Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-06 / 31. szám

I Vasárnap, 1977. február 6: MAGAZIN - • "\Y. * jpi „ •. *.< I Shvoy Kálmán titkos naplói A Délmagyarország folytatásokban közli a dokumentumot N

apjainkban nagy számban jelennek meg memoárok politikusoktól, hadvezérektől, a kulturális életben vezető •szerepet betöltött íróktól, s ezek különösen a két világháború közötti időszakra, és a II. világháború kulisszák mögötti diplomáciájába, hadtörténetére és eseménytörténetének rejtelmes mozzanataiba engednek bepillantást Ezek közül is rendkívül értékesek azok a memoárok, naplók, amelyeket, szerzőjük eredetileg csak saját maga részére készített, és titkos, naprakészen vezetett naplóként kezelt Nálunk, Magyarországon, eddig két ilyen titkos napló jelent meg. Az elsőt 1963-ban, a Magyar Történelmi Társulat gondozásában, a Kossuth Kiadó kiadásaként Prónay Pál naplóját közölte Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin, „A határban a halál kaszál" címen. Prónay Pál naplójával egy mindenképpen sajátos olvasmány került az olvasó kezébe. Hasonló jellegű emlékirattal a történelmi forrásmunkák között nem találkozhatunk, de a világirodalomban is hiába keresne hozzá foghatót az olvasó. Ilyen művet talán Haynau, Cavaignac írhatott volna vagy a párizsi kommün hőseinek véres kezű hóhérai — ha nem szégyellték, volna papíron rögzíteni gaztetteiket A másik napló 1967-ben, ugyancsak a Magyar Történelmi Társulat gondozásában látott napvilágot, Borsányl György szerkesztésében Páter Zadravecz titkos naplóját ismerhettük meg. Ezek a naplók értékes forrásul szolgáltak legújabbkori történetünk megismeréséhez. Most újabb titkos naplók tartalmát Ismerheti meg lapunkból, folytatásos közlésekben, az olvasó. Shvoy Kálmán altábornagy, törvényhatósági bizottsági tag, országgyűlési képviselő titkos naplóinak legérdekesebb részleteit közöljük. Shvoy balra állt a két másik napló szerzőjétől, akiktől természetesen nem volt nehéz balra elhelyezkedni a politikai színképben. Shvoy a horthysta politika feltétel nélküli támogatásától eljutott a rendszer bírálatáig, a kormánypárti országgyűlési képviselőségtől az ellenzéki kisgazdapárti képviselőség vállalásáig, a kisgazdapárti tagságig. 1919-ben vezérkari ezredes, a „nemzeti első hadsereg" parancsnokságának vezérkari főnöke. 1926 májusában tábornokká nevezik ki, 1931-ben lesz altábornagy, 1934-ben, 54 éves korában nyugdíjba megy. 1935-től 1939-ig aktív az ország és Szeged politikai életében. Mint a Nemzeti Egység Pártjának képviselője, a kormánypárt helyi szegedi elnöke volt, 1935 és 1939 között a szegedi politikai élet egyik irányítója és alakítója. Horthynak, Gömbösnek, Prónaynak, páter Zadravetznek, Imrédynek, Sztójaynak, a horthysta tábornoki karnak személyes ismerője. Éppen ezért érdek feszi tőek naplójának egyes részletei. Kormányalakításokkor mindig a honvédelmi vagy a belügyminiszteri bársonyszékek várományosai között szerepelt. Az 1938. november 22-1 kormánypárti értekezleten, amikor Sztranyovszky István földművelésügyi miniszter vezetésével, Imrédy diktatórikus követelései és a házszabály-revízió elleni tiltakozásul összesen 62 képviselő kivált a kormánypártból, Shvoy Kálmán is a kormánypártból kilépett képviselők között volt. Az aktív politikai élettől 1941-ben, majd véglegesen 1943 őszén vonult vissza. Shvoy Kálmán altábornagy naplójának előszavában a következőket írta: „Feljegyzéseim nem a nyilvánosság számára készültek, r m is akarom megjelentetni. A Icirasbun foglaltak 20 évig nem adhatók ki senkinek, tehát 1972-ig. Addig csak örökösöm, annak hiányában Szeged város első tisztviselője olvashatja." Mindezeket 1952-ben írta, amikor a naplókat letétbe helyezte a Szegedi Közjegyzőségen. A naplók 1971-ben kerültek át a Csongrád megyei Levéltár szegedi köz. pontjába, ma az intézmény tulajdonát képezik. Shvoy Kálmán altábornagy 1971. október 25-én, 90 éves korában, elhunyt. A naplókat Szegeden, 1971. november 15-én kiállított letéti szerződés alapján vette át a levéltár. Shvoy Kálmán örökösétől, özvegyétől, Shvoyné született Wágner Margittól 1974. decemberében kapott kizárólagos kutatási és közlési engedély birtokában ismertetjük meg olvasóinkat e titkos napló érdekfeszítő részleteivel. Egyetlen kérésnek, kikötésnek kellett csak eleget tennünk, nem közölhetődé a család személyes életével kapcsolatos részletek. De bennünket nem is ezek érdekeltek, hanem naplójának főszereplői. Kik hát feljegyzésének fő alakjai? Széles galériáját láthatjuk a korszak valamennyi nevezetes jobboldali figurájának, akiknek arcélét többnyire csak egy percre villantja fel. A kép, amely az altábornagy nyújtotta kaleidoszkópon át elénk tárul, nem nevezhető szívderítőnek. A haladás és reakció harcának frontvonalait hiába keresné benne az olvasó: csak a reakció különböző csoportjainak mozgását láthatja. Ma már számos feldolgozás fekszik a könyvespolcokon e korról, melyet tömören „Horthy-fasizmusnak" nevezünk. De azt, hogy szervezői és vezetői milyenek voltak valójában, mindenkinél jobban tudják azok, akik bizalmukat bírták. Az emlékirat — mint a memoárok többsége — önigazoló szándékkal íródott, és a szerző szubjektív értékrendjéhez igazodik. Magán viseli korának történelmi bélyegét. Bár a szerző nem szánja kéziratát a nyilvánosságnak, tudja, hogy esetleg avatatlan kezekbe kerülhet, ezért mérsékli magát. Shvoy leírja, hogyan gyűlt öszsze néhány száz gyökeret vesztett akarnok: párt nélküli politikusok, hadsereg nélküli generálisok, pénzért mindenre kapható kalandorok. Politikai szemléletük, társadalmi helyzetük rendkívül különböző. Egy dolog volt csupán, ami összefogta őket: a hatalmuktól megfosztó Tanács-Magyarország iránti féktelen gyűlöletük, az a praktikus felismerés, hogy valamit feltétlenül tenniük kell hagyományos pozícióik visszaszerzésére. Naplóiban kétségtelenül legérdekesebbek a különböző titkos társaságokról és azok működéséről számot adó oldalak. Azt, hogy milyen szerepet töltöttek be a titkos társaságok a Horthy-korszak kialakulásában, a kortársak csak sejtették. A felszabadulás után a marxista történészek közvetett forrásokból többé-kevésbé rekonstruálták azt. Az első hiteles forrás éppen Prónay Pál nyilvánosságra hozott naplója volt. A Shvoy-memoárból is világosan kitűnik, hogy az 1920—1921-es években a titkos társaságok meghatározó tényezői voltak a politikai helyzetnek. Az állami élet összes jelentős posztjait megszállták, saját embereikkel töltötték be — a miniszterelnökségtől a falusi községházáig. Nagy illegális apparátussal, gondosan centralizált szervezettel rendelkeztek. A mai olvasónak márt komikusnak tűnő, leginkább a Ku-Klux-Klanra emlékeztető ceremóniák között döntöttek életről-halálról. A napló egyébként — a szerző akarata ellenére — csaknem mindenben igazolja a marxista történészek állításának igazát. A marxista történészek-pl. leleplezték, hogy a Nagyatádi földreform nem a dolgozó parasztok földhöz juttatását, hanem az ellenforradalmi érdemek megjutalmazását szolgálta. Shvoy ugyanezt mondja eL Shvoy naplói betekintést engednek a horthysta uralkodó körök és különböző intézmények viszonyának kulisszatitkaiba. Maga is országgyűlési képviselő volt. Ma is találkozunk még olyan nézettel, amely a Horthy-féle parlamentnek komoly jelentőséget tulajdonit, azt a polgári demokrácia intézményének tekinti, amelynek léte korlátozta a fasizmus mindenhatóságát Shvoynak nincsenek ilyen illúziói, ö nyíltan megírja: a parlamenti mandátumokat az Exben és egyéb exkluzív körökben osztották ki, jóval a választások előtt A naplók lapjairól az ellenfor-' radalmi Magyarország vezető garnitúrájának egész arcképcsarnoka tekint ránk. A legjobban kidolgozott portré kétségkívül Horthy Miklósé, Gömbösé és Bethlené. Érdekesek a II. világháború menetével kapcsolatos részletek, a sztálingrádi fordulat hatása a szerzőre, az elkerülhetetlen vereség nyomasztó érzésének tükröződése, és különösen az 1941—1944 közötti események kommentálása, és a szegedi viszonyok bemutatása. Shvoy titkos naplója nem változtatja meg természetesen azt a képet, amelyet történettudományunk ezekről az évekről megrajzolt ellenkezőleg: a legtöbb ponton megerősítik, igazolják az eddig ismert tényeket, rávilágít újabb oldalaikra, bepillantást enged mélyebb rugóikba, eddig ismeretlen tényezőkre hívja fel a figyelmet vagy világosabbá teszi az események hátterét. Shvoy feljegyzéseinek forráskritikai elemzésére még hosszú évek munkájára lesz szükség, hiszen ez évek történetének valamennyi problémájához adatokat lehet bennük találni. Shvoy naplói vezetése mellett gondosan eltett minden levelet, megőrzött minden feljegyzést, dokumentumot, melyet a napló lapjai közé helyezett. így tudta elkészíteni emlékiratalt. Feljegyzéseinek közreadásánál teljes szöveghűségre törekedtünk: nem hagytunk el és nem másítottunk meg egyetlen szót sem. A szövegben előforduló kihagyásokat három pontjelzéssel jelöltük. Shvoy altábornagy feljegyzéseit az „utókornak" írta. Íme — a közlési tilalom letelte és feloldása után — mindnyájan olvashatjuk azokat Olvassák: a győztes Tanácsköztársaság bukása után a „nemzetvesztők" miként taszítják az országot „a mohácsi mértékű pusztulás szakadékának" szélére. DR. PERNEKI MIHÁLY CSONKA JÁNOS RAJZA Madách Szegeden A

mióta először 1933. augusztus 26-án a Dóm téri szabadtéri színpadon bemutatták „Az ember tragédiájá"-t, a magyar drámaköltészetnek ez a hatalmas alkotása a szegedi Játékok reprezentatív darabja. A harmincas években évről évre, a fölszabadulás utáni fölújított Játékok műsorrendjén is eleinte évente, majd utóbb egy-két éves szünetekkel, de rendszeresen, legutoljára tavaly nyáron is, az ország legnagyobb színpadán hangzottak föl a drámai költemény súlyos gondolatokat görgető, nehéz veretű szókkal terhes dialógusai. „Az ember tragédiája" a Játékok révén immár elválaszthatatlan Szegedtől. Nem véletlen, hogy Balázs Béla is csak úgy tudta elképzelni a Dóm téri színház jövőjét, hogy színpadán a Tragédia „évenként visszatérő üstökösként" zúg el... Madách Imre mellszobra ott áll — lassan fél évszázada — a Nemzeti Emlékcsarnokban; 1903 óta utcanév is megörökíti a városban a Tragédia költőjének nevét. Mindeddig ez volt minden, amit Madách és Szeged kapcsolatáról elmondhattunk. Most a Békési Élet idei első számában Czeglédi Imre érdekes okmányokat közöl a Békés megyei levéltárból, s ezekből számunkra különlegesen érdekes adalék bukkant elő: Madách Imre járt Szegeden! A Madách-életrajzok megírják, hogy az író a szabadságharcban szívbaja miatt nem teljesíthetett ugyan nemzetőri szolgálatot, de mint Nógrád megyei főbiztos a hadsereg ellátásában serénykedett. öccse, Pál, nógrádi alispán, mint kormányfutár Pestről Debrecenbe tett kemény lovaglás után tüdőgyulladást kapott, és 1849. szeptember 30-án. Sztregován meghalt. Nénje, Mária, első Fazekas Lalos: Csillagra néző Mélyenalvó fáradtak ágya az éj, csillagra néző lélek-magánya, mikor esőcseppeknél nehezebb csend ül az ablak előtti fákra. — Hányszor törték nyugalmam ablakát! S nem hajigáltam öklöm az égre, ujjaim pengéit se nyújtottam barbár dühvel magam védelmére. — Villanásokra tört csillag. Emlék: követ olvasztó gyújtogatások. — Nem költözhet csak emlékeibe az, kl égő otthonokat látott! — S ők, akikkel bimbószájú gyermek pihen most szerelmük ágya mellett, megkeseredett mesék igazát szövik álmukban: a történelmet. Sóhajtó zajt küld valahonnan egy gép szüntelen; a rendező ember — ki számba veszi sorsát, dolgait — hírt ad nekem e gép-üzenettel: A munka örök, S amig hallgatom, mozdul óriás gépdaru váza. — Beidegződés: hajnali trapp — ki a fény alá, ki a sokaságba. házasságából származó tizenöt éves fiával. Huszár Józseffel elindult Erdélybe, hogy a Bem seregében őrnagyként harcolt és sebesülten Hunyad megyében tábori kórházban tehetetlenül fekvő férjét, Balogh Károlyt föllelje és hazavigye. Meg is találta, s amint Hunyadból Nagyvárad felé tartottak szekerükön, augusztus 15-ről 16-ra virradóra Marosszlatina mellett hegyi mócok támadtak rájuk, mindhármukat legyilkolták és kifosztották őket Egyedül inasuk menekült meg. Madáchot testvéreinek tragédiája érthetően mélyen letörte. „Mária testvérem emlékezete" című költeményében bukkan föl először a gondolat a népért küzdő, de az öntudatlan néptől meg nem értett nagy egyéniség tragédiájáról, amely „Az ember tragédiájá"-nak egyik, a Mózesnek pedig a legfőbb kérdése lesz: Hogy a nép, melyért férjed [harcra szállt, Melyért vívott, hogy az gyilkolt [agyon. Ott láttátok, hogy aki még [csatáz A nép javáért, milyen esztelen. A Békés megyei levéltárból most előkerült iratok azoknak az öcsödi, békésszentandrási, szarvasi, gyulai honvédeknek a vallomásait tartalmazza, akik megtalálták az áldozatok gazdátlanul hagyott szekerét, lovait, földúlt holmiját, s magukkal vitték, majd elosztották egymás között. Okét gyanúsították a gyilkossággal, fogva is tartották mind a hetüket mindaddig, amig Madách Imre nem értesítette a szegedi királyi főbiztosságot a Sztregovára hazatért inas vallomása alapján a történtekről. Érdekes, hogy a Békés megyei nyomozó csendbiztos Kálló (vagy Káló) József volt; föltehetően rokona a Gyuláról származó Kálló Antalnak, Juhász Gyula anyai nagyapjának ... Madách Imre szegedi látogatásáról Szabó László szegedi kerületi királyi főbiztos-helyettesnek 1850. március 1-én a Békés megyei királyi biztoshoz, Sztachó Józsefhez intézett átiratából értesülünk. ö számol be arról, hogy az inasnak, Paulik Pálnak vallomását Madách Imre azért hozta személyesen magával, mert azt hitte, a honvédektől megkerült holmikat viszont elviheti. Szegeden tudta meg, hogy a lószerszámokat, ruhákat stb. közben fölküldték a pesti törvényszékhez, tehát Innen azonnal visszautazott Pestre. Szabó László levelének keltéből világos, hogy Madách Imre 1850. február végén járt Szegeden. Hol fordult meg? Nyilván a városházán, hiszen ott székelt a Bachkorszak közigazgatási vezetője, a királyi főbiztos, illetve — minthogy Gyulai Gaál Edvárd főbiztos kevéssel előbb, február 10-én lemondott tisztségéről — a helyettese, Szabó László. A Vedres István tervezte régi városházának, annyi történelmi és irodalmi esemény színhelyének, íme, megint szaporodott a nevezetessége. PÉTER LÁSZLÓ 4 I