Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

8 Péntek, 1977. január 7. Olajipari korszerű­sítések Az idea év a rekonstrukció, a felújítások éve a Komáro­mi Kőolajipari Vállalatnál. A tavalyi alapos előkészítés után az egész népgazdaság szempontjából jelentős beru­házások kezdődtek, illetve kezdődnek az idén a vállalat gyáregységeiben. Egyszerre több üzemet bővitenek, kor­szerűsítenek. Moet megkezdték és az év végére tervezik az egymillió tonna teljesítményű desztil­lációs kőolaj-feldolgozó üzem teljes felújításának a befe­jezését. Az ehhez szükséges sómentesítő üzem a Szovjet­unióból már megérkezett, és a nagy teljesítményű, kor­szerű csőkemence utolsó tar­tozékait várják a Német De­mokratikus Köztársaságból. Ugyancsak megkezdték a ben­zinreformáló rekonstrukció­ját is. Emlékezés Veres Péterre Veres Péter születésének 80. Óbudán, az író nevét viselő, évfordulója alkalmából csü- nemrég megnyílt Flórián téri törtökön Budapesten, a Mező könyvesboltban felavatták Imre úti temetőben — sírjá- „ p. b át somoevi nál — koszorúzás! ünnepsé- ]e Péter szobrát, bomogyi get tartottak. Árpád Munkacsy-dijas mű­Az évforduló alkalmából vész alkotását Gépek segítik a nádaratást Á nád keresett külföldön A hét alföldi megyét át- vágni. A kombájnok mozgá­fogó, csongrádi székhellyel sát nehezíti a hótakaró, a működő Tisza vidéki Nád- kévék szállítását azonban gazdaság mintegy kétezer megkönnyíti. Ennek ellenére, hektáros területén dolgoznak a nagyobb havazástól tartva, a nádaratók. A keményre fa- gyorsítják a munkát a nád­gyott tavakon, zsombékokon vágók, hogy jó minőségben, gépek segítik a termés beta- megfelelő hosszúságban ke­karítását, amelyből csaknem rüljön le termőhelyéről a ví­egymillió bévérevalót kell le- zinövény. A kévébe kötött CSEB — 80 Ax Állami Biztosító tájékoztatója Tegnap délelőtt sajtótájé- zel 4 millió forinttal maga­koztatót tartott hivatalában sabb, mint az előző évben Mészáros Jánosné, az Állami volt. Jeientős az előrelépés Biztosító Csongrád megyei az AFIT és az Állami Biz­igazgatóságának vezetője, tosító közötti megállapodás­ismertette igazgatósága ta- ban is. Ennek előnyét a vaiyi eredményeit, és az idei gépjárművek kárrendezése célkitűzéseket. Az Állami során tapasztalhatták az Biztosító Csongrád megyei ügyfelek, igazgatósága egészében és Hetente egy alkalommal részleteiben is teljesítette _ arctan — nyújtott mű­mult esztendei céljait. Nove- ,, „ , ,. ,,, kedett egyrészt a szocialista szakban- » ó.rádg áU szektor biztosítási állomá- "fa^lei rendelkezesére az nya, —<A..-,* uimiAcan Állami másrészt jelentősen emelkedett a lakossági va­Bizto6ító. Idén jelen­tős változás történt a gép­gyon- és személybiztosítások ^ j^jj jg sanak díjfizetési es nyilván­tartási rendszerében. Január A mezőgazdasági nagy- i_től ugyancsak vá .ozások üzemek biztosítási szerződé- történnek folyamatosan az sex alapján 1976-ban közel ipari szóvetkezetek és 10o millió forint kártérítést ÁFÉSZ-ek biztosításaiban fizettek ki, annak ellenére, is. Kockázatbővítésként be­hogy Csongrád megyére a vezetik az állami vállalatok legjobban jellemző anyagi biztosítását betöréses lopás kár, jégverés az elmúlt esz- esetére is. tendőben csak minimális A tájékoztatás szerint a la­kart okozott A mezőgazda- , , ... ... , . , ,, sági nagyüzemekben tavaly ko<sság blztos(tási ^nyét január elsejével új vagyon- kielégítik a jelenlegi bizto­biztosítás lépett életbe, sitási fonnak. A növekvő amely több olyan kockázatra biztosítási igények még jobb ^"SÜT? SffiS ^légítésére azonban újabb kockázati körébe. így példá- lehetőseget adnak egy uj ul kiterjed szőlő- és gyümöl- módozat az úgynevezett esősök tavaszi fagykáraira, CSÉB/to elnevezésű blztosí­tási fonna bevezetésével. Ez kartentést fizettek már ku . . „ . . A kedvezőtlen időjárás mi- a módozat a magas elet- es att a mezőgazdasági üzemek balesetbiztosítási kockázaton fokozottabb mértékben fog- kívül kiterjed a természetes lalkoztak tavaly a másodve- megbetegedésre, valamint tesu növények termesztésé- . . . „ , vei. E növények biztosítását egészségromlás miatt a rok­díjmentesen vállalta az Ál- kantsági nyugdíjazás eseté­iami Biztosító. Ugyanakkor re is. azoknak a mezőgazdasági nádat 13 üzemben osztályoz­zák, kötegelik a felhasználás szerint A szép fényű, kemény szá­rú sziki nád keresett külföl­dön: évente 50—60 ezer ké­vét exportálnak belőle A tartós, természetes növényi hőszigetelő ugyanis luxus­cikk lett a műanyag korá­ban. Náddal fedik az alpesi hétvégi házakat, s különbö­ző fonatú lakberendezési tár­gyaik, bútorok készülnek be­lőle. A Tisza vidéki Nádgaz­daság egyre több nádtető­fedést vállal. A jellegzetes alföldi épületeket náddal fe­dik, például á Kiskunsági Nemzeti Park székházát is. (MTI) Madár-idegen­forgalom Bár a Balatont összefüggő jégpáncél és hótakaró borít­ja, a tó környéke mégis me­nedékhelyet kínál a madár­világnak. A halászok megfi­gyelései szerint az utóbbi na­pokban megélénkült a Bala­ton „madár-idegenforgalma". A kisebb tavakról a Balaton csaknem 600 négyzetkilomé­teres háborítatlan vidékére sereglettek a különféle ma­darak. A rianások, a vízbe­folyók, és az úgynevezett he­vesek környékén a madarak sötét foltokban tarkítják a jégmezőt Az Északi-tenger vidékéről sok kerceréce, a Szovjetunió tundráiról pedig több csapat kontyos réce érkezett a tó­ra. (MTI) Szabályosan beállít olt tévé-antennákkal kifogástalan a vétel K posta is a GELKfi közős vizsgálati eredménye A szentesi adóállomáson Az adóállomás emiitett lyét például lakásváltozán­végrehajtott csatorna- és üzembe helyezése előtt a kor, vagy csak a szoba belső polarizáció módosítás okai- posta mérésekkel meggyő- átrendezésekor — akkor az nak jobb megértése érdeké- ződött arról, hogy a zavar- antennának is újból meg kel­ben vissza kell tekinteni a talan vételi terület valóban lett keresni a legjobb képet korábbi időkre. A szentesi nagyobb lett és igy az ellá- adó helyzetét. A szentesi televízió adóállomás a helyi tott terület — csaknem az csatornaváltozással most va­szervek ösztönzésére és se- eredeti állapotnak megfele- lami ilyenféle esemény tör­gítségével 1960-ban épü}t. A lően — körülbelül 15 ezer tént egyszerre mindenkinél, 011-es csatornán sugározva négyzetkilométerre növeke- csak éppen nem a vevőgn­az adó akkor kifogástalan dett meg. tenna helye változott, hanem vételt nyújtott Csongrád, Az átállás után azonban az adóantennáé. Bács-Kiskun, Békés és Szol- panaszok érkeztek a helyi A csatornamódosítás, nok megyék területeinek túl- szervizekhez, a tanácsi és amely hullámhosszváltozást nyomó részén és délen az társadalmi szervekhez a nem jelentett, az adóantenna rpa­országhatárokon túl is. megfelelő minőségű vétel gassógának és elrendezésé­A helyzet azonban meg- miatt. Az előfizetők döntő nek megváltoztatása minden változott, amikor néhány év többsége zajos képről és Vételi helyen egyidejűleg múltán megkezdte sugárzá- szellemképes vételről pa- valamilyen változást okozott, sát a jugoszláviai Crevi Cot nuszkbdott, a déli országré- Ennek oka, hogy a rádió­állomás a nyugati norma szekben pedig tapasztalható hullámok egy kissé megvál­szerinti 10-es csatornán. A volt a jugoszláv adó által tozott útvonalon haladnak a szentesi vétel tisztasága ak- okozott zavar is. Ezek a je- vevőantennáig, a függőleges kor az országhatárral szom- lenségek nem voltak össze- adóantennával sugárzott rá­szédos megyék déli terüle- egyeztethetők a posta vizs- dióhullámok számára általa­iéin mgszűnt, majd az adó- gálati eredményeivel, ezért ban más felületek, épületek tói északra eső területen is a problémák jelentkezésekor lesznek akadályok, tehát zavarok jelentek meg a az állomás vezetése gondos megváltozhatnak a szellem­szomszédos országokból, vizsgálattal újból ellenőriz- képet okozó hullámok irá­ugyancsak a 011-es csator- te az adóberendezést és a nyai és a szellemképek ke­nán sugárzó adók üzembe vételkörzetben kapott tér- letkezésének feltételei is. Vé­ti el yezése után. erősséget. E mérések szerint rosokban, ahol a rádióhullá­A szentesi adás zavartala- az adóállomás berendezései- mok számára sok visszaverő nul, tisztán csak az adóál- nek minősége az üzembe felület van, a helyzet kriti­lomáshoz közelebb volt ve- helyezés óta nem változott kusabb. hető. A korábbi 60—80 kilo- meg, az a legszigorúbb mi- a legtöbb helyen a válto­zás kedvező volt, a vétel mi­méteres sugarú vételkörzet nőségi előírásoknak is meg­hatóra 30—40 kilométerre felel. Sajnos azonban azt is , , , . csökkent le. Ez gyakorlatilag meg kell állapítani, hogy az n°sege lavult> a kép tisztább azt jelentette, hogy a műsort adóberendezésben időnkónt lett, a panaszosoknál viszont jó minőségben csupán a ko- olyan üzemzavarok voltak, romlott. E helyeken a vevő­róbbi terület egyharmadán amelyek kép- vagy hangki- antennákat ismét be kell ál­lehetett venni. maradáson jelentkeztek az ... . ... ., előfizetők vevőkészülékén. lltam- mint ahogyan ^ c . - | Ezek reális okot adtak a né- fentiekben már beszéltünk. Számítások, zők panaszaira. Megfelelő Emellett a bizottság megál­, , , intézkedésekkel a posta biz- iapította azt is. hogy gondos moresok — A posta ettől az Időtől kisebb hibajelenségek a le- is elvétve előfordulhat, hogy kezdve vizsgálta, hogy ho- betö legrövidebb időn belül a szellemképet nem lehet gyan lehetne az adó vétel- megszűnjenek1. megszűntetni, mint ahogyan körzetét az eredeti állapot- A vételi panaszok kivizs- üyen hely korábban a 011 artsya LS ««• Gondos számítások és mé- val szakértői bizottság ala­rések bebizonyították, hogy kult. A bizottság célja volt ennek érdekében meg kell megállapítani, hogy mi okoz­változtatni az adási csator- 2a e helyeken a vételi körül­"át es a külföldi zavarok mények rosszabbodását, a további csökkentese miatt a \ * vevőantennákat is függőié- ^J08- szellemképes vételt ges helyzetbe kell fordítani. A csatornamódosítás, az új adóberendezés és adóantenna felszerelése a szentesi tele­vízióállomás rekonstrukció- A helyszíni szemlék és vételoldali megfelelő intéz­ia keretében valósult meg. mérések segítségével a bi- kedésekkel gyakorlatilag or­A múlt év október 12-i zottság egyértelműen meg- vosolhatók. üzembe helyezés előtt a vál- állapította, hogy semmi alap- A bizottság kéri az előfi­tozásra a posta az előfizetők ja nincs annak a feltétele- zetőket, akiknél a vétel rom­figyelmét újságcikkekben, zésnek, illetve állításnak, lott, minősége nem kielégítő, rádión és televízión keresz- hogy a vevőkészülékeken ta- a kép zajos, vagy szellem­iül több alkalommal felhív- pasztalt zajt és szellemképet képes, forduljanak a javító ta. Tájékoztatást adott ho- az adóberendezés okozza, szervizekhez. Az antennák gyan kell a vevőantennákat Szabályosan szerelt és jól, beállítását a GELKA még Az okok A megoldás... A fentiek összefoglalása, ként, a mérések és a tapasz­talatok alapján a vizsgálatot végző közös bizottság állás­foglalása szerint a szentesi vétellel kapcsolatos panaszok beállítani. üzemeknek, amelyekben az állattartási körülmények jók voltak, az állategészségügyi szabályokat betartották és alacsony elhullási aránnyal tenyésztették állataikat, az év végén 10—20 százalékos állatbiztosítási díjat fizettek vissza. A lakosság biztosításai alapján 1976-ban 14 száza­lékkal több kárt fizettek ki Csongrád megyében, mint az előző évben. A kifizetett károk összegének emelkedé­sét az eredményezte, hogy a lakossági új vagyon- és személybiztosítások kedve­zőbb kártérítési feltételeket tartalmaznak. Az AFIT-te­iepen gépjármű-kárrendezé­si fiókot létesítettek a lakos­ság biztosítási igényének jobb kielégítése érdekében. Tavaly több mint 6 ezer gépjármű után fizetett kár­térítést az Állami Biztosító Csongiad megyében, karam­bolok, balesetek után. Az ezekért kifizetett ősszeg kö­Bérletek, két színházba Felszaporodtak mostaná- bérletek tulajdonosai a köz- pedig az egyéni bérlők ren­ban Szegeden a színházi ben lebonyolított Szegedi ze- delkezésere állnak az irodá­bérletezés ügyei-bajai. Hol nei hét eseményei, illetve az ban. (Szeretnénk megnyug­jó, hol rossz hírek nyomán ünnepek miatt nem láthat- tatnl a „jobb helyeket" megnövekedett a múlt év ták eddig az operettet. így máris reklamáló olvasóin­utolsó hónapjában a Kárász élit elő az, a színházakban kat, hogy Szeged új szinhá­utcai szervező Iroda forgal- elég ritkán előforduló, fur- zának nézőterén nemigen ma, de a bérlettulajdonosok csa helyzet, hogy a premier- lehet éles különbséget tenni jól teszik, ha még január- közönség, a „sokadik" elő- a helyeit között. Mind jó.) ban is éberen figyelnek a adást élvezi majd — ma, Az évad első gyermekelö­plakátokra, maszek értesülé- pénteken este. Természete- adása volt Zelk Zoltán két­seikre, és tájékozódásukat sen nemcsak a bemutató részes mesejátékának bemu­ezeken a hasábokon is sze- bérletek, hanem az eredeti tatója. (Ma, pénteken dél­retnénk megkönnyíteni. premier időpontjára meg- után 3 órakor lesz Az ezer­Rossz hír volt december- váltott jegyek is érvényesek neim lány második előadá­ben: Kátay Endre betegsége a mai előadásra. sa.) Februárban a békéscsa­miatt elmaradt a Mesél a Következzenek a jó hírek bai társulat — a hét színház bécsi erdő tizedikére terve- nyomán keletkezett bérlet- közötti együttműködési meg­lett premierje. Ifj. Johann ügyek: a Kisszínház jövendő áliaoodás értelmében — Strauss operettjét többszöri előadásaira szóló bérleteket Szegeden mutatja be a gyer­halasztás után december már „osztják" a szervező mekszín'náz következő da­19-én láthatta először a kö- irodában. A közönség meg- rabját, Heltai Jenő Szépek zönség (a pékmester szere- várakoztatását, a csúcsfor- szépe című művét, pét beugrással Máriása Jó- galmat elkerülendő, kérik; A gyermekszínház műso­zsef játszotta), azóta vala- A üzemi szervezők január ^„H^kaoS?- kori!! mennyi terv szerinti előadást 9-ig vegyék ét s bérleteket, tozott számban — bórlete­megtartották. A bemutató a következő napokon. 15-ig kat a szervező irodában. gondosan beállított vevőan- az új rendszerű adás megin­tennával kiváló minőségű dúlása előtt megkezdte. An­képet lehet kapni az adó tennát jól, pontosan beálli­vételkörzetén belül. Megálla- tani azonban csak akkor le­pította a bizottság továbbá, het, ha adás is van. Ezért, hogy mind a térerősség ha a GELKA által beállított csökkenésére alapozott pa- antennával vételi zavar ta­naszok (zajos kép), mind a pasztaiható, akkor az anten­szellemképre vonatkozó pa- nát a GELKA garanciális naszok alapvetően a vevő- kötelezettsége keretében készülék hibájából, vagy a utánállítja, vevőantennák hibájából, il- A hibák felszámolásával letve helytelen beállításuk- remélhetően rövid időn bé­ből származnak. Azok javí- lül gyakorlatilag is eredmé­tásával a panaszok gyakor- nyessé válik a szentesi ál­latilag megszüntethetek. lomás csatorna- és pplarizá­Ezek után felmerül a kér- ció váltása A külföldi adók­dés, miért jelenhet megszel- tói nem zavart terület meg­lemkép a képernyőn ott, ahol háromszorozásával igen sok eddig nem volt és az való- előfizető szamára megiavult, ban megszűntethető-e. Az vagy éppen csak most vált előfizetek a 011 csatorna vé- lehetővé az első televízió­teléhez tető- vagy szobaan- műsor vétele. Tudjuk, hogy tennájukat annak idején rö- az antennák és a készülékek videbb-hosszabb próbálga- átállítása gondot és á'doza­tással a legkedvezőbben tot követel a lakosságtól, ami mar beállították. Mindenki miatt az elért eredmények tapasztalhatta azonban, hogy érdekében az illetékesek a ha megváltoztatta a készü- lakosság megertesét kérik, lók*, vagy aa antennája be- együttműködő segítségét.

Next

/
Thumbnails
Contents