Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-18 / 65. szám
5 f Péntek, 1977. március 18. Orsók, nagyobb fordulattal A Szegedi Textilművekben a gyűrűsfonógépek acélgyűrűinek mágnesezésével lehetővé vált az orsók fordulatszámának ezzel együtt a termelékenységnek jelentős emelése. így beruházás és létszámemelés nélkül egy év alatt mintegy tizenhat millió kilométerrel több fonalat termelhetnek. A fonodákban, így a textilművekben is a fordulatszám emelésnek határt szabott eddig egyebek között a súrlódási hő, amely egy határon túl a pamutfonalat elégeti, a szintetikus anyagot pedig megolvasztja. Az acélgyűrűn fellépő súrlódási hő problémáját Császár Jenő főmérnök és Jeney István elektromérnök együttesen kidolgozott találmányával oldottak meg. Ez azt eredményezte, hogy az orsók korábbi percenkénti tizenegyezres fordulatszámát tizenkétezer-ötszázra emelhették a súrlódási hő növekedése nélkül. Az eddig alkalmazott fordulatszámemelés öt egész tizennyolc század százalékos termelékenység emelkedést eredményezett. Országszerte gyorsult a folyók apadása Az utóbbi napok kedvező meleg időjárása következtében országszerte gyorsabban apadnak a folyók. Az elmúlt 24 órában a Tiszán Tiszafüred és Csongrád között is megszünteték' a harmadfokú árvíz-készültséget. Másodfokú készültség is már csak a Tiszán Tiszafüred és Szeged között, a Hármas-Körös alsó szakaszán, — Gyomaszarvas és Kunszentmárton térségében, valamint a Hortobágy—Berettyó főcsatorna torkolata alatt, a Hármas-Körösön van érvényben. Egyre kevesebb gátőr teljesít szolgálatot a Tisza jobb partján Poroszló környékén és a folyó alsó szakaszán, Szeged térségében is. Szolnoknál a korábban mért legmagasabb vízálláshoz viszonyítva csaknem 80 centimétert apadt a folyó. A legtöbb helyen már hozzáláttak a megrongálódott gátak és töltéskoronák helyreállításához. Az Országos Vízügyi Hivatal belvíz-ügyeletének tájékoztatása szerint, a belvizek elleni védekezés már csak1 a Bodrog-közben, Tiszakarád és Révleányvár térségében folyik. A jubileumi jutalomról Gyakran előfordul, hogy az 50 évet munkaviszonybizonytalanság tapasztal- ban töltött dolgozók részére ható: mikor esedékes ajubi- jubileumi jutalom jár. Jogleuml jutalom, és mi lesz ezzel a pénzzel, ha valaki esedékessége előtt nyugdíjba vonul. E kérdés kapcsán a Legfőbb Ügyészség iránymutató állásfoglalást tett közzé. Az állásfoglalás az egységes jogalkalmazás érdekében értelmezi a Munka Törvénykönyvének azt az előírását, hogy a 23, és 40, Illetőleg szabály biztosítja a munkaviszonyban töltött Idő számításával kapcsolatban azt a kedvezményt, hogy a 40, illetőleg 50 éves munk'avlviszonnyal járó jutalmat 35, illetőleg 45 évi munkaviszony alapján is ki kell fizetni a munkaviszonynak nyugdíjazás folytán történt megszüntetése esetében. így élünk (2) Kötelező sorrend Újból az iskolatejről Keresni kell a megoldást — A rókusi példa Tízéves gyerekeket faggattam arról, mi mindent esznek reggeltől estig. A válaszok nagyon lehangolok. Többnyire futtában bekapnak reggel néhány falat vajaskenyeret, s csak, ha idejük engedi, kortyolnak hozzá kevés tejet. Ilyenkor nem a szülőkkel ülnek asztalhoz, hiszen a papa, a mama általában már munkába ment, vagy éppen ők is oda sietnek. Nem ellenőrzik, üres bendővel ül-e le csemetéjük az iskolapadba. Az öt-hat órai kemény munkához pedig — különösen a fejlődő szervezetnek — „hajtóanyagra" van szüksége. Elérkezik a tízórai ideje. Néhányan kicsomagolják az. otthon elkészített uzsonnát. S ha a mama — önállóságra nevelés címén — a gyerekre bízza a szendvics elkészítését, akkor bizony gyakran ez is elmarad. S ha kiflit, tejet, nem tud venni délelőtt a kisdiák, délig egyre sűrűbben követelőzik a gyomra. * Az ebédről általában gondoskodnak a szülők, méghozzá többnyire az Iskola segítésével. A délutáni, esti étkezés megint csak kielégítő, hiszen akkorra összeverődik a család, oda tudnak figyelni arra is, mit és mennyit értékes táplálék vonzerejéhonban. A többi 50 ezer ellátása okoz gondot. Iskolatejet a csaknem 160 igazgatóság közül 56 rendel naponta, összesen átlag 4600 pohárral — bizonyítják a megyei tanács művelődési osztályának adatlapjai. A kérdőivekből kiderült az is, hogy kerékkötője az iskolatej ügyének — a személyi feltételek hiánya mellett — az is, hogy kevés hűtő- és melegítő-berendezésük van az iskoláknak. Nyáron megsavanyodik a tej, télen túl hideg. Az áru visszavételével pedig megint csak az iskolának gyűlik meg a baja. • A pedagógusok nem szívesen bajlódnak — érthető okokból — még kereskedelmi teendőkkel is. S ma már Ott tartunk, hogy — kimondottan vagy kimondatlanul — hallani sem akarnak az iskolatejről. A pedellust, a konyhalányt meg a csekélyke haszon tartja távol az ügytől. A tejüzem lelkes híve az iskoltejakciónak, melynek már hagyományai vannak a vállalatnál. 1964-ben palackozott tejjel kezdtek, 1972tőt műanyag pohárban szállítják a megrendelőknek. Sajnos, ez mit sem ad az eszik a gyerek. Sajnos, azonban nem minden szülő tudatáig jutott még el. miiven fontos táplálék a tej. Kisgyerekeknek és nagyobbaknak is legalább napi fél litert kellene inniuk belőle. A tejben ugvanis megvan csaknem minden tápanyag, amelyre az embernek szüksége van: fehérje, zsír. cukor, ásványok és többféle vitamin. Gyermekeink egészséges fejlődéséért nemcsak a szülők felelősek. A tej propagálásával számos szervezet, intézmény foglalkozott már, ám kevés sikerrel. Fölméréseket készítettek — többet is — a megvében, s az általá. nos képpel éppúgy nem lehetünk elégedettek, mint a néhány röpke beszélgetés eredményével. A megye csaknem 70 ezer általános és középiskolása közül 20 ezer kap rendszeresen tejet a napköziben vagy a diákolthez: az 1975-ben eladott 298 hektoliter helyett tavaly csak 252 hektolitert igényeltek az iskolák, s ugyanígy csökkent a poharas kakói népszerűsége is. Az üzem ebbe nerrv nyugodott bele, vállalta a kezdeményező szerepét, tehette ezt az új poharazógépek birtokában. Az iskolatej propagálásával foglalkozó nyugdíjast is alkalmazott, körleveleket küldött az iskolákba, személyesen fölkeresték az igazgatókat, a művelődési osztályokon is látotást tettek, és felhasználták a reklám különböző lehetőségeit. Mindhiába. Ami nem megy, ne erőltessük? Ez esetben nem kevesebbről van szó, mint gyermekeink egészséges fejlődésére', helyes táplálkozásáról. Ha az ehhez szükséges feltételek nem akarnak „megteremtődni", akkor erőltetni kell. Sokszor nem is kerül ez olyan sok energiába. Egy követendő példa a rókusi iskola azon kevesek egyike, amelyiknek diákjai rendszeresen isznak iskolatejet a nagyszünetben. Dicséret érte az iskola tanárainak, rugalmasságuknak: rá merik bízni az uzsonnapénz összegyűjtését egy-egy gyerekre, és dicséret a közeli kis üzlet elárusítójának, aki évek óta intézi a megrendelést, a szállítást, a kifli és a tej, a kakaó kiosztását. * Minden iskola közelében van élelmiszerüzlet, amely a kevésbé forgalmas délelőtti vagy — váltó tanítás esetén — kora délutáni órákban 10—15 percre nélkülözni tudja egyik eladóját. A külterületi iskolákban pedig nyugdíjasok, szülők, nagyobb diákok segítségével lehetne meguzscnnáztatni a gyerekeket. S ha nagyon akarnák, bizonyára a hűtés, a melegítés gondjára is akadna megoldás. A tejiparon kívül tehát a kereskedelemnek, az iskolának és a szülőknek is akarniuk kell, hogy minden 6— 14 éves és középiskolás fiatal megigya mindennap a maga tejadagját. És ez még nem is minden, amit elvárhatnak gyerekeink a mai felnőttek társadalmától. Chlkán Ágnes Egyetlen ország, még a leggazdagabbak közé számító sem képes arra, hogy — most kivételesen eltekintve a társadalmi berendezkedésből fakadó, s alapvető elosztási különbözőségektől — minden állampolgára számára folyamatosan javítsa az életszínvonal valamennyi összetevőjét. Számunkra a kiindulópont persze egyértelmű. A párt XI,. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolója ezt így fogalmazta meg: „Pártunknak elvi álláspontja és gyakorlati politikája, hogy a szocializmus építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Másképpen kifejezve, a gazdasági építőmunkával mindenkor meg kell. teremteni a szükséges elosztási alapot a lakosság életkörülményeinek a javításához". Fekete és fehér Felcserélhetetlen, kötelező sorrend ez: szocialista módon termelni és amit így létrehoztunk — de csakis azt — szocialista módon elosztani. Objektív törvényszerűség, de érvényesülését megkönnyíti, ha minél nagyobb tömegek ismerik fel, és el ezt a sorrendet. Amitől még — ne röstelljük leírni — messze vagyunk. Sokan hajlanak arra, hogy köznanjalnkat kizárólag fekete és fehér váltakozásaként lássák, mellőzve a sokféle más színt, s még inkább azok rengeteg árnyalatát. Sűrűn hallható sóhaj: valahogy eléldegélünk. Ami nagyon Igaz lehet a szerény nyugdfjú házaspárnál, a négy, öt kisgyermeket nevelő családnál. Viszont hamisan csillog azok szájából —• akik vágyalkat tették igénnyé. Nem telik új gépkocsira, mert most cseréltek bútort, az üdülőtelken felállított faház ára csak két év alatt jött össze — az Ilyesfajta családi gondokban már nem kevesen osztoznak ! Panaszkodni persze panaszkodhatunk, de aligha a szegénység jellemző ott, ahol egyetlen esztendőben futja — mint 1976-ban, minden korábbi rekordot megdöntve — 94 ezer lakás felépítésére, 620 ezer magángépkocsi üzemben tartására, 212 ezer gépkocsi vásárlási előjegyeztetésére. Igaz, csavarhatunk egyet a nézőke gombján, s akkor a sokféle mozaikkocka közül az bukkan elénk, hogy miként is lennénk annyira gazdagok, hiszen minden száz lakásból még ötvennégyben nincs fürdőszoba... lgenám, de az 1971. és 1975. között épült lakások — 438 ezer — 86 százalékában megtalálható ez a helyiség! Senki sem próLJia naggyá növeszteni a tavalyi szerény reáljövedelem emelkedését, ám azért csak vevőre talált 250 ezer hűtőszekrény, 177 ezer mosógép, 248 ezer televízió vevőkészülék, 728 ezer rádió, 7,4 milliárd forint értékű bútor, 80 500 személygépkocsi. .. A realitásokhoz ragaszkodva Nagyon népszerűtlen megállapítással kell folytatnunk: a valóságos és az álszükségletek közé húzzunk éles választóvonalat. Anr.ál a családnál, ahol hiányzik a lakás megfelelő berendezése, a háztartás gépesítése, a gépkocsi nem valóságos, hanem álszükséglet, főként rükbe vonnak a tárgyak, akik életszínvonalukat azon mérik, mit vásárolhatnak meg, függetlenül attól, szükségük van-e rá. Egy-egy személy, család, rövid időre ugyan, de elszakadhat a realitásoktól. A gazdaságpolitika ezt egy pillanatra sem teheti meg. Ha mégis megteszi, annak beláthatatlanok a következményei, Az életszínvonalat javító intézkedésekhez minden esetben fedezetet kell teremteni, s erre kizárólagos forrás a nemzeti jövedelem. A negyedik ötéves tervben az egy főre számított nemzeti jövedelem 33, a reáljövedelem 25 százalékkal emelkedett, a különbözet a közös vagyont gyarapította. A középtávú tervidőszak két utolsó esztendejében, 1974-ben és 1973ben a nemzeti jövedelem gyarapodásának szinte teljes egészét fölemésztette a cserearányok romlása, de ezt alig jelezte a fogyasztás, a jövedelmek emelkedése. E visszás állapot felszámolását célozta a népgazdaság 1976. évi tervében a korábbinál szerényebb, háromszázalékos reáljövedelem-növekedés. Amiből végül ís csak egy százalék lett. Azért, mert sem a nemzeti jövedelem, sem az ipari és mezőgazdasági termelés bővülése nem érte el a tervezettet. Ami kell Nem történt tehát semmi rejtélyes. Amivel korántsem azt kívánjuk sugallni, hogy törődjünk bele zokszó nélkül az egy százalékba. •• Idén népgazdasági akkor, ha havonta csupán az egy főre jUtó reáljövedeegvszer-kétszer, néhány ki- lem 3,5—4 százalékos gyalométert gurulnak vele. Álszükséglet az automata mosógép ott, ahol csak esztendők múlva lesz vízvezeték, s a színes televízió azon a területen, ahol majd csak a hatodik ötéves tervben létesítenek átjátszó adót. Mégis vannak, akiket bflvkórapítását határozza meg teendőként. Amihez, hogy valóság legyen, egy valami kell: az 5,1 millió aktív kereső hasznosabb, nagyobb értéket létrehozó munkája. Mészáros Ottó (Következik: A könnyek súlya.) Kapuleiefonok Moszkvai lakásokba is eljut a pécsi kaputelefon, az Elektrotechnikai és Szerelőipari Vállalat egyik legismertebb terméke. Magyarországon eddig negyedmillió család otthonában szereltek fel ilyen készüléket. A gyár kapacitása azonban többre is futja, mint a hazai igények. Március első hetében az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalattal termékbemutatót rendeztek a szovjet fővárosban, s ott is elsősorban a kaputelefonjai iránt mutatkozott nagy érdeklődés. Az előrejelzés szerint 1978-ban mintegy 5 ezer moszkvai lakáshoz rendelnek pécsi kaputelefont. Tizenkét vagon füstölt hús húsvétra Hiltós Józsefemlékülés Budapesten A Magyar Orvostörténeti Társaság általános orvostörténeti szakosztálya ma, pénteken délután Budapesten, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár olvasótermében (II. Török u. 12.) tudományos emlékülést tart dr. Hollós József születésének századik és halálának harmincadik évfordulója alkalmából. Hollós József orvos a magyar munkásmozgalom jeles alakja volt. 1905-től Szegeden kórházi boncoló főorvos. Foglalkozott a TBC elleni küzdelemmel, harcolt Győző is. az alkoholizmus ellen. Megszervezte a Szabad Líceum elnevezésű tudományos vitafórumot, 1918-ban ő alapította a Szegedi Nemzeti Tanácsot, a Tanácsköztársaság idején a népbetegségek elleni küzdelem orvosi tervét dolgozta ki. A mai tudományos emlékülésen az előadók' és felkért hozzászólók Hollós József tudományos és közéleti tevékenységét elemzik. Az ülésen részt vesz és előadást tart két szegedi kutató, Péter László és Csongor Acs S. Sándor felvétele Tegnap, csütörtökön, a Szegedi Szalámigyár és Hűskombinátban bemutatták a megye kereskedelmi szakembereinek a húsvétra készített füstölt húsokat. Csongrád megye és Szeged lakosságának húsvéti ellátása minden esztendőben nagy feladat. A húskombinát ezért már 1976. december 10-én hozzálátott a füstölthús-áruk gyártásához, s e héten befejezték a munkát. Az idén közel 12 vagon füstölt húst tud adni a kombinát a kereskedelemnek. Ebből 8,9 vagon Csongrád megye és Szeged város ellátását szolgálja. Ez a mennyiség 120 mázsával több, mint az előző évi volt. Ezenkívül Budapestre 2 4 vagonnal szállítanak. Kötözött sonkából 400, darabolt füstölt húsból 330, csülökből 150, tarjából 120, sonkából 110, lapockából pedig 60 mázsát szállítanak. Eddig Csongrád megyében 35 kereskedelmi vállalattal kötöttek szerződést a húsvéti árukra. A kiszállítást március 21-én kezdik meg. Képünkön: Részlel a bemutatóról.