Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-30 / 25. szám

3 Vasárnap, 1977. január 30: Több jnt exportra A jutagyáriak is csatlakoztak Csepel felhívásához ' Rendkívüli gyári brigádvezetői értekezleten, majd 'munkás röpgyűléseken csatlakoztak a szegedi jutaárugyár szocialista kollektívái a Csepel Vas- és Fémművek szocialista brigádjának felhívásához, amellyel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját új termelési sikerekkel méltóképpen köszöntik. A gyár szövődéi dolgozói — akik közül néhányan az idén már a korábbi négy gép helyett hatot kezelnek — vállalták, hogy a szovjet exportra 1 millió 270 ezer négyzetméter ponyva helyett 3 száza, lékkai többet készítenek. A nagyobb intenzitású munka mellett fokozottan ügyelnek a minőségre is: a tervben évek óta szereplő 96.5 százalék helyett a ponyvák 98 százalékát kívánják I. oszt tályú minőségben megszóni. A varrodaiak a tervezetthez képest 4,5 százalékkal növelik termelésüket, s így 220 ezer négyzetméter ponyva helyett 230 ezret konfekcionálnak. A jutagyáriak felajánlották továbbá, hogy az üzem eperjesi telepen jelenleg készülő fonodái beruházást a tervezettnél korábban befejezik, é6 a gépegységeket két héttel a határidő elótt már üzembe helyezik. Ez a fél hónap 15 tonna kevert fonaltöbbletet, és ezzel együtt 330 ezer forint többlet termelési értéket jelent a gyár számára. Ebből a nagy munkából szinte valamennyi dolgozó kiveszi a részét valamilyen formában. A karbantartó szocialista brigádok meggyorsítják a gépszereléseket, az eperjesi üzembe újonnan jelentkező, zömmel a mezőgazdaságból és a háztartásból érkező dolgozókat pedig a nagy gyakorlattal rendelkező fonodái brigádok gyorsított ütemben tanítják be a korszerű gépek kezelésére Szegeden. Öt dolgozó vállalta, hogy a felajánlás teljesítése érdekében huzamosabb ideig Eperjesen dolgozik munkamódszer-átadóként, míg a többiek szabad szombatokon látogatnak Eperjesre, és ott egész nap segítenek a szakmát tanuló lányoknak és asszonyoknak. Utat, irányt mutatni! Rxflgl Endre felvétele A szövés szocialista brigádok — köztük a Zója, amelynek képünkön látható Farkas Lászlóné szövőnő is tagja — a tervezettnél több és jobb minőségű ponyvát készítenek az idén szov jet exportra Iskola és társadalom Tudományos tanácskozás Szegeden A Magyar Tudományos Akadémia é6 az Oktatási Minisztérium Köznevelési Bizottságának tanácskozása tegnap' folytatta munkáját a Jnhász Gyula Tanárképző Főiskola dísztermében. A résztvevők a köznevelés rendszerének íejleszíésügyét, ezen belül elsősorban a társadalmi mobilitás, a munkamegosztás és az iskola kapcsolatát vitatták meg. Az iskolarendszer milyensége szocialista társadalmunk egyik alapkérdése. A tanácskozás. amelyen részt vett dr. Konc- János, a megyei pártbizottság titkára is, a többi között arra keresi a választ, hogy ma és a közeli két évtizedben mi az iskolarendszer legfontosabb funkciója. A kérdésre csak akkor válaszolhatunk helyesen, ha a társadalom alapvető érdekeit tartjuk szem előtt; a neveléstudomány ugyanis — ahogyan ezt Loránd Ferenc megállapította — csak. ezután léphet sorompóba; és ekkor tulajdonképpen a megfelelő nevelési elvek és az ezeket megvalósító nevelési technológia kidolgozása vár reá. Vannak, akik úgy vélik, hogy az iskolarendszert mun. kaerőképző rendszernek kell tekinteni, mások szerint társadalmi nivelláló szerepe az elsődleges; de lehet találkoz. rí olyan véleményekkel is, melyek szerint ez a tevékenység egyfajta életformára való nevelés, a kultúra át. adása. A probléma — állandóan megújuló elméleti és gyakorlati kérdések soráról van szó — tulajdonképpen csak egyféleképpen oldható meg, ha a munkásosztály történelmi hivatásáról szóló marxi—lenini elméletből vezetik le. — Az itt folyó tudományos viták egy hosszú távú program alapjait igyekszenek megvetni. Az eddig elhangzottak alapján hogyan ítélhető meg milyen lesz a századforduló iskolarendszere — kérdeztek Sz'.ne György kandidátustól, a h*at'-ar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium Közn-velési Bizottságának tudományos titkárától. — Már az elmúlt években ls azt tűztük célul — mondotta —, hogy tisztázzuk, és ezt tudományos alaoossággal, precizitással tegyük, hogy mit ís kell ma és a követhető évtizedekben a közneve. lés funkciórendszerén értenünk. Ez az alapkérdés ugyanis. Mit és hogyan tanítson az iskola? Milyen legyen az általános- és a szakműveltség aránya? A munkába bekapcsolódott már egy sor kutatóintézet, felsőoktatási intézmény. A koordinálást államigazgatási vonalon az Oktatási Minisztérium végzi. — Az eddig elértek közül mit tart a legnagyobb eredménynek? — Azt, hogy a kérdések tisztázásán ma már egyre többen dolgoznak. Itt mondom el, hogy sok szegedi tudós és pedagógus is; például dr. SzőkefalvLNagy Béla akadémikus, aki a bizottságnak is tagja. A széles körű bázis biztosíték lehet arra, hogy így az össztársadalmi érdekek mindvégig szem előtt maradnak. — Ez a mostani tanácskozás zárt körű. Mikor ismer, kedhetik meg a nyilvánosság is az e berkekben folyó vitákkal? — A bizottság első három évének eredménye könyvben jelent meg; ez a műveltség tartalmának egy távlati; 1990-ben időszerű, felvázolt képét tartalmazza. A szegedi tanácskozás eredménye számos további megbeszélés és vita után ajánlásként került az Oktatási Minisztériumhoz. Makarenko mondta ki. írta le, hogy a pedagógiának messze előre meg kell terveznie az új. a szocialista ember tulajdonságait. Sőt, meg is kell előznie a társadalmat emberformáló munkájában. A Szegeden összegyűlt tudósok és pedpgfgu. sok ezt teszik ezekben a napokban. Nem kis feladatról van szó. hiszen az iskolaügv mindig is a társadalom ervik legvitatottabb, s legfelelősségteljesebb gondja volt. Megtervezni a jövót. Szép, de próbáló munka. Mindent ugyanis nem lehet előre lát. ni, csak a legfontosabb tendenciákat. Annyi viszont bizonyos, és ez derült ki a tanácskozáson is, kívánatos, hogy a szakképzés rugalmasabbá váljon, s így közelebb kerüljön a munka világához. Rugalmasan kell mindezt tenni, ami azt jelenti, hogy az egyszeri és előszöri választás ne kösse le túl fiatal korában az egyént egész életére, hanem módja legyen sorsán változtatni, más pályát választani. Ezeket az iskolai és a tágabb értelemben vett köznevelési apDarátus teremtheti majd meg; és ennek teljes körűvé válásakor valósulhat meg a folyamatos oktatás rendszere is. A tegnaoi két vitát Szabolcsi Miklós akadémikus, a köznevelési bizottság alelnöke vezette A társadalmi mobilitás és az iskola címmel Ferge Zsuzsa mondott korreferátumot. Ö írta le „Az iskolarendszer és az iskolai tudás társadalmi meghatározottsága'' című könyvében: Mind az iskola előtti, mind az általános iskolai intézményben olyan magasra kell emelnünk a pedagógusfoglalkozás anyagi és társadalmi megbecsülését, hogy biztosítani lehessen a nevelőtestület magas színvonalát. S valóban. A szép terveknek, elképzeléseknek ez a záloga, mert e nélkül, a pedagógus alkotó személyisége nélkül sem mai, sem jövőbeni újítás nem képzelhető eL A tanácskozás ma, vasárnap az iskolaszerkezetről és a pedTgógial tevékenység fejlesztéséről szóló eszmecserével folytitódik. A vitát Kiss Árpád professzor, a - Magyar Pedagógiai Társaság elnöke vezeti. Az ülésszak végén Szentágothai János akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia megbízott elnöke összegzi a három napon elhangzótokat. F.F. M

i tagadás, elég nehezen formálódik testté a mi igénk. A kommunista tanításokból csak nagy üggyel-bajjal, fáradsággal születik meg az óhajtott gyakorlat Nem sopánkodunk, ennek ez a rendje, az élet aligha ad bármit is csak úgy isten nevében. Hanem az inkább aggasztó, hogy néha csak bámészkodunk ennél a vajúdásnál, ahelyett, hogy jó bába módjára segítenénk. Komolyan meghatódtam azon az értekezleten, ahol kádermunkánk gondjait, s benne az ideális vezető jellemvonásait ecsetelték. Nagyon-nagyon a szívem szerint beszéltek ott. Ügy igaz, ahogy mondták, aláírnék minden szót. Mert ez a téma ma is úgy szerepel a kommunista „nagykönyvben", hogy a velünk tartók csakis igent mondhatnak rá. Sóhajtva mormoltam magam elé, mint hivők a Miatyánkot, bárcsak egy az egyben teljesülne a párt bölcs szándéka. Milyen nagyszerű dolog lenne, ha valamennyi megválasztott és kinevezett káderünk százszázalékosan megfelelne beosztásának! Ez hallatlanul megkönnyítené küzdelmünketa „ma még erősen farkastermészetű élet" megszelídítéséért, sőt bizonyosra vehető, hogy az emberek is egyöntetű jóérzéssel vennék tudomásuL Jó tudni, hogy nemcsak az elméletünk, hanem általában a valóságunk is állja a kritikát. Nagyon sok kisebb-nagyobb beosztásban ügyködő embert személyesen ismerek, akiknek folyton szorítanám a kezét, nehogy elveszítsük egymást ebben a nagy konjunkturális tolongásban, hiszen csak velük együtt érzem magam erős, számottevő egyénnek. Mégis, amikor a vezetők példás életét a kötelező norma szerves részeként emlegetik, hogy soha senki el ne felejtse, az én eszem nem azokra fordul, akikben úgy bízom, mint önmagamban; nem azokra, akikért akár tűzbe is tenném a kezem. Nekem ők nem okoznak fejfájást egyetlen percig sem, tökéletesen nyugodt vagyok felőlük, sőt számomra ők hitelesítik a kádermunkáról elhangzottakat. Hanem azok jelennek meg -hirtelen a „képernyőmön", akik sajnálatos kivételek is lehetnének, de aggódom, nem többen vannak-e annál, hogy a szabályt erősítsék. Ne legyen igazam. Tény azonban, hogy a lassacskán eltávozó, s egészében véve „igazán rendes negyvenötös gárda" helyére sorakozó hűséges, türelmetlenül tennivágyó, friss eszű fiatalok közt linkóci karrieristák is bőven akadnak. A párt azt mondja lépten-nyomon, hogy gondolkodó, kezdeményező fiatalokra van szükség a vezénylő helyeken is, olyanokra, akik utat, célt tudnak mutatni a gondjaikra bízott közösségnek. De ugyan mi várható az olyan — régi vagy új — vezetőtől, akinek csak a pénzszerzésen, az ivászaton, vagy a kártyán jár az esze, s egyik legfőbb gondja, hogy a protokollistának minél magasabb fokán jegyezzék a nevét. Egy másik „tévedésünk" azzal foglalkozik, hogy vajon mindenki főnöknek titulálja-e, s e tevékenységében ' annyira kimerül, hogy már 35—Í0 éves fejjel számolgatja, „mennyit kell még gürcölnie" a nyugdíjig. Vagy lehet tippe'.ni: tud-e, mer-e régit robbantani, újat, tökéletesebbet létrehozni a vezetői utánpótlásnak az a tagja, aki olyan „kormánypárti" szabványszöveget szokott levágni lehetőleg mindenféle fórumon, amelyben életproblémának, valamiféle gondolatnak még a csíráját sem lehet fölfedezni? Nem is figyelnek rá, ami azonban cseppet sem zavarja őt, mert valahol valamikor valaki azt az ostobaságot duruzsolta neki, hogy a mások iránti érzéketlenség egyfajta módja az érvé. nyesülésnek. Enyhén szólva, keményfejűnek mondható az olyan .nagyság" is, aki több mint két évtizednyi idő alatt az íróasztalnál képtelen volt megtanulni, hogy egyre halványulóbb sikereinek oka a munkatársaitól való merev elzárkózásban keresendő. Na, és aki úgy torolja meg a rajta esett sérelmet, hogy 25 éve kommunista beosztottját — köznyelven szólva — „kirúgatja", s még arról sem gondoskodik, hogy saját elvtársa megfelelő munkához jusson? Az ilyen hata'másság közelében bajos, nagyon bajos dolog megváltani a világot. Jó lesz tisztázni: korántsem csak kommunistákról van itt szó, hanem általában felelős beosztású állampolgárokról. A vezetés — mint ismeretes — nem a kom. munisták kiváltsága, hanem részese minden olyan pártonkívüli is, aki kész velünk együtt törni a fejét a „hogyan tovább"-on és vállalni a rá eső felelősséget Szegeden például az ipari szövetkezeti vezetőknek 59 százaléka nem tagja az MSZMP-nek: Több állami intézményben, társadalmi szervezetben, ipari vagy mezőgazdasági üzemben nagyjából hasonlók az arányok. Magától értetődik, hogy ezekre a nem párttagokra is kötelező a szabály, a vezetési norma. Amint az is természetes, hogy legtöbbjük szintén rendesen helytáll a maga posztján és teljes bizalmat élvez. Amikor tehát a nyugtalanító jelenségekre mutogatunk, nem lehetünk elnézőek aszerint, hogy kinek van, illetve kinek nincs piros tagkönyv a zsebében. Az átlagpolgár ugyanis gyakran nem elég tárgyilagos, a látszatot olykor a lényeg elé helyezi, tehát esetleg az ő gyengécske felettesének viselkedése alapján ítéli meg a politikát, gyakorlatát. És éppen a gyakran ferde látású emberek miatt kell ismételten aláhúzni: akik valamilyen megbízást, felelős munkakört, vagy hivatalt kaptak ettől a rendszertől, azok általában szilárd meggyőződéssel, az emberek iránti megértéssel és figyelemmel végzik a dolgukat, s tízezerszám adnak képességeikkel és példás magatartásukkal ösztönzést környezetüknek. Köszönet és ismételten köszönet ennek a derékhadnak. Hanem akiken „lötyög" az úgynevezett hármas követelmény, mint a bő ruha, azokkal nem élhetünk megértő örök békességben. Nem mondhatunk le arról, hogy ők is korszerű ideológiai és politikai képzettséggel bírjanak és ne csak értsék a párt szándékait, hanem képviseljék, segítsenek megvalósítani, és szilárdan álljanak is ki mellette. Elengedhetetlen, hogy ők is a mai igényeknek megfelelően értsem nek ahhoz a szakmához, amit művelnejc, szerveznek, irányítanak. És ez még mind nem elég. Nekik is tudniok kell: hiába a politikai tisztánlátás, a szupermagas iskolai végzettség, ha valaki képtelen bánni, szót érteni azokkal az emberekkel, akik tudományos eredményekre, eladható termékekre, hasznos újításokra,, pedagógiai sikerekre, tekintélyes mezőgazdasági hozamokra stb. váltják át a párt határozatait. Hiába méltatlankodunk, nem lehpt „klassz" vezető az, aki hét éve fújja ugyan „a vonatkozó rendeleteket", ha ugyanakkor mindenki szentségei körülötte a szervezetlenség és kankodás, az erélytelenség és bizonytalankodás, a jogos panaszok iránti érzéketlenség — tehát a tipikusan vezetői fogyatékosságok miatt. Hát akkor héroszok, polihisztorok és született angyalok kellenek nekünk? Nevetséges. Azon az említett értekezleten így fogalmaztak: „Integrált, korszerű szakmai' rálátást várunk mindenkitől, aki igénvt tart a vezetői címre. Nem a jó intézkedési program kidolgozása a döntő, hanem a feladatok végrehajtásának a megszervezése." E

témát elintézhetnénk azzal, hogy a kádermunkának is lehet selejtje, a búzába is keverednek szorult szemek- De szabad-e legyinteni? Az ember nem hasonlítható a tárgyakhoz, holt anyagokhoz, az elmével áldott érzékeny embert környezete segítségével legtöbbször teljes értékűvé lehet formálni. Csak ráhagyni nem szabad soha, hogy reménytelen. Egy rokoniélektől származik ez a makacs hit az ember formáihatóságában, noha már k'nevették érte néhányszor. Ha időnként kibeszéli magából, ami nvomja a lelkét, úgy érzi, utána jobb a közérzete. Valami nyugtalanítja mégis: lehetséges, hogy ő nem tudja „hány óra", s korszerűtlen a tépelódése? Talán azoknak van Igazuk, akik olykor oktató atyás szóval, kicsit sajnálkozva vállonveregetik, hogy csinálja csak, ha jobbat alszik tőle? Nem valószínű. F. NAGY ISTVÁN Magyar—román választékcsere A napokbím Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes és Nicolae Bozdog, a román belkereskedelmi miniszter első helyettese Nagyváradon tárgyalt az 1977. évi választékcsere alakulásáról és a határ menti áruforgalom helyzetéről. A tárgyalások eredményeként a határmenti forgalomban több mint 500 ezer rubel értékben kötöttek magánjogi sze-ződéseket. amelyek elsősorban Szabolcs Szatmár, Hajdú, Csongrád és Békés megyék lakosságának választékosabb ellátását szolgálják. A megállapodás értelmében sok ezer üveg befőttet, dzsemet és savanyúságot, több ezer üveg konyakot, továbbá 50 tonna gipszet, 20 ezer négyzetméter parkettát, 3300 vegyestüzelésű kályhát és 145 ezer méter textilárut kap a határ menti megyék kereskedelme,