Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

Szombat, 1977. május 21." Szekér Gyula külföldi újságírókat fogadott <5 Budapest (MTI) Szekér Gyula, a Miniszter­tanács elnökhelyettese pénte­ken a Parlamentben fogadta a Budapesti Nemzetközi Vá­sár alkalmából hazánkban tartózkodó külföldi újságíró­kat. A találkozón ismertette a magyar külgazdaságpolitika fö jellmezóit, törekvéseit, és válaszolt a föltett kérdé­sekre. A Chilei SÍP főtitkárénak konferenciája (Folytatás az l. oldalról.) nak az emberi jogok' körül, sadalom, s minden olyan tán­,. „ ... . . Ezzel kapcsolatban a követ- sadalom, amely antagonisz­tese az összes antifasiszta kezőket mondotta Luis Cor- tikus osztályokon alapszik, ero egysege reven. valán: nyilvánvalóan már magában Luis Corvalán szólt arról — Chilében, Uruguayban, is az emberi jogok megsér­is, hogy a fasizmusnak nem Brazíliában, Argentínában, tését jelenti. Az iparilag leg­sikerült bázist teremtenie az Bolíviában, Nicaraguában, fejlettebb tőkés országokban ifjúság körében, a chilei nép El-Salvadorban, s mas latin- is. ahol leginkább ragaszkod­egyik rétegében sem. A dol- amerikai országokban, az- nak a burzsoá demokráciá­gozó ifjúság töniegei junta- után Del-Koreában, a Dél- hoz, nagyon sok alapvető, ellenes akciókat hajtanak Afrikai Köztársaságban, elemi emberi szabadságjog végre, a diktatúra és a terror Rhodé3iában, Észak-Írország- nem juthat érvényre, más ellenére is folytatják a har- ban — s még folytatható a jogok pedig egyszerűen for­c°t. sor — valóban megsértik az malisak. Néhány nyugati országban emberi jogokat, a személvi- Franciaországban mostanában nagy zajt csap- ség jogait. A kapitalista tár Nemzetiségek Nyugat-Európában 6 Elzász hosszú időn ke­• resztül Északkelet­Franciaország egyik leggaz­dagabb tartománya volt. A kulisóbányász'atra épült vegyipar mellett fejlett volt e terület textilipara és me­zőgazdasága is. A 60-as évek második feléig nagyrészt ép­pen a Bretagne-hoz, a dél­franciaországihoz hasonló gazdasági problémák hia­nya magyarázta az elzászi nacionalista-kulturális moz­galmak gyengeségét. Elzász népe 1789. után nagy lelkesedéssel csatla­kozott a feudalizmust el­pusztító ipari-polgári Fran­ciaországhoz. A Rajna túl­só oldalán fennmaradt a feudalizmus, az elzászi kéz­művesek. parasztok, polgá­rok ezért is váltak lelkes francia hazafiakká. „Hagyjátok őket németül énekelni, amig franciául harcolnak!" — Intette Na­póleon saját francia tábor­nokait, és az elzászi néme­Elzászi németek; korzikai olaszok zási irodák, Korzikára csa­logatva a francia nagyvá­rosok zajától, szennyétől megfáradt gazdag polgáro­kat De 1973-ban mar össze­sen 46 bombarobbanás hív­ta fel a francia nyárspol­gárok figyelmét is a sziget olaszhoz hasonló dialektust beszélő népének égető gaz­dasági-társadalmi problé­maira. A francia tőkés gazda­ság, mint ezt Bretagne és Dél-Franciaország esetében is láttuk, igen egyenlőtle­nül fejlődött. Egyes terüle­tek kiugrottak, messze ma­guk mögött hagyva gazda­ságilag-kulturálisan más megyéket, összeharácsolva a központi kormánytól min­den segélyt, ilyen módon EktaídSk kizsákmányolva a többi te- -- —f1 maradtak. Elzász viharos **** is. Korzikai autonó- "árnyának hatáságamig történelme során 1871-1918. fogalmaztak meg: es 1940-1944. között került -Párizs messze van ma­német megszállás alá. de Búnkra hagyott minket, a még a második világhábo- "igetet elözönlötték a szá­razföldiek (franciak) es az idegenek. Pedig sokáig úgy látszott, hogy Korzikán minden rendben van. A 60­as években az Algériából ;'k. Ezért is követelnek egye­visszatelepült francia gyar- te™et. anyanyelvi oktatást matosítók, a „íeketelábúak" a haladó autonómista kor­feltörték a keleti fennsík z'kai mozgalmak. Korzika rü alatt is csak a jobbol­dali autonomista vezetők kollaboráltak a németekkel. (Nagy kar. hogy a kelet­európai német kisebbségek nem követték az elzásziak példáját...) De a „hűséges Elzász", amely 1945 óta a kormány szempontjából mindig „jól szavazott", vagyis a bal­oldal ellen, a kormánypárt­ra, az utóbbi években egyre hangosabban panaszkodik. Elzászban felfedezték, hogy a francia megyék között mé­lyen a második vonalba szo­boron kívül mindent im­portál, az ipar és a felső­oktatási intézmények szinte teljes hiánya elvándorlásra kényszeríti a fiatalokat. A tu­rizmus csak a szezonban ad munkát a helybelieknek, és a haszon többségét a szol­gáltató iparágat kezükben tartó francia és főleg kül­földi tőkések zsebelik be. 1973. októberében a bom­bamerényletekért felelőssé­get vállaló „Korzikai Pa­raszt Felszabad ítási Front" (FPCL) „ultimátumot" in­tézett a Francia Köztársa­sághoz: „Követeljük az összes .gyarmatosító' (algéri­ai visszatelepült — KL) ki­telepítését, a francia hiva­talnokoknak korzikaiakkal való felváltását, az isko­lákban a korzikai nyelv kö­telező oktatását, és Korzi­kát ismerjék el önálló nem­zetnek." Az első pontban nyilván­valóan kifejezésre jut az FPCL kisparaszti-kispolgári a második és harmadik kö­vetelés egy reális problé­mára hívja fel a figyelmet: Korzikán is, mint a leg­több elnyomott nemzetiség földjén az értelmiség, a „ká­derek", az állami-gazdasági veze/ik ,',idegenek", franci­erdős földjeit, virágzó szőlőművelésbe kezdtek, a partvidéken egymás után épültek a szállodák, fellen­dült a turizmus. De éppen 1973. táján egymás után ér­ték csapások a sziget gaz­daságát. Amikor a francia kormány szigorú minőségi követelményeket szabott a rnltak oi'nzüilvi téren El- KoveieimenyeKei szuoun a zás7 mindig a sor^ élén áll. bortermőknek. így kíván­amikor í'zetni kell, és min­dig az utolsók közé állít­va küzdeni a cukrozott olasz bor konkurrenciája ellen, a népének többsége elutasít­ja az FPCL szeparatista politikáját, de éppen miveí a francia kormány eddig keveset tett a sziget prob­lémáinak megoldása érde­kében, ma már az autono­misták úgy élnek a korzikai nép körében, mint iial a víz­ben. Karsai László, exportcikke JATE, Űj- és Legújabbkori Berezeli A. Károly Vánd őrének (Regény) Ile de Beauté — a Szép­ség Szigete, hirdetik az uta­lák amikor seaélvt kéne szi8et egyetlen ftni- i mondják ma jog- válságba került. Korzika a Történeti Intézet gal a Rajna mentén. 1973 után a jórészt kő­olaj-behozatalra épült fran­cia gazdaság működési ZH­varal új lökést adtak El­zászban is a munkások osz­tályharcának és felébresz­tették a nyelvi-kulturális mozgalmakat. Ma Elzászban éppen úgy, mint Bretagne-ban vagy Okszitániában már szinte csak a .falvakban, ott Is csak az öregek beszélik a helyi német dialektust. A fiatalok, a városokban a munkások, polgárok, értel­miségiek úgyszólván kizáró­lag franciául beszélnek. Az elzászi dialektus a francia iskolapolitika hatása miatt sem fejlődhetett, a modern élet szavait vagy az iro­dalmi németből. vagy a franciából kölcsönzi. Ma még az elzásziak több mint 50 százaléka otthon, baráti körben az elzászi dialektust használja. Rájuk számit az újjáéledt elzászi kulturális mozgalom, amely kitűzte a jelszót: „Beszéljünk elzá­sziul a gyerekeinkkel!" De a fiatalok inkább fran­ciául tanulnak, második Idegen nyelvnek pedig az Irodalmi németet választják, ők úgy vélik, Elzász Jö­vőjéért, gazdasági-társadal­mi haladásáért így tehet­nek többet. amely a burzsoá demokrácia böl­csője — például több mint egymillió munkanélkülit tar­tanak nyilván, köztük 400 000 fiatalt. Olaszországban, Milá­nó, a nagy iparváros kom­munista pártszervezetének helyettes titkára arról tájé­koztatott, hogy a városban több mint százezer munka­nélküli van. Nos, itt valóban, alapvető emberi jog az em­bernek a munkához való joga el nem ismeréséről, megsértéséről van szó. — Sok, hazájából elüldö­zött elvtársunk él szerte a világban. Nemrég kénysze­rültünk arra. hogy kubai se­gítséggel Londonból Havan­nába vigyük egyik orvosi se­gítségre szoruló társunkat, mert Londonban, akárcsak New Yorkban, Párizsban vagy bármely kapitalista or­szág fővárosában. szinte megfizethetetlen a kezelés. — Ami a politikai jogokat illeti: vannak, akik az egekig magasztalják a polgári de­mokráciákat, mondván, hogy ott sajtószabadság, vélemény­nyilvánítási jog, politikai szabadság van. Mint jelent a sajtószabadság a tőkés or­szágokban ? Bertold Brecht azt mondTS: a sajtószabad­ság a tőkés országokban a pénzes embereknek azt a szabadságát jelenti, hogy nyomdát és újságírókat vá­sároljanak maguknak. — Az utóbbi időben bizo­nyos imperialista körök' az emberi jogok bajnokainak kívánják feltüntetni ma­gukat, s azt igyekeznek elhitetni, hogy ezek a jogok a szocialista országok­ban nem léteznek. Ügy vé­lem, az a kampány, amelyet a tőkés országok folytatnak a szocialista országok ellen az emberi jogok kérdésében, egy célt szolgál: elkendőzni az emberi jogoknak a nyílt megsértését, amely a kapi­talista országokban, így Chi­lében is tapasztalható. Va­lódi problémáikat akarják elleplezni, a kapitalista vál­ságot, a munkanélküliséget. A vonatok vonatja Csütörtök este Indult a dezése fényűző. A padlót párizsi Gare de Lyon pá- szőnyegek borították. A fa lyaudvarról utolsó, 1900 mérföldes útjára, Isztam­bulba az Orient-expressz. A vonatok vonatja 1883. június 5-től járt. Párizst (majd később Calaist) kö­tötte össze Konstantinápoly­ival a München—Bécs—Bu­dapest—Belgrád útvonalon, elágazással Bukarest . felé. Az út megtétele kezdetben lakat mahagóni burkolat fedte. A jegy ara négysze­rese a rendes vasúti díjsza­básnak. A történelem vonatának is nevezték az Orientet: az első világháborúban, ami­kor a bolgár front összeom­lott, Ferdinánd cár ezen menekült az országból. II. Károly román király is az nem egészen három napig expresszen, a légionáriusok tartott. Ma ugyanezt az utat golyójától félve, hason fek­az utasszállító repülőgépek ve a hálókocsi padlóján három óra alatt megteszik, szökött lemondása után Bu­Annak idején azonban a karestből, tengeri hajózás ugyanezen Múlt századi szenzáció: a távon egy hétnél több időt a rablóvezér Athunazosz vett igénybe. 1891 júniusában kisiklatta Az Orient-expressz kez- az expresszt, kirabolta az detben kora egyik legjobb utasokat, s négy milliomos vonata. A szerelvény. tiz vagon és egy poggyászkocsi. Minden kocsihoz kétfőnyi személyzet tartozott. A ka­lauzok és az étkezőkocsi pincérei különleges egyen­ruhát viseltek. A hálóko­csi-kalauzok minden állo­máson a kocsi előtt állva várták az esetleges le- vagy felszálókat S ahol nem volt süllyesztett peron, ott a ko­csifeljáróhoz külön kis lép­csőt állítottak az utasok ké­nyelmére. A kocsik beren­németért 200 ezer frank váltságdíjat kért, kapott. Emlékezetes tragédia: 1959 októberében az Orient-exp­ressz összeütközött az Edir­ne—isztambuli vonattal. A katasztrófának 93 halottja és 113 sebesültje volt. Napjainkban az Orient­expressz már nem bizonyult kifizetődőnek. Ugyanakkor a repülés nemcsak gyor­sabb, hanem kényelmesebb is, mint a napokig tartó vo­natozás. Haderő-csökkentési tárgyalások Bécsben Magyar felszólalás a plenáris ülésen • Bécs (MTI) A közép-európai fegyve­res erők és fegyverzet köl­csönös csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások pénteki plenáris ülésén Gordon E. Cox nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője elnö­költ. Ezúttal Fodor Zoltán nagykövet, a magyar dele­gáció vezetője szólalt fel. Az ülés után rendezett nemzetközi sajtóértekezleten a magyar küldöttség szó­vivője tájékoztatást adott arról, hogy küldöttségünk vezetője felszólalásában meg­állapította: a szocialista or­szágok múlt évi javaslata­ikkal és kezdeményezéseik­kel megteremtették az alap­ját és lehetőségét annak, hogy az idén megkezdődjön az igazságos alapon álló el­sődleges konkrét egyezmény kidolgozása. Ennék ellené­re — mondta felszólalásában Fodor Zoltán nagykövet — eddig konkrét eredmény nem született, s ezért a fe­lelősség a NATO-tagországo­kat terheli. A továbbiakban rámuta­tott: annak a szocialista ja­vaslatnak az elutasítása pe­dig, hogy a közvetlen részt­vevő országok a tárgyalások időszakában ne növeljék fegyveres erőiket Közép­Európában, maga után von»< ja a katonai erők és a fegyverzet koncentrációjának további növekedését. Ez szükségszerűen katonai in­stabilitást okoz a tervezett csökkentés térségétől észak­ra és délre fekvő, úgyne­vezett szárnyországokban is. Végezetül kifejezte azt a re­ményét, hogy rövidesen vál­tozás következik be a nyu­gati delegációk álláspontjá­ban. A küldöttségek legközelebb május 26-án tanácskoznak plenáris ülésen. Csak szeméről nem tudtam tiszta képet alkot­ni, mert a félhomály ellenére is napszemüveget hordott, s szeme s/íne és fénye a zöldes üvegen át meghamisítva mutatkozott előttem. Annyit így is láttam, hogy az egész jelenség­nek megfelelően, szeme kék vagy zöld, nem túl nagy, és szemöldöke a halánték felé kissé le­kanyarodik, s ezzel szemének némi szomorkás jelleget ad. Teste egyébként mesterien felépített, északi termet volt. s nem csodálkoztam volna, ha kiderül róla, hogy filmsztár. Mondanom sem kell, hogy összes hősi eltö­kéltségeim, saját sorsomnak tudatos irányítása és minden egyéb hangzatos szólam percek alatt ér­telmét vesztette. Olyan veszedelemmel kerültem szembe, amelynek akkor nő a kísértő hatalma, ha az ember ellenáll neki, ha meg meghódol előtte, akkor győzve is vereséget szenved. El­futni előle gyávaság, mert a félelem jele, de hő­siesség is, mert aligha akadna még egy ilyen al­kalom a lemondás és az önuralom gyakorlására. Ez azonban valószínűleg fordítva is igaz, mert gyávább dolog, ha az ember Itt marad mellette, elfelejti percek alatt összes terveit, s tehetetle­nül, kiszolgáltatva válik hódolójává, de hősi vak­merőség is egy új, bizonytalan helyzetet elfogad­ni anélkül, hogy az ember sejtené, mi fog kiala­kulni belőle, s milyen mértékben változtat meg mindent, ami eddig számára érvényben volt. Mindez persze csak suta bölcselkedés, amely a végtelenségig csavargatható, a valóság mégis az volt, hogy ott ült egy leány a félhomályban, s várta, hogy közeledjem feléje. Én nem álltam ellen, s feltettem neki néhány suta kérdést, amin a leggyakorlottabb Don Jüannak is át kell evic­kélnie, ha tovább akar jutni. S míg így a kez­det nehézségeivel küszködtem, egyre közelebb csúsztam hozzá a hosszú padon, hogy egymáshoz való tartozásunkat az arra tévedő járókelőkkel is éreztessem. Most már magam sem kívántam, hogy más is odaüljön. Az első kérdés, amit feltehettem neki, az volt, hogy milyen nemzetiségű. Németnek véltem, minden jel arra mutatott, bár volt benne vala­mi kiegyensúlyozott magabiztosság, eltökéltség, ami távol állt a közismert német érzelmességtől. Nem tudtam őt sem zokogva, sem földön fet­rengve elképzelni, rugalmas, nyúlánk, izmos je­lenség volt, keskeny csípővel, s kis mellekkel, olyan, aki önmagáról megfeledkezni is eltökélt szándékkal tud, s ez cseppet sem csökkenti gyö­nyörét. mert arra is tudatosan törekszik. — Norvég — mondta szelíd büszkeséggel, nem mintha ezt rendkívüli állapotnak tartotta vol­na, hanem, mert norvégek általában kevesen vannak, s elég ritkák szerte Itáliában. Engem valóban megrezzentett ez a kijelentés, mert eleven norvégot még sohasem láttam, s ez volt az az idő. amikor nálunk az északi írók tisztelete a rajongásig fokozódott. Ibsen, Björn­son, Knut Hamsun híre abban az időben tere­bélyesedett ki mindenütt a világon, s nálunk is alig múlt el hónap, hogy egy-egy fordításuk meg ne jelent volna. — Norvég? — ismételtem meg a szót áhítat­tal, s ebben a pillanatban felvonullak előttem az összes Solvejgok és Nórák, s úgy éreztem, hogy en­nek a nőnek egyszerű közelsége is felér a legpom­pásabb regénnyel, s több rejtelmet leplez le előt­tem a fjordok világából, mint amennyit sejtel­mes és homályos könyvek nyomán összeképzel­tem róla. Zord sziklák, tomboló északi szél, rén­szarvasfogat, s pipázó, szakállas tengerészek ké­pe tolult elém percek alatt, amíg ezt a viking­leányt néztem, s az volt az érzésem, hogy régi ismerőssel találkoztam, akivel évekig leveleztem csupán, s most végre személyesen is üdvözölhet­jük egymást. Az első pillanat döbbenetében egészen meg­feledkeztem róla, hogy legutóbb éppen Ibsen hattyúdalát, a „Ha mi holtak feltámadunk"-at olvasgattam olaszul, hogy ismert dráma prepa­rálásával gyarapítsam szókincsemet, s hogy az eléggé elnyúzott példány éppen a zsebemben van. Percekig tartott, amíg felocsúdtam hirtelen rám törő irodalmi emlékeimből, s hogy szavak helyett egyetlen gesztussal sejtessem vele népe iránt érzett hódolatomat, kirántottam zsebemből az összevissza firkált Ibsen-darabot, s a szeme elé tartottam. — Ö — mondta édes mosollyal, s barátian megszorította a kezemet, s mikor én is elhadar­tam nacionálémat, ez a kézszorítás fokozottan megismétlődött, fgy valóban alig egy fél óra le­pergése alatt már sok mindent megtudtunk egy­másról, legalábbis annyit, amennyi a további be­szélgetéshez szükséges. Kiderült róla, hogy Sig­ne a neve, s gazdag oslói textilkereskedő lánya, aki hónapok óta utazgat Olaszországban, s míg erre mód volt, a szezonban, a színházi díszlet­festészettel foglalkozott. Előkelő passzió volt ez a részéről, de elég alapos és körültekintő, már amennyire én ezt akkor meg tudtam ítélni. Na­gyon lelkesült a német expresszionistákért, s ahogy hamarosan elmondta néhány Ibsen-darab színpadtervét, megéreztem, hogy erősen ezek hatása alatt áll. De ki nem lelkesült értük ak­kor, aki fiatal volt? (FolytatjukJ

Next

/
Thumbnails
Contents