Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

102 Vasárnap, 1977. május 1.' Beszéljen a mun­kájáról ! A történelemben hányszor csú­fot űztek a munkából! Az osz­tálytársadalmak erkölcsi rendje, értékítélete szerint mindig lené­zett fogalom volt. Pedig az em­beriség csak a munka árán jutott előbbre. Minden, amit teremtett, kezekhez és elmékhez kötődik, AZ ember egyetlen igazi önkifejezé­se. Allatot befogni és megszelídí­teni, kertet művelni, gépet ter­vezni és mozgatni, az anyag tit­kaiba belelátni, verset írni és ké­pet festeni, gyermeket tanítani és gyógyítani, énekelni és vásznat szőni — akárhol kezdjük és akár. hol vágjuk el: munka, munka, munka. Csupa hozzájárulás ah­hoz, hogy az ember megmarad­hasson, éljen, boldoguljon. Az emberiség nagyjai mind a legnagyobb tisztelettel beszéltek a munkáról, minthogy maguk is eppen a munka révén lettek naggyá. Ami megmaradt, ami ér­ték, ami van, ezen az ágon ter­mett. Már a természet sem ad ingyen, minden kis aratáshoz szántani és vetni kell. Nem cso­da, hogy a szocializmus, a kom­munizmus fundamentuma éppen < a munka. A munka társadalmá­nak nevezzük, hiszen a történe­lemben először emeli oltárra a tudatos és hasznos emberi cselek­vést, ezt teszi meg az élet leg. főbb értelmének, s ennek arányá­ban mér és oszt. Mi sem természetesebb, mint. hogy a munka nemzet/íözi ünne­pén éppen ezt keressük: a törté­AVa1 „sy nelmi múltunkban és sok-sok nép jelenében is kényszerű, lenézett, ikevésre becsült, épphogy megfi­zetett, sokszor örömtelen munká­ról mit mond ma, a szocialista i - • • r Magyarországon a munkás és a paraszt, a tudós és a tanár, a •mérnök és a népművelő... Nem nyilatkoznak róla, nem fogal­maznak bölcselkedve, inkább sok­szor akadozva, de a legnagyobb szeretettel. Ahogy életeleméröl tud beszélni az ember, aki felis­merte már hasznosságát, jelentő­ségét, és bárhová tette az élet a nagy társadalmi munkamegosz­tásban, egyformán boldog tud lenni a jól végzett munka tudatá­ban. Beszéljen a munkáról! — hir. telén jött a felkérés minden alanyunknak. De nálunk erról szinte mindenki nagyon szívesen szól. Kemény volt az anyag, el­készült egy tudományos dolgozat, sikerült megmenteni egy életet, a kertészet meghálálta az öntözést, először öntöttek az új műhelyben, percek alatt megjavítottak egy gépet, soha nem volt reklamáció, elismerték a fáradozást — ezek a mi szép örömeink. Megélhetés is, természetesen, de éppen ab­ban különbözik a robottól, a bérmunkától, hogy nem megaláz, hanem fölemel. Beszélhetne dolgáról az újság­iró is. S beszél is. Most éppen úgy, hogy másokat szólaltat meg eb­ben az összeállításban. Meglelte benne mindegyikünk a maga örömét. Csányi János csőszerelő Csányi János, a Magyar Kábel­művek szegedi gyárának csősze­relő csoportvezetője, április ' 4-e alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. — Tősgyökeres szegedi famí­liából származom, apám kőfara­gómester volt. Petőíitelepi va­gyok, most is ott lakom. 1936-ban szabadultam, de akkoriban Sze­geden nehéz volt a szakmámban munkát kapni, három évet vol­tam Csepelen a Weiss Manfréd­nál. Negyvenben behívtak katoná­nak, kint voltam a doni fronton, 45-hen szovjet fogságból jöttem haza. Már 36-ban bekapcsolódtam á munkásmozgalomba, úgy, ahogy akkoriban sokán csináltuk: n sporton keresztül. A Szegedi Mun­kás Testedző Egyesületnél vol­tam, s a felszabadulás után is hű maradtam a sporthoz: három me­gyében voltam a Közalkalmazot­tak Szakszervezetének sportfele­lőso. — 1959 óta vagyok a kábel­gyárban, hatévi petófitelepi párt­titkárság után tavalyelőttig itt is az voitam — dehát jövőre jön a nyugdíj. — Amikor először szóltak, „Ja­ni bácsi, mennie kell Pestre" (mert itt engem kevesen hívnak Csányi elvtársnak), s megtudtam, hogy kitüntetnek, előbb el se hit­tem. Nem is tudom, hogy miért kaptam, nekem tényleg termé­szetes volt mindaz, amit csinál­nom kellett Nem tettem én sem­mivel se többet, mint ami egy rendes munkásemberhez illik. Jó­ban vagyok a munkatársaimmal, negyedmagammal dolgozom itt a műhelyben. Megbecsülnek, és mi­nek tagadjam: nagyon jólesik, amikor a gyerekek azt mondják: „Jani bácsi, te csak maradj, ezt majd mi megcsináljuk". — Persze, nemcsak én segítek nekik, ők is nekem. Fontos a kol­lektíva hangulata! Voltam én már olyanokkal is, hogy kollek­tíváról beszélni se igen lehetett, ebből mór sok mindenre lehet gondolni. Pedig mondjuk a gáz­vezetékek szerelése nem gyerek­játék: egész embert kíván az, és bizony őrli az idegeket, ha vala­hogy nem Jól vagyunk együtt. Mint ahogy fontos az is, hogyan jön el az ember hazulról, és hogyan megy haza. Én nem panaszkod­hatom a családi életemre sem, két nős fiam van, három unokám, ha otthonról és akármikor civakodá­sokból értem volna be ide, biz­tos, hogy meglátszott volna a munkán, aztán az itteni ideges­kedésekből meg megint úgy ér­tem volna haza, hogy kezdődött volna minden elölről. Jó, hogy nem volt, nincs ilyen! — Szeretem ezeket a fiatal srá­cokat Nem hiszem, hogy közöm­bösek. passzívak lennének. Ha megfelelő feladatot kapnak, be­csülettel elvégzik. Érdemesek a bizalomra, csak azt tanácsolnám nekik, legyenek bátrabbak a kez­deményezésben, a beleszólásban — de közben figyeljenek is ránk. Terhes Józsefné Huhn András növényterm észté — Amióta én az eszemet tu­dom, mindig dolgoztam. Azt sem mondhatom, hogy fokozatosan szoktam rá, és először csak azt csináltam, ami gyereknek való, mert szülők nélkül maradt a csa­lád. Tíz olyan napot se tudnék összerakni eddigi életemben, ami­kor négy óra után keltem volna föl. Csörgőóra? Hát az minálunk nincs. A szomszédok is nekem szólnak, hogy keltsem fel őket két órakor, és soha nem félnek, hogy elkésnek valahonnan, mert én el­alszom. — Tizenhét év óta dolgozom a termelőszövetkezetben, itt. Tápén. Szeretek itt ; lenni. Jó főnökünk volt a régi is, a mostani is, ész­revette, hogy ki dolgozik jól, ki nem, ezért szeretek itt lenni. Itt nyugodtan lehet dolgozni. Most tavasszal a kertészetben vagyunk, aztán mindig ott. ahol szükség van ránk. Növénytermesztőnek hívnak bennünket, egyszer kapá­lunk, máskor szénát gyűjtünk. Mindig azt, amit a gépek nem győznek. Könnyítenek a gépek so­kat, de amennyivel könnyebb le­hetne a munka, mert géppel ül­tethetjük a palántát, annyival múlik fölöttünk az Idő. Ez a mi korosztályunk sorsa. — Azt mondják, nagyon hajt­juk magunkat, pedig nem igaz: az élet hajt bennünket. Amit sze­reztünk eddig, sok ahhoz képest, ahonnan elindultunk, de változ­nak az igények, most is sokan vannak, akik előttünk járnak. Harmadik gyermekünk most ti­zenhat éves, vele már nem sze­retnénk éreztetni, hogy nekünk semmink nem volt és kéthóna­pos házasok voltunk, amikor a férjemet búcsú napján elvitték katonának. Mire öt év múlva ha­zajött, én kis telket vettem, mesz­sze a falutól, kis házat raktunk rá később közösen. Most végre rendesre alakíthattuk át. Két szo­ba van benne. — Azt akartam mondani, hogy olyan félnapra sem emlékszem, amikor semmit nem csináltam volna, de ez nem igaz. Húsz év­vel ezelőtt üdülni is voltam, de belebetegedtem a kéthetes sem­mittevésbe, meg abba, hogy a gyerekekkel most mi lehet. A sza­badságot azóta mindig szomba­tonként veszem kl, vagy akkor, mikof a családban valaki — fiam, lányom, vagy az unokák — segít­ségre szorulnak. Pénzt most kap­tam először munka nélkül, ami­kor kitüntetést kaptam és Kiváló Dolgozó lettem, de ott ls azt mondta az elnök, egész életem­ben megdolgoztam érte. Elsírtam magam, annyira váratlanul ért de azt is gondoltam, sokan meg­érdemelnék ezt a munkatársaim közül ls. Mindig együtt dolgo­zunk, megértjük egymást. — Mi a legnagyobb örömöm? A család. Ez a kis kései lányom ls boldogul, úgy látom. Dísznö­vénykertész lesz belőle, ha végez. Nyugdíjig még két és fél évem van, azt szeretném becsülettel vé­gigdolgozni. matematikus Dr. Huhn András, a matemati­kai tudományok kandidátusa, a JATE algebra- és számelmélet tanszékének adjunktusa. — Nehezen tudom megmonda­ni, hogy mit jelent számomra a munka. Észre sem vettem, ami­kor dolgozni kezdtem. Egy kicsit furcsa is volt, hogy amit koráb­ban kedvtelésből csináltam, azért íróasztalt, fizetést, kapok. Az ál­talános iskola utolsó osztályaiban Jöttem rá arra, hogy érzékem van a matematikához. Versenyeket nyertem, és attól kezdve tudato­san matematikusnak készültem. Talán ezért sem töprengtem el még soha azon, hogy mit jelent dolgozni. Ha a matematikai ku­tatás öröméről kell beszélni, a matematikát legszívesebben a művészethez hasonlítom. Az em­ber észrevesz egy szabályszerűsé­get a valóságban, ami először pusztán szépségével ragadja meg. Amikor matematikával foglalko­zom, mindig törvényszerűségeket keresek, és próbálom azokat mi­nél egyszerűbben, pontosabban és általánosabban megmagyarázni. És ugyanúgy, ahogy egy vers, vagy egy festmény, egy matema­tikai tétel is lehet szép. Számom­ra ez a szépségre törekvés az egyik fő ösztönző erő. A gyötrő­dések, a tépelődések ls hozzátar­toznak a munkámhoz, mert sok­szor egy-egy elképzelés zsákutcá­ba vezet. — Hogy mit is csinálok? Háló­elmélettel foglalkozom. Ennek a tudománynak az eredményeit a számítástudomány és az elméleti fizika is hasznosítja. Munkám alapkutatás. Kitalálok valamit, de csak később derül ki. hogy mire lehet használni. Sikerél­mény nélkül u matematikus sem tud dolgozni. És ezen a területen a 6iker nem másnap vagy har­madnap, hanem hosszabb távon terem. — Mint minden munkához, az enyémhez is kedv kell, és Jó szel­lemi kondíció. Nem lehet azt csi­nálni, hogy az ember reggel nyolckor leül az íróasztalhoz, és délután öt óráig gondolkozik. De ihletre sem szabad várni. Vég­eredményben sok mindentől függ a munkatempóm. Egészen prózai dolgoktól, mint például: kialud­tam-e magamat, hogyan váltak be legutóbbi ötleteim stb. Na­gyon fontos a fizikai erőnlét ls. Ha valami nagyon foglalkoztat, akkor nehezen tudom magamat kikapcsolni. Töprengek az utcán, a villamoson, otthon ... Sokan azt hiszik a matematikusokról, szórakozott emberek. Erre azt tudom mondani, hogy önfegyelem nélkül nem lehet produkálni. Amíg egy ötletet kl nem dolgoz­tam, és valamilyen következtetés­re nem Jutottam, nem fogok újabb kutatáshoz. — A közösség, az együttes munka szakmánkban ls meghatá­rozó. Fontos, hogy sok ember le­gyen együtt, hasonló témával fog­lalkozzanak. Mindig tanulunk egymástól. A mai tudás holnapra már nem elegendői Traván István kőműves Traván István, a Dél-magyar­országi Magas- és Mélyépítő Vál­lalat kőművese, az Árpád vezér szocialista brigád vezetője. — Tizennégy éve, amikor a DÉ­LÉP-hez, Jobban mondva az előd­jéhez kerültem, még nem volt szakmám. Miközben dolgoztam, itt tanultam ki a kőművességet, és meg is szerettem hamar. Sok­féle munkát láttam, és azt is, hogy mennyire változik nálunk az építkezés módja. Téglablokk után panel a divat, de szerencsé­re nekünk mindig jut igazi kő­művesmunka. Kéményépítést; bel­ső munkák, válaszfalazás,; vako­lás, nyílászárók berakása,/ Aztán meg sok épületet például szol­gáltatóházat, téglából készítünk. Kell a kőműves a panelházak legalsó szintjéhez is. Eppen elég visszaemlékezni arra, amit az el­múlt évtizedben csináltam tár­saimmal : nem mostanában volt amikor az Oskola utcában száz lakást építettünk, aztán követke­zett Tarjánban a téglablokkból való építés, majd az Akadémia biológiai intézete. A frissebb em­lékek: belső munkák a Statiszti­kai Hivatal irodaházának építésé­nél, ugyanaz az olajosok iroda­házánál, az új szállodánál, la­kásépítés a Nemestakács utcában. Közben vidékre is járogattunk, Makóra, Szentesre. Most meg a legújabb, ez az újszegedi magas­ház. Kitűztük már a zöld ágat, de munka még van bőven. — Sok és nehéz a munka még akkor is, ha a kívülállók néha másképpen látják, és kritizálnak bennünket Nehéz munkát egy trappban nem lehet végezni. Akik maguknak építenek családi há­zat tudják, hogy legjobb gyor­san végezni vele, szabadulni tő­le. Ha nem ls egészen így, de hasonlóképpen vagyunk mt is: igyekezünk minél hamarabb be­fejezni egy-egy munkát. És per­sze Jól, nehogy vissza kelljen menni párszor. Minőségi bért kü­lönben is csak akkor kapunk, ha jó minőségben dolgozunk. — Az is igaz, hogy van olyan kőműves, építőipari munkás, aki keveset dolgozik, sokat mulaszt Volt már ilyen az én brigádom­ban is, túl is adtunk rajta. Meg olyan tanulónk, akinek meg­mondtuk: jobb, ha nem is jön hozzánk az iskola után. Erre a szigorúságra szükség van, mert így becsülhetjük meg saját mun­kánkat, igy nyerhettük el kétszer a Vállalat Kiváló Brlgádia kitün­tetést Leginkább az nehezíti a munkánkát, hógv a segédmunkás­létszámunk állandóan változik. Ez a 21 tagú közösségnél nehezíti a dolgunkat. Én, mint brigádve­zető, akkor örülök nagyon, ha lá­tom, valakin, hogy igenis marad­ni akar. Szerencséré van példa erfe is, többen — hozzám hason­lóan — az itteni munka közben szerezték bizonyítványt. — Nehéz, de szép feladatom a fiatalok munkára tanítása, neve­lése. Egyikük már öt éve dolgo­zik nálam.

Next

/
Thumbnails
Contents