Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-15 / 113. szám

Vasárnap, 1977. május 15. 91 A bolsevikok és a többpártrendszer STÉHLIK JÁNOS RAJZA Emlékek a régi Szegedről E

z a kis visszaemlékezés nem történelem, nem emlékirat, csupán emlékekből táplálkozó események közlése. Ezek a feljegyzések a múltból adnak ízelítőt, ifjúságom városáról: a régi Szegedről. Szeged az én fiatalságom idején is rendezett, szép város volt, de ma már új lakótelepeivel, gyáraival, kulturális intézményeivel, a szabadtéri játékok előadásaival szerintem az ország legszebb városának mondható. A lassan folydogáló Tisza csöndes hyugalmat árasztott, békés nyugalomban éltek a polgárai. Sok időnek kellett eltelnie, hogy ebből az „unalomból" felrázza magát Szeged, azzá legyen, ami ma: lüktető, forgalmas, modern város! Lassan eltünedeznek a régi házak, a régi utcák új köntösben tündökölnek. Bizony keresni kell a régi emlékeket... Amikor a jöttment császári biztosoknak útilaput kötöttek a talpukra, az újonnan megnyíló Oroszlán kávéházban már nem a titkon politizáló vendégek jártak, hanem a szabadabb társaság, elsősorban Mikszáth Kálmán és Pósa Lajos. Amikor Gárdonyi Géza felváltotta a „nagy palócot", akit Pestre vittek szerkesztőnek, megjegyezte: üresen kellene hagyni a széket, ahol Kálmán ült, mert ez a hely szent... Császári és királyi köztársaságnak címeztette magát az a szegedi írókból és egyéb bohémekből alakult társaság, amelynek fejedelme Tömörkény volt. Pompás, csendes humorával állandó derültségben tartotta a „kegyelmes urakat", mert ott az asztalnál minden tag miniszter volt. A polgárság „Iszák regimentnek" csúfolta őket. Cserzy Mihály — írói álnevén Homok — sokat fáradozott azon, hogy csak azok kerüljenek a császári és királyi köztársaság tagjai közé, akik Szeged kulturális életét is előmozdítják. Pályázatot írtak ki egy-egy magyar darab megírására. Hogy maradandó értékű színmű miért nem került ki soha a pályázatból, arról hallgat a krónika ... Valamit mégis tenni kellene. Megalakult a szoborbizottság, nem szervezte senki. Tömörkény is azt vette észre, hogy ő a bizottság elnöke. A legdrágább szobor Kossuth Lajosé volt. A lakosság lelkesedése hamar lelohadt. Végül is a városnak kellett az utolsó simtásokat elvégeztetni. A szobrok tervezgetése közben felszólalt az egyik bizottsági tag. — Mégis úgy illenék, hogy a város legnagyobb fia is kapjon szobrot. — Ki az, ki az? — riadtak fel a tagok. — Hát Sándor. Rózsa Sándor! —i Ne bolondozzatok! — intette le a szoborbizottságot Lázár, az akkori polgármester, valamelyik lap meg találja írni, örökre kompromittálva leszünk ... (Egy német újságba mégis belekerült, ki tudja hogyan?) Órákig csatangoltam ebben a szép, újjáéledt nagyvárosban, de egyetlen régi ismerőssel, baráttal sem találkoztam. De az arcok, az akkori jellegzetes alakok minduntalan felbukkantak előttem. Szinte szellemidézésnek hatott. Ott sétáltak a vasárnap déli korzón. A színházban a páholyok, zsöllyék bérlőit is felismerni véltem, még a nevüket is suttogtam. Ott az első sorban Taschler Bandi bácsi (Tata) humoráról és még rosszabb kézírásáról ismert járásbíró. Mellette az ős jogász Korpássy Elemér (Gólya), ahogy Szegeden nevezték. A színügyi bizottság páholyában Balogh szenátor, aki az „EST" lapot előadás alatt, háttal a színpadnak, a rivalda fényénél olvasta... A társulatot bántotta ez a negligálás. A színház igazgatója is csak a vállát vonogatta, nem lehetett tenni semmit... Míg az egyik előadás alatt Körmendy Kálmán, kitűnő drámai színész, megállt a páholy előtt. Nem a színpadi szerepét mondta, hanem az „EST" főcímeit olvasta fel hangosan. A közönség felfigyelt, tapssal és hangos nevetéssel honorálta. *A tanácsos úr felháborodottan ugrott fel és kiment a páholyból. Maradjunk a vidám eseteknél, az adomák felsorolásánál. Taschler járásbírónál jelentkezett egy panaszos. „Csamangó János vagyok Alsótanyárul — mutatkozott be. — Panaszom van bíró úr. — Hát csak ki vele —^biztatta a bíró. — Hát az úgy vót tekintetös bíró úr, hogy legelteK a birkáim... hogy, hogynem. átmöntek a Börcsök szérűjébe. Börcsök régi haragosom, möglátja a birkákat, aztán mögsértött. — Mivel sértötte mög az a Börcsök — kérdezte a bró? — Azt kiabálta. hogv a birkákkal együtt mönnyek az anyám kínjába! — Akkor rossz helyre gyütt tatám — felelte csendes nyugalommal a bíró — mert ez itt a királyi járásbíróság!" Volt egy fiatal alsóvárosi káplán, aki szeretett kiruccanni a bohémek asztalához a Kis Kasba. Korpássy volt az asztaltársaság tréfamestere. A káplán szótlanul leült és figyelte a társalgást, lassan eszegetve a kis adag marhapörköltet. Taschler és Gólya ös/.szekacsintottak: ..Te Gólya, hallom. a nyárom Rómában jártál. — Ott én — felelte Gólya. — Tán még a pápát is iáttad? — Nemcsak hogy láttam, de beszéltem is vele!" A káplán abbahagyta a pörköltevést és nagy szemeket meresztett Gólyára. „Hát az úgy vót — fűzte a szót Gólya —, hogy sétálgattam a Szentpétör térön. Egysző csak látom, hogy a pápa kihajol az ablakon, nézelődik, s amint möglát engöm, leszól: — Hát te. Gólya, hogy kerülsz ide? — Nyaralok, szent atyám, nyaralok. — Hát akkor gyere fel hozzám, megiszunk egy üveg sört és elbeszélgetünk. — Nekirugaszkodtam a lépcsőknek ... rögvest kinyílt a Vatikán kapuja, az őrök hajlongtak előttem, mert hallották, hogy a pápával beszéltem. A szent atya szívélyösen fogadott és kiszólt: — Rampola, hozzál két üveg sört (Rampola volt a Vatikán külügyi államtitkára). — Amíg Rampola odavót a sörért, aszentatya mögkérdözte tűlem, mi újság Szögedében? — Mondom, sémmi. Hacsak az nem, hogy Taschler Józsi bátyám még mindig szeret lejárni Annus nénihöz a Fehérlóba." A káplán keresztet vetett. (Lehet, hogy némi bűnbocsánatért?) „Rampola möghozta a sört, koccintottunk, iszogattunk... — Hát tekézni tudsz-e még Gólya? — kérdezte a pápa. — Tudok hát, szentatyám. — No akkor próbáljuk ki. Rampola állíts! — Lemóntünk a kuglizóba. Rampola fölállította a bábukat, én mög egy köpéssel a tenyerembe, nekilódítottam a golyót. Zsupsz! Leütöttem mind a kilencet! A szentatya röttentően elcsudálKozott, aztán fölkiáltott: — Az istenödet Gólya, nagyon tudsz!" A káplán erre a szóra fölkapta a fejét és megszólalt: — Na. na, talán azt, hogy az „istenódec", ezt a pápa őszentsége mégsem mondhatta... (A többit elhitte szegény feje.) Tömörkény Felsővároson Palcsi bácsi kisvendéglőjébe járt ebédelni. Egyik ebéd után fogvájót kért. Palcsi bácsi kijelentette, hogy nála „illyen" cikk nem kapható, de megígérte, hogy a másnapi ebédnél mar ott lesz az asztalon. Ügy is volt. A fogvájó természetesen napról napra fogyott. — Palcsi bácsi — reklamálták a kosztosok, már megint nincs fogvájó! — Mire ő méltatlankodva jelentette ki: „Hogy a fenébe ne fogyott vóna el, amikor ledobáljátok a földre, aztán ki az ördög győzi utánatok összeszödni." A kosztosok nem kértek többé fogvájót... A kávéházba naponta belátogattak a törzsvendégek. Közöttük is feltűnt Wolf Miska, pusztamérgesi' birtokos. Róla mesélték. hogy birtokán felkereste egy gazdaküldöttség: — Méltóságos uram — kezdte a küldöttség vezetője —, elgyüttünk megköszönni azt a szívbéli jóságát, hogy református embör létíre, nékünk katolikusoknak templomot építtetött. Áldja mög az a... — Wolf leintette a hálálkodó gazdát. — Álljunk mög egy percre, embörök! Nem vagyok méltóságos, másodszor nem vagyok református, zsidó embör vagyok! Megpödörte bajszát a szónok, aztán megszólalt: — Tudtuk mink azt tekintetös úr, csak nem akartuk mögsérteni! A második világháborút is átvészelte ez a város, majdnem teljes épségében. Üj arcok jelentek meg a társadalmi élet színDadán. Megszűnt az a Patriarchális viszony, ami annyira jellemezte ezt a várost. De ez már történelem. • BENDE LÁSZLÓ Budapest V., Honvéd u. 18. L

enin négy nappal a munkás-paraszt hatalom kikiáltása után a pétervári helyőrség ezredmegbízottainak értekezletén világosan kifejtette a bolsevikok álláspontját: hangsúlyozta, hogy a pétervári helyőrség tudja, szovjet koalíciós kormányt akartak, senkit sem zártak ki a végrehajtó tanácsból. £z Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Párt — ez volt akkor a kommunista párt neve — Központi Bizottsága 1917. november 15-én határozatban mondta ki; teljesen hamisak azok az állítások, melyek szerint a bolsevikok senkivel sem akarják megosztani a hatalmat. Lenin néhány nappal a határozat elfogadása után ismét viszszatért erre a témára, amikor arról volt szó, hogy a narodnyikreformista és a nem marxista programot valló baloldali eszerek (akik jelentős képviselettel rendelkeztek a szovjetekben) bekapcsolódjanak-e a munkás-paraszt kormány munkájába. A burzsoá firkászok hada és a burzsoázia által megfélemlített emberek azzal vádolnak bennünket — mondta Lenin —, hogy merevek vapvunk, hajthatatlanok. Ez nem igaz. Felajánlottuk és felajánljuk a baloldali eszereknek. hogy osszák meg velünk a hatalmat, lépjenek koalícióra a bolsevikokkal. A bolsevikok elvi álláspontja a többpárti munkás-paraszt kormány célszerűségéről — eredményes volt. Azzal járt, hogy a baloldali eszerek hosszas ingadozás után beléptek a szovjet köztársaság első kormányába, amelynek így tovább erősödött a bázisa és befolyása. Lenin pártja részéről őszinte, becsületes és elvi volt a koalíció, amely azt célozta, hogy megszilárdítsák a munkásosztály és a parasztság szövetségét. A kétpárti szovjet kormány 19t8 júliusáig tevékenykedett, s a közoonti és a helyi szervekben, az akkoriban megalakult Vörös Hadseregben felelős tisztségeket töltöttek be a baloldali eszerek. Mint például Kikvidze hadosztályparancsnok, a polgárháború egyik hőse. akinek emlékét a Vörös Hadsereg, az egész szovjet nép tiszteli. Az Októberi Forradalom után a bolsevik párt fontosnak tartotta, hogy nemcsak a baloldali eszerek, hanem a szovjet hatalom pozícióiban levő más pártok is bekapcsolódjanak az ország irányításába. Lenin többször is írt erről. A munkás-, paraszt- és katonaküldöttek III. kongresszusán, 1918. januárjában a munkás-paraszt állam legfelső szervébe, az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságába 160 bolsevikot, 125 baloldali eszert. 7 jobboldali eszert, 7 maximalista-szociáldemokratát, 2 bolsevikot és 3 anarchista-kommunistát választottak meg. Szovjet-Oroszország bolsevikbaloldali eszer kormánykoalíciója 1918 közepén felbomlott. Ki volt a hibás? A szovjethatalom ellen irányuló felkelést 1918 júliusában a baloldali eszerek pártja robbantotta ki. (A jobboldali eszereK pártja, Viktor Csernov vezetésével, az Októberi Forradalom első napjától szemben állt a fejlődéssel.) A baloldali eszerek pártja és vezetői közvetlenül felelősek voltak azért, hogy híveik meggyilkolták Mirbach moszkvai német nagykövetet. A provokáció célja nyilvánvaló volt, azt akarták, hogv a császári Németország csapatai indítsanak támadást a szovjet köztársaság ellen, s így meghiúsuljon a Moszkva és Berlin között létrejött békeszerződés. Az eszerek 1918-tól fegyveres és terrorhadjáratot indítottak a szovjethatalom ellen. Meggyilkolták a munkás-paraszt állam olyan kiváló személyiségeit, mint Urickij és Volodarszkij, merényletet szerveztek Lenin ellen, Jaroszlavlban és az ország más részein ellenforradalmi felkelést szítottak. Együttműködtek a fehérgárdista tábornokokkal és atamánokkal. Ennek eredményeként az álforradalmi jelszavakkal és vezetőik látszatradikalizmusával becsapott egyszerű párttagok kezdtek kilépni az eszer pártból. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a baloldali eszerek egy része, köztük például Natanszon és Kolegajev. aki a koalíciós kormányban földművelésügyi népbiztos volt — elítélték pártvezetésük szovjetellenes politikáját, hűek maradtak a kommunistákkal való szövetséghez, majd elhatárolták magukat a baloldali eszerek pártjától. A szovjethatalom első éveiben az eszereknek, a mensevikeknek és más kispolgári pártoknak még volt társadalmi bázisuk, így képviseletük is a szovjetekben, a munkás-paraszt hatalom legfelsőbb szervében, a Központi Végrehajtó Bizottságban is. Martinovot például az orosz reformisták, az úgynevezett mensevikek egyik vezetőjét 1919—1920-ban is moszkvai tanácstaggá választották és tagja volt a Központi Végrehajtó Bizottságnak is. Nemcsak az oroszországi szovjetköztársaságban, hanem a lakosságát és területét tekintve második legnagyobb szovjetköztársaságban, Ukrajnában is tagjai voltak a kormánynak a bolsevikok mellett, 1919-ben és 1920 elején orosz és ukrán baloldali eszerek is. Lenin többször is hangsúlyozta, hogy a bolsevikok csak azok* kai a pártokkal lépnek koalícióra, amelyek elismerik a munkás-, paraszt. és katonaküldöttek szovjetjének hatalmát, alávetik magukat a szovjetekben a többség határozatának és teljesítik a szovjetek II. kongresszusának határozatait, amelyek utat nyitottak a demokratikus és szocialista átalakulás, a szocializmus fokozatos oroszországi építése előtt. Az oroszországi szocialista forradalom krónikája arról tanúskodik, hogy miközben a bolsevik párt következetesen és odaadóan küzdött a szocialista forradalom eszményeiért, a demokráciáért és a haladásért az ellenforradalmárokkal és az intervenciósokkal, más pártok, köztük magukat szocialistáknak nevezők is, átálltak a szovjethatalom ellenségeihez, vagy legjobb esetben ls ingadoztak a forradalom és ellenforradalom két tábora között, és fokozatosan elvesztették tömegbefolyásukat, eltűntek a politikai színtérről. A mensevikek és az eszerek kezdeményezték és szervezték a kronstadti lázadást. A tambovi tartományban a .jobboldali eszerek illegális központi vezetősége közvetlenül szervezte és hajtotta végre az úgynevezett Antonovfelkelést. (AntonoV volt annak az eszernek a neve, aki közvetlenül Irányította a kuláklázadást a munkás-paraszt hatalom ellen.) Az egyre inkább szovjetellenes álláspontot képviselő eszerek, valamint a mensevikek, az ukrán, a zsidó, az örmény és más nacionalista pártok képviselői általában külföldre emigráltak. Több kispolgári párt azonban még a 20-as években is létezett a Szovjetunióban. Senki sem tiltotta be őket, mert nem léptek fel ellenforradalmár, szovjetellenes programmal. De később ezek is széthullottak, hiszen elvesztették kapcsolatukat a* néppel, és megszűnt társadalmi bázisuk. A szocialista rendszer politikai és gazdasági megszilárdulása valamennyi egészséges erőt, dolgozó osztályt, társadalmi réteget egyesített a proletár párt, Lenin pártja körül. Benne látták azt az irányító és vezető erőt, amely biztosan vezeti őket a boldog jövőbe. Ezt még a bolsevik párt ellenségei is kénytelenek voltak elismerni. Pjotr Sztruve, az orosz burzsoá liberalizmus neves képviselője 1921-ben így írt: „Csak a bolsevizmus volt logikus a forradalomban, hűséges annak lényegéhez, ezért győzött a forradalomban." JAKOV USERENKO (APN)