Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Vasárnap, 1977. április 10, Halnal Gábor Károlyi Amy Torlódnak Hallja még a szót... összeszorított száj mögött torlódnak a szavak emlékek húznak el a csönd lidércege alatt mély ólmomban is felnyögök a víz rólam szakad szólni? csak visszhangzik [a csönd füstízű köd alatt összeszorított száj mögött torlódnak a szavak. Hallja még a szót az álmodó de már nem válaszol közé és a világ közé beton hatol Szomszéd szobából a szavak harkály módján odvat keresve kopogtatják az álom-falat Arcát a hóba ejti két fehér összeér nincsen határvonal mind a kettő fehér Vagy inkább a beteg fehér párnába dől forró fehérség árad sejtjeiből Hideg és forró mentér langyos határvonal vászon a lázat hűti damaszt-szirmaival Pálfy-Budinszky Endre emlékezete Elsőéves vendéglátó-tanulók a tankonyhában Somogyi Károlyné felvétele Vége a vendégségnek S

zegeden mindeddig vendégnek számítottak a vendéglátó és kereskedő szakmunkástanulók. Egyik iskolából a másikba költöztek az elmúlt huszonhárom év alatt, míg elkészült Gedóban az új otthonuk. A hosszú albérlet idején megfelelő szertárak, eszközök híján, az oktatók igyekezete ellenére sem lehetett szó korszerű képzésről. Azért sem, mert a vidékről bejáró tanulók éjszaka értek haza a délutáni tanítás után, így aztán fáradtan láttak másnap munkához. Márpedig fontos, hogy jó kedvvel tanuljanak, csakis úgy várható elegendő fiatal jelentkezése. Jelenleg hétezer ember dolgozik Szeged kereskedelmi és vendéglátó vállalatainál, s mindenki naponta érzékelheti: kevesen vannak. Hasonlóan vélekedik Farsang Lászlóné dr., a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője. Amint elmondotta, a következő években is erőteljesen fejlődik Szeged kereskedelmi hálózata. A tervidőszakban nagyáruházat, Domus-áruházat, több éttermet adnak át az építők, tehát újabb embereket kell találni, akik a pultok mögött, vagy az éttermi asztalok között dolgoznak majd. S nem is akárhogy, kedvesen, türelmesen, nagy szakértelemmel. Immár adott a lehetőség ahhoz, hogy mindez valóra váljon. Csaknem ezren tanulnak az új Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskolában a mostani tanévben. Nappali tagozatra 650-en járnak, a felnőttek pedig tíz csoportot alkotva tanulnak. Szépek a tantermek, jól fölszereltek a szertárak. römmel mutatja sorra a helyiségeket Frányó Ferenc, aki kezdettől fogva igazgatója az iskolának. Tágas, világos a természettudományi előadó, a laboratórium. szépen berendezett a tanétterem. Fehér köpenyben kóstolgatják az ételt a gyerekek a tankonyhában; ízlik a 75 éves szakoktatónak. Hansági __ Ferencnek is. Foglalkozások előtt a termek melletti öltözőkben húzhatnak fehér köpenyt a tanulók, a másik kettőben meg tornaórára készülődnek a lányok és fiúk. Háromszáz négyzetméteres a tornaterem, minden igényt kielégít. A testnevelési lehetőség tovább bővül, a jókora udvarra futópályát, magas- és távolugró gödröt, kézilabdapályát, beton dobókört terveznek. Aztán marad még hely zsibongónak ls. Mikor készül el mindez, nehéz kitalálni, minthogy még hozzá sem kezdtek. Még Frányó Ferenc sem sejti, mikorra várhatja. Nem türelmetlen, csak éppen szeretné, ha eddig sokat nélkülözött diákjai és oktatói végre teljes mértékben hozzájuthatnának ahhoz. amihez a lehetőség már adott. Bölcs előrelátással orvosi rendelőt is kialakítottak az iskolában, amelyben — ha megérkeznek a tavalyra ígért eszközök. berendezések — hetente többször is fogadhatják a bántalmakra panaszkodó gyerekeket. Imént azt írtuk, hogy eddig későn érkeztek haza a bejáró fiatalok. Hasonló gondok most már nincsenek, de olykor várniuk kell a busz, vagy a vonat indulására. Amíg várakoznak, zenét hallgathatnak, televíziót nézhetnek a KISZ-klubban, olvashatnak a könyvtárban. Egyelőre 2800 kötet szerepel a könyvlistán, de újabbakat is vásárolhatnak, pénzt kaptak rá. Aki nem ülve akar várakozni, talál látnivalót a folyosókon is. Ha ott sétál, mintha kirakatok között járna. Beló Pál belsőépítész, a CSOMITERV tervezője érdekes megoldást alkalmazott, megbeszélve az iskola igazgatójával. A fölyosók és a zsibongók falán végig vitrineket építtetett, amelyekben sok érdekességet világít meg a rejtett fényforrás. Vállalatok, üzemek küldtek termékeikből néhányat, azokat rendezték el ízlésesen az üvegtáblák mögött. Ugyanott a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken elért helyezések, a sportsikereket bizonyító érmék. Újdonságnak számít még a folyosón, hogy egy-egy osztály tanulói különkülön fülkében vethetik le felsőruháikat, s be is zárhatják azokat. Nóvák István építésztervező mondta, hogy új dolog, s neki elhihetjük: jó néhány szakmunkásképző intézetet tervezett már az országban. Lenne még munkája a szegediben is. minthogy jó lenne kollégiumot építeni a vidékről bejáró lányoknak. SZIRÁK JÓZSEF H

alálakor, 1968-ban, a magyar váro6tudomány azóta 6zintén elhunyt nagy tudósa, Pogány Frigyes ezt mondta Pálfy-Budinszky Endréről: „A Magyar Építőművészek Szövetségének egyik igen értékes tagja távozott el, akinek egy egész életet felölelő, a magyar városrendezés és -építészet érdekében kifejtett eredményes munkáját példaként állíthatjuk a fiatal építészek és mérnökök elé." Mi ez a példa? A hivatás szenvedélyes szeretete, hűség a Városhoz. Benne ez a kettő-egy volt A latin passió egyszerre jelent szenvedélyt és szórakozást. Számára a Város szolgálatában töltött munka, a város jövőjének kimunkálása egyszerre volt szenvedély és passzió. Egész életét Szeged szolgálatában töltötte. Régen úgy hívták a torony alatt szolgálókat: a város cselédjei, ö valóban az volt, szolgája Szegednek, amely pedig nem is volt az ő szülővárosa, hiszen 1902. április 11-én, most 75 éve, Budapesten látta meg a napvilágot. Anyai ágon azonban ósi szegedi családnak, mégpedig ugyancsak hagyományosan városi tisztségviselőknek leszármazottja. Édesanyja, Pálfy Margit (1862— 1945) a budai tanítóképzőben szerzett oklevelet, leánya volt a szegedi Cincinnatusnak, az egykori pozsonyi jurátusnak, a szenttamási harcosnak, Pálfy Ferencnek (1824—1907), a város 32 éven át (1872—1904) közmegelégedésre működő polgármesterének. Apja, Budinszky Ernő (1853— 1912) építészmérnök, az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság alkalmazottja Kolozsvárott, majd a fővárosban műszaki felügyelője. A kincses városnak egyszersmind tiszteletbeli főmérnöke. Budinszky Endre tehát a fővárosban született, 6 Muraközymagániskolában kezdte elemi tanulmányait, a Trefort utcai gyakorló főgimnáziumban végezte középiskoláit, de az utolsó osztályokat már a szegedi kegyesoskolában, a város gimnáziumában fejezte be, s 1920-ban érettségit is itt tett. Az árván maradt fiút, aki özvegy édesanyjával ősei földjére költözött, I utódtalan nagybátyja, Pálfy István 1917ben örökbe fogadta. Ettől kezdve lett családi neve kettős, őrizve az anyai ág nagy múltú szegedi nevét is. Hivatását viszont édesapjától örökölte. Műegyetemet végzett, ott szerzett 1926-ban általános mérnöki oklevelet, majd hozzá 1931-ben a szegedi egyetemen államtudományi doktorátust. Szakmai gyakorlatait már 1922-ben megkezdte a MÁV szegedi osztálymérnökségén, majd igazgatóságán. 1926. június 1-én lépett Szeged város szolgálatába. Ettől kezdve foglalkozott egyre tervszerűbben a városrendezés elméleti kérdéseivel, beható vizsgálatával, egyszersmind Szeged fejlesztési terveinek kidolgozásával. Első közleménye 1930-ban jelent meg a Szegedi Szemlében, 6 ettől kezdve szaporodtak dolgozatai a harmincas években. Főnökével, Hergár Viktorral együtt szerkesztette az első nagyszabású szegedi városrendezési tanulmánykötetet (Szeged városépítési problémái, 1934), majd 1941-ben, 1942ben, 1947-ben megjelent városrendezési terveiben összegezte addigi tudását. Hosszabb szünet után 1958-tól újra megjelennek résztanulmányai, és Füle Lajossal együtt neki van oroszlánrésze Szeged programtervvázlata (1964) kiérlelésében és közrebocsátásában, a város montani, soha nem látott mértékű és ütemű megújulásának előkészítésében. Ezzel egyúttal újjáélesztette a helyben elsorvadt urbanisztikai szakirodalmat is. Élesztője és szószólója volt Szegeden a városfejlesztésnek, és ezzel elszakíthatatlan egységben a műemlékvédelemnek. Füle Lajos írta róla: „Nagy része volt abban, hogy a felszabadulás után hosszú ideig stagnálásra kényszerült város műszaki fejlődése a kritikus években is céltudatosan és korszerűen folyhatott." Granasztói Pál pedig így jellemezte: „Üttörő és számvető szerepe mellett még egy fontos vonását emelném ki munkásságának. Elsősorban érdeklődő egyénisége, kultúrember volta miatt, de talán azért is, mert »-vidéken-« ugyan, ám a -vidék" egyik első városában működött, ő nem specializálódott, mint a fővárosban annyian, hanem több évtizedes működése során, a szakterület egészét művelte." Megint Füle Lajost idézem: „Fáklyalobogású ember volt, világosságot kereső és árasztó a szakma egész területén. Amilyen sokat használt városának azzal, amit sokadmagával — egyéni érvényesülését következetesen háttérbe szorítva — véghez vitt, legalább annyit azzal, amit szakmai meggyőződésből, törvényesen, a jövő érdekében megakadályozott." Egy év híján negyven esztendőt töltött Szeged szolgálatában. Ma, amikor soha nem látott arányban újul meg az ősi Város, illő emlékezni azoknak egyik legnagyobbikára, akik a mai változások megálmodói, megtervezői voltak. Akik ma dolgoznak, fáradnak, küzdenek, erőt meríthetnek abból, ha látják: az utókor megbecsüli az elődök művét, nem feledkezik el róluk. P, t» 8 O

svát Ernő újságíró, szerkesztő, kritikus Nagyváradon született száz esztendeje, 1877. április 7-én, s Budapesten halt meg 1929. október 28-án. Tanulmányainak befejezése után több napilap és folyóirat munkatársa volt. Fiatal korában írt néhány kis cikket, később egy sereg aforizmát —, ez az egész írott anyag, ami megmaradt utána. Kortársai, akik együtt dolgoztak vele, nagy embernek tartották. Bírálatának illetékességét mindenki elismerte. Aki a Nyugatba írt, az csaknem mind a hatása alatt állott. Csak élőszóval bírált, de kritikája irányadó volt. Már egész kora fiatalságában életcéljául tűzte ki, hogy egy modern magyar irodalmi folyóirat szerkesztője lesz. Ezért látjuk ott mint fejlődni kezdő írót mindenütt, ahol valami törekvés mutatkozott. Szerkesztői tehetsége és kéziratbírálói kiválósága a Nyugat megindulásával. 1908tól kezdve, bontakozott ki. A folyóirat irányítója kezdettől fogva ő volt, ő olvasta el a beküldött kéziratokat, ő állította egybe a Nyugat számait. Üj tehetségek után is 6 kutatott. Az elkedvetlenedett régi írók közül többeket ismét megOsvát, a szerkesztőzseni szólalásra bírt, a reményt ígérő kezdőket készséggel támogatta, friss erőket kutatott fel az irodalom javára. Az írók felfedezése valósággal szenvedélyévé vált Aligha jelent meg, akármilyen félreeső lapokban tehetséges írás. amelyet ő észre ne vett volna, s minden tehetségről pontos és a valóságnak megfelelő képe volt. Ez nála a született szerkesztő érdeklődése: neki céljához kellett ez a tájékozottság, hogy kiválogathassa az írókat, akiket a folyóirat körébe bevonjon. Lelkiismeretessége szinte példátlan. Kéziratot soha nem hagyott olvasatlanul, pedig időnként ugyancsak elhalmozták olvasnivalóval kezdő írók és dilettánsok, akik a Nyugat kapuján át igyekeztek érintkezésbe jutni a nyilvánossággal. Osvát úgynevezett felfedező mániája valósággal erő volt. jótétemény az írókra és az irodalomra. A Nyugatnak megindulásakor fő értéke az volt, hogy egy sereg becses tehetségnek szerzett levegőt, egy kiváló tehetségekben gazdag nemzedéknek tette lehetővé a nyilvánossággal való érintkezést —, ezt a tradícióját meg kellett őriznie. Csak így maradhatott az. aminek lennie kellett: a magyar irodalom legmagasabb színvonalát mutató, az élettel szoros kapcsolatot fenntartó és komoly irodalmi eszmények szolgálatában álló orgánum, amely az olvasóközönséget nem kiszolgálni akarja, hanem nevelni és irányítani. Osvátnak e meggyőződése miatt éles konfliktusai támadtak. Osvátnak, a szerkesztőnek és a kritikusnak az irodalmi dolgok megítélésében igen kemény és határozott szempontjai voltak, s kritikáját mindig ezek vezették. Ebben a tekintetben irodalmunkban Gyulai Pál óta nem volt ennyire hajthatatlan kritikai jellem. Osvát a tehetség legelső ismertető jelének az egyéni hangot tartotta, amely mindenki mástól megkülönbözteti az embert. S ezt érvényesítette a Nyugat szerkesztésében is. Sokak szerint Osvát volt a legkiválóbb magyar kritikus megújult irodalmunkban. Működését szerkesztőtársai teljes elismeréssel szemlélték. Pályatársai hálájának szép megnyilvánulása volt az az Osvát-emlékszám, amelyet a Nyugat szerkesztősége bocsátott közre irodalmi munkásságának huszonötödik évfordulója alkalmából, 1923-ban. Sok keserűség érte élete utolsó éveiben, családi szerencsétlenségek. anyagi bajok, betegség. Zárkózott lélek volt, magánéleti bajaiba csak legbizalmasabb barátait avatta be. Csak akkor nyílt meg, ha irodalomról volt szó. Nem volt az irodalomnak nála makacsabb rajongója. Ignotus Hugó vallomása szerint: „Ahogy Osvát Ernő egy közömbös, majd nevetgélő ország közepett a Nyugatot kierőszakolta, s együtt tartotta, ahogy aztán a Nyugat révén néhány falubolondjából és országcsúfjából öt, tíz, tizenöt év alatt nemzeti irodalom lett: az nem kisebb cselekedet, s nem kevesebb erő, lelemény és világismeret kellett hozzá, mint ha mondjuk, egy jegybankot alapít." Kosztolányi D?zső így emlékezett Osvátra: „Nincs utóda. Századok múlhatnak, míg hozzá fogható akad." DR. FÜR ISTVÁN I r 4