Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

12 Vasarnap; Í977. májtrs 83 asHDEiEia Szégyenlős térkép Somogyi Károlyivé felvétele Volt egyszer egy térkép, melynek ábrázatát ráncok — ut­cák —, pöttyök — házak — tarkították. Ahogy a térkép öre­gedett, elmosódlak jellemző vonásai, s evégett igen elszé­gyellte magát. Szólt egy arra járó, facsemetét ültető csoport­nak, ugyan, takarják már el arcát a kiváncsiak pillantásai elől. És nőtt a kis fa, lombosodott. Bánta már a térkép, hogy levéllepel mögé húzódott, s most már hiába várja a segít­séget, úgy látszik, nem veszi észre őt bújdostában senki. Vagy bizhat még Halán ez a szegény térkép ott Tarjánban, a Csorba utcában? VETÉLKEDŐ, VASUTASOKNAK A MÁV vezérigazgatója és az MSZMP-tagcsoportok kez­deményezése nyomán szel­lemi vetélkedőket rendez­nek vasutas szocialista bri­gádoknak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (jp. évfordulója tiszteletére. A vetélkedők célja, hogy szé­les körű ismeretéket sze­rezzenek a vasutasok a ma­gyar—szovjet politikai, gaz­dasági kapcsolatokról. A MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak brigádjai közül 446 ne­vezett a vetélkedőre. A munkahelyi versengések mór megkezdődtek; az igazga­tósági döntőre júliusban, a vasutasnapon kérül sor. BEETHOVEN-EST A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola debreceni tanárai adnak koncertet a szegedi tagozat nagytermé­ben szerdán este fél 8-kor. Közreműködik Hidi Péter (hegedű) és Illés Kálmán (zongora). A műsoron a ze­neköltő F-dúr, G-dúr es c­moll szonátája szerepel. GABONA A DOHÁNYBAN Az NDK dohanyipara ga­bonával kevert dohányból készült cigarettákat kezdett gyártani. A dohányhoz bú­zát, kölest vagy rizst ad­nak porított formában, ami elnyeli az ártalmas nikotin epV részét, ugyanakkor azon­ban nem változtat a dohány izén. FŐISKOLAI OKTATOK KÜLFÖLDÖN Dr. Horváth Lajos főis­kolai tanár, dr. Horváth La­josné docens és dr. Fehér László főiskolai adjunktus, az Élelmiszer-ipari Főiskola oktatói egyhetes tanulmány­útra Drezdába utaznak, ahol g műszaki főiskola oktató­nevelő munkájával ismer­kednek. ELŐADÁS — NYOMTATÁSBAN Megjelent füzet alakban a Kossuth Könyvkiadó gondo­zásában Dr. Szántó György­nek: A tőkés világ válságá­nak gazdasági-politikai voná­sai címmel az MSZMP Köz­ponti Bizottsága Politikai Akadémiájan elhangzott elő­adása. ELMÉNVEK KUBÁBÓL Dr. Jakucs László egye­temi tanár tart az Építő­ipari Szövetkezet Lenin kör­úti klubjában diaképekkel il­lusztrált előadást Űtiélmé­nyek Kubából címmel ked­den este 6 órakor. A ren­dezvényre minden érdeklő­dőt szívesen várnak. FOLKLÓRKLUB A szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ folklór­klubja holnap, hétfőn dél­után fél 6 órai kezdettel tart­ja soron következő foglal­kozását. melyre minden ér­deklődőt szeretettel vár­nak. Amikor Rózsi néni megjelent az ABC ajtajában, nagyon furcsa dol­gok történtek. A napocska, mely ed­dig hétágra sütött, hirtelen szökke­néssel egy takaros kis felhő mögé bújt, s mikor egy bravúros mozdu­lattal kilökte a nagy üvegajtót, oda­bent megállt valami a levegőben. Rózsi néni jelenléte soha semmi jót nem eredményezett, így mikor az öreg kisegítő meglátta, ijedten ka­paszkodott meg. Mire azonban Ró­zsi néni mellé ért, már tele volt alázattal. — Kézit csókolom, naccságos asz­szonyom! Örülök, hogy ismét lát­hatom! — rebegte. — Áááó! Maga az? Jó napot! — fuvolázta, s egy mosolyt eresztett az öreg felé. Határozott léptekkel egyenesen a kenyerespulthoz indult, s nem is hiába. Ma sem kellett csa­lódnia. Első áldozata egy farmeros fiatalember lett, aki egy igen formás, de frissnek egyáltalán nem mond­ható' kenyeret meózott. Rózsi néni szemmel láthatóan úgy örült ennek a „tettenérésnek", mint balga gyer­mek a húsvéti festett tojásnak. Ke­ze a csipejére lendült. — Héé, lelkecském! Nem a ked­vese áll ám maga előtt! Áztat kell óm tapogatni, nem ezt itten! — bö­kött mérgesen a kenyér felé. Az emberek, akik eddig teljes odaadással, minden figyelmüket a vásárlás örömének és bánatának szentelték, vettek ugyan annyi fá­radságot, hogy futó pillantást ves­A vásárlás senek feléjük, de csakhamar mind­annyian visszasüppedtek gondjaik­ba. A fiatalember pedig, lángrózsá­it simogatva, sűrű mentegetőzések közepette elillant. Rózsi néni arcán a ráncok ismét kisimultak. Motyogott még ugyan valamit, de azt már igazán senki sem értete. Míg beszélt, féloldalt sasszézva rohamosan közeledett a kenyerek felé, s amikor már a ne­gyedik kenyér is szilárdan ellenállt ujjai határozott nyomásának, han­gosan szitkozódni kezdett. — Csókolom! Jaj de jó, tiogy tet­szett jönni! Éppen most tettem félre a zöldborsóból. Tetszik tudni, csak ma kaptuk meg a mirelitárut! Tes­sék csak jönni, adom máris! — in­vitálta egy fiatal eladólány. — Kell az már a csudának, ara­nyoskám! Én tegnap akartam ven­ni, és nem ma! — majd: — Elég szomorú, hogy... na mindegy — le­gyintett, majd sarkonfordult. Mar indulatban volt a húsrészleg felé, mikor kabátján rántott egy jó na­gyot, lássák csak, hogy ö most na­gyon haragszik. A gombok azonban nem tűrték a gorombaságot. Kettő a legsértődékenyebbek közül nagy ívben a földre pattant. De Rózsi né­nit ekkor már nem érdekelte, hogy mit nem tud ma adni neki a Miska gyerek, mert amit a tejtermékektől roskadozó hűtőpult előtt látott, tel­jesen lekötötte figyelmét. A földre lerakott tejesládák fölé egy asszony hajolt Türelmesen válogatott a zacskók között. Hősünket ismét gyermeki öröm szállta meg. Szótlanul görnyedt az asszony mellé, de mikor a harmadik zacskó is könnyeit hullajtotta, ismét elkapta a harctéri idegesség. — Na, tessék! Fogadni mernék, hogy egy jó sincs közte! Kifizetek egy litert, s akkor garantálják, hogy fél litert meg is ihatok belőle! Fel­háborító, mit művelnek! — izzó sze­meit az asszonyra emelte. — Hát nincs igazam? A békésen válogató asszony ijed­ten kapta fel előbb a fejét, majd az első keze ügyébe került tejeszacs­kót, s már iszkolt is a pénztár felé. Rózsi nénit ez a modortalanság a végsőkig srófolta. Mérgét egészében a szegény ismeretlenre zúdította, azonban senki nem figyelt rá. — Hát itt minden jó mindenki­nek? — gondolta. Fejét a meg nem értett emberek dacával félreszegte, s gangos léptekkel megindult a pénz­tár felé. A sor mellett elhaladva, fölényesen odaszólt a pénztárosnő­nek: — üres a kosaram! Nem vettem semmit! Már az ajtó közelében járt, mikor a pénztárosnő azt súgta a hozzá leg­közelebb álló vevőnek: — Képzelje el. nálunk még eddig soha nem vett semmit! Kende Annamária 18-20° Várható időjárás vasárnap estig: Eleinte túlnyomóan, majd változóan felhős idő. Szórványosan előforduló eső, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, észak­nyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—20 fok. ÜJ MOSZKVAI MOZIKÖZPONT A szovjet főváros egyik legnagyobb moziközpontja épül a Perov kerületben. „Központ"-nak azért nevez­hető, mert az épületben több moziterem lesz. amelyek kö­zül a legnagyobb ovális ala­kú és 1000 nézőt fogadhat be. Az új moziközpontot az építők novemberben adják át rendeltetésének. Autó­javítóban Párbeszéd a gépkocsi­javító műhelyben. — Már negyedórája figyelem ezt a szerelőt. Nagyszerű munkás! Egyetlen csepp olajat sem csurgatott mellé, tisztára törülte a kezét, mielőtt a kormányhoz ült, vigyázva adott gázt, cs igen óvatosan indult. Mindjárt látni, hogy ez az ember szereti a gép­kocsit! — Igen, annál inkább, mert a saját autója volt! SZEXUALITÁS ÉS KORSZERŰSÉG A Bartók Béla művelő­dési központ Szexualitas és korszerűség című sorozatá­ban kedden délután 3 órai kezdettel ankétot rendez­nek. A vitát Korányi Ta­más biológus vezeti. Ezúttal a szexuális felvilágosító iro­dalomról, a szexuális élet ku­tatásának fontosabb állomá­sairól, képviselőiről. irány­zatairól, s jogi tudnivalók­ról esik szó. Tudatjuk. hogy ÖZV. KIBAI.Y jJNUSAfiNE volt petófltelept la­kos élet.enek R6. évében csendesen elhunyt. Temetése május 9-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló család. 19 .HV4 Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, volt jnunka­tarsaknak, a Bőrellátó Vállalat dolgozóinak, a posta József Attila brigádja távja Inak, lsmcrósöknek. és szomszédoknak, akik szeretett édesapánk. TUKSA pAl, temeté­•n megjelentek, részvétükkel és "Írásaikkal mely fájdalmunkét enyhíteni Igyekeztek. Külön kö­szönetet mondunk a körzeU or­vosunknak, asszisztensének, Pi­roskának. a III. belklinika orvo­sainak és ápolóinak, akik szere­tett édesapánkat szívvel, becsület­té! és szeretettél, fáradtsácot nem ismerve áldozatos munkával fáj­dalmait es szenvedését enyhíteni Gyász­közlemények igyekeztek. A gyászoló család. Sándor u. 13. 19 .>19 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagyma­ma. dédmama és testvér, MIKÉ PALNF sári Anna, eletének 90. évében hosszít szenvedés után el­hunyt. Temetése május 9-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 19 375 Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak. Ismerősöknek, JÓ barátoknak, a Szegedi Bpitő Szövetkezet vezetőségének és a pártszervezetnek, a munkásőrség­nek. az egész kollektívának, a kedves munkatársaknak és a bri­gád tagjainak, akik szerelteit édesapánk. BORBÉLY LASZ.Lö temetesén részt vettek, virágaik­kal rs részvetükkeL mély fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Gyaszoto gyermekei, Tapo. T. 19 377 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, BÓDI GYORGYNE Ka hók Má rta 80 éves korában elhunyt. Kívánságára el­hamvasztatjuk. Leánya, unokái. T. 19 378 Fájdalomtól megtört szívvel tu­datom, hogy szeretett feleségem. MELIS ISTVANNE Borbély Er­zsébet, életének 83. évében, má­jus 5-én váratlanul elhunyt. Bú­csúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló férje. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk. ÖZV. ENYIN­GI JANOSNÉ Kapas Etelka teme­tésén részt vették és virágaikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyaszolo csalad, Szatymaz. LOTTÖTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatos szelvénye 142 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 47 ezer 753 fo­rint. Három találatot 11 755 fogadó ért el, nyereményük egyenként 288 forint. A két­találatos szelvények száma 307 244 darab, ezekre egyen­ként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményil­leték levonása után érten­dők. A közöli adatok tájé­koztató jellegűek. HTVATLAN VENDÉG Ullmann Ferenc 35 éves, büntetett előéletű. Komá­rom, Mártírok utca 14. szám alatti lakos április 20-án éj­jel a lakatot lefeszítve be­hatolt Sándorfalván a Jókai utca 51. számú házba. Mi­után meggyőződött arról, hogy a tulajdonos nincs ott­hon, ott töltötte az éjsza­kát. Reggel, távozáskor ma­gával vitt egy mellényt. A bíróság hathónapi fegyház­ra ítélte. ROBBANÁS A KONYHABAN Tegnap, szombaton reggel 7 óra 8 perckor robbanáshoz riasztották a szegedi és az algyői tűzoltókat. A Vég­vári utca 4. számú csalá­di ház konyhájában pro­pan-bután gázrobbanás tör­tént. A robbanás következ­tében a lakóház jelentősen megrongálódott és egy em­ber égési sérülést szenvedett, s a mentők kórházba szállí­tották. Az ügyben folytatják a vizsgálatot. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilóját 32, az élő tyúkét 28, a vágott csirkéét 39, a tojás darab­ját 0,80—1,10 forintért kí­nálták a tegnapi piacon. A tavalyi burgonya kilója 4— 5, a sárgarépáé 7—10, a gyö­kéré 10—12, az újburgo­nyáé 22—28, az új sár­garépa csomója 2—4, a gyökéré • 1—2,50. forint­ba került. Egy kiló vörös­hagymát 8, kelkáposztát1.7— 8, karalábét 5, karfiolt 20— 25 forintért mértek. Az új karalábé darabja 2—4. a pa­radicsom kilogrammja 56, a zöldpaprika darabja 1—4, az uborka kilója 25—30, a zöld­borsóé 35—40 forint volt. A retek csomóját 1—2, a zöldhagymáét 1,50—2,50, a fokhagyma kilóját 35, a pa­rajét 5—6, a sóskáét 8, a gombáét 50—60, a dióét 25— 26 forintért lehetett vásá­rolni. Az almát kilónként 4 —16, a földiepret 40—70, a száraz babot 28—30. a sava­nyú káposztát 10—12, a mák literjét 50—55 forintért kí­nálták a szombati piacon. Szöveg nélkül Szórakozás mi Tankhajó — vegyszereknek A szczecini hajógyárban gyei tankhajóból eddig rí dr. Jerzy Piskorz-Maleckt készült el. A vegyszer-tank­főkonstruktőr irányításával hajó rakodósúlya 28 055 ton­néhány éve új, különleges na, és 41 féle vegyi anyag vegyszerszállító tankhajót elkülönítésére alkalmas tar-, terveztek. Az új típusú len- talytere van. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 4740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-833. Felelős kiadó: KOVACs LASZLÚ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsv-Zslltnszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. - Index: 25 MS ISSN; 0155-931 Z

Next

/
Thumbnails
Contents