Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-19 / 116. szám
I Csütörtök, 1977. május 19. „ Megkoszorúzták Makra János sírját Előkészületek az ünnepi könyvhétre A hagyományoknak megfelelően az ünnepi könyvhét nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is sokrétű programot, változatos eseményeket ígér. Az országos vidéki megnyitó színhelye ezúttal Békéscsaba lesz. Május 28-án Garai Gábor Kossuth-díjas költő ünnepi beszédével kezdődik a program. Szegeden, május 28-án, a Kárász utcában nyílik meg a könyvutca. A következő napon a Bartók művelődési otthonban rendezik meg a megyei, városi megnyitó eseményeként az irodalmi estet. Somogyi Károlyné felvétele Á röszkel temetőben tegnap, szerdán délután koszorúzási ünnepséget tartottak a forradalmi munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett Makra János sírjánál. Makra János 80 éve született Röszkén, s a fölszabadulásig a szegényparasztok keserű kenyerét ette. A Tanácsköztársaságot fegyverrel, vörös katonaként védte; 1919-ben lépett a pártba. A társadalmi haladásért, a nép jogaiért elvhűen, bátran küzdött a Horthyfasizmus idején. A fölszabadulás után földet osztott, majd a községben különböző tisztségeket töltött be, tevékenyen részt vett a közéletben. 1949-ben a téeszt alapítók egyike volt. 1970-ben halt meg. A sírnál a hozzátartozók, a község párt-, állami és társadalmi szerveinek, a Kossuth Tsz-nek, az iskolának, a határőrségnek a képviselői rótták le kegyeletüket, helyezték el a tisztelet virágait A járási pártbizottság képviseletében Jáhni László, a járási pártbizottság első titkára tisztelgett a sírnál. Sebők József községi párttitkár méltatta Makra János küzdelmes, harcos életútját, amit őriz az utókor. Alkotó fiatalok pályázati kiállítása A KISZ Csongrád megyei bizottsága, az MTESZ Csongrád megyei szervezete és az SZMT kiállításon mutatja be az Alkotó ifjúság, valamint a megyei ifjúmunkás képzőművészeti, fotó- és hobbipályázatra érkezett alkotások legjavát A tárlatot ma, csütörtökön délután 3 órakor a KSZV Victor Hugó utcai ifjúsági klubjának helyiségeiben nyitja meg Tóth Zsuzsanna, a KISZ Csongrád megyei bizottságának titkára. A pályázatra beérkezett több száz alkotásból válogatott kiállítás május 28-ig látható, naponta 10-től 18 óráig. Új film 7 Küldetés Portréfilm Balczó András- zelemhez vezető utol6ó mé- bliccelése. A beszélgetések rol. Irta és rendezte: K6- tereken. egy részét — a film képi sa Ferenc. Fényképezte: Már Vitray műsora után bevallása szerint is — rejGulyás János és Káplár is téma volt. Kosa filmjét tett kamerával rögzítették, s Ferenc. követően pláne az lesz: feltételezhető, hogy utólag Vitray Tamás ötszem- mennyit ér, mit jelent a egyetértettek Balczóval, mert köztje után botor vállalko- sportnak Balczó sajátos mes- az ominózus kockák is megzást sejtetett bárkinek is sianizmusa. Küldetése. Any- maradtak. Nincs más hátra, portréfilmet rajzolni, vala- nyi bizonyos: Balczónak, a mint elfogadnia a kihívást, mi merőben újat, meglepőt, gondolkodó embernek, erős és megválaszolnia az öttusaeredetit mondani, Balczó' hajlama van a filozófiailag^zövetségnek. Megválaszolni Andrásról. Legalább olyan megtámogatandó cselekvés- úgy, hogy a vita szelétől a botor vállalkozást, mint akár elemzésre, s bárha filozófiája magyar sport vitorlája dae helyütt is föleleveníteni, több ponton vitatható, néhol gadjon. Kósa filmje ezt a — szóba hozni ismét, amit eb- homályos mély rétegekbe remélhetőleg - termékenyítő, ben az országban mindenki merül, néhány alapkérdés- hasznos és sportszerű — vitud az egyetemes és a ma- ben a kétszerkettő igazságát tát gerjeszti föl. gyar sport rendkívüli egyé- tálalja, s ha ilyen kérdeniségéről. Kósa Ferenc — a sekben leszavazták szakmai földi, a korosztálybeli és a berkekben, a magyar öttusaszimpatizáns — mégsem te- sport vallotta kárát. Az igazhertételt. inkább kihívást ér- ság fontosabb mint az eredzett Vitray tévéműsorából, ményesség — mondja Balczó, amikor az ott elhangzotta- s hinni kell neki, ha a két kat fölmelegítette, egy tár- kategória egymást kizáró alsadalmi jelenségszintnek al- ternatívaként mered elő, kalmas, szélesebb mederbe miként azt példákkal bizoterelte, hogy az általános nyitotta, példákkal az öttuemberi-etikai problémák sából. Vagy: közösség néltüzkályhamelegénél szikráz- kúl nincs eredmény — szól tassa föl újra, faggassa meg a másik alapigazsága —, — a tényeket Elhatározását azt a közösségnek is akarni valószínűleg a körülmények keR> hiszen az győz a sporszerencsétlen alakulása is tol° által, és viszont; összeNikolényi István Befejezte munkáját a képzőművészek szövetségének közgyűlése Szerdán a MOM Szaka- vei rakták le — mondta be- elméleti és kritikai muri'káH sits Árpád művelődési házá- fejezésül Övári Miklós. hoz, a művészeti kutatásoknak nagytermében az elnöki A vita során a résztvevők hoz, a szövetség területi és főtitkári beszámolók, a elismeréssel szóltak a sző- munkájának továbbiétlesztészaktitkári referátumok fő- vétség területi szervezetei- séhez. Újdonság, hogy a lötti vitával folytatta mun- nek munkájáról, arról, hogy szervezet keretén belül a káját a Magyar Képző- és e szervezetek mind nagyobb meglevő képző-, illetve ipar. Iparművészek Szövetségének szerepet töltenek be a helyi, művészeti szaktitkárság metX. közgyűlése. A tanácskozá- nem egyszer országos jelen- lett egy új, velük egyenranson felszólalt Övári Miklós, tőségű kiállítások, szimpo- gú testület is alakult. Ennek az MSZMP Politikai Bizott- zionok megszervezésében, le- feladata lesz a szövetség viságának tagja, a KB titkára, bonyolításában. Sokan fog- zuális nevelést, elméleti kuBevezetőjébén Óvári Mik- 'lalkoztak a szövetség nem- tatásokat és művészeti krilós tolmácsolta az MSZMP zetközi tevékenységének tikát összefogó, szervező Központi Bizottságának üd- eredményeivel. munkájának irányítása, vözletét majd rámutatott: A felszólalók behatóan koordinálása. k — A' Magvar Szocialista f°£lalkoztak azzal, hogyan A kétnapos tanácskozás Munkáspárt mindig nagy fi- lehetne és kellene jobbítani befejezéseként Kiss István evelemmel érdeklődéssel a az alk°tások zsűrizésének összegezte a vitát. Utalt arközös célért küzdő harcos- módszereit, biztosítani a, ra, hogy a hozzászólásokból tóráknakkiiáró tisztelettel megnyugtató objektivitást, és a kritikai szemlélettel fölWsén a művészeti éfefben Tbbben szóvá tették. hogy vetett problémákból egy-, dolgozó szövetségek tévé- íavitani keI1 a szövetség és aránt kicsendült a szövetség k nvsé • ít ígv van ez a a különböző kulturális intéz- tagjainak társadalmi felelősjelen esetben is. Ez a íigye- m!"Vek kapcsolatát, együtt- ségtudata tenniakarása és a lem és érdeklődés nemcsak működésűk módszert kozos gondok megoldását seaz ilyen jelentős tanácskozá- 4,,Fontos feladatkent jelöl- g,to készségé, igyekezete, soknak, szól, hanem annak ték me8 a felszólalók a kep- A közgyűlés megszavazta kérdésnek is, zo- es ,iParmuyészet kornye- a nap folyamán előterjesz'1/ fllSPVGÍŐ IVC1UV.Ű11C.IV »o hogy milyen eredményeket zetalakító, izlesiormaio sze- tett határozati javaslatokat, ér el a kulturális életünk, repenek erősítését. Megválasztotta a szövetség hogy a tanácskozásokon Akozgyulesrésztvevőiel- vezct6 testületét - az 51 megfogalmazott gondolatok fogadtak a szovetseg modo- ^ váiasztmányt -. amely milyen alkotásokban öltenek sltott alapszabályát Ez a B hagyományoknak megfele. : t szervezet korábbi, csaknem egy évtizede változatlan műA továbbiakban emlékez- ködési szabályzatához képest tetett arra. hogy a párt XI. több új vonást tartalmaz. Az ngresszusa is elismeréssel eddigieknél szélesebb keretet biztosít a közművelődési. kongresszusa is elismeréssel nyugtázta a művészeti alkotómunka eredményeit. A művészetek megbecsülése, fejlesztése, támogatása társadalmunk lényegéből fakad — mondotta a Központi Bizottság titkára. — A cél — vagyis az emberi haladás, népünk szolgálata — a politika és a művészet számára ugyanaz. — Politikai rendszerühkben a szocialista demokráciának fontos intézményei az élet különböző területein működő társadalmi szervezetek. E szervezetek szerepe és súlya mindenekelőtt attól függ, hogy mennyire képesek ellátni feladataikat, mennyire tudnak élni a szocialista demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. Művészeti szövetségek kongresszusai, közgyűlései azt bizonyítják, hogy a szövetségek egyre inkább betöltik hivatásukat. Az alkotó értelmiség felelősségérzete, a szövetségek munkája a kulturális politika számára azt jelenti, hogv bizton haladhatunk tovább választott utunkon, amelynek alapjait már csaknem két évtizede — összhangban a párt általános politikai vonalával — a párt művelődéspoliti kai lően, későbbi időpontban, ugyancsak szavazással dönti el, kik lesznek a szövetség vezető tisztségviselői a következő közgyűlésig. (MTI) Népdalkörök megyei m n «, mmositoje hevítette, hiszen — a filmben többször elhangzó kifejezéssel szólva — az aránytévesztés szembeszökő Balczó múltja és jelene között. Minden Idők egyik legsikeresebb magyar sportolója, Ifjúsági napok lengyel vendégekkel fonódásuk a sikerek kohója. Nem célunk pártot állni, voksot tenni — a körülmények, érvek és ellenérvek augusztus l-ig tartó egészének tüzetes ismerete híján —, egy olyan sportpolitikai ügyben (mert a Balaki a visszavonulás' gondjai czó-kérdés vitathatatlanul közepette erőt és bátorságot üSy), ahol Kósa filmje ter.L ,, . . . - , „„., mé6zetesen vállalkozik rá. A tetszetős (anyagilag maga ^^^ mond_ sem sovanyka) külföldi ajan- hatni szükségszerűen, hilatok elhárítására, önkéntes szen máskülönben még fiivagy kiszabott száműzetésbe met sem érdemes csinálni, vonult az öttusától — és Kósa bizonyára jó okkal érmég mindig innen van a zékeli Balczó tüntető kívülnegyvenen. Zsebében a mun- állásának hitelét, rugóit és kakönyvével eldugott tanyán, tarthatatlanságát. Mert kétasztalosmühelyben íaricskál. ségtelen, nem minden élA luxust tudniillik egyetlen sportoló a legjobb szakemolyan közösség sem enged- ber feltétlenül, ugyanakkor heti meg magának, ahol a nehéz hátteret nem sejteni sport nemzeti ügy, ahol a olyan durva szépséghibákmámoros szurkolók együtt hoz, mint a visszavonult futnak a bajnokkal a győ-Balczó búcsúztatásának eiTizenegyedszer rendezi lal is, akik a barátságvonat- Szombaton különböző sportmeg idén a KISZ Szeged tal érkeznek hazánkba, s az programok várják a fiataiovárosi bizottsága és az ifjúsági napok idején Szege- kat. Délelőtt a meghívott Express Ifjúsági és Diákuta- den tartózkodnak. Az ifjú- művészeti csoportok, lépnek zási Iroda a szegedi ifjúsági munkásokból, egyetemi hall- fel a Széchenyi, a Klauzal napokat. A július 29-től gatókból, művészekből álló és a Dugonics téren. Délprog- delegáció tagjai részt vesz- után rendezik meg a hagyoramsorozat a Szegedi Unne- nek az ifjúsági napok pfog- mányos vidám ifjúsági kaipi Hetek rendezvényeinek ramjain, ellátogatnak Szeged nevált. Utána divatbemutató változatos, gazdag, vidám üzemeibe, mezőgazdasági ter- lesz, majd utcabál zárja a színfoltja lesz. Politikai tar- melőszövetkezeteibe, talál- programot. Vasárnap a teretalma a népgazdasági fel- koznak ifjúsági szocialista ket, utcákat ismét a művéadatok megoldására való brigádokkal. Megrendezik a szeti csoportok veszik birtomozgósítás, az európai ifjú- testvérmegyék képviselőinek kukba. Az Aradi vértanúk sági leszerelési konferencia találkozóját, s kerekasztal- terén kispályás focimeccsemelletti szolidaritás, vala- beszélgetést szerveznek az ket szerveznék, lesz táncház, mint a VIT hazai előkészí- ifjúsági sajtó képviselőinek, majd este Köllő Miklós és tése. A lengyel delegáció művé- a Domino együttes ad műA fiatalok internaciona- szeti csoportjai fellépnek az sort a szabadtéri színpadon, lizmusra való nevelését szol- ifjúsági napok programjá- A különböző eseményeken gálja többek között, hogy a ban. fellép a Kaláka együttes, a testvérvárosok delegációi Július 29-én, pénteken dél- Fanti együttes. Dinnyés Jómellett itt rendezik meg a után az újszegedi szabadié- zsef és Csizmadia Sándor magyar—lengyel ifjúsági t>a- ri színpadon rendezik meg énekesek, lesz repülőbemurátságnapok eseményeinek az ünnepélyes megnyitót, ele- tató. vidám vetélkedő stb. A jelentős részét. Az ország kor adják át a fiataloknak a szegedi ifjúsági napok idején különböző részeiből Szeged- város kulcsát. A résztvevők a Somogyi-könyvtárban kialre látogató tízezer fiatal együtt. mozgalmi dalokat , " nemcsak a város ifjúkom- énekelve vonu|nak át a hi- Utast rendeznek az ifjúsági munistáival találkozik, de don, este megtekintik a sza- napok tízesztendős töríénetéazzal a 320 lengyel fiatal- badtéri Aida előadását, bői. Hagyományőrző népdal- gyományőrzőknél a kiválaszkörök megyei minősítőjét tett témához olykw-iuwtoi. rendezték, meg az elmúlt új stílusú, népdal is taHtofe: napokban Tápén. A 16 együl- hat. addig ugyanez a ^zntest oly ári tömeg várta, badság" a dalköröknél rúkihogy háromakkora művelő- zárt. A minősítés elvárasa, dési ház is kicsi lett volna hogy minél mélyebbre ásbefogadásukra. Már maga sunk. és visszahozzuk a mar a tény is izgalmas: 16 da- feledésre ítélt hépdalokat los együttes jelentkezett és Eredmények. „Nem minőjött is el. Valamennyien sült" Baks. melynek együtcsodálatos csokrot hoztak, tese inkább földolgozásokEzek az együttesek mór kai jelentkezett. (Mindeneknem elégedtek meg a köz- előtt tudni kell. hogy. ezen szájon levő, ismert népda- a minősítőn a versenyeken lóknak' tolmácsolásával, ha- szokásos arany, ezüst, bronz nem kutattak, gyűjtöttek helyett valóban csak a mimúzeumaikban. helységük nősítés kifejezést Jiasználöregjeitől. Gyűjtésüket min- Lik.) Ennek értelmében dennemű változtatás nélkül -minősült" ÁsoUhalom, a .... . .. Szegedi Fegyveres Erok „Roadtak elő. a hagyomanyor- ^ sándor» népdalköre es ző kategóriákba tartozó az ópusztaszeri „Árpád veegyüttesek repertoárjában zér" Mgtsz népdalköre. „Jól minősült" a balástyai. a csongrádi, a domaszeki és a röszkei népdalkör. „Kiváló minősítést" kapott a usanyteleki summáskórus, a deszki asszonykórus, a kisteleki — és a forráskúti népdalkör. „A zsűri külön dicséretével kiválóan minősült" aA algyői népdalkör, amely az ötletesen, színesen Összeállított dalcsokraival lepte meg a zsűrit és a közönséget. A tápéi népdalkör ismét bravúrosan szerepelt, néhány hónappal ezelőtt a táncosok hoztak aranyat a pécsváradi leányvásárról, mely eredmény az 1974. évi siker folytatása volt Most a népdalkör duplázott: 1974 után ismét a „zsűri külön dicséretével kiválóan minősült". IfJ. Lclc József ez a legfontosabb követelirónyel- mény. Amfg a táncos havi Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkák miatt 1977. május 26-án áramszünet lesz a Gergely u., Szatymazi u., Damjanich u„ Gthalom u„ Feltámadás u„ Körtöltés sor, valamint a Alakkoserdő sor. Tündér «., Csongrádi sgt., Kecskeméti u„ Csuka u., Rózsa U-< által határolt területen. Fogyasztót szíves elnézését kéri a DÉMASZ Szeged Északi Kirendeltség. V i