Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-29 / 74. szám

/U £\C0 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! [w ESI £ Lo j&g? EJ S4H» MAGYAR szocialista MUNKÁSPÁRT LAPJA 67. évfolyam 74. szám 1977. március 29., kedd Ára: 80 fillér Kádár János és Lázár György fogadta Kulikov marsallt Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke hétfőn a KB székházában fogadta a hazánkban tartóz­kodó V. G. Kulikov marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát és A. 1. Gribkov hadseregtábornokot, az egyesített fegyve­res erők törzsfőnökét. A szívélyes, baráti találkozón jelen volt Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Csémi Károly altábornagy, hon­védelmi államtitkár. Oláh István altábor­nagy, miniszterhelyettes, valamint J. A. Naumenko vezérezredes, a főparancsnok magyarországi képviselője. (MTI) Magyar delegáció Moszkvában Karakas László munka­ügyi miniszter tegnap, hét­főn küldöttség élén Moszk­vába utazott. Tárgyalnak a Szovjetunió Minisztertaná­csának Állami Munkaügyi és Szociális Kérdések Bizott­ságával, időszerű munka­ügyi szociálpolitikai kérdé­sekről, valamint aláírják a két ország központi mun­kaügyi szervei közötti együtt­működésről szóló megálla­podást (MTI) Lengyel kereskedelmi küldöttség hazánkban Hétfan lengyel kereskedel­mi küldöttség élén hazánkba érkezett Tadeusz Pyka, a Lengyei Népköztársaság Mi­n'sziertanácsának elnökhe­lyettese. Fogadására a Fe­rihegyi repülőtéren megje­lent dr. Szekér Gyula, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és dr. Sághy Vilmos belke­reskedelmi miniszter. Ott volt Stefan Jedrychcncski, Lengyelország magyarországi nagykövete. Deielőtt a Parlamentben dr. Szekér Gyula tárgyalást folytatott Tadeusz Pykávaj. A megbeszélésen részt vett or. Sághy Vilmos és Adam Kovalik belkereskedelmi miniszter is. A tárgyaláson megállapították, hogy évről évre örvendetesen bővül a magyar—lengyel választék­csere. Jelentós a Tiszán Az Alsótiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság tegnap, hétfőn reggel megszüntette az árvédelmi készültséget a folyó teljes magyarországi alsó szakaszán. A tiszaugi, a mindszenti és a szegedi víz­mércék adatai szerint ugyan­is a tetőzés óta 130—140 cen­timéteres apadás követke­zett be, és a folyó szintjé­nek további fokozatos csök­kenése várható. A Maros és a Hármas Körös nem szál­lít olyan mennyiségű után­pótlást, ami az apadási ten­denciát megváltoztatná. Néhány napon belül el­hagyja a víz a szegedi alsó rakpartot és folytathatják a hosszú kényszerpihenő után a partfal félbe maradt új­jáépítését. A lépcsősorokon egyébként vasárnap már sokan napoztak a kellemes, szép időben. Az újszegedi partfürdő is rövidesen meg­szabadul az elöntéstől, s utá­na megtisztítják a területet, a medencéket a lerakodott iszaptömegtől. II szegedi fesztivál a minőség próbája Fiafalok a szép Szegedéit A KISZ Szeged városi bizottságának kezdeményezésére hirdették meg városszerte a „Négy órát Szegedért!" társa­dalmi munkaakciót. Vasárnap második alkalommal szépí­tették a várost ifjúmunkások, középiskolás diákok. Mun­kájuk nyomán eltűnt a tavalyi avar, új színekben várják a pihenni vágyókat a parkok padjai, tisztább, rendezettebb lett a város. Vasárnap három helyen szorgoskodtak a fia­talok, a tarjáni körtöltés mögötti kiserdőben, az erdei tor­napálya környékén; a Nagykörűt Április 4. úttól a Hajnóczi utcáig terjedő szakaszán és a Maros-parton. Fotóriporte­rünk, dr. Somogyi Károlyné, a munkaakciók pillanatait örökítette meg. . Az Élelmiszeripari Főiskola diákjai újrafestették a Nagy­körút padjait, simára gereblyézték a parkok kavicsréteget és megtisztították a virágágyásokat Ütést tartott az intéző bizottság Közel hatvanezer jegy már elkelt a szabadtérire Minthogy június 12-én nyí­lik az első idei fesztiválki ál­lítás, két és fél hónappal a Szegedi Ünnepi Hetek több mint 60 programot felsora­koztató rendezvénysorozata előtt tegnap tartott kibővített ülést Szegeden, a városi ta­nácsházán, a Fesztivál Intéző Bizottsága. A megyei pártbi­zottságot dr. Sebe János osz­tályvezető-helyettes, a váro­sit Szántó Tivadar osztály­vezető képviselte. Bevezetőt es összefoglalót Papp Gyula, a váiosi tanács és az intéző üzottság elnöke • mondott. Egyebek között kitért arra, hogy a közelmúltban a váro­si, ma;d a megyei Párt-vég­rehajtót irottság foglalkozott a Szegedi Ünneni Hetekkel, s az utóbbi testület érdemi rlékelése megerősítette a 'ezetőseget abban, hogy a '"•-szl.ival alapkoncepciója jó, ennek szellemében kell foko­zatosan megoldani a fölme­rülő problémákat. Beszámoló jelentésében Horváth Mihály, az intéző bizottság titkára többek kö­zött elmondta, hogy az VISZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának ál­lásfoglalása nyomán júliusig létrehozzák a szabadtéri já­tékok művészeti bizottságát. A tavalyi eredmények — gyakorlatilag már ismert, la­kunkban is közzétett — ada­ginak elŐ6orakoztatása után tszle' esebben 6zólt az idei rogramról. Azon fáradoztak, ogy a különböző műsorok •löbeli egyeztetésével a város iczarnosabban itt tartózkodó vendégeit minél gazdagabb jánlat várja. A fesztivál egészének szerkezeti egysége változatlan, épít a hagyomá­nyoki a. 6 az új elgondolások alapvető követelménye a minőségi (és nem a mennyi­ségi) fejlesztés. Megkülön­böztetett szerep jut idén a munkásművelödésnek: a sze­gedi képzőművészek ván­dorkiállítását — mely július­ban nyílik a Juhász Gyula Művelődési Központban — elvisziK a textilművekbe, az újszegeci szövőgyárba és a kábelgyárba is. A munka és műveltség vetélkedőre bene­vezett brigádoknak szakem­berek mutatják be a Szegedi Nyári Tárlatot, munkás-mű­vész tclalkozókat szerveznek a HÓDIKÖT-ben és a De­rekegyházi Állami Gazdaság­ban, Szegeden, az SZMT székházában pedig szakszer­vezeti kultúrmunkások rész­vételével bonyolítanak le kétnapos tanácskozást a munkásművelődés időszerű kérdéseiről. A szabadtéri já­tékok előadásaira máris el­kelt • 56 ezer jegy, több telt házat regisztrálnak, jóllehet utcai forgalomban ország­szerte csak április 1-tól, Sze­geden, a Kárász utcai irodán április 4-től kaphatók a be­lépők. A Pesti Műsor 60 ezer példányban különkiadást ter­vez, oiszágos terjesztéssel, így a helyi reprezentatív ki­adványt kevesebb példány­ban hozzák forgalomba. A mozikban ismét vetítik a Szegedi Nyár és a Körtánc című nagy sikerű kisfilme­ket, a jövőre esedékes 20. évfordulóra újabb kisfilmet tervez a MAFILM. A szabadtéri játékokat Shakespeare tragédiája, a Lear király nyitja, július 23­án (további előadási napok: július 30., augusztus 6.) Vá­mos László rendezésében, s a kitűnő szobrászművész, Vitt Tibor díszleteiben. A címszereplő Bessenyei Fe­renc, partnerei Psota Irén, Vass Eva. Szabó Gyula, Men­sáros László, Gábor Miklós mellett szegedi művészek: Kovács János, ifj. Űjlaky László. Máriáss József, Men­tes József. A nyitány más­napján. július 24-én tartják a neiizetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gáláját. Szü­ret címen, a Dóm téren. Négyszer hangzik fel Verdi operája, az Aida (július 29., 31., augusztus 5., 7.), ahol a címszereplő Lorenza Canepa (olasz): Badames: Francisco Ortiz (spanyol), Amneris: Gisella Schröter (drezdai), Amonasro: Nikola Szmo­csevszki (bolgár). A további szerepekben szegedi opera­éneketek: Karikó Teréz, Gre­gor József, Sinkó György. Az előadás t Pál Tamás vezényli, rendezője Mikó András. Ta­valyról újítják föl Strauss daljátékát, A cigánybárót (augusztus 10., 13., 20.. 21.), mindössze annyi változással, hogy Nagy Ferenc dirigál és Zsupán szerepében Gregor Józsefet láthatja a közönség. A Grúz Állami Népi Együt­tes három alkalommal lép föl a Dóm téren, augusztus 12—14—16-án. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai mellett 15, zömmel képzőművészeti jel­legű tárlat várja az érdek­lődőktt így megrendezik a pécsi képzőművészek kiállí­tását, a nyári tárlatot, és több művész egyéni kiállítá­sát. A Dómban Virágh End­re,' Margittai Sándor és Le­hotka Gábor orgonaestjén működik közre Szőkefalvi Na.,71/ Katalin, a Tömörkény gimnázium női kara és Gregor József. Három kon­cert lesz a tanácsháza Muzsi­káló Udvarán, könnyűzenei esték az újszegedi szabadté­ri színpadon. A Nemzetközi Szakszervezeti Néptácnfesz­tiválon (július 17—23.) kilenc külföldi (bolgár, csehszlovák, jugosJáv. lengyel, NDK-beli, szovjet és román együttesek mellett először belga és portugál csoportok), és hat hazai együttes (a diósgyőri, az Avas. az Építők Vadró­zsák, a Bihari, a Zala és az ÉDOSZ Szeged táncegyütte­sek) 40—45 főnyi csoportok­kal érkeznek Szegedre. A gála után háromnapos túrán vesznek részt az ország leg­különbözőbb vidékein. A (július 29—31.) újdonság az a tömegsportrendezvény, melyet a város szívében ren­deznek, és természetesen lesz ifjúsági karnevál, utcabál is. Tizenegy sportversenyt ter­veznek (augusztus 7-én meg­tartják a tavaly elmaradt nemzetközi go-kart ver­senyt). közte természetesen a több külföldi résztvevőt felver ultató maratoni via­dalt (július 23.), és a nem­zetközi motorcsónakversenyt a Tiszán (augusztus 13—14.). ahol a 350 köbcentiméteres kategóriában Európa-bajnoki futamot láthatnak a nézők. A hozzászólók kedvezően ítélték meg az előkészületek jelenlegi állását. így arra is lehet következtetni, hogy a nyárra elkészül a Hági. ülő­helyeinek száma közel két­százzal gyarapszik. A szálláshelyek bővítésére elkészülhet az új Hungária Szálló, s a vendégeknek vál­tozatlanul rendelkezésére áll 1700 kollégiumi férőhely is. N. I. Tarján környékén hatalmas kupacokban gyűlt össze a sze­mét, amit a Tömörkény István gimnázium tanulói szedtek mtm^í Mm^Jm A Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola ügyes diákjai fákat ültettek a Holt-Maros partján Békegyíüés Vásárhelyen Tegnap Csongrád megyébe látogatott Sebestyén Nándor­né, az Országos Béketanács főtitkára. Szegeden dr. Koncz János, a megyei pártbizott­ság titkára fogadta a vendé­get, aki ezt követően a nép­front megyei bizottságának vezetőivel, s a népfront bé­ke. es barátsági bizottságá­nak aktivistáival folytatott megbeszélést. A szegedi program után a fóutkár Molnár Sándornak, a megyei népfrontbizottság litkaiának társaságában Vá­sárhelyre utazott, és részt vett a METRIPOND Mérleg­gyaroan rendezett békegyű­lésen, ahol a békemozgalom időszerű feladatairól tájékoz­tatott. A DFFAG fűrészüzemének dolgozói, a Tyereskova és a Rakéta szocialista brigádok tagjai megmetszették és isza­poUák a kiültetésre váró fákat

Next

/
Thumbnails
Contents