Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-19 / 90. szám
K 18 Kedd, 1977. április 19. • Kézilabda Junior férfi VB A világbajnoki címért: Magyarország—Szovjetunió ri Ringlispílben rr Pénteken Rajt a kézilabda NB l-ben Volán SC— Bcs. Vízmű Szombaton, amikor a magyar csapat vereséget szenvedett az NSZK együttesétől már mindenki elkönyvelte, hogy csak az 5—6. helyért játszhatnak. A papírforma azonban felborult, hiszen a lengyelek legyőzték a spanyolokat, majd másnap a spanyol válogatott diadalAz NB lll-ban maskodott az NSZK ellen, így megnyílt a lehetőség arra, hogy a lengyelek legyőzésével, akár a csoportelsőséget is megszerezheti a magyar csapat. Válogatottunk aztán óriási bravúrral kilenc góllal legyőzte a lengyeleket, és jobb gólkülönbséggel megszerezte a csoportelsőséget. így ma, kedden Göteborgban a magyar válogatott mérkőzhet a világbajnoki aranyéremért a szovjet válogatottal. A lengyelek elleni sorsdöntő mérkőzésen Lele Ambrus, a Szegedi Volán játékosa is szóhoz jutott Jó játékkal, győzelmek Sz. Dózsa— Jánoshalma bal oldalon tűnt fel. Veres- cselekkel lerázta védőjét, hez játszott, aki azonnal majd középre adott, Szabó a visszaadta a labdát Szeghal- levegőben úszva fejelt a háminak, ö tíz méterről, lapo- lóba. 2:0. Az utolsó negyedsan a kapuba lőtt. 3:0. órában szorongatott ugyan a A lelkesen, önfeláldozóan hazai csapat, de támadásaivédekező vendégek hatvan kat a szegediek rendre hárínéző Percen keresztül állták a ro- tani tudták. ' hamokat. Az utolsó húsz A minden ciiapatrés7.ében Pénteken a férfi kézilabda NB I-ben is megkezdődnek J-Q (OíO) a bajnoki küzdelmek. A Szegedi Volán SC gárdája az Hunyadi tér, 1500 Idénynyitó mérkőzést Szege- ^^^óth _ Kaku- percben a Dózsa ellenállha- " '^beT ttoadó^tata den. a Sportcsarnokban dél- ^ Bíró Magyar> Emódi dr. tatlanul, szellemesen játszott, ^bb SZVSE megér^melután 5 órakor jatssza, az — Pócsik, Csomor, Szamosz- csatarai sokszor megoldha- ten győzött Jók. Terhes Tiújonc Békéscsabai Vízmű szegi (Pipicz) — Szeghalmi, tatlan feladat elé állították * z <^ndor Tímá' u_ ellen. Veres, Kanász a lanosh^ituakat. Jók: Ka- ^ Kormos N' stum. Jánoshalma: Csernák — kuszl- Bír°. Pocslk. Szeghal- ' A Volán SC a mérkőzésre Faddi, Németh, Maráczi, Kanász, illetve Csernák. Gyenes Kálmán felvétele íme, egy jellemző kép a mérkőzésről. Jernei a találkozó kiemelkedően legjobb játékosa (volt, aki Vépit látta legjobbnak, sőt Nyilasit és Bálintot is, hm...) egy csellel becsapja Martost, majd elküldi jobbra Muchát, aztán kapura tör. Ehhez hasonló jelenet többször megismétlődött a SZEOL AK—Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen. A főszereplő legtöbbször Jernei volt. A válogatott Martos a találkozó 90 perce alatt állandóan „ringüspílben" ült Ezen a találkozón végre azt láttuk Jerneitől, amit tehetsége, játéktudása alapján joggal elvárnak tőle a szurkolók. Bátor, lendületes volt és klasszis gólt lőtt egységes jegyeket bocsájt ki Szabó (Csermák) — Angeli, Németh, Gerber dr. és a szurkolók az érkezés ^rváih^F^vtlí ~ ^^ sorrendjében foglalhatják el Két sikerteta^ jánoshalmi SZVSE helyeiket. A belépőjegy ára próbálkozás után a Dózsa _„ ... 19+1 ((Edzett Ifjúságért lendült támadásba. A 14. JotOkSient- * mozgalou, hozzájánalása) fo. ^JSSThffiS? £ mjklós 2 0 (0 0) nnt A diák-, katona- es vése után a labda a jobb 0i_ miKlOS Z.U {U.U/ nyugdíjas belépőjegyek ára: dali kapufáról vágódott a TXrav„„h„iMx« tnnn „ó aBu"BE . • . . „.,... _, . , . Torokszentmiklós, louu ne- 12. Kiskunhalas 13+1 forint Mérkőzésjegyek máeik oldalra, de ott nem ^ Vezette. Korofcuai. elővételben a Volán utazási ^V'ífSt Slte el 2 SZVSE: Simai ~ Cibere, « irodában (Szeged. Bajcsy-Zs. Markot A Dteí uralta l^l *l 28.) válthatók. Vízilabda A bajnokság állása 1. BT48K Z. 5um« 3. Líhtl 4 SrerMtl THm 5. ÍGSZÖV «. ESMTK 7. SnM SE K GrnU 9. JánnsbaJms 70. BTE 19. TörokBxentm. 19. Lám _ - : +, TI " Nagy, Tímár — Róth, Tóth n.troer n^WAl^n" + Sándor (Szabó), Kovács Z. £ dast ért, de a szélekről ma- VarKW, ' n,+ ?zv>r Igy kellett volna tippelni! Törökszentmiklós: Veres, Kormos, György Orbán, 29 19 6 4 90—23 44 29 18 5 6 77—34 41 28 14 11 4 39—18 38 29 19 7 7 99—29 37 29 12 11 6 52—30 35 29 12 9 8 93—53 33 29 14 5 10 34—28 33 29 12 8 9 44—35 32 29 13 9 11 39—43 31 29 11 7 11 41—39 29 39 12 5 12 42—<1 23 29 9 11 9 44—Sfl 29 29 11 S 18 49—43 27 29 8 8 13 33—55 24 29 9 4 18 31—43 23 29 7 8 14 33—49 32 29 8 8 19 19—49 21) 29 8 4 17 33—65 20 29 7 5 17 35—03 19 29 4 0 19 28—02 14 Kupagyőzelem — pontveszteség nélkül 1. Komló—Es*.r 2. BVHC—Budafok 3. (ioIU-MAVAG—Volóo A Várpalota—s/MTt IV. Orooslány—V. Isio A Kossuth KISE—Poca 7. Zalaaaent4TOt—Kílrmend 8. Alumínium HR—Rákon! SE 9. Kosscc—Baukltbánraas 10. C'atansaro—Verona 11. Caaena—Torino 12. Eenifla—Roma 13. Sompdorlo— EloronUno + 1 XA Leninrároo—Nrírrtjham 2:1 1 8:0 1 0:1 3 gasan kapu elé ívelt labdákat a jánoshalmi védelem N —'Pásztor ' Stummer Honvéd Bem J. SE-cegiéd könnyűszerrel hárította. A C*™ 8:0 (3:0), KTE-Kiskunhalás 3:2 félidő vége előtt Csernák fefofc- 0£°s> Kocsw< Her" Ksc-szabó L. SE 2:0 nercei V-övptkeztek mind a baly (Csonka). (I:d), Nagyszénás-Láng Vasas Sfnnnc n innn. inhHA A biztonsági játékra törek- 2* (1 *> Lehel SC-ESMTK 2:1 magas, mind a lapos labdá- - vasutasok Dontos adoea- <1:», Boszov-szarvas 3:2 kat magabiztosan hárította. Y? ^sutasok Pontos adoga- Békéscsabai TASK—Gyula c, ..... . .. . tasokkal igyekeztek lassítani 2:1 (2:i), szentesi Vumű-EPGEP ... , Szünet után ismét a ha- a játékot. Negyedóra eltelte 3 J (2:1). ..t , zaiak lendültek tamadasba. után egyre bátrabban táma14 2 A 62. percben Szeghalmi be- dott az SZVSE. A 20. peregj | csapta Szabót, élesen kapu ben Tímár játszotta magát »-j i elé lőtt labdáját közvetlen tisztára, de nyolc méterről s-l i közelről Veres perdítette ka- gyengén a kapus kezébe guJ pura, de Csernák lábbal rította a labdát. A 30. perc3:» i szögletre mentett A sarok- ben Sándor szabadrúgását •:• * rúgás után Magyar emelke- hárította üggyel-bajjal Vasárnap a koraesti órákban befejeződött a Dobó István vízilabdakupa küzdelemsorozata. A díszes trófea sorsa az utolsó mérkőzésen, a SZEOL AK—Szentesi Vízmű találkozón dőlt el a szegediek javára. A négyes döntőben a SZEOL AK pólósai a következő eredményeket érték el OB l-es vetélytársaik ellen: SZEOL AK— Eger SE 5:3. SZEOL AK— Szolnoki Vízügy SE 6:5, SZEOL AK—Szentesi Vízmű 9:7. A torna végeredménye: dett a legmagasabbra, s hét György, majd nem sokkal Holnap, szerdán délután az országos tahdarúgó serdülő fenHegyei I. osztály Egy mérkőzés félbeszakadt... pa keretében a SZEOL AK az méterről a hálóba fejelt. 1:0. később Róth öt méterről a MTK-VM rgyütesévn játszik. .. ... ... , A merkozésre a Tisza-parti staA 1«. fogadási héten beérke- a. 72. percben Szeghalmi kapu fölé rúgta a labdát. dlonban kerül sor délután fél lett totószelvények között 18 . k db 13 plusz i találatos szelvény szólózott a jobb oldalon, de Szünet után az 56. percben ^ 76T'fortatotmüzdednekké A « "a- mielőtt a kapu elé küldte a lendületesen játszó vasuta- Debrecenben területi kardrab 13 lalalatos szelvényre 27 volna a labdát, a 16-os ol- sok megszerezték a vezetést hajnokságon vcuek részt a ezer ''40 forintot az 1467 darab Szegedi Postás vivői. Az első 12 találatos szelvényre 718 fo- dalvonalánál, az alapvonal Tímár a bal oldalon vitte fel helyet Vitos Zoltán szerezte S&s' szelvényre*3** forintot közelében 328130 felvágta" * 8 ^dát, középre adott, San- 5J ^ ^IT^m^n a 117 ezer 317 darab 10 találatos szabadrúgás után Veres fej- dor két méterről, magasra Bérezi Beáta a harmadik, míg szelvényenként í0rlnt0t fel a kapu jobb oldalába ugorva fejjel a hálóba to- Lr^Lls^nT^míZ AZ ezer forinton aluli nyere- csúsztatta a labdát. 2:0. A t,áhította a labdát 1:0. A 65. helyen végzett.^ ményeket április 23-tól. az ezer 80. percben a változatosság percben Róth kapott jó lab- Az SZVSE rendezésében Szeus™01 SX" pedls 4prt" kedvéért Szeghalmi most a dát a jobb oldalon, ügyes ^ffiver^lf' tek az 1. és a II. korcsoport részére. Az SZVSE és a SZEOL AK. birkózóinak eredményei. 18 kg: 1. Terhes, ^ 2. Pintér (mindkettő SZEOL AK). 52 kg: 1. Szanka (SZEOL AK). 57 kg: ... 2. Kakuszl (SZEOL AK). 62 kg: 1. Szilágyi (SZEOL AK). 2Bán (SZVSE), 3. Rus (SZEOL AK). 68 kg: ... 2. Tóth, 3. Bus J. (mindkettő SZEOL AK). 74 kg: 1. Bán (SZVSE). 82 kg: ... 2. Kakuszi (SZEOL AK). 90 kg: 1. Horti, 2. Táborosi, 3. Bónus (mindhárom SZEOL AK). 100 kg: 1. Szőke (SZVSE). +100 Kg: 1. Kot ács (SZEOL AK). Budapesten országos kiválasztó kötöttfogásé versenyen is indultak az SZVSE birkózói. A 49 kg-osoknál Kalnngcr második. a 68 kg-osokni? Szegvári harmadik, a 68 kg-osoknál Kiss az első betyet rzereztt meg. A Baján lebonyolított délterftleti felnőtt szabadfogású versenyen az SZVSE birkózói is indultak, a 46 kg-osoknál nórzi a harmadik, a 74 kg-osoknál Spiák az első helyen végzett. * A DELEP SC NB n-es férfi rftnlabdacsanata megszerezte első győzelmét. A Szőregi úti sportcsarnokban Játszott mérkőzésen a Közgazdasági Egyetem ellen 3:0 (6, 14. 13) arányban gvőzött. A Fiath, Klem, Nagy, Turzó, Vcrba. Eri. rsere: Pest! P., Sándor összeállítású együttes az első Játszmával Jól sikerült nyitásokkal nyert. A második és harmadik szettben nagy küzdelem volt, mindkétszer vesztett állásból fordította a maga javára az eredményt a szegedi együttes. Dunavarsányban viszont 3:2 arányban alul maradtak a szegediek. A világ legjobb tekézól találkoztak a napokban az NSZKbeli Sandhausenben. A versenyzőket a rendezők Két csoportba osztották és Európa válogatottja, illetőleg Európa B válogatottja néven merkőztek meg két helyt klubbal. A csapattalálkozót egyéni és páros verseny követte amelyen értékes helyezéseket szereztek versenyzőink. Révész János a DELEP SC sportolója a párosok vetélkedőjén a hatodik helyet szerezte meg társával Sütővel együtt. Párosban: 1. Jenncr, F.ndres (NSZK-beli) 1902, 2. Zleher, HolcKraann (NSZK-beli) 1902, 3. Dragas, Bleber (Jugoszláv) 1878, ... 6. Révész, Sütő (magyar) 1848 fa. 1. SZEOL AK, 2. Szolnoki Vízügy, 3. Szentest Vízmű, 4. Eger SE, 5. Tatabanyai BSC, 6. HVSE, 7. MVSC, 8. KSC, 9. Egri Vízmű, 10. CVSE, 11. PMSC, 12. BVSE. Dr. Kemenes Béla, a SZEOL AK elnökhelyettese adta át a kupát a győztes együttesnek, illetve a különdíjat Esztergomi Mihálynak, a torna legjobb kapuvédőjének, va. lamint a torna legeredményesebb játékosának, a s2»lnoki Cseh Sándornak. A kitűnően megrendezett torna jól szolgálta a csapatok felkészülését. Különösen dr. Takács Antal, a Szegedi Vízművek és Fürdők igazgatója tett sokat annak érdekében, hogy a résztvevők ideális körülmények között küzdjenek. Tiszta uszoda, megfelelő hőmérsékletű víz várta a játékosokat. Az időjárás, sajnos, nem fogadta kegyébe a rangos eseményt. A SZEOL AK játékosai végig lelkesen, időnként pe. dig kifejezetten jól játszották az „új" vízilabdát. Max sérülés. Dudás, valamint Lengyel ifjúsági válogatottbeli kötelezettsége miatt nem játszott. Szittya lázasan is vízbe szállt és lelkesedésével példát mutatott fiatalabb társainak. Rajta kívül még Esztergomi, Vezsenyi P., Wanger és Dalmády játszott átlagon felüL T.L A 22. fordulóban több meglepő eredmény született. Ide sorolható a Kinizsi Húsos sándorfalvi bravúrja, a Szentesi Kinizsi nagy gólarányú győzelme a Spartacus otthonában, valamint az Alsóvárosi MAV huzal környezetben elszenvedett veresége. Hosszú Idő utan egy mérkőzés nem 99 percig tartott, Mihály Játékvezető a 80. percben véget vetett a Mindszent—Apátfalva összecsapásnak. A pontok sorsa Így minden bizonnyal a zöld asztalnál dől el. Eredmények: HMSE—DÉLEP SC 1:1 (19)). Vásárhely, 1100 néző. Vezette: Szekeres (Jól). A forduló legszínvonalasabb összecsapásán a következő összeállításban lépett pályára a szegedi együttes: Terhes — Halasi. Huszár. Krecskal, Zádori — Kovács G.. Füredi, Molnár — Tóth (Driszner), Varga. Bogár. A 9. percben egy korszerű támadás végén Hecskó volt eredményes. 1:0. Szünet után több veszélyes támadást vezettek a kélt-fehérek. A 60. percben Driszner kitűnően iveit • kapu elé és a Jó ütemben érkező Kovács G. megszerezte az egyenlítő gólt. A hazaiak ezután sokat támadtak, de a DELEP SC védelme mindent hárított. Terhes kapus volt a mezőny legjobbja, rajta kivül Huszár, Krecskal. Kovács G., Füredi. Driszner és Varga játszott jól. Kinizsi Húsos—Sándorfalva ISI (1:0). Sándorfalva, 400 néző. Vezette: Jung. A találkozó egyetlen gólját a 33. percben Sebők lőtte. A Kinizsi Húsos legjobbjai: Szóráth (a mezőny legjobbja). Molnár, Varga és Pataki. H. Porcelán—Alsóvárosi MAV 2:1 (0:1). szabadság tér, 100 néző. vezette: Buborl. A gyenge színvonalú találkozón az alsóvároslak a 78. percig vezettek. Szentesi Kinizsi—Sz. Spartacus 5:1 (4:1). Üjszegedl pálya, 200 néző. A vendégek Jobban alkalmazkodtak a sáros, mély talajhoz. A piros-fehérek egyetlen gólját Kun ll-esből szerezte. A gólarány túlzott. KSZV SE—Dorozsma 2:0 (0:0). Kertész utcai pálya, 100 néző. Vezette: Pál S. A többet támadó újszegediek akár nagyobb különbséggel ls nyerhettek volna. Makói SVSE—Csongrádi ÉSSK 0:0. Makó, 100 néző. Vezette: Perenyei. Küzdelmes mérkőzés, J61 záró vendégvedciem. Csanádpalota—HrtDlKO* 1:1 (1:1). Csanádpalota, 200 néző. Vezette: BajnóczL igazságos pontosztozkodás Apátfalva—Mindszent 2:1 (1:0). Mindszent. 200 néző. Vezette: Mihály. A Játékvezető a aa. percben lefújta a találkozót. A bajnokság állása A SZEOL AK nyerte a Kőolaj Kupát 1. HMSE 2. Sn-ntcsl K. 3. Csonrrád 4. DELEP 5. Dorudma 6. áp»tf»lv» 7. H. Porcelán 8 Makó 9. gr. Spartacus 10. KSZV SE 11. Cranádpalota 12. HÓDIKOT 18. Min.irr.nl 14. Akntrai 18. Kinlrr! H. Iá Sándorfalva Megjegyzés: 22 16 22 13 22 11 22 10 22 0 I 79—27 10 4 45—22 31 3 36—18 36 5 33—22 27 6 35—37 24 6 34—36 23 7 43—31 22 6 34—33 22 3 10 35—33 21 1 3 36—47 20 3 12 26—37 17 5 11 ,25—41 17 5 10 23—40 17 0 11 27—44 16 6 12 16—39 14 2 14 26—45 14 Mlndozent— Apátfalva mérkőzés eredményét nem vettük figyelembe a táblázat elkészítésénél. Szombaton és vasárnap Szegeden az Ifjúsági Vízitelep előtti Tisza-szakaszon rendezték meg nyolc magyar és három jugoszláv egyesület versenyzőinek részvételével az idénynyitó kajak-kenu folyambajnokságot. Mindkét napon viharos szél, erős hullámverés nehezítette a versenyzők dolgát. A kenusok 20 kilométeres versenyén Wichmann igazolta klasszisát, legyőzte 'Budait és a jugoszlávok olimpiai bajnokát, Ljubeket. Szombaton egyébként a rövidtávú, vasárnap pedig a hoszszú távú versenyeket bonyolították le. Á kajakosok 20 kilométeres versenyén Csapó Géza kormánytörés miatt feladta a versenyt. Ebben a számban Svidró győzött Fábián előtt. Az összesített pontversenyt és ezzel a Kőolaj Kupát nagy fölénynyel a SZEOL AK nyerte. VASÁRNAP: Vasárnapi eredmények. Nők. 1 elnőttek. K—1 (10 kin, 6 induló): 1. Makiitura (UVTK), 2. Labdy (SzCOL AK), 3. Serfőző (SZEOL AK). Ifjúságiak. K—1 (5 km, 11): 1. Villám (SZEOL AK), 2. Kecskés (DVTK), 3. Nadrujanszky (jugoszláv). Férfiak. Felnőttek. K—L (26 km, 26): 1. Svidró (SZEOL AK), 2. Fábián <tr. Dózsa), 3. Hutorán (Bp. Honvéd). Ifjúságiak. K—1 (15 km, 25): 1. Balázs (SZEOL AK), 2. Irmai (DVTK), 3. Tallósl (Bp. Epitők). Kelnőttek: C—i (20 km, 21): 1. Wichmann (MTK-VM', 2. Budai (Bp. Honvéd), 3. Ljubek (jugoszláv). Ifjúságlak. C—1 (15 km, 20): 1. Gera (SZEuL AK), 2. Szabó (DVTK), 3. Berta (SZEOL AK). Az összesített pontverseny végeredménye: 1. SZEOL AK 87 pont, 2. Diósgyőri VTK a, J. Bp. Honvéd K.