Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-27 / 49. szám

85 Vasárnap, 1977. február 27. Adalékok egy cenzori döntéshez Az ok nem erkölcsi — politikai V

an egy sokéves hagyományokkal rendelkező filmfesztiválja Belgrádnak, a FEST, amely éppen mostanában zajlott, s amely évek óta az így vagy úgy — politikai, társadalmi vagy formai szempontból — haladó, formabontó filmeknek igyekszik otthont nyújtani. A városban járva szinte kikerülhetetlen, hogy az ember ne vegye szemügyre a FEST plakátjait, s szinte kikerülhetetlen, hogy ne térjen be a moziba, ha az egyik plakátról Jancsó Miklós neve néz le rá a Magánbűnök — közerkölcsök cím alól. Hát igen, ez az a film, amelyet betiltott az olasz katolikus fllmcenzúra, s amelyről így vagy úgy. annyi mindent hallott az ember. Legalább három kérdés adódik, ami szinte besodorja a moziba az embert. Az elsó: miért tiltották be a filmet Olaszországban, s miért ítélték el Jancsót? A második: vajon miiért nem vásároltuk meg a filmet hazai bemutatásra? S a harmadik: tovább lépett-e Jancsó ebben a filmjében itthon megismert életművéhez viszonyítva, s ha igen, hogyan? A kérdésekre szerencsére világos és egyértelmű választ ad a film. Kezdjük azzal: miért nem vettük meg a filmet? A válasz: a film roppant súlyos társadalmi mondandókat hordoz, ám képanyagának legalább hetven százalékát a teljesen kendőzetlen, helyenként köznapi értékítéletünkben aberrációnak elkönyvelt szexualitásra építi. Amennyire indokolt lehet mindez egy Nyugat-Európában, a szexhullám közepette készült film formanyelvének megválasztásánál, annyira nehéz lenne e képsorokat a hazai mozik vásznán elképzelni. Hiszen a szexhullám nyugaton aktuális társadalmi valóság, amely így teret kap a művészi és kevésbé művészi alkotásokban, filmekben is, nálunk viszont társadalmi aktualitás híján minden bizonnyal értetlenül fogadná a közönség a filmet Hiszen azt is számításba kell venni, hogy a hazai közönség ilyen képanyag befogadására teljesen fölkészületlen, s ezért alighq tudná hidegen, magától értetődően szemlélni az erotikus jeleneteket. Minden valószínűség szerint megmaradna a látványnál, s nemigen léphetne tovább a lényeghez. Nyugaton viszont, ahol az embereknek már csömörük is lehet a szex- és pornófilmektől, a film ilyen vagy olyan jelenetei elsősorban már nem szexuális érdeklődést keltenek, ellentétben például a dán szexfilmek sokszor jóval „ártatlanabb" jeleneteivel. Mindezt jól lehetett érezni a jugoszláviai közönségnek a lényeget megérző reagálásán is, mivel ott szintén nem mennek újdonságszámba a szexfilmek. Ez tehát a részmagyarázat az első kérdésre: egy — a társadalmi aktualitás híján eddig nem ismert —, számunkra idegen formanyelven megfogalmazott alkotás, "amely egy idegen társadalmi valóságot vesz elemzés alá, hazai bemutatásával nemigen érhetné el célját. Keressük akkor a választ egy másik kérdésre: hogyan fejlödött tovább Jancsó? A Szegénylegényektől az Elektráig filmjei nagyon jól körülírható vonulatot követnek formai és tartalmi szempontból egyaránt. Modelleket állít föl, egy meghatározott társadalmi szituációban helyezi el szereplőit, aztán fölhúzza a rugót, vagy betáplálja adatait egy számitógépbe — ahogyan tetszik —, s ő már szinte a kívülálló részvétlenségével figyeli, hogyan jut el a történés saját törvényszerűségei alapján a végkifejletig, s csak arra ügyel egy alkimista gondosságával, hogy o szereplóik saját akarata még véletlenül se befolyásolja a végeredményt, hogy abban csak szigorú (társadalmi-történeti) vastörvények érvényesüljenek. Itthon is ismert filmjeiben milyen képleteket is vizsgál? A reakciós hatalom és a változtatni akaró forradalmiság viszonyát, s a hatalom lehetséges válaszait. Hogy milyen ez a forradalmiság? Például romantikus-voluntarisztikus (Szegénylegények), tudatos, internacionalista, forradalmi harc (Csillagosok, katonák), egy levert forradalom után, a fehérterror közepette kiállni az ügy mellett (Csend és kiáltás), ösztönös népi megmozdulás (Még kér a nép), vagy a változtatni akaró forradalmi hősszemélyiség és a tömegek és a hatalom viszonya, (Elektra). S még megszerkesztett két fontos modellt: vizsgálta, hogy a tömegektől és a valóságtól elszakadt ellenforradalmi, fasiszta szervezet végül hogyan válik törvényszerűen önpusztítóvá (Sirokkó), s elemezte a forradalmi ideológia és demagógia viszonyát (Fényes szelek). E félmondaUs értelmezések természetesen egyszerűsítések. Tény viszont, hogy Jancsó minden filmjében a forradalom csíráit, kezdeteit, folyamatát és jövőjének lehetőségeit kutatta, s azt, hogy az ellenforradalmi hatalom milyen lehetséges válaszokat adhat a forradalmiság megnyilvánulásaira. S Jancsó — sok történelmi tapasztalatra építve — szinte valamennyi filmjében arra a végkövetkeztetésre jut, hogy i hatalomnak egyetlen lehetősége van: „korrekt" módon gyilkolni. Vagyis a hatalomnak, az ellenforradalmi reakciónak egyetlen komoly fegyvere van a forradalmisággal szemben: gyilkolni kell, de ezt nem árt darutollas, fehér kesztyűs sikkel tenni, amúgy igazán úri módon, hogy a világ azért valamiképpen mégis az ízig-vérig „úriemberek", a konszolidált hatalom pártjára álljon, ne a „hőbörgő" rongyosokéra. Jancsó ebben a mostani, olasz —jugoszláv koprodukcióban forgatott filmjében, a Magánbűnök — közerkölcsökben egy teljesen új világba lép. amelyet az köt .össze az előzőkkel, hogy itt is társadalmi sorsfordulóról van szó. Az alapképlet ismét teljesen tiszta: adva van egy fénykorát élő társadalom, amely adott helyzetében képtelen felmérni, hogy már útjára indult benne a bomlás, s a bomlás egyik jelenségét. a hedonisztikus csírák kibontakozását csak eltévelyedésként képes fölfogni a hatalom. Veszélyes eltévelyedésként, hiszen e hedonizmus így vagy úgy, de bomlasztó, erjesztő csira, amely szükségszerűen aláássa a natalom integritását, társadalmi, etikai és militáris szervezetét, meggyökeresedett értékrendjét. Ez az alapképlet. Jancsó a modell megszerkesztéséhez Vetsera Mária polgárlány és egy Habsburg trónörökös főherceg idilljét választja. Nem magát a valódi, régi történetet, csak az alapmotívumot, s s miután e programot betáplálta filmjének „számítógépébe", most is 6zinte szenvtelen kívülállóként várja a végkifejletet. Adva van tehát egy „rossz útra tért" főherceg, aki egy önmagát túlélt hatalom szempontjából „botrányosan" él kastélyában, s adva van a virágkorát élő, bomlásának kezdeteivel tisztában nem levő hatalom. A végkifejlet nem kétséges: Habsburg főherceget bolondokházába nem lehet csukatni, hát nagyon korrekt módon, az elhivatás tudatával, a birodalom érdekében — meggyilkoljuk. Meggyilkoljuk szeretőivel, barátjával együtt, hogy aztán a golyónyomokat viasszal és maszkmesteri ügyességgel eltüntetve díszruhában emeljük — illő tisztelettel — a koporsó piedesztáljára, amint az egy fenséges úrnak kijár. De hát itt a harmadik kérdés: miért tiltotta be a filmet az olasz katolikus filmcenzúra? Naturális szexuális jeleneteiért, amelyek köznapi értelmezésben gyakran perverz motívumokat alkalmaznak (nagyon líraian és szépen fényképezve) ? Nem valószínű, hiszen Olaszországban is gyakran vetítenek frivol vagy éppen durva szexfilmeket. A film választ ad erre a kérdésre is. Egyértelmű választ. A betiltás oka nem erkölcsi, hanem politikai. Fejlődése során a történelemben eddig minden társadalom hasonló sorsra jutott. Fejlődése során lehetőségeinek maximumára fejlesztette a termelőerőket, lehetőségeinek maximumára az anyagi javak termelését, szilárd és meggyökeresedett értékítéleteket és ideálokat tudva magáénak, amikor e gazdagságban az összetartó és valódi távlatokat kijelölő ideológia híján fokozatosan megkezdődött a bomlás, a régi társadalmi és termelési viszonyok fokozatosan kezdték elveszíteni tekintélyüket. A keveseknek-többeknek biztosított viszonylagos jólét kialakította többek közt a hedonisztikus megnyilvánulásokat és életmódot, amely egyik jele annak, hogy az emberek fölszabadulnak a társadalmi előítéletek, görcsök és tekintélyek jármából. Ezek, a hedonisztikus korszakok minden társadalom történetének talán legszimpatikusabb időszakai. A termelőerők fejlesztésének törekvése helyére ugyanis a kultúra, a filozófia kerül, s a viszonylagos gazdagság csodás produktumokat tesz lehetővé. Gondoljunk csak az igencsak hedonisztikus, életörömmel teli hellenisztikus korra, az egyiptomi birodalom virágkorára, a római birodalom fénykorára, a reneszánszra, amely életörömökkel gazdagon, a középkor termelési viszonyaiban feltette a kultúra koronáját a középkorra, s amelyben szárbaszöktek a feudalizmus bomlásának csírái. Hát itt tart ma nagyjából a polgári társadalom. Sok szempontból vonzó és nagy értékeket hoz létre, mint a hellenisztikus kor, vagy a reneszánsz, de élnek és hatnak benne a bomlás csírái, még akkor is, ha ereje nagyrészt még töretlen. Jancsó éppen ezt a szituációt veszi górcső alá, olyan modellen, ahol a hatalom még töretlen, virágkorát éli. S a hatalom válasza egyértelmű: a zavaró jelenséget csak jelenségként fogja fel, s tüneti kezelést alkalmaz: a gyilkosságot, hogy saját integritását, értékrendjét megőrizhesse. Ezért is választotta Jancsó modelljéül a Habsburg főherceg idilljét, egy birodalom sorsfordulójának időszakát, amikor még érintetlennek tűnik a társadalmi rend, amely egy jelenséget (ev vagy úgy, ki akar küszöbölni, jelenségnek hívén azt. Óhatatlan a párhuzam, a nagyon is nyilvánvaló párhuzam a mai polgári társadalmakkal, amelyek hagyományos értékeiknek elvesztésével, határozott és ösztönző távlaüi célok hiányában már túljutottak e történelmi sorsfordulón, s bár hatalmi rendjük nagyrészt még töretlen, már nem képesek a bomlá6 olyan jelenségei ellen — mint a bűnözés vagy a szexhullám — sem erőszakkal, sem emberi-társadalmi programmal fellépni. Politikai okokból tiltották tehát be Jancsó filmjét Olaszországban, mivel hozzá hasonló szexfilmet számtalant vetítenek, de olyan film, amely ennyire keményen és mélyen elemezte volna számukra nagyon is aktuális tartalommal társadalmuk széthullásának jelenségrendszerét, hát olyan film még nemigen készült. Mert tény, hogy Janesón kivül csak keveseknek adatott meg az a tehetség, hogy a marxista történetfilozófia téziseit a műalkotás egyediségébe, különösségébe tökéletes modellként átültessék. Igaz, a film nagyrészt szexre épül, amelyről némi szemérmességgel, olykor prüdériával úgy vélekedünk: két ember magánügye. Igen, maga a szeretkezés alighanem az is. De a szexualitás, mint jelenség már társadalmi kategória, s nagyon Is jellemző lehet egy társadalom állapotára. S ha aktuális, kiváló nyelvi eszközként használható a művészet számára, még ha nálunk szokatlan, s mindennapjainkban idegen eszközként is. SZAVAY ISTVÁN Nőkről — nőnap előtt Nagy út N

agy utat járt Tóth Károlyné. Tanyán született, ott él» valószínű, ott is hal meg. Pusztaszeren. Jól elszaladt már rajta az élet, 57 esztendős. Sok földet megkapált, sok búzát learatott. — Tizenkét éves koromban már marokszedő voltam a gazdák földjein. Tizenhármán voltunk testvérek, s én a legfiatalabb. Nehéz volt az életem. A testvéreim arattak a tizenkettedik keresztért, az ő keresetüktől az enyém még kisebbre sikerült. Akkoriban a férfikeresetnek csak egyötöde járt a nőknek. Nyáron megkerestem két mázsa szemet, egy mázsa búzát, egy mázsa rozsot. Testvérei eljártak Pestre, a vasúthoz, dologra. Hozták a sovány keresetet, s hozták a fellelhető olcsó, ócska könyveket is. A kislány szenvedéllyel olvasott. Ritkaságszámba ment akkoriban a pusztaszeri tanyavilágban, hogy a semmitlen szegények ragaszkodjanak a betűkhöz. Ok ragaszkodtak. Tóth Károlyné gyerekkorában 6zerette meg Mikszáth Kálmán könyveit, holtig tartó élménye marad A beszélő köntös, A szelistyei asszonyok és a Herceg Ferenc-könyvek is. A Tömörkényi-majorba járt iskolába, a hat oszályt kitűnően végezte el. Utána viszont várta a munka. A szegények sorsa. Később, amikor a szülei megrokkantak, ő gondozta őket. — Nehézre sikerült az életem, de amikor tehettem, olvastam, az volt az egyedüli szórakozásom. Pénzem nemigen jutott, ezért nem nagyon tudtam válogatni a könyvek között, ami a kezemügyébe került, elolvastam. A házasságot nem siette el, 30 éves volt, amikor oltár elé állt. A férjével együtt gyerekeskedtek, kedvelték egymást, de sorsukba közbeszólt a háború, a leendő férjet 1941-től 1946-ig hadifogság szorította. 1950-ben tartották az esküvőt. — Nem voltam nagyon kapós lány, a „jóból" is alaposan kijutott. A házasságomból két fiam született, egyik hivatásos katona, a másik rendes idejét tölti. A földből éltünk, gazdálkodtunk. . Együtt laktunk apósomékkal, akit kulaklistára tettek. Egy évtizedig voltunk egyéni gazdák, a nagy átszervezésig. Sok küzdelemmel telt az életünk, főleg 1956-ig nagyon nehezen éltünk, jártak ránk esztendők az ötvenes években, amikor elvitték tőlünk az összes gabonát, lesöpörték a padlást, ott álltam a két gyerekkel, a két öreggel, és ha nem kezdek valamihez, tán éhen is pusztulunk. Amit tudtam, vittem Pestre, tojást, túrót, tejet, hogy hozhassak kenyeret, lisztet. Itthon semmi sem tudtam venni. A faluban a Petőfi Termelőszövetkezet működött, több-kevesebb sikerrel. Nem szolgált példának. Az átszervezésnél megalakult az Árpád Tsz is, ahová Tóth Károlyékat hívták, elvárták. Agitátorok járták a határt, hozzájuk is bekopogtak naponta. — Én léptem be. Nem könynyen. Féltem a téesztől. Bírtam a vitát, a beszédet az agitátorokkal — egy hétig. Már anyósomék sürgettek, könyörögtek, hagyjam a vitát, inkább lépjek a téeszcsébe. Három napig sírtam egyfolytában. Nem tudtam elképzelni a jövőt, nem láttam oiztosítottnak a mindennapi kenyeret. Aztán kicsit már jóra jött a sorsunk, jobban boldogultunk. Azt szerették volna folytatni. Termesztettünk dinnyét, szőlőt, könnyebbedett a sorsunk. Az agitátorok dicsérték, dicsérték a szövetkezetet, de ők elmentek, mi meg maradtunk, s ki lát a jövőbe? A szövetkezet megalakulása után magával ragadta Tóth Károlynét. Szinte észre se vette, már sz.ámított valakinek, köz. életi ember lett. Hallgatták, adtak a szavára. Dolgozott a dinynyeföldön, a szőlősorok között, résziben, a közösben meg a paprika-, kukoricaföldeken, s a kertészetben, mint más növénytermesztők. Időközben elvégezte a nyolc általánost, a marxista középiskolát is, kitűnő eredménnyel. — Az el6ő közgyűlésre jól emlékszem, mert igen-igen roszszul állt a szénánk, gyönge kezű vezetés volt, az elnök beszámolót se tudott tartani. Megbátorodtam, és hozzászóltam. A tagságnak tetszett, a vezetőknek nem. De ezzel kezdődött az én közélett szereplésem. Javasoltak az ellenőrző bizottságba, aztán beválasztottak a szövetkezeti vezetőségbe, és 1962-ben párttag lettem. Egy ideig párttitkár ls. Most a járási pártbizottság tagjaként is tevékenykedem, és a Következet pártvezetőségének a tagjaként ls. így jobban látom a nők helyzetét falun, s itt nálunk, a szövetkezetben. Az alakuláskor sokkal kevesebb munkalehetőség volt, mint most, bár a nők folyamatos munkája a mi szövetkezetünkben egyáltalán nem megoldott, idősebb aszszonyokéról meg beszélni sem lehet, ezért a tervekben is szerepel, hogy növeljük a kertészetet, s a téli napokon is munkalehetőséget teremtünk. Csak hát lassan megy ez. Az üzemi konyha is hiányzik nagyon. Tanyás világ ez, több akadálya van a nök boldogulásának, mint esetleg városon, vagy zártabb közösségekben. Nincs szolgáltatás, a bevásárlás óriási gondokkal jár, a kulturáltabb körülmények is hiányoznak. Az én sorsom szinte kész csoda, bár én magam csak olyan vagyok, mint más asszonyok ebben a járásban, vagy szövetkezetben. Sokszor elgondolkozom rajta, hogyan kerültem én ide, el se akarom hinni, és még soksxor nem találom a helyemet fényesebb eseményeken, rendezvényeken. Jártam a X. pártkongresszuson is. Ahogv utaztunk a vonaton, valaki megjegyezte, „ez a kis téeszes" aszszony, igen figyelmes. Nékem a torkomban dobogott a szivem, hogy olyan nagy helyre, nagy útra elküldött a közösség. Most megint nagy útra készülődöm, március elején lesz az országos nőkonferepcia Budapesten. Arra utazom. Tóth Károlynénak nagy vágya van, élni egészségben, élvezni az életet, gyerekeit boldognak, elégedettnek látni, és a közösséget is, amiért annyi feladatot vállalt. SZ. L. I.