se­gíti, hogy minden érdekelt A megyei főügyészség teg- A vizsgálatok szerint a debb időn belül be is hajt- vállalat meg tudja oldani nap, pénteken délelőtt ta- szabálysértési eljárások je- ják. A gyorsaság az ügyin. nácskozást rendezett, melyen lentős hányadában sablonos- tézés minden szakaszában a megyében működő taná- ság tapasztalható: bírságolá- alapkövetelmény. Az eljárá­csi, rendőrségi, közegészség- si tarifák alakultak ki. En- sokat lehetőleg egy tárgya­ügyi és munkavédelmi sza- nek helytelenségét nem le- lássál, 30 napon belül kell bálysértési hatóságok 1976. het eleget hangsúlyozni. A befejezni, máskülönben az évi tapasztalatait vitatták bírságolások célja ugyanis a ügyek elévülnek. A határidő meg. Jelen volt dr. Bozó társadalom szempontjából eltolódásáért olykor az ügy­Sándor, a megyei tanács vb káros jelenségek megelőzése, intéző is felelős, aki nem is­titkára is. Az egyes eseteket mindig a meri kellőképpen a jogsza­Megnyitót dr Kereszty sajátos szubjektív és objek- bályokat, gyakran késve ér­Béla, Csongrád megye fő- «v körülményeknek megfe- kezik meg az illetékes szer­ügyésze tartott. Dr. Kulcsár lelően kell vizsgálni. A bír- vektől a válasz (Ahogy a vi­Sándor. a megyei tanács vb ságot minden esetben egve- tában többen elmondtak en­igazgatási osztályának he- mesítve. differenciáltan kell nek a kesedelmes postai kez­lyettes vezetője statisztikai kiszabni, s ha az indokolt, besites is oka.) adatok segítségével tájékoz- a maximális, 5 ezer forintos A vitaban a kulonbozo tátott a tanácsok vb igazga- bírságot is batran ki lehet szabálysértési hatosagok kep­tási osztályainak, s a községi szabni. viselői mondtak el az ugv­tanácsok vb szakigazgatási A bírságolás csak akkor intézéssel s a szabalyserte­szerveinek munkájáról a sza- éri el hatását, ha a pénz- sek megelozesevel kapcsola­bálysértési ügyintézésben. büntetést a lehető legrövi- tos tapasztalataikat. a reá háruló föladatokat. A megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat azt vál­lalta, hogy annyi takar­mányt ad az állattenyésztő gazdaságoknak, amennyire szükségük van. A vállalat igazgatója most arról tá­jékoztatott bennünket, si­került is helytállniok, a vál­lalat dolgozói megfeszített munkával termeltek is any­nyit, amennyit a közvetítő kereskedelem rendelt. Az elmúlt hónapban 141 ezer mázsa keveréktakar­mányt állítottak elő a vál­lalat és az együttműködő termelőszövetkezetek gépe­in. Harmincezer' mázsával többet, mint egy évvel ez­előtt, ugyancsak májusban. Elmondta, hogy Csongrád megye szabálysértési ható­ságaihoz tavaly 5343 feljelen­tés érkezett, 149-cel több. mint az előző évben. Az el nem intézett feljelentések száma 317-re csökkent. Az összes feljelentésből 181-et fegyelmi eljárás keretében vizsgáltak meg. Ezt törvé­nyeink lehetővé teszik. A fe­gyelmi tárgyalások gyakran nem érik el azt a nevelő ha­tást, melyre számítani lehet ne. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a vezető beosztású dolgozók esetében sokszor indokolatlanul enyhe a bün­tetés. Érdemes figyelemmel kí­sérni a számok alakulását is.' Tavaly 3183 szabálysértőt bírságoltak meg, s a pénz­bírság összege majdnem 2 millió 80 ezer forint volt. A legtöbb bírságolásra Sze­geden került sor. A pénz­büntetések nagy részét tu­lajdon elleni szabálysér­tések esetében — ezer esetben — rótták ki, s az előző évinél többször indítottak eljárást a vásár­lók megkárosítása, ipari és kereskedelmi vétségek, élel­miszer-hamisítás, árdrágítás, s a gazdálkodási kötelezett ség megszegése miatt. Hely — az újnak Mintha kicserélték volpa — szoktuk mondani, ha áz átalakulás, a változás, a módosí­tás új jegyekkel ruház fel egy tárgyat, egy lakást — vagy akár egy épületet. Ám akkor is elhangozhat ez a kifejezés, ha egy-egy utcaképet, egy lakótömböt módosít az építkező ember A József Attila sugárút és Lenin körút találkozásánál úgy változik meg az elénk táruló látvány, hogy az épületek a szó legszorosabb értelmében kicse­rélődnek. Átadás előtt áll már az új Hungária, épül az ifjúsági ház, a fák fölött a gimnáziummal szemeznek az új lakóházak és a saroképület bontása jelzi, hogy lesz még lakóházakkal beépítendő terület a Belvárosban A meglevő berendezések tel­jesítményének fölső határa 165 ezer mázsa, a májusi számok tehát közel járnak hozzá. Szabad szombati, sőt vasárnapi műszakokat is be­le kell értenünk ebbe. csak így tudták a szükséges mennyiséget előállítani. Az ugrásszerűen növek­vő számadatok egyfelől va­lóban a megnövekedett ál­latállományra utalnak, de észre kell vennünk mö­göttük azt a tendenciát is, hogy egyre többen szakíta­nak a hagyományos takar­mányozási eljárásokkal, é3 akkor is keveréktakarmányt vásárolnak, amikor elegen­dő mennyiségű és jó mi­nőségű szemes takarmány áll rendelkezésükre. A korábbi gondokra új­ra kérdezve megtudtuk, hogy minden írásban bejelentett igényt — a bolthálózat be­jelentéséről van szó — ma­radéktalanul ki tudnak elé­gíteni, mégis előfordul né­ha, hogy a vásárló nem ak« kor kapja a szükséges tar karmányt, amikor kéri. A takarmányboltok változat­lanul keveset tudnak raktá­rozni, a szállítási gondolt sem enyhültek, így elő­adódhat, hogy átmenetileg egy-két takarmány nem kapható. A megoldás ér­dekében több tervről is tár­gyalnak a vállalatnál, 8 konténeres szállítás vagy a fémtartályokban való táro­lás egyaránt szóba jöhet későbbi fejlesztések során, de föl kell hívnunk a fi­gyelmet arra, hogy a ké­zenfekvő megoldásokat is szem előtt kell tartani. Ha például egy szövetkezet ta­karmánybolt nyitásával ma­gára vállalta a rendszeres ellátást, akkor — esetleg külön szövetkezeti vagy vál­lalati támogatás igénybevé­telével — a raktárgondokat meg kell oldania. A másik lehetőség: szervezze kap­csolatát úgy a közvetítő ke­reskedelem a kistermelők­kel, hogy föl tudja mérni a várható igényeket. és rendeljen annyit, amennyire valóban szükség lesz. Érthe­tő gondot okoz ezen a té­ren, hogy a takarmányok szavatossági határideje leg­többször egy hónap csupán. i^Ha a takarmánykeverők változatlanul állít iák. hogy a különböző faiták szerinti igénylést ki tudják elégíte­ni, akkor szervezési ne­hézségek átmenetileg sem okozhatnak fönnakadást. H, D.

Next

/
Thumbnails
Contents