Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-23 / 146. szám

Csütörtök, 1977. június 23. Bolgár és magyar MTESZmegállapodás Szegeden A bolgár és magyar sokoldalú együttműködés keretében az MTESZ Csongrád megyei szervezete és tagegyesületei, valamint a Stara Zagora megye NTS (műszaki és természettudományos egyesületek ottani szervezete) és annak tagegyesületei között hagyományos a kapcsolat. Az idén járt le a két évvel ezelőtt megkötött együttműködési szerződés, ezért most újabb két esztendős távlatra fogalmazták meg a két szervezet közötti munkakapcsolatokat. A bolgár küldöttség egy hetet tartózkodik Szegeden és Csongrád megyében. A NTS képviselői: Stanscho Nedev, a Stara Zagorai NTS titkára, dr. Blagowesda Popowa, az NTS megyei szervezetének műszaki-tudományos osztályvezetője és Nedeltsclio Bratnev, a gépgyártó tudományos intézet igazgatója, az NTS vezetőségi tagja fölkeresett több helybeli iparvállalatot is. A két szervezet közötti munkakapcsolatokat rendező megállapodást tegnap. szerdán írták alá az MTESZ-ben. A Csongrád megyei szervezet részéről dr. Kovács Kálmá n egyetemi tanár. az MTESZ elnöke, dr. Erdélyi Ferenc, az MTESZ titkára és dr. Kispéter József, az MTESZ külügyi munkabizottságának vezetője írta alá az egyezményt. A bolgár vendégek megtekintették, illetve ma és holnap fölkeresik a szegedi textilműveket. a ruhagyárat, a tejipari vállalatot, a vásárhelyi porcelángyárat, a szentesi Kontaktát és a baromfifeldolgozót. A Stara Zagora megyei NTS vezetői elmondták, hogy a Csongrád megyei MTESZ-szel és a tagegyesületeivel való együttműködés igen hasznos, módot és lehetőséget ad arra, hogy két testvérszervezet képviselői kicseréljék tapasztalataikat, közelebbről js megismerkedjenek egymás munkájával, erősítve a magyar és bolgár nép közötti hagyományos barátságot. Országgyűlési bizottságok ülése Az országgyűlés szociális ps egészségügyi bizottsága szerdán a Parlamentben az egészségügyi ágazat múlt évi helyzetét és eredményeit vitatta meg. A vitában felszólalt Petri Gábor, Csongrád megyei képviselő is. * Kél témával foglalkozott szerdán tartott ülésén az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága: a parlament elé kerülő témaként elemeztevéleményezte a vízgazdálkodás helyzetéről, eredményeiről és feladatairól szóló országos beszámolót és megvitatta a Pénzügyminisztérium, a MÉM és az Országos Vízügyi Hivatal tájékoztató jelentését a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca 1976. évi költségvetésének végrehajtásáról. A bizottság a napirendjére tűzött jelentéseket több kiegészítő javaslattal — a végleges beszámolókba kívánkozó részlettémák ajánlásával — elfogadta. Különvonattal a Balatonra Üdülő általános iskolások — Ha szomjas vagy, szopogass a savanyúcukorból, vagy igyál limonádét! Az ablakon ne hajolj ki túlságosan, és vigyáaz a holmidra, nehogy megint elhagyd a hátizsákodat! — Ahogy megérkezel, rögtön írj, kíváncsiak vagyunk, hogyan utaztál! ! — Mély vízbe ne menj, és Bokáig ne légy a napon! — A pénzt oszd be, ne végy meg minden butaságot! • Apukák, anyukák, nagyszülők állják körül a különvonatot, mellyel háromszázhatvan általános iskolás utazik Csongrád megyéből a Balatonra, Leiére, Szabadiba és Fonyódligetre. A szülői intelmeknek se szeri. se száma. A gyerekek az indulás előtti percekben izgatottan kapaszkodnak az ablakokba, várják, mozduljanak már meg a kerekek. A kilencéves Kisistók Andrást, szülei, s nagypapája is kikísérte az - állomásra. A kisfiú először üdül egyedül, szülők nélkül, csak rá kell nézni, máris látni, ugyancsak el van szontyolodva. Még a mellette ülő Vidám csapat sem tudja főbb kedvre deríteni. Pedig fi kártyacsata izgalmas fordulatot vett, mire a vasutas felemeli a jelzőtárcsát, biztosan eldől, ki lesz a Fekete Péter. A szegediek egymáshoz közel helyezkedtek el a vagonokban. köztük van a nyolcadikos Cseh János, Sashegyi Árpád, Totóbé László és Bodó Zsolt is. Üticéljuk Balatoniele, csakúgy, mint a többi fiúé. A majd négyszáz gyerekhez hasonlóak ők is a SZOTíidülőben töltenek el két hetet, beutalóval. Az előző turnus már hazaérkezett, tőlük tudják, csupa szép és jó vár rájuk. A fiúk majd mindegyike sportol, szeretik a vizet, s noha alig kezdődött el a vakáció. máris barnára sültek. Bodó Zsolt kajakozik. Sashegyi Árpád már négy éve vízilabdázik. A Balatont nem először látják, mégis alig várják, hogy megérkezzenek. Remélik, az üdülőben kedvükre játszhatnak, mozoghatnak, s ahogy Cseh János mondja: bizakodnak, nem szervezik majd agyon a napjaikat. Á zsivaj egyre növekszik, még le-leszólnak az ablakok előtt toporgó szülőknek. Vannak, akik a pénzüket számolják, 200 forinttal a zsebükben már igazán gazdagnak érzik magukat. Kérdezgetik egymást: focit hoztatok-e, a fürdőruhát nem felejtetted otthon? Ahogy ilyenkor lenni szokott, még el sem indultak, máris éhesek, mint a farkas. Előkerül az elemózsia, dicsérik az anyukák, a nagymamák gondosságát. Végre elérkezett az indulás pillanata. Mindenki az ablakban, a szülők még gyorsan elhadarják az utolsó intelmeket. s hosszan néznek a távolodó vonat után. * Az üdülő gyerekek különvonata tegnap, szerdán délelőtt 8 óra 40 perckor gördült ki a Nagyállomásról. A gyereklármára már kora hajnalban felfigyelhettek a környék lakói. Nyolcvan Csongrád megyei kislány reggel 5 órakor gyülekezett az állomás előtt, ők a gyorssal a Zala megyei Ormándpusztán töltenek két gondtalan hetet. Az SZMT szervezete üdültetési akció keretében idén nyáron összesen ezer gyerek üdül SZOT-beutalóval a Balatonon, Parádsasváron, s az ország egyéb szép tájain. Kéthetes turnusokban váltják egymást, az utolsó csoport augusztus 17-én indul el Szegedről. L. Zs. Öntözés a Hanságon A Hanság északi része és a 'Mcsoni-hátság az ország egyik legszárazabb vidékei közá tartozik. Az ÉszakDunántúli Vízügyi Igazgatóság egy nagyszabású — 70 millió forintos — öntözési beruházáson dolgozik. A program során Mosonmagyaróvárnál duzzasztó épül a Mosoni-Dunán, amelyen keresztül másodpercenként 5,2 köbméter öntözővizet tudnak juttatni a lébényi-hagyi 10 kilométer hosszú öntöző-főcsatornába. Ez a főcsatorna azután sok ezer hektár területre juttatja el a dunai öntözővizet. E

mlékszem, gyerekkoromban mily misztikusnak tűnt számomra még egy kisiparos műhelye is, hát még egy gyár. Különös világnak számított, ahol érdekes emberek, gépek sokaságát láthattuk. A gyereknek pedig minden új csodavilág. Olyan csodavilág, melynek útjait képzeletében is bejárja, arról álmodik, hogy ha majd felnő, odamegy, s olyan ember lesz, mint a látott felnőttek. Előbb mozdonyvezető, később pilóta, majd tanító, kőműves, varrónő, pék, esztergályos és így tovább. A filmkocka visszapereg: kék színű overálban láttam egy idős embert, aki gépe fölé hajolva méregetett valamit, az ember előttem ma is a gyári munkás „képe". De az is megragadt bennem, hogy nem valami nagy vehemenciával fogadtak a műhelyben, „láb alatt voltam", akire vigyázni kellett, s valószínű zavarta a munkát, viszszatartotta tevékenységüket, „Menj innen, gyerek, mert zavarsz minket" — alighanem ilyen megjegyzés kísérite bámészkodásomat, s ez I egy kissé rosszul is esett. A gyerekek igen érzékenyek. Most, felnőtt fejjel értem csak igazán, mennyi „tartalék" erő rejtőzik a gyár és a gyerekek baráti kapcsolataiban. Pro és kontra! Igaz, sokat változott a világ gyermekkorom óta. Akkor inkább elhessegették az érdeklődő és értelmüket nyitogató srácokat a munkapadok mellől, ma csalogatják őket, hátha megtetszik valamelyiknek, s ne adj isten, még végül is elmegy „utánpótlásnak". Elképzelhető, hogy az idősebb szakember talán még jutalomban is részesül, ha beszervez egy-egy fiatalt a szakma soraiba. Lehet. Bár nem ez az érdekes, hanem az a megváltozott kapcsolat, mely az idősebb emberek és a gyerekek között kialakult. Nemrégiben belelapoztam az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete megyei bizottságának tájékoztatójába, amelyből könnyű volt kiolvasnom, hogy a gyárak sokoldalúan segítik az általános iskolákat, az úttörők csapatait. Szinte rokoni kapcsolatokat létesítenek a munkás felnőttek és a gyerekek. A szakszervezetek is megértették, hogy föladataik nem csupán a tagság érdekeinek védelme, a munkaverseny és a kollektív szerződések világa, hanem a felnövekvő nemzedék kézenfogása is, akiket nemcsak jelképesen, de gyakorlatilag is kézen kell fogni és elvezetni a gyárak világába, a munkásosztály soJótett helyébe... Régi igazság, s nemcsak a mesék tanulsága: jótett l.elyébe jót várj. Manapság mi lehet a jó cselekedet? Azért még nem szegődik senki nyomába a- szerencse, mert öreganyámnak szólít egy idős asszonyt. De az már figyelemre méltó, ha önként átadja neki a villamoson az ülőhelyét. Ha netán kiveszi a kezéből a nehéz szatyrot. Hát még, ha bevásárol helyette. Sót egyre többet hallani arról is, hogy a volt munkatársak egyszerűen „csak" ajtót nyitnak nap mint nap egykori idős, nyugdíjas kollegájukra. Vagy úgy segítenek egymáson, hogy — nekik akár van gyerekük, akár nincs — szabad időben játékot készítenek valamelyik óvoda lakóinak'. Üjmódi „divattá" vált közéletünkben az is, hogy nagyobb, drágább munkát igénylő vállalkozásokba is „besegít" ki-ki maradék energiájából. Mondjuk úgy, hogy a játékokhoz óvodát is épít. Ezt az önkéntes, ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenységet hívjuk ma társadalmi munkának. Cserébe nem vár, nem kap érte senki semmi I, legfeljebb ,ió szót, hálás tekinteteket — és a jótett táplálta önbecsülést, elégedettséget. Dc van — illetve lehetne — a társadalmi munkának' más viszonzása is. Ez sem pénzzel mérhető, hanem valami olyannal, ami egyáltalán nem idegen a munka természetétől és napjaink erkölcsi normáitól sem. S éz a társadalmi munkák cseréje. Kiváló példát szolgáltat erre máris a 11-es kórház és a DÉGÁZ. Hogy miként, annak' története van. A gázgyár dolgozói rendszeresen segítették társadalmi munkában a város egészségügyi intézményeit: különböző szereléseket végeztek, aszerint, mire volt szükség. Kezük nyomát őrzi a Gladics utcai gyermekotthon, a Töltés utcai csecsemő otthon, s már két éve a II-es kórház is. Az egykori jótett helyébe — váratlanul — valami jót kaptak, nemrégiben viszonzásként. Dr. Bódis Lajos, szülész-nőgyógyász főorvos bekopogtatott a DÉGÁZ igazgatójának szobájába, s fölajánlotta, hogy a gyár nődolgozóit rákszűrésen fogadja a kórház. Egy héten át mindennap elindult a gyári busz az asszonyokkal a Tolbuhin sugárútra. A csaknem 60 nő közül tizenkettőt viszszarendelt a vizsgálatokat végző dr. Szabó József adjunktus, további ellenőrzésre, kezelésre. S hogy komolyabb betegséget nem fedezett most föl, annak oka lehet az is, hogy idejében kerültek orvoshoz ezek az asszonyok. így van ez rendjén. A DÉGÁZ-osok gázt szerelnek, az orvosok vizsgálnak, gyógyítanak, ki-ki saját szakértelmét, magából a legértékesebbet adja másoknak. S van-e ennél nagyobb fizetség? Különösen akkor, ha a jótett helyébe nem is várták a jót. Ch. A. raiba. Az élelmiszeripar hagyományos és kiterjedt iparága Szegednek és környékének. így az sem lehet közömbös, hogy a jövő generációi miképpen vélekednek erről az iparágról, tovább növelik-e kivívott jó hírét, s hajlandónak mulatkoznak-e arra, hogy odaálljanak a munkapadok mellé. A szegedi és környékbeli élelmiszer-ipari vállalatok dolgozói szeretettel segítik az általános iskolákat, az úttörőcsapatokat. A termelőmunka és alkotótevékenység bemutatásával, megszerettetésével, az üzemi munkáshagyományok, az üzemi közélet megismertetésével igyekeznek a gyermekek érdeklődését fölkelteni egy-egy szakma iránt. Ebben is élen járnak a szocialista brigádok, KlSZ-alapszervezetek és a nyugdíjasok. Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetéhez a megyében nyolc nagyüzem, vállalat tartozik, s e kollektívák 29 általános iskolával tartanak gyümölcsöző kapcsolatot. Különösen dicséretes a paprikafeldolgozó, a tejipar, a gabonafeldolgozó és a sütőipar munkája, hiszen öt-hat iskolával is igen jó a kapcsolatuk. E kölcsönösségen alapuló barátságot általában szerződések teszik „kötelezővé". Régi megoldás, hogy az általános iskolák, illetve úttörőcsapatok a vállalati ünnepségeken műsort adnak. A diákok szavalatokkal, énekekkel emelik az üzemi ünnepségek színvonalát, teszik hangulatosabbá, kedvesebbé egy-egy pártnap, ünnepség perceit. N

agyon lényeges — bár a szakszervezeti jelentésekben csupán zárójeles megjegyzést kap —, hogy az apróságoknak lehetővé teszik a gyárak, hogy olykor-olykor megtekintsék az üzemet, a munkacsarnokokat, a csodálatos gépeket, s hallgassák azok muzsikáját. Láthatja a fiatal gyermek, miként születik meg egy új termék, amelyet a mindennapi életben oly természetesnek találunk. Ázsem közömbös, ha ezek az ifjak azt is látják, mennyit kell a szülőknek, a felnőtteknek dolgozniuk, míg egy-egy használati cikk elkészül, s azért mennyit fizetnek részükre, hiszen a keresetből tudnak az apukák és az anyukák gyermekeik számára új ruhát, cipőt meg fagyit vásárolni. A gyermeksereg igen hálás közönség, őszinte és tisztelettudó, nagyrabecsüli a számára oly érdekes produkciókat. Kíváncsian szemlélj a felnőttek világát, s nem ritka. hogy önmagát is beleképzeli, beleéli a nagyok világába. Minap, éppen lakásom erkélyén kitekintve alkalmam volt megfigyelni, hogy a játszótéri hintákat, mászkálókat, forgókat, padokat a felnőttek miként festegették, társadalmi munkában. Ez már önmaga is példás cselekedet volt a szülőktől. De az is elgondolkodtatott, hogy a 8—10 éves gyerekek mily nagy igyekezettel — talán kevés szakértelemmel és minőséggel — segítettek a nagyoknak. A legnagyobb bűn az lett volna, ha a felnőttek elzavarják a gyerekeket, bálázok kissé csíkosra festették a csöveket, de a sikerélmény, a hasznosság érzése alighanem megfizethetetlen és életre szóló élményt adhatott számukra. Az idősebbek és a gyermekek, tehát az iskolák és az üzemek kapcsolata a kölcsönösségen alapul. Az előnyök is kölcsönösek. Egyetlen szép példa: a tejipar, a gabonfeldolgozó és a paprikafeldolgozó munkásai vállalták, hogy néhány általános iskola sportpályáját rendben tartják, sőt építenek sportolásra alkalmas létesítményeket. így tettek a gabonások, amikor a mindszenti dózsatelepi iskolának alakítottak ki sportpályát, vagy a paprikafeldolgozó munkásai a szegedi Hámán Kató általános iskolának készítettek á Mátyás téren kézilabda- és focipályát. A patronált isko Iák sem hűtlenek az „öre» gekhez", hiszen olyan kapcsolat is létezik, hogy a fel* nőttek használhatják az iskola tornatermét, sportudvarát. Ugyancsak szép példa: a gabonafeldolgozó néhány munkása a mindszenti iskolában szakkört tart fenn a sakkot kedvelő gyerekeknek, vagy sütőipariak fotószakkört vezetnek egy vásárhelyi általános iskolában. Sokáig sorolhatnánk a hasznos kapcsolatok példáit: a vállalatok segítenek a végzős tanulóknak a pályaválasztásban, előadásokat tartanak, tablókat készítenek. Néhány vállalat azt is lehetővé teszi, hogy a nagyobb gyerekek, a hetedikesek, nyolcadikosok — tanári, szakmunkási felügyelet mellett — a nyári szünetben egy keveset dolgozzanak is aa üzemben. Okét természetesen csak olyan munkára alkalmazzák, amelyek megfelelnek életkori sajátosságaiknak, erejüknek, teherbíróképességeiknek. A

z sem ritka, hogy idős és tapasztalt munkások, nyugdíjasok elmennek az úttörőcsapatok gyűléseire, és élménybeszámolókat tartanak a fiataloknak. S tapasztalatból is elmondják — mind a két oldalról —, hogy mennyire sikeresek ezek a találkozók, a nagypapáknak, nagymamáknak és az unokaszámba ve. endő gyermekeknek is. Nagyot változott tehát a világ ezen a téren is. Az idősebb emberek óvó szeretettel foglalkoznak a gyermekekkel és a felcseperedő ifjak is tisztelettel és szeretettel veszik körül az időseket. Lehet, ma már természetesnek tartja ez* szülő és gyermek. Mégis jóleső érzéssel kell közreadni e szép példákat, amelyekkel napról napra találkozhatunk a szegedi élelmiszer-ipari vállalatok munkáskollektívái és az általános iskolák tanulóinak kapcsolataiban. Gazda gh István kitüntetése Még április 6-án történt, hogy egy tucatnyi általános iskolás szegvári kisdiák kirándult a Kurca partjához, a zsilip környékére. Közülük az ötödik osztályos Barna Julianna meg akarta mosni csizmáját, de elveszítette egyensúlyát, és a vízbe esett. A zsilipnél a folyó sodra rendkívül erős volt, s az úszni nem tudó kislányt azonnal magával ragadta. Már 10 méternyire sodorta a oarttól, amikor társai kiáltozását meghallotta a közelben tartózkodó Marsovszki József helybeli (Táncsics Mihály u. 24.) lakos, a szegvári Gorkij Termelőszövetkezet állatgondozója. A férfi gondolkodás nélkül a hideg víz-e vetette magát, s a fuldokló gyermeket sikerült kimentenie. Jóval később vette észre, hogy a vízben órája is megállt. Abból tudta, hogy az ese« délelőtt háromnegyed tízkor történt. A Minisztertanács életmentés során tanúsított önfeláldozó magatartása elismeréséül Életmentő Emlékéremmel tüntette ki Marsovszki Józsefet. A kitüntetést tegnap délután dr. Perjési László. a Csongrád megyei tanács elnöke adta át a megyei tanács székházában. h. «