Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-15 / 62. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG M A G Y A R SZ OC IALISTA M U N K A SPÁRT LAPJA 67. 4vfolyam 62. szám 1977. március 15., kedd Ára: 80 fillér Import helyett export A gyufagyári korszerűsítés eredménye Lipcsei vásár Losonczi Pál Magyar látogatása Borsodban Januárban beszámoltunk a Szegedi Gyufagyár határidő előtt elkészült új üzemcsarnokának átadásáról. A rekonstrukció a gyár termelékenységét mintegy 25—30 százalékkal emelte, s az új gépek, a megjavult gyártási feltételek meghozták az első jelentős eredményt: míg az ország 1976ban 40 millió doboz gyufa behozatalára szorult, iden a 30 millió forintot „elvivő" importot „kiváltotta" a gyufagyár. Sőt, a hazai igények maradéktalan kielégítése mellett 20 millió doboz exportjával már mintegy 6 millió forint értékű devizát is hoz a népgazdaságnak. A gyufatermelés 1977-ben a megelőző évhez viszonyítva 3,4 százalékkal emelkedik — 300 ezer forint értékű energiamegtakarítással. A már meglevő eredményeket pedig nyilván tovább növeli az a nemes versengés, amit a budafoki gyufagyár Zója szocialista brigádjának „kihívására" megindult munka verseny jelent majd a két gyár azonos területén dolgozó szocialista brigádjai között. Kell a festék fokozzák gyártását Készül: növényi olajból — A szegedi BUDALAKK munkájáról Aki egy évtizede járt A szegedi üzem elérte, hogy HUNGAROKORR "76 pályáutolj ÍM a Bajai úton, ma a 600-as iparitanuló-iskolá- zaton a Könnyűipari Miniszhiába keresi a régi magfel- ban egyéves tanfolyamon térium különdíját. A jövő a dolgozo sufnijait. Helyükbe szakmunkás-bizonyítványt vízzel hígítható festékeké, új üzem telepedett, korsze- szerezhetlek tanulni vágyó amelyek amellett, hogy rű épületek adnak otthont dolgozóik. könnyen száradnak, kevésbé az egyre szaporodó gépek- Persze az emberek szakér- tűzveszélyesek, nem károsak nek. A bUDALAKK Festék- telme, szorgalma önmagában sem az egészségre, sem körés Mügyantagyár szegedi nem kcpes ekkora ered- nyezetünkre. üzeme 1968-ban létesült. Az- ményre. A kezdetben alkal- Népgazdaságunk jelenleg óta megnuszszorozta terme- mázott manufakturás beren- még bőstges festékbehozatallését: tavaly 275 millió fo- dezéseket lassanként kiese- ra szorul. Indokolt tehát a rint é-téket hozott létre, az rélték, olasz félautomata fo- hazai ipar fejlesztése. A idei terv már 320 millió fo- lyadéktóltó adagolja a hígí- BUDALAKK szegedi üzeme rint. Ez azt jelenti, 14 ezer tókat, ugyancsak félautoma- az évi termelésben el szeret 500 tonna festéket gyártanak ták táltik dobozokba a fes- né énn a 40 ezer tonnát, itt 1977 ben. Ezzel a meny- tékeket. Ehhez azonban — tudják az nyiseggel a BUDALAKK hét Az egész BUDALAKK- üzem vezetői — nem ele-' gyára közül a második he- gyár 2700-féle terméket. gendö néhány újabb, okolyen áll a szegedi. gyárt, ebből 100 Szegeden sabb gép. Már most gondolSán'a Lászlót, a gyáregy- készül Az itteni üzem a nö- ni kell arra, hogy ehhez keseg igazgatóját kérdeztük, vényi olaj alapú festékek, a vés a tíz éve helytálló 150— mi rejlik a termelékenység standoUtok, valamint a fes- 170 embet is. ilyen rohamos emelkedése tékek száradását szabályozó Az elmondottakból úgy mögött? Természetesen első- szikká :ivok előállítására sza- tűnik, mozgalmas évek elé sorban az üzemben dolgozó kosodott. Évente tízezer ton- néz a BUDALAKK szegedi emberek munkája. S hogy na standolit festéket: disz- gyáregysége. ez mennyire sokat vet a lat- perziós falfestéket, Budaterm ba. é"éKeltessék a számok: tűzvédő festéket, különböző 1968-ban 138-an termeltek 18 hígítóKat és 600—700 tonna millió forint értéket. 1976- szikkarvot adnak át a keban nem olyan sokkal töb- reskedelemnek. ben, 174-en 275 milliót A A festékek száradását szavállalat nagy gondot fordít bályozó anyagok fejlesztéséa szakemberképzésre. Né- nek gardája is a szegedi hány éve még a nehezen be- üzem. Az itteni kutatások, népesíthető szakmák jegyzé- kísérletek eredményeként új kében sem tüntették föl a fajta szárítót állítottak elő, lakkfestékgyártó mesterséget, amellvel el is nyerték a Ch. A. elismeréseit A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok széles körű fejlesztése és a tudományos-műszaki haladás jegyében nyitotta meg kapuit vasárnap reggel az idei tavaszi Lipcsei Nemzetközi Vásár. A vásáron 340 000 négyzetméter területen 61 ország .9000 kiállítója mutatja be termékeit. Havas László építészt, a, HUNGEXPO osztályvezetőjét, a lipcsei vásár magyar kiállításának főépítészét — aki huszadszor építette fel a vásár magyar kiállítóinak részlegeit — hétfőn a lipcsei vásár Nagy Emlékérmével tüntették ki. „ Az árumintavásárral egy időben folyó Lipcsei Nemzetközi Könyvkiállításon kiosztották a világ legszebb könyvei versenyén elnyert — nemzetközi zsűri által megítélt — díjakat. Díszoklevelet kapott magas színvonalú kiviteléért a Corvina két kiadványa — Karginov szovjet szerző könyve Rodcsenko festőművészről és Vég Lajos albuma a XIV. századi németalföldi festőkről —. valamint az Európa Kiadó gondozásában megjelent Shakespeare könyv, a II. Richárd. Hétfőn a vásár fejlesztése körül szerzett különleges érdemek elismeréséül 18 ország 24 képviselőjét arany emlékérmével tüntették, ki. A kitüntetettek között szerepelnek Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Japán, Magyarország, az NSZK, NagyBritannia és a Szovjetunió képviselői. (MTI) Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mag>ar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn, tegnap reggel kétnapos látogatásra Borsodba érkezett. A megye határában, Mezőkövesdnél a város, a járás és a megye vezetői fogadták, élükön dr. Bodnár Ferenccel, a megyei pártbizottság első titkárával és dr. Ladányi. Józseffel, a Borsod megyei tanács elnökével. Losonczi Pál borsodi látogatása során a megye mezőgazdaságával és iparával ismerkedik. (MTI) Ellátás, felvásárlás A zöldség-, gyümölcskereskedelem fe/lesztóse A zöldség-, gyümölcsforgal- tói árakat A szövetkezeti mazás továbbfejlesztésének vállalatok helyi ellátási felidőszerű kérdéseiről tárgyalt adataira is tekintettel, a felhétfői ülésén a Fogyasztási vásárolt áru rendeltetés szeSzövetkezetek Országos Ta- rinti felhasználása érdekénácsa. ben a központ elrendelheti A Minisztertanácsnak a a megyei szövetkezeti vállahónap elején megjelent hatá- latok árualapjainak átcso. rozata a lakosság jobb friss portosítását is. zöldség-, gyümölcsellátása ér- Az Országos Tanács ülésén dekében az e téren mégha- erőteljesen hangsúlyozták, tározó szerepet betöltő szö- hogy az átalakítandó szövetvetkezeti vállalatok szerveze- kezeti közös vállalatoknak az tének és tevékenységének to- eddigieknél hatékonyabban vábbfejlesztését írta elő. A kell szolgálniuk a lakosság határozatnak megfelelően, a ellátását, a kertészeti termé. TOT-tal egyetértésben, a Fo- kek termelését. Éppen ezért gyasztási Szövetkezetek Or. feltétlenül szükséges megszágos Tanácsa a korábbi őrizni és továbbfejleszteni az Zöldség-Gyümölcs Kereske- évek hosszú során kialakult delmi Egyesülés megszűnését kapcsolatokat mind a mezőmondta ki, s helyette létre- gazdasági, mind pedig a fohozza a zöldség-gyümölcs gyasztási szövetkezetekkel, kereskedelmi központot. A és a területen tevékenykedő központ biztosítja, hogy aa állami vállalatokkal is. Elirányítása alá tartozó szövet- sődleges feladatnak ítélték kezeti vállalatok (a megszűnő a tanácskozás résztvevői a MÉKiek helyébe lépő me- szerződéses rendszemek, gyei Zöldért-ek) az árszabá- mint a tervszerűség eszközélyozó rendelkezéseknek meg- nek erősítését, az e téren jefelelő és a mindenkori piaci lentkező visszásságok megviszonyokat figyelembe vevő szüntetését, árpolitikát alkalmazzanak, A fővárosi és a megyei és ezzel összhangban alakít- Zöldért vállalatok elsődleges sák a felvásárlási és fogyaszB<,m«gyl Károlyné felvétele Magyar József targoncájára várnak a hígítóval töltött tartályok Nagyobb kínálat, új termék Baromfiipari tájékoztató Szentesen Tegnap délelőtt a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat szervezésében árubemutatóval egybekötött és megyei jellegű tanácskozásra, illetve tájékoztatóra jöttek össze a gyár, valamint a meghívott partner kereskedelmi vállalatok és szervek — ÉLIKER, MÉK, ÁFÉSZ — szakemberei. Fő témaként szerepelt az új terméknek, az úgynevezett bontott csirkének az eddiginél nagyobb mértékű bevezetése a kereskedelmi forgalomba. Ezt a terméket a baromfiipar már hosszú évek óta exportálja, de a belföldi piacon csak most válik ismertté. A Csongrád megyében levő élelmiszerüzletek eddig főként a megszokott és szintén előhűtött, belezett csirkét kínálták csak a vevőknek. A megye városaiban, településein levő üzletekbe a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalattól jut el a baromfihús. A hetenkénti szállítás eléri a 120 mázsát. Ennek túlnyomó része belezett baromfi, amelynél a fejet és a lábat a csirke többi részével együtt kapja meg a csomagban a vásárló. Ezt a terméket ilyen mennyiségben Magyarországon egyedül csak a szentesi vállalat készíti. A gyár küszöbön álló újabb rekonstrukciója, a fokozottabb gépesítés előtérbe helyezi az automata feldolgozópályák beállítását. Ez maga után vonja a gyártásban a bontott csirke arányának növelését, és így a lakossági ellátásban, s fogyasztásban is változás várható. Március 21-től április 5-ig — műszaki nagyjavítás miatt — szünetel a termelés a szentesi gyárban, és átmenetileg a békéscsabai és az orosházi gyár szállít árut a kereskedelemnek. Viszont ezeknek a gyáraknak a termékszerkezetéből az következik, hogy a közeli hetekben a bontott csirkéből nagyobb lesz a kínálat a megyében. A gyári tájékoztató alkalmával az is elhangzott, hogy a bontott csirke ugyan drágább a belezettnél — az elsőnek ára kilónként 43, a másodiké 39 forint —, mégsem jár rosszabbul a vásárló és valójában nincs szó áremelésről sem. Tudniillik az egy kiló belezett csirkéből a táplálkozás szempontjából nem számottevő fej és láb általában 11 dekányi, a konyhai elkészítésnél a háziaszszony által fel nem használt és kidobott zsiger stb. pedig 4 dekányi. Külön apróléknak kimérve a fej és a láb kilója 6 forint. Így számolva a belezett csirkénél 39 forintos árat véve alapul — a vásárló valójában a 11 deka fejért, lábért több mint 4 forintot ad, és a kidobott 4 deka értéktelen részeket is kifizeti. Ezzel szemben a bontott csirke teljesen konyhakész. Az egykilós bontott csirke tasakjában nincs benne a láb és a fej — ezt a „veszteséget" a vásárló más, nemesebb és értékesebb húsrészekben kapja meg —, 'továbbá megtisztítva találja a májat, zúzát, szívet stb., és nem kell kidobni semmit a megvásárolt áruból. Természetesen a bontott csirke szintén nem tartalmazza a belet, akárcsak a belezett. így a bontott csirke lényegében értékesebb áru, és felhasználása a háziasszonynak időmegtakarítást jelent a főzésnél. A kereskedelmi szakemberek több javaslatát figyelembe veszi a közeljövőben a szentesi vállalat. A résztvevők végül üzemlátogatáson vettek részt, és megismerkedtek a baromfihús előállításának gyári folyamataival. feladata — a kormányhatározatnak megfelelően — az árualapok biztosítása Budapest, az ipari központok, a nagyvárosok, az üdülőköz. pontok részére. A kisebb te. lepülések helyi ellátásáról mindenekelőtt a területen érdekelt mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok és az ÁFÉSZ-ek feladata gondoskodni, mégpedig a tanácsszervek koordinációjával, a tényleges szükségle. teknek megfelelően. A továbbfejlesztett vál. lalati rendszer felügyeletét a SZÖVOSZ elnöksége, az ágazati irányítást pedig változatlanul a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a belkereskedelmi miniszter látja el. Az új szövetkezeti köz. pont várhatóan április elsejével kezdi meg működését: március 23-ig megtartják a megyei szövetkezeti közös vállalatok átalakulásával foglalkozó MÉK igazgatótanácsi üléseket. „Zöldségvonat" az NDK'ba A Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja szegedi és szatymazi tranzittelepéről tegnap, hétfőn kilenc vagon zöldárut indítottak a Német Demokratikus Köztársaságba. Lipcse lakosságának, illetve a lipcsei tavaszi vásár alkalmából megnövekedett számú vendégeinek jobb ellátására rendelték meg a primőröket. 360 ezer csomó piros retek utazott hűtővagonokban a bará|i ország nagyvárosába.