Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-27 / 49. szám

r 83 Vasárnap, 1977. február 27. MAGAZIN t&A Mi, magyarok Állítólag a világon mindenütt találkozni magyarokkal. Ha turistaúton, ha hivatalosan és ösztöndíjasként forgolódunk, mindenki hoz egy-két sztorit, ami magyarokkal kapcsolatos. Valamiben mindig formáz bennünket; mint csepp a tengert denki csak ebédszünetben telefonál! Hát... nehéz eligazodni külhonban. Vendégségbe volt hivatalos Melbourne-ben egy ösztöndíjas honfitársunk. Megnézte a térképet — villanegyed, buszjárat nincs. Taxira pénz nincs. Marad hát a próféták szamara, a gyalogszer. Kiszámította: más fél óra elég. Nekivágott. Igen ám, de a járda is elfogyott, az oly előkelő negyedben ki koptatná flaszteren a cipőjét? Suhantak a fényes, szép autók. Hely éppen volt, ahova ugorjék előlük: a szép villák kertjeit nem ölelte körül kerítés. Volt viszont mindenütt kutya. Nem akármilyen. Csakis olyanokat vettek számításba, amelyik alkalmasint biztosabb a kerítésnél. A többit képzelhetjük. A környék összes kutyájának Izgalmára felfigyelt az egyik háziúr. — Hé, te, Tisza...! — kiáltott ékes anyanyelvünkön saját jószágára. — Segítség! — ordított fel erre a szorongatott ember. — Mentsen meg! — Na, gondolhattam volna, hogy csak egy magyar vállalkozhat ilyen öngyilkos ötletre... — morogta távolba szakadt honfitársunk. S a találkozás és megmenekülés örörriére megitták az ajándéknak szánt kecskeméti barackot Majd kocsiba ültek, s az első lámpa vasnak rohantak. A lámpavas ausztrál volt. A mentő, orvos — magyar. Tf Barátságosan fogadták egyéves ösztöndíjjal érkezett magyar kollegájukat egy német intézet munkatársai. Pár nap múlva mégis ezt mondta telefonba a feleségének: — Nem tudom, mi a bajuk velem. Nem igazodom én el a németeken. Valahányszor a telefonhoz nyűlok, hogy felhívjalak, elkomorulnak ... Egyik nap az intézet vezetőjét kereste kutatónk. — Bocsánat... — mondta a titkárnő — azonnal. Csak felhívja a feleségét. Lent, az utcai telefonfülkében. Barátunk hümmögött. Derengeni kezdett valami..., de nem állta meg szó nélkül: — Egy telefonhívást biztosan spórol a cégnek. Na, de a munkaideje ... ilyen magas fizetés mellett... szóval: az elveszett percek... az nem nagyobb kár? — Elvesztett percek...? — né. zett a titkárnő a szemüvege felett, összeráncolt homlokkal. Nem egészen értette. — Aha! — csapott aztán homlokára. — De uram, nálunk minMás. Kongresszust fogadás ez is. Ünnepélyesség, elegancia. Négytagú magyar delegáció. Három közülük egyforma ruhában. Hát istenkém, éppen akkor ezt reklámozta a Vörös Október Ruhagyár. A negyedik diszkréten odasúgja a kissé kíncsan feszengőknek: — Undorítóan egyformák vagytok, fiúk...! Feszült csend. Egyikük feltalálja magát. — Látom, téged átvágott a Médimpex. Hát nem kaptad meg tőlük az útra a ruhát? — Micsoda?! Nekem nem szóltak a gyalázatosak! Ped(g egész jó ez az öltöny. Na, csak éjünk haza...! Indulás előtti tolongás Velencében, a bécsi gyorson. Ketten ülünk a fülkében. Utas jön és pi. hegve szól, németül: van még szabad hely? Rábólintunk. Lerántja az ablakot és boldogan kiabál ki, magyarul: — Gyertek ide! Ezt a mázlit? Csak két tyúk gubbaszt itt, van hely bőven! Távoli történet. Mexikóban kis aranygyűrűt akar vásárolni feleségének egy honpolgárunk. Sokáig válogat, s nem a szebb, az olcsóbb mellett dönt. A disztingvált idős hölgynek szeme se rebben, please, mister, mosolyog s számolni kezd, papírra is leírván, hogy hatszor nyolc az... — hoszszasan kivár: — Hatszor nyolc az harmincnyolc ... — motyogja magyarul. — Negyvennyolc! — Óh! — kapja fel ősz fejét. — ön magyar?! — Igen. — Én is! De örülök ...! Látja, számolni, meg káromkodni negyven év után is csak magyarul tudok! De milyen rosszul! — gondolja, de ki nem mondja hazánk hazai fia. S a hölgy visszaad neki harmincnyolcból ... SZŐKE MÁRIA A Szegedi Téli Tárlatról Fogadás egy nemzetközi kongresszus résztvevőinek tiszteletére. Főpolgármesteri köszöntő. Halk léptű pincérek, fényes tálcák, kristálypoharak. A választék: Fanta-limonádé. Coca-cola. Apfelseft, annyi mint: almaié. Magyarul mondva a lényeget: slussz, passz. Vagyis: ohne snapsz. Szívből utálja a kapitalizmust a magyar delegáció. Egy francia kutató lép hozzájuk, keserű mosollyal. — De más volt ez tavaly, Bu. dapesten! Három napig beteg voltam az ötfogásos vacsorától, amit az Intercontinentalban Önök rendeztek ... Hatvankét képzőművész 116 alkotása szerepel az idén a Szegedi Téli Tárlaton. A tárlat gazdag anyagából mutatunk be néhányat képsorunkon. Képeinken, az első oszlopban: Stéhlfk János: Xora tavasszal — Kalmár Márton: Akt — Második oszlopban: Szabó András: Lovagkor — Lapis András: Sára és Katalin — Farkas Pál: Emlék — Lent: Zoltáníi István: Család. Bárány János Korzika mondják e víznél csöndesb az ember itt és árn., ék birkánál mélyebb hallgatás se menti azt kl koldus és lopott most itt vagy Korzikán, hol alszik a tenger a só a halál a köveken és hűsöl a robot nézem a bárkát szélbe merülten az ősz hogyan mozog valaki őrzi a tudást és szülnek asszonyok és halad a világ de itt átlép a tűz fölött a vér és mocsok.